Kelet-Magyarország, 1964. november (24. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-11 / 264. szám

Bajnokság utáni számvetés 8. Nyíregyházi Spartacus 30 13 3 14 33:38 29 pont labdát. Ignéczi fokozatosan jött fel a bajnokságban, Di- vinyi technikája is lassan fel­nő a testmagasságához, s Kas­kötő a balhátvéd posztján „ha­zatalált”. Hármójuknál talán csak azt kifogásolhatjuk, hogy parázs helyzetekben nem tud­ják megőrizni higgadtságukat. A Siska—Csürke fedezetpár képes a legnagyobb feladatra is, ha akar. Sajnos, a bajnok­ság' finisében Siska elfáradt, s esett Csürke lendülete is. Eze­ket a hiányosságokat gondo­sabb felkészítéssel, erősebb ed­zésekkel pótolni lehet. Több gyenge pont volt viszont az ötösfogatunknál, amelyben a két idény alatt kilenc játékos­sal próbálkoztak. Nem hasz­nálja ki a csapat Harcsa gyorsaságát, az irányító szere­pét betöltő Széles pedig — a Székesfehérvár elleni mérkő­zés kivétel! — gyakran lassú­nak bizonyult, lemaradt a tá­madásokról, góljait is inkább távolról szerezte. Kovacsicsnál csökkentek a bosszantó lab­dakezelési hibák, de a kapu előtt ideges, határozatlan voll s talán ezért is pártolt el tőle olykor a szerencse. Papp mái valamelyest eredményesebben csillogtatja bravúros labdake­zelését, de nem eléggé harcos, fokoznia kellene lövéseinek az erejét is. Aranyinak nem a balszél a posztja, amit bizo­nyít, hogy inkább a mezőny­ben vétette észre magát, ott küzdött példamutatóan. A fia­tal Virágh és Kozsla még csak jelzés: érdemes lenne őket gyakrabban „bedobni a mély­vízbe.” Bakos Béla edző sajá­tos helyzetéhez viszonyítva megtette a tőle telhetőt: nem­csak az ő hibája, hogy néha percekig, negyedórákig csődöt mondott a taktika. Egyéni, vagy csapat érdek? Ha hiányzik a lelkesedés, a küzdeni akarás, a legkitűnőbb taktika is hiábavaló. Feltétle­nül előbbre kell lépni a jö­vőben a taktikai fegyelem megtartásában, s a csapat ér­dekének alá kell vetni az egyé­ni elképzeléseket. Nem talált volna például semmi különö­set abban a szakértő közönség, ha Kovacsics vállalkozik a balszélső poszt betöltésére: né­hányszor már bizonyította, hogy alkalmas oda. (Például a DVSC elleni korábbi rang­adón, ahol a balszélről sze­rezte mindkét gólját). De az Asztalitenisz: Nagyszerű küzdelmek a november 7 emlékversenyen Nagyszerű küzdelmek, érde­kes mérkőzések az Asztalite­nisz Szövetség november 7-i emlékverseny sorozatán. A ha­gyományos vegyes csapatbaj­nokság nagyserlegét a Lipcsei, Molnár, Szirmainé, Czető, Ócs­kái összetételű Petőfi I. csapa­ta nyerte veretelnül a Remes, Mankovits, Végső, Pokaraczki összetételű Előre I. csapata, előtt. Harmadik lett az Előre II. csapata A férfi egyéni emlékver­senyt nagy meglepetésre Tor­ma (Munkás SE) nyerte Lip- csey (Petőfi) előtt. A női egyéni győztese Szé­ni szló (Nyírteleki Honvéd SE) lett veretlenül. Második Szir­mainé (Petőfi), harmadik: Ilos- vay (Petőfi). A legnépesebb mezőny — 32 induló — az ifjúsági fiú egyes­ben volt. Ebben a számban im­ponáló fölénnyel Remes Egon (Előre) diadalmaskodott. 1. Remes (Előre), 2. Mushő (Előre), 3. Czető (Petőfi). Az ifjúsági női egyéni ver­senyben az alábbi sorrend ala­kult ki: 1. Ilosvay (Petőfi), 2. Tóth Vera (Petőfi), 3. Pokaraczki (Petőfi). Üttörő fiú egyéni: 1. Tárczi László (Előre), 2. Raffai László (Petőfi), 3. Ba­logh Gyula (IV. sz. ált. iskola). Úttörő leány egyéni: 1. Ócskái Magdolna (Petőfi), 2. Pivnyik Mária (Petőfik Sporthír A Magyar Labdarúgók Szö­vetségében már a következő évi tervet készítik és a téli programot állítják össze. Az őszi idény augusztus 1-én ve­szi kezdetét, november 7-én zá­rul. A két idény közötti idő­szakban, júniusban és július­ban, Magyar Népköztársasági Kupamérkőzésekre kerül sor. Az Ózdi Kohász—Győri MÄV- DAC és a Borsodi Bányász— Ganz-MÁV AG mérkőzéseket november 14-én szombaton délután 14 órai kezdettel kell lejátszani Ózdon, illetve Sajó- szentpéteren, amennyiben az időjárás kedvezőtlen lesz, a csapatok vasárnap is a mérkő­zés színhelyén maradhatnak és a mérkőzésekre a legalkalma­sabb időpontban — délelőtt, vagy délután kerülhet majd sor< Modellezés: A Kelet-Magyar ország totó tanácsadója 46. játékhét OLASZ BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY A-CSOPORT; 1- Milan—Internazionale mérkő­zésen a bajnokságban vezető ha­zai együttes nem mehet biztosra a jó képességű vendégcsapat el­len. Könnyen lehet pontosztozko­dás. 1, x. 2. Lazio—Róma találkozón a ven­dégcsapat nagyobb játékerőt kép­visel, biztos esélyese a találkozó­nak. 1. 3. Fiorentína—Bologna mérkőzést Firenzében játsszák. A hazai együttes jólsikerült rajtot vett, esélyese a találkozónak. 1. 4. Varese—Foggia mérkőzést Külföldi labdarúgó-eredmények Olaszország. I. osztály, A-cso- port: Atalanta—Varese 0:0. Catania —Foggia 1:0 (1:0), Fiorentina—Ju­ventus 1:0 (0:0), Internazionale— Mantova 1:0 (1:0), Lanerossi—La­zio 2:1 (1:0), Messina—Cagliari 0.0, Roma—Bologna 1:1 (1:1), Sampdo­ria—Milan 0:2 (0:1), Torino—Genoa 4:i (i:i). (A B-csoportban ezúttal szabadnap volt.) l. Milan 8 6 2 17: 5 14 2. Inter. 8 5 3 — 11: 3 13 3. Torino 8 3 4 1 11: 6 10 4. Sampdoria 8 4 2 2 7: 5 10 5. Catania 8 4 2 2 14:11 10 6. Fiorentina 8 4 2 2 11:11 10 7. Roma 8 3 3 2 13:10 9 8. Juventus 8 3 3 2 5: 5 9 9. Bologna 8 3 2 3 9: 5 8 D. Atalanta 8 2 4 2 5: 5 8 ft. Lanerossi 8 3 2 3 9:11 8 12. Varese 8 2 3 3 10:12 7 13. Foggia 8 2 3 3 4: 7 7 14. Cagliari 8 1 4 3 7:10 6 15. Messina 8 2 2 4 5:11 6 16. Lazio 8 1 2 5 8:12 4 17. Genoa 8 1 2 5 5:11 4 18. Mantova 8 —> i 7 2:13 1 Anglia. A Wolverhampton Wan­derers hosszú idő után végre győ­zött, de még így is az utolsó he­lyen áll a nagymúltú csapat. Bir­mingham City—Arsenal 2:3, Burn­ley—Leicester City 2:1, Everton— Leeds United 0:1, Fulham—Liver­pool 1:1, Manchester United— Sheffield Wednesday 1:0. Notting­ham Fores—Aston Villa 4:2, Sheffield United—Chelsea 0:2, Stoke City—Wolverhampton Wan­derers 0:2, Tottenham Hotspur— Sunderland 3:0, West Bromwich Albion—Blackpool 1:3, West Ham United—Blackburn Rovers 1:1. 1. Manchester United 26 pont (17 mérk.), 2. Chelsea 25 (17), Leeds 22 (16), Nottingham 22 (17). Ausztria. Austria—GAK 2:0, Rapid—LASK 1:1, Wacker Wien— Vienna 2:1, Schwechat—Admira Energie 0:1, Sturm Graz—Wiener- Neustadt 1:3, Kapfenberg—Wacker Innsbruck 0:0, WSC—WAC 2:1. 1. WSC 16 pont, 2. Rapid 14 pont, 3. Austria 14 pont. osztály. Lille— Franciaország. I. Nantes—Strasbourg 3:2, Toulouse 0:2, Stade Francais— Angers 2:0^ Bordeaux—Nimes 2:1, Rouen—Lyon l :1, Sochaux—Sedan s:2, Toulon—Valenciennes 1:3, Mű­naco—Rennes Lens 2:2. 2:1, St. Etienne— 1. Nantes 11 6 2 3 24:19 14 2. Lyon 11 6 2 3 17:16 14 3. Valenc. 11 5 3 3 16:10 13 4. Nimes 11 6 1 4 20:14 13 5. Toulouse 11 5 3 3 18:16 13 a. Sochaux 11 5 2 4 19:12 12 7. St. Etienne 11 4 4 3 21:17 12 8. Bordeaux 11 5 2 4 17:16 12 9. Monaco 11 5 2 4 16:17 12 10. Rennes 11 4 3 4 18:1s 11 11. Lille 11 3 4 4 18:15 10 12. Toulon 11 4 2 5 16:15 10 13. Strasbourg 11 1 8 2 16:19 10 14. Lens 11 3 4 4 17:23 10 15. Rouen 11 4 2 5 9:17 10 16. Sedan 11 4 1 6 24:25 9 17. Stade Fr. 11 3 2 6 15:21 6 18. Angers 11 3 1 8 10:21 5 két egyforma képességű csapat találkozása jellemzi. 1» x. 5. Cagliari—Atalanta váltakozó sikerrel szerepel mindkét csapat az új bajnoki idényben. Nem len­ne meglepetés a pontosztozko­dás. x. 6. Juventus—Sampdoria találko­zóra Torinóban kerül sor. A hazai csapat győzelme várható. L 7. Lanerossi—Catania mérkőzé­sen a hazai csapat az esélye­sebb. 1. 8. Messina—Torino mérkőzés győztese minden valószínűség sze­rint a nagyobb játékerőt képvise­lő vendégcsapat lesz. 8. OLASZ BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY B-CSOPORT: 9. Trani—Napoli találkozón a nápolyi csapat győzelme várha­tó. 2. 10. Parma—Catanzaro mérkőzé­sen nagy küzdelem várható pont- osztozkodással. x. 11. Verona—Lecco találkozó győz­tesének a vendégcsapat ígérke­zik. 2. FRANCIA BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY K. Angers—Monaco mérkőzésem nagy küzdelem várható. A ven­dégcsapat nagyobb játékerőt kép­visel. x, 1. 13. Lens—Sochaux mérkőzéseken általában a hazai csapat győzött, s ezúttal is ő az esélyesebb. I. + 1 ÉS PÓTMÉRKÖZÉS 14. Rennes—St. Étienne azonos képességű csapatok, összecsapásán mindhárom eredmény lehetséges. li X, 2. 15. Valenciennes—Nantes X» ML Brescia—Padova 1. flPRGHIRD ÉTÉ S EM Csavaros káposztás­dézsa eladó. Tóth Ár­pád u. 4. (SZTK előtt) (4332) Eladó szoba konyha­bútor, gyermekkád, mérleg, bundazsák egyebek. Asztalos Já­nos utca 3. 6-os ajtó, hét után. 4M8W) Szép diófa hálószo­bák, kombináltszek- rény, rekamié garnitú­rával, konyhák, olcsó barna háló ruhásszek­rény, toalett tükör, re­kamié, kárpitozott szé­kek eladó. Használt bútorokat veszek. Sol­tész Mihály utca 20. Telefon: 38—25. Rózsát moot rendel­jen. Kérje újdonsá­gaim díjmentes fajta- jegyzékét. Seékely Rózsakért) Budapest ÜL Vörösvári u. 18. (47S) Épületátadás előtti takarítási munkára takarítókat felveszünk É. M. Szabolcs megyei Állami Építőipari Váll. Nyíregyháza, Széchenyi út 43. A Debreceni MÁV Jármű­javító Üzemi Vállalat al­kalmaz lakatos, kovács, esztergályos szakmunkásokat és segéd- munkásokat Munkaruhát, vasúti kedvez­ményt és szabadjegyet biz­tosítunk. <D 23766) Még kapható a TLF* 250 cm3-es Pannónia motorkerékpár A esengeri, demecseri, dombrácR, fehérgyarmati, fbraayí. mándoki, nagyhalászi, nagyecsedi, nyírmacfai és tiszai oki FÖLDMÜVESSZÖVETKEZE TI MŰSZAKI, TAS-MÜ­SZAKI SZAKÜZLETEKBEN OTP hitellevélre és készpénzért is megvásárolható! (M812) Közöljük Kisvárda és környéke, valamint Mátészalka és környéke lakosaival, hogy KISVÁRBA LENIN UTCA I. SZ. ALATT és MÁTÉSZALKA HŐSÖK TÉR 3». SZ. ALATT órajavitó részlegünk november l6-ával működéséi megkezdi Mindennemű markas precíziós kis és nagy órák szaksze­rű javítását eredeti alkatrész pótlásával rövid határ­időre vállaljuk. Vasszerkezeti és Gépipari Vállalat. (34814) Szépíti, díszíti otthonát a szép csillár és hangulatlámpa! 3 lángú modern csillár 6 lángú modem csillár 6 lángú modem csillár Kerámia hangulatlámpa Kerámia hangulatlámpa Kerámia hangulatlámpa 381,— Ft 650,— Ft 900,— Ft 135,— Ft 152,70 Ft 185,— Ft Kapható az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat MŰSZAKI BOLTJAIBAN NYÍREGYHÁZÁN, KISVÁRDÁN, MÁTÉSZALKÁI* Nyíregyházán a Széchenyi utcai üvegboltban is! (34813) említett játékos középen pró­bálkozott heteken át, hiába. (Valószínű, Kaskötő sem öröm­ujjongással hagyta ott szélső­posztját s végül mint hátvéd érte el legemlékezetesebb si­kereit). Feltétlenül mérlegre kíván­kozik a közönség is, aki jóban és rosszban egyaránt kitartott a csapat mellett. Igaz viszont, hogy nem elég csak kitartani: buzdítani is kell a csapatot, ha örülni akarunk a győzel­meknek. A lelkesítés a fáradt, a hullámvölgybe került, vagy a valamilyen oknál fogva megsértődött játékosoknak is szárnyakat ad. Igaz viszont, hogy a jövő szempontjából ez a legkisebb probléma. Erősíteni, csalogatás nélkül Megkezdődött a pihenés, az újabb csatákra való felkészü­lés időszaka. A szakmai irá­nyítás további erősítésén túl mindenekelőtt az a fontos, hogy jól használja kj a csa­pat az átigazolási lehetőséget, itt is okulhatnak: a neves, idegenből „importált” játéko­sok többsége — tisztelet a ki­vételnek — megválik a csa­pattól. Szabolcsban is találha­tók tehetséges ígéretek, akik egyébként elkallódnak az is­meretlenségben. A Spartacus jelenlegi gárdája képes tarta­ni a „frontot” addig, amíg be­érnek a már ittlévő, vagy ide­kerülő fiatalok. Virágh, Kozs­la, Zsiros, Tóth már rövid időn belül bekerülhetnek a csapatba, ha nem áil be törés, megrekedés fejlődésükben s ha szerények maradnak. Miközben őszintén gratulá­lunk a 8. helyet kivívó játé­kosoknak, s kellemes pihenést kívánunk az alapozásig, re­méljük: az említett és köny- nyen pótolható hiányosságok megszüntetésével az újabb bajnoki évadban még több örömet szereznek a szurkolók­nak s elismerést önmaguknak. Vasárnap veget ért az 1964. évt labdarúgó-bajnokság az NB I B-ben. E népszerű, nem­zeti sportág rangos csoportjá­ban megyénket, városunkat a Nyíregyházi Spartacus képvi­selte. Ha a táblázatra tekin­tünk, amelyen a Spartacus a 8. helyet foglalja el, azt is mondhatjuk: elégedettek va­gyunk a szerepléssel. Mögöt­tünk sorakoznak olyan neves, nagymúltú, ismert játékosok­kal megtűzdelt csapatok, ame­lyeket szezon közben bajnok- aspiránsokként emlegettek. Végeredményben tehát a Spartacus — a helyezést te­kintve — a várakozásnak megfelelően állt helyt a ritka, idegtépő küzdelemben. Rapszódíkus pontszerzés Nem hisszük azonban, hogy ünneprontásnak tűnik, ha a merev számok mögé nézünk és segítő szándékkal összegez­zük azokat a tapasztalatokat, amelyek a még jobb eredmény elérését gátolták harminc mér­kőzésen át. Minden okunk megvan erre, hiszen az önma­gunk túlbecsülésének veszélye nélkül állíthatjuk, ez a csapat sokkal többre képes annál, mint amit mutatott. Alapoz­zuk ezt a kijelentést a zömé­ben egyénileg jól képzett já­tékosokra. akik a megszerez­hető 60 pont közel 20 százalé­kát idegenből hozták — tehát a meglévő 29 pontnak több, mint harmadát, 11 -et — de akik a két idényben összesen 12 pontot engedtek át az itt­honi ellenfeleknek. Jól emlék­szünk még arra a sok, féltu­catjával kihagyott gólhelyzetre is, amely egy-egy mérkőzésen adódott, ugyanakkor a lelke­sedés többször hozott „totó­gyilkos” nyíregyházi győzel­met idegenben. Egy kicsit jel­lemző ez a rapszodikusság az NB I B egész mezőnyére, csakhogy nálunk visszatérő okok és nem elsősorban a bal- szerencse játszott közre. Közösségi szellem kérdőjelekkel Első helyre kívánkozik itt a hiányos közösségi szellem a csapatnáL Gyakori vitatkozá­sok a pályán, az egymás meg­becsülésének, bátorításának hiánya, a tehetséges fiatalok — és egynéhány megyei csa­patból átigazolt játékos, első­sorban Karácsony — mellőzé­se, a fáradt, vagy idegileg, ön­bizalmában megingott labda­rúgó játékának erőltetése: mind arra vall, hogy van még pótolni való a csapatszellem javítása terén. Persze, törést jelentett az év közbeni edző­válság is, s továbbá néhány idecsalogatott játékos — Bács­kái, Tóbiás — távozása, de ezeket a nehézségeket gyorsab­ban le lehetett volna gyűrni, ha a szakosztály vezetői több­ször leülnek a játékosokkal őszinte beszélgetésre, a fele­lősség ébresztgetésére. Egyéni osztályzatok Ha a játékosok egyéni tel­jesítményét, mint második fontos eredményformáló té­nyezőt vizsgáljuk, legtöbbjük megérett a „B” osztályra. Pil- csuk igazolta ritka tehetségét, s ha még a szögleteknél is magabiztosabb lesz, kevesebb- szer kell a hálóból kikaparni a petésre az előkelő második: he­lyet szerezte meg az erős me­zőnyben. A versenyt Budapest I csapata nyerte a szabolcsi versenyzők előtt. Egyéni versenyben Koleszár András 8, ifj. Sipos Miklós 9 és Koleszár Miklós a 10. he­lyen végzett. Vasárnap Szolnokon bonyo­lították le a gumimotoros re­pülő modellek országos baj­nokságát. A versenyen az MHS modellezői képviselték megyénk színeit. A Koleszár András, Koleszár Miklós és ifj. Sipos Miklós felállítású csapat nagy megle­Második hely az országos bajnokságon !

Next

/
Oldalképek
Tartalom