Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-11 / 239. szám
SOLTÉSZ ALBERT VÁZLATKÖNYVÉBŐL UTfaluréten, a Kállósemjéntől kilenc kilométerre fekvő tanyán él egy hetvenkilenc esztendős öregember, akit csak a hivatalos, meg az idegen emberek neveznek Pap János bácsinak, — a tanyasiak nagyapának szólítják. Nem a vérrokon- ság, s nem is a hetvenkilenc esztendő jogán lett mindenki „nagyapja”, hanem a meséiért. Sok mesét tud. Dr. Erdész Sándornak, a Jósa András Múzeum néprajzosánál?: 130-at mondott hangszalagra. Egytől egyig olyan meséket, amelyek nem szerepelnek az addig ismert magyar népmesék közt. A mese gyűjtő szeretettel és csodálattal beszél róla és különös történeteiről: — Papp János bácsi apja, nagyapja is juhász volt, tőlük hallotta ezeket a meséket, ö maga két elemit járt, de szinte hihetetlenül éles emlékező tehetsége révén még. az egyszer hallott történeteket is meg tudta őrizni a fejében. Regényeket is tud — emlékezetből. János bácsi meséi a néprajztudomány részére azért értékesek, mert az ősi magyar hiedelem- világ legrégibb elemeit tartalmazzák. Amikor Papp János sárkányokról, táltosokról, más misztikus lényekről beszél, önkéntelenül is a sámánizmusból ismert alakok jutnak eszünkbe. Mágikus vasfüvekről, lidércek- ről éppoly részletességgel tud beszélni, mint az emberalakú sárkányról, vagy a különféle állatok képében járó boszorkányokról. l\em törvényes unokák Papp János bácsit augusztus 20-án a „Népművészet mestere” címmel tüntették ki. Eny- nyit tudtam róla, amikor nemrég alkalmam nyílt fölkeresni, megismerkedni vele. Nem volt otthon. Felesége, nagyon öreg és nagyon hajlott asszony előkiáltott a szomszédból két kisiskolásforma gyereket: — Mutassátok meg, merre ment a tehénnel nagyapátok! Az úton, amely ritka akácos közt vezetett, megkérdeztem tőlük: — Aztán hogy nagyapátok nektek Papp János bácsi? Édesapátok apja? — Nem. — Édesanyátoké? — Nem. — Hát akkor nem is nagyapátok! — Dehogynem, ö mesél nekünk— mondták a gyerekek zavartan és ellenségesen. S aztán, míg el nem értük célunkat, nem is szívesen beszéltek. Távirat az Országházból Dohánysimítás, kukorica- morzsolás, estézés közben szokott mesélni. Ilyenkor köré- gyúlik az egész tanya, hallgatják János bácsit — időnként közbeszólnak, elismerően bó- longatnak. S ezek a közbeszólások. elismerő bólintások; a János bácsit körülölelő figyelem volt a fizetsége a mesékért — s ő nem is várt többet. így esett, hogy amikor megaztán lefekhettünk, s úgy hallgattuk a mesét. De senki el nem aludhatott, mert akkor újból aufolt. Én magam is meséltem éjszakák-hosszat, de megjegyeztem azokat a meséket is, amiket a többiek mondtak. Pedig csak két elemit jártam, utána mennem kellett pásztor- kodni. Bezzeg, ha akkor úgy iskoláztattak volna, mint most, akkor én nem itt lennék a sutban! Ezt az utolsó mondatot még- egyszer elismétli. Aztán öregesen föláll, belép a kunyhóba, kihozza a kitüntetést. — Ugye, szép?! — mondja inkább, mint kérdi. — Mind eljöttek megnézni, csóválták a fejüket, gratuláltak. Egyedül a tanító nem látta még. Messzi van ide az iskola, de majd elviszem. Hát igen, Papp János bácsinak már messzi van az iskola: nem egy kilométernyire, mint az itt é'ő, az ő szaván is neve- kedő gyerekeknek, az „unokáinak”, hanem hetven évnyire. S mert ilyen messzire van, Papp János bácsi — az ő szarával élve — már nem fog kijönni a „sutból”. De meséi, ímelyek nemsokára nyomtatásban is megjelennek, nagyon ?ok gyermeket, felnőttet fognak nevelni, szórakoztatni, ikárha egy nagy pedagógus neséi lennének. Pedig nem tanult ember, hanem egy egyszerű, sokat megélt, sokat tapaszait parasztember, a „Népművészet mestere” gondolta lei őket... Ratkó József Jelentős tudományos munkák az Akadémiai Kiadó tervében Budapest. A Buna szálló kerth elyisége. Az Akadémia Kiadó az év utolsó negyedében több jelentős tudbmányos munka első köteteit teszi le az olvasók asztalára. Ilyen a Magyar Irodalom története című, hat kötetre tervezett. nagyszabású tudományos mű, amelyet Sőtér István főszerkesztő vezetésével ismert irodalom- ' történészek munkaközössége készít. Régi hiányt pótol az ugyancsak hat kötetes természettudományi lexikon, amelynek főszerkesztője Erdei-Grúz Tibor, a JVlagyar Tudományos Akadémia főtitkára. A Tudomány és emberiség című népszerű tudományos évkönyv tavalyi első kötetét idén újabb követi, amelyben 30 neves tudós számol be a tudomány legfontosabb új vívmányairól, többek között a norvég F. Heyerdahl, az olasz Pontecorúo, az amerikai Sea- borg, a francia Couffignalt és a szovjet Paton. A tanulmányok az atom-kutatástól és a mesterséges elemektől kezdve a kibernetikán át korunk legizgalmasabb tudományos problémáival és a tudománynak az élet, a termelés átalakulására gyakorolt hatásával foglalkoznak, Jókai Mór összes műveinek kiadása a Névtelen várral folytatódik mind kritikai, mind népszerű változatban. A Mikszáth sorozatban az Elbeszélések III. kötete lát napvilágot. A Vörösmarty sorozatban a költő levelezésének minden eddiginél teljesebb gyűjteménye jelenik meg. A két kötetet Brisits Frigyes rendezte sajtó alá. A Bibliotheca Hungarica Antiqua Fakszimile-sorozat új tagja a magyar reformáció nagy írójának, Bornemissza Péternek énekeskönyve. A néprajztudományt Dömötör Tekla: Naptári ünnepek — Népi színjátszás és Sólyom Edé: Dunai halászat című munkái képviselik. Gazdag a történettudományi termés is. Elsőként Sík Endre Fekete Afrika története című nagyszabású művét említhetjül Szabolcsi népzenei gyűjteményt adnak ki Tájjelegű népzenei gyűjtemény kiadását tervesaii a megyei tanács művelődési oszitálya, a MÉSZÖV közreműködésével. A kiadvány — amely szabolcsi népdalok feldolgozását tartalmazza 5—7 tagú zenekarra és nagyzenekarra — előre láthatólag a jövő év első negyedében megjelenik. A népdalok hangszerelését Pongrácz Zoltán, debreceni zeneszerző, a kiadvány szerkesztését pedig Fekete Ferenc, a megyei tanács művelődési osztályának főelőadója végzi. A művet úgy állítják ösz- sze, hogy a hangjegyírást, kottaolvasást nem ismerő zenészek is használhassák majd. A művészet templomai A múzeumok — gazdag kincseikkel — ma már fontos őrhelyei kulturális forradalmunknak. Összegyűjtve tárják elénk, közvetítik hozzánk az emberiség történetének, művészetének dokumentumait, legjellegzetesebb alkotásait, emlékeit. Érdemes idézni néhány adatot annak szemléltetésére, hogy múzeumi kultúránk az elmúlt években milyen gyorsan fejlődött. Az ország 122 múzeumából 20 Budapesten, a többi vidéken van, s ezeket az elmúlt három esztendőben évenként négy és fél millióan látogatták. (1949-ben még csak hétszázezren.) A tízezer lakosra jutó látogatók tekintetében a „világ- ranglistán” Csehszlovákia mögött a második helyen állunk. A négy és fél millió látogató az országos érdeklődés növekedésére mutat: másfél millióan jártak Budapesten, több mint kétmillióan a vidéki városok múzeumaiban, csaknem egymillió érdeklődő pedig a falvak kis helyi, helytörténeti stb. anyagait, emlékkiállításait kereste fel. A rostocki egyetemi kórus hangversenye Telt ház előtt tartotta meg a rostocki egyetemi kórus október 6-án este a színházban hangversenyét. A 60 tagú vegyeskar nem hivatásos énekesekből, hanem a rostocki ecetem különböző fakultásainak hallgatóiból áll. A kórus karnagya Hans-Jürgen Plog egyetemi zeneigazgató igazán d;*- cséretre méltó munkát végzett, amikor a közel két és fél órás műsort —, melyet az énekkar majdnem teljesen kotta nélkül énekelt — végig olyan művészi fokon és átéléssel énekeltette, mely hivatásos együtteseknek is dicséretére vált volna. Az énekkar tónusa szépen kiegyenlített és finom árnyalatokban gazdag. Hangvételük, intonációjuk meglepően jó. Hangilag a női karirész volt az értékesebb. Műsorukon madrigálok, klasszikus és romantiÁdántok és Évák Bodó Béla elbeszélései A nevek esetlegesek. Előbb adódnak, mint a majdani gazdáik jelleme alakul — ha később mégis egyeznék a kettő: véletlen inkább. A két név, amely iker-fogalomként régi időktől így, kettesben jelkép: Bodó Béla új könyvének címe — Ádámok, Évák — is, noha leleménynek találó, meglehetősen szerény. Szerénysége szándékos, tehát — nem is kíván mást, mint megjelölni, ami a történtekben leginkább összetartozó. De Bodó Béla írásaiban többről van szó. Nem egyszerűen huszonháromszor két embersors egymásutánjáról beszél az elolvasott könyv. Adámjai és Évái mögött — minden novella egy-egy emberpár — korszakok ablakai nyílnak, városrészek múltja lélegzik föl. Csak be is kell nézni az ablakon, s meg kell hallani a lélegzeteket. A szerző gyöngéd vezető, igyekszik években, helyszínekben úgy irányítani, hogy akit vezet, a magaszántából lelje föl az író tájain mindazt, ami a legfontosabb: a korrajzot, a társadalomképet, a jellem- és lélekábrázolás míves megoldásait. A könyv nem is vállalkozhatnék arra, aminek lehetetlenségére maga int: akárhány novellában is, a szerelmet teljességgel elmondani, elmesélni férfi és asszony kapcsolatának számtalan lehetőségét és helyzetét. Az „Ádámok és Évák” novelláinak — az olvasmányos érdekesség első erényük. Figuráik hihetően megrajzolt, meggyőző élőlények: mozgásuk, sorsváltozásaik közben könnyű megfeledkezni a közegről, amelyben megtörténik velük maga az elbeszélés. A férfiak és nők vissza-visz- szatérő, elvonuló sorozata e novellákban: típusoké, akkor is, ha személyes tulajdonságaik egyediek. A két háború közötti „békeévek” józsefvárosi szegény szerelmesei, s még a bármely korban elhelyezhető „örök” történetek hősei is, — nemcsak féltékenyek, szenvedélyesek, hűek. házasságtörők, szenvedők vagy kegyetlenek, de jellemük alakító körülményei is megérezhetőek. Cselekedeteik elemzett okai felderítik a magánemberi mozdulatok, szavak, tettek mögött a nagyobb társadalmi összefüggéseket, a hősök kapcsolatát az idővel, amelybe beleszülettek. Bodó elbeszélései érdekességének titkát ez a céltudatos elemző módszer jelenti. A szerző, az újságírás legirodalmibb, legrangosabb műfajának, a publicisztikának ismert művelője. elbeszéléseiben is megtartja mindazt, ami a szépirodalomban is célravezető. A figurák jellemrajzában a szűkszavú, nemritkán egyszavasmondatos külső-belső megmutatást; a cselekmények kifejlesztésében a riporteri sodrású belső monológokat. Elbeszélő hangjában a látszólagos elfogulatlanság szavahihető modorát. A mondanivaló — újságírói vagy szépírói szándékaiban, nemes. Az élethelyzetek sokféleségének alapos ismeretében Bodó Béla nemcsak előad, s a megírt szerelmek történetében elszórakoztat, de közben elsősorban állásfoglalásra kényszerít: az olvasót a maga tapintatos módján belekényszeríti a novellák helyzeteibe, amelyekben együtt kell vizsgázni az erkölcsből, igazságérzetből, esetleg ólszenteskedésből, magamutogatásból, — a hősökkel. A szerelmek ürügyén — a figyelmeztető írói hang szólal meg. Morális kérdések elemzésébe kezd, s a tanulságokat az olvasóval együtt mondja ki. Hars György A most zajló múzeumi hónap programjában állandó és időszaki kiállítások, vándertár- latok. múzeumi vetélkedők és előadások szerepelnek. Az események között külön figyelmet érdemel néhány nagyobb szabású kiállítás. Most nyílt meg a Nemzeti Galériában a magyar proletárművészet nagy alakja, Dési Huber István legjelentősebb alkotásainak emlékkiállítása. Madách Imre, Az ember tragédiája szerzője halálának századik évfordulójáról a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékezik meg kiállítással. Az Ipar- művészeti Múzeumban a napokban mutatják be — a Herendi Porcelángyár alapításának 125. évfordulója alkalmából — a világhírű üzem legszebb műveit. A Nemzeti Múzeumban már az első napokban sokan keresték fel a Magyar- ország állatvilága című kiállítást. A harmadik országos múzeumi hónapra vidéki városaink is változatos rendezvényekkel készültek, elsősorban az eddiginél színvonalasabb, tartalmasabb helytörténeti bemutatókkal és előadásokkal. A vidéki események közül kiemelkedik Hermann Ottó halálának 50; évfordulójára készült kiállítás, amelyik Lillafüreden, a kiváló természettudós egykori otthonában nyílik meg, s most nyitották meg a vajai vármúzeumot is, amely a szabolcsi történelem jelentős részese. A múzeumoknak, a művészet templomainak anyagai — még a legszerényebbek is — hasznosan egészítik ki az ismeret- terjesztést, bővítik az általános műveltséget. Érdemes elidőznünk előttük, hiszen — a múltról tudósítva is — hozzánk, a ma emberéhez szólnak, gazdagítanak sok-sok fontos ismerettel. Számos példát lehetne említeni anpak bizonyítására, hogy az eleinte „csak” az érdekességekre kiváncsi múzeumlátogatóból no- gyan vált később más művészetek iránt érdeklődő, színház- bajáró, természettudományos, vagy irodalmi folyóiratokat, könyveket olvasó, széles látókörű, művelt ember. U. U A mese becsülete Táltosok, sámánok, lidércek — Papp János bácsi útja a pásztorclettői a „Népművészet mestere” címig kapta az országházi ünnepség- ; re szóló táviratot, összefutott a ; tanya népe: nem hitték, s most : is alig hiszik, hogy már látták a kitüntetést, meg az okleve- ' let, hogy a mesének ekkora , nagy becsülete van, Ö maga is alig akarta hinni. i — A pályaudvaron nagyon szép autóba ültettek. Az egye- ' nesen az Országház elé vitt, : bementünk egy nagy terembe, • s ott mindjárt elsőként engem szólítottak. Amikor a kezembe nyomták a kitüntetést, az ok- , levelet, meg a háromezer forin- : tot, akkor már én is elhittem, hogy nem tréfa az egész — mondja öreges, lassú hangján, majd témát vált: , Messzi van az iskola — Tudja, ezelőtt sok pász- i toremeber volt. Egyik egyet, : másik másat mondott — én . meg ott bújtam a hátuk me- 1 gett, s mindent megjegyeztem. 1 No, aztán meg a katonaságnál i is sok mesét hallottam. Tizen- 1 két évet, 9 hónapot és 28 napot 1 szolgáltam. Volt egy öreg vice- j huszárunk, Nemes Józsefnek ; hívták, az . kényszerítette ki 1 belőlünk a mesét. Minden este s megkérdezte: Lesz mese, fiúk? i Egyik is húzódott, másik is, er- : re elkiáltóttá magát: Auf! — s i oda kellett a nagy hidegben i gyűlnünk az ágya köré egy szál i ingben. Vacogtunk, ő meg ad- t dig mesélt valami ostobaságot, i míg egyikünk meg nem unta, < s jelentkezett mesélni. Akkor kus szerzők kórusművei, különböző nemzetek és német népdalok feldolgozásai szerepeltek. Sok tapsot kaptak egy Bartók és egy Bárdos kórus előadásáért, melyet magyarul énekeltek. Üdítően hatottak a kórust felváltó szólók és kisebb vokálegyüttesek. Szólistáik. névszerint Hedvig Noth- durft, Marianne Loechel, Kla*- us Schibilsky figyelemre méltó hanggal rendelkeznek. Zongorakísérőjük Hans-Jürgen Daebeler kitűnően látta el feladatát. A közönség lelkes tapsát sok ráadással köszönték meg, s végül Fekete Ferenc, a megyei tanács vb. művelődési osztályának főelőadója ajándék átnyújtása közben köszönte meg a kitűnő kórósnak és lelkes karnagyának a szép élményt nyújtó hangversenyt. Vikár Sándor Szépirodalmi Könyvkiadó 1964. október, 11. 7
