Kelet-Magyarország, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-16 / 13. szám
«XU. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM ♦ ÄRA: 50 fillér 1965. JANUAR 16. SZÓMBAN# Reálisan ’ A termelőszövetkezetekben megtörtént a leltározás. A számviteli munka végzésé is előrehaladt annyira, hogy a közös gazdaságok túlnyomó többségében már megvannak azok a főbb adatok, amelyek segítségével előmérleg készíthető a múlt évi gazdálkodásról. A zárszámadás valameny- nyi tsz-ben a közös gazdagság további szilárdításának eszköze. Viszont ahhoz, hogy valóban az legyen, szükséges megteremteni a tagok körében egy olyan légkört, amelynek alapján a gazdálkodás, a szervezeti élet mérlegelése a valóságnak megfelelően tárja fel a gondokat, nagy súlyt helyez a jó vonásokra, ezek megszilárdítására, továbbfejlesztésére. A tagok aktív részvételét az elmúlt év értékelésében elő kell készíteni. Tavaly még csak néhány helyen alkalmazták a zárszámadás előtti tanácskozásokat. Most egyre több helyről lehet hallani — elsősorban a mátészalkai, csengeri, vásárosna- ményi járásból, — hogy a tsz-vezetők brigádonként, utcánként „kis zárszámadásokat'’ tartanak. Ezeken a megbeszéléseken a tagok kötetlen formában mondják el véleményüket a vezetésről, a termelés sok-sok kérdéséről. Itt hangzanak el azok a személyi gondok is, azok a sérelmek, amelyek tisztázása elengedhetetlen ahhoz, hogy a tagok majd a zárszámadó közgyűlésen valóban a zárszámadással foglalkozzanak. Ha nem rendezik például a kisvárdai járás néhány tsz- ében ezeken a kisgyűléseken a premizálási vitákat, akkor nem várható más csak az, hogy az évi munka értékelése helyett szinte kizárólag ilyen gondok veszik el a tagok figyelmét Most még van idő a vitatkozásra. A pártszervezetek szorgalmazzák is az ilyen összejöveteleket, s a tsz vezetőségével együtt gyűjtsék össze a tapasztalatokat. Akkor lesz a közgyűlési beszámoló minden taghoz egyformán szóló, ha a közösség érzi: a zárszámadáson az ő véleménye is elhangzott. Közhelyként hat, ha ismét hangsúlyozzuk: a vezetőség zárszámadási beszámolója legyen érthető, alapos. Nem volt elég ezt éveken át mondani, mert tavaly is még igen sok helyen a gazdálkodás, a közösségi élet elemzése helyett statisztikai adat-1 halmazzal árasztották el a tagokat, akik a számok töredékét sem jegyezhették meg, és ez korántsem lehetett az egészséges vita kibontakozásának az alapja. Mint mondani szokás: azokat a vezetési, termelési kérdéseket kéll helyükre tenni, amelyekről a tagok a közgyűlést megelőző brigádösszejöveteleken beszélgettek. A kisgyű- iések tapasztalatai arra is jók, hogy a beszámolóban a vezetőség személy szerint foglalkozhasson a bírálattal, de ne vonakodjon a dicsérettől sem. Ha a múlt év értékelése, a vezetők és tagok munkájának, magaviseletének elemzése reális — és a zárszámadó közgyűlés valóban csakis erre épül —, akkor a tagok szintén ilyen szellemben, és ami a legfontosabb, segítő szándékkal mondják el majd véleményüket. így érhetik el azt, hogy a zárszámadás előre mutasson, hogy a majd később sorra kerülő tervtárgyaló közgyűlésen a valóság talajára épített tervet vitathassák meg. Samu András Gonmlka beszéde a LEí>11* varsói értekezletén Varsó: Csütörtökön és pénteken kétnapos értekezletet tartott a Lengyel Egyesült Munkáspárt varsói szervezete. Az értekezlet négyszáz részt vevője meghallgatta és megvitatta a varsói pártbizottság beszámolóját és megválasztotta a fővárosi pártszervezet új vezető szerveit. Az értekezlet záróaktusaként Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. A koreai fegyverszüneti katonai bizottság ülése Phenjan, (TASZSZ): A koreai—kínai fél követelésére pénteken Panmin- zsomban összeült a koreai fegyverszüneti katonai bizottság. Az ülésen Pák Csun Guk vezérőrnagy, a koreai—kínai küldöttség vezetője határozott tiltakozását jelentette be az amerikai félnek amiatt, mert jogtalanul új fegyverfajtákat és lőszert szállít Dél-Koreába, hajói szüntelenül betörnek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság parti vizeire és durván megsérti a demilitari- zált övezet térségét. A koreai—kínai fél vezetője ismételten követelte az amerikai féltől, hogy haladéktalanul hagyjon fel ellenséges akcióival. Ülést tartott az MSZMP Megyei Bizottsága A Magyar Szociálisa Munkáspárt Szabolcs- Szatmár Megyei Bizottsága január 15-én ülést tartott. Napirenden szerepelt a megyei pártbizottság 1965. évi intézkedési terve, valamint a megyei pártbizottság és a végrehajtó bizottság 1965. első félévi munkaterve. A napirend előadója Gombás Sándor, az MSZMP megyei bizottság titkára volt. A pártbizottsági ülésen részt vett és felszólalt Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottsága tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője. Részt vett az értekezlet munkájában Szegedi József, a Központi Bizottság munka társa. Péter János Becsben Péter János külügyminiszter Párizsból hazatérőben csütörtökön a késő esti órákban Bécsbe érkezett. Pénteken délelőtt hivatalában meglátogatta dr. Bruno Kreisky osztrák külügyminisztert. Pénteken délben Sebes István, hazánk bécsi nagykő* vete ebédet adott a két külügyminiszter tiszteletére. Gromiko március 16-án utazik Londonba Moszkva (TASZSZ) Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter március 16-án utazik Londonba — jelentették be hivatalosan Moszkvában. A szovjet külügyminiszter az angol kormány vendége lesz. Mint ismeretes, Gromiko még decemberben elfogadta Gordon Walker külügyminiszter meghívását, hogy 1965. márciusában látogasson Angliába. Hoffmann sajtóértekezlete az atomaknaövezet tervről Berlin, (MTI): Heinz Hoffmann hadsereg- tábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere pénteken délután, a Nemzeti Front berlini központi székházéban tartott nemzetközi sajtóértekezletén nyilatkozott Bonn atomaknaövezet tervéről. Az atomaknaövezet terve létezik — hangoztatta a miniszter —1 egyik része annak a dolgozatnak, amelyet a Bundeswehr vezérkara hivatalosan benyújtott a NATO- hoz „az előnyomulással való védekezés végrehajtásának lehetőségeiről.” A Bondeswehr vezérkara ezzel azt akarja elérni, hogy ezt az irányvonalat fogadják el a NATO hivatalos stratégiájának. Tény az Is, hogy Nyugat- Németországban 1958 óta egyre növekvő mennyiségben raktároznak nuleáris robbanó testeket, és a nyugatnémet hadsereg eschweileri rakétaiskoláján és a müncheni tisz- tiiskolán évek óta többhetes tanfolyamon tanítják, hogyan kell bevetni ezeket, s nemcsak háború esetén. hanem „kritikus helyzetben is.” Walter Ulbricht megbeszélést folytatott Grecsko marsailal Berlin, (ADN): Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke csütörtökön és pénteken megbeszélést folytatott A. A. Grecsko marsailal, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokával. A csütörtöki megbeszélésen részt vett Erich Honecker, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja és Heinz Hoffmann, az NDK nemzetvédelmi minisztere. A pénteki megbeszélésen az NDK több vezető katonai személyiségé® kívül részt vett 1. I. Jaku- bovszkij hadseregtábornok, ax NDK-ban ideiglenesen állou másozó szovjet csapatok fő* parancsnoka is. A megbeszéléseket szívélyes légkörben és teljes egyetértésben folytatták. Ulbricht pénteken Grecsko tiszteletére ebédet adott, am®, lyen a tanácskozások részvevőin kívül szovjet részről megjelent Abraszimov berlini szovjet nagykövet is. A gazdaságosabb építésről tanácskozott az Építők Szakszervezetének Központi Vezetősége Az idei terv teljesítését segítő szakszervezeti feladatokról tárgyalt pénteken az Építő-, Fa- és Építöanyagipari Dolgozók Szakszervezetenek Központi Vezetősége. A tanácskozáson megjelent Somogyi Miklós és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Trautmann Rezső építésügyi miniszter, valamint az építőipar, az építőanyagipar és a faipar több vezetője. Gyöngyösi István, a szak- szervezet főtitkára többek között elmondotta, hogy az Építésügyi Minisztérium építő ipara — az előzetes adatok alapján — mindössze 96,8 százalékra teljesítette múlt évi tervét. Az előirányzottnál csaknem 500 millió forinttal kevesebb nyereséget fizetett be a népgazdaság részére, és mintegy ezer lakás átadásával maradt adós. Az építőiparnak az: idén termelékenyebben és jóval gazdaságosabban kell dolgoznia, mint az előző évekbeli. A lakóházak, a mezőgazdasági, a kommunális és az ipari építmények átlagos építési idejét mintegy 20 százalékkal csökkenteni kell. Ezért alapvető feladat, hogy megszüntessék a munkahelyeken az előző években gyakran tapasztalt kapkodást, tervszerútlenséget, fegyelmezetlenséget és szervezetlenséget Megengedhetetlen, hogy a munkaidőt csak 85 százalékban használják ki. A munkaerővándorlás is rendkívül sok gondot okoz. hiszen tavaly a dolgozóknak majdnem a fele változtatott munkahelyet, összesen 41 690 dolgozó távozott az építőiparból és csak 40 809 munkás kérte felvételét. A szakszervezeti bizottságok az építőipar idei feladatainak teljesítését segítik, ha határozottabban fellépnek a fegyel- mezetlens^'ok, lazaságok ellen- Sürgős teendő a munka törvénykönyvét módosító új rendelkezések széles körű ismertetése, s a végrehajtási utasítás haladéktalan kidolgozása is. Sokat tehetnek a szakszervezeti bizottságok a munkaerovándor- lás csökkentéséért, ha szigorúan megkövetelik a dolgozók munkakörülményeinek javítását és fellépnek a szervezetlenség ellen. A tanácskozáson sok lel- szólaló egészítette ki új javallattad a főtitkári beszámolót. A központi vezetőségi ülés részvevői végül felhívással fordultak az építő-, fa- és építőanyagipar dolgozóihoz, hogy az 1965. évi feladatok sikeres valóra váltásával köszöntőé* felszabadulásunk 20. évfordulóját. Johnson kongresszusi üzenete Washington: Johnson elnök pénteken üzenetet intézett a kongresz- szus két házához. Kérte, hogy újabb négy évre hosszabbítsák meg az amerikai fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal működését, s az 1965 —69-es pénzügyi évekre a költségek fedezésére 55 millió dollárt szavaazannak megKongresszusi üzenetében Johnson azt hangoztatta, hogy eltökélt szándéka: mindent megtesz azoknak az egyezményeknek a létrehozása érdekében, amelyek megállíthatják az atomfegyverek további terjedését, csökkenti a háború kockázatát, enyhítik a fegyverkezés veszélyét és anyagi terheitPakisztán közeledési keres a szocialista országokkal Moszkva, (MTI); leszerelés, a gyarmati es % nemzeti függetlenség kérdé- A majdnem százmillió la- se, a dél-vietnami probléma kosú Pakisztán, a CENTO és rendezése és az ázsiai atom- a SEATO dél-ázsiai összekötő fegyvermentes övezet. A lapolt láncszeme a jelek szerint ke- éppen Bhutto külügymi nisz- resi a közeledést a szocialista tér moszkvai nyilatkozataira országokkal. Moszkvai diplo- hivatkoztak, máciai köröknek ez az általá- Ikbal Athar, Pakisztán nos vélménye Zulíikar Ali moszkvai nagykövete kije- Bhutto pakisztáni küliigymi- len tette: niszter kétnapos moszkvai Iá- Pakisztán jószomszédi vjr togatása után, amelynek fo. szonyt akar teremteni a Szov- lyamán találkozott Mikojan- jetunióval. rendezni akarjn nal, Kosziginnel és Gromiko- kapcsolatait az európai szóéival. alista országokkal, beleértve a Karacsi sajtója ezekben a diplomáciai kapcsolatok félnapokban élénken ecsetelte a vételét. Pakisztán megérti Szovjetunió és Pakisztán ál- azt a haladást, amelyet ezek láspontjának hasonlóságát az országok elértek — mosolyán kérdésekben, mint a dotta a nagykövet