Kelet-Magyarország, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-10 / 8. szám

Egy értekezlet története Min.ap a Szabolcs Étte­remben csapódott törzsasz- tálunkhoz a kis Brejer An­tal, egyik nyíregyházi, vál- httattunk adminisztrátora. Feldúlt volt, láthatóan ittas. Megdöbbentünk, mert Bre- ier, egy igazi tüchtig em­berke — az öregek még emlékesnek erre a kifeje­zésre, — pedáns, sőt kíno­san precis, gondosan fésült, ■nagyon gondosan öltözött ember, akit még soha feb* Baktatott állapotban nem láttunk. Nem sokáig váratott, el­mondotta szörnyűséges kál­váriáját, amelyet úgy gon­doljunk tanulságképpen ér­demes a nyilvánosság szá­mára is közreadni. Egyik nap az Értekezlet Házába volt hivatalos. Ez az a ház, ahová értekezni járnak az emberek, ahol reggeltől késő estig, fontos- sági és beosztási sorrend­ben mennek az értekezletek úgy, ahogy azok elő vannak árva. A kis Brejer még so­ha sem járt az Értekezle­tek Házában. Most is csak véletlenül került oda, mert az osztályvezetője Marabu karfás kérte meg, hogy menjen el helyette és kép­viselje őt, a sikkasztásért börtönbüntetést szenvedett raktárosok fotószakköri ne­velésének albizottságában. A kis Brejer nagyon izga­tott lett és kérdezte, hogy hol lesz az az értekezlet. Marabu mondta, hogy reg­gel nyöle órakor kezdődik pontosan, nem tudja, de (ess att más is a vállalattól. 'Á tragédia, azzal, kezdő­dött, hogy életében először elaludt a kis Brejer és fut­va is csak negyed kilenc­kor ért az Értekezletek Há­zába. A földszinten az első szo­bába benyitott, látta, hogy sokan ülnek padoknál,, igen komoly arckifejezés­sel és az emelvényen pedig egy fiatal elvtársnő tartott kezében sok—sok papírla­pot és azokból olvasott fel. Amikor Brejer felfedezte Soó bácsit, a portást a résztvevők között, megnyu­godott. Hálistennek elsőre megtalálta az értekezletet, amelyet számára Marabu kartárs és a sors kijelölt. Az előadó éppen azt mondta, hogy „szeretettel üdvözlöm a megjelenteket* — hű de jó — gondolta a kis Brejer, ezek szerint nem is késtem —• és bejelen­tette, hogy az itt lévők ki­vétel nélkül tagjai lettek a nyugdíjas lópatkolók tanu­lását koordináló bizottság­nak. Brejer is aláírta a je­lenléti ívet és odasúgta Soó bácsinak, hogy úgy látszik főnöke Marabu, rosszul tudta a napirendet, mert nem gyerekekről, ha­nem felnőtt raktárosokról informálta. Soó bácsi visz- szasugta, hogy nincs téve­dés, Marab» karfás nem erre az értekezletre jött volna. Vigyázzon. keresse meg azt a másik megbeszé­lést. Brejer kiosont • te­remből és szembe benyi­tott egy másikba, ott is so­kan ültek és valaki felol­vasást tartott. Brejerret rögtön aláíratták a jelen­léti ivet és akkor hallotta, az előadótól, hogy szeretet­tel köszönti a most megvá­lasztott bizottságot, amely a esintálanságra hajlamos leányzók gondolkozásának a babtermelés irányába való fejlesztését szorgal­mazza. Brejer kiosont a terem­ből. Nem akarjuk hosszú­ra ereszteni a szót, a lényeg — minthogy mesélte — őrültként szaladgált az Ér­tekezletek Házában, csak­nem 10 helyen irta alá a nevét a jelenléti listára és nyolc bizottságnak lett megválasztott tagja. Azóta állandóan jönnek a hivatal­ba a meghívók, és visszaju­tott fülébe, hogy Marabu kartárs rossz szemmel nézi aktív társadalmi tény­kedését. Időközben ugyanis a szakszervezet — felfi­gyelve a sok meghívóra — azzal is megbízta Brejert, hogy a faliújságra ő írja ki, mikor játszók a színház­ban a Csárdáskirálynöt. Marabu a háta mögött olyanokat mond róla, hogy „mit akar ez a Brejer?”... Miért hívják ezt a Brejert annyi helyre?... Ez a Brejer nem egy karrierista? — Márpedig — mon­dotta, remegve és ittasan a kis Brejer, ha Marabu kar­társ valakiről ilyeneket kérdez, az nem jő ómen.„ Ide juttatott ez az értekez­let — tette hozzá sírva. v. n. A külpolitika humora Morzsák Amikor Osomba Bonnban jért. IíBoqdbj Uraim, üres a ládám, Erhard» Üres? Feneketlen! (CwfcfeMKP generális atoa-aknm «iKrtsataf r Jtnraütehafcr Wertfen"<BdtMl — Nem adhatná kölcsön a rá­diókészülékét? — Hogyan? Ilyen késő* táncdalokat akar hallgatni? — Nem. Aludni akarok! + — Az ön ikrei roppant ha­sonlítanak egymáshoz Emma asszony. Hogyan tudja őket megkü lönböztetni ? _ Igen egyszerű Nóra asz- szony. Gerhardt 100-ig tud számolni, Waldemár csak 75- ig­*■ Két író találkozik. — Mit írsz most? — kérded az egyik. — Az emlékirataimat. — Pompás. Akkor megvá­rom, míg odáig érsz, amikor száz dollárt adtam neked köl­csön. * — Apukám, hol vannak m Cordillerák? — Kérdezd meg anyádat, 6 elrakja a dolgokat mindig egyik helyről a másikra. •k Egy gazda kora hajnalba» festi a gyümölcsöskertje kerí­tését. — Mire való ez a nagy siet­ség? — kérdi a szomszédja. — Nagyon kevés a festékem és végezni akarok, mielőtt ki­fogy. ★ Két barát apró családi ba­jairól beszélget. — Én _ mondja az egyik — két éve nem beszélek a felesé^ gemmel. — És miért? — Hogy félbe ne szakítsam! KERESZTREJTVENV Kapásból Fodrásznál X Kázus. 3; Helyhatároző- rag. 4. Vissza: történelmi idő­szak. 5. Gomb szélei. 6. RC. 1. IAA. 8. Tehát, latinul. 9. Fo­lyó Jugoszláviában. 10. A EL) világháború szovjet vadász- repülőgépének neve. 11. Pusz­tít. 12. Az első sorozatban megjelent magángépkocsik rendszámának betűjelzése. 15. Mi a címe Beethoven egyet­len operájának? 16. Spiri­tiszta összejövetel. 18. Nem tud megfelelően viselkedni, neveletlen. 20. Órahang. 21. Üreges, tágas, bő kancsó, ku­pa. 22. Tumor betűi keverve. 24. Régi kézírásos könyv. 26. Függőlegese *Xe nős fejtörő4 Beküldendő sorok; Wm 1, >5, függ. 15, 41, 49. Vízszintes: í. Ki szerezte a „Messiás" e. oratóriumot? 13. Előkelőskö- dő, úrhatnám, nagyképű- 14. Ebben a városban bányásszák a világon a legfehérebb már­ványt,. 15. A vas vegyjele. 17. Ablaküvegek légelzárására használják, névelővel. 18. -ba, -be latinul! 19. Helyhatározó szó. 21. Erdei vad -)- o. 23. Vo­nat közepe. 24. Kaloda más­salhangzói. 25. Ki a szerzője és mi a címe annak az operá­nak, melynek címszereplője nem beszél és nem énekel. 26. Vagdalt gyümölcsből és sze­szes italokból készített üdítő ital. 27. Menetrendi rövidítés. (—X 29. Világítóeszköz. 80. Kubai államférfi egyik neve. 31. Igekötő. 32. Éktelenül fon­tos! 34. Betű nagyobbik fele! 35. ISB. 37. Víz által kivájt, meredekfalú, keskeny, mély völgy; 40. 10, 50 és 100 római számmal. 42. Értelmes, jófejű. 44. Az a föld, melyről a ga­bonatermést levágták. 45. EA, 46. Állam az USA-ban. 47. Dióhéj formára épített egyár- bócos vitorlás. 48. Kevert pin. 49. Vonó betűi keverve. 51. És a többi rövidítése latinul. 52. Női nyakprém. 54. Hím állat; 55. 2050 római számmal. 57. Háziállat. 58. Disznóölés alkal­mával készül ez is. 61. Erősítő szócska. 62. Napoleon szülő­földje. 64. Folyó az NSZK- batt. idők íottócédulája. 33. össze­csukható nyeles . szemüveg 36. Cirkuszi szereplő. 38. Dánielek becézve. 39. Nyomdai cink­nyomólemez, utolsó két betű felcserélve. 41. Ki a világ leg­nagyobb csellóművésze, 43. Dunántúli csartona. 48. Már, la­tinuk 49. Mi a barka]óra. 50. Városi sétány. 52. A volt bécsi császári palota neve. 53; A fájdalom, szenvedés. 56. Pa­lackozott gyógyvíz neve. 58. HÓI. 59. Éktelenül kevert kád. 60. Verj! 62. Kicsinyítőképző. 63. AO. 64. Szamárhang 65. Hoz, he^ hős idegen nyelvek­ben. A megfejtéseket legkésőbb január 18-ig kell beküldeni. CSAK LEVELEZŐLAPON BEKÜLDÖTT MEGFEJTÉSE­KET FOGADUNK EU December 2S-i rejtvénypá­lyázatunk; . . Megfejtése: Ez üdvöt zengem el ma számmal Egész télen fűthetünk majd Egy-egy dús karácsony« számmal. Nyertesek: Dr. Kádár Mik- lósné, dr. Kubassy Tamás, Márkus Józsefné, Ritli Gyulá- né, Szabó Istvánná, dr. Szék­helyi Józsefné és Tamás La- josné nyíregyházi, dr. Mező Lajosné kisvárdai, Kalapos Ilona nyírbátori és Tar Gá- borné szamosszegi kedves rejt­vényfej tőink. A könyveket postán elküld­tük. Ez a fiatal nő azt kér­dezte tőlem, tudok-e táncolni? — Na és ez sértés? —■ Igen, mert tánc közben kérdezte. Feleség az ágyban fészkelő­dé férjhez: — Miért zavarsz fel? Hiszen ma vasárnap van. Hagyj alud­ni. — Nem lehet szívem, szín­házjegyünk van estére és idő­ben el kell kezdened az öltöz­ködést. (Ford.: Hegedűs Nándor) Végtelen bibe. 28. Régmúlt Ülök a fodrásznál és várok. Várok türelmesen, hiszen megszoktam, hogy a fodrász­nál várni kell — különösen, ha valaki oly?« válogatós hogy nem ül akárki keze aló, hanem kizrólag, csak „a” Gézától hagyja nyiszálni u haját. Ülök tehát és várok, mert Géza mesteri keze alatt jelen­leg egy roppant ellenszenves alak terpeszkedik. Állandóan a saját képét bámulja a tü­körben és folyvást beszél, meg ide—oda forog, kémyes- kedik, mint valami kisas­szony, mutat, magyaráz Gézá­nak, mintha ő nem tudná magától megstuccolni a szí­nébe igyott sörtéjéfc. Egyre csak: „Gézám így! Gézám úgy!” Csupa Géza. Igaz, ón is így szólítom őt, a keresztne­vén már vagy tizenöt éve. De legalább én érzek valami, sőt olykor igen jelentős lel- kiismeretfurdalásit, mert Gé­za idősebb nálíjm vagy nyolc—tíz évvel és épp olyan ember, mint én és ő uraz en­gem, én pedig... Én legalább az utcán „visszavágok“ avval, hogy messziről köszönök előre, de — lefogadom — ez a puffadt óriás csecsemő, tiki egyre csak gőgicsél a keze alatt, épp hogy biccent neki nagy kegyesen. No mindegy! Nem nézek oda, majd csak kivárom a vé­gét. Sőt nem is hallgatok oda. Mit érdekel engem, hogy ta­pasztalatcserét folytatnak gyermekeikről, sóhajtva emlé­keznek fiatalságukra és ócs­ka viccekkel szórkoztatják egymást • Hej, Géza, Géza, nem ér­tem. Hát nem látja, hogy tűkön ülök? Ügy nevet, hogy abbahagyja a nyírást. Csak áll a „pofa” mellett és vihog, az meg a tükörből visszanye­rít rá. Na de, hál’ isten, újra neki­lát Géza és egy-kettőre kész a frizura. Felsóhajtok. De az uraság most hajmosást pa­rancsol, ;tztán bedörzsölést. Szerencsére van Legatin nálam, lenyelek három sze­met így viszonylag türelme­sen ásítva hallgatom végig, amint Géza lassan habozva » „pofa” arcocskáját, kiselő» adóst tart a Dózsa támadójá­tékéról. Már megszűnt a Legatam hatása, amikor iiprólékosj lassított mozdulatokkal huz­za—vonja borotváját kedves borbélyom, aztán tapogat je- a késhagyta szigeteket, majd visszájára végighuzkodja, kölnizi, puderozza, aztán— aztán mégiscs; ik, végre föl- mozdul az illető a karossaék- bői. Odaroslkadok a helyét« » megfordított párnára. Elterü­lök, hogy jól „odapasszoljak Géza keze alá Megnézem ma­gam a tükörben, s h-agyoutj hadd nyírják fürtjeimet » mesteri kezek. Ej, Géza, Géza — hiába nyir tizenöt éve, azért min­dig újra meg újra magya­ráznom kelfl, hogy oldalt ma­gasabbra és elől ne ritkíte» és hátul jói szedje föl és— És érdekel, hogy van a kisfia meg a nagylánya. Azu­tán olyan jó vicceket tud ez a Géza, meg pletykákat. Es külön élvezet az előadásmód­ja. Nem értem, mit vág arco­kat a kedves vendég itt mö­göttem. Elvégre emberek va­gyunk, nem fabábok. Beszél­gettünk, hadd múljon jobban az idő. És mégsem csattoghat az olló, amikor nevet Géza, még kicakkozná a fülemet. A pletykákat pedig súgni kell. És azt igazán nem veheti rossz­néven, hogy hajat mosatok, s hogy meg is száríttatom. Nem fogok az ő kedvéért agyhártya­gyulladást kapni. Ha ideges a tisztelt vendég úr, üljön más keze alá, vagy vegyen Legatint, és az ő kedvéért nem fogok otthon kínlódni a borotválkozással és azt se szívlelem, ha öt-hat perc habozás után mindjárt nekemesik Géza. Mert akármi­lyen finom keze van, azért a szőrt jól meg kell puhítani és előbb föntről lefelé, majd lent­ről fölfelé, aztán utánaszedni a szigeteket, azután jöhet a kölni, a púder, egy kis eszme­csere a Fradi védelméről, kél vicc és három pletyka — apro­pó. — Parancsoljon uram, öv következik, üres a szék! Sólyom Lásd#

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom