Kelet-Magyarország, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-09 / 33. szám

Budapesti levél Büszkeségünk, az Országház Távolodott az ágyúzaj, az­tán teljesen megszűnt. Buda­pesten vége volt a háború­nak. Takarították a romokat, hogy helyet adjanak az újjá­építésnek. így történt ez az Országháznál is, ahol a házi- műhélyek dolgozói: asztalosok, kőművesek, szeretők, lakato­sok. kárpitosok, bádogosok, szaki párosok már az első na­pon nekiláttak a nagy mun­kának. A 250 aknatalálat, 300 gyújtóbomba, és mintegy húsz nagy belő vés súlyos károkat őkozott A csodálatos műemlék­épületben, ■melyhez hasonlót egész nem­zedékek életében is ritkán adódó nagy munkával épített íei tervezője, Steindl Imre 17 éven át, 1902-re. Háborús se­bet kaptak 3 kőhamlokzat és tetőzet, a hatalmas kupola, a szobrok, az épület márványfa­lai. a falfestmények, ajtók és ablakok. És mégis: a rendbe­hozott képviselőházi üléste­remben már szeptemberben megtarthatta első ülését az ideiglenes nemzetgyűlés. E húszéves emlékekről be­szélgettünk Hannig Miklóssal, az Országház főmérnökével. Úgy ismeri „ monumentális .épületet, mintha maga is részt vett volna születésében. Az Országház teljes pompájá­ban újjáépült, és most kísé­rőnk társaságában bebarango­lunk 694 helyisége közül né­hányat . A Kossuth Lajos téli főkaput két kőoroszlán „őrzi”. Innen Jutunk a puha piros bársony- ■zőnyegekkel borított lépcsőn a márvány falburkolatú dísz- lépcsőcsamokba. ahol kétol­dalt nyole hatalmas gránitosz­lop sorakozik. A hófehér lép­csősor fokait, ha a földre te­rítenék — magyarázza kísé­rőnk — húsz kilométer hosz- szan, Érdig sétálhatnánk raj­tuk. Az ógöpiros szőnyegek beborítanák az egész Népköz- társaság útját. Megragadja fi­gyelmünket a sokszínű már­ványburkolat, a dús aranyo­zás — amelyre 40 kiló 22 ka­rátos laparanyat használtak fel — a monumentális falfest- 'mények, a mennyezet három allegorikus festménye —■ Lotz Károly művei — az ólqmfog- lalatú színes ablakok, és a 6zínes fémkandeláberek. A lépcsősor középső pihenőjénél megállunk az alkotó Steindl Imre bronz mellszobra előtt — Stróbl Alajos alkotása — és a szoborral szemben elhe­lyezett bronz emléktáblánál. A méltóságteljesen felfelé vezető lépcsősoron érkezünk a hatalmas kupolacsarnokba, az egész épület középpontjába. A tizenhatszögű ragyogóan szí­nes térhatású csarnok lát­ványának reprodukálására csak festőművész vállalkozhat. A színes és aranyozott márvá­nyok és kőféleségek kaleidosz- kópszerűen szikráznak az ab­lakokon beragyogó napfény­ben. Körös-körül páholysor a tizenhat, egyenként nyolc mé­ter magas neogótikus keretű színes üvegablakok alatt. Csarnokában rendezik az ál­lami fogadásokat, itt adják át a Ivossuth-díjakat karácsony­kor pedig mintegy nyolcezer úttörő találkozik itt a 17 mé­ter magas karácsonyfánál. A díszlépcsősorok tengelyé­ben haladunk tovább a nagy étterembe, amelyet vadászté­májú falfestménye miatt Va­dászteremnek neveznek. A terem déli oldalát Attila és Buda mátrai bölényvadászata, vele szemben pedig az északi falat a Halászat a Balatonon című, XV. században készült falfestmény díszíti. Tölgyfa- keretes mennyezetén az Ara­tás, a Bőség és a Szüret alle­gorikus képei, belső oldalfalán Népköztársaságunk címere, amelynek két c1-’ Ián 3 mun­kás—paraszt szövetséget jel­képező címerek láthatók. A Vadászteremböl nyíló gobelin­terem hosszanti falát hatal­mas faliszőnyeg díszíti, a Pusztaszeren tartott első nem­zetgyűlést ábrázolva. amint Árpád fejedelem vezérei kö­rében küldöttséget fogad. E teremben tanácskozásokat, fo­gadásokat tartanak. A társalgóterem két olda­lán gótikus ívek kötik össze az oszlopokat, amelyeken aranyozott baldachinok alatt 32 foglalkozási ágat ábrázoló színes pirogránit szobrokat látunk. A dnngaboltozat fal­festményei itt a pogány kor­ról regélnek. E terem tükör­képe n kongresszusi társalgú- terem. Az ország legfontosabb he­lyiségébe érkezünk, a képvi­selőházi ülésterembe. Itt működik az országgyűlés itt alkotja — a dolgozó nép megbízásából — törvényeit. Légi felvétel az Országházról (Járai Rudolf felvétele) befutó rózsakoszorú több mint 600 Izzólámpája világítja meg. A színes márványdnzítések kiegészítő ékességei a nemes pompájú teremnek. Az idő kevés, megtekintjük A Parlament lépcsőjén (Seidner Zoltán felvétele) még a híres Munkácsy-termet, amely az elnöki dolgozószobá­ból nyílik. Itt vonul végig a terem nagy falsíkján Munká­csy Mihály monumentális olaj- festménye, a Honfoglalás. E teremben fogadja az Elnöki Tanács elnöke n megbízóleve­lüket átadó külföldi diploma­tákat. Nagy nemzetközi kong- rc-szusok színhelye a kong­resszusi ülésterem, amely mé­reteiben, beosztásában hasonló a képviselőházi ülésteremhez, de díszítésében eltér attól. Mindkét termet folyosók ve­szik körül. Búcsúzunk a fenséges épü­lettől, amely kívülről is olyan, mint egy plasztikus történe­lemkönyv. Homlokzatain nagy történelmi alakok 90 szobra, a főpárkány alatt régi városok kőből faragott címerei. Körül­sétálunk még egyszer, felné­zünk kőcsipkés. neogótikus tornyaira, amelyek a felfelé törekvését jelképezik, mintha alkotójuk a jövőbe látott vol­na. Varga Aranka Egyszerűbb lelt a munkavállalás .Nyíregyháza kivételével mcgszunteUék a munkaközvetítést Február elsejével lényeges változás következett be a mun­kaerőközvetítésben. A munka­ügyi miniszter ugyanis a me­gvet tanácsok végrehajtó bi­zottságának elnökeit hatal­mazta fel a közvetítés rendjé­nek szabályozására. Erre azért volt szükség mert a munka­erőgazdálkodás az ország egyes megyéiben más és más, s az elhelyezkedéseket — népgaz­dasági szempontok alapján, — elsősorban megyén belül kell megoldani. A megyei tanács vb munka­ügyi osztályától kértünk felvi­lágosítást az új rendelkezés szabolcsi vonatkozásáról. Tájé­koztatásul elmondták, hogy Szabolcsban a nagyszámú in­gázó miatt a férfiak foglalkoz­tatottsági helyzete megfelel az országos átlagnak. Nőknél lé­nyegesen rosszabb a helyzet. A munkaerőproblémát a járások az utóbbi időben többé kevés­bé jól megoldották. Ezért a megyei tanács vb elnöke el­rendelte, hogy a munkaközve- j litést Nyíregyháza kivételével ! meg kell szüntetni. Viszont ki- 1 vételt képez az idős és csök- 1 kent munkaképességűek által betölthető munkakör. Ezzel a rendelkezéssel egy sor adminisztratív intézkedést kikapcsoltak. Idáig ugyanis ha valaki el akart helyezkedni például a Nyírbogdónyi Kő­olajipari Vállalatnál, akkor előzőleg meggyőződött róla, hogy van-e hely. Ha voll, ua- pírokat kapott utána felke­reste a Járási tanács munka­ügyi előadóját, aki a kiközvetí­tést elvégezte. Ma már, ha Van felvétel, azonnal alkalmazhat­ják. Tehát Nyíregyháza kivételé­vel nem kötelező a kiközvetí­tés, de a vállalatok bármikor segítséget kérhetnek a terüle­tileg illetékes munkaügyi elő­adóktól. A rendelet értelmé­ben továbbra is kötelesek munkaerőigényüket bejelenteni a járási vagy városi tanácsok­nál, de a fel tői test kiközvetítés nélkül is megoldhatják. Termé­szetesen a tanácsok, mivel a kötelező bejelentések alapján ismerik az egyes vállalatok igényét, segítséget nyújthatnak a munkavállalóknak. Nyíregyháza valamennyi vállalatánál az adminisztratív állományú dolgozókra, költség- vetési szerveknél as ügyvitelt ellátó és kisegítő állománycso­portra, valamint a szukkévzett- séget nem igénylő férfi és nőt munkavállalók által betölthető munkakörökre a közi'etités to­vábbra U érvényben marad. Ez alól indokolt esetben a me­gyei tanács vb munkaügyi osz­tálya felmentést adhat. (b!> Több emeletén páhoiysorok- kal, amelyek a jó akusztikát Is elősegítik. Patkóalakban helyezkednek el a képviselők ülőpadsorai, névjegyekkel el­látott íróasztalkákkal. A pat­kó tengelyében emelkedik a magasba az elnöki emelvény, előtte az előadói emelvény. Mögöttp falmező a népköz- társaság címerével, ennek két oldalán Vajda Zsigmand tör­ténelmi tárgyú festményei: a pozsonyi országgyűlés megnyi­tása, és Ferenc József koro­názása. A terem mennyezetét festett intarziák díszítik, a második emeleti karzat ma­gasságában pedig horganyönt- vóny szobrok jelképezik a Jó­tékonyságot, a Hitet, az Erőt, „ Kritikát, az Igazságot, és a Tudományt. A képviselőházi üléstermet hármas osztású ha­talmas ablakok, este pedig öt csillár és a karzatokon kör­Amit az influenzáról tudni kell A Melyet Járványügyi Állomás tajéboziaiója Kézikönyv a tanácsokról Az idén lesz 15 esztendeje, hogy. Magyarországon létrejöt­tek az államhatalom helyi szer­vei, a tanácsok, amelyek azóta is rendkívül fontos szerepet töltenek be az állami szerve­zetben: a szocialista demok­rácia követelményeinek megfe­lelően egyesítik magukban a helyi államhatalmi és állam­igazgatási funkciókat. Az el­múlt 15 esztendő során több elméleti és gyakorlati munka látott napvilágot a tanácsokról, munkájukról, az államigazga­tás sokrétű helyi tennivalóiról. Mégis hézagpótlónak tekinthet­jük dr. Dallos Ferenc „A taná­csok a szocialista demokrácia szervei” című könyvét, amely nemrég került kiadásra, a Kos­suth Kiadó gondozásában. Az eddig olyannyira hiányzó ké­zikönyv funkcióit betöltő mun­ka átfogó, részletekbe menő képet ad a tanácsokról, azok munkájáról és államigazgatási tevékenységéről. Bizonyos, hogy a tanácsok­ról, mint a szocialista demok­rácia szerveiről készült kézi­könyv — amelynek előszavát Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke írta — hasznos lesz nemcsak azok számára akik a tanácsok ..kebelén” belül van­nak, hanem mindazokat, aki­ket a tájékozódni kívánó ol­vasó szemével — érdekel az államhatalmi és államigazgatá­si munka. APRÓ HIRDETÉSEK Diplomás házaspár 10 hónapos gyermeke mellé gondozónőt ke­res 20 évtől 60 éves­ig. Érdeklődni lehet 17 órától dr. Mar- Jay, Nyháza, Rákóczi u. 1. IX. tm. 4/b. (4990) Márkás gyakorló zongora olcsón eladó. Toldi u. 32. m. 5. Te­lefon: esta 31—05. (42752) Fekete nőstény spá­niel kutyát találtam Átvehető Holló u. 9. (4902) Kisvárdán három­szobás családi ház 320 négyszögöles kerttel jutányos áron eladó- Érdeklődni lehet; Ke- mecse, Kossuth u. 9. alatt. (4273) Kövér sertés eladó. Uj u. 3. (4905) Az ÉM Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férfi se­gédmunkásokat és kubikuso­kat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás szükséges. Je­lentkezés: Budapest V., Kos­suth Lajos tér 13—15 föld­szint (25) A Demecseri Vegyes Ktsz azonnali felvételre keres épí­tőipari technikust, vagy kőmű­vesmester-vizsgával rendelkező dolgozót (43) Több éves gyakorlattal rendelkező TMK. munká­ban jártas géplakatost felvesz a NYÍREGYHÁZI GUMIGYÁR. Jelentkezni lehet Derko- vits u. 107 sz. alatt. Kőműves szakmára I ipari tanuló felvételhez jelentkezéseket már elfogad az ÉM. Szabolcs megyei Álla­mi Építőipari Vállalat. Nyír­egyháza. Széchenyi út 43. (42742) Ács, kőműves szakmunká­sokat. kubikusokat, férfi se­gédmunkásokat feIveszünk;_A felvételhez 30 napnál nem régibb tanácsigazolás és munkavállalói igazolási lap szükséges. Munkásszállást és ebédet térítés ellenében biz­tosítunk. ÉM. 43. sz. Állami Építőipari Vállalat. Budapest, VI.. Szív u. 60. (HK) A külföldi jelentések ar­ról számolna* be, hogy több | európai országban influeza- ! járvány van. Számolni kell | tehát annak a veszélyével, hogy az influenzajárvány lia- zánk területére is eljut. Az j utóbbi hetekben feltűnően j sok hüléses megbetegedés volt | Nyíregyházán. Ezért kerestük ! fel a Megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomást, ahol dr. Jánvári Lászlóval beszélgettünk a város egész­ségügyi helyzetéről. —■ Járványról egyelőre be­szélni még nem lehet, de an­nak veszélye fennáll. Külö­nösen a külföldről érkező Je­lentések óvatosságra intenek bennünket: A megbetegedések elter­jedésének megakadályozá­sa érdekében az influenza ellen elsősorban meg­előzéssel lehet véde­kezni, A megelőzés több irányú. Tudni kell a betegségről, hogy annak kórokozója virus, általában könnyű lefolyású megbetegedéssel jár, de ese­tenként szövődményt is okoz­hat, ami a betegek gyógyu­lási idejét meghosszabbítja. Az influenza virus szervezet­be való bejutása a felső lég- utakon keresztül történik és a kórokozó az orr-, torok váladékában, valamint a fel­ső légutak váladékaiban talál­hatók meg. Köhögés, tüsszentés, han­gos beszéd alkalmával, nyálkacseppekkel együtt a kórokozók tömegei is a levegőbe kerülnek. A közelben tartózkodók a kórokozókat is belélegzik és így fertőződhetnek. A fertőzés ellen azzal vé­dekezhetünk, ha zsúfolt, zárt helyiségeket járványos időben lehetőleg nem látogatunk. A fertőzés veszélye a leggyako­ribb olyan zárt helyeken, ahol sokan fordulnak meg, a levegő elhasznált. A kisgyermekek különösen érzékenyek a fertőzés iránt, ezért a gyermekeket ne vi­gyük feleslegesen olyan hely­re, ahol fokozottabb a fertő­zés veszélye. Sokan nem is gondolják, hogy tüsszentéssel, köhögéssel a környezetükben tartózkodók egészségét súlyosan veszélyez­tetik. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében legyünk tekintettel embertár­saink egészségére, tüsszentés­kor és köhögéskor feltétlenül zsebkendőt tartsunk szá­junk és orrunk elé. Járványos időben kerüljük a gyakori kézfogást és a le­hetőségek szerint minél gyakrabban mossunk kezek. Igen fontos védekezés, hogy ne látogassunk náthás. Influ­enzás betegeket. Tartózkod­junk sokat szabad levegőn, biztosítsuk lakásunk, munka­helyünk jó levegőiét, gyako­ri szellőztetéssel, óvakodjunk: a meghűléstől és ezért öltöz­ködésünknél mindig alkal- mazkodiunk az Időjáráshoz. Nedves, hideg időben öltöz­zünk melegen. Nagyon fontos, hogy az átázott, nedves ru­hát minél előbb szárazra cse­réljük. Óvakodjunk a gyors hő­mérsékletváltozástól. Meleg helyiségből, vagy izzadton ne menjünk hideg, huzatos helyre. A szeszes italok sem a megelőzésben, sem a be­tegség gyógyításában nem segítenek. A védekezést segíti elő ■ mértékletes vitamindús táp­lálkozás, a Ovitamin szük­séglet kielégítése, kisgyerme­keknél a kellő D-vitamin mennyiség a szervezet ellen- áUóképességét fokozza. Különösen sok vitamint tartalmaz a csipkebogyó, ka­ralábé, karfiol, savanyú ká­poszta, paradicsom, cukor­borsó, citrom. Ügyelnünk kell szervezetünk elegendő fehér­je: tej, tejtermékek, húsel­látására is. Az influenzajárvány elleni védekezéssel nemcsak saját magunk, családtagjaink, ha­nem dolgozótársaink egész­ségét is védjük. Farkas Pál 1965. február S. A Kisvárán i Fém és Faipari Ktsz több éves gyakorlattal rendelkező esztergályos szak­munkásokat vesz fel. Fizetés az eltöltött gyakorlat és a végzett munka alapján meg­állapított teljesítmény óra­bérben. (40)

Next

/
Oldalképek
Tartalom