Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-16 / 114. szám
Az ember és a munka a képzőművészetben Walter Ede emlékének Ti nem is tudjátok hol éltem én! A a város: Máesat István festménye: Épülő Erzsébet-híd. i.fti őt dicsérem csak, az élet anyját; Kitől jövendő győzelmünk ered; A munkát dalolom, ki a szabadság útjára visz gyász és romok felett...” (JUHÁSZ GYULA: A munka) Egymást dicsérik ők ketten, a.', embert jó munkája, amely- 1' 1 átformálja világát s az c e szebbre alakuló világot . ut alkotó ember- A dialek- 1 s kölcsönhatás nyilvánvaló s oben a kölcsönösségben és ( régben rejlik végső soron a- alizmus fejlődése. A művé- . — a dolgozó emberek < : :< rétege — nemcsak szem1 k és érzékelik, de átélik a ! ; területen alkotó embert l így festői, vagy szobrászati t Íny, művészet lesz belőle. ..Dolgozó emberek között” c on a Képzőművészek Szak- vezete kezdeményezésére . 1959-től kezdve évenként i ,u tatásra került egy-egy ;• i kiállítás, amelyen az em- i :r és munkája volt a téma. jelőzte a kiállításokat több ész hónapokra terjedő tar- rodása tsz-ekben, ipari. y bányavárosokban, ahol- ;;ott élő emberekkel való- -mélyes kapcsolat — ami g ikrán barátsággá mélyült _ valamint az adott termelő i okával történő közelebbi i meretség — üvegfúvás, szö- \ s, hídépítés, földmunka — i etővé lett. Á „téma” mind< :n ismeretek birtokában ter- rzetességgel kért szót a ívűben, s a társadalmilag hasznos munka minden fajtája, a félelmetes földmaró gépek, a! s telid tanítónő, vagy éppen j muzsikáló ember nagy-nagy! bensöséggel állt a művészi ót- j í- ás előterében. Minden céltu- ’ < atos és hasznos emberi tévé-j kehység méltó a megörökítésre i s a mindennapok névtelen hő- sri. termelvén a társadalmi ja- | ■ : k összessége, emelik valójá-! ban hazánk s népünk színvo- j nalátA dolgozó emberrel, szorosabban véve a munkásosztály j életével, harcával és hőseivel már a két világháború közötti ! viódusban foglalkoztak nem rindennapi tehetségű, marxis- tó ideológiával áthatott mű- \ szék. mint Derkovits Gyula, i si Huber István, valamint a y-.ocia lista Képzőművészek Csoportjának fiatal, tudatos, • . gy kevésbé tudatos, de szív- vrl és értelemmel a munkás- mozgalomhoz vonzódó művészei. A derkovitsi életmű a szocialista realizmus első megvalósulása hazánkban, s legközvetlenebb hagyománya az új, most bontakozó művészetünknek. Formailag már nem egy követőre talált, de az átélés. a meggyőződöttség ereje még nem fűti éppolyan intenzitással a követők téma- és formaválasztását. Három olyan művész munkájáról adunk képet,, akik ebben jeleset alkottak. Elsőnek j Kádár György: Egymillió la- j kast! című nagy kompozícióját i említjük, amelyben a minden-1 napi gazdaságpolitikai program nyert pompás művészi megfogalmazást. Nem aggasztotta a művészt, hogy művé- I szetével az aktualitások szolga- j latába áll, mert ez mit sem I von le képe valóságos értéké- ; bői, sőt többlete annak. A kompozíció a szép szerkezetű | állványzaton foglalatoskodó munkások komolyságával s a világos színek nemes harmóniájával a holnapok fe:é mu- j tat. A szocialista . mezőgazdaság j egyik legérettebb művészi meg- 1 fogalmazása Kurucz D. István: I Cséplés című festménye- ame-l lyen. az egy. hatalmas tagban ' megjelenő búzatáblában, a lágy hajlatú domb tetején ma- i gános — a távlattól aprónak j tűnő kombájn dolgozik. Az! ezüstössárga tengerben a ki-: esi feketéspiros gép magában' győzi a beláthatatlan terüiet le-1 aratását. Ember nincs is a ké- pen, de ettől mintha még monu-: mentálisabb lenne a föld, ame- \ Ivet már a teljesen kezessé szelídített géppel formál, termékenyít és szedi meg gyümölcsét. Az utóbbi évek legszebb és legmeggyőzőbb alkotása ez a témán belülA harmadik jellemző munka Mácsai István: Épülő Erzsébet-hid című festménye, amely hűen tükrözi a budapesti emberek örömét és szeretetét az új híd iránt; a csodás, havas és hamvas budai part felé feszülő hatalmas, modern alkotmány pompás iveivel és pilléréivé], lábánál, a pesti parton dolgozó, hangyányi emberek, e szépség és nagyság alkotói. Három teljesen különböző temperamentumú művész különböző témájú, de azonos szándékú képeit említettük azzal a céllal, hogy a művészet, méghozzá a modern, korszerű magyar festészet tükrében Lássuk az ember és a munka dicséretét. Említhettünk volna még számtalan jellemző példát a művészet köréből bizonyságul, hogy sokszorasan dicsért, költészetben, festészetben s a művészet minden ágában a teremtő munka, miáltal új arcú lesz ez a föld s hogy általa alakul szebbé és boldogabbá, etikusabbá és műveltebbé, szocialistává népünk és hazánk. Oelmacher Anna A. munka, mint az emberré válás legfőbb tényezője, a társadalmak kialakulásának forrása. Különösen fontos és szívünknek kedves a szocialista társadalmat formáló munka, amelynek valóban értékes művészi tükrözésével találkozhattunk az elmúlt két évtized során. Imponáló névsort lehetne összeállítani, de a nevek kevesebbet mondanak, mint a művek, amelyek magukban foglalják az alkotó egyéniség s ugyanakkor az alakító korélmény jellemző vonásait. Szinte témák szerint csoportosítható volna a jó munkaábrázolások sora, de lényegében minden téma egyetlen főcím alá sorolható, mert az aszfaltozás. a rakodás, az aratás, a műtét, vagy a versírás, mind a szocializmus építése címen foglalható össze. S mivel minden valamirevaló munka építés, ez meghatározza többé- kevésbé a stílust is, természetesen a művész sajátos alkatának és a hagyománynak megfelelően. így most a szerkesztőelvű festészet az ami az új mondanivalónak legalkalmasabb kifejező formájaaz 1930-as években a nyomorúság fan tasztikus áradata, a polgári erkölcs: ingyenlevest osztott a Vadász házban a lépett munkanélkülieknek. Barátaim érettségivel és diplomával a kezükben, ácsorogtak céltalanul a város ingóványain. A temetőt rendezték, gyönyörű lett ez a temető, csak az élók, jaj az élők alig éltek, és nem is tudták miért is élnek, ha ez életnek volt nevezhető egyáltalán egy kinevezett utcaseprőnek előre köszöntek az állástalan diplomások akiknek ha protekciójuk volt, ingyen dolgozhattak a városházán. Kapualjakban alkonyaikor, felnőtt emberek sírtak. A színházban könnyű operetteket ad tak, a szegény kis szubrett majdnem meztelenül táncolt és huncut dalokat énekelt a páholyok felé- ahol a huszártisztek és előkelő polgárok ültek. A pohos, panamista városatyus, kis színésznők dagadt tárcajú támogatója előadásokat tartott a keresztény — nemzeti erkölcsről. A kultúra-csúcsfoka: A Színházi Étterem. Leánykeresk. közlöny. Itt éltem én! Kissé magom is kopottan és gyakran munka nélkül. Pedig u. n úri családból származtam. Nem értettem én sok mindent! A jótékonyság virágzott! Űrinek ültek a Zrínyi Ilcna utca sarkán és illatfelhők és udvarlók között gyűjtöttek a nyomorgó gyermekeknek. Szép volt ez, nyugodlabb volt az éjszakájuk, és a jó isten sem haragudott érte. Évente egyszer karácsonykor a Jézus ka cukorral kedveskedett a csenevész gye rekeknek. Ó Karácsony! A gyerekek sírva csókoltak kezet a Nagyságos asszonyoknak Ha évente legalább tízszer, ötször, kétszer lett volna Karácsony, Mert az ünnep után még nehezebb volt a nyomorúságot megszokni. Ő régi fiuk, barátaim, akik még éltek és azok is akik meghaltak. Te is M. Jóska aki munkaszolgálalosként pusztultál el a keleti fronton. Hányszor vitatkoztunk, veszekedtünk, néha egymást is okolva a nyomorúságos állapotokért. Csak új művészet van? Üj hírek a társadalomból, a politikából! Köszönöm M. Miska a könyveket a szakadt újságcikkeket. Az embereket, akikkel összehoztál. Valahová tartozni, várni az új időket. A lapunk megjelent, Ö nyomdaszag, drága kis nyomdászlány aki kezembe adtad a lap első számát, Novemberi éjszaka, orosznyomda, mi kor kiléptünk az utcára az eső csepergett, aznap voltam 26 éves. Rendőrségi kihallgatás, fenyegetés, tovább-tovább a sorok közt gyújtogatva Tovább! egymás cikkeit, verseit ceruzázva bajos, hogy megharagudtál, mikor egy sort kihúztunk a cikkedből. Aztán a háború, 1944-ben M. Miska lebukott. Nálam házkutatás, szegény anyám sírt. ilyen még nem volt a családban, Doglódött, recsegett a régi épület, már nem tarthat soká. Vártuk az új időket, pontosan tudtuk hogy el fog jönni. Menekült mindenki, a város kiürítve, dörögtek az ágyuk. A Takarékpalota óvóhelyén találkoztam az első orosz katonával. Alacsony volt. nevetett és megcsókolta az összes gyerekeket. Sokan csodálkoztak; mások, vadak voltak a hírek róluk. Kijöttünk a szabadba, a nap is sütni kezdett, elindult az űj élet. Temettük a halottakat, a lovakat takarítottuk a romokat. Szabad szó, az első ircdo’m. dclu án, szabad emberek gyülekezete. Ezt vártuk, milyen más let! minden őszinte szó, tiszta kinyilatkozás. Megindult a munka! Húsz éve volt! Most nézzétek a várost! Üj épületek, iskolák mosolygó derűs emberek. Hol van a régi meghunyászkodás, a? alázatos sunyi kézcsók? Szemtől szemben mindenki mindenkiv el: felszabadulás! Ti fiatalok nem tudjátok mi volt itt. A jövő csillagával a homlokotokon meneteljetek a jövő felé. Drága kacagó gyerekek, szent húszéve s fiatalok! Sarlós Ottó Szeberényi Lehel: ai mama is a tik&zták T> omáznál száltak fel a Hévre- Az ötvenes nagymama, tele vitalitással, a még aktív energiák villamos kisüléseivel; a lánya, ki gyermeklánynak látszott még, de öreges nyugalom és bölcsesség ásitozott a szemében, ujjai pedig gyermekesen tömpék, de már a munkától lapultak; harmadiknak a pötöm fiűuno- ka, a gyermeklány gyermeke, hajában szőke hurka, árulkodik, hogy minden elképzelésüket beleadják e gyerekbe a szülők. Hárman ültek egy kettes padra, hárman szorongtak. A gyerek az ablaknál. — Meledem van — mondja a gyerek tárgyias hangon. Dun- di térdeivel biciklizik, rugdossa a szembenülőt. Maguk közé helyezik a kölykök hol az árnyék dominál. — Az ablathoz atajot menni — szól a tárgyias hang. _ Nesze! — csattant a csupa ideg nagymama búbosa a sok gonddal leheletkönnyűre tekert hajhurkán. — Fogsz te nekem hisztériázni? A kismama visszahelyezi a gyereket az ablakhoz. A béke szétterülő szárnya meg se rebben a szemében. A köly- köcske nagy nyugalommal sir- dolgál, mint a tavaszi csendes eső, tartós, növénynevelő eső. Anya és lánya közt pedig elindul a beszélgetés, hogy a helyükön immár így megnyugodtakNagymama: — Rendes ember ez a sofőr. Kismama: — Én már csak legyintettem a buszra. Intésnek vette és megállt. — Elkéstük volna a Hévet. _ El. — A pénz értékét azt nem ismeri. — Miből gondolja mama? — A vegyesboltban a múltkor minden műanyagtakarót meg akartak venni a feleségével. Éppen akkor érkezett, nagyon szép, halvány színekben. Az egészet vinni akarták. Aztán csodálkoznak, hogy elfogy a pénzük. A kismama szeméből nagy, jtegértő, békés mosoly sugárzik. — Micsináljanak? Gyűjtsék? — Ez a ti felfogásotok. A rádiót ugye megint nyitva- h agy tálok? A kismama tétova mozdulatot tesz a fejével, meg a vál- lával: nem tudná megmondani— Feri majd elzárja. — Az úgy alszik, mint a mormota. A múltkor hazamegyek este, bömböl a rádió, Feri alszik. A kismama válla azt mondja hadd aludjon. A nagymama egészen beleéli magát. — Azt hiszitek, a villany ingyen van. A kismamát nem lehet kimozdítani. Nevet. Olyan csendesen, bölcsen. — Már ez a prücsök is be tudja kapcsolni. — A gyerek felé biccent zsörtösen a nagymama. — Odatolja az asztalhoz a hokedlit, az elé meg a sámlit. A kismama magához vonja a csöppséget. — Fel kell tenni a szekrényre. — Ebből is. hogy mi lesz, ha megnő?! Múltkor kezibenyomtam egy negyedkiló csokoládét. Hazáig mind befalta. Semmi érzéke nincs a beosztáshoz. A kismama szemét porontyán legelteti. — Legyen neki jó. — Feri is nem tudom mit csinál a keresetével. Jön, hogy adjak neki öt forintot, meg keit vennie a hetijegyet. No jó, de a jegyet estére megmutatod. Este jön, vigyorog. Muszáj a jegyet megmutatnom, mama? Muszáj. Erre mutogatja a múlt hetit. Aztán most mi lesz, mondok neki, miből veszed meg a jegyet? Majd ad mama másikat. Mintha az én büdzsém az , feneketlen lenne- Az emberben megáll az ész. Csak az alvás meg a televízió. Meg a költekezés. Az este is mikor jöttetek haza? — Fél tizenkettőkor már ágyban voltunk. _ Hiszi a piszi. Szünet. Csak a vonat hintája. Aztán a nagymama felráncolja az orrát. Kicsit tréfásan. kicsit kegyesen, kicsit büszkén. — Nem is mondtam, hogy vasárnap hajókirándulás lesz, az élenjáró dolgozóknak. Ha akartok, jöhettek. — Nem tudom — mondja a kismama bizonytalanul, mert tán szégyelli a bizonyosságot. A békés mosolyát befutja némi szemérmes bűntudat. — Majd én fedezem — szó! a nagymama az öneltartó nagymamák lépeseiéről. Egészen megjött a kedve. Látszik a kiderült arcán, hogy onnan, arról a magas lépcsőről szinte jólesik a megbocsátás. Pláne mikor a lépcső alatt ott kuporog a rászoruló család. — Ugyan mama — szégyenkezik a fiatalasszony — kérhetnék előleget. De mikor mosok akkor? Hétközben nem érkezek. — Kell nektek televízió. — Különben is, tán Feri megkapja a száznegyven forintot. — Megkapta az már, csak dugja. — Ej mama. — Apunat sok pénze van — kottyan közbe á gyerek. A nagymama fölnevet— Elárul ez már benneteket. Sok pénze van apunak, kisfiam? — Sót pénze, — Hol láttad? A tárcájában? — Tájcájába. A kicsit a két asszony kétféle mosolya övezi. A kismama segítené: — Olyan volt, amilyet a múltkor kaptál? Olyan kerek, kicsi fényes? A pöttöm legény nem hagyja magát az anyjától befolyásolni. Férfias határozottsággal ingatja fejét. — Ugye, papírpénz volt — következik a nagymama. Kurta bólinlás. Mire a nagymama kihúzza magát ültében diadalmasan. A kismama tartja a mosolyt az arcán. Látni, hogy tartja, hogy erő kell neki hozzá. Most ő következik a tientő- kérdéssel: — Milyen volt, kisfiam, piros vagy zöld? — Zöjd — mondja a férfiú. A kismama mosoiya megkönnyül- Nem kell már erővel tartania. — Én adtam neki két tízest. A nagymama csak nevet, legyint. Nem hisz. Vereségről hallani sem akar. — Tudjátok is ti, mi az a pénz. Szórni tudjátok. A végállomáson kétforintost kotor elő retiküljéből, s nyújtja a lányának. — Na, vegyetek magatoknak fagylaltot. A kismama ivem akarja i gesztust észrevenni. A gyerek elkapja a kétforintost. Kis kacsójának egyetlen ragadozó mozdulatával. A kismama mosolyog- A bé ke szétterült szárnyain át. Szeberényi LehtA ITT ÉLTEM ÉN
