Kelet-Magyarország, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
Timéf Mátéi a délutáni fejfes kezdeté- kor még parázslóit a x levegő, s az állássza- gú. izzasztóan fülledt ho- dalyba is beleselkedett a fény. Jó ötméter hosszan kettéosztotta, csak Lajos bácsitól torpant, vissza, de a csizmáját még megszépítette azért. Rá is fért arra, foltos volt, keshedt, és trágyás. öreg, akár a lábak, melyek viselték, a rúgás, amivel inkább tolta- mint rúgta a kettőjük közé beszorult, erősen vemhes birkát.^ — Megint; itt ez a Parázna, hogy az Ördög vinné el a divatját! — mordult az öreg juhász, * inge feltűrt ujjúval végigtörölt izzadt arcán, bozontos bajúszáti; — Ez sose tudja a rendet!,-— — Ki kell selejtezni! — rándított „ vállán Pista, a szeplős bojtár, az unokája. — Már tavaly ki kellett volna... Pista tizenhét éves, és úgy rühelli a jühászságot, mint a kutya a botot. Traktoros szeretett volna lenni, s hogy megbukott a hetedik osztályban, bojtárrá kellett lennie mégis, hogy az ősi bacsónemzet ségnek a nagyapjával maga ne szakadjon. Unottan téréi hát. fej, ha fejni kell, s úgy vigasztalódik, ahogy tud. Terelés közben táskarádió lóg a nyakába, moziba megy. ha leheti, és ugri-bugri táncokat jár a juhok nyomában.. Az. aklos kutyára kiált: — Lyukra, hé! A kutya megszorítja a fejesre váró juhokat, azok egymást tolják, a nagyapa, meg az unokája elkapnak egyet-egyet a tőgyénél fogva. a fejőrocska aljára habot vetve sistereg „ tej, egymást keresztező két sugárban. nem áll hát az öreg kívánkozó bosszúságánál; útjába semmi.a — Selejtezni, selejtezni... nem úgy megy az... Mindig szép bárányai vannak... Csak parázna..? Nem igazi juhása ez a gyerek, az új szavaival, a bolond rádiójával, meg a kerge táncaival. Nincs az állathoz lelke..; Méghogy kiszuperálni a Paráznát? Pici bárány volt, amikor elhullott az anyja. Szopógumin nevelte fel, s úgy hozzászokott, akár a kutyák Mellette delel, ha ölszundít, megbokdüei a fejével, mintha ezt mondaná: Ébredj, el- kujtorog a többi, nevelőapám! Csak parázna. Nem akkor üzekedik, amikor a többi, s ha rájön a bolondja. kilométerekre is elszökik a kosok után.., Olyan, mint a nagyvérű asszonyok..; Ezt kiszuperálni? Bolond ez a gyerek..; Pista] a szeplős kamasz, nem felesel. Féli a pofont, s amellett fejes után moziba szeretne menni Kovács Fannival a faluban. Forint is kéne hozzá, hadd szívóskod ion hát az öreg. nem szólok, mert akkor abnás — gondolja, s a csuparánc nagyanyó, a Lajos bácsi felesége. aki a tejet szűri, csendes szeretedet szemléli őket.... Mindig morognak. de azért szeretik egymást. A vénember azt mondta az este: Fogni a pénzt, anyja, megvesszük azt a robogómotort ennek a de mentornak. A gyerek is hangosra kap-, csőt ja a rádiót, ha azok a régi szép nóták csendülnek; fel benne, hogy a nagyapja; is hallja, vasárnap a misét is megfogja az öreganyjának. s a pénzt is odaadja, csak titokban kéricskélj vissza belőle... Délkeletnek mordul az ég. . — Idő készül! — mondja Lajos bácsi, és hasogatni kezd a vastag combja, ott, ahol az olasz front HétMODALV község j.enosikjau átszaladt rajta * golyó, — Üssön beléd az istennyila! — évelődik Pista, és nagyot markol a csáléfülü birka tőgyén, mert nehezen indul tőle a tej. De a*t azért megvárja türelmesen, míg a fejes befejeződik, valamelyes fejmosás után a „piros” a Pista „j altója” zsebébe kei'ül, s a bojtár kerékpár-szamárra szállva eikarikázik a faluba... Hanem akkor akkorát dördül, hogy a völgyet is keskenynek találja, sokszoros visszhangot ver a Cserhát, és a Mátra falán... Lajos bácsinak éppen annyi ideje van, hogy tető alá tereli az elszéledt juhokat. Az öregasszony olyan sűrűn cseréli Istenre a Jézust, Máriára a fiát. hogy az ura elunja a végén... — Ne litániázz már, főzzél lebbencset inkább... Éppen rágyújtani készül, amikor távol azt a fehérséget észreveszi. Juh az, bitang. Szűrt kanyarít a nyakába, érte megy. Hát a Parázna. Elleni akar... — Rád is jókor jött.. — évelődik vele. Nyögve felveszi, s görnyedve vonszolja a hodály végébe, ahol zsákokba tömve ott várakozik a sok-sok gyapjú. A Parázna keservesen béget, a fejét feltolja az öreg hóna aki, s a kutyák csaholva futnak utánuk... Az ég egybeszakad a földdel. — No. itt megszaporodhatsz Parázna. Leteszi a sarokba, kevéske almot lúg alá, és visszamegy a szállásra, megtörni a pipát... Félig se szívja, csendesedik q zápor, sűrűsödő csendes esőbe megy át. s az alacsonyan szálló fellegek a Mátrának kergetik egymást. De a villámlások nem szűnnek, a dörgések nem csendesednék, s a levegő úgy teli elektromos feszültséggel, szinte rázza az emberfiát... Az öregasszony főzi a bográcsos lebbencsei. — Kolbászt karikázzak-e bele? — kérdezi. — Karikázz, hát lehet , v» dég eszik belőle.;. Szombatonként igencsak erre kerül az a Ratal állattenyésztő gyakornok, aki a szövetkezet kenyerén tanul. Nincs senkije, csak kíváncsisága. Hogy gyógyították régen a mételyt? Hogy heréinek a juhászok? Hát a büdös sántaságot mivel kúrálták. Lajos bácsi? Mindent tudni akar. Ember is lesz belőle... Búr Pista Is, áz unoka... Hátha itt vacsorázik az a gyakornok. Valami barátja van a katonai táborban, kilométernyire, az erdőben, ahhoz szokott átvágni a mezőn;.i A villámlás Clkái dugóhúzókat rajzolnak az égre, amelyeknek majdnem a földbe csavarog a kacskaringója : . t Utolsó csapása kénszaggal tölti meg az udvart. Meggyújtja a hodúl/t... Lajos bácsi felugrik, szédülő, fájó fejéhez kap, _ és futásnak ered a füstölve égő hodály felé, amelyen egymás hátán át igyekeznek kifelé a félőrült birkák ... Itt nem megyek semmire, agyongázolnak.:, A tető koj tolva ég. Milyen jó, hogy a zápor maradékát nem viszi a Mátrának a felleg. Ha nem is oltja el, fojtja legalább .., A gyapjús zsákok .;; majd negyedmillió! Akkorák, mint egy-egy szalmazsák, meg se tudja mozdítani őket,. A katonák, az erdőben ..; A válláról lemarad a szűr, csizmája nyoma, ahogy futva a felázott földbe dobbantja, azonnal teliszalad vízzel. A vastaghúsa fáj, ahol a golyó átszaladt rajta . : ! A kapuőr először n,em érti a zaklatott öreget. — Ki maga. bácsi? — kérdezi tőle. — Ég a szuharéti hodály ... kétszázkilencven fejősbirka ... gyapjú . Jön a tiszt, egy hadnagy, s öt percre se, az öreg ju- . hász nyomában kocog a két szakasz. Azután előzi is, mert a vén lábak nem bírják a tempói, az égre bo- dorgó fekete füst pedig megmutatja az irányt.:; Mire két visszazuhanás- sal átkél a Szultán, már csata rláncban adogatják egymásnak a vödör Vizeket a patakból, s „ hetyke hadnagy nagy lendülettel célozza a lángtenger közepébe ..: — A birkák! — a hangja már nem is kiáltás, üvöltés. — A birkák! Megbomlik a lánc ..; — Komiszávnak hiszi magét a veterán! — nevet az egyik vagány katona, de nem arat sikert véle .:; Tíz perc alatt a még élő juhokat * levegőre dobálják . ; s Recseg-ropog a tető. d — A gyapjú;.» A hodály túlsó vége beszakad .. t Vastagon száll a parázsló zsarát;. A gyap- júszsákok jó fele is kirepül a szédelgő birkák Ulán. A maradékra rátalál a tűz, s büdös gyap jószággal ég... — Kifelé, a tető! — kiabál a mokány kis hadnagy, kormosán, mint a kéményseprő ... Az úton tűzoltóautók szirénáznak ... Lajos bácsi a füstöt köhögő katonák között köhé- csel... majd rohanni kezd a gyapjús kamra felé. — A Parázna! — Megbolondult! — mondja a vagány... A többiek tehetetlenül nézik... A tűzoltók célozzák a csövet.: . — Van bent valaki? — kérdezi a parancsnokuk .; — Az öreg juhász ... Éppen kizuhan az ajtón, ölében „ kétségbeesetten bégető júhval. s ahogy arc- raesik, a lábára, tér dig máris ráomlik a zsarát. Ügy vonszolják ki alóla, akkora füstben, mintha a föld is égne alat tűk. : ; Ájult. Vízzel térítik magához a szállás végén, ahová az ellő Parázna birka mellé lefektették.., Az öregasszony ügyefo- gyottan zsolozsmáaik a fejénél , : : A tűzoltók negyedóra alatt elbánnak a maradék tűzzel, s mire Lajos bácsi talpraáll. az égjük kiskato- na a juhokat is egybetereli. A lebbencs odakozmált, így hát néhány istenes noszogatásra gomolyákat hoz a padlásról az öregasszony, s a vén juhász megkínálja véle a tűzoltókat..: — Használják, vitéz »rak;.; Ki-ki kanyarít, eszegetnek .. -. —* Belevaló ember maga, elvtárs! — mondja a mo- kány. kis hadnagy .;; Nem félt a tűzben? — Akkor se féltem én, amikor tizenhétben, a Hétközség fennsíkon, átszaladt a combomon a golyó .; Pedig azóta is érzem a helyét, ha rendetlenkedik az időn. A tiszt gondol egyet;.? — Hogy hívják, bátyám? — Vidróczki Lajos;. > — Valami Vídróczkiról nóta Is van ..: — Az a szépapám volt,: Az alakulat összeáll. Mennek. Túl a folyón már dalolnak is..« Lajos bácsi utánuk néz, majd körbejárja az udvart : . ; — Hallod, anyja, kettőszáztizenhárom él... Mégis csak.., A kettőszáztizenne- gyedik „ Parázna.;; — Odamegy a szoptató juh hoz. — Nem is annyi, anyja. hanem keltőszáztizenhct, mert ez még hármat éllett .: s Jól van, Parázna, jól van. : ; Lehajol hozzá, és megsi- mogatja.;, cd lékéit llémévé Ködös, havas téli világ van Csúszós az út, jég roppan a lépések alatt -és az átszeli fákon, magános vén varjak üldögélnek. Nem zavarja őket semmi, mert a falun kívül —. az országutak kivételével — alig van forgalom; Azon is Csak a megszokott járművek közlekednek. A tyukos autó. a ke- nyeres és a tejszállíló kocsi. A behavazott, félreeső dű- lőúton mégis emberrel találkoztam. Lassan, kényelmesen baktató vándorral, aki egykedvűen fogj-as/lotta a száz- métereket. Messziről csak a ruházata volt ismerős/ A fekete kucsma. a szürkeszínű prétaes nagyujjas, a sárga füzősszárú csizma, és a térdigérő kékszínű sure. A félidejű emberek helybeli viselete. Amit azonban a hóna alatt szorongatott, még közelről Sem ismertem fel. Másfél méter hosszú, hüvelykujj vastagságú feketeszínű cső, az egyik vége hegyes a másikon kettősmax-kolatú fogó, akár egy óriási trokár. (Magyarul szurcsap.) — Jónapot. — Jónapot, köszöntöttük egymást, a megszokott módon, mivel a munkatársi és földinek számított viszonyon kí- Vül, barátok vagyunk. — Hol jársz ott, ahol csak „ madár jár? — kéxtleztem tréfásan, miközben a hóna alatt megbúvó fémcsövet nézegettem. —Itt voltam s burgonya- prizmáknál — feleli és fejével inti az irányt. Arra néztem. A prizmák teteje, jól látható volt, mivel elolvadt róla a hó és színé messze kiválóit a fehér környezetből. — Hat ez a cső? — érdeklődtem tovább. — Ez, komám, a lázmérő. vagyis a hőmérő, igazítja ki mosolyogva. — Ez mutatja, — folytatta —, hogy mit csinál most a burgonya. Alszik-e, vagy azt hiszi megjött a tavasz és mozgolódni kezd. Csirát hajt. és rosszabb esetben annyi meleget fejleszt, hogy i'othadásnak is indulhat. Az ember arcán parányi mosoly suhan át. — Hatezer mázsa burgonyát földeltünk el az őszön — mondja kérdésemre —, aminek nagyrésze vetőmag. Saját termés, a Magtermeltető Vállalat küldeménye, és a nyári ültetési! burgonya szár- mazéka. Mert a burgonya tárolása — folytatta — a leföldeléssel és a letrágyázással nem ér véget. Mondhatnám a neheze ezután jön. Az átteleltetés. Nehogy megfázzon, vagy melege legyen. — Ügy van, úgy van — hagytam helybe bólintással, de mire körülnéztem magamon, kézzelfogható bizonyítékkal is szolgált’. Egy füzetet vett elő zsebéből. aminek kézzel vonalazott oldalai tele voltak írva számokkal. Jobb oldalon a dátum, a következő rovatban a prizma száma és az akkor nap mért hőmérséklet. Sok szám. sok adat. — És ha beteg valamelyik? —- aggodalmaskod l ám. — Jelentem a főagronómus- nak. aki azonnal intézkedik. Sorsa, élete felöl nem faggatom. Úgy ismerem mint az enyémet. (Ha nem jobban.) Kevés íöldíí, szegényemberként kezdte. Részt aratott, harmados munkát vállalt, napszámba járt. Két kis tehén, hiányos gazdasági felszerelés, szűk napok, vággyal teli évek, • család számával együtt szaporodó gondok —, ennyiből állott az élete. Majd földhöz juttatott újgazda. Fellélegzés. Űj szekér, jobb járójószág, a íaeke helyett vasszerszám, több ruha a gyerekeknek, bútor a házba, csupa olyan, aminek örülni lehet. Örült is volna. Ha ez a „ha” kétszer is nem keresztezte volna életútját. Az első, már évek óta ott lappangott szervezetében; Emésztette az idegeit, nyugtalanította vele környezetét, sokszor rossz volt x’ánézni miatta. Sápadt volt. összegörnyedt, megrokkant. A gyomra lett beteg. Nem állott semmit. Néha még a diétát sem. 4 zútán a másik „ha”. 1960. tavasza, amikor Olyat fordult Körülötte a világ, hogy majd beleszédült. Mert alig ment ki a föld fagya, a mezsgyéket egybeszántották a traktorok. Mentek utána az emberek is. Ültették a krumplit, vetették a tengerit, a napraforgót, kendert, közösen a közösben. Hát ő mitévő legyen, kérdezte keserűen önmagától? Hová menjen? Ki nézi el munka közben., hogy ő összegörnyedve üldögél negyedórákig? Néha tovább is? Felóvakodott az irodára. —i Valami könnyebb munkát, vagy megbízatást. s | — kérte a vezetőket. Abban a bábeli zűrzavarban, ami jellemző volt az indulásra, csak jó szót tudtak adni. Várjon, várakozzon; A burgonyupermetezés idején azonban — szinte egyik óráról a másikra —, olyan emberre volt szükség, aki kézbeveszi ezt a nagyíontosságú munkát. Megmutatja a táblákat. ellenőrzi az anyagfelhasználást, a minőséget. Meg ilyesmit. Az elnökhelyettes a homlokára csapott. — Megvan! Jó lesz erre a K. Pelyvás Gábor. Pontos ember. Ez neki való. Azóta négyesztendő telt el. Négy hosszú esztendő, amióta folytatja ezt a soha be nem fejezhető körforgást. Tavasz- szal a vetőmagkiadással kezdi. Azután jön a permetezés, későbben az arankairtás a lucernákból. szintén permetezéssel, nyár közepén, a magnak termel t növények szelek- táltaíása. „ lucernamag csép- lése és ősszel a bufgonyatá- i'olás ellenőrzése. Télen: ami- most csinál Elbúcsúztunk. Ment, vitte a kötelessé zet. ő pedig „ havas táj'" ■ r vitte, csak vitte hóna alatt a nagy fekete hőmérőt. Szállási László Tördelt- arcok a fűzben 7 ■* okén vágtam a fát, nagyanyámnak tördeltem venyigét és aprítottam a gallyat. Csesznék Józsi tanított rézsut csapni a baltát, szállt darabokban a friss ág, idehallom a vékonya jajgat a tűzben, a vékonya sír-rí, az időn át villan az emlék éle fölöttem az ének. Tördelt arcok a tűzben, sírását hallom a venyigének. A kölcút és a szekérrúd csatén, mintha rakétát látna suhanni az égen. Világot ugorva úszik a két ló, megülöm még, fogadom meg, ki ha én nem! A véres ökörfej bámul Utánam, az udvaron áll odahagyva a járom. Kapirgálnak a tyúkok, s kakasok már hol a korhadt szerszámon a préda a pár gyom. Az istállóból a trágya-melegség és a habos tej illata árad. Az esti-fejéskor a harangszó vihette el a nagyanyámat. A rossz talyigával a hegynek a völgynek, a templom-dombra fölértem, A kisbíró, pap, meg a jegyző, mindhárman feketében: A kisbíró, pap, meg a jegyző, az időn át jönnek utánam. AZ arcokon átütnek az arcok, akiket valahol már láttam... Az időn át villan az emlék éle fölöttem az ének — A régi eperfa árnya terül rám, törzse vagyok, s körülöttem a kéreg. Mezei András Memento H ol voltál, mikor a vérbefult világ Ezerszámra ásta tömegsírjait S városok üszke úgy izzott a szélben. Hogy úgy érezted már, szinte megvakít? Tudtad-e feledni bombák robbanását. Üvöltő ágyúk rőt torkolattüzét, A poklot, mikor vér fröccsent a sárba Sorsok, életek hullottak szerteszét? Láttad-e később gyáván meglapuln! A gyilkosokat a rombolás után: Hogy mosta kezét, hogy mea-culpázott Ártatlanságát kiáltva mindahány! A költő virraszt. i. — Minden szava vádolj * Apró kincseket félt szépségvert szeme, Míg képek gyötrik a vad pusztulásról Álmában mosolyog három gyermeke íj.J Üzenet messzire M essze vagy, de őrködöm feletted Legyőzött kilométereken áts Ilyen vak hittel vigyázzák Szendergő gyennekek álmát * A katonák. Messze vagy, de mégis elérlek. Mutatják utam hunyó csillagok: Mikor fényszemük az éjszakába vájják Útjukat ilj-en pontosan járják A vonatok. Messze vagy, de én nem eresz ti ek, Vágyaimmal fogva tartalak: Varázslók őrzik így igézve, Bezárva szemük sejtelmes füzébe A titkokat. Messze vagy. de én megőrizlek. Most egyedül járom utamat: A gazdagnak nincs igaz barátja. Mindenki előtt hét lakatra zái'ja Az aranyat... Palaíicz Zoltán
