Kelet-Magyarország, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-30 / 126. szám
Sándor Kálmán Éjszaka Európában Mátyás Ferenc: Héf krajcár H ét krajcáros gondunkat hordtad szivedben: a koldus jelent, szegény Magyarország behorpadt sírja rád csak halált lehelt. Elnyelte a föld. — de a vádat, amit itt hagytál örökül nem nyelte el. hömpölygőit, áradt hulláma a bűnök körül. Űri murikban szétszórt morzsán éhen szédelgett a cseléd nemzet, s te föléje hajoltál gyógyítón hoztad a reményt. Föllármáztad a túlsó partot, hogy lássuk, mi van odaát a szérűn túl: a fényes balkon mit tartogat, milyen csodát, zsán Az esőleső társaságot kémlelted, s a csendőr gyötört, s az hogy Joó Györgynek boldogságot nem ád itt már soha a föld. Dörgő szavadból kiviláglott, mi más lehetne ez a hon, ha minden úri muri lángot vetne kínunkra válaszul. S eladták, ládd a Tündérkertet, végveszélyben a rokonok, figyelmünk hiába terelted Bethlen Gáborra, — felzokog a kis fenyő, nem ért meg minket, s az sem, aki körülveszi, fájlaljuk még régi bűnünket, az idő tudtul nem veszi. Sírodból visszagyalogoltál, mint pogány isten, azonképp, szellemed agyunkban motoszkál, oszlik bennük a sötétség, a harmatos rózsa kivirult, s arany lesz még a sárarany. Árvácskád, aki oly szegény volt, nem bolyong többé hontalan. Mert megízlelte a nép szája, egyszer jóllakni mit jelent, mit, ha érzi, hogy szabadsága a romokon rendet teremt. Kibírta étien, hét krajcáron,— barbárok arcán a mosoly mozdul már. Móricz Zsigmond, látom, simul a ránc a homlokon. Nyitásra készen áll a Megyei Építőipari Vállalat dolgozóinak sóstói üdülője. Foto: Hammel J, Omszkot, a város hálás dolgozói szobrot alkottak az elesettek emlékének és ezen a szobron ott ragyog ma is Ligeti Károly neve, aki kivégzése előtti napon írt Végrendelet című versében megírta: Míg telketekben szikra-tüz fog égni, Mindig előre, vörös magyarok! A szép jövendőt el fogjátok érni, — Én is elérem, — habár meghalok. Én itt maradok bús, jeltelen sírban. De veletek küldöm tüz-lelke- met, Hogy lobogva a forró csatasorban Az én lelkemtől lelkesedjetek.i — Szép és hálás feladat a forradalmár életéről regényt írni. Szép, mert a magyar történet olyan fejezetéről szól amely kitörölhetetlen a forradalom örököseinek szívéből — hálás feladat mert példát mutat a jövő nemzedékének, akik a forradalmi örökség get átveszik — fejezte be nyv latkozatát Pogonyi Antal. Nyéki Károké C zilveszter Rotterdamban! Mama rumpuncsot főz! Mindenféle zsoltárok éneklése, utána nagy szivarozás! Én édes Jézusom — mondta Cornelius Kalakman holland ha- jöács, és fülére húzta a takarót. Róka Lajos, a hajdan kövér magyar hírlapíró, mint valami lesoványodott zselindek, duzzogó arccal s hosszú német rohamosztagos trikógatyában üldögélt az ágyán. Sandított holland szomszédja felé. — Ne sírj — mondta halkan. Azután ette tovább a szögletes birkavért. Az élvezettel kissé morgott, a szeme fátyolos volt. — A magyar hírlapírók marhák — mondta a takaró alól a holland, s könnyei végigcsorogtak az arcán. J? óka Lajosn hallgatott. A jég ropogott a foga között; utolsó maradékát eszegette annak a féltégíányi fagyasztott vérdarabnak, amelyet a délután folyamán kapott ajándékba pártfogójától, a hírneves berlini sikkasztótói. (Aznap — talán a szilveszter tiszteletére — zebraruhás francia foglyok egész stráfko- csi fagyasztott vért húztak ide szilárd, nagy táblákban, magasra rakva; akinek pénze volt, akár egy négyzetmétert is vehetett belőle. „Birkavér” — mondta tüstént komor arccal Radosewszki. a hírneves berlini sikkasztó. „Nem” — szólt egy másik. -- ..Lebombázták a müncheni állatkertet”! mondta egy harmadik, — „Szóval vizilóvér is van benne” — szólt egy negyedik kissé eltorzult mosollyal. A többiek a földet nézték, s hallgattak. A vért megették.) Ez volt délután. Most kilenc óra elmúlt. Sípok szóllak oda- künn. Hó szállingózott. A lámpaoltás órája volt ez: a salakkal borított széles főút, a „Lager-strasse” két oldalán, a zöldre festett, végeláthatatlan faépületekben s a harminc hosszú udvarban egymás után kihunytak a villanyok. A géppuskatornyokból még egyszer végig- fényszórózták a kihalt blokkudvarokat a fekete ruhás, halálfejes sapkájú őrök. Itt-ott még felharsant egy-egy kiáltás: ,.Licht aus!” Azután mindenre lezuhant a homály: mélyen azonban a kavargó hópihék mögött, a kinti nagy vaskapun vagy talán a rab emberi tudatban továbbra is ott fenyegetett a hazug német felírás: Árbelit macht frei! S fölötte a címerpajzson a szögletes fekete sas, karinai között a horogkereszt. Az 1944-es év utolsó éjszakája volt ez. A szél is fújt. Szerteszét a hosszú, ».öld fa- épületekben harmincezer, Európa minden országából idehurcolt, igen sovány, zebraruhás férfi nézte a homályt, s várta az újesztendőt. — Megőrülök! Elég a külföldi imádkozásból! Alvás! —■ szólt sztentori hangon a ti- zenhármas épület hármas számú termének homályában Radosewszki, a hírneves berlini sikkasztó. Egy katolikus pap pisszegett. — A hollandus csak sir! — mentegetőzött a hajdan kövér magyar hírlapíró. — A söröscsap is rossz! — felelte szemrehányóan a sikkasztó. A szél dudált, befutt a nyitott ablakokon, s hópihéket Az ünnepi könyvhét egyik eseménye lesz Sándor Kálmán legszebb novelláinak gyűjteményes kiadása, amelyet Éjszaka Európában címmel jelentet mejr a Szép- irodalmi Könyvkiadó. E kötet címadó novelláját mutatjuk be ezúttal. 1965. május 36. 6 hozott a három sorban egymás fölé helyezett, igen szűk deszkaágyakban alvó száznegyven ember nyakába. A terem különböző zugaiban e szilveszter éjszakáján öten haldokoltak. kartonpapírra írt halotti lábszámuk a megfelelő cukorspárgával jó előre elkészítve várta újév reggelét a német írnok asztalán. A hírneves berlini sikkasztó ágyának lábánál egy hordó világos sör virrasztóit csapra ütve. Ebből a csapból igen lassan, ütemesen szivárgott a kincseket érő világos sör az alatta álló dézsába. Potty! Potty! Minden csepp egy szúrás! A német írnok szelídített tengerimalaca belenyatt a sörbe, azután a kedvező homályban. az ágyak közötti keskeny utakon, egyet-egyet cíncogva felmászott az írnok elhagyott asztalára, s gyorsan mozgó orrocskával és buzgó fogakkal rágcsálni kezdte az egyik halotti lábszám cukorspárgáját. Eszelős világ! S valaki idegen nyelven imádkozott. A füléig betakart, szilveszteri rumpuncsról álmodozó és suttyomban már kenyeret rágcsáló rotterdami hajóács fölött, a legfelső ágyrekeszben az állandó vizelési ingerrel küszködő felsőbányái hitközségi metsző hevert, ö mormogta — mint mindig lámpaoltás után — gyors éji imáját bocsánatkérő arccal, tféberül a sötétben. Szánalomra méltóan elvékonyult, hosz- szú orrának hegye buzgón mozgott, akárcsak az írnok alattomosan rágcsáló tengeri- malacáé. Az alatta lévő ágyban fs imádkozott valaki. Johann Ketzlick. a hannoveri katolikus lelkész — latinul. Az ő orra húsos volt, s ima közben is mozdulatlan. A legalsó rekeszben a holland hajóács abbahagyta már a kenyérrágcsálást. A héber nyelvű mormogás befejezésekor a hírneves berlini sikkasztó odalent gúnyosan így szólt: — Most jön a vizelés! —- Istentagadó — felelte a katolikus lelkész. sikkasztó tromfként szótlanul egy darab kincseket érő. rúd alakú sajtot nyújtott, feléje a sötétben. A lelkész elvette. megszagolta, letörte a felét, megenyhülten evett, a másik felét felnyújtotta a felsőbányái volt metszőnek. „Előkelő keresztény urak civódnak végettem". gondolta az büszkén, s majszolni kezdte a sajtot. „Tábori előkelőségek”! (S ez volt az Igazság. Mert a kétméteres termetű lelkész s a vézna berlini sikkasztó — mindketten évek óta ették a koncentrációs rabság kenyerét — egyaránt az úgynevezett ..tábori előkelőségek” rendjébe tartozott. Kivételezett foglyok voltak: németek. Ketzlick lelkész havonta kaphatott kívülről csomagot és harminc márkát. a sikkasztó ágya alatt pedig egy fonott bőröndben kincsek: hét aranv karóra, töltőtollak, dörzstöritl- közők. selyemingek. tojások, krumpli — csupa itteni szerzemény.) — Du! Róka alszol? — kérdezte a sikkasztó. ..Beszélgetni akar, talán még sajtot is ad” reménykedett a volt hírlapíró. Hangosan meg így szólt: _ Hallgatlak. — ...Ott hagytam abba tegnap este — szólt a sikkasztó lehunyt szemmel —, hogy annak a gyermekker- tésznőnek igazán elsőosztályú, telt fehér mellei voltak. Inkább kissé hegyesek. Hiszed? Miért ne hinném? — kérdeztek Róka Lajos. —i Csak mondom. Síkos j volt a bőre. Szóval mindjárt I vacsorát főzött nekem. 1 — Sajtot? — Hogyhogy sajtot? — kérdezte meghökkenvé a hírneves sikkasztó. — Csönd! mondta egy elkeseredett hang távolabbról. A görög foglyok a sarok- ban erősen köhögni kezdtek. — Maman! — szólt vékony hangon egy haldokló francia fiú. A felsőbányái volt metsző lemászott ágyából, és csoszogva indult az illemhely felé. — Egy drezdai gyermekker- tésznő miért főzne nekem sajtot vacsorára? — kérdezte most már kissé ingerülten a sikkasztó, azután választ nem is várva folytatta. — Gombócot csinált. Valódi gullászószé- val. A nő hasáról még nem beszéltem neked? Várt a feleletre. — Anyaiegy volt rajta balra. a köldöke mellett! — válaszolta unottan a hírlapíró. Torkig volt ezzel a történettel. — Mindegy! — tette még hozzá elhamarkodottan. Kis csönd volt. — Hogyhogy mindegy? — kérdezte azután felháborodottan a sikkasztó. Újabb csönd. — Bocsánat — mondta Róka Lajos szolgalelkűen, s nagyot nyelt. Hallani lehetett a sikkasztó hangos, gyötrődő lélegzését. Csak meg ne bolonduljon a sötétben! — Nyolc évi fogság után még most is előttem van annak a nőnek a hasa — mondta végül és visszadőlt a párnájára. — Boldog újévet! — szólt egy hang lengyelül az egyik távoli sarokban. — Radosewszki — mondta a volt magyar hírlapíró, — Radosewszki, boldog újévet! De választ nem kapott. A tárt ablakok felé nézett, s látta a kavargó hópelyheket, hallotta a szél sivítását, a szeme teljesen megszokta már a homályt, s nézegetni kezdte — mint minden este, elalvás előtt — a földszinti fekhelyével szemközt gubbasztó. ök- lömnyi lakattal lezárt, két sötét tölgyszekrényt. Az egyikben a vagyont érő hivatalos gatyákat tartották az arra illetékesek. a másikban a könyvtárat. A németországi gatyákról most ne beszéljünk, nézzük a Uönyvtárszekrényt! 1? /. utóSBi szekrény őre * 1 egy bivalyképű német „hivatásos bűnöző” szerda délután öttől hétig, könyvtári órák alatt néha minden ok nélkül megpofozta a kölcsönzésre várókat. „Művelt vagy?” — kérdezte halk gyűlölettel az ilyen pofon után, s szűkülő pupillákkal nézte áldozatát. A könyvtár polcain német bölcsészek elsárgult kötetei mellett ott sorakozott a Mein Kami hét vadonatúj példánya. Ezeket olykor erőszaK- kal tukmálta egy-egy szabódó könyvkölcsönzőre a bivalyképű könyvtáros; például a szelíd lelkű felsőbányái metszőnek, aki egyáltalán nem olvasott világi könyvéf, kétszer is kiadta már. Első ízben, mikor azt tétovázni látta, csak egyet ordított rá, a második kényszerkölcsönzésnél azonban már egy pofont is kapott a pulykavörösen, jiddisül méltatlankodó szegény ügyfél. Olyan szelíd fogoly azonban nem akadt, aki a szolidaritás Íratlan szabályát megszegve ebbe a könyvbe akárcsak Dele is lapozott volna. Ellenben a bivalyképű könyvtáros két ízben talált már egész egér- családokat a fekhelyének szalmapárnájában. Hogyan kerültek oda? A könyvtár díszpolcán, egy teljes Goethe díszkiadás szomszédságában, érthetetlen okokból ott szomorkodott aranyos kötésben Csermely Gyula Toprini nász című regénye magyarul, Légvárdy Testvérek kiadásában, továbbá egy ronggyá olvasott litván nyelvű szakácskönyv 1872-ből, valamint Tacitus Germaniá-ja németül. A könyvtár további nemzetköziségét három francia Verne-regényen kívül néhány török mű és egy kedvelt holland hadtörténelmi zsebkönyv biztosította, A könyvtár legnagyobb kin- cse, az idők igazi jelképe azonban egy hetilap: a Münchener Illustrierte Zeitung négy, aránylag friss bekötött évfolyama, volt. Hitler Adalf vezér és kancellárnak kétszázhuszonhárom fényképével. A vezér és kancellár minden egyes jobb és bal szemének helyén egyszerű lyuk kacsintott az olvasóra a papírról. Ö sszesen négyszáznegyvenhat lyuk. Világtörténelmi lyukak. Engesztelhetetlen körmök kaparták. Idehurcolt európai emberek körmei. Most sötét volt. Éjszaka. ...A söröshordó csapjából ütemesen csöpögött a sör az alatta álló dézsába. Az írnok asztalán a másnapi létszámjelentés kitöltésre váró példánya, előre megdátumozva: „1. Január 1945. Dachau.” A világ legeszelősebb rabkórháza volt ez. „Forradalmi végrendelet44 Regény készül Ligeti Károly életéről A magyar internacionalisták szerepéről a Nagy Októberi Szociálisba Forradalomban aránylag kevés szépirodalmi mű jelent meg a fel- szabadulás után. A témát inkább a hadtörténeti kutatás és publicisztika merítette ki különösképpen nagy sikerrel az utóbbi időben. Hogy kevés a szépirodalmi művek száma, ennek több fontos ok közül mégis talán egyik legnagyobb oka, hogy az alkotók nem ismerik eléggé a történelmi eseményeket, hiszen korban visszatekintve 40—45 év távlatából hitelesen írni nehéz feladat. Az első világháború idején több százezer magyar katona esett orosz hadifogságba, kiket zömmel a szibériai táborokban helyeztek el. Az októberi forradalom és az utána következő polgárháború eseményeiben jelentős szerepet játszottak a magyar internacionalisták, akik pontosan a hadifogság ideje alatt tanulták meg azt, hogy a háború kinek és kiknek az érdekében folyik. A Vörös Hadsereg, a Vörös Gárda egységeiben kétszázezer egykori magyar katona is harcolt a proletárnemzetköziség eszméjéért, Erről beszélgettünk Pogonyi Antal íróval, a Sötét zárka és Ketten a sok közül című sikeres művek szerzőjével: — A szibériai hadifogolymozgalom egyik legkiválóbb egyénisége a magyar Ligeti Károly, aki Omszkban szervezett egységet és harcolt a fehérgárdisták ellen. Ligetiről aránylag kevés mű jelent meg, válogatott írásait 1957- ben adta ki a Kossuth Kiadó. _ Ligeti Károly életéről, a hadifogolymozgalomban kifejtett tevékenységéről írok regényt Forradalmi végrendelet címmel. Munkámhoz felhasználom a korabeli szibériai sajtót (a Forradalom című omszki lapot Ligeti szerkesztette), a megmaradt levéltári anyagot és egyéb dokumentumot. Különösen nagy segítséget adott munkámhoz Ligeti Szovjetunióban élő özvegye, az egykori harcostársak akik együtt küzdöttek a költő-forradalmárral. — Ligeti Károlyt 1918. június 2-án az ellenforradalmi Kolcsak-katonák több mint 100 magyar vöröskatonával együtt kivégezték. Amikor a Vörös Hadsereg 1919. november 14-én felszabadította
