Kelet-Magyarország, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-02 / 128. szám
IMS. június 3, szerda Névnap: ANNA A Wap kel: 3 óra 50 perckor, nyugszik: 19 óra 34 perckor. A Hold kel: 5 óra 58 perckor, nyugszik: 22 óra 45 perckor. Állandó filmszínházzá fej' fesztének idén 27 volt kiskörzeti mozit. Az utolsó három helyen — Vámosoroszi- ban, Nemesborzován és Maridon — június 10-én kerül sor az új típusú mozik megnyitására. Szarvason befejeződött a TIT pedagógiai és pszichológiai országos konferenciája. Az ülésen határozatot hoztak a jövő ismeretterjesztési évad fő irányelveiről, programjáról. Orvosi lakás, rendelő és egészséghaz épül 800 ezer forint községfejlesztési beruházásból Piricsén. A község lakossága 50 ezer forint értékű társadalmi munkát vége*. A* országgyűlés jogfigazga- tasi és igazságügyi bizottsága kedden dr. Pongrácz Kálmán elnöklésével ülést tartott, amelyen az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi 6. törvény gyakorlati végrehajtásának tapasztalatait tárgyalta. A* idei zöldborsó cséplé- sét két hét múlva megkezdik a kótaji Uj Erő Tsz-ben. A 200 holdról lekerülő termést a Nyíregyházi Konzervgyárnak adja át a szövetkezet. 1 Egésznapos majálison vettek részt az úttörők Apagyon, a rohodiak a közeli erdőben sátortáborban töltötték a gyermeknapot. Akadályversenyt, fözőversenyt és sportvetélkedőt rendeztek Leveleken. A gyerekeknek 600 ajándékcsomagot és jelentős értékű könyvjutalmat adtak. Expedíciós szakköri és útförőkiállitas nyílt május 30- áo Nyíregyházán, az úttörőházban. A kiállítás június 5-ig tart. Kedden országszerte megkezdődött az első gyermek- könyvnap. Nyolcszáz általános iskolában, négyszáz községben, s csaknem minden úttörőházban felállították sátraikat, pultjaikat az árusítók. A gyer- mekkönyvnap alkalmából az országos könyvheti bizottság 3000—5000 kötetes könyvtarakat ajándékozott 15 budapesti és vkiéki gyermekkórháznak. A szocialista címet másodszor nyerte el a szamosta- tarfalvi Ady Termelőszövetkezet ifjúsági brigádja. A példamutató fiatalok Közgyűlésen ígérték meg, hogy ezután is jó munkát végeznek — írja Király Béla levelezőnk. Elmarad az autós-motoros június 6-ra meghirdetett találkozó, technikai okokból, a találkozó későbbi időpontja még nem ismeretes. A TIT meghívására hazánkba érkezett M. A. Bi- sajek professzor, a moszkvai mérnökközgazdász intézet rektorhelyettese és Eugé- niusz Sawrymowich profesz- szor, a varsói bölcsészettudományi kar dékánja. A vendégek előadásokat tartanak a fővárosban és több vidéki városban. A televízió műsora 17,23: Hírek. — Í7.30: Hol volt, hol nem volt v. . (3—6 éveseknek?) Kis Joe a legyek országában. — 17,50: Csak egy kicsivel jobban . . . Gyárak újítási versenye. Közvetítés a Technika Házából. — 18,20: Tv-bébi. — 18.35: Esti mese. — 18.45: A képcsemoész. Magyarul beszélő nyugatnémet kis játékfilm. — 19.10: Újpesti Dózsa—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Népstadionból. A szünetben: Kb.: 20,00: Napi jegyetünk. — 21.00: Tv-híradó. — 21,20: Kis koncert.. — 21.55: Műszakaik a vásárról. Riportműsor. Lagklíngentharban a közelmúltban zajlott le a harmonikaművészek nemzetközi versenye amelyen részt vettek a KISZ Központi Művészegyüttesének szólistái is. A magyar fiatalok az erős mezőnyben nagy sikerrel szerepeltek: Berényi Tamás első, Bene Mária és Nádasi Attila második helyezést ért A 22. játékhéten Kovács László Balkány, Benedek utcai lakos, az fasz italbolt vezetője, — és Ladik Mihály Kállósemjén, Kossuth utcai lakos — a bal- kányi fatelep vezetője — totó kollektív szelvénnyel 12 találatot ért el. A 103 ezer 543 forintot érő 12 találaton kívül 8 db 11-es és 28 db 10-es találatuk is van. így összesen 126 ezer 103 fc/nnt nyereményhez jutottak. Zivatarok írható időjárás ma esög*. felhöátvonulások, többfelé, főleg nyugaton és északon eső, zivatar, mérsékelt, időnként élénk délnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 16—19, délkeleten 20—23 fok között. 13 ezer új taggal nőtt a felszabadulási versenyszakasz ideje alatt a megye földművesszövetkezeteinek taglétszáma. BRECHT ÖZVEGYE BUDAPESTEN. Kedden Budapestre érkezett Helene Weigel, Bertold Brecht özvegye, a Berliner Enseble, — a népszerű Brecht színház igazgatója és művésze. Az Agrártudományi Egyesület kedden tanácskozásra hívta egybe Budapesten a XI. ke- rületi Sasad Termelőszövetkezetbe a kertészeti kutató és kísérleti intézmények, kertészeti szakintézmények és a hajtatóüzemek építésében érdekelt termelőszövetkezetek szakembereit, hogy megtárgyalják a hazai viszonyoknak legjobban megfelelő növény- ház típusok építési és működési problémáit. A rendőrség felhívása A Nyíregyházi Városi és Járási Rendőrkapitányság előzetes letartóztatásba helyezte a büntetett előéletű Tamési Pál Ferencnét, aki április és május hónapban a városban különböző személyeknek borjúhúst ajánlott fel eladásra, s az ellenértékét előre kérte. Ily módon több embert becsapott. A rendőrkapitányság kéri azokat, akiktől nevezett hasonló módszerrel pénzt csalt ki, szíveskedjenek Nyíregyháza, Lenin tér 3. szám I. emelet 6. ajtó alatt bejelentésüket megtenni. Mind a mai napig nem jelentkezett' a 18. heti 326 192. sz. előfizetéses szelvény tulajdonosa, pedig 4-es találatot ért el, A nyereményösszege: 30 910.— Ft. Annyit sikerült megállapítani, hogy a nyertes szelvényt megyénk valamelyik postahivatala értékesítette. A nyeremény felvételére vonatkozó igény június 11- én már elévül. (bojtos) el. Balkányba került a százezer Korrupciós ortosbotrány Olaszországba n EgymHHárd Ura megtakarítás a tbc-s gyerekek rovására gyógyszerből Az utóbbi évek egyik leg- saégyenletesebb korrupciós botrányának főszereplői az olasz társadalombiztosítási intézet (INPS) vezető beosztottjai. , Az intézet három vezető orvosa és jogtanácsosa több mint egymilíiárd Krát „takarítottak meg” maguknak azokon a gyógyszereken, amelyeket több száz tbc-bcn sícüvedő gyermeknek bellett voltra juttatniok. A csalást leleplező tisztviselőt az ügy „illetékesei” őröltnek akarták nyilvánítani. A három orvos és az ügyvéd ellen bűnvádi eljárás törteit. Ezzel párhuzamosan az otasz áílarrvügyész helyettese vizsgálatot indított az INPS egész gazdasági ügyviteléről is. A keddi értesülések szerint » intézet vezetői lakásépítő szövetkezetei alakítottak. A törvény ugyanis kötelezi az intézetet, hogy a dolgozók által a nyugdíjalapra és mái. társadalombiztosítási juttatásokra befizetett ösz- szegeket jövedelmezően ruházzák be. A beruházás valóban ..jövedelmezőnek” bizonyult: az intézet vezetői által alapított szövetkezetekben ugyanis saját maguk, illetve a közoktatásügyi, valamint a Hadügyminisztérium magas állású tisztviselői voltak a tagok. Ilyen módon az INPS vezetői körülbelül félmilliárd lírát „ajándékoztak” saját maguknak, illetve minisztériumi kollégáiknak. A Keiet-Magyarország 1965. május 14-i számában megjelent „Megkopott járda” cimű cikkel kapcsolatban az alábbiakat közöljük: A Kossuth és a Rákóczi utcán végzett járdaépítési munkákat valóban a múlt év végén fejezték be. Ennek több oka van. Idei járda- építési te ivünkben mindkét útvonalon megépített járda aszfaltozása szerepel, és erre rövidesen sor kerül. A késedelem oka két dologból adódik. Egyik problémánk a járdatestbe •ültetett fák vasráccsal történő ellátása (nagyobb városokhoz hasonlóan). Mivel e rácsot pillanatnyilag nem lehet beszerezni, várni kell az aszfaltozással. Közöljük, hogy a beszerzésre a szükséges intekedéseket megtettük. Öntözéses legeltetési bemutatót rendezett a Tisza- löki Járási Tanács mező- gazdasági osztálya május 31-én Tiszalökön. A bemu- tón résztvevő termelőszö- vetkezeti elnökök és agro- nómusok megtekintették a A lakosok korábbi a Himes, a Kórház, a Vasvári Pál, az Üjszölő utcákkal és áz Öz közzel kapcsolatban felvetett út- és járdapanaszai a környéken folyó munkák ütemének megfelelően megoldódták. A Gu- szev-telepi bekötő úttal kapcsolatban tett észrevétel egy része valóban fennáll. Megnyugtatásképpen közölhetjük, hogy a Guszev-te- lepre vezető bekötő út felújítása ez évi programunk- ban szerepel. A Guszev-la- kótelepet körülvevő földes utaknál hatékony megoldást választani nem min- den esetben lehet, így itt a jövőben is adódhatnak nehézségek. V árost tanács építési és közlekedési osztály Rákóczi Termelőszövetkezet öntézes legelőjét, s n helyszínen győződhettek mg a szakaszos legeltetés előnyeiről. Bemutatták a villanypásztor működését is. Dosziop Miklós Dísznövénykiállítás öt világrészből szármázó pozsgás dísznövények es kaktuszok kiállítása nyílt a baktalórántházi gimnáziumban. Leskovics József biológus tanár megnyitója után Kövessy Béla nyugalmazott leveíeki pedagógusi a kiállítás anyagának tulajdonosa. tartott szakelőadást a növények életéről kezeléséről. A gimnázium KlSZ-szer- vezete és biológusszakköre ezzel a kiállítással nagy segítséget nyújt a ritkái, látható növények megismeréséhez. Krícsfalussy Bei* A tavaszi esőzés nagymértékben hátráltatja a mezőgazdasági munkák végzését. A mélyebb fekvésű területeken ugyanis megállt a ■ víz, s így nehézkessé, vagy lehetetlenné teszi annak megművelését. Pedig a víz egy részét el lehetett volna vezetni, ha a határban lévő árkokat időben kitisztítják. Az árkok parlagon heverő területek let- tek' Jakab Tibor Mátészalka Legeltetési bemutató Tiszalökön Kijelölték a magyar VIT-kiildöttség tagjait A küldöttek között neves művészek, olimpikonok és a Győri ETO Összeállították a IX. Világifjúsági Találkozón résztvevő 400 tagú magyar küldöttséget. A delegátusok között helyet kaptak az ifjúság úgyszólván minden rétegének képviselői, az ipar és a mezőgazdaság munkásai csakúgy, mint a diákok vagy az ifjú mérnökök és technikusok, illetve az egyéb hivatások művelői. A küldöttség tagjai valamennyien az alkotó mánkéban elért eredméban lépnek majd fel, mint Galambos Erzsi, Bodrogi Gyula, Toldy Mária és Aradszky László. A sportküldöttségben olimpikonok és sokszoros magyar bajnokok, többek között Antal Márta, Egervári Márta, Kontsek Jolán, Madarász Csilla, Dobay Gyula, Földi Imre, Gyuricza József, Kozma István, Nagy Zsigmond, Tóth Géza, Varga János képviselik az atlétákat, úszókat, súlyemelőket, vívókat, stb. A magyar labdarúgók közül a Győri Vasas ETO lép majd Algírban pályára. A Világifjúsági Találkozón résztvevő magyar küldöttek, akiknek egyharmáda lány és fiatalasszony, jú- lius 22-én találkoznak Budapesten. Százezer virágpalánta a parkokban nyeikkel az ifjúsági szervezetekben végzett tevékenységükkel szolgáltak rá a megtiszteltetésre. Százan művészeti etetünk, 35-en pedig a magyar sport követeiként utaznak Algírba. Reszt vesz majd a seregszemlén a KISZ Központi Művészegyüttesének rajkózenekara, népi tánccsoportja és énekkara, valamint a Bergendi-tánczenekar. Helyet kapnak a, delegációban az idei „Ki mit tud?” födi iának nyertesei is, akik többek között olyan i neves művészek társasági-! Befejezéshez közeledik a tavaszi parkosítás. Városunk több, nagyobb parkjában, így a Bessenyei, Benczúr és a Marx téren, valamint a temetőben a hősök sírjánál már befejeződött a parkosítás, a Lenin téren, az Irodaház és a Sóstó környékén ugyancsak jó ütemben haladnak a vl- rágosítási, parkosítási munkák. Ez év tavaszán 20—30 féle. összesen mintegy 117 ezer egynyári palántát ültetnek ki. amelynek jelentős része már a parkokban pompázik. Ezen a héten csaknem valamennyi számottevő parkosításra váró térre kiültetik a virágokat, A város idei parkfelülete 15 650 négyzetméter, a tavalyinál, a sóstói meleg strandon épített virágágyak területével növekedett. A most épülő Petőfi parkban jelenleg a csatorna —■ majd a villanyhálózat szerelési munkáin dolgoznak. A Kertészeti Vállalat emberei június közepén kezdik majd meg a parkosítást. Cserjéket. fákat ültetnek" ki. de a Petőfi park igazi virágpompába már csak a jövő év tavaszán öltözik. Baleseti Laczi István nyíregyházi lakos, Oros és Napkor között közlekedett május 24-én délután motorkerékpár jával. Figyelmetlenül vezetve előzött egy lovaskocsi sort, áthajtott az út baloldalára, és ott összeütközött Orosz Antal napkori lakossal, aki motorkerékpárjával szabályosan közlekedett. Orosz Antalt súlyos sérüléssel szállították a nyíregyházi kórházba. Bartha József kátlósemjé- ni lakos, május 25-én délután a Nagykálló Üjfehértó közötti útszakaszon tolatást végzett az általa vezetett Zetorral. Nem adta meg az elsőbbséget az úton motor- kerékpárjával szabályosan közlekedő Erdős Gyula tégkrőztika lási lakosnak, aki nem tudta elkerülni az összeütközést. A baleset következtében a motorkerékpáron utazó Csapó Júlia új fehértói lakos súlyosan megsérült. Molnár László nyíregyházi lakos, május 25-én délben a Nyírfa utcában közlekedett motorkerékpárral. Észrevette, hogy az út szélén gyermekek játszanak, kűrtjelzést használt, de 60— 65 km-es sebességét nem csökkentette. Váratlanul átszaladt előtte Stefán László 2 éves gyermek. Molnár a nagy sebesség miatt megállni nem tudott és a gyermeket elütötte. A gyermek megsérült. A gondatlanul vezetők ellen eljárást indítottak. V. hó 5, 6, 7-én (szombaton, vasárnap és hétfőn) catnpÍMg kiállíiás az Iparcikk Kisker V. rendezeseben a Sóstón (annak szigetén) Bemutatásra kerülnek; camping sátrak, matracok, hordozható asztalok és székek mindennemű camping felszerelés Manekenek és fürdőző fiúk mutatják be mindhárom napon déli 12 órától 1 óráig a legújabb camping ruházati cikkeket és fürdőruhákat. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatm.tr megyei bizottsága és a megye! tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság, Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztéség: Nyireeyháza» Benczúr tér Sí. Tel. ta—ta* «—71. IS—7*. Eladja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. L Tel. SS—SS. Felelős kiadó: Parkas Pál. Terjeszti s Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, műé* szám: SS SSS. kéziratokat nem Orrunk me« Sa nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmar megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyház«) Dózsa György út 1 Felelős vezetői Makrai Jánaa. Két válasz útügyben N a p I ó