Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-07 / 262. szám
I sportot nem lehet korán elkezdeni Atlétika, labdarúgás és sakk — Tiszai Kálmán, a megyei sport fáradhatatlan veteránja Hajrá Spartacus! Az MTS döntött: megkaptuk az Egyetértés mérkőzés mindkét pontját — A csapat ígéri: szép játékkal búcsúzik a közönségtől A győzelemért, a még jobb helyezésért mind a 90 percen át szívvel akarnak küzdeni. Remélj ük így is lesz s akkor valóra válik a labdarúgók kérése, s sportszerű buzdítás is. Bakos Béla edző elmondta: hét közben erősen edzettek a játékosok s az MTS döntése visszaadta a csapat nyugalmát is. Vasárnap délután egyébként az alábbi tizenegyet küldi pályára az edző: Pilcsuk — Ignéczi, Divinyi, Kaskötő — Siska, Csürke — Harcsa, Széles, Kovacsics, Papp, Aranyi. Dr. Török Ferenc ötfusS zonk szerezte meg Tokióban az első aranyérmet. Képünkö n bemutatjuk otthonában, hazaérkezése után feleségével és kislányával. Véget ért a nagykállói járási labdarúgó-bajnokság A nagykállói járásban a járási labdarúgó-bajnokság október 25-én befejeződött. A bajnokság alkalmával minden héten értékelve -lett a sportszerűségi verseny állá- Ga is. A SPORTSZEEÜSÉGI KUPAVERSENY VÉGEREDMÉNYE: 1. Szakoly Aranykalász Tsz SK Z. Érpatak Rózsa Ferenc Tsz SK 3. Biri Táncsics Tsz SK 4. Kállósemjén Üj Élet Tsz SK 5. Császárszállás Cj Aik. Tsz SK 6. Bökötiy Kossuth Tsz SK 7. Gcsztcréd Cj Élet Tsz SK 8. Nagykálló Virágzó Föld Tsz SK A legsportszertjbb cgapat a szakolyi Aranykalász Tsz SK csapata, a legsportszerűtlenebb csapat a nagykállói Virágzó Föld Tsz SK labdarúgó-csapata. Rammacher Jenó JTS-elnök A JÁRÁSI BAJNOKSÁG végeredménye : Sportvezetők kitüntetése A Magyar Testnevelesi es Sportszövetség Országos Tanácsának Elnöksége a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulója alkalmából aiz MTS Szabolcs-Szat- már megyei Tanács javaslatára a sportmozgalom területén végzett kiváló munkájukért az alábbi elvtársakat tüntette ki: A Sport Érdemérem bronz fokozatával tüntette ki az Elnöki Tanács Tiszai Kajmánt, a megyei sakkszövetség elnökét. A Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója jelvénnyel tüntette ki az MTS. Bakti Péter elvtársat, a baktalőrántházi sk elnökét. Rozsályi Ferencet, a, megyei labdarúgó-szövetség ifi bizottság elnökét, L. Nagy Lászlót, a Megyei TS elnökségi tagját, Iván Imre I. osztályú sportlövőt, Lövey Istvánt, a mátészalkai technikum testnevelő tanárát, Petxaskó László ny. testnevelő tanárt, Herr Béliét, a TS gazdasági előadóját. A Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója jelvénnyel tüntette ki: Hrenkő Józsefet, a megyei természetbarát szövetség főtitkárát, Aranyosi Mihály szertárost, Maxim Miklóst, a balkánvi se labdarúgó intézőjét, Kosa Pált, a Fehérgyarmati MEDOSZ nehézatlétikai szakosztály vezetőjét, Buda Imrét, a Baktalórántházi Járási TS elnökét, dr. Orbán Józsefet, a Megyei TS fegyelmi és nanaszügvi bizottság elnökét, Bézi Lászlót, a Kelet- Ma.-gyarország sportrovat vezetőjét, Dévényi Sámuelt a megyei sakkszövetség elnök- helyettesét, Hudivok Jánost, a megvei tornaszövetség titkárát, Szén Ferencet, a Mátészalkai JTS elnökét. Csősz Ferencet, a Záhonyi VSC elnökségi tagját, Kiss Józsefet, az NYVSC I. osztályú atlétáját. Díszoklevéllel tüntették ki: Seregi Ervin, testnevelő tanárt, Bartha Bélát a teniszpálya gondnokát, Gyarmati Bélát, a Kisnaményi Tsz SE elnökét, Foohsz Józsefét, a Nyírbogdányi Lombik SE elnökségi tagját, dr. Pivamyik Jánost, a Nyíregyházi Járási TS fegyelmi és panaszügyi oizottság elnökét, Vári Jánost, a Tiszavasvári Lombik SE elnökségi tagját, Bojtor Gyulát, az Üjfehértói Vörös Meteor SE elnökét, Mester Istvánt, a Rakamyd Spartacus SE elnökét, Kiss Imrét, a megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottság tagját. Munkácsi Gyulát a Nígykáliéi MEDOSZ SE elnökét, Ja- kabfi Ödönt, a Megyei TS gazdasági előadóját, Vass Gézát, a megyei kézilabda szövetség főtitkárát, Szondy Györgyöt, a megyei súlyeme ■ lő szövetség elnökségi tagját, Vass Józsefet, a Leveleki Tsz SE elnökét, Suhajda Mihály- nét, a megyei kerékpáros szövetség elnökségi tagját, dr. Katona Sándort, a Nábrádi Tsz SE elnökségi tagját, Ko- rompay Sándort, a nagyecse- di gimnázium testnevelő tanárát, Kovács Istvánt, a Nyíregyházi Járási Röplabda Szövetség elnökségi tagját, Felhős Ferencet, a Vásáros- naményi Vörös Meteor SE elnökét, Homoki Ottót, a vá- sárosnaményi gimnázium testnevelő tanárát, Szikora Miklóst, a Tiszaszalkai Tsz SE elnökségi tagját, Somogyi Árpádot, a Nyírbogáti Tsz SE elnökségi tagját, Lengyel Árpádot, a megyei term észt'.barát szövetség adminisztrátorát, Szabó Lajost, a Nyíregyházi Városi Asztalitenisz Szövetség elnökét, Holló Jánost, a Penészleki Tsz SE elnökét, Bánfalvi Miklós, a Nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium testnevelő tanárát, Czikó Gábort, a Piricsei Tsz SE elnökét, Mandula Pált. a petne- házi uszoda úszómesterét, Herczeg Andrást, a Városi TS elnökségi tagját. Ferenczi Ákost, a Tiszalöki Vörös Meteor SE elnökét, Józsa Istvánt, a KISZ megyebizottság sportfelelősét, Takács József labdarúgó játékvezetőt, Czapp Sándort a lovas szövetség elnökségi tagját. Oroszvári Istvánt, a megyei ökölvívó szövetség titkárát. Emlékplakettel tüntették ki a Kilián Testnevelési Mozgalomban kifejtett jó munkájáért: Szabó Etelka úifehértói ált. iskolai tanítót. Sarkadi Gábor szatmárcsekei tanítót, Kádár Kornél, a baktalóránt- házi gimnázium testnevelő tanárát, Mester Gyula, a sóstóhegyi ált. iskola testnevelő tanárát, dr. Szabolcs István* a Rakamazi Spartacus SE elnökségi tagját. Névnapra, születésnapra kedves ajándék a CSOKOLÁDÉ egyaránt — nagy teret hódít klubszobákban, vagy más helyiségekben szívesen ülnek a sakktábla mellé. Sokszor vívnak izgalmas csatákat. A fel- szabadulási emlékverseny jó lehetőséget biztosít a szervezeti keretbe való összefogásukra. Továbbjutásra lesz alkalom, amitől sok tehetséges versenyző felszínre kerülését is várja. A IcYcIczés „titkát“ ellesni A legjobbak aztán Nyíregyházán mérik össze tudásukat, ismert és nemzetközi mérkőzéseken is szerepelt sakkmesterekkel. Ez a verseny a mester cím elnyerésére is lehetőséget nyújt, ami egyedülálló lesz a megye sakktörténetében. Tiszai Kálmán megteremtette a levelezési versenyt is, amit postán küldött levelezőlap segíts. gével vívnak meg a versenyzők. Ez a versenyforma igen kedvelt és népszerű lett a megyében. Sőt, olyan sikeres, hogy más megyéből jönnek a sakkszövetségek a „titkot” ellesni. S ő szívesen, készségesen adja át tapasztalatát. Ahol ilyen szenvedélyes és sportszerető ember foglalkozik és irányítja a megye sakkéletét mint Tiszai Kálmán, a siker nem maradhat el. Búcsúzóul csak ennyit mond: — A sportot, legyen az hcrm^lvik ága. asm lehet elég korán kezdeni... asm Is akarja abbahagyni... I Bálint Lajos sakknak, 8 méltán töití be több mint tíz éve a sakkszövetség elnöki tisztségét. Már tömegsport Ha ma még nem sikerült a megyében olimpiai, vagy világbajnokságon résztvevő sakkozót kinevelni, mégis jelentős szerepe van a megye sakkéletének megteremtésében. Sokat fáradozik — hivatali és más társadalmi munkája mellett —, hogy ez a sportág is minél népszerűbb és tömegsport legyen. Hisz kezdetben csak néhány sakk- lcör, csoport működött, nem sokat törődtek velük. Szervezeti életről nem beszélhettünk. Ma már közel nyolcszáz, aktivan és szervezeti keretbe tömörült sakkozót tartanak nyilván. Köztük két mesterjelöltet, tizenhárom első osztályú versenyzőt. Szép számú az ifjúság tábora Is, különösen a középiskolákban. A sakkszövetség elnökét most az a gondolat foglalkoztatja, hogy a hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára indított „Sakk emlékversenynek” minél több résztvevője legyen. (1965 jan. 1-én indul, s 1965 ápr. 4-ig tart ) Közel ezer újabb versenyző bekapcsolódását várja. Hiszen télen — falun és városon Dehát egyszer abba kell hagyni a legkedveltebb sportágat is. Nehéz volt a beletörődés. Ma már ezt a fiatalos, eredményes korszakot csak a vitrinbe helyezett serlegek, érmék fémjelzik. Aztán a szellemi sport, a sakk iránt fordult az érdeklődése. Kezdetben csak szórakozásból. Később annyira megszerette, hogy aktív versenyző lett. A sakkban felismerte azt a sportot, amely nemcsak izgalmas szórakozást nyújt, hanem éles, logikus gondolkodásra nevel. Azt vallja, hogy minden sportnak megvan a története és a szépsége. A sakknak is. Hosszasan tanulmányozta a sakk történetét, hogy még otthonosabban érezze magát. Nem egyszer átolvasgatta a sakkolimpiák és világbajnokságok történetét. Az olimpiai gondolat 1926-ban Budapesten vetődött fel, meg is tartották, de a hivatalos olimpiai sorozatok az 1927 évi londoni találkozóval kezdődik, s a tényleges világbajnokság 1952 óta fejlődött ki, a szovjet sportoló^ bekapcsolódásával. Tiszai Kálmán ma a megyében legjobb szakértője a Tiszai Kálmánnal, a megyei sakkszövetség elnökével beszélgetünk. Ruganyos, friss mozgásáról még ma is fiatal sportolónak vélném, ha öt évtized szemmel látható nyomai, az erősen ritkuló, eszes haja nem szólna ellene. Ha ma már nem is aktív sportoló, de a sport iránti rajongása egy pillanatra sem szűnt meg. Még akkor sem, amikor munkája, az élet szabta követelmények nehéz posztra állították. Szinte éjjel, nappal dolgozott a hitelszövetkezetek összevonásán, majd államosításán. 1935 óta Magyar Nemzeti Bank fiókvezetője. Alii egyszer megszereti... — Aki egyszer megszereti b sportot, az nehezen tud tőle elszakadni — vallja magáról. Még ma is egykori tanítójának szavai jutnak eszébe: „A diadalok, az emberi frissesség, az ellenállóképesség a sportpályákon születnek...” Hosszú évekig csengtek e szavak a fülében. Már közép- iskolás korában a különböző sportágakat Ízlelgette. Előbb aöétlzált, később ismert labdarúgó lett és hosszú évekig kergette a bőrlabdát. Vasárnap délután játssza idei utolsó bajnoki mérkőzését a Nyíregyházi Spartacus NB I B-s labdarúgó-csapata a stadionban Székesfehérvár együttese ellen. Elérkezett tehát egy izgalmakban, váratlan sikerekben és hazai kudarcokban bővelkedő évad fináléja. Majdcsak a végső pillanatig kriti- kus helyzetben volt városunk kedvelt csapata: az utolsó két mérkőzésen — négy fájdalmas hazai vereség nyomán _ kiesőjelöltként tartották számon. Az MTS legfelső fegyelmi és panaszügyi bizottsága a héten meghozta döntését, melynek értelmében az Egyetértés elleni mérkőzés mindkét pontját a Spartacus kapta, s így a tabellán 27 ponttal a 11. helyre lépett elő. így tehát Székesfehérvár ellen már nyugodtabb körülmények között léphet pályára vasárnap a Spartacus tizenegyje s teljesítheti az elégedetlen szurkoló- tábor reményét hazai győzelemmel. Szükség is van erre, hiszen a csapat sokkal jobb játékerőt képvisel, mint ahogy a táblázat mutatja. Az utóbbi hetek hazai vereségcsúcsa elsősorban a rossz játék következménye volt. Érdemes viszont figyelembe venni az önbizalmukat hazai pályán elvesztett játékosok véleményét is: hiányzott a buzdítás, a lelkesítés a lelátókról, amely pedig sok-sok csapatot átsegített már a nehéz perceken. Azt vallják a labdarúgók: vasárnap kellemes búcsút akarnak venni a hűséges szurkoló- tábortól, s ha a „Hajrá Spartacus” sem marad el, cóljuka még biztosabban érik el. Jó tudják viszont, hogy vásárnál délután a buzdítást lelkes, ji játékkal kell kiérdemelniük. 1. Érpatak Tsz 14 12 1 1 39:14 25 2. Kállósemj. Tsz 14 8 — 6 23:20 16 3. Szakoly Tsz 11 8 — 5 17:15 16 4. Biri Tsz 14 6 — 8 14:15 12 5. Crszállás Tsz 14 5 2 7 22:25 12 6. Nagykálló Tsz 14 5 1 8 15:25 1! 7. Bököny Tsz 14 5 — 9 11:19 10 B. Geszteréd Tsz 14 5 — 9 17:32 10 A háfvéite smorf műsora ban. Játékvezető: Kovács Balázs. NB II. Egri Dózsa—Nyíregyházi MSE Eger, délután 2 óra, játékvezető: Zsolt István. Az NB Hl-ban valamennyi mérkőzést november 8-án, vasárnap játszanak le. Nyíregyházi VSC—Rudabányai Bányász NYVSC pálya, délutár 2 óra, Nagykállói MEDOSZ— Egri Honvéd Nagykálló, délután 2 óra, Kisvárdal Vasas— DEAC Kisvárda, délután ‘ óra. Megyei I. osztályban szombaton, Nyírbogdányban ját szák le a Nyírbogdány—Nyíregyházi Spartacus II. mérkő zést. Játékvezető: Gál L. P megyei II. osztályban Deme cser fogadja Nyírtass csapatát Játékvezető: Horváth L. A megyei I. osztályban va sárnap a következő mérkőzé sekre kerül sor: Balkány—- Tiszavasvári (Ladányi), Nyíregyházi Dózsa—Fehérgyarmat (Dózsa pálya H óra, Horváth E.), Nyírbátori Spartacus— Nyírmada (Horváth), Tiszalök —Záhonyi VSC (Ambrus), Mátészalkai MEDOSZ—Domb- rád (Dévényi I.), Ibrány— Nagyhalász (miskolci játékvezető). A megyei n. osztályban a következő mérkőzéseket játszók le: Ujfehértó—Nyíregyházi MEDOSZ (Ilcsik), Kó- taj—Tiszabercei (Ajler), Nyírteleki Honvéd—Rakamaz (Maróthy), Kemecse—Ajak (Kun) Vencsellő—Nagykálló II. (Czomba), Tuzsér—Tornyospálca (Székely), Baktaló- rántháza—Jánkmajtis (Vágó), Apagy—Mándok (Mikula), VÓ- sárosnamény—Tyukcd (Kozma), Öpályi—Mátészalkai Vörös Meteor (Szajcz), Nagydobos—Kocsord (Erdei), Náb- rád—Vaja (Kerék), Csenger— Cégénydányád (Tölgyesi). Kerékpár: November 7-én Baktalórántházán háztömbkö- riili kerékpárversenyt rendeznek. Asztalitenisz: November 7- én, fél 9-kor a II. sz. általános iskola nagytermében (Bethlen u. 2.) rendezik meg „ hagyományos november 7-i emlékversenyt, vegyes összetételű csapatok részére. Ugyanezen a versenyen belül férfi és női egyéni bajnokságra is sor kerül. November 8- án, vasárnap reggel 8 órakor az Irodaház nagytermében az általános iskolás fiúk és lányok részére rendez versenyt az asztalitenisz szövetség. Az asztalitenisz-versenyre a helyszínen is lehet nevezni. Labdarúgás: NB I. B. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A Nyíregyházi Spartacus—Székesfehérvár találkozót november 8-án vasárnap délután 2