Kelet-Magyarország, 1964. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1964-09-13 / 215. szám

■y égé a nyárnak, magtárban, malomban a kenysrnekvaló, törik a dohányt, szántanak, vetnek, beérik a kukorica. A falusi iskolákat, művelődési otthonokat már kimeszelték vagy meszelik. Friss, tiszta környezetben kezdték a tanulást a gyerekük. Itt hasznosan tölthetik a téli estéket a felnőttek is, ha fedél alá szorulnak.

Hasznosan tölthetik a téli estéket^ De mennyi minden tartozik ehhez, s hány szervnek, embernek kell összefognia, hogy csakugyan hasznosak legyenek az esték.

Szabolcsban az elmúlt évben 12 ezer dolgozó tanult. Szép szám. De biztosak lehetünk-e ebben a 12 ezer emberben, vagyis hányán végzik el a 12 ezerből az általános iskolát, technikumot, gimnáziumot, vagy akár az egyetemet. A napokban panaszkodott a Mátészalkai Mezőgazdasági Technikum egyik tanára, hogy szinte egész nyáron vizsgáztatták a kihelyezett osztályokat, s itt van ni — mutatta az íveket — a tanulók jelentős százaléka megbukott. A bukottak jó része persze lemorzsolódik, sőt sokan már vizsgák előtt kimaradtak.

Miért? Több okot lehetne

felsorolni. Az elsők között mindenesetre a szabad idő hiányát említhetnénk. Mert hiába biztosított a tanulmányi szabadság, ha az állat- tenyésztési brigádvezetőnek például éppen sertéseket kell szállítani. Vagy — tanulni kellene ugyan, de mi lesz a cukorrépával? És sajnos, a gazdasági vezetőknek elsősorban még inkább a sertésszállítás, vagy a cukorrépa a fontosabb, mint az, hogy beosztottjaik tanuljanak. Illetve sikeresen vizsgázzanak, mert csak úgy vizsgázhatnak sikeresen a termelésben is.

Sokan választják a kötetlenebb tanulási továbbképzési formákat. Az elmúlt években több helyütt, de különösen a tanyabokrokban működtek jól az ezüstkalászos tanfolyamok. Nem egy járásban a tsz-akadé- miák voltak népszerűek. Mindez az emberek érdeklődését bizonyítja. Többször előfordult azonban, hogy a felkeltett érdeklődést nem sikerült kellően kielégíteni. Kevés még a szemléltető eszköz, de leginkább a könyv, a szakkönyv. Jól képzett agrármérnökök, állatorvosok, tanárok hamarabb kerülnek falvainkba, mint _a könyvek. Nem a kiadott művekre gondolunk, a megvásároltakra. Van-e például

az egész megyében egyetlen jelentős termelőszövetkezeti szakkönyvtár? Legfeljebb szépszámú gyűjtemény, amiből alig olvasnak, mert éveken át ötletszerűen, vagy szemfüles ülnökök hasznát segítve vásárolták a könyveket közös gazdaságaink, termelőszövetkezeteink. Egy-egy terjedelmes tanulmány még többé-ke- vésbé található. De általában hiányoznak a kis kézikönyvek, amiket a tagság is örömmel forgatna.

A klubnak persze igazán este lenne szerepe s jelentősége, mikor tv-nézés, kár- tyázgatás közben szó eshetne a napi munkáról, sőt egy-egy előadásra is sor kerülhetne. A tsz és a köcsög vezetői, akik napközben ezernyi gonddal bajlódnak, beszélnek is, meg nem is a tagokkal — s ha találkoznak is, az sokszor csak amolyan szolgálati érintkezés’ — este nyugodtan, zárt ajtók és íróasztalok nélkül elbeszélgethetnének. S így többet segítenének egymásnak, mint akár egy hivatalos gyűlésen.

Senki ne mondja, hogy nem járna, vagy nem járnának a klubba. Legfeljebb akkor nem, ha hangos cgi- nadrattával hívogatnak, s aki elmegy, előadói asztalt i talál, s tudja, hogy kétórás beszédre számíthat. Félreértés ne essék. Nem olcsó és tartalmatlan szórakozást, időtöltést javaslunk. De kell-e ahhoz nagy porverés, hogy például egy író felolvasson egy elbeszélését? És néni vár virágcsokrot egyetlen író, vagy költő sem, ha találkozik az olvasókkal. És jobban örülnének egy tsz- klub 50 paraszt emberének, mintha a járási művelődési házba két iskola tanulóit vezénylik be. Az utóbbira már több példa volt, az előbbire nemigen.

Sokszor említik, hogy művészek, vagy a tudomány neves szakemberei nehezen jutnak ki falura, tanyára. Mi lenne, ha a művelődési autó időnként a könyvekkel és a vetítőgéppel, együtt egy-egy írót, vagy ismert agrár, illetve egészségügyi szakembert is kivinne a tanyákra? Ügy hisszük, hasznos lenne ez mindkét részről.

Sorolhatnánk tovább. De nem erre van szükség. A cél mindenki előtt világos, az eszközöket, a formákét kell megkeresni, megtalálni.

Gyarmati Béla

BESZÉLGETŐK

Soltész Albert rajza

Nógrádi Gábor: '

MAGÁNY

Mentem tovább...

Sötét harisnyás lábak villogtak a délután horizontján.

Beszédioszlányokkal laktam jól, s ráittam autók féksikoltását.

Apró csókok csillogtak a sárg a arcok forgatagában, villamoscsengetés kúszott fel a szürke falakra, aztán tompa puffanással zuhant vissza, rebbenő szemeink közé.

Plakátok ordították az életet, s egy nyomorék

kérges tenyeren felémnyújtóttá a háborút.

Fájt a magány, míg rügyek nevettek arcomba a

tavaszt, újsághasábok tekeregtek kígyó soraikkal riadt szememben, mert féltem.

Féltem és úijongtam, mert kezébe vett a közösség,

, s mégis egyedül baktattam tovább.

Porps kirakatok vigyorogtak tarka ruháikkal

a napba és még szerettem yoteft fürödni a szökőkút vízében, hogy föloldódjék részesévé válva a világnak.

Gondok repkedtek az ágak között, majd megsűrűsödve megálltak az utca felett.

Görnyedt háttal ült az öregség a padokon és öszszefonódott kezek dobták lábaim elé izzó vágyaikat.

Olyan jó lett volna megállni és szívni egy szippantásnyi boldogságot tőletek, de éreztem, hogy nékem menni kell, az örömért nem állhatok meg itt.

hogy még most is van olyan terület, ami az ő nevét, visel;,

— A Bessenyei-kert, a Bes- senyei-tag.

— Ügy van. Itt született ő Bercelen. Ott volt a kúria. Onnan került fel Bécsbe a királynő testőrének. Ö az urak között szegénynek számított. Az volt a baja, hogy jobban szerette dolgos parasztjait, mint a társait. Mindig úgy hallottam, hogy úgy halt meg, mint egy remete. Látod! Sokszor hallottam, hogy hol, de már ha agyonütnének is, nem tudnám megmondani, elfelejtettem. De azt tudom, hogy pap nélkül a diófája alá temették el. Nem erről akarok most beszélni neked, hanem arról, hogyan jártak ükapá- mék az egyik 'fosgyszembaton vele. Nagyapámtól számtalanszor hallottam, akinek a? apja, az én szépapám, még tejfeles szájú legényke volt, és ott tátotta a száját mindenütt,

SZÓVAL ÜKANYÁM elkészítette a húsvéti pászkát. Egy sódart, ahogy szokás. Megtöltött egy tyúkot. Sütött egy kerek pusztakalácsot. Ükapám kerített még egy kis bort is, de azt nem üvegbe öntötték még akkor, hanem cserépedénybe. Olyan alakja volt annak, mint a mostani üvegeknek, csakhogy cserépből volt. Ha nagyon szétnéznék a pallá- son, talán még meg is találnám a sok lom között. (Dehogy

találta volna meg, mert mi

törtük össze az unokájával, Lajossal.) Nagyon becses volt mindig nekünk. A tojásról majdnem . megfeledkeztem. Tudod! Az volt a szokás, hogy eggyel többet főztek meg keményre, mint amennyi a család száma volt, mert azt tartották, és én tartom a mai napig b, hogy azt az egyet any- nyifelé vágjuk, ahányan vagyunk, és mindenki megeszi a magáét, ami összetartja a családot. Legalább is, ha máskor nem, a következő húsvétra újból összejön a család minden tagja.

Ősanyám mindent belerakott egy nagy kaskába, ós szépen lekötötte egy fehér vá- szpnkendővel, ha mennek a feltámadásra, elvihessék megszenteltetni. Már szólt az első kerepce. Izgatottam készülődtek, hogy az egész család elmegy a templomba, amikor lódobogásra lettek figyelmesek. Ükapám kinézett. Hát mit gondolsz, kit látott meg? A nemzetes urat. Porosán, piszkosan. Lováról szakadt a tajték. Az ünnepekre jött haza Bécshől. Lehuppant a fáradt lóról.

— Fiam! — szólt ükapám- hoz, pedig az apja lehetett voina — vidd az ólba a lovam, csutakold le, abrakold meg, én is megpihenek addig!

— Szépapám anyja is kidugta a fejét, és amikor megismerte a gazdát, egy kicsi lapos cirokseprűvel kiszaladt, leseperte róla nagyjából a port.

Szives szóval beinvitálta. A szép derék embernek le kellett hajolnia, hogy a fejét bele ne verje az ajtó szemüldokíá- jába. A mieinknek sohasem Kellett meghajolni, mert kér nyelmesen elfértek alatta. Bent ősanyám vizet öntött a pemzetes úr markába. Megr mosdott.

—• Ezzel rendben is volnánk. Van-e valami hgrapni- valótoK húgomasszony? — csípett az izgalomtól kipirult arcába.

— Csak ez a húsvéti pész- Kánk van. Most készültünk megszenteltetni. Tetszik tudni, eddig szigorúan megtartottuk a böjtöt.

— Add csak lányom! Nekem megfelel szenteltvíz nélkül is — és leült ide a padkára.

— A gyermekek szájtátva bámulták a hatalmas embert, akinek a szeme szokatlan fényben lángolt. Anyám szótlanul lebontotta .a kendőt a kosárról, és meg akart teríteni, ahogy dukál.

— Ne bajlódj tovább ifiasz- szony! Megeszem én onnan is.

— AZZAC A KOSÁRBA NYŰLT, kjvette a sódart, meg a kalácsot, és egy diszhóölőnyi késsel, amit az övéből húzott ki, falatozni kezdett, A java húsa csakhamar eltűnt a gyomrában. A csontot kidobta az öreg szelíd kutyának, ami nagy morogva elinalt az égből kapott konccal. Aztán a ropogósra pirított tyúkért nyúlt. Csak úgy kézzel letördelte a combokat, és egy szemvillanás

alatt eltűnt a tyúk is, meg utána még az a kilenc főtt tojás is. A kalácsból, egy morzsányi nem sok, annyi sem maradt. Végül szájához emelte a cserépedényt, s adóig el sem vette onnan,, amíg egy cseppig ki nem itta. Pedig volt az egy liter is. Megtörölte a száját a kendővel, és derűsen szólt.

— Na erről megemlegetlek édes lányom.

— Ügy látom ízlett a nemzetes úrnak — szólt vissza szipogva ükanyám, aki veszni látta ünnepi étküket. A tyúk meg a tojás még csak hagy- ján, de honnan vesz sódart, ami nélkül nem ünnep az ünnep. Mennyire vigyázott rá, hogy épségben megmaradjon — gondolta magában.

— Ami igaz, igaz. Ilyet nem tudnak Bécsben főzni-sütni. Még a királynő js megnyalná utána mind a tíz ujját.

— Azzal felállt. Kinyújtózott. Ujjaival megropogtatta a derekát. Ükapám is bejött.

— Na fiam! Elláttad a hűséges pajtásomat? Adtál-e neki zabot?

— Az utolsó szemig mind összesepertam, és odaadtam.

— Akkor mehetek is.

— Nemzetes úr! Nem kellene megitatni a jószágot? Azóta már lehűlt. Nagyon néz a vödör felé.

— Adjál neki, de ne sokat!

— Ekkorra újból hallatszott a kerepce. Gondba borult anyám felsóhajtott.

— Istenként! Elkéstünk a feltámadásról.

Megoldható

a Nyírség vízproblémája

Irta: dr. Simon László,

a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára

Különösen három esemény teszi időszerűvé ezeket a sorokat.

Augusztus 27-én ülést tartott a Nyírségi öntözési Bizottság, melyen beszámolók hangzottak el a megyei tanács es az MSZMP megyei bizottsága, a Magyar Tudpmányus Akadémia, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, az Országos Vízkutató és Kútfúró Vállalat, a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, továbbá a Nyírségi Mezógazuasági Kísérleti Intézet és az Állami Gazdaságok Igazgatóságai vezetői és szakemberei részéről az eddig végzett kutatások eredményeiről és a további kutatási és fejlesztési tervekről. A beszámolókból kitűnt, hogy mind a felszíni, mind a felszín alatti vizekből igen nagy, néhány évvel ezelőtt alig sejtett lehetőségek vannak a homokos, aszályos Nyírség területén és a mezőgazdasági növénytermelés jobb vízellátására, a kertészetek, a gyümölcsösök, de jelentős területeken a szántóföldi takarmánynövények és a burgonya öntözéses termelésére.

Különösen nagy jelentőségű — mert hamarosan sok- ezer holdon megvalósítható, — a tározókból történő öntözés. Ez Szeifert Gyulának, a nyíregyházi vízügyi igazgatóság igazgatóhelyettes főmérnökének odaadó, merészen kezdeményező és egyben tudományos lelkiismeretességgel végzett munkáját dicséri. Bizonyíték erre a vajai és rohodi tározók. Olcsóbb vizet, mint amit ezekből a tározókból kaphatnak termelőszövetkezeteink és állami gazdaságaink, országszerte aligha találunk- És Szabolcs megyében még 15—20 ilyen tározó építhető. Ezekből több mint 20 000 hold öntözését lehet biztosítani. Ezzel azt a vizet hasznosítjuk, amit a megelőző évtizedek folyamán haszontalanul engedtünk lefolyni a Tisza felé. S aminek ma még teljesen fel sem tudjuk mérni a jelentőségét: ezzel magasabb szinten helyreállítjuk a természetnek azt az egyensúlyát, amelyet elődeink egyoldalú beavatkozással felborítottak.

A felszín alatti vizekből szinte felbecsülhetetlen készletek vannak a nyíri homok alatt. A S0—40 Balaton víztömegéhez való hasonlítás inkább szerény készletbecslés,

— Egy cseppet se búsúlj miatta. Majd rajtam szárad. A papok úgyis csak rászednek titeket. Még a tizedik szavuk sem igaz. Én, ha nektek volnék, nem szaladnék annyit a templomba.

— AZZAL KIMENT. Ükanyám csak tátogott. Nem tudta kinyögni, amit akart, hogy ez istenkáromlás nemzetes úr. Az ura etővezetle a nagy testű lovat. A nemzetes úr felpattant rá, s megindult lépésben a kerteken keresztül Bércéi felé. Mäjd csak mesz- szebbről kiáltotta vissza.

— A szívességieket majd meghálálom.

— A vendéglátók egymásra néztek. Apám megvakarta a fejebúbját. Anyámból kitört a sírás. A gyerekek szomorúan állták körül az üres kosarat. Majd az apjuk rájuk kiáltott.

— Mit tátjátok a szátok? Fogjatok meg két tyúkot! A fiúk pattantak, s mire a hosz- szú ceremóniának vége lett a templomban, szépapám már ott állt a meleg eledellel a szenteltetek sorában.

KORA REGGEL szekérzörgésre ébredtek. Itt állt meg az udvaron. Ä nemzetes úr egy levágott egész disznót, két zsák lisztet, két zsák zabot küldött rajta. A borról egészen megfeledkeztem. Az is volt ám egy kis hordóval. Boldogabb húsvétunk azóta sem volt.

Bácskái Antal

mert ez a víz, ha kitermeljük, legalábbis részben pótlódik a Kárpátok felől. A leglényegesebb kérdés most a megfelelő kúitechnalógia kikísérletezése. Nem közömbös, hogy egy kútból percenként 100 liter, vagy 6—800 liter vizet tudunk kiszivattyúzni. Előbbi esetben az építési költség 8—10 holdon, utóbbi ereiben 50—70 holdon oszjik meg. A megfelelő technológiát a mi szakembereink is ismerik, de annak alkalmazására még csak szórványosan, a Nyírségben még szinte sehol sem került sor. Márpedig ez döntő kérdés, mert a megfelelő műszaki eljárással készülő kutakból a Nyírségben legalább 50— 60 000 hold lenne öntözhető.

Az Öntözési Bizottság behatóan foglalkozott az öntözés mezőgazdasági feltételeivel is. Hisz az öntözés csak akkor lehet hasznos, ha arra mezőgazdaságilag is megfelelően felkészülünk. E kérdés lényegét az ülésen Dr Fekete István, a Bács-ICiskun megyei csőkutas öntözés kez- dezményezője és fejlesztője fogalmazta meg legtömöreo- ben: „Az öntözéssel ott kell belépni a termelésbe, ahol már minden egyebet úgy oldottunk meg, hogy a termés növelésének már csak a vízhiány az egyetlen lényeges akadálya.” Bízhatunk benne, hogy amikorra a kutatások és kísérletek befejeződnek, s a szükséges beruházási összegek rendelkezésre allnak, termelőszövetkezeteink zöme szervezettségben, szakember-ellátottságban es műtrágyaellátottságban eljutnak arra a fokra, hogy az

öntözést fogadni tudják. A bizottság éppen ezért tárgyalt a szakemberképzésről, a szükséges mezőgazdasági kísérletek- rpJ, s természetesen az anyagi fejlesztési igényekről is

Szeptember 3-án került átadásra a kísérleti mélyfúrás- Ltyrozat első kútja, a Nyírtasd Állami Gazdaságban. h oj~.ezt a kutat nem víz- múkút méretekben építettük s nélkülöznünk kellett néhány fontos korszerű berendezést (pl. megfejelő kapacitású kompresszort), sikerüli a percenkénti 1000 literes hozamot elérni. Ez agt jelenti, hogy egyetlen kútból mintegy 60 hold korszerű almást

öntözhetünk.

Ennek a kísérleti fúrásnak a mezőgazdaságon messze túlmutató jelentősége is van. Bebizonyosodott ugyanis az, hogy Közép-Szabolcsnak — beleértve a nyíregyházi körzetet is — országosan is kiváló vízföldtani adottságai vannak. Még alig egy éve is probléma volt az, hogy például a nyíregyházi körzet ipari fejlesztéséhez szükséges napi 12 000 köbméter vizet sikerül-e biztosítni. Ma már kimondhatjuk, hogy ennek többszörösét is biztonságosan kitermelhetjük a Nyírtelektől Kótajpn, Kemecsén, Nyír- bogdányon át Székelyig és Nyírtassig húzódó széles sávban.

Szeptember 18—19-én a Magyar Földrajzi Társaság tudományos ülésszakot rendez Nyíregyházán, a Nyírség legfontosabb természeti és gazdasági problémáiról. Az Ülésszak keretében legbehatóbban és legáfíogóbban éppen a vízellátás problémáit fogjuk megtárgyalni. Az előadók, akik az öntözési Bizottságnak is tagjai, az ország legkiválóbb szakemberei közül kerülnek ki. Á vízkérdésnek nem véletlenül biztosítunk kiemelkedő szerepet az ülésszakon. Hiszen elegendő a négy egymást követő aszályos nyárra hivatkoznunk. s utalni az iparfejlesztés, az egészségesebb ivó- vízellátás előttünk álló fontos feladataira, hogy belássuk: a Nyírség gazdasági fejlesztésének valóban egyik kulcskérdése a víz.

Hasznos esték

1964. szeptember 13.

7