Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-11 / 109. szám

Koszorúzási ünnepség A német fasiz­mus feletti győ­zelem 20. évfordu­lója alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága, a ma­gyar forradalmi munkás—paraszt kormány és a Ha­zafias Népfront Or­szágos Tanácsa va­sárnap délelőtt ko­szorúzási ünnepsé­get rendezett a Sza­badság téri szov­jet hősi emlékmű­nél. Az ünnepsé­gen megjelent Ká­dár János, az MSZ­MP KB első titkára, a forradalmi mun­kás—paraszt kor­mány ylnöke. Do­bi István, az El­nöki Tanács el­nöke. valamint a párt és a kormány több vezető sze­mélyisége. Képünkön: Dobi István és Kiss Ká­roly az Elnöki Ta­nács nevében ko­szorúznak. A harang Esőmért ifck sorokban A Francia Kommunista Párt, Berlinben tartózkodó küldött- \ ségének veztője, Jacques Duc­los és Max Reimann. a Né­met Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára hétfőn megbeszélést folytattak. Alekszej Koszigin minisz­terelnök hétfőn a Kremlben fogadta Botsio ghanai kül­ügyminisztert. aki ghanai kor­mányküldöttség élén tartózko­dik a Szovjetunióban. A béke-világkongresszus elő­készítésével kapcsolatban Ad- disz Abebába érkezett a Bé- ke-világtanács küldöttsége. A szovjet honvédelmi mi­nisztériumban hétfőn aláírták az Algériának nyújtandó tech­nikai segítségről szóló egyez­ményt. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak meghívására hétfőn ma­gyar pártmunkásküldöttség utazott a Szovjetunióba Sze­rény! Sándornak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága tagjának* az MSZMP pártfőiskolája igazga­tójának vezetésével. Erhard kancellár és De Gaulle elnök közötti levélvál­tás eredményeként De Gaulle bonni látogatására június 11- én és 12-én kerül sor. Súlyos csapás a dél-vietnami kormánycsapaloStra Hanoi: (MTI): A VNA vietnami hírügy­nökség jelentése szerint a dél-vietnami szabadságharco­sok a francia gyarmatosítók végleges leverését jelentő Dien Bien Phu-i győzelem 11. évfordulóján súlyos vereséget mértek a dél-vietnami báb­kormány csapataira. Saigon­tól alig 40 kilométernyire északnyugatra Binh Duong térségében vasárnap délután ötórás csata zajlott le, s az első jelentések szerint a sza­badságharcosok mintegy 300 ellenséges katonát megsemmi­sítettek, illetve megsebesítet­tek. Az amerikai haditengeré­szet és a légierő repülőgépei hétfőn folytatták a kalóztá­madásaikat a demokratikus Vietnam területén lévő köz­lekedési utak és hidak ellen. ötvenezerre növelik a Viet­namban állomásozó amerikai erők létszámát. A legújabban odavezényelt csapaterősítések­kel jelenleg 42 000 amerikai katona állomásozik Dél-Viet- namban, nem számítva a he­tedik flotta erőit, amelyeket a partmenti vizekre vezé­nyeltek. Afro-ázsiai szolidaritási értekezlet Accra, (MTI): Május 10-én 'délelőtt meg­nyílt a gahanai Vinnebab'an a 4. afro-ázsiai szolidaritási értekezlet. A mozgalom tör­ténetében legszélesebb körű tanácskozáson 500 küldött vesz részt, hetven afrikai és ázsiai párt, illetve tömegszer­vezet képviseletében. Európa és Latin-Amerika országait száz megfigyelő képviseli. Je­len van az afro-ázsiai népek nagy tanácskozásán a magyar szolidaritási bizottság megbí­zottja is. A mostani szolidaritási ér­tekezlet minden eddiginél éle­sebben foglal majd állást az amerikai imperializmus ag­resszív cselekedetei ellen. Milliók pusztultak el a náci pokolban. Az áldo­zatok emlékének meg­örökítésére ajánlom az írást. Csehszlovákiában, a Német Demokratikus Köztársaságban és Lengyelországban három, a hitleri hódítók és fasiszta go­nosztevők létesített koncentrá­ciós táborban jártam. A náci háborús bűnösök fe­lett ítélkező nürnbergi nemzet­közi bíróság adataiból, a szám­talan dokumentációból, az eredeti filmfelvételekbői a magyarországi fasiszták csele­kedeteiből, mint ahogy sokan mások, én is azt gondoltam, hogy megismertem a hitleri gonoszságot. Nem így áll a dolog A helyszínen, tizen­nyolc év távlatából — a való­diságából sokat veszítve — mélyebb, megrázóbb hatást vált ki, mint a könyv, a fény­kép dokumentációja. Az egykori haláltáborokat —a csehszlovákiai Therezinét, a német demokratikus köz­társaságbeli Buchenwaldot, a lengyelországi Auschwitzot megismerve, leírhatatlan él­ményeket szereztem. A sok epizód közül a legmegdöbben­tőbb hatást mégis a százezer­nyi, milliónyi tömeggyllkosság puszta színhelye adja. A gyil­kosok nem tudták eltüntetni a bűnjeleket. Az auschwitzi gáz­kamrákból egy épségben ma­radt. És megmaradt az áldoza­tokból sok vagonnyi női haj, emberbőrből készített dísztár­gyak, a megölt gyerekek cipői és ruhái. így egyben, felhal- mozottan túl sok ahhoz, hogy a látogató megborzongjon. Auschwitzi kísérőm, a krak­kói egyetem tanára Josef Wa- dofszki 1942-től deportáltja volt a város közelében létesí­tett legnagyobb náci koncent­rációs tábornak. Szabadulása óta sokszor járt ott, de a lá­tottak hatása még ma is olyan döbbenetét vált ki belőle. mint a világ legkülönbözőbb tájáról érkezőkből. — Ezen — mondotta — nem lehet csodálkozni. És ez nem is baj. így van jól. Soha­sem szabad elfelejteni és meg­bocsátani a tengernyi bűnt. Krakkói barátom megjegy­zésének igazát a többi emlék­múzeumban is tapasztaltam. A buchemwaldi tábor — amelynek nagyobbik részét a felszabadulás órájában fel­gyújtották és megsemmisítet­ték — Európa, Ázsia, Amerika, Afrika zarándokaiban az auschwitzihoz hasonló hatást váltja ki. Itt Is az a különös érzés hatalmasul el a szem­lélőn, mely a megdöbbenésből és meghatottságból keletkezik. A döbbenet erősebb. A buchenwaldi zarándokok között találkoztam egy berli­ni munkással. Hans Gross azok közé a kevesek közé tartozik, akik a koncentrációs tábor tíz évi rabságát túlélték. Ez a né­met kommunista végigjárja a daohaui, a bergen-belseni, a sachsenhauseni és a buchenwal- di haláltáborokat. Itt, az utol­sóban, 1944-ben veszítette el sok elvtársával együtt. leg­jobb barátját, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosát, Ernst Thälmannt. Hallgatom szavait... Évente meglátogatom a né­met kultúra bölcsőjét Geothe és Schiller városát, Weimart. Aztán a német kultúra legna­gyobb alakjainak szellemével együtt keresem fel a Weimar melletti Buchenwaldot. A Goe­thével és Schillerrel való kö­zös jelképes látogatás különös jelentőségű. Velük együtt min­dennél meggyőzőbben érzem: a kultúra és a civilizáció, erő­sebb a barbarizmusnál, az élet legyőzi a halált. A magas feszültségű villa­mos árammal telített drótkerí­tés és az állig felfagy, erzett SS hóhérok gyűrűjében a gáz­kamrák és a krematóriumok árnyékában a kommunisták, az ateisták, és istenfélők, kat­holikusok és zsidók, németek, franciák, magyarok, oroszok, belgák, spanyolok, hollandok, csehek, dánok, lengyelek, görö­gök, észtek, lettek, litvánok, osztrákok, olaszok, bolgárok, jugoszlávok összefogása fegy­veres felkelést szított a szabad­ságért. Ami megtörténhetett minden idők legszörnyűbb rabságában, azt ma az emberi­ségnek. amely értékeli a sza­badságot. kötelessége megten­ni. Köteles önmagáéit és az utókorért összefogni a békés alkotó életért. A koncentrációs táborokat látogatók nemcsak emlékeznek, hanem erőt is merítenek min­den új megalázó szándék meg. gátlásához. A régi gaztett meg­bélyegzése nem elegendő. ' Va­jon érzi-e ezt minden magát jószándékunak tartó ember? A fasizmus prágai áldozatainak emlékművét a Német Szövet­ségi Köztársaság ifjúsági kül­döttsége is meglátogatta. Az emlékművön elhelyezték az együttérzés és a tisztelgés ko­szorúját „Mi a mai német ke­resztény ifjúság — írták a koszorú szalagjára — együtt- érzünk egy gyalázass és szé­gyenteljes korszak áldozatai­val. — Mélyen meghatódva állunk emlékművük előtt.’* Az emberiség azt várja, hogy a Német Szövetségi Köz­társaság ifjúsága és felnőtt la­kossága minden nemzet fiával együtt ne csak a hitlerizmus áldozataival érezzen együtt, hanem azokkal is, akik ma harcolnak a fasizmus megjele­nése ellen. Ha ez így lesz, ak­kor bizton elmondhatjuk, hogy a népek tanultak a történelem­ből és egységesen az emberiség nagy ügye mellé, a béke har­cosai közé álltak. A tizenyolc nemzet buchen­waldi mártírjai emlékművének tornyában harang szól. Ne­gyedóránként figyelmezteti a világot ,a torony alatti bronzba öntött harcosok üzenetére: fogjatok össze emberek! Lónyai Sándor Utijegyzet az Elba-parlról Emlékezés Drezdában III. Éppen a május elsejét és a német fasizmus felett ara­tott győzelem huszadik év­fordulóját méltató lapokat forgattam az Elb-hotel hali­jában, amikor megérkezett Richard Bleiweiss, ez a fá­radhatatlan, s az SS-től oly sokat Szenvedett ember. Örömmel újságolta, hogy vá­Sipos Gyula: A nagy éjszaka 22. — Szó sincs róla — tilta­kozott János és blokkot vál­tott két íéldeci konyakra. Senki se figyelt rájuk, vagy ha figyelt is, mit törődtek ve­it. Ittak már, jócskán ittak, a mozi után is, ráadásul hét­köznap vöK, ez valami külön ünnep, lyesseget adott kiruc­canásuknak. ■— Ez a mi ünnepünk. Csak a mienk. Kettőnké — mond­ta Sárika. És olyan bájosan mondta, hogy meg kellett ér­te csókolni, de rögtön. Titkaik voltak már és em­lékeik. Itt jártunk már egyszer, olyan mintája van a falnak, hogy ha napokig nézi az em­ber, galambok szállnak rajta, mintha most röppennének ki kerek fészkükből. Megvolt a fészek és megvolt a galamb és megvolt a varázslat, mely úgy sűrűsödött össze a teg­nap ízeiből és a mai tavaszias 1965. május 11. napsütésből, mint a méz a sok-sok virág nektárjából. János csak nézte az asz- szonyt és nem is emlékezett, miről beszéltek eddig. Nem­csak a mai napon, hanem he­teken, hónapokon át. Mit mondtak egymásnak? Óvatosan letette a konya­kospoharat és újra megcsó­kolták egymást. — Megőrültél? — nevetett mégegyszer Sárika. — Meg! — mondta újra János és olyan bódulatot ér­zett, mintha nem is ő lenne, aki eddig volt, mintha kisza­kadt volna a való világból, úgy mint kamaszkori ábrán­dozásaiban és cseppet sem csodálkozna, ha most idejön­ne a pincér, hogy: — sies­sünk kérem, mert indul a hajó messze, ismeretlen ten­gerekre, örökre... De a pincér nem jött. A pincér bent az asztalok kö­zött úszkált teli poharak, meg üres poharak csilingelésével, villanásaival a karján, az ülő vendégeket szol­gálta ki. Városi embe­rek ültek az asztaloknál, fő­képpen fiatalok, ismeretlenek, a nagyligeti esti társaság, if­jú párok, akik talán záróráig nem is szólnak, csak bámul­ják egymást, csevegő, plety- kázó csoportok, egy fiatal ta­nár, aki csak itt tudja el­mondani kolleganőjének mindazt, ami az egész napos együttlét alatt felgyűlt ben­ne. Az ülő rész most a békés polgári világ, a valóságos, a másik, amiből ők ketten egy- egy délutánra kiszakadtak. Ott van az a párocska — pillantott befelé János — a fiú arca még mintha ismerős is lenne. Nem riadt meg, az ő ismerősei nem járnak ilyen­kor eszpresszóba, a város biz­tos búvóhely, erdőnél jobban rejti az embert. — Ott van az a párocska, a lány vala­mi irodában dolgozhat, vagy talán gyárban, könnyű mun­kán, és nézi az óráját, haza kell mennie, biztosan várja a mama, és holnap, vagy a jövő héten újra itt lesznek, nézik egymást, megisznak egy feketét. Mit tudnak arrói, hogy piros zuzmó van az er­dőben a fák törzsén, mit tudnak arról, milyen a fal mintája, hogy a galambok röppennek rajta, ha kettesben nézi az ember? Mit tudnak arról, hogy hajók indulnak az ismeretlenségbe innen, az esz­presszó sarkából is? A fiatalok csak nézik egy­mást, a fiúnak mozdul a szá­ja, mintha azt mondaná: — Ö az. — A lány is errefelé néz, de csak lopva, mert meg­tanulta, hogy nem illik bá­mészkodni, és a fejét ingat­ja: — Nem tévedsz, ö sok­kal alacsonyabb. — Fogadni mernék — mondja most a fiú és átnyújtja kezét az asztal fölött. És talán még akkor is ezen vitatkoznak, amikor János meg Sárika megitta a konyakot, és egy­mást karolva kilépett az esz- pi-esszóból. — Mit félsz csacsikám? — Téged féltelek — mond­ta Sári és csipkedő gúny is volt a szavában. — A te jóhíredet. Mégis akkor úgy jöttek ha­za, külön, János a motorral, Sári pedig megvárta az utol­só vonatot. Talán akkor in­dult el a pletyka, talán a szőlőben látta meg őket va­laki. János először Eszti néni szemén vette észre, hogy anyósa gyanít, hallott, tud valamit, s akkor már az is világossá vált előtte: _ nem­sokára Katinak is fülébe jut a hír. — Hát aztán? Tudja meg és csináljon botrányt és szakítsa meg. ami még köz­tük van. Valaminek úgyis történnie kell már. (Folytatjuk) rosában, Drezdában ma nagy ünnep van, mert megérkezett az a szovjet tábornok, akt a vérzivataros második világhá­ború idejében is gondolt ar­ra, hogy a világhíres Zwinger képtárat, páratlan értékű kincseit megmentse. Ezt a szovjet embert ünne­pelte az egész Drezda, erről , Seszélt mindenki. Bleiwelss- | nek csillogott a szeme, s elő- | húzott a zsebéből egy régi, kopott és komor hangulatú képet. Hogy mit ábrázoltT Egy kisfiút, aki egyik kezé­ben kosarat tartott, s a má­sikkal egy öreg nénit segített fel a bunkerból. Körülöttük rom, égnek meredező falak és semmi más. Richard kommen- j tálta a képet, s elmondta, j hogy ilyen volt Drezda 1945 | február 13-ról 14-re virradóra, j Jóformán csak a neve ma­radt meg ennek a városnak. Drezda nyolcvan százaléka a háború áldozata lett. A pusz­tulást csak hírosimai méretek­hez lehetett hasonlítani. És ezt mindenki nemcsak tudja, hanem érzi is. Érzi, mert bár I igaz, hogy a hajdani város­nak tekintélyes részében szin- pompásan illatozó parkok, ját- i szóterek épültek, új utcaso­rok nőttek ki a földből, de j a gyerekek ma is ott rúgják ! a labdát a kiégett hires drezdai opera mellett, mely­nek megóvására a németek adtak össze pénzt, hogy meg- j őrizzék és emlékeztessenek. Emlékeztet a háború ször- ; nyűségére a drezdai dóm is. ! Nem is tudják, hányán veszí­tették el életüket alatta. Üszkös, kiégett falai, a tör­melékek, s a figyelmeztető tábla jelzi: emlékezzetek és ne felejtsétek soha. Mint megtudtam, elkészült régen Drezda újjáépítési terve, ezt láttam is a Zwingerben. Épít­keznek is. Ezt a dómot azon­ban így hagyják. Bekerítik. Élő múzeum maiad. Az NDK polgárainak nyu­godt az élete. Soknak van gépkocsija. Igaz, hogy ezek Moszkvicsok, Trabantok, Sko­dák, de azt mondják: ez a miénk, ki van fizetve. Odaát Nj'ugat-Németországban pedig a kis ember úszik az adós* Ságban, a részletekben. Drez- da üzletei irigylésre méltók. A gyönyörű Kaffe Prága ét­teremben kellemesen érezheti magát az ember, s a nagy áruházban olcsón vásárolhat. Csak néhány bennünket is érdeklő számot. Az NDK-ban egy kiló zsír az állami üz­letekben 3,10 márka, egy ki- ló füstölt szalonna 4 márka. Átszámítva ez alig valamivel több 16 forintnál. Három márkáért kiválóan megebé­delhet bárki, s megnyugta­tom, hogy bőségesen. Sokan ma Nyugat-Németor- szágban gazdasági csodáról beszélnek, amely az NDK- ban bekövetkezett. Nincs semmiféle csoda. A szocialis­ta viszonyok, s a testvéri ösz- szefogás az, amely „csodát“ jelent, ha úgy tetszik. S ezt tudják, érzik és értik is a Német Demokratikus Köztár­saság állampolgárai. S ezért fegyelmezetten dolgoznak. S bár igaz, hogy a háború­nak húsz esztendeje vége van, itt Drezdában az üszkös kö­vek, romok, beépítetlen utca­sorok még elevenen emlékez­tetnek a fasizmus okozta ször­nyűségekre. Drezda a német Hirosima, amelynek világhí­res egyetemein magyar diá­kok tanulnak- S emlékezte­tőül, tanulságul, abban az épületben helyezték el a jogi kart, ahol egykor a fasiszta bíróság ítélte halálra a hala­dásért küzdő német ellenálló­kat, szocialistákat és kommu­nistákat, így emlékeznek Drezdában. S emlékeztetnek is. Farkas Kálmán 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom