Kelet-Magyarország, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-14 / 62. szám

BALÁZS ANNA: ! KÖNYVESPOLC: QYERMEK SZÜLETIK H atalmas robbanás rázta meg a házat* Az asszo­nyok felsikitottak és magok­hoz rántották a gyermeküket. Karjuk közé ölelték eszelősen. Vakolat hullott a fejükre, egy percre csend lett, vagy talán csak egy szívdobbanásnyi ideig tartott, aztán újra tompa, nagy dörrenés ráz­ta meg őket, sötét lett és mintha a föld a lábuk alól felugrott volna. Megtelt a a pince jajgatással. Neveket kiáltottak, aztán a házpa­rancsnok rekedtes hangja hallatszott. — Nem kell megijedni, nincs semmi baj. Mindenki maradjon a helyén! Cyufa sercent, egy kis zseblámpa fénye kutatta vé­gig az embereket. Halottsá- padtan álldogáltak, a padok feldőlve hevertek, volt aki a földön ült, csodálkozó, tá­gult szemmel bámult a fényre, mintha maga sem hinné el, hogy él. Bartyán- né elájult az. ijedségtől, kis­lányát alig tudták görcsösen szorító karjai közül kiemel­ni. Az óvóhely’ vasajtaja nem nyílott. Hiába emelgették nem mozdult. A parancsnok félrehívta Novákot és sutto­gott vele. Aztán hátramen­tek a vészkijárathoz és bon­tani kezdték a falat. A pin­cében néma csend támadt. A téglák egyenkint mozdul­tak ki a falból és nemsokára hallották, hogy odakintről is dolgoznak. A falon egyenle­tes kopogtatás kereste őket. Visszakopogtattak, aztán hallgatták, hogy lassú zör- renéssel hullanak a téglák a két férfi munkája nyomán. A vészátjárót Vastag tör' melók temette be. Már töb­ben adogatták egymásnak hátra a kiméit omladékot. A levegő lassan megsűrűsö­dött. Homlokukat kiverte a veritek. A gyerekek vizet kértek, de a tartály, amely másik óvóhellyel közös kis előtérben volt, kintszorult, Nem lehetett megközelíteni. Iius rémületéből alig tu­dott magához térni. És ez a tűrhetetlen meleg, talán lángban áll felettük a vi­lág... Nehezen telt az idő. Vég­re kiszabadult a vészátjáró nyílása. Egy ember arca je­lent meg benne. Poros bőré­re éles csíkokat szántott az izzadtság. — • Élnek? Először a gyé­reitek és az asszonyok jöjje­nek. Ilus Is felállt. Elengedte kishuga, Eta kezét. Most érezte meg, hogy szinte fáj­dalmas-görcsösen szorították egymást egész idő alatt. Másik kezével ájult félelem­mel ' őlelte át lüktető hasát. Amikor talpon volt, egészen könnyűnek érezte magát. A bőre felszínét kellemes, tü­zelő meleg öntötte el. Fel­nyögött. Megfogták. Elsőnek vitték át a nyilason. Miután a föld alatt három-négy há­zat is megkerültek, óvatosan lefektették egy tömött óvó­hely idegen ágyára, ahol idegen, ijedt arcok bámultak rá. Forrónak érezte a fejét és szemgolyói mintha meg­merevedtek volna. Belülről kegyetlen erős görcs rángott át rajta és alig néhány perc múlva szétpattanó teste meg­feszült, mintha ketté akarna válni. Asszonyok állták el a heverőt, hogy a gyerme­kek és a sápad ózó férfiak ne lássanak oda. Elviselhetetlen volt a pillanat. Mintha nem is az ő hangja jajgatna foj- toltan és, színtelenül. Egy idegen asszonynak az orra mellett nagy szemölcs ült, azt látta csak. rníg valami síkos, meleg kis testet nem érzett és utána egy vékony hangocskát nem hallott fel­sírni. — Kislány, — mondta egy hang és mintha mennyei ze­ne hallatszana, a vékonyka sírás körülmuzaikálta a fü­lét, egyszerre már nem hal­lott mást. Lehunyódtak szempillái, végtelen fáradt­ság borította el. M ikor magához tért, any­ja ült mellette és apja borotválatlan arcára tévedt a pillantása. Anyja kis bugy­rot tartott á karján. Onnan világított felé egy lángvörös arcocska, összeszorított apró öklök közül. Aztán megint apjára nézett és látta, hogy sötét szomorúságba van bur­kolva az arca. Újra lehunyta a szemét. Sóhajtott. Élnek, mind itt vannak, de tovább nem tu­dott gondolkozni, csak aludt, aludt. Mikor reggel felébredi; erős volt és vidám. Mellére tették a kislányt és ő örömmel nézte, hogy megtejesedik a szája szé­le, nagyokat nyel. — Te leg­alább jóllakhatsz, — mondta egy pirosképű, idegen asszony és rámosolygott Húsra. A ház majdnem egészen ösz- szcdőlt, minden holmijuk ben­ne veszett. Nincs egyebük, mint a rajtuklevő, a pincében elvi- selődött egyszál ruha. Az óvó­hely idegen lakói adtak egy- egy falat ennivalót, nekik sem sok volt már. És kint még egyre lőttek, robbantak a bombák súlyosan. Apja egyik reggel kimerész­kedett. Este lett mire vissza­jött. A város szélén, rokonoknál akad számunkra hely. Tíz napja éltek idegen óvó­helyen. Késő éjjel indultak, amikor a támadások véget értek. A haj­nal rendszerint csendes. Még sötét volt. amikor begöngyöl­ték a kicsit a kapott rongyok­ba. Etára, húgára is ráadott va­laki egy nagykendőt. így indul­tak az éjszakába. Ilus vitte a kicsit. Tízna­pos szegényke és máris ilyen nagy’ útra kell indulnia, süppe-' dős, havas úton, Egyszerre éles, erős duma* ; nással láng csapott fel a kerítés j mögött, valami robbant. Ilusré-j múltén szaladt, mellén kicsiny’-1 jével. Most érezte csak teljes! védtelenségükét. Apja alig tud-l ta megfogni, hogy riadt futá-1 sában megállítsa. Már szürkült a hajnal, ami­kor bebotorkáltak a kis ház! pincéjébe, ahol rokonaik lak- j tak. öten szorongtak a kis pin-{ céhen, most arrébb húzódtak az ágyakban, hogy helyet szorítsa­nak nekik. Fehéren világított a frissen esett hó, mikorra felnyitották a szemüket. A tűzhelyben pattogó fa meleg fényt vetett a falra, félhomány volt. Karcsi, a kisfiú, kiosont, ami-j kor anyja nem látta. Egy perc múlva visszaszaladt: I — Anyai, itt vannak — kiál-í tóttá és már rohant is fel, na-i gyokat. ugorva a lépcsőn, ka- masziábaival. Mind felmentek. Ilus lépett ki elsőnek. A kis­lány arcát le kellett takarnia, mert sírva fakadt az éles fény­re, amely fogadta őket. Állást mélyítettek az ágyúk­nak. Dongott a fagyott föld a csapások alatt. Zömök testű orosz katonák dolgoztak ott és ránevettek a gyerekekre. Ilus zavartan állt egy percig. Vége? Aztán vac( öröm csapolt rá: Úristen, hát igazán vége van? Valaki azt mondta mellette: Szeretik a gyerekeket. Menjen oda, adnak... De Ilus nem mozdult. Csú-j szós volt a hó, a megereszkedett | felső réteg alatt még sikos jég tapadt a földhöz. I Aztán apját látta meg. amint magyarázgat egy katonának. Az ide-oda nézegetett, aztán intett, Ilus ment. Ott állt meg a ház elölt, ahová a katona befordult és várt. Egy öregember meg­állt mellette. A nápfény lágyan simogatta őket. Az ereszről cse- peregni kezdett az olvadó hó. és a lábuk alatt is cuppogott néhány perc'alatt. A katona visszajött és egy keny’eret nyújtott át. Az­tán megemelte a kislány arcán a kendőt és figyelmesen meg­nézte. Elmosolyodott, Il'us vál­lára veregetett és máris ellé­pett mellőlük. Szegletes, orosz kenyér volt, kissé savanykás szagú. Alig tudia a hóna alá erőltetni, de aztán vidáman visszasietett ap­jához. És maga sem tudta, miért, de amikor az öreg átvet­te tőle a kenyeret, arra gon­dolt: csak most szüle­tett a kisleány, nem igaz semmi, ami mögöttük van, más élet volt az előbbi vérben, fájdalomban, — most nap süti kis testét, életre kelti... és egy egész kenyerük is van, ez az öröm nem fogható semmi más­hoz... A forradalmi munkásmozgalom válogatott dokumentumai III. kötet (1935 1945) Az emberiség történetének heves politikai küzdelmekkel és súlyos fegyvefes összecsa­pásokkal teli évtizede volt az, amelyet a kötet felölei. s en­nek során új társadalmi és politikai erőviszonyok alakul­tak ki az egész világon. A Németországban hatalomra jutott fasizmus meggyújt a a fegyverek kanócát Európában és néhány év alatt a vb ág­történelem legnagyobb éi leg­pusztítóbb háborúja zúdul az emberiségre. A főbb esemé­nyek: Ausztria megszálló :a, Csehszlovákia feldaraboló, a. Lengyelország, és a. nyugat­európai országok leigázása, majd a Balkán, s végül a Szov­jetunió megtámadása, ahol a fenevad halálos sebet kap. r.ogy végül saját barlangjában, Ber­linben mérjék rá az utolsó csa­pást. A fasizmus, s a háború elleni harc új fejezetet nyit a nem­zetközi munkásmozgalom tör­ténetében. A kommunisták — az összes haladó erők népfront­jára támaszkodva — igyekez­nek minden országban útját állni a fasizmusnak, és ami­kor a háború kitört, a kom­munisták és nem kommunis­ták, munkások, parasztok, ér­telmiségiek és a polgárság legjobbjai a legtöbb megszállt országban fegyverrel a köz­ben harcolnak hazájuk füg­getlenségéért. a náci fenevad megsemmisítéséért, egy új bé­keszerető világ alapjainak megteremtéséért. És Magyarországon? Ma­gyarország kormánya Hitler oldalán háborúra készült szomszédai és a fasizmus leg­főbb ellensége, a Szovjetunió ellen. Egyik oldalon bécsi dön­tések, győri programok, na­cionalista, soviniszta butítás, szociáldemagógia. ’ valamint — a hadikonjunktúra következ­tében — egy rövid időre na­gyobb szelet kenyér. Máeik oldalon az ország független­ségének eladása, az ország há­borúba sodrása, és 1941-161 részvétel a Szovjetunió elleni háborúban. Magyarországra is rászabadult a pokol. Rendkí­vül találóan , írta erről az idő­szakról Radnóti Miklós 1944- ben: „Oly korban éltem e föl­dön, mikor ki szót emelt, búj­hatott, s rághatta szégyené­ben ökleit, — az ország meg­vadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.” Ezekben a nemzet létét fe­nyegető vészterhes idők­ben az ezer sebből vér­ző, terrorral, bitóval da­coló kommunisták Ma­gyarországi Pállja képes egye «dűl olyan programot adni, (lásd 1—7 dokumentumokat) amelyeket nemcsak a nemzet legjobbjai, hanem mindazok magukénak vallhatnnk, akik- I rí: : «„«!,• r| sége. belső és . külső szabadsá­ga, a nemzet becsülete, s akik nem akarnak Hitler oldalán háborút. A területnövelésektől, I« nacionalizmustól és szottál- demag'g’ától megszedhe t tö­megek,'' akik egy len kiábrán­dullak a jobboldali szociálde­mokrata és kisgazdapárti veze­tőikből js, kezdetben nehezen értették meg a KMP hívó sza­vát. A kommunisták tureimes meggyőző, szilárd elvi alapon álló politikája következtében azonban egyre többen vannak a szakszervezetekben, a szoci­áldemokrata párt, a márciusi front, majd a nemzeti pa­rasztpárt, s a kisgazdapárt, az értelmiség s a haladó polgár­ság soraiban is, akik a KMP által hirdetett nemzeti össze­fogásban látják a háborús ka­tasztrófából kivezető utat (lásd a 43—64. számú dokumentumo­kat). Olyanok állnak a nemzeti összefogás egyre szélesedő tá­borába, akik néhány éve még a „túlsó partról” harcoltak nemcsak a kommunisták, de a demokratikus erők ellen is, mint Szekfü Gyula, Bajcsy- Zsilinszky Endre és mások, s akik közül később többen éle­tüket is áldozták a hazáért. A kommunisták a nemzeti összefogás szellemében — a második világháború alatt a Sztrájkok és politikai tünteté­sek egész sorát szervezték. Elég megemlítenünk ezek kö­zül az 1941. október 6-i (Bat­thyány emlékmécsesnél) no­vember 1-i (Kerepesi temető), az 1942. március 15-1 budapesti függetlenségi és háborúellenes demonstrációt, vagy az 1943. szeptember 1—3-a között Cse­pelen lezajlott, a szeptember 9-én és 1944. szeptember 21- én Diósgyőrött lezajlott tünte­tést. Ezek az antifasiszta akci­ók a magyar nép igazi akara­tának adtak hangot, és élesz­tették az ellenállás tüzét. Meg­teremtődtek a feltételei az 1944 nyarán létrejött Magyar Frontrak. amelyben a kom­munistákon kívül szociálde­mokraták, kisgazdáié, legiti­mista és különböző egyházi csoportok képviselői is. részt vettek (lásd 221. dokumentu­mot). A német megszállás idősza­kában a kommunista párt szervezte és vezette azokat a fegyveres partizánakciókat, amelyek nem képeztek ugyan oagy katonai erőt, de piégi» komoly károkat ck a megszállóknak, másrészi bátor fellépésükkel védték a nem­zet becsületét és tekintélyét, elismerést szereztet: a kom­munista mozgalomnak A \ á- rosok kiürítésének mej ag. má­sa — lásd Csepgit, — a í,o-,t- erődítési munkák, az üzemek, gyárak bénitásának. a ' ;,óvk als ál ítúsának megakadályozá­sa mind szervez része annak az antifasiszta harcnak, •>,ma­ty et a magyar nép a kommu­nisták vezetésével vívott. A háború időszakában az antifa­siszta harc tüzében teremtőd­tek meg azok a feltételek 1$ amelyek az ország felszabadu­lása után a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban, majd a két munkáspárt egyesülésé­ben, a szocialista forradalom győzelmében nyertek teljes be* tetőzést. Ennek a politikának győzelméért a párt legjobbjai: Rózsa Ferenc, Schőnherz Zol­tán, Ságvári Endre» Kulich Gyula és még sok százan ad­ták életüket. Ezekről az eseményekben bővelkedő évekről igyekszik képet adni az olvasónak a „Dokumentumok a magyar for­radalmi munkásmozgalom tör­ténetéből” harmadik kötete. A kötet iratanyaga híven igyek­szik dokumentálni e korszak legfőbb sajátossága t, a KMP szövetségi politikájának legie- lentősebb eredményeit Bemu­tatja a tárgyalt időszak két *'ő szakaszát. Az 1935—1941 kö­zötti t. amelynek alapvető le>.- data: a munkásegység és a népíx’ont megteremtése, hart- a fasizmus és a háború ellen a demokráciáért. Az 1941—1945 közöttit, amelynek log or to* sabb tennivalói: a népfront szélesítése függetlenségi front­tá, harc a különbékéért, majd a német megszállók kiűz-se, a I lorthy-rendszer megdön l éne, a független, szabad, demokra­tikus Magyarország megterem­tése. A kötet a kommunista for­rások mellett tág teret ad • hZociáldcmokrata, az értelmisé­gi és haladó polgári ellenzéki politikusok, pártok, csoportok megnyilatkozásainak, a töme­gek háborúellenes mozgalmai­ról készült csendőrségi, rend­őrségi jelentéseknek. A dokumentumok mintegy 60—70 %-át oiyan írások ad­ják, amelyeket eddig egyálta­lán nem, vagy csak hiányosan publikáltak. Végül a kötetet részletes eseménynaptár, rend­kívül gazdag névmutató és a felhasznált sajtóanyag mutató­ja egészíti ki. HetvenBt ívvel ezelőtt, i W-ben született Karel Ca- pek, a világhírű cseh elbe­szélő és drámaíró — szám­talan szatirikus és humoros írás szerzője. Alábbi elbeszé­lése az „Apokrifek könyve” című gyűjteményéből való. Az ti bizonyos história Archimedessel nem egészen égy történt, ahogy egykor i-Llúk: valóban akkor ölték meg, amikor a rómaiak el­foglalták Szirakuzát, az vi­szont 5 már nem egyezik a való­sággal» hogy házába fosztogató romai katona tért be. Archi­medes állítólag elmerült va­lamilyen mértani szerkesztés rajzolásában, keményen rá­mordult a katonára: „Ne za­vard köreimet”. Először is Archimedes nem volt vala. miféle szórakozott professzor, aki ,'nejn is tudja, mi törté­nik körülötte: ellenkezőleg, iga*! Jatona volt. aki Szira- kuzánal: egy hadigépezetet tervezet •• a vá rosvédelemhez. másodszor pedig ez a római kiskátéra nem volt tökré­szeg fosztogató, hanem egy jól képzett és ambiciózus törzstiszt. Lucius, aki jól tudta, kihez van szerencséje. -Nem rabolni jött. A küszöb­ről letisztelgett és így szólt: — Légy üdvözölve Archi­medes'! Archimedes felpillantott wasztáblájárúl; amelyen ép*' KAREL CAPEK: Archimedes halála pen valamit rajzolt és mond­ta: — Na, mi az? — Archimedes — kezd le Lucius — tudjuk, hogy a te hadigépezeted nélkül a szirakuzaiak egy hónapig sem tartották volna magukat; sőt már két évvel ezelőtt is meggyűlt a bajunk a szer­számaiddal. Sejted-e, hogy mi. katonaemberek nem győztük értékelni ezeket. Csodálatos masinák. Gratu­lálok. Archimedes legyintett. — Ugyan mái-, semmi kü­lönleges nincs azokban. Egy­szerű hajító mechanizmusok, mitöbb gyermekjátékok. Tu­dományos szempontból sem­mi jelentőségük sincs. — De katonai szempontból van — válaszolta Lucius. — Hallgass rám, Archimedes, azért jöttem, hogy együtt­működést ajánljak neked. — Kivel? — Velünk, rómaiakkal. Va­lószínű látod, hogy Kartha­go úgyis elesik. Minek se­gítenél neki! Meglátod, most majd, hogy megtáncoltatjuk Karthágót. Nektek jobb, ha velünk tartotok! — Miért? — mordult fel Ar­chimedes. — Mi, szirakuzaiak, véletlenül görögök vagyunk. Miért kell hát veletek tarta­nunk? — Azért, mert Szicíliában élteik, nekünk pedig Szicíliá­ra szükségünk van. — Miért van rá szüksége­tek? — Azért, mert hatalmunk­ba akarjuk keríteni a Föld­közi-tengert. — Aha — szólt Archimedes és elgondolkozva táblájára tekintett. — De minek az nektek? — Aki a Földközi-tenger ura — mondta Luciús — az a világ ura. Hisz ez világos. — És nektek a világ urai­nak kell lennetek? — Igen! Kóma hivatott ar­ra, hogy a világ ura legyen. És közlöm veled, hogy az is lesz! — Lehet — mondta Ar­chimedes és valamit letörött a viasztáblán. — Oe ezt te nektek nem tanácsolnám, Lu­cius. Hallgass meg!. A világ úrénak lenni... de hisz egy­szer majd meg is kell véde­netek ádázul. Kár a fárad­ságért, amit ebbe be kell fektetnetek. — Mindagy; viszont nagy­hatalom leszünk. — Nagyhatalom — dör- mögött Archimedes. •— Akár kis kört, akár nagy kört raj­zolok, egy és ugyanaz lesz: kör. Annáik is van határa! Határok nélkül sohasem lesz­tek, Lucius. Vagy azt hi­szed, a nagy kör tökélete­sebb, mint a kicsi? Talán úgy véled, hogy altkor na­gyobb geometrikus vagy, ha na­gyobb kört rajzolsz? — Ti, görögök, folyton az érvekkel játszadoztok — ve­tette oda Lucius. — Csak­hogy mi másképp bizonyít­juk az igazu nkat. — Hogyan? — Tettel. Például: elfog­laltuk Szirakuzát. Ergo: Szi- rakuza hozzánk tartozik. Ez talán világos?! — Világos — mondta Arc­himedes, és stílusvesszejével megvakarta a fejét. — Igen. elfoglaltátok Szirakuzát, csak­hogy ez már nem az és nem is lesz az a Szirakuza, ami addig volt. Nagy és dicső város volt, barátom, most már soha sem lesz nagy. Kár Szirakuzáért! — Helyette nagy lesz Ró­ma. Az egész földgolyón Ró­mának kell a legerősebbnek lennie. — Miért? — Hogy tarthassa magát. Minél nagyobbak leszünk, annál több az ellenfelünk. Ezért kell a legerősebbnek lennünk. — Mi köze van ehhez az erő­nek? — dünnyögött Arch rr.e- des. — Én egy kicsit fizikus is vagyok, Lucius, és mondok neked valamit. Az erő lekölő- dik. — Mit jelentsen ez? — Ez égy olyan törvény. Lu­cius, amely hat, de ugyan­akkor lekötődik. Minél erőseb­bek lesztek, annál több erőtö­ket kell erre fordítanoiok, egy­szer pedig eljön a pillanat... — Mit akartál mondani? — Ah, semmit. Nem vagyok én próféta, jó ember, csak fi­zikus. Az erő lekötődik. Többet nem tudok. — Figyelj rám. Archimedes, nem akarsz velünk dolgozni? El sem tudod képzelni, füttyén óriási lehetőségek nyílnának meg előtted Rómában. A vi­lág legerősebb hadigépeit ké­szítenéd. — Meg kell bocsa tanod. Lu­cius: én már öreg ember va­gyok, elgondolásaimból még egyet vagy kettőt szeleinek megvalósítani. Amint látod, éppea rajzolgatok vaiam, t. — Archimedes, téged csábít az, hogy a világ urai leszünk? Miért hallga.s.rí — Bocsánat — mordult tel Archimedes a táblájáról. — Mit mondtál? — Azt, hogy egy ilyet) em­ber, mint te, megszere .hatóé az uralmat a világ fölött. — Hm, hatalom a világ fö­lött — szólt Archimedes el­mélyedve a munkájában. — Ne haragudj, de nekem vala­mi itt fontosabb. Tudod vala­mi lartósabb doiog. Va aiTH, ami itt valóban megmarad. — Mi légyen az? — Vigyázz, ne zavaid kö,-el­met! Hogy mi az? A körcikk­terület kiszámításának mód­szere. Később kiadtak egy közi4- tnényt: a tudós Archimedes szerencsétlenség következté­ben életét vesztette. (Fordította: Szilágyi Szabolcs? "á* * 19®, maréi«* 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom