Kelet-Magyarország, 1964. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1964-09-12 / 214. szám

Záhonyi KISZ-fíatalok kongresszusi vállalása Községfejlesztési eredményben legjobb község Ismeretes, hogy Záhony a közelmúltban egy szép új állomásépületet kapott. Ugyancsak nem régen épült mögötte a lakótelep. Az új állomás és a lakótelep közöt­ti térségen egy elhanyagolt gyümölcsös állt fertőzött fákkal, valamint szétszórtan hulladék anyagok, építkezé­sekből visszamaradt törme- lékdombok. Sürgetővé vált az elhanyagolt terület ren­dezése, de pénzfedezet nem volt erre a célra. így nem maradt más hátra, mint a terület társadalmi munkával történő parkosítása, helyi anyagokból és a meglévő lehetőségekkel A záhonyi alapszervi KISZ-bizottságok kezdemé­nyezésére a záhonyi fiatalok a KISZ IJ. kongresszusa tiszteletére elvállalták a terület parkosításét. A szak- emberek becslese szerint, szerény számítások mellett fo~ kel­is körülbelül 200 ezer rint értékű munkát lett elvégezni. Július végén kezdtük el a munkát és eddig 95 száza­lékban végeztünk a feladat­tal. A vállalás teljesítését a sárgakavics hiánya gátolja. A parkosítási munkán 346 fiatal dolgozott, 1173 társa­dalmi munkaóra ráfordítás­sal. Több lelkes fiatal két- három alkalommal is részt vett a munkában, így Sza­bó Judit, Kovács Sándor, Péczeli János, Iszlay László, Pokol Béla, Zubály Lajos, Kocserha Albert. Ilyen nagy­mértékű társadalmi munka- akció még nem volt Zá­honyban. A fiatalok lelkes munkáját segítették a külön­böző vállalatok, intézmények vezetői. Gál Gyula, KISZ KB szervező Nyírlugos lakói őszinte örömmel fogadták a hírt, hogy a közeli években kö­zépiskola épül a községben, s ehhez a maguk erejéből is hozzá kívántak járulni. Min­denekelőtt pedagógusla­kásokra lesz szükség. Ezért vette községfejlesztési tervé­be a községi tanács 4 tanári szolgálati lakás megépítését. Júliusban fogtunk a lakás­építéshez, s a vártnál jobb eredmények születtek. Eddig csaknem 60 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát vé­geztek a község lakói az építkezésen. Hasonló módon épült már ebben az évben egy tűzoltó­szertár, valamint a község­hez tartozó tanyán egy kor­szerű orvosi rendelő és vá­rószoba. A község vezetői és lakói szeretnék megtartani azt a vándorzászlót, amelyet a községfejlesztésben leg­jobb községnek ad át évről évre a járási tanács vb. Kujbus Miklós Nincs már szükség rá ? Munkaerőt alkalmaznak a nagykallói gépállomás felvételre keres 5 hónapra helyettesíteni pénztárkezelésben jártas gépírónőt Jelentkezni: írásban, vagy sze­mélyesen. Nagykálló, Gép­állomás. (16453) Épületlakatos szakmunkásokat központi szünk. alapján. Vállalat U. 4. sz. telepünkre felve- Bérezés megegyezés Építő- és Szerelő Nyíregyháza, Kallói (16474) Elmúlt egy éve, hogy befe­jezték a közművesítési mun­kát a Báthori utcában, az árkokat beföldelték. Ám a munkálatokból visszamaradó betongyűrűk még ma is az utcát „díszítik’”. Már ameny­nyire szükség van itt ezekre a „díszekre“! Hiszen gátol­ják a közlekedést. A város­ban másutt is folynak ha­sonló munkálatok, ahol bizo­nyára felhasználhatnák. A Báthori utca lakói A mélyszántás haszna Az újfehértói Kossuth Tsz- ben az elmúlt évben a föld­terület nagy százalékán el­végezték az őszi mélyszán­tást a tavaszi vetések alá. Ennek eredményeként érték el, hogy az idei aszályos idő­járás ellenére szabolcsi do­hányból előreláthatólag 10 mázsás lesz a holdankénti termésátlag. Burgonyából 60—70 mázsás átlagtermés betakarítására számíthatnak 50 holdról. Természetesen a vezetőség jó irányító munkája mellett e szép termés eléréséhez a tagság odaadó munkája is hozzájárult a területek mű­velésével. A kálmánházi Uj Élet Tsz-ben is megvan a jó munka eredménye: befejez­ték a dohánytörést és a várható termésátlag megha­ladja a 8 mázsát, ami lénye­gesen befolyásolja majd a zárszámadás sikerét Hollósi Árpád Nemzetközi szövetkezeti küldöttség Újfehértón Hét ország szövetkezeti szakembereinek tanácskozása volt az elmúlt napokban Bu­dapesten a Gellért Szálló kü­löntermében. A Szovjetunió, Bulgária Csehszlovákia, Lengyelország, a Német De­mokratikus Köztársaság, Ro­mánia és Magyarország szö­vetkezeti szakemberei jöttek össze erre a konferenciára. A konferencián Szirmai Jenő, a SZÖVQSZ igazgatóságának elnöke, Lipták Sándor, a VOSZK igazgatója, dr Seté­nyi József, a SZÖVOSZ ke­reskedelmi szervezeti és technikai főosztályának ve­zetője tartottak előadást. Az előadások után a Nem­zetközi Szövetkezeti Kong­resszus tagjai vidéki tanul­mányi útra indultak. Ennek során egy harminc tagú kül­földi küldöttség érkezett csü­törtökön délután Ujfehértó- ra. Megtekintették a szövet­kezet korszerű és remekül berendezett áruházát, cseme­geboltját és az újfehértóiak kedvenc szórakozóhelyét, a kitűnően felszerelt és jól be­rendezett presszót. A szovjet küldöttségnek különösen az önkiszolgáló áruház berendezése és fel­szerelése, raktárkészlete tet­szett, amely az áruház veze­tőjét, Baraksó Jánctt dicsé­ri. A presszó helyiségeiben baráti beszélgetésre ültek össze a küldöttek. Megdi­csérték a gyors és előzékeny kiszolgálást é§ a presszó ve­zetőjét, Mike Andrást. Az újfehértói látogatás Után a vendégek Hajdúszo­boszlóra m litek, ahol a Bé­ke Üdülőben kultúrműsort néztek végig. Ebben a műsor­ban^ ugyancsak szabdícsiak arattak sikert. Az ököritófül- pösi csoport Fergeteges tán­ca váltott ki nagy tetszést, és a nagy leállói »zövetkezeti csoport táncosai arattak si­kert Farkas Pál Söripari Vállalat azonnali felvételre keres férfi segédmunkásokat Munkásszállás van. Jelentkezés: Bp. X. kér. Maglódy út 17. Munkaerőgaz­dálkodás. (Bp. 1506) Az ÉM 25. Állami Építőipari Vállalat Budapest és Pest megye területén lévő munka­helyeire azonnal felvesz kőműves szakmun­kásokat, valamint férfi segédmunkásokat, továbbá gyakorlott KUBIKUS BRIGÁDOKAT, akiket önelszámolási alapon foglalkoztatunk. Munkásszál­lás biztosított. Jelentkezés: Bp. XXI. kér. (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19—21. Vidé­kieknek tanácsi igazolás szük­séges. (Bp. 1257) Áruházunkat tatarozás miatt f. hó 13-án és 14-én zárva tartjuk. Csemege Élel­miszerkereskedelmi Vállalat. (441) 8 általános fiúkat iskolát végzett ipari tanulónak kőműves, ács, vesbeton- szerelő szakmákra azon­nal felvesz az E. M. Szabolcs megyei Áll. Építőipari Vállalat. Nyíregy­háza, Széchenyi út 43. (4150) Admiiiiszíraítv munkakörben szerződéses munkára egy főt alkalmazunk. Jelentkezés: Bocskai u. 5. sz. (16468) Idősebb, beteg nő mellé ápo­lónőt keresünk. Laktanya tér 12. (3893) Rakamazi Cipész Ktsz belső- ellenŐrl munkakör betöltésére azonnali felvételre munkaerőt keres. Besorolás a 13/1982. O. V. határozat értelmében. Je­lentkezés a Rakamazi Cipész Ktsz-nél. (443)' Élelmiszer kereskedelemben szakképzett férfi munkaerőt felveszünk. FÜSZÉRT Válla­lat, Nyíregyháza, Simái út 8. (443) A Nyíregyházi Almatároló férfi és női munkásokat vesz fel. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. (3911) Az ÉM 25. sz. Állami Építő­ipari Vállalat Budapest és Pest megye területén lévő munkahelyeire azonnal felvesz lakatos, villanyszerelő bádogos, csőszerelő, burkoló és festő szakmunkásokat valamint azok mellé FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Egyes szakmák esetében kül- szolgáJatos alapon. Szakmun­kás vizsga letétele lehetséges. Munkásszállás biztosított. Je­lentkezés: Bp. XXL kér, (Cse­pel) Rákóczi Ferenc u. 197. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. (Bp. 1268) Jazz-zongora, operett és táncdal tanítása, Sip u. 4. (3890) Kőműves és tetőfedő szakmunkásokat azonnal (elveszünk. Építő és Szerelő Vállalat. Nyíregyháza Káliéi út. 4. sz. _______• :■ __ (4149) Fűtési idényre vizsgázott kazánfűtőt felveszünk. Beru­házási bank Nyíregyháza, Szabadság tér 9. a. (440) A Tatabányai Szénbányászati Tröszt üzemei 18-tól 45 éves korig munkavállalókat vesz fel teljesítménybérezéssel. Felvétel esetén szállást és ét­kezést kedvezményes áron biz­tosítunk. JELENTKEZNI LEHET: A TATABANYAI SZÉNBÁNYÁ­SZATI TRÖSZT MUNKA­ÜGYI OSZTÁLYÁN. (Bp. 1197) A nyíregyházi dolgozók önálló általános esti iskolájában az eligazító tanévnyitót SZEPTEMBER I8.-ÁN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR tarjuk az V. sz. általános iskolában, Felszabadulás út 9 szám alatt. Tanévnyitóig a beirat­kozás folyamatosan tör­ténik, jelentkezőket minden osztályba el­fogadunk. A fizikai és a barkácsoló szak­kör termékeiből egyébként minden év tavaszán ajándék- csomagokat készítenek a tanyai iskoláknak és a városi óvo­dáknak. Hamarosan két jelentős ese­mény színhelye lesz a művelő­dési ház. Szeptember 29-én tartja alakuló ülését a szocia­lista brigádok klubja, amelyre már száznál is többen jelent­keztek. Farkas Géza igazgató el­mondta: a szocialista brigádok­nál a kulturális vállalások tel­jesítése akadozik leginkább. Ezt kívánják segíteni. Ugyan­csak szervezik már a műsza­kiak klubját is, amely a műsza­ki értelmiség szakmai tovább­képzésén kívül szórakoztatási funkciót is betölt majd. Jelentős anyagi áldozattal teremtik meg a bővülő tevé­kenység tárgyi feltételeit. Még ebben az évben 160 ezer forint értékű felújításra kerül sor a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. (a. s. Egyre látogatottabb a Szak- i szervezetek Megyei Tanácsának 1 „Móricz Zsigmond” Művelődé- r si Háza. Ez nemcsak a külön- < böző rendezvényeken megjele- i nők létszámában tükröződik, < hanem abban is, hogy a ház 25 csoportjának, szakkörének t ma már félezer állandó tagja < van. 1 Második éve van meg mind- ; össze az ifjúsági klub, de máris nagy népszerűségnek ör- ] vend. Vasárnap délutáni prog- ] ramjai pótolni igyekeznek a , megyeszékhely fiataljainak hiányos lehetőségét. A kötött foglalkozások — művészeti előadások, úti élménybeszámo­lók, irodalmi délutánok — mellett bőven nyílik alkalom játékra, szórakozásra. Szeptember 20-án tartja első idei összejövetelét a népműve­lők megyei klubja. Amig ta­valy csak három ízben talál­koztak itt a kultúrmunkások, addig az idén már minden hó- ; napban kicserélhetik tapaszta- ) lataikat a szabolcsi népműve­lők. Egyedüli jelenleg az ország­ban a Móricz Zsigmond Műve­lődési Ház fizikai szemléltető eszközöket készítő szakköre. Itt az iskolai politechnikai ismere­teiket bővítik a diákok az elktromos alapismeretektől az ■ üvegtechnikáig. Nemrég fel­kérte a Művelődésügyi Mi­nisztérium a ház vezetőit: te­gyék lehetővé egy országos ta­pasztalatcsere megtartását Nyíregyházán a politechnikai szakkörök tevékenységéről. Itt a helyszínen kívánják meg­ismertetni a szakemberekkel a nyíregyházi eredményeket. Vo­natkozik ez a barkácsoló szak­körre is, amelynek tagjai ügyes gyermekjátékokat készítenek. Dohány pajtát, családi házat épít a szatmári tsz-ek építőipari társulása Tsz Építőipari Vállalkozás a leve a kilenc falu társulásá­lak. Nagyar, Kisar, Milota, Panyola, Jánkmajtis, Tunyog- natolcs, Turriese, Nagycserkesz ís Fehérgyarmat termelőszö­vetkezetei ugyanis kerített al­máskerttel szeretnék növelni a jövedelmüket. De hát a kerítést szolgáló betonoszlop nagyon költséges Szatmárban. A tiszai sóder, kavics meg mire való, kérdezték a müö- taiak? S betonüzem életrehívá- sát javasolták az érdekeltek- lek. Ök már 1958—1959-ben fog­lalkoztak is kútcső, betoncse­rép készítésével, de abba hagy­ták, mivel hogy a TÜZÉP ak­kor még ném adott cementet. Az első felső-tiszai tsz-ipari vállalkozás tehát a cementen állt vagy bukott. A vállalko­zás mégis sikerült. A milotai betopüzem él és örvendetesen működik. A felső-tiszai (fehérgyarma­ti) tsz építő vállalkozás még­sem azért született, hogy be­tonoszlopokat, kútgyűrűket gyártson Milotán. A társulás s tennelőszövet- i kezetek közös építkezéseit 1 szolgálja. Panyolán gépszínt, J garázst, Nagyaron, Milotán és más helyen dohánypajtákat . építenek. Kölesén kísérleti paj- ' tát is emelnek. Aztán „korsze­rűsítik” az 1960-ban épült szerfás-istállókat. Nemcsak ilyen szerfás építkezést javíta­nak. A Szabolcs-Szatmárba küldött dohánypajta típuster­ven is változtatnak. Erre azért van szükség, mert a típusterv szerkesztője nem ismeri a sza­bolcsi szűzdohányt. Ez a téve­dés komoly kárt okozott a tsz-eknek. A típusterv szerint épített dohánypajtákban ugyanis a rudak csak 60 centi­méter távolságra vannak egy­mástól, ezáltal a zöld dohány­levelek összeértek és megrom­lottak, Most a felső-tiszai tsz építési vállalkozás változtat a dohánypajta típustervén és úgy építi, bogy a dohánypajtákban a nagyobb levelű szűzdohányt is romlás nélkül tárolhassák a taa-ek. Ez komoly dolog. A tsz építő vállalkozás 5,5 millió fo­rint értékben épít megfelelő cserepes dohánypaj iákat Sza- boles-Szatmár megyében. A tsz építési vállalkozás 130 szakmunkással dolgozik. A szakmunkások pótlására is gondoltak. Tizenhat fiatalt, ács, kőműves, ipari tanulóként szerződtettek és tanítottak. Az új tsz ipar; vállalkozás a tsz-tagok családi ház építését is segíti. Kisaron például négy tsz-tagnak építenek családi há­zat. Az új családi házakat úgy építik, hogy a tsz-tag nyújtotta segédmunkákat beszámítják az építkezés Költségébe. A kétszo­bás családi ház építése így az építési anyagon kívül 25 ezer, a háromszobás családi ház építése csak 35 ezer forintba kerül a ház építtetőjének. Ezek a családi házak korszerűek és fürdőszobásak. Lengyel Ge­deon ég Gazsó Gyula tsz-tagok már ilyen olcsó családi házat építtettek maguknak a tsz épí­tési vállalkozással. Balázs Árpád Szocialista brigádok klubja nyílik Fiatalok vasárnap délutánjai — Havonta találkoznak a népművelők — Országos tapasztalatcsere Nyíregyházán

Next

/
Oldalképek
Tartalom