Kelet-Magyarország, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-07 / 5. szám
Esinnénigek sorokban A szovjet hadsereg és a lengyel néphadsereg 1945 januári offenzivájának 20. évfordulója alkalmából nagyarányú ünnepségsorozatra kerül sor Lengyelországban. Az ünnepségsorozat rendezői az 1965-ös évet a győzelem évének kiáltották ki. Az ünnepségsorozat január 16-án kezdődik Varsóban, a lengyel főváros felszabadulásának 20. évfordulójával — amelyen egyben Varsó fennállásának 700. évfordulóját is megün- neplik. A Szomáliái nemzetgyűlés elfogadta Abdel Rasid Sermarke volt miniszterelnök javaslatát, amelynek értelmében. megkegyelmeznek az 1963-ban letartóztatott politikai és katonai elítélteknek. Az amnesztia következtében szabadon bocsátották azt a 23 fiatal tisztet is, akiket a Ser- marke-kormány ellen 1961- ben végrehajtott puccskísérlet után börtönöztek be. A Buenos Aires-i rendőrség bejelentése szerint a december 24-én fegyveres rablási kísérlet vádjával letartózta, tott Armand Charpentier, 25 éves párizsi diák bevallotta: azzal a tervvel érkezett Argentinéba, hogy múlt évi délamerikai látogatása során megöli De Gaulle elnököt. Terve azonban a szigorú biztonsági intézkedések miatt nem sikerült. Hamud A1 Dzsaifi jemeni miniszterelnök és kormánya kedden este — a MEN hír- ügynökség jelentése szerint — benyújtotta lemondását. Abdullah Asz Szalal köztársasági elnök a lemondást elfogadta és az új kormány megalakításával Husszein Al-Amri al- elnököt bízta meg. A kairói hírügynökség értesülése szerint az új kormány megalakításáról szex-dán közleményt hoznak nyilvánosságra. Január 14-re összehívták az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságát, hogy megvitassa az elnökválasztások után kialakult olasz politikai helyzetet. A Központi Bizottsági ülés előkészítése céljából január 11-én a pártvezetőség tanácskozik. Hamburg város szenátusa elhatározta, hogy a bonni szövetségi tanácsban (a bonni parlament felsőházában) olyan törvényjavaslatot terjeszt elő, amelynek értelmében a gyilkosság és népgyilkosság büntette esetében a jelenlegi húsz éves elévülési határidőt harminc évre hosszabbítanák meg. London hivatalosan beismerte— bombátokat küld Singanoreba Indonézia Négynapos mély hallgatás után a bnit hadügyminisztérium hivatalosan beismerte: igazak azok a sajtó jelentések, amelyek szerint távol-keleti rendeltetéssel készültségbe helyezték az angol sti-atégiai „nukleáris elrettentő erőt” alkotó 170 Vulcan és Victorious mintájú sugárhajtású nehézbombázók „bizonyos hányadát”. A hadügyminisztérium szerdán közzétett hivatalos nyilatkozata így hangzik: „A Nagy-Britannia területén állomásozó V-bombázóerő egy részét készültségbe helyezték, hogy szükség esetén a Távol- Keletre induljanak. A bombázók repülhetnek akár keleti, akár nyugati irányba és 24 órán belül elérhetik rendeltetési helyüket”. A hadügyminisztérium szóvivője nem közölte a készültségbe helyezett bombázógépek számát, hangsúlyozta viszont, ó ENSZ-küldötte hogy a Vygépek „hagyományos bombázó kapacitással is rendelkeznek”. Az angol sajtó szerdai jelentései egyébként megei-ősítik, hogy egy V -bombázószázad „bizonyos idő óta” már a singaporei légitámaszponton állomásozik. Kedden Indonézia ENSZ- küldöttségének egyik tagja és a közgyűlésre érkezett küldöttség öt tagja New Yorkból visszaindult Djakartába, Palar, indonézia állandó ENSZ-küldötte, a tervek szerint szerdán utazik haza, hogy megkapja a végleges utasításokat korma ■ nyától. Az ENSZ-ben kedden közzétették a levelet, amelyben Malaysia tájékoztatja a Biztonsági Tanácsot a december eleje óta történt állítólagos indonéz partraszállásokról és incidensekről. A levél december 31-i keltezésű. Rarnani nagykövet, a malaysiai küldöttség vezetője kijelentette, hazautazott országa nem kérte a Bi»tom- sági Tanács összehívását, csak azt kívánja, hogy a levelet ENSZ-okmányként ismertessék a tagállomokkal. A malaysiad kormány kedden megtartott rendkívüli minisztertanácsi ülése után Tunku Abdul Rahman miniszterelnök kijelentette az újságíróknak: behatóan ismertetni akarja az ENSZ-ben problc- 4 máit és kérni fogja, hogy tegyen hatékony intézkedéseket, amelyekkel Malaysia „önvédelmét” segíti. A feLtett kérdésekre a miniszterelnök kijelentette, az ENSZ-re tartozik, hogy a támogatás milyen formáját határozza majd el. A malaysiai kormány kedden óvintézkedésként a maláj félsziget keleti részében 50 kilométeres térségre terjesztette ki a kijárási tilalmat. Szovjet vezetik idvöz'6 távirata a fiinál vezetőkhöz Johnson-heszéd visszhangja Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és Alek- szej Koszigin, a szovjet minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Liu Sac-csit a KNK elnökévé, Csu Te-t, az országos népi gyűlés állandó bizottságának elnökévé történt megválasztása, valamint Csou En-laj-t,' az államtanács elnökévé kinevezése alkalmából. A Pekingbe küldött üdvözlő távirat kifejezésre juttatja azt a meggyőződést, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság barátságának és szoros együttműködésének a szocialista internacionalizmus alapelvei talaján megvalósuló további gyümölcsöző fejlődése jelentős mértékben járul hozzá az imperializmus ellen, a békéért, a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért és a kommunizmus győzelméért vívott harc ügyéhez. Ä szovjet emberek őszintén örülnek a testvéri kínai nép minden eredményének és újabb sikereket kívánna^ neki a szocializmus építésében, a béke megszilárdításáért vívott harcban — hangzik a távirat. Erhard Párizsba utazik A franci-, minisztertanács szerdán tartotta szokásos heti ülését De Gaulle elnöklésével. A kormánynak ez volt az első tanácskozása az új évben. Peyrefitte tájékoztatásügyi miniszter, a kormány szóvivője az ülés után közölte az újságírókkal, hogy De Gaulle február 4-én tartja hagyományossá vált év eleji sajtóértekezletét. A konferenciát eredetileg január végére tervezték, a köztársasági elnök azonban Erhard kancellár párizsi látogatása miatt későbbre halasztotta. A bonni kancellár január 19-én érkezik a francia fővárosba. A francia—nyugatnémet szerződés szerint félévenként esedékes csúcstalálkozót p Párizs és Bonn viszonyában bekövetkezett elhidegülés miatt ezúttal fokozott érdeklődés előzi meg. A francia elnök sajtónyilatkozatának tartalma és hangja nagymértékben az Erharddal folytatott tárgyalások, eredményétől függ. Johnson elnök kongresszusi üzenetével kapcsolatban Bonnban q kormány, valamint a politikai pártok képviselői egyöntetűen megelégedésüket hangoztatták afölött, hogy az elnök megemlékezett P német újraegyesítés kérdéséről és azt fontos problémának minősítette. Az angol közvélemény főként azt a következtetést vonja le Johnson beszédéből: az elnök a szovjet vezetőkhöz intézett meghívásával azt akarja elérni, hogy a szovjet koi-- mány válaszoljon rá viszont- meghívással, azaz, hívják őt meg Moszkvába, amit az elnök — angol értesülés szerint — erősen óhajtana, s készséggel elfogadna. A Times washingtoni levelezője szerint az Egyesült Államok hivatalos nézete a Szovjetunióról, Nyugat-Euró- páról, Afrikáról és Ázsiáról, Dél-Vietnam kivételével az, hogy a feszültség nagyban enyhült. Ezt a nézetet tükrözi a német probléma új megközelítése és az a döntés, hogy „ Szovjetunióval és Kelet- Európával folytatott kereskedelem növelését keresi. Megtalálta foltját... A Német Szövetségi Köztársaság minden áron atomfegyverek birtokába igyekszik jutni és ennek megoldását nemcsak a NATO multilaterális atomhaderejéhez való csatlakozásban látja... Vezérőrnagy civilruhában Manapság sok szó hangzik el Bonn és a dél-afrikai Pretoria „mély barátságáról”, de az már kevésbé ismert, hogy a két ország közti titkos szerződések szálai messzi múltba nyúlnak vissza. Még a hitleri Wehrmacht megbízásából, a két világháború közti időszakban, egy bizonyos Mellenthin nevű vezérőrnagy érkezett (természetesen civilruhában) polgári embei'ként Dél-Afriká- ba. Von Mellenthin a kapott utasítások értelmében kapcsolatot keresett és teremtett azokkal a fasiszta erőkkel, amelyek szembenálitak Smuts-nak a szövetségesek iránt hűséget tanúsító kormányával. Az ösz- szeesküvők, többségükben Ver- woerd mai kormányának tagjai, azután megalakították a 1965. január 7. Ossewa Brandwag nevű titkos társaságot, amely a hitleri Afrika Korps győzelme esetén államcsínnyel ragadta volna kezébe a hatalmat. Minthogy az Afrika Korps kudarcot vallott, Verwoerdék egyedül cselekedtek. Mellenthin azonban nem tűnt el végképp a színről. 1950-ben mar ismét Pretoriában élt, mint a „Tx-eck-Ariways” nevű nagy dél-afrikai repülőtársaság vezetője. Munkatársai természetesen a Wehrmacht és az SS „hontalanná vált” embereiből regrutálódtak. A nyughatatlan generális most újabb paktumot igyekezett tető alá hozni. Megbízatása az volt, hogy bábáskodjék a Pretoria vezetésével, Afrikában létrehozandó NATO fiókintézmény, a SATO megszületésénél. Ekkortájt utazott két dél-aí- í’ikai katonapolitikus Mr. Fouché és társa a Német Szövetségi Köztársaság fővárosába. Alig néhány hónappal távozásuk után, amelyet egy titkos paktum aláírása előzött meg, Mellenthin ismét a Dél- Afrikai Köztársaságba érkezett. Útlevelének adatai szerint most a nyugatnémet Lufthansa afrikai teljhatalmú igazgatója volt. De senki számára sem titok, hogy összefüggés van Mr. Fouché bonni, Herr Mellenthin johannesburgi feltűnése és a között, hogy 1961-től 1964-ig több mint négyszeresére nőtt az Dél-Afrikai Köztársaság katonai költségvetése, s megtízszereződött — a nyugatnémet eredetű — lökhajtá- sos vadászrepülők, valamint a páncélosok száma. Az entikomintern iskola növendéke Közben azonban történt egy s más. A SATO terve ugyan eltemetődött, viszont Herman Josef Abs, Hitler hírhedt bankárja, aki ma — sok más egyéb megbízatása mellett — tagja az NSZK atombizottsé- gának, egyik vezetője a DEGUSSA nevű atomkonszernnek, s ugyanakkor a nyugatnémet Lufthansa felügyelő bizottságának elnökeként főnöke Mellenthin-nek is, 1963 szeptemberében ellátogatott Preto- riába. Abs elsősorban dr. Nicolas Diederichs bányászati és gazdaságügyi miniszterrel folytatott tárgyalásokat, aki _ eme magas pozíciója mellett — egyébként elnöke a dél-afrikai átombizottságnak, s akiről nem árt azt sem tudni, hogy még a hitleri időkben, Németországban tanult egy „antiko- mintern iskolán”. Ábs másik tárgyalópartnere pedig az a dr. Heinz Verleger volt, akinek a náci birodalom összeomlása után, náci múltja miatt kellett szöknie Németországból, s aki ennek ellenére professzori állást kapott a pretoi-iai egyetem atomfizikai tanszékén. Ha akkoriban keveset is lehetett tudni, miről is tárgyalt Abs Pretoriában, ma már — hazatéi'ése után elmondott szavai alapján: „Nagy terveim vannak Dél-Afrikában” — megvilágosodtak. Különösen, amióta a johannesbui'gi Rand Daly Mail a következőket írta: „Kutatóinknak módjában áll atombombát előállítani.” Köztudomású : Dél-Afrikából származik a kapitalista világ urántermelésének 20 százaléka. De az is tudott, az urán hazai, tehát dél-afrikai feldolgozása csak úgy vált lehetővé, hogy a DEGUSSA Pretoria rendelkezésére bocsátotta egyik legkiválóbb szakemberét, Hans Pault, s ugyanakkor átadott egy fontos licenszet is, az úgynevezett késleltetési eljárásokkal kapcsolatban. Bonn és Pretoria együttműködésének újabb részletei láttak napvilágot — amikor a Reuter 1963. november 7-i jelentése tudtul adta, hogy a dél-afrikai kutatók szövetségének helyettes elnöke, L. J. le Roux egy tudományos ülésen bejelentette: olyan mérges gázokat fejlesztettek ki, a ta- bun-t, a soman-t és a sarin-t, amelyek tizszerte erősebbek az eddig ismert s katonai célokra előállított gázoknál. E gázokról egyébként a szakértők tudják, hogy előállításukkal már a náci tudósok is kísérleteztek. Az IG — Farben licenszei Az NDK kormánya által nemrégiben közzétett dokumentum leleplezi ennek a „véletlen” összefüggésnek nem véletlenségét. Leszögezi: a tabun és soman dél-afrikai „előállítói” az IG—Farben 1945 „Az imperializmus taktikája az osztályharcban“ Részietek a Moszkva, (TASZSZ): Jurij Arbatov írja a Pravdában: „Az új történelmi realitásokhoz való alkalmazkodás az osztályharc új taktikáját követelte meg az imperialista burzsoáziától.” Elemezve az imperializmusnak az osztályharcban követett kétféle politikai irányvonalát a „veszettekét” illetve az „ultrákét” — ennek lényege senki előtt nem kétséges — és a „mérsékeltekét” valamint a „libei’álisokét” amelyre a dolgozók széles rétegei is időnként szavaztukat adják, a cikk szerzője a következőket írja: Ha nem azokat nézzük, akik ez utóbbi politikára szavaznak, hanem azokat, akiket ez a politika szolgál, a „liberálisok” és „mérsékeltek” verziója azonnal megdől és a két irányvonal közötti eltérés csupán taktikai különbségnek bizonyul. Ez is, az is egyetlen stratégiai célt követ: megőrizni a monopolista bui-zsoázia uralmát a kapitalizmus mélyülő általános válságának viszonyai között. Ilyen értelemben a két taktika^ nem egyéb, mint különböző reagálás korunk alapvető tényére, nevezetesen arra, hogy szakadatlanúl változnak az osztály erőviszonyok a szocializmus és a nemzetközi munkásosztály javára, gyöngülnek a nemzetközi kapitalizmus állásai, csökken befolyása. Az első taktikai irányvonal „inkább a kapitalizmus általános válsága kezdeti szakaszainak viszonyaira jellemző, míg a második tükrözi azt a mélyreható folyamatot, amikor a kapitalizmus alkalmazkodni igyekszik általános válsága jelenlegi szakaszának realitásaihoz, azokhoz a viszonyokhoz, amikor a régi harci módszerek csak újabb vereségekhez vezetnek és csak meggyorsíthatják az imperializmus végső bukását. A monopoltőke — folytatja Arbatov — felhasználva nagy gazdasági lehetőségeit és a kedvező konjunktúrát, az osztályuralom óriási és szerteágazó apparátusái-a támaszkodva széles teret nyert a manőverezés számára, és társítja a közvetlen nyomást az engedméutún külföldre szökött szakértői voltak. (Többek közt Günther Prus aki egyben a Wehrmacht gázkísérleti osztályának egyik vezetője is volt.) Az IG—Farben licenszeit pedig az a dr. Felix Prentzel adta át a dél-afrikai kutatóknak, aki egyidejűleg tagja az IG—Farben felügyelő bizottságának, ugyanakkor vezérigazgatója a DEGUSSA-nak, s részvényese az OTAVI bánya és vasúttársaságnak, amely néhány év alatt kilenc dél-afrikai vállalkozást részben vagy teljesen felvásárolt. De hogy a kép és a kör teljes legyen, érdemes idézni a Neues Deutschland szavait is: „1963. júniusában J. J. Fouché hadügyminiszter közölte a délafrikai parlamentben, hogy az ország saját, távirányítású rakétákat fog építeni. Három hónappal később L. J. le Roux professzor bejelentette, hogy Pretoria közelében rakétakutató intézetet hoztak létre, s az intézmény saját gyakorlóterü- lettel rendelkezik. Mint mondotta. a „a rakétagyártás előkészítésében nyugatnémet szakembei'ek is részt vesznek.” A Welt közlése szerint a bonni hadügyminisztérium „segélyalapja” 1964-ben 15(1 millió márkára rúgott. A pénz nagy részét a Dél-Afrikai Köztársasággal kötött titkos katonai paktumok megvalósítására szánták. Vagyis a zsák megtalálja a foltját, a régi cimborák újra együtt dolgoznak. A különbség csak annyi, hogy Verwoerd barátai most nem a Német Birodalom, hanem a Német Szövetségi Köztársaságban leltek támogatókra. Önody György Pravda cikkéitől nyekkel és a szociális demagógiával. Felhasználva azt, hogy óriási mértékben kiszélesedett a tái'sadalmi életnek az a szférája, amely alá van rendelve az államilag megszervezett monopóliumok közvetlen hatásának, szabadabban léphet kompromisszumra az egyik helyen, ahol előnytelen, vagy veszélyes lenne a me e? ellenállás, hogy kárpótolja magát a másik helyen ott. ahol a munkásosztály nem készült fel a támadásra és gyenge állásokkal rendelkezik. Ami az imperialista burzsoá* ziának a nemzetközi porondon folytatott osztályharcát illeti — mutat rá a cikk szei’zője — e területen azért van szüksége új módszerekre, mert egy- részt alapvető eltolódás következett be a kapitalizmus és a szocializmus közötti erőviszonyokban, másrészt nukleáris fegyverek megjelenésével megváltozott a háború jellege. Az imperializmus új módszereket követ az elnyomott népekkel szemben is. A véres leszámolásokkal egyidejűleg — amelynek például a kongói nép esett áldozatul — most olyan módszerrel is kí- sérleteznek, hogy segítik ezekben az országokban a kapitalizmus kifejlődését. Az imperializmus osztályharcának új taktikája, amely gyakorlatban még mindig határos a „veszettek” politikájával, szemmel láthatólag élvezi az imperialista burzsoázia befolyásos rétegeinek fokozódó támogatását, mivel a „veszettek” politikájának kudarcai egyre nyilvánvalóbbak és csak közelebb hozzák a kapitalizmus pusztulásának óráját, — mutat rá Arbatov. Arra a kérdésre válaszolva, hogy az imperializmus „régi’* taktikája nem előnyösebb-e a munkásosztály számára, a cikk szerzője mindenek előtt rámutat arra a tényre, hogy a termonukleáris háború „nem hozhat semmiféle előnyt a szocializmusnak, még akkor sem, ha tüzében elpusztul a háborút kirobbantó imperializmus.” Ez már önmagában meghatározza, hogy a munkásosztály milyen álláspontra helyezkedjen abban a harcban, amely az imperialista burzsoázia részéről tapasztalt két áramlat ellen folyik és kizárja a „semleges" álláspont lehetőségét. „Az elmondottak — folytatja Arbatov — vonatkozik a kapitalizmus osztályharcának egész új taktikájára. A gyarmati háború, a fasizmus, a munkásosztály és minden dolgozó gazdasági és politikai érdekeinek durva lábbal tip- rása — a „veszettek” egész programja, a tömegek számára újabb áldozatokat és szenvedéseket jelent. A kommunisták harcának célja és értelme pedig éppen a dolgozók érdekeinek védelme, mégpedig nemcsak a jövendő, hanem a most élő nemzedékek érdekeinek védelme is. A kommunisták ilyen álláspontjának mély értelme van annak a harcnak a szempontjából is, amelyet a munkás- osztály vív végső céljáért: a szocialista forradalomért. Az imperializrhus — írja befejezésül Arbatov — arra kényszerült, hogy egyre inkább alkalmazkodjék a megváltozott helyzethez és átvigye a küzdelmet arra a hadszíntérre, amelyre szorították. De a hadszíntéren korántsem vár „nyugodt élet” a szocializmus erőire, a munkásosztályra, az elnyomott népekre. Szívós harc vár rájuk, olyan harc, amely talán még több rátermettséget, művészetet, politikai bölcsességet, minden erő, akarat és értelem megfeszítését követeli tőlük.