Kelet-Magyarország, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-20 / 67. szám
t,A kozmosz beköltözhető" 1^1 Öli Washington: Leonov űrakrobatikája történelmi jelentőségű Moszkva, (TASZSZ): Beljajev ezredes és Leonov alezre des moszkvai idő szerint 12,02 órakor (magyar idő szerint 10,02 órakor) a Vo szhod—2. Perm város körzetében (az Ural-hegységtől nyugatra) szerencsésen visszaérkezett a Földre. A leszállásnál az űrhajó parancsnoka kézi irányítási rendszert alkalmazott. Pavel Beljajev, az űrhajó parancs noka és Alekszej Leonov másodpilóta jól érzik magukat . A tudományos kutatási programot teljes egészében végrehajtották. Sikeresen teljesítették a bonyolult tudományos és technikai kísérletet, amely új szakaszt nyit a világűr meghódításában. A Voszhod—2 útján szerzett anyagokat tudományosan feldolgozzák és elemzik. Felhívás a világ népeihez Moszkva. (TASZSZ): Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány felhivással fordult a Szovjetunió Kommunista Pártjához, az egész szovjet néphez, a világ minden népéhez és kormányához. Az ember kilépése a világűrbe új korszakot nyit a világűr meghódításában — hangzik a felhívás. — Létrejönnek a reális feltételek a legbonyolultabb feladatok megoldásához, köztük a Holdra és a naprendszer más bolygóira való repüléshez és e bolygókra való leszálláshoz. A Voszhod—2 repülése, az előzőekhez hasonlóan, a béke és a haladás ügyét szolgálta —, mutat rá a felhívás. — A szovjet kormány már többször kijelentette és most újból ünnepélyesen kijelenti, hogy a Szovjetunió a Földön és a világűrben egyaránt a béke politikáját folytatja és ezután is tántoríthatatlanul c politikát szándékozik folytatni. A szovjet emberek határozottan elítélik az Egyesült Államok dél-vietnami agresszív cselekményeit, valamint a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen végrehajtott provokációs támadásait — mondja a felhívás, majd befejezésül hangsúlyozza: Az ,, imperialista provokációk láttára a szocialista országok népeinek és mindazoknak. akik szívükön viselik a béke ügyét, még szorosabban tömöríteniök kell soraikat és még aktívabban kell védeniük a világ békéjét. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága távirata a Szovjetunió Kommunista Pártjához A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK Moszkva szolgáló szovjet kísérlet sor ozat legújabb eredményét es szívből jövő jókívánságait küldi a testvéri szovjet népnek, bátor Űrhajós fiainak. Nagy ürömmel és az ember nagysága iránt érzett felemelő büszkeséggel értesültünk a szovjet nép új világraszóló sikeréről, a Voszhod—2 űrhajó felbocsátásáról Pavel Beljajev ezredes és Alekszej Leonov alezredes nagyszerű hőstettéről és sikeres földretéréséröl. Vjból bebizonyosodott a Szovjetunió tudományos és technikai fölénye és az, hogy tudósainak, mérnökeinek, munkásainak kimagasló eredményeit a világmindenség megismerése, az emberi haladás szolgálatába állítja, példát mutatva a tudomány legfejlettebb eszközeinek békés célokra való felhasználásában. Az egész szocializmust építő magyar nép lelkesedéssel fogadta c kozmosz meghódítását • A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága további nagy sikereket kíván a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet kormánynak és az egész szovjet népnek. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA 4r Brutyó Janos, a SZOT főtitkára V. V. Grisinhez, a KISZ Központi Bizottsága a Kom- szomol Központi Bizottságához, az Országos Béketanács nevében Szakasits Árpád elnök a szovjet béketanácshoz intézett üdvözlő táviratot, XXII. évfolyam, sí szAm ÄRA: 50 filler íoos. március ao szómba* 5B Meghalt Georghiu-Dej 1 Bukarest, (MTI): A Román Munkáspárt Központi Bizottsága, továbbá a Román Népköztársaság államtanácsa és minisztertanácsa, mély fájdalommal jelenGheorghe Gheorghiu-Dej 1901. november 8-án született munkás családból. Már tizenegy éves korában dolgozni kezdett. Tizennyolc éves kora óta vett részt a romániai munkásmozgalomban. 1930-ban belépett a kommunista pártba. 1932-ben a vasutasok országos akcióbizottságának titkárává választották. E minőségben irányította a Románia történelmében legnagyobb sztrájkmozgalom, a vasutasok és olajipari munkások 1933. január—februári sztrájkjának szervezését. Forradalmi tevékenységéért letartóztatták, s még ugyanaz év nyarán 12 évi kényszer- munkára ítélték. Fogsága idején kooptálták a kommunista ti, hogy március 19-én, 17,43 órakor (magyar idő szerint 16.43 óra) elhunyt Gheorghe Gheorghiu-Dej. a munkásosztály es a romén nép nagy fia. pártunk és népünk szeretett vezetője. * * # párt központi bizottságába. A börtönben, majd az internáló táborban fáradhatatlanul és állhatatosan dolgozott a káderek nevelésén, tanításán és forradalmi megpcélozásán, elszántan és tántorít hatatlanul harcolt a marxizmus —lenini tanítás tisztaságáért, a frakciós és bomlasztó kapi-\ tuláns elemek ellen. 1944. augusztusában megszökött a Tirgu Jiu-i koncentrációs táborból. A párt harcosai Gheorghiu-Dej vezetésével előkészítették es megszervezték az 1944. augusztus 23-i fegyveres felkelést, amely megdöntötte a fasiszta diktatúrát. Románia felszabadulása után Gheorghiu-Dej különböző miniszteri tárcákat vállalt. 1943 októberében a A fenti közlemény beolvasása után a bukaresti rádió gyászzenét sugárzott. A bukaresti épületekre kitűzték m gyász! obogókat, a nyilvános rendezvényeket az egész országban felfüggesztették. Romániai Kommunista Párt országos konferenciája a párt Központi Bizottságának főtitkárává választotta, majd a kommunista és szociáldemokrata párt 1948. évi egyesülése után a Román Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára lelt. 1948-ba,it Gheorghiu-Dejt a miniszter- tanács elnökhelyettesévé nevezték ki. 1952—55 között « minisztertanács elnöke, 1955 óta a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára volt. 1981. márciusában a Román Képköztársaság államtanácsa elnökévé választották, maid ez év március 18-án. egy nappal halála előtt, megerősítettek ebben a tisztségében. (MTI) A* ii9 román korinául névsora Bukarest, (MTI): A román nagy nemzetgyűlés csütörtökön a késő esti órákban megalakította az új minisztertanácsot. A névsorban a korábbihoz képest négy helyen van változás: Fetre Borila és Constantin Tuzu helyére két új elnökhelyettest neveztek ki: Gheorghe Radoit, aki eddig gépipari miniszter volt, továbbá Petre Bt*jovici-ot. A/, új gépipari miniszter Mihai Marinescu lett. Ezenkívül az igazságügyi tárca cserélt gazdát. A minisztertanács elnöke: Ion Gheorghe Mauer, első elnökhelyettese: Gheorghe Apostol, elnökhelyettese: Emil Bodnaras, és belügyminiszter: Alexandru Draghici. Elnökhelyettes: Mogyoros Sándor, Alexandru Birla- deanu, és az Állami Tervbizottság elnöke: Gheorghe Gaston Marin. Elnökhelyettes: Gogu Ra~ dulescu, Gheorghe Radio. Petre Blajovici. Moszkvából jelenti a TASZSZ, hogy Leonyid Brezsnyev, A riasztasz Mikojan és Alekszej Koszigin táviratban üdvözölte Ion Gheorghe Maurert, miniszterelnöki kinevezése alkalmából. A szovjet vezetők sok sikert kívánnak a felelősségteljes poszton végzendő munkához. — Meggyőződésünk — hangzik a távirat — hogy pártjaink es népeink testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése a jövőben is állandóan fejlődni fog országaink javára, a világbéke és a szocializmus érdekében. A Ifagyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és a Magyar Szocialista Munkáspárt központi Bizottságának részréttáiirata A Román Munkáspárt Központi Bizottságának, a Román Népköztársaság államtanácsának, a Román Nép- köztársaság minisztertanácsának, BUKAREST A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a magyar nép - megrendüléssel értesült Gherghe Gheorghiu- Dej elvtársnak, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, a Román Népköztársaság államtanácsa elnökének váratlan elhunytéval. Valamennyien mélyen átérezzük a pártjukat és népüket ért nagy veszteséget és osztozunk fájdalmukban. Gherghe Gheorghiu-Dej elvtárs egész életét a munkás- osztály ügyének, a román nép felszabadításának és fel- emelkedésének szentelte. Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs a nemzetközi kommu- munista mozgalom kimagasló személyisége volt, aki pártjaink, népeink, országaink internacionalista összefogásáért munkálkodott, s tevékenysége összeforrt az egész világ kommunistáinak a szabadságért, a szocializmusért és a békéért folyó harcával. Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás—paraszt kormánya es népünk nevében mély részvétünkéi fejezzük ki a Román Munkáspártot, a Román Népköztársaságot és népét Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs elhunytával ért súlyos veszteség alkalmából. Budapest, 1965. március lf. KÁDAK JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke. DOBI ISTVÁN, a Magyar Népköztársaság Köki Takácsának t