Kelet-Magyarország, 1964. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1964-09-13 / 215. szám
„Épülget“ a Béke mozi —- Van meleg vfz, nincs fürdő Város volt egykor, előbb, mint a megyeszékhely. Mégis az utóbbi évtizedekben visz- szafejlődött? Hogyan lesz belőle újra város? 2000-re a távlati tervek úgy beszélnek róla, mint a környék egyik új arculatú városáról. Kisvárda képviselői elhárítanak minden jelzőt, amely az egészségtelen patriotizmusra, helyi sovinizmusra utalna. Többségükben elismerik, hogy gyorsult a fejlődés üteme, van mivel dicsekedni Kisvárdának. Régi épületben a művelődés háza Most még sem erről akarnak nyilatkozni. Azt már sokszor megírta a lap — érvelnek. A városka számba menő járási székhely gondjairól annál kevesebbet. Vitáznak egymással is, kérdéseket tesznek fel, türelmetlenek. — Hogyisne, mikor szemlátomást növi ki a lakosság Kisvárdát — érinti az egyik leglényegesebbet Tótszegi Gyula tanácselnök. — És az építőipar csigalassúsággal mozog. Kevés az új lakóház, sok a lakásigénylő. Kicsi az ipar. A A Vulkán és a szeszfinomító és a néhány vegyesipari vállalat, ktsz nem tudja „felvenni” az eljáró dolgozókat. A kulturális épületek egy része rozzant állapotban van évek óta. — Másfél éve épül, épülget a Béke mozi — folytatja Horváth Emil, a járási sporttanács elnöke. — Mikor lesz végre kész? Többen a művelődési ház tatarozását, rendebehozását sürgetik. Régi nedves épület, részben életveszélyes. S oda van bezsúfolva három kis helyiségbe a könyvtár is, — Meggondolandó, érdemes-e áldozni a régi épületre. — veti közbe Kézi Béla, a járási művelődési ház dolgozója. , Valamikor meleg vizes fürdő- je volt a községnek. Talán ezen felbuzdulva vagy engedve a különben jogos kívánságnak a község akkori vezetői évekkel ezelőtt elhatározták: községfejlesztésből melegforrást furatnak. Megoldást keltene találni — Nem sikerült. Több százezer forint ment el. Ez volt az utóbbi években az egyik legnagyobb fúrás. — magya- rázza Horváth. Emil. — Aztán újabb helyen fúrtak. Most már van meleg víz. De nincs medence. Egy pléh tákolmányban fűrdőznek a gyógyulást várók, kitéve magukat a fertőzésnek. Van fürdő és mégsincs! A feltehetően gyógyvíz iránti érdeklődésre jellemző, hogy más községekből is idejárnak. Mások demizscnokkal hordják ivókura céljából. Megoldást kellene találni... Néhányan persze hajlamosak, csak úgy, mint az általuk kevésnek vélt beruházás, építkezés esetében az erősebb megyei székhely mostoha kezét látni a dologban. Még azt is felemlítik, hogy volt itt gépipari technikum, tanítóképző, ó-#jnőképző... Hogy azóta az oktatási reform és a felsőfokú képzés bevezetése néhány formánál közbeszólt — arról nem esik szó. Nemcsak kívánság van — Azt sem tudjuk megérteni, miért csak ritkán kapunk a boltokban csemege árut, — panaszolja Sipos elvtársnő, a könyvtár dolgozója. — És azt, miért gyenge gyakran a kenyér minősége. És miért kell Záhonyból szállítani Kisvárdá- ra a kenyeret, Demecserből a péksüteményt... így váltakoznak a kisebb és nagyobb gondok, feladatok. Tesznek is érte, ötletek vannak. társadalmi munkával és egyéb formában segítenek. Már háromszáz család írta alá a víztársulási szerződést. Csaknem a megyeszékhellyel azonos; időben lép be a víz a jfisvárdai lakások zömébe. Az egészséges türelmetlenség a fejlődés mellett szól. És a többi tény is, mint az új kórház építése. Páll Géza „Albérletbe diákokat felveszak”. — „Szo-ba kiadó lányoknak.” Ehhez hasonló hirdetés 30—35 van most a hirdetőtáblákon az ablakokban. A vidéken lakó, de Nyíregyházán tanuló diákok, akik nem kapták helyet intemátusokban -- ezekben a napokban keresgélik az albérleti szobákat. Néhány ilyen kiadó szobába kopogtattunk be.* ágyneműt, fűtést nem adnak — Nem „úri lánynak” való — szabadkozik K.-né a Vasvári Pál utca 19-ben. Bizony a szoba nagyon szerény. Berendezése hiányos. A nyugdíjas házaspár a konyhában húzódik meg, a „nagy szobát’” adják ki. — Lakik itt egy kislány, már csak az egyik ágy kiadó. Ágyneműt, fűtést nem adnak. Az ágy ára 200 forint. Egyház utca 14. Itt is lakik már valaki, még két ágy üres. Az albérlet díja: 160—160 forint. —Mit adnak ezért? — Csak a szobát, — válaszol a házigazda. — Ágyneműt hozzanak magukkal. — És fűtést? — Az a maguk dolga. Villanyhasználatért nem kérünk külön pénzt. „Világításért Pillantás az ,.externátu&i” szobákba 10 forintot elfogadunk — A körülményekhez képest elfogadható összeget kérnek: a lakás elég barátságtalan, de, az összeg sem magas. Két idős asszony fogad albérlőt 150 forintért a Vöröshadsereg 34-ben. A kényelmetlen csak az, hogy mindössze egy szobájuk van. Tanulásra nem a legrózsásabb a kilátás. Már itt is lakik egy kislány. — Ágyneműt nem tudunk adni — mondja az egyik asz- szony, — de egy lábdunyhát szívesen adhatunk. A világításért 10 forintot elfogadunk. A Hadzel tér 5. szám alatti házban, a Bocskai út 33-ban a Szarvas utca több hirdetett Szobájában hasonló a helyzet: az árak 150 és 200 között mozognak. A szobák szerény igényeket elégítenek ki. Végre megtaláltuk az ideális ■lbérletet. — Fáradjanak beljebb — tessékel be bennünket a kedves, mosolygó* háziasszony. H.-né 6 , gyermekes családanya, Legszívesebben diákoknak adná ki a szobát. — A férjem kőműves, télen nem keres. — magyarázza, miközben bevezet bennünket a kiadó szobába. A tiszta, rendes, szerényen berendezett kis szoba igazán diákoknak való. Az összeg is kispénzűek zsebéhez szabott, 200 forint. — Köves a szoba, de úgy befűtöm, hogy izzadnak — tréfálkozik H.-né, majd komolyra fordítja a szót. — Tudom én mit jelent távol lenni az otthontól. Igyekszem kellemes körülményeket biztosítani, az én fiaim is kerülhetnek albérletbe, Szinte szégyelljük,, hogy inkognitóban jöttünk, s „csak érdeklődünk.’’ Egy négyzetméter 87,50 Ft! — Az egész lakásban szabadon mozoghatnak. Van tv-nk és rádiónk is. A kényelmet még teljessé teszi a fűrdőszobahasználat. S mindezekért nem számítanak fel külön díjat. Szép, üvegverandás házba léptünk be, a szoba berendezése is módosabb az eddig látottaknál. — Csak öt személynek adhatófh ki — kezdi a 35 év körüli háziasszony. . .—. Mennyiért? , ... ’ — Fűtéssel fejenként 350, — ’ A szobában három fekhely ‘ van: két sezlon és egy kétszemélyes kihúzható heverő. Mosdás a konyhában, ahol a család is mosakszdk. A csui pasz 40-es égő ijesztő: „hogy fogunk itt tanulni?” — Jöhetnek már holnap is, de egy hétig egy kicsit össze kell húzódniuk, mert még van itt egy lakóm. Távozóban utánunk szól: — Ha jönnek, ágyneműt is hozzanak. Gyors számolás: 5x350 egyenlő 1750 forint; egy 5x5 ös szobáért. Egy négyzetméterért 87,50 forintot kap, ha egyáltalán kiveszik. Rendszeres ellenőrzést Aki most szobát keres, bőven válogathat. Az árak a legtöbb helyen a szerény körülményekhez ‘ igazodnak. Egy mutátós albérletért, azonban itt-ott elkérnek négyzetméterenként 80—100 forintot is. Ez már a zsarolás határát súroljaA szobák legtöbbjét diáitok bérelik. Érdemes lenne társadalmi bizottságot létrehozni (KISZ, nőtanács, művelődés- ügyi szervek) amely az „exter- nátusban’” lakó diákok szálláskörülményeit rendszeresen ellenőrizné. Miklósvári—Szilágyi Szabolcs-Szatmárban f-örténf című pályázatunkra érkezett írás OLVASÓNK ÍRJA: Segítség Szászhalombattának A Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalatnál is segíti a tervteljesítést, az önköltségcsökkentés, az eredményes termelést a szocialista munkaverseny. A brigádok egymás között is; versenyéznek a termelőmunkában, a tanulásban, a kulturális vállalások teljesítésében. Az év elejétől szeptember 1-ig 800 ezer forinttal csökkent az üzem önköltsége, főként a fűtőolaj, a villamos energia és A próba-szobalány az importanyag megtakarítás következtében. A vállalat dolgozóinak helytállása még azt is lehetővé tette, hogy saját feladataink elvégzése mellett, augusztusban egy 15 fős építőbrigádunk segíthesse a Szászhalombattán épülő kőolajipari kombinát mielőbbi felépítését. A brigádot Nagy Imre kőműves, „A nehézipar kiváló dolgozója’’ vezette. Tolnai Zsuzsa 12—13 éves lehettem. Egy híres ügyvédcsaládhoz hordta öcsém a tejet, egyszer azonban beteg lett, s helyette nekem kellett néhány napig hordanom. A harmadik reggel közrefogott a nagyságos asszony meg a menyasszony lánya, hogy férjhez ment a szobalányuk és amíg ők egy i jó lányt találnak, szegődjék el hozzájuk. Néhány hétről van szó csupán. Meglássam csak milyen jó dolgom lesz! Nem lesz sok munkám, mert csak négyen vannak: a mama, a lúsasszony és a két fiú; a kisebbik diák, az idősebb ügyvéd. A szép, helyes kisasszony megígérte, hogy a fizetésen felül még ruhát is ad nekem, mert tetszem neki. Nagy gondba estem, mert eddig csak a mezőn dolgoztam, s nem ismertem a nagyúri tempókat. Más óidéiról pedig csábított az ígért, kérését. Végül úgy határoztak a szüleim, hogy amíg a nagy mezei munka be nem jön, elmehetek. így lett aztán, hogy éppen húsvét nagypéntekén elmentem, hogy elfoglaljam munkahelyem. Négyszobás, szép lakásuk volt. Mesebeli pompa mindenütt. A konyha, ahova bevittek, ínycsiklandó illattal volt tele. Egy irgalmatlan nagy fazékban éppen két sonka főtt, egy másikban ötven darab tojás és néhány szál kolbász. A kisasszony elindult velem a betanítási munkára. A konyhából nyílott a speiz, ahogy ők nevezték. Én csak raktárnak hívtam. Ahogy az meg volt rakva étellel, itallal, gyümölccsel, disznósággal! Csak tátottám a számat a csodálkozástól. A kisaszony készítette az ebédet, mert a mama elhízott, duplatokájú, nehézkes mozgású asszonyság volt. ű csak dirigált. Elkészült az ebéd, a kisaszony irányításával gyorsan megterítettünk. Ott ebédelt a vőlegénye is, egy csinos erdélyi, főhadnagy, aki ebéd alatt megkért, hogy oldalt álljak. Már nem tudom, kihez hasonlítsatták a „profilomat” — ahogy ők mondták. Éppen a nagy álló tükör előtt álltam, s igen tetszett nekem, hogy talpig láthattam magam, mert eddig az arcom elejét, — ha láttam. Az ebéd utáni teendők gyorsan mentek, ám a végét nemigen láthattam, mert amilyen nehézkes volt a nagysága, olyan könnyen tudott dirigálni, olyan gyorsan pergett a nyelve. Ahogy lemértem az eszemmel, úgy pár kilométer lehetett hátra lefekvésig. Otthon, bár nehéz mezei munkán voltam, este kilenckor lefekhettem legalább, — de egye fene: új pálya, új élet. A konyha négy órára rendben lett. Ekkor csönget a '„nagysága”. Belibbenek. — Erzsi fiam! A speizből megy a lépcső, menjen fel a padlásra és hozzon magának paplanlepedöt! — Igenis. — Várjon csak! Szedjen össze mindent, (amit talál! És hozza le! Ha minden .rendben Jesz, a cipők is ragyognak, húzzon magának tiszta paplant és párnát és lefekhet. Az ágya a konyhában van! — Várjon csak! Tíz órakor a kaput bezárja, a kulcsot odateszi a kapu aljához, mert a főtisztelendő úr esténként itt kártyázik. Kiengedni nem kell, mert későn megy el. — Igenis, nagysága —■ mondtam és elindultam megkeresni a paplanlepedőket, amikről eddig azt sem tudtam, mi fán teremnek. Felmentem a padlásra, szétnéztem. Láttam én ott olyan rózsaszínű, meg csíkos párnahajakat, dunyhahuzatokat, közel is mentem hozzájuk, de paplanlepedőt nem találtam én sehol. Keringek, nézem, tapogatom, ez bizony isten dunyhahaj. Hát most jelentsem, hogy nincs paplanlepedő? Vagy kereskedjem tovább? Butának sem akartam látszani semmiképpen, pláne az első napon. Hát kereskedtem tovább. Amint szorongatva ott kutatok, a kémény mellé lerakva egy irgalmatlan nagy csomó csíkos valamit fedeztem fel, Megfogok egyet, — porzik, ahogy megmozdítom, szinte füstöl az évek óta rárakódó portól. Hát olyan méteres nagyságú vastag valamik voltak, kék- csikosak, — most már tudom, hogy matracok. No, csakhogy megvagytok, gondoltam megkönnyebbülve, nem maradok már miattatok szégyenbe. Dehogy fogok én ezek között aludni?' Mindegy, majd lesz valami. A parancs az parancs. Azt mondták mindet vigyem le. hát nekiláttam. De most kilencszer sétáljak le fel a magas padláslépcsőn? Lehet ezt könnyebben is: fogok egyet, meglódítom a padlásajtóból. Tompa puffanás lett, majd irgalmatlan porfelhő. Már mindegy, egy füst alatt lehajlgálom az összest. Mire lenn volt mind, az ajtó is tökéletesen el volt torlaszolva. Odabenn csengetnek, talán már harmadszor, és hogy nem tudtam menni, elindultak a keresésemre. Nyitnák a konyhából az ajtót, nem nyílik. Kiabálnak: Erzsi! Erzsóka! Hol van? Hol a fenében ez a lány! Közben a portól majd megfulladok. Se én kimenni nem tudok, se ők bejönni nem képesek. Éppen hazajött a nyúrga diákfiúk, az segít benyomni az ajtót. A nagysága amint bepillantott, a fejéhez kapott, s olyat sikított, hogy majd lecsúsztam ijedtemben a létráról. No, volt jé- zusmária és minden szentek. Tönkrement a kamrám, az élelem, minden, minden!... sikította a nagysága. A kisasszony találta fel végre magát: — Hordja vissza Erzsiké, eggyével mindet, ahol volt, mondta. A nagyfiú röhögött: — Kellett nektek sült paraszt, aki azt! sem tudja, mi a paplanlepedő. A mama dühében nyakon,teremti és tovább 'sikoltozik: — Elküldöm, kidobom, azonnal kidobom! — De mama, — mondja a kisasszony — ne tedd ezt, tudod, • hogy két hét múlva esküszünk, s kell a segítség. Én közben leszédelegtem a létrán s a sarokban vártam pityeregve, mikor ken le néhányat a nagysága. — Az a csikós ott a madzagon, az a paplanlepedő, Erzsókám! — mondta a kisasz- szony. Menj szépen és hozd le őket. Én hálásan mosolyogtam rá és boldogan ugrottam föl újra azokért a rusnya paplanlepedőkért. A mama pöfögött még, vacsorára azonban ő is abbahagyta. Vacsora után jön az esti tortúra. Mosogatás, pucolás újbóL Tíz órakor kaput zárok. A család együtt van. Kártyáznak. Ott a főtisztelendő úr is. Éppen az én baklövésemen derülnek. Az urfi vizet kér, viszem a poharat kis tálcán, elébe tartom, az még csak olvas, fel se néz. Én leteszem elé a poharat félkézzel, s indulok ki. — Jöjjön csak vissza!'Hozzon másat! — Miért? J — Hogyhogy miért! Mert kézzel fogta meg a poharat! No, gondoltam, de kényes az urfi. A konyhába tán a lábammal fogtam meg, amíg megtöltöttem. Tizenegy órakor végre búcsúikodtam, s mentem a konyhába. Ott a csikós paplanhuzat. De hol a paplan? És hol az ágy? Van asztal, mosdó és egy kis kredencféle földig leterítve, rajta csészék, de ágy sehol. Van ugyan egy kicsi, rövid kanapé, ’alig egy méter. Azon a család szemefénye egy drótszörű foxi, a kis Csibi. Múlik az idő, én már halálosan fáradt vagyok. Meg is mosdom, de ágy még mindig nincs sehol. Visszamennék megkérdezni, hogy hol van, de' már elköszöntem, meg hát meg is mondták, hógy a konyhában van, hát itt kell lennie vala- lahoL Dühösen keresem tovább, aludni csak kell valahol. Közben pokolra kívánom az úri életet paplanostól, ágyastól, mindenestől. Nini! hat itt a kis kanapé! Ma éjjelre ez is megteszi. Kezdem lecsalogatni a kis Csibit, mondom neki gyere le aranyos kutyuskám, de az füle botját sem mozdítja. Próbálok hozzányúlni, hogy letegyem, az meg rám vicsorog és olyan lármát csinál, hogy rá sem mertem nézni tovább. — A dög vigye el, — gondoltam és nézelődtem keservesen tovább. Matatok, babrálok, a kredencfélén felhajtom a térítőt, hát csodák csodája, nem krédenc az, hanem egy vasalkotmány, keskeny és magas, párna és piros valami van benne. Kolumbusz nem örülhetett jobban felfedezésén. Leszedem róla a csészéket, vekkert, éppen fél kettőt mutat, — és kivontatom a konyha közepére. Csak azt nem tudtam még, hogy feküdjem bele és hogy jön ki a párna belőle. Vizsgálom, húzogatom ezt a téglaformáju összevasalt valamit. Csak nem akar valami ágy formát felvenni. Meguntam a kísérletezgetést és a hokedlin elkezdtem siratni a mi jó kis di- kónkat. Mindegy, ha hárman vagyunk is rajta, gyerekek, egy dunyha alatt, de jól lehet ott ludni. Üjra elfogott a düh és keservemben magamhoz szorítottam a vasalkotmányt. Egy csattanás — és mellbevágva terülök el a padlón. Fájdalom ide, ütődés oda, de az ágy végre kiterült teljes nagyságában. A kis Csibi álmából felriadva a nagy zajra, ugatni kezdett. Sn fel tápás zkodtam, megtapogattam tagjaimat, hogy megvannak-e, felhuzigáltam a csíkos huzatot, közben eldaráltam az úr imáját és egy nagy sóhajtással kimerültén rogytam méltán megérdemelt fekhelyemre éjfél után három órakor, nagyszombat hajnalán. Másnap a feltámadás kissé nehezen ment, de a vekker be volt állítva és a Csibi is telezte. Két hétig tartott a szobalányságom. Beköszöntött a dologidő és menni kellett a mezőre. Nem tudtam megszokni, hogy a nagyságos nama meg a főtisztelendő úr egész este, éjfélig olyan vastag szivarokból pöfékeltek, hogy majd elájultam a büdös szagától. Hazamentem hát dohányt nevelni, mezőre járni. Babinecz Mihályn# Kisvárdai padok, tervek „Albérlőt felveszek”
