Kelet-Magyarország, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-13 / 163. szám

„Mi az, főnok akarsz lenni ?“ JKe stréberkedj!” Arra az emberre szólnak így rá, aki önmaga fitogtatásáért örök­ké mások elé és fölé akar jutni, külön utakon lelken­dezik, álszentes köntösbe bújtatja minél gyorsabb egyéni érvényesülését. Az ilyenek valóban megérdem­lik a sértő jelzőt, hiszen ki­lógnak a közösségből, túl­buzgóságuk — éppen sajá­tos céljuk miatt — többet árt, mint használ a közös­ségnek;. Ügy tűnik, az effaj­ta stréberek a lelkűket is kiteszik a munkáért. Megfi­gyelhető viszont az is, hogy ők azok akik észrevétlenül félreállnak, ha az egész kollektíva érdekéről van szó, ha a haszon nem köz­vetlenül az ő pénztárcájuk­ba csapódik. Persze, az üzemekben, műhelyekben nem ilyen tisztán mutatják meg magu­kat a stréberek, s ez az oka, hogy gyakorta jó szándékú, őszinte akaratú embereket is megsértenek az elnevezés­sel. Nem egy szocialista bri­gádtagtól hallottam már ezt. „Az az igazság, kérem, hogy lehetne még fokozni a teljesítményt, nem sza­kadnánk meg bele, de hiányzik az nekem, hogy strébernek nevezzenek?” Be­szélgettem üzemi tanácstag­gal, aki arról panaszkodott: sok: kellemetlensége támadt már abból, hogy felhívta a figyelmet az anyagpazarlás­ra, a munkaidő elfecsérlé- sére. „Mi az szakikám, fő­nök akarsz lenni?" — kap­ta a választ nyomban. So­rolhatnám a hasonló példá­kat. Napjainkban — legna­gyobb örömünkre — nem ritkaság jó egyéni teljesít­ményekről hallani. Van Nyíregyházán százszoros újító, találni jószerivel olyan építőipari munkáso­kat, akik második műszakra vállalkoznak, hogy másnap, harmadnap ne álljon a fa­lazás, a szerelés. Ezek az emberek természetesen gaz­dagabban részesülnek az anyagi javakból. Csakhogy ma még sokan hajlamosak arra, hogy az ember értéke­lésénél csupán a fizetést, a prémiumot figyelik, s köz­ben megfeledkeznek vissza­pillantani a pénz mögötti munkára, a sok sok fá­radtságra, a derekas helyt­állásra. így ragasztják rá a stréberséget tisztességes szándékú, valóban lelkesedő emberekre is. Nem elég csak megálla­pítani azt. hogy mindez ön­tudat kérdése. Igaz, a poli­tikailag érett, a fejlődésün­ket és gondjainkat egy­aránt látó ember nem té­veszti össze az egyéni hasz­not hajhászót a közös­ségért dolgozó emberrel. Aki maga is kész áldozatokra a közösségért, az különbséget tud lenni a stréber és igyek­vő ember között. Talán ak­kor járjuk a legcélraveze­tőbb utat, ha azt keressük: mit tesznek a munkahelye­ken a gazdasági és a poli­tikai vezetők a helyes érté­kelő szemlélet kialakításá­ért? Vájjon mindenkor módjával és mértéktartás­sal osztogatják-e a dicsére­tet. vagy talán maguk is hajlamosok egyeseket „futtat­ni?” Vájjon megalapozott-e valamennyi bírálatuk? Eszembe jut, hogy az egyik mátészalkai üzemben öt ízben juttatták a szocia­lista cím birtokába egy szállítóbrigádot, s közben a többiek suttogták: nem egé­szen annyira fényes az az arany; a „példaképek” kö­zött soknak nincs meg a nyolc osztálya, de nem le­het rávenni őket a tanulás­ra, s a költségekkel sem a legjobban fukarkodnak. El­képzelhető a kellemetlen szituáció: egy ilyen saját akaratán kívül túlértékelt brigád elveszti a hitelét ak­kor is, ha képességéhez mérten tudása legjavát igyekszik nyújtani. Melléfo­gás áldozatai lesznek. Ennek ellentéte egy nyíregyházi könnyűipari üzem esete: egyik. kiválóan dolgozó, minden percben a legnehe­zebb feladatra is kész bri­gádja csak azért nem kap­ta meg a kitüntető szocia­lista címet, mert hiányosan vezették a brigádnaplójukat, kifelejtették belőle névadó­juk életrajzát. Szinte minden tanácskozá­son, megbeszélésen, ahol a munka versenyről tárgyal­nak, elmaradhatatlan a fi­gyelmeztetés: ne feledkez­zünk meg az eredmények folyamatos értékeléséről. A látszatra elcsépelt kifejezé­sek mögött rejlik a munka­helyi együttélés egyik sarka­latos pontja: Életünk a kollektív irá­nyításon alapszik. Ilyen vi­szonyok között az ítélkezés­nek, az elismerésnek éppen úgy, mint a megrovásnak sajátos jelentősége van. Csak állandó és alapos kö­rültekintéssel óvhatjuk meg az élenjárókat, a tisztesség­gel igyekvő egyszerű mun­kátokat a rosszindulatú megjegyzésektől. Angyal Sándor Új műhely — régi szellem A művezető: Nehéz igazságot tenni. .. A munkás: Nem jó a munkaszervezés A szakszervezet; Sok a selejt Vijjogó fűrészek, tompán pufogó kalapácsok hangja dobogtatja az új műhely- csarnok levegőjét. Alig egy fé! évvel ezelőtt még szűk, poros helyiségekben dolgoz­lak az emberek — most az űj központban jobb, egészsé­gesebb körülmények jelzik a Kisvárdai Faipari Vállalat fejlődését. — Most már nem lehet megállni — mondja Úri De­zső igazgató. — Saját beru­házásból rövidesen üzembe helyezzük az új szárítóbe­rendezést is, amely elenged­hetetlen feltétele a faipari munkának. közvetlen termelés' irányítá­sát és a munka szervezé­sét — mondja Egri Gyula munkás. — Ebből adódik a lazaság ... Viták A vállalat ütemes fejlődé­se nem mindenben egyértel­mű. Ha a termelést vesszük alapul, féléves tervüket alig 85—90 százalékra telje­seik. A második fél év sem a legbiztatóbb, pedig tízmillió forintos tervről van szó. Vajon mi ennek az oka? Elsőként említik a veze­tők: „nagy érvágás” volt, hogy a vállalattól elvitték a már jól begyakorolt termé­kek gyártását. Anyag- és munkahiányra is panaszkod­nak, amely egyik forrása a bajoknak, megosztja az erőket, feszültséget okoz ve­zetők és munkások között. A bajok okát, forrását nem lehet csak ezzel ma­gyarázni. Sok múlik a ve­zetőkön és a munkásokon. Megtörtént például, hogy a munkások hetekig azon vi­tatkoztak: csinálják-e a munkát, vagy sem. egy-két centivel hosszabb legyen a fotel és ígv tovább. Leg­utóbb a ládagyártásnál so­kan „rangon alulinak” tar­tották ezt munkát, mond­ván: „Mi szakemberek va­gyunk, ez lealacsonyító . Azt már kevésbé veszik fi­gyelembe. hogy a vállalat nagy erőfeszítést tett azért hogy a hóvégi boríték tar­talma ne csökkenjen, s ne kelljen elbocsátani munká­sokat. Fő a kereset / Kétségtelen; minden új termékre való átállás ne- nehézséggel jár. Ezért sok munkás panaszkodott a fo­lyamatos munka hiányára, ebből következően a kere ■ set csökkenésére Ebből olyan következtetést vontak le: „Saját magamnak terem­tem meg a jobb kereseti le­hetőséget ..Lazább lett a munkafegyelem, a minőség iránti felelőség. Előfordult, hogy egyesek — a több ke­reset reményében — na­gyobbra szabdalták, mások eldugdosták az anyagokat. an\j kihatott az egész vállalat munkájára. Olyan nézet ala­kult ki: „A minőség csak másodrangú, fő a kere­set . . .” — Ez így igaz — mondja Balogh István szakszerveze­ti titkár. — Sajnos, nem egy dolgozónál előfordul, hogy az egyéni érdeke hát­térbe szorítja a vállalatét. Ezért sok a selejt és gyen­gébb a termékek minősége Szerepet játszik a vezető­ség és a művezetők „elnéző” magatartása is. Nem egy munkás „bíztatásnak” veszi a fegyelmezettlenséget. Csak egy példa. Kézi János bri­gádja több fotelt selejtesen készített ek A brigád tagiai „kézlegyintéssel” elintézték, a művezető pedig a „jó fiú” szerepét vállalva elküldte a tanműhelybe, mondván: „A gyerekek majd rendbehoz­zák... Mi erről a véleménye a művezetőnek? — Legnehezebb n mi helyzetünk — magyarázza Gecsei Zoltán. — Sokféle ember dolgozik itt. nehéz az összhangot megtalálni... Sokat akarnak keresni a minőség rovására. Ezért bi­zony felelőtlenül végzik a munkájukat. Érzi a felelősséget? — Nehéz igazságot ten­ni, hogy a vezetőknek és a munkásoknak Is jó le­gyen .'.. — Nem tartóid jósak a Összhangot — Azért mi is hibásak vagyunk — vallja őszintén Kézi János. — Égy kis fi­gyelemmel mi sem csinál­tunk volna selejtes fotelt, de a gépmunkások is hibá­sak. — Valóban, mi is elkövet­tük a hibát — veszi át a szót Kovács Illés gépmun­kás. —• Véleményem sze­rint legfőbb probléma az egyéni felelősség hiánya. Huszonöt éve dolgozom a szakmában, egy kicsit szé­gyellem is magam az em­berek előtt... Nincs meg, az Összhang a termelést irányítók és a munkások között. Az érde­keltségi rendszer nem áll összefüggésben a gazdaság­irányítás módszerével. En­nek hiányában a munkások „megfeledkezhetnek” a köte lességükről, a vezetés pedig a határozott intézkedésről. Csak a kettő összeegyezte­tése segíthet a vállalat két­ségtelenül meglévő nehéz helyzetén. Bálint Lajos Iskolaépítkezések, új tanyai kollégium 33 millió a felújításokra Bővítik a felszereléseket és a könyvtárakat Közeledik az új tanév, akkorra el kell készülni a megkezdett iskolaépítkezé­sekkel is, hogy a diákok birtokukba vehessék az új tantermeket. Hétmillió forintos költ­séggel építik az ibrátiyi nyolctantermes gimnáziu­mot, amelyben nevelői lakás is lesz. Az építkezés mun­káinak háromnegyed részét már elvégezték, így való­színű, hogy a tanév megkez­désekor a diákok rendelke­zésére áll. Nem ilyen biztató a hely­zet a nagykállói nyolctan­termes gimnázium építkezé­sénél, ahol jelenleg anyag­hiány miatt megállt a mun­ka. Az építők évnyitóra Ígérték a gimnázium átadá­sát, s ezt az Ígéretet még megtarthatják, ha a hátra lévő időt sikerül jól kihasz­nálni. Nagyecseden kilencmillió forintos beruházással épí­tenek tizenkét tantermes gimnáziumot, amely már hetven százalékban készen is van. Befejezik szeptem­berig a nyírbátori gimná­ziumhoz épülő politechnikai műhelyt is. Négytantermes iskolákat építenek — egyenként 1,2—’ 1,3 millió forintos beruhá­zással — Kállósemjénben, Merken, Lányán, Apagyon és Gyürén. Lónyán — ahol az emeleti falazásnál tart a munka — tanulószobát és pedagóguslakást is építenek az iskolához. Általában va­lamennyi építkezés a befe­jezéshez közeledik, csupán az apagyit hátráltatja a tég­lahiány. Ugyancsak befeje­zik az eperjesltei kéttanter- mes iskolát és a hozzépített nevelői lakást, amely 600 ezer forintért készül. A községfejlesztési alap­ból építenek iskolát több községben. Tiszalökön négy tantermet húznak a már meglévő mellé. Pusztadobo­son 640 ezer forintért épí­tenek öt, T iszavasváriban pedig kéttantermeset. Elő­zetes jelentések szerint eze­ket is befejezik szeptembe­rig. Es egy hír az 1966-os tan­évre: az Északi Alközpont­ban a meglévő iskola mel­lé még 12 tantermet t»lda- nak. Itt építenek fel egy 210 tanulót befogadó tanyai kollégiumot is. Mintegy 33 millió torin- tot költenek az idén Sza- bolcs-Szatmár megyében az általános és középiskolák, óvodák felújítására, karban­tartására. E munkák zömét az iskolai szünidőben vég­zik, s így szeptember el­sején csaknem mindenütt tiszta, frissen meszelt tan­termek várják a tanulókat. Sok helyen a szülők társa­dalmi munkával járulnak hozzá az oktatási intézmé­nyek tatarozásához. Deme- cserben pl. a szülői munka- közösség tagjai társadalmi munkában meszelik ki az iskolákat. Ezenkívül kézi­munkákkal teszik otthono. sabbá a tantermeket. Ezzel nyolc—tízezer forintot ta­karítanak meg. A nyíregy­házi járásban a tatarozáson kívül öt óvodát, tíz iskolát, két iskolai napközi otthont újítanak fel. Nagycserke­szen 160 000, Vencsellön 180 ezer forintos költséggel kor­szerűsítik a tantermeket és a nevelői lakást. Utóbbi he­lyen belső átalakítással újabb tantermet és nevelői lakást is nyernek. Üjfehér- tón GO 000 forintot fordíta­nak az iskolai napközi ott­hon korszerűsítésére. V. Legjelentősebb felújítás Nyíregyházán történik. Hét­százezer forintos költséggel a múlt század kilencvenes éveiben eclectikus stílus­ban. készült négyes számú általános iskolát újítják fel. Felépítése óta ez az el­ső olyan nagyjavítás, amikor a vakolatot is teljesen leszed­ték, s az épületet eredeti formájában állítják vissza. Ennek megfelelően kellemes barna árnyalatú szint kap, megfelelő díszítéssel. Fel­újítják még az esőcsatorná­ját és öt tanteremnek a padlózatát. Jelentősebb javítást vé­geznek még a kettes és hármas számú, valamint a szarvasszigeli iskolákban, to­vábbá két óvodában. A benkő-bokorl iskola részére pedig fáskamarát létesíte­nek. A fíianda II bokori és benkő-bokori Iskolák vil­lanyvilágítást kapnak. így tovább csökken az olyan tanyai iskolák száma, ahol petróleummal világítanak. A város iskoláiban tovább javulnak a tanulás feltéte­lei azzal, hogy az oktatás­hoz szükséges szemléltető eszközök, köztük a rádió, televízió, a magnetofon, a lemezjátszó mindenütt ren­delkezésre áll. Sőt az isko­lákat parkettkefélő, porszi- vógépekkel, a konyhával rendelkező intézményeket hűtőszekrényekkel, ventillá­torokkal, mosógépekkel lát­ják el. Nyolcvanezer forint­nyi összeget költenek az iskolai könyvtárak állomá­nyának bővítésére. 150 ezer darab tégla elkészítését vállalták terven felül a Tiszavasvári Téglagyár dolgozói — az árvízkárok helyre­állítása érdekében. Vasárnap a tervezettnél már 38 ezerrel többet készítettek el. Képünkön Szabó Lajos, a nyersgyár­tó brigád tagja dolgozik a vasárnapi önkéntes műszakban. Foto: Hammel J. Emlékezők Tiszavasváriban „...Értesítem Méltóságodat, hogy a büdszentmihályi őrs járőre Tonkovícs János büdszentmihályi lakos laká­sában Fazekas János nyír­egyházi lakost tettenérte, midőn az engedély nélkül szociáldemokrata gyűlést tartott. A gyűlésen 36 ember volt jelen, kiket a járőr gyülekezési jogba ütköző kihágás miatt feljelentett. Fazekas János nyíregyházi lakost pedig közbiztonság elleni kihágás miatt őrizet­be vette, és kikérdezés vé­gett az őrsre elő vezette. Folyó hó 12-én 15 óra táj­ban több száz büdszentmihá­lyi lakos, Fazekas János kiszabadítása végett a lak­tanya kapujához ment, és ott azt kiabálták, hogy „ad­ják ki az elnökünket, mert amíg ki nem adják, addig nem megyünk el, és ha másként nem adják ki, ak­kor erőszakot használunk, annak kiszabadítása vé­gett.” A járőr nevezetteket szétosztásra szólította lel, kik azonban nem távoztak el, hanem tovább fenyege­tőztek. ezért a járőr 12 egyént a Szut. 312 pontja, 12. alpontja alapján elfo­gott .» (Részlet a debreceni VI. csendőrkerület nyíregyházi osztályának 1931. április 23-i ejlentéséből.) Vasárnap — 34 év után — tizenegyen várták Faaekas Jánost Tiszavasváriban s régiek közül, öten nem le­hettek ott a találkozón: Ton- kovics János, Kapusi József, Szabó Ferenc, Maczkö Ist­ván és Hegedűs János. Hoz­zátartozóik jöttek el helyet­tük, özvegyeik. Könnyeztek, mikor har­costársuk megérkezett, s felelevenítették a 34 éve történt eseményeket. — Hangazvart hallottam — mondja most Fazekas János, — závárcsörgést, mi­kor kivezettek a nyolc csendőrpuska előtt. Aztán még a Horthy-bíró- ság is felmentette őket. — A parlamenti inter­pelláció és a Népszava cikk után egy csendőrezredest küldtek ki vizsgálatra. Nyugdíjazom az őrsparancs­nokot — mondta. Kérdem, miért — emelkedik fel Fa­zekas János hangja. — „Mert úgy vezették ki ma­gát, hogy abban a helyzet­ben nem tudtak volna a tömegre lőni. Ez pedig nyugdíjazási ok”. Ilyen törvényeik voltak a csendőröknek. Elmondták egymásnak életük, boldogulásuk törté­netét, hogy mi minden vál­tozott azóta, hogy mennyire másként élnek, mint a csendőrtollas világban. Később Fazekas János el­látogatott az iparitanuló-is- kolába is: — A beszédet, amit 1931- ben a csendőrök abbaha­gyattak velem, most folyta­tom... k. t,

Next

/
Oldalképek
Tartalom