Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-11 / 109. szám

Szovjet békeküldöttség Nyíregyházán Nagygyűlés a színházban a győzelem napja alkalmából a döntők,' melynek létrehozá­sában minden embernek sze­repe van. Mi nemcsak hiszünk a békében, hanem tudjuk is, mit kell tenni érte — mon­dotta végezetül Kokas Ferenc. Sz. Ny. Vernov akadémikus felszólalása Ezután Sz. Ny. Vernov aka­démikus szólalt tel. Többek között ezeket modotla: — ötvenmillió halott, húsz millió nyomorék. Ilyen árat fizetett az emberiség a második világháborúban. Jo­gosan vetődik fel a kérdés: vajon, mindent megtettünk, hogy ez a szörnyűség soha töb­bé ne ismétlődjön meg? Ag­gaszt bennünket, hogy az egy­kori hitlerista tábornokok a NATO-ban ma is jelentős po­zíciókat töltenek be. Vessünk egy pillantást gondolatban a világ térképére. Kevés az olyan hely, ahol veszély fe- j nyeget bennünket. Kevés az „aknásított” terület, de ha az akna egyszer felrobban, jóvá­tehetetlen pusztításokat idéz­het elő. — Ma olyan nap van, ami­kor a szovjet emberek ünnepé­lyesen megfogadják, hogy nem engedik kitörni a harmadik világháborút. Szeretnénk elér­ni, hogy a háború szó ne le­gyen egyéb, mint tragikus anakronizmus — fejezte be be. szádét Sz. Ny. Vernov akadé­mikus. A szovjet békedelegáció ve­zetője egy Lenin-képet nyúj­tott át, amelyet az Ungvári Iparművészeti Iskola tanulói készítettek- A képet Székely Lajos, a városi tanács vb el­nökhelyettese vette át. A békenagygyűlés résztvevői ezután egy levelet juttattak el az Országos Béketanácshoz, amelyben tiltakoznak az ame­rikai imperialisták dél-vietna­mi és dominikai politikája el­len. A nagygyűlés után kultúrmű­sor következet, amelyben a bé­kedelegációval érkezett művé­szek js felléptek. Bogár Ferenc UNGVÁRI VASÁRNAP Szabolcsiakkal Kárpátukrajna központjában A győzelem napja alkaímá­ból vasárnap harmincöt tagú szovjet békeküldöttség érke­zett megyénkbe a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága és az Országos Béketanács meghívására. A vendégeket Záhonynál Markovics Miklós. a megyei pártbizottság műve­lődési osztályának vezetője, dr, Kovács Dezsöné, az Orszá­gos Béketanács alelnöke, Kos- suth-díjas, Poles János, a Ha­zafias Népfront megyei elnöke. Magyary Mihály, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főelőadója fogadta. Polcz Janos üdvözlő szavaira Fedor Kozsevnyikov, a Szovjet Béke- tanács tagja, a nemzetközi jog professzora válaszolt. Koszorúzás a felszabadulási ‘ emlékműnél A békedelegáció ezután foly­tatta útját Nyíregyházára, ahol a városi tanács végrehaj­tó bizottsága fogadást adott tiszteletükre. Délelőtt tíz óra­kor koszorúzási ünnepséget rendeztek a felszabadulási emlékműnél. A megyei és vá­rosi pártbizottság részéről dr. Gombás Sándor és Kállai Sándor, a megyei pártbizott­ság titkárai. Murczkó Károly, a városi pártbizottság első tit­kára, Biró László, a városi ta­nács vb elnöke koszorúzott. A megyei és városi tanács ko­szorúját dr. P. Szabó Gyula, Nemes Imre és Gulyás Emilné dr. a megyei tanács vb elnök­helyettesei, dr. Fábián Lajos, a megyei tanács vb titkára, Székely Lajos, a városi tanács vb elnökhelyettese helyezte el az emlékmű talapzatán. A szovjet békedelegáoió nevében Szergej Nyikolajevics Vernov akadémikus, a Moszkvai Béke- bizottság elnöke. Lenin-dijas, a delegáció vezetője és Kucsu- ruk Vaszilij Mihajlovics, a Kárpátontúli Területi Tervbi­zottság elnöke koszorúzott. Ezt követően a Hazafias Népfront, a fegyveres testületek és a KISZI-bizottság képviselői he­lyeztek el koszorúkat a fel- szabadulási emlékműnél. A békedelegáció ezután vá­rosnézésre indult. Megtekintet­ték a konzervgyárat és az al- matárolót. elhalt apákra, testvérekre, mártírokra. Nem felejtünk, mert élünk ma is, akik szem védő részesei voltunk a hábo­rúnak, és nem engedjük fe­lejteni a mi társadalmi rend­szerünkben született ifjúságot sem. Ezt követően Kokas elvtárs a német imperializmus felett aratott győzelemről beszélt, majd így folytatta: — A második világháború után az imperializmus általá­nos válságának második szaka­szába került. Megindult a gyarmati rendszer felbomlása. A Szovjetunió mellett új szo­cialista államok sorakoztak fel, kialakult a szocialista vi­lágrendszer. A gyarmati sor­ból felszabadult államok is a politikai függetlenségük erősí­tésében. nemzetgazdaságuk függetlenítésében, a békés építőmunkában érdekeltek, ál­lásfoglalásuk háborúellenes. — A békés egymás mellett ólés politikájának térhódítása fokozódik. A moszkvai atom- csendegyezmény, a Moszkva és Washington között kiépített „fonó drót”, az utóbbi időben elért megegyezések és tárgya­lások csak a kezdeti lépéseket jelentik. Az imperialisták kénytelenek tárgyalni, egyez­ményeket aláírni, de eredeti célkitűzésükről, a szocialista tábor megsemmisítéséről nem mondanak le. Különböző tár­gyalásokon elfoglalt álláspont­jukat és gyakorlati tetteiket kétarcúság jellemzi. Például aláírták az atomcsendegyez- ményt, de azonnal hozzáfogtak a föld alatti robbantásokhoz. Genfben a leszerelés kérdésé­ről beszélnek, közben hatalmas összegeket szavaznak meg fegyverkezési célokra. — Napjaink, legkirívóbb ar­cátlansága, — folytatta Kokas elvtárs, — hogy Nyugat-Né- metország kormánya 1965. má­jus 8-ával a háborús bűncse­lekményeket a közönséges köz­törvényi bűncselekményekkel azonosan elévültnek akarta te­kinteni. A nemzetközi jog sze­rint viszont az emberiség el­len elkövetett bűncselekmé­nyek sohasem évülhetnek el. Napjaink másik kirívó arcát­lansága az amerikaiak „ököl­jog politikája”, amelyet a vi­etnami nép ellen folytatnak. De ugyanazt teszik Kambod­zsában. Laoszban, Kongóban, Cipruson és Dominikában. — A háború és béke kérdé­sében a konkrét erőviszonyok Ezúttal melléfogott « meteorológia — mondja tol­mácsunk, amikor Ikaroszunk­ból kiszállunk az Ung partján, a Verhovina étte-em előtt. Az időjelzők felhőt, esőt jósoltak, és ime: csupa verőfény Ung- vár. „Szolnyce szvetit járkó” »- próbálgatják iskolai tanul­mányaikból a kifejezést az ökürítófülpösi táncosok akikkel együtt érkeztünk a győzelem napján Kárpátukrajna köz­pontjába. Pompázik az utakat, tereket szegélyező japáncse­resznye virága. És orgona. Fe­hér, rózsásról. Aztán tulipán­erdő. Tarka, ünnepi ruhába öl­tözött emberek. Fiúk ingujj­ban. lányok fehér blúzokban. Az üzleti negyed zsongó méh­kas, kötetlen virágcsokor. Nincs kioentizett felvonulási program, de csoportok járják a várqst, zászlókkal, transzpa­rensekkel, zeneszóval. Rácso­dálkozunk a 8—10 éves fiúkra, akik tele tüdővel fújják a kür- tüket, trombitákat, karmester nélkül, menetelve, hibátlanul Amíg kapaszkodunk fel a Hő­seik temetőjéhez vezető úton, az ungvári iskolák ötletes pa­rádéját nézzük végig. Ipari tamilok, fehér kötényes lá­Kokas Ferenc beszéde az ünnepségen Délután három órakor részt vettek a Móricz Zsigmond Színházban rendezett bóke- nagygyűlésen. Az elnökségben többek között helyet foglalt Kállai Sándor, a megyei párt- bizottság titkára. Murczkó Károly, a városi pártbizottság első titkára. Markovics Miklós, a megyei pártbizottság műve­lődési osztályának vezetője, Nemes Imre, a megyei tanács vb elnökhelyettese, dr. Kovács Dezsöné. az Országos Béketa­nács alelnöke, Kossuth-díjas, Székely Lajos, a városi tanács vb elnökhelyettese, Polcz Já nos, a Hazafias Népfront me­gyei elnöke, Tárnái Imre, a Hazafias Népfront városi bi­zottságának elnöke, Szergej Nyikolajevics Vernov akadé­mikus, a Moszkvai Békebizott­ság elnöke, Kucseruk Vaszilij Mihajlovics, a Kárpátontúli Területi Tervbizottság elnöke. Dr. Pivarnyik Jánosné meg­nyitó szavai után Kokas Fe­renc. az Országos Béketanács Elnökségének tagja emelkedett szólásra. _ Ma, a második világhábo­rú befejezésének 20. évforduló­ján emlékezünk a háború bor­zalmaira. Emlékezzünk az 55 millió halottra, emlékezzünk a számokban ki nem fejezhető fajdalmakra, szenvedésekre. TjiLcL&útás a (őLdziúe kiutéltjáhál Hozzák a koszorúkat, rpáf alig fér az emlékművön. In­nen föntről lenyűgöző az ung­vári panoráma: a húsz évvé} ízelőtti háborús nyomok he­vén most új városnegyedek smelkednek. „Pipálnak” a he­gyek, az Ung ezüstcsikja visz- izaveri a fényt, Röviddel a koszorúzás után pereg a filmfelvevő a területi pártbizottság tanácskozó ter­mében: a szovjet és a magyar béketanács, a megyei népfront- bizottság képviselői aláírják a háborút elítélő, a békés életre felhívó közös nyilatkozatukat. A déli órákban viszont a mi ..fotóriportereink”, az ököritó- ifülpösi lányok örökítik meg az Avangard stadion lenyűgö­ző bemutatóit, Harcokat fel­idéző élő szobrok nyitják meg a sort, aztán hömpölyög a pionírok, a sportolók, a kato­nák népes tábora. Zúg a taps, amikor Szkoszarjev vezérőr­naggyal az élen elvonul a Ber­linben húsz éve harcolt férfiak és nők civilruhás csoportja. Csillagstafétát hoznak a moto­rosok. Jeszinából indultak, Olexa Borkanyuk szülőfalujá­ból. Borkanyuk fiatal volt, amikor Budapesten kivégezték a németek. A győzelem napján — halála után — a Szovjet­unió Hőse kitüntetést kapta. Sokáig elnéznénk a pergő, színes bemutatót, de már vár­nak ránk Ungvár „konyhakert­iében”, a Gorkij Kolhozban. Kenyérrel, sóval, virággal kö­szöntének bennünket. Kislá­nyok vörös nyakkendőt kötnek valamennyiünknek. A meredek Ung-parton halad a buszunk, míg végig­nézzük a kolhoz gondosan mű­velt kertészetét: Ungvár in­nen zöldségei, innen viszik a primőröket a vásárcsarnokba, a boltokba. Virágzó almafák alatt vár ránk a terített asz­tal. Pohárköszöntők hangza­nak. B. D. Petrov orvospro­fesszor Semmelweisről be­szél: „ö egymaga többet tett a gyermekekért,- mint a világ valamennyi orvosa együtt.” Aztán a vásárosnamépyi ze­nekar Varga Andrást kíséri. Énekelünk mindnyájan, hol csárdást, hol a Moszkvai esté­ket. Nehezen eresztenek el bennünket. Fél hétkor a vá­rosi szabadtéri színpadról sem akarják leengedni az ököritófülpösi csoportot. Nem­csak az együttes „Fergeteges”. A siker is az. Kigyulnak Ungvár fényei. A belvárosban fiatalok randevúznak, az étter­mekben tust húznak a zené­szek, a színházban felhangzik a harmadik csengetés. A hidon belekap a szél a lányok hajá­ba, nyitott ablaknál nézik a televíziót a családok. Húsz éve hallgattak el a fegyverek. Ungváron ma éjjel egy kicsit szebb lesz a csend. 1965. május 9. Angyal Sandát U úsz éve Ujfehértó majd- * l csak olyan vpJt mint most, legalább is hosszúnak éppen olyan hosszú. S ha egy községen át 7 kilométeres út vezet, arra még az is emlék­szik. aki Leningrádtól Buda­pestig szinte végig tűzharc­ban tette meg az utat, ezer kilométereket utazva tankon, kocsin, lóháton. Milyen kicsi a világ. Néhány hónapja egy idős szovjet főtiszt a hosszú falut, Ujfehértót emlegette előttem, Fehértón pedig — akikkel a minap poharazgat- tunk — a Donról beszéltek, meg az Urairól. Hová el nem jutott a magyar baka 14 óta... Aztán hallgatunk, mert senki nem akar már a háborúról beszélni, pedig ennek a kor­osztálynak. a 40—45 évesek­nek a háború a legnagyobb élménye. — Hány éves maga? — Harminc mondom. — Én akkor jöttem haza fogságból. Tízéves fórom van ezzel az emberrel szemben. Dehogy tíz, sokkal több. Most mégis 6 örül jobban, mert a lányá­nak, annak van csak igazán fórja. 18 éves és ma ballag. Hát erre inni kell. Vagy ha már nem is ihat valaki, mert engedetlen a szív és nehéz ki­csit a lélegzet, akkor is örül­ni ke*!, örülni a Pocsai Mar- gitoknak. Nagy Jóskáknak. Kengye Jancsiknak, Széles Katiknak, és mind a 38-nak, akik most fognak érettségiz­ni az újfehértói gimnázium­ban. Először érettségiznek Ujfehértón. Ezen a szomba­ton sokan szálltak le a fe­hértói állomáson. A tarpai, panyolai ember régen soha nem járt Fehértóra. Nem esett útjába. Vásárra Na- ményba ment, meg Gyar­matra, házasodni meg... na­hát azért nem kellett a kuru- coknak átkelni a Tiszán. De most, hogy a gyerekek ide­járnak gimnáziumba... Eljöt­tek bizony még Ecsedről is a ballagásra, s persze, hogy itt van Ibrány, Nagykálló, Ér­patak. Bököny. Kálmánháza, minden maturálójának apja, anyja, testvére. Legtávolabbról azonban mégis azok jöttek, akik leg­közelebb laknak. Mert Tar- pától nem volt olyan messze a beregszászi gimnázium, ha néhány hold v6lt egy-egy csa­lád talpa alatt. De akik az újfehértói tanyákon, a Náná- siak, meg a Mezősiek cseléd­kenyerét ették, azoknak mesz- sze volt még a falu is. Legfel­jebb, ha a templomot látták, egyszer-kétszer évente, az úri kaszinót — ami előtt sárga lakkos kocsik, bricskák álltak szüntelen — nagy ívben ke­rülték el. rovással írták, ha írták a kommenciót — ami soha nem veit elég egy évre — s mesélik, hogyha szalmát loptak, a tiszttartó meggyúj­totta a hátukon. Lehetőit vol­na jobb is, hisz Mezősi Béla újfehértói birtokos miniszter volt, Bethlen idejében, s a földmívelési tárca elég nagy hatalom. De a miniszter bi­zonyos közgazdasági ismere­tekkel is rendelkezett, s ezt mondta a fehértói kaszinóban: semmit uraim, semmi újat, nekünk az a fontos, hogy ol­csón termeljünk. Az urak nyilván dicsérték a miniszter talentumát, ök különben sem mulatták otthon az időt, a messzi állomásra kocsival jár­tak, a paraszt pedig ha tör­vénybe. vagy harcba hívták, hát gyalogolt egy kicsit. A csizmáját nem koptatta, nem volt neki. Mi emlékeztet még Fehér­tón a régi világra? A kaszi­nó, a régi községháza, meg egy gólyafészkes apró kúria. Ez a ház Fehértón a múlt, a jelen, és a jövő. Régen úr lak­ta, s ma gyerekek uralják, kollégium. A tanyai gyerekek első szabolcsi kollégiuma. Ma már nem ismerne rá hajdani gazdája, mert sem kívül, sem belül nem a régi. Bővítették, tatarozták, szinte újjá épí­tették. Hat éve költöztek ide az újfehértói tanyatilágból az első fecskék. Akkor még ál­talános iskolások. Emlékszem, húzódozó, borzas madárkák voltak. Haragudtak a fogke­fére, otthagyták a főzeléket, s ha tehették, félrehúzódtak itt-ott egy-egy darab szalon­nával. Rosszul szabott ruhákat, félrekötött nyakkendőket ke­resek. Keresem az arcok fel­szeg fintorát, keresem a ta­nyát... Beszélnek, szavalnak, énekelnek — lehetne ez fő­városi gimnázium is. S a szülők? Sok virággal, feketében. Ünnep van. Nem volt még ilyen. Tényleg nem volt. Százado­kat vártak erre, erre a bal­lagásra, a Borbgs Lászlók, Haraszkó Jánosok, vártak malélisíten, harmados ka­pával, vártak a korán herva­dó asszonyok, a fájó mellű, száraz köhögésű öregek, a fa­gyott kező, lyukas bakancsú katonák. — Nézd csak! — int maga mellé a gimnázium igazgató­ja. Ott épül az iskolánk. A kollégium szomszédjában nagy, emeletes épület. Hetek múlva tető alá ke­rül. Mit lehet csinálni né­hány év alatt... Mert a húsz esztendeje lezárult világban egy polgári iskolára nem voltak képesek Ujfehértón. Gyarmati Béla nyok, sportolók, űrruhás óvo­dások váltogatják egymást. Ünnepélyes csend honol a temetőben. A hang­szórókból halk Beefhoven- dallam árad. Amikor Ilnyicki.j elvtárssal az élen elhelyezik az emlékművön a pártbizott­ság élő virágkoszorúit, már ötezernél is többen állják kö­rül a síiokat. Megyénk, dele­gációnk koszorúját Konca Ká­roly elvtárs helyezi el az em­lékmű talapzatán. Ö köszönti az ünneplő ungváriakat, a berlini ostrom jelenlévő har­cosait. Nagy figyelemmel hallgatjuk Szkoszarjev vezérőrnagyot, a berlini felszabadító csapatok egyik parancsnokát. Felidézi a küzdelmes harcokkal teli na­pokat, de .iával többet szól a békés 1.tis/. v építőmunkájá­ról, a izo . jel nép nagyszerű terveiről, az éberségről, mely- lyel ezt a nyugodt légkört tar­tóssá lehet tenni. Később azt látjuk, hogy az idős tiszt ma­gához öleli a velünk érkezett Varga András operaénekest. Az ellenforradalom leveréséért vívott hacban fegyvet fogott művésznek a parancsnoka volt Szkoszarjev Budapesten. A pusztadobosi Béke Tsz idén 35 holdon termel sárga és görögdinnyét. A termelési két Hortból jött családra bízták, akik jó szakértői a dinwyctermelésnek. Szabó László és Maku János feleségükkel megkezdték a tápkockákban előnevelt palánták kiülletését. Foto: Hammel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom