Kelet-Magyarország, 1964. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-20 / 246. szám

Hazaérkezett a magyar párt- és kormányküldöttség Kádár János beszéde a Nyugati pályaudvaron A magyar párt- és kormányküldöttség, amely a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának és a Lengyel Népköztár­saság kormányának meghívására Kádár Já­nosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, a kormány elnökének vezetésével hivatalos baráti látogatást tett a Lengyel Népköztársaságban, vasárnap reggel hazaérke­zett. A delegációval együtt jött Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, aki a határon fo­gadta a küldöttséget, továbbá Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagy­követe, aki részt vett a magyar párt- és kor­mányküldöttség lengyelországi útján. A küldöttséget a Nyugati pályaudvaron Apró Antal, Biszlcu Béla, Fehér Lajos, Fock Jcn&, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Rónai Sándor, Somogyi Miklós és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, to­vábbá az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjai, a Központi Bizottság titkárai, vala­mint a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács, a kormány számos tagja, politikai, gazdasági, társadalmi életünk sok más vezető személyi­sége fogadta. Jelen voltak a budapesti diplomáciai tes­tületek vezetői is. A zászlódíszes Nyugati pályaudvar előtt sok ezren gyűltek össze a magyar párt- és kormányküldöttség fogadására. A magyar és a lengyel Himnusz elhangzása után Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese mondott üdvözlő beszédet. Hangsúlyozta: a nézetek és a tapasztalatok kicserélése lehetővé teszi, hogy a két nép még szorosabbra fűzze kapcsola­tait, hiszen a hagyományos magyar—lengyel barátság ma még szilárdabb, mint bármikor, mert tartalma a békéért, a békés egymás mel­lett élésért, a szocializmusért, a kommuniz­musért folyó harcra való összefogás. A két ország párt- és kormányvezetői a szocialista országok közti munkamegosztás, a lengyel- magyar összefogás fejlesztésére törekednek. Mindebben nagy segítséget jelentettek szá­munkra az SZKP történelmi jelentőségű kong­resszusai, valamint a kommunista és mun­káspártok által közösen kidolgozott és elfo­gadott 1957. és 1960. évi moszkvai nyilatko­zatok. Az MSZMP és a Magyar Népköztársa­ság kormánya erre az eszmei segítségre tá­maszkodva töretlenül halad tovább az eddigi úton. „Továbbra is minden erőnkkel küzdünk a nemzetközi kommunista mozgalom megszilár­dításáért a szakadárok ellen. Fáradhatatlanul munkálkodunk azon, hogy egységünk erős és megbonthatatlan legyen!” — hangsúlyozta végül Fehér Lajos, majd átadta a szót Kádár Jánosnak. Eredményes tárgyalások — Mindenekelőtt engedjék meg — kezdte beszédét Kádár János —, hogy valamennyi ha­zaérkezett elvtársam nevében és a magam részéről őszintén megköszönjem a szíves fogad­tatást, amelyben bennünket ré­szesítettek. — Elvtársak! Lengyelország­ban elvtársi módon fogadtak bennünket, baráti, testvéri lég­kör vette körül küldöttségün­ket. Ügy érezzük, hogy misz- sziónkat, amellyel bennünket odaküldtek, teljesítettük. Je­lenthetem, hogy a küldöttség valamennyi tagja egészséges és munkaképes állapotban ha­zaérkezett. (Nagy taps) Haza­érkezni pedig szintén nem rossz. (Taps.) — Lengyelországban na­gyon sok emberrel találkoz­tunk, sokfelé fordultunk meg. Beszéltünk a lengyel testvér­párt, a Lengyel Népköztársa­ság legfelső vezetőivel és a szocializmust építő lengyel nép egyszerű dolgozói közül is nagyon sokkal. Személyesen találkoztunk százezrekkel. Aligha van elég idő itt ma ar­ra, hogy megnevezzem, felso­roljam mindazokat a helyeket, ahol a lelkünkre kötötték, hogy ha hazaérkezünk, adjuk át pártunk tagságának, a főváros lakosságának, a magyar mun­kásosztálynak, az egész szo­cializmust építő magyar nép­nek lengyel elvtársaink, bará­taink testvéri üdvözletét. En­gedjék meg, hogy megmond­jam, hogy személy szerint Gomulka elvtárs, a lengyel testvérpárt Központi Bizottsá­gának első titkára, Ochab elv­társ, a Lengyel Államtanács elnöke, Cyrankiewicz elvtárs, a Lengyel Népköztársaság mi­nisztertanácsának elnöke, a lengyel testvérpárt Központi Bizottságának, kormányának tagjai, Varsó lakossága, Krak­kó lakossága, Nowa Huta la­kossága, az ottani Lenin Ko­hászati Művek dolgozói, a Varsói Gépkocsigyár dolgozói és a velünk találkozó dolgozók még számos más helyen, nyo­matékosan kérték, hogy mond­juk meg: ők is testvéri üdvöz­letüket küldik. Ezennel át­adom. (Nagy taps.) — Elvtársak! Küldöttségünk útja szerves és fontos része annak a munkának, amelyet pártunk, kormányunk és né­pünk a szocializmusért, a szo­cializmus építése érdekében végez, mint ahogyan képessé­günktől, tudásunktól telhetőén idehaza is mindnyájan ezért dolgozunk. Ugyanazt a célt szolgáljuk a külpolitikában és a testvéri szocialista országok­hoz fűződő kapcsolataink fej­lesztésében is. Ha megengedik, először arról szólnék, hogy egész fejlődésünket érintő, nagyon komoly, beható és eredményes tárgyalásokat foly­tattunk lengyel testvérpártunk Központi Bizottságával, a Len­gyel Népköztársaság hivatalos képviselőivel, kormányával. Tárgyalásaink témái közül terjedelemben a legnagyobbak a gazdasági kérdések voltak. Ez azért lehetséges, mert pártjaink, országaink politikai és társadalmi kapcsolatai ki­válóak, közös elvek kötnek össze bennünket, azonos célo­kat követünk. Barátságunk zavartalan, semmi a világon nem felhőzi, és így ennek megtárgyalására kevesebb időt kellett fordítanunk. Ahogyan mi mértéktartással, de mégis örömmel beszámoltunk arról, hogy az utóbbi időben pár­tunk vezetésével jelentősen előrehaladtunk a szocializmus építésében, ugyanígy nagy örömmel meghallgattuk len­gyel elvtársaink tájékoztató­ját azokról a nagyszerű sike­rekről, amelyeket a szocializ­musért lelkesen és állhatato­san dolgozó lengyel nép az utóbbi időben elért. — Fő tárgyalási témánk te­hát az volt, hogyan tudjuk a két ország kapcsolatait, együtt­működését, különösképpen a gazdasági élet területén olyan módon továbbfejleszteni és növelni, hogy az segítsen mindkét ország népének ab­ban, hogy gyorsabban és eredményesebben haladjon előre a szocializmus útján. Az együttműködésünk fej­lesztésének kérdéseit termé­szetesen itt nem részletezhe­tem, de jellemző az a mindkét fél rés‘érői megnyilvánuló őszinte törekvés, és eltökélt­ség, hogy ennek az együttmű­ködésnek a formáit megtalál­juk, kidolgozzuk és realizál­juk. Mivel kölcsönösen meg­van a szándék az együttműkö­déshez, — feltétlenül gyümöl­csöző eredményei is lesznek, és ez hasznos, és jó, mert a fejlődés ezzel meggyorsul, és jól szolgáljuk másik célunkat is; a kapitalista világrendszer­rel békés viszonyok között folytatott versenyt. Mi győzni akarunk ebben a versenyben. (Taps.) Márpedig, ha a tőké­sek a kapitalista rendszer sza­bályéi szerint, a részvénytöbb­ségek összevásárlásával olyan monopóliumot tudnak létre­hozni, hogy azok világrészekre terjednek ki, és azon belül tudják a gazdaságosságot érvé­nyesíteni, akkor mi, a szocia­lista országok sem járnánk el helyesen, ha ki-ki csak a maga kútját ásná és mindent a világon maga próbálna elő­állítani. Hagyományos barátság — A megtárgyalt kérdése­ken túl, a lengyel tömegek­kel való találkozás során is szinte kézzel foghatóan érez­tük, hogy barátságunk, kül­döttségünk lengyelországi tar­tózkodása idején, annak min­den napjában és órájában to­vább erősödött, szilárdult az ősi és hagyományos, de most új tartalmú szocialista, a pro­letár internacionalizmus alap­jain nyugvó magyar—len­gyel barátság. (Nagy taps.) — A népek barátsága ter­mészetesen szintén hatalmas kérdés és abban sok minden szerepet játszik. Többek kö­zött a történelmi múlt is. A régi kizsákmányoló osztályok, és képviselőik, a királyok, a földesurak, a nagytőkések, a Horthy és Pilsudski-féle fa­siszták egykori tetteiért a népek nem felelnek. Különö­sen nem felelnek a mi orszá­gainkban, ahol leszámoltak a régi kiváltságos osztályok ha­talmával. De meg kell mon­dani, hogy a magyar—lengyel barátság erősítésében ma segít nekünk az, hogy a magyar és a lengyel történelemben igen sak a közös vonás és soha, semmi nem volt a mi népeink között, ami az egyetértést és a barátságot zavarta volna. De volt sok minden, ami ezt a barátságot már századok óta építi. — Krakkóban ezrével élnek olyan lengyel állampolgárok, akik a második világháború idején Magyarországra jöttek, itt élvezték a magyar nép ro- konszenvét, és nagyon szép emlékekkel tértek haza. — Láttuk a Hitler-fasizmus legnagyobb és legszörnyűbb halálgyárát, Auschwilzot, ahol hozzávetőleg négymillió kü­lönböző származású és nem­zetiségű embert pusztítottak el a fasiszták: lengyeleket, szovjet embereket, magyaro­kat, zsidókat, belgákat, fran­ciákat, mindenkit, aki a ke­zükbe került és aki meg­ítélésük szerint elpusztítandó volt. Tudtuk, hogy magyarok is voltak ott, de amikor ott áll az ember, 370 000 magyar állampolgár pusztulásának színhelyén, akkor újból érzi, hogy örömeink, viszontagsá­gaink és szenvedéseink egy­aránt közösek voltak a mi lengyel barátainkkal. Ilyen szilárd és közös múltbeli alapo­kon épül a mai barátságunk. Jártunk Nowa Hután a Le­nin Kohászati Üzemekben is. Éppen úgy, mint a mi Dunai Vasművünk, szovjet műszaki tervek alapján, szovjet beren­dezés alapján, szovjet tanács­adók közvetlen segítségével készült, de aztán a magyar, illetve a lengyel nép mun­kájával épült és növekedett. Jó szocialista szellemben dol­goznak ott, nagyszerű ered­ményeket érnek el, szocialis­ta brigádjaik vannak, és ép­pen olyan ifjú ez a Nowa Huta és a Lenin Kohászati Üzem, ahogyan a mi Dunaúj­városunk és a Dunai Vas­műnk is az. Ez az üzem is szolgálja a magyar—lengyel barátságot. — A lengyel elvtársakkal már van egy többoldalú meg­állapodásunk arra, hogy ko­hászati programunkat egyez­tetjük. Hogy ne kelljen a hen­gereket minduntalan átállí­tani, bizonyos hengerelt árut itt állítunk elő, mást ott. Ezenkívül őnekik már kész a hideg hengerművük, a mienk talán jövőre lesz kész. A Du­nai Vasműnek azok a szak­emberei, akik majd a hideg hengerműben dolgoznak, most ott, Nowa Hután, a Lenin Kohászati Üzemek hideg hen­gerművében sajátítják el azo­kat a tapasztalatokat, amelye­ket lengyel elvtársaink sze­reztek. Ezt nevezzük mi iga­zi internacionalista barátság­nak, a szocializmust építő két nép kölcsönös segítségének és barátságának. — Megbeszéltük természe­tesen a külpolitikai helyzet mindkettőnket érdeklő kérdé­seit is: egyeztettük álláspon­tunkat és örömmel jelenthet­jük, hogy pártjaink és kor­mányaink teljesen azonos mó­don ítélik meg a nemzetközi élet összes lényeges kérdé­seit. Mindkét országnak az a véleménye, hogy a jelen hely­zetben a döntő közös feladat a provokátorokat és gyújto­gatókat féken tartani, a béke megőrzéséért és megszilárdí- - fásáért harcolni. Megegyez­tünk abban, hogy ahogyan eddig, ezután is együtt, küz­dünk a nemzetközi életben ezekért a célokért. Azt hi­szem nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy a mi rend­szerünk és a mi kormányunk antiimperialista. az imperia­lizmus ellen van. Szövetsége­sünknek tekintünk minden antiimperialista erőt, a gyar­mati rendszer teljes megszün­tetéséért, a népek szabad nemzeti fejlődéséért harco­lunk, azzal a reménnyel, hogy végül a társadalmi haladás és a szocialista rendszer világ­méretekben is győzedelmes­kedni fog. (Nagy taps.) — Elvtársak! Mi úgy vél­jük. hogy az adott nemzetkö­zi viszonyok között a jelen­leg felhalmozott hatalmas pusztítóeszközök korszakában közös érdek a béke és a bé­kés egymás mellett élés. Mi ezt valljuk és politikánkban gyakoroljuk, őszintén, becsü­letesen, elvi engedmények nélkül, de az együttműködés igaz szándékával, békés egy­más mellett élést akarunk, függetlenül attól, hogy más országokban milyen társadal­mi rendszer van. Persze, foly­tatjuk vitánkat, hogy melyik társadalmi rendszer a jobb, de vitázzunk abban, melyik társadalmi rendszer ad többet a dolgozó embernek jogban, kenyérben, kultúrában, nyu­galomban és békében. Az a társadalmi rend fog győzedel­meskedni! (Nagy taps.) A in un k ásmozga lom időszerű kérdései — Megtárgyaltuk a nem­zetközi munkásmozgalom je­lenlegi helyzetét, időszerű kérdéseit. Együtt és sajnálat­tal konstatáltuk, hogy a nem­zetközi kommunista mozga­lom és a szocialista országok viszonylatában jelenleg bizo­nyos véleményeltérés zavarja az egységet. Azt gondoljuk, hogy a szocialista országok viszonylatában lehetséges, és elképzelhető, hogy ideológiai véleményeltérés legyen a pár­tok között, amelyek a szocia­lista országban kormányoz­nak is. De az a meggyőződé­sünk, ha van is ilyen kér­dés, rendes elvtársi megbe­szélések, tanácskozások kere­tében, elvtársi légkörben kell megvitatni és tisztázni és sem­miképp sem szabad állami vonalon külpolitikai együtt­működésünkben törést meg­tűrni. Nekünk egységesnek kell lennünk. Ez nemcsak a szocialista országok népeinek elemi érdeke, hanem a világ minden népének, mert jelen­leg a béke fő fenntartó ereje az a tizennégy szocialista or­szág, ahol a hatalom a békét óhajtó tömegek kezében van. (Lelkes taps.) — Megegyeztünk abban is, hogy előmozdítjuk az elvtársi tanácskozásokat, az eszmecse­réket, a szélesebb körű meg­beszéléseket és minden erőnk­kel és tudásunkkal azon le­szünk, hogy a nemzetközi munkásmozgalom egysége szi­lárduljon és növekedjék. — Kedves elvtársak! — Jó, hogy mindkét ország egész életét, pártjaink tevé­kenységét ugyanúgy, mint a Szovjetunióét a XX. kongresz- szus alapvető eszméi, az 1957-es és 1960-as moszkvai tanácskozások helyes megál­lapításai vezérlik. Ugyanazo­kért a célokéi- harcolunk to­vább. Amikor azt mondjuk, hogy egységre törekszünk, ak­kor ezt úgy értjük, hogy az egység mindenképpen és el­sősorban a Szovjetunióval, a mi nagy szocialista családunk elsőszülöttjével éljen, erősöd­jön és növekedjék tovább. (Nagy taps.) Éljen, erősödjék és növekedjék a szocialista Lengyel Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság, va­lamennyi szocialista ország együttműködése is. Ez a mi közös érdekünk, ez követke­zik a mi elveinkből, törekvé­seinkből. — Kedves elvársak! A hé­ten sok különböző esemény történt. Voltak olyan hírek, amelyeknek nagyon örültünk, és volt olyan hír is, ami meg­lepett bennünket. Ezt őszintén és becsületesen meg akarom mondani. Ismeretes, hogy a Szovjetunióban a legfelső ve­zetésben személycsere követ­kezett be. Hruscsov elvtársat, aki életkorára, nem kielégítő egészségi állapotára hivatkoz­va felmentését kérte, felmen­tették és Brezsnyev. illetve Koszigin elvtársat választot­ták meg helyére. Az ilyesmi minden pártban és minden országban az illető párt- és az illető ország döntésétől, elha­tározásától függ. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy Hruscsov elvtársnak nagyon nagy érdemei vannak a sztá­lini személyi kultusz elleni harcban, és abban, hogy a béke fennmaradhatott, ő a bé­kéért dolgozott. — Én azt hiszem, hogy azok a magyar százezrek, akik a közelmúltban és az idén is itt, a mi hazánkban üdvözölhették és szívből üd­vözölték Hruscsov elvtársat, mint a nagy Szovjetunió kom­munista pártjának, államá­nak, népének reprezentánsát és a béke fáradhatatlan harco­sát, jól tették, és utólag sincs semmi gondolkozni valójuk ezen. Számunkra pedig az a 'é- nyeges és döntő, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság kor­mányának politikai álláspontja az ismert kérdésekben a béke, a békés egymás mellett élés kérdésében, a szocialista or­szágok egységére való törek­vésben, a nemzetközi mun­kásmozgalom ismert kérdései­ben egy hajszálnyit sem vál­tozott és nem fog változni ezután sem. (Nagy taps.) — Az emberi kapcsolatok terén emberekkel a viszony az emberektől függően külön­böző lehet, hiszen minden em­ber más. De szeretném nyo­matékosan aláhúzni, hogy a magyar kommunisták, a szo­cializmus ügyét szívén viselő minden magyar ember — és ez a mi többségünk — min­dig tisztelettel, mindig szere­tettel, jó elvtársi együttmű­ködésre való készséggel talál­kozik és dolgozik azokkal, akik a nagy Szovjetunió Kom­munista Pártját, a nagy szov­jet államot, a nagy szovjet népet képviselik. (Taps.) ök a mi népünk leghűségesebb szövetségesei, legerősebb tá­maszai a nemzetközi életben. — Azok a tisztelt szovjet elvtársak, akik most a vezető poszton felváltották Hruscsov elvtársat, Brezsnyev elvtárs, illetve Koszigin elvtárs, előt­tünk ismert emberek, bará­taink, barátság fűz velük ösz- sze bennünket, ők ugyanan­nak a fő politikai vonalnak ismert képviselői, munkálói voltak ez ideig is, ami mel­lett most a Szovjetunió Kom­munista Pártja és kormánya ismét hitet tett, mondván, hogy a XX. kongresszus, a XXI. és a XXII. kongresszus, a nemzetközi életben pedig a béke megőrzése, a hajadás erőinek egysége vezérli őket. Ez így van. nem változott. Ez változatlanul így lesz tovább, a magyar—szovjet viszonyban is. — Ha most azt vizsgáljuk, hogy mi a további teendő, ak­kor úgy tudom ezt meghatá­rozni, hogy az eddigi politikai vonalon, az eddigi szellem­ben erősítsük egységünket, pártunk, népünk összeforrott- ságát és dolgozzunk kemé­nyen szocialista céljainkért. (Nagy taps.) Ha vannak az embereknek igényeik, sürgető óhajaik, akkor tudniok kell, hogy először a mi tízparan­csolatunk első parancsolatát kell követni: dolgozni kell, mert minden érték teremtője az emberi munka! Ka növel­jük ae értékek mennyiségét, akkor több jut mindenkinek. Ami a nemzetközi életet il­leti, a Magyar Népköztársa­ságnak van becsülete, a szo­cialista országok előtt is. és más országokban is. Aki tehát azt akarja, hogy az élet mind jobb legyen, aki azt akarja, hogy országunk szavazata a nemzetközi élet síkján a szo­cialista országok körében, és átalában mindenütt kellő súly- lyal rendelkezzék, annak tud­nia kell, hogy szavazatunk súlya határainkon túl a mun­kától és annak eredményeitől függ. Mostanában választások vannak különböző tőkésorszá­gokban. Van, ahol már meg­történt, van ahol még nem. Ha a haladóbb irányzat győz. örülünk, ha nem, akkor sem esünk kétségbe. A mi rend­szerünk sorsa, a mi népünk boldogulása nem valamely tő­késország választásának kime­netelétől, hanem a mi becsü­letes munkánktól, ami helyes politikánktól és attól az eltö­kéltségtől függ, amivel dolgoz­ni fogunk. — Elvtársak! — Mi azzal a lelkesedéssel és bizalommal kezdjük Itthon újra a munkát, amellyel ed­dig is végeztük. Hiszünk szo­cialista igazságunk erejében, hiszünk pártunkban, munkás- osztályunkban, népünkben. Népünk súlyos történelmi vi­szonyok, nehéz küzdelmek kö­zepette tett hitet a béke, az igazságosság, a szocialista tár­sadalom mellett. Küldöttsé­günk valamennyi tagja nevé­ben még egyszer köszönöm kedvességüket, hogy vártak bennünket, türelmüket, hogv meghallgattak, minden jót, jó munkát, sok sikert kívánok önöknek és egész népünknek! (Lelkes, nagy taps.) Kádár János nagy tetszés­sel, hosszan tartó tapssal fo­gadott beszéde után a fogad­tatás az Internacionálé hang­jaival ért véget

Next

/
Oldalképek
Tartalom