Kelet-Magyarország, 1964. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1964-09-27 / 227. szám

Hogy mindenre jusson Nem túl nagy az összeg, — ha jól beosztják mégis sokat segíthet. Milyen módot találnak arra, hogy a kulturális alap a szó teljes értelmében egyik anya­gi alapja legyen a tsz kultúrá- lódásának? Újság, folyóirat — mint jutalom A két és fél milliós vagyon­nal rendelkező 15 éves fényes- litkei Fürts Sándor Tsz évek óta 40—50 forintot fizet tag­jainak egy-egy munkaegység­re. Fő jövedelmi forrásuk az alma, 150 holdas gyümölcsös­ben gazdálkodnak. — Az idén 42 forintot ter­vezünk munkaegységenként — mondja Szépfi Zoltán elnök. — Az idei szociális és kulturá­lis alapunk néhány forint hí­ján 25 ezer. Egy harmada a kul­turális alap: 2 ezer forintot köl­töttünk könyvekre, ezer forin­tot adtunk az iskolának, gyer­meknapi és egyéb iskolai ren­dezvényekre. A nők napján 800 forintot utaltunk ki, az öregek megvendégelése is költ­séggel járt. Az elnök számvetéséből ki­tűnik: mindenhová adtak egy kicsit, elaprózódott a pénz. Amolyan mindenes kasszának vélték a kulturális alapot. Kö­zös színházlátogatásra 3 ezer forintot költöttek. Szükséges lenne jól berendezni a tsz-klu- bot, amely csak névlegesen működik. — Sajnos nem kapunk szé­keket — érvel az elnök. — így aztán átadtuk a falunak, a fia­taloknak, szórakozzunk ben­ne. Kicsi tsz a litkei Fürig Sán­dor, mindössze 8 ezer forint a tényleges kulturális alap, amit nehéz jól beosztani, mégis ész­revehetőbb lenne, ha a szak­munkásképzésre vagy a legin­kább égető művelődési gond megoldására fordítanák, ötle­tes lépés volt újságot, folyóira­tot rendelni tizenkét tsz-tag- nak. Érdekes formája ez az ol­vasás megkedveltetésének... Kettőről a háromra Hatmilliós tiszta vagyona van a tuzséri Rákóczi Tsz-nek, amely nemrég egyesült a helyi Béke Tsz-ssel. Hozzávetőleg 8,5 millió forintot osztanak ki ebben az évben a teljesített munkaegységek után. És mi jűt a kultúrának? — Évente 177 ezer forint az alap. Ennek olyan 60--65 szá­zaléka szociális kiadás — vá­laszol Radnai György főköny­velő. Könyvtár, mozi, színház Előbb felépül a művelődési otthon Tankönyv, írószer a felnőtt tanítóknak Magas színvonalú itt a be­tegellátás, a betegeknek nem­csak a napi fél munkaegységet írják jóvá, hanem külön pénz­összeget is kapnak. „Táppénz­nek” hívják. — Különben nálunk is az van, ami a legtöbb tsz-nél. A községi könyvtárnak 3 ezer fo­rintot adtunk, a sportkör 5 ezer forintot vitt el, megérdemlik, jól játszanak. Száz dolgozó volt kétnapos kiránduláson, heten a kiállításon. Harmincöt szak­munkástanuló járt tanulmányi bemutatón az Üjfehértói Ál­lami Gazdaságoban, ez is a kulturális alapból futotta... így sorakoznak a kiadások. A tuzséri számlán is van apró­pénz, mint az önkéntes tűzol­tóverseny költsége. Gazdag tsz, a helyi szervek, egyesületek el­várják, hogy segítsék őket. A tsz vezetői azonban ügyelnek arra, hogy az apró csatornákon ne folyjon el a kulturális alap java. Ebben az évben főleg a tapasztalatcsere, a szakmun­kásképzés vitte el a nagyobb összegeket, külföldi tanulmá­nyi útra is jutott belőle. • — A legutóbbi közgyűlés 2- ről 3 százalékra emelte a szo­ciális és kulturális alapot — veszi át a szót Révész Kálmán tsz-elnök. — Épp most jövök a tanács vb-ülésről, már meg­Új KÖNYV; Tóth Árpád összes müvei van a típusterv a 250 szemé­lyes művelődési otthon felépí­téséhez. Ehhez a tsz kulturális alapjából is ■ hozzájárulunk minden évben. Ezért is emelte fel a tagság egy százalékkal az évi összeget. Iskola a fsz-ben 6,3 millió a mándoki Új Élet tiszta vagyona. Ebben az év­ben 21 ezer farihtot költöttek kulturális célokra. A tsz telje­sen magára vállalta a tsz-ta- gok tanulási kiadásait. Tsz üze­mi iskola működik a tsz épü­letében, 25 dolgozó tanul az ál­talános iskolai esti VII. és VIII. osztályában. Czap Lajos elnök és Bánfalvi István főkönyvelő a tankönyvek, füzetek, írósze­rek számláit mutatják. — Megvásárolunk mindent. A tagokra csak a tanulás vár. Tavaly 25 ezer forintot költött a tsz-ünk a tanulásra, a könyv­tárra, a színjátszó együttesre... Három tsz, nagyjából azonos nézőpont — mégis akad helyi sajátosság az alap felhasználá­sában. Recept sehol nincs. Va­lami mégis eligazítja a tsz-eket, a helyi igények, a tagság véle­ménye, amely ebben az eset­ben sem lehet harmadrendű. Páll Géza A költő egy-egv, kevéssé is­mert fényképportréja ál! mindkét kötet versei előtt és nem a tankönyvekből megszo­kott, kicsit eltúlzott szomorú­sága, szalmakalapos önarckép. Tóth Árpád vidámabb, fiatalo­sabban eleven fénykép-arcai ez illusztráción túl, a kötetek tar­talmi újdonságára is figyel­meztetően utalnak. A hajdani „második Nyugat­nemzedék” egyik legnagyobb hatású alkotójának költői élet­művét ez alkalomból értékel­ni, mégcsak ismertetni is hiá­bavaló lenne, — nomeg fölös­leges. E versek, sorok sokasá­ga (csakúgy, mint a műfordí­tásoké is az eredeti költemé­nyek mellett) idestova szálló­ige lett; elég a versek többsé­gének címét idézni, hogy rá­juk ismerjen az olvasó. Az Akadémiai Kiadó újdonsága mind a hivatásos irodalmárok­hoz, mind a nagyközönséghez szól. Hozzáférhető áron kapha­tó, és külseje, kiállítása is szí­nesebb. vonzóbb, mint a ha­sonló jellegű gyűjteményeké. Igényei mindenekelőtt tudo­mányosak. A függelékként mellékelt jegyzetek, adatok — a költemények keletkezési kö­rülményeiről, változatairól, és sorsukról: érdekesek, olvas­mánynak is izgalmasak mind­azok számára, akik Tóth Ár­pád műveit az előző kiadások­ból ismerik. Az olvasók legtöbbje máig hajlamos csupán a melankó­Kulturális mozaik lia, a szomorkás hangula­tok szerény lírájáért, a ritka meggyőző forma­művészetért kedveli Tóth Ár­pádot. Az életmű belső ará­nyairól a szokottnál igazságo­sabb fogalmakat ez a legújabb kiadás ad majd. Bemutat nem­csak néhány frissíelfedezésű verset, de "egész ciklusokat: egy, mennyiségileg is jelentős, egyébfajta lírát. A szikrázó- szellemesen harcias Tóth Árpa dét. A hírlapi szatirikusét, aki a napisajtó követelte aktuali tást, az egyértelmű színvallás szándékát példaadóan, s a ieg kisebb engedmény nélkül egyeztette a reá jc-llemző mes­terségbeli Igényességgel, A kötetek 450 verset (mint­egy 12 és fél ezer verssort) tar­talmaznak. Közlik továbbá a töredékeket, rögtönzéseket, s a Debreceni Nagy Újság 1911— 13-as évfolyamában megjelent tréfás hírlapi rigmusokat is. Tóth Árpád stílusparódiái, sza­tirikus irodalmi jellemvázlatai, a kortárs Karinthy Frigyes hu­morának — nemcsak hangsú­lyaikban, de értékükben is ta­nulságos tartalmasságukban is — közeli rokonai. A kiadvány jelentősége, per­sze, nem ezekben a kuriózu­mokban áll. Hanem mindenek­előtt a — Kardos László szer­kesztette — kritikai kiadás ter­mészetéből adódó, a tudomá­nyosságnak tett teljesigényű elégtételben. Schiller Usetnamhnn Nemrégen fordították le viet­nami nyelvre és rövidesen elő­adjak Friedrich Schiller Teli Vilmos című drámáját. • Színidről a Louiri I tt ti A francia dekoratív műve­li szék szövetsége kezdeményezé­sére a Louvre egyik pavilonjá­nak előcsarnokában Jean-Marie Serrau igazgatása alatt új szín- társulat kezdte meg működését. Háromszor egy héten adnak elő színdarabokat, verseket, sőt fil­meket is vetítenek. Ismeretlen Lopede Vegn darab Olyan film a Négy lány egy udvarban, mely felett nem le­het azonnal napirendre térni. Beszélni kell a filmről, sőt vi­tázni. (Különösen jó lenne a falusi nevelőtestületekben.) Négy falusi tanító lány a film főszereplője egy kis bányász­faluban. Négy különböző típus. Mindegyik vágyódik a boldog­ság után, keresi, kutatja a hoz­závezető utat, — más más fel­fogással. Lenke, (Törőcsik Ma­ri) őszinte nyíltsággal, bizako­dással, Szilvia, a fiatal igazga­tónő (Dallos Szilvia) rezignál­tén, a csalódottak fásultságá­val, Vilma (Parragi Mária fő­iskolai hallgató) heves vérmér­séklettel, kissé könnyelműen és Matilú (Nagy Anna) magába- hajlóan, vénlányosán. Ebbe a látszólag idillikus környezetbe (,robban be” egy éjszaka a gépkocsi, melynek utasai színvallásra kényszerí­tik a tanítólányokat. Véletlenül toppanák be a négy lányhoz, akik egy házban laknak egy tanítónő ismerősüket keresik. És a véletlen találkozásból kel­lemes este, szórakozás lesz. És Négy lány egy udvarban Üj magyar film Lenke részéről szerelem, a tár­sasággal érkezett fővárosi va­dász iránt. De a kocsi visszamegy, a lá­nyok pedig ottmaradnak a kis faluban, ahol semmi sem törté­nik, semmi szenzáció nem hoz­za lázba az embereket. Kisvár­tatva a vendégek tollából ri­port jelenik meg az egyik lap­ban, négyükről. Hogyan viselkednek a tanító lányok? Milyen összeütközések részesei? Hangulatos, csak ép­pen valószínűtlen a fővárosi vendégek szó szerinti „berob- banása" az alvó házba. Még- iiikább a féktelen mulatozás, melyet oly hamar magukévá tettek a lányok, kivéve a zár­kózott Mafcildot. Még akkor is erős túlzásokat érzünk a ké­pen, ha ezek a lányok olyany- nyira sóvárognak a szórakozás, az esemény iránt Sokkal in. kább szám on kérhető azonban az egysíkú ábrázolás, a kör­nyezet szinte teljes kiiktatása és a probléma teljes leszűkíté­se. De fogadjuk el, hogy a film elsősorban a szerelem problé­máját kívánta bemutatni, az őszinte és az álérzések kont­rasztjában. Rendben van-e úgy, ahogy a filmben látjuk? Valóban igaz-e, hogy a falu unalom atmoszférája kipusztít- ja a szerelmi boldogság csíráját is? Vagyis: a falusi tanító lá­nyokat vénlányságra kénysze­ríti a falusi életforma. Lenke őszinte érzései nem találnak viszonzásra a városi vadászban. Szerencsére a lány nagy ön­uralommal és helyes erkölcsi érzékkel kitér a nősember ajánlata elől, nem akarja oly olcsón adni a boldogságát. A másik lány, Szilvia azért ke­rült falura igazgatónőnek, mert a főnöke, akihez szerelmi kap­csolat fűzte, megunta, vagy ve­szélyesnek találta a további vi­szonyt. „Száműzték” falura. A harmadik lány lelki alkata a vénlány típusa, levelezésekkel éli ki magát, bezárkózik, nem foglalkozik férfiakkal. A negye­dik? Mohó és erőszakos, gyor­san hevülő és szinte közönsé­ges, erkölcsi felfogásban meg­alkuvó: szinte erőszakkal vé­teti el magát az agronómussal, attól sem retten vissza, hogy zsarolja a férfit, azt mondva, hogy terhes. Végül is a négy lány nem éri el a kívánt boldogságot, már ami a szerelmet illeti. A ren­dezői szándék ellenére is azt szűri le a néző a filmből: lám falun egyáltalán nem vár bol­dogság a fiatal értelmiségi nő­re, a falusi életforma ellensége a szerelemnek is. De hol a ki­vezető út? Ezzel jócskán adós marad a film, nyitva hagyja a kérdést. Ha már feltették, jó lett volna a film nyelvén vála­szolni is rá. Pg. Joaquin professzor, aki Lope de Vega életét és műveit ku­tatja, a madridi nemzeti könyv­tárban a nagy író eddig ki nem adott darabját fedezte fel Színészek tudományos kitüntetése A birminghami egyetem a 400 éves Shakespeare-jubileum alkalmából tiszteletbeli dok­torrá avatta az angol színészi élet kitűnőségeit, Laurence Oli­vért, Margaret Leighton t és Peter Brook-ot. Sajtótanács Indiában Az indiai államtanács tör­vényjavaslatot terjeszt elő saj­tótanács létesítéséről. A testű- let feladata „megőrizni In­diában a sajtószabadságot, fenntartani, illetve fokozni az indiai sajtótermékek színvona­lát.” Földes Mihály: Hajnal Pá Este 11 órakor, Móga János altábornagy véget vetett a ha­ditanácsnak: — Lefekszem, urak. Hajnalig senki ne zavarjon. Mihelyt fel­dereng az új nap, elvonulunk Buda felé. Könnyedén vigyázzba szedte magát a sasos fekete-sárga ha- dilobogó előtt, s elhagyta az ivót, hogy az udvari részen számára berendezett kis szobá­ban lefeküdjék. Anakker őr­nagy előzékenyen elkísérte, sárgás, pergamentszínű tenye­rével védve a gyertya lángját. Ivánka őrnagy, Perczel őrnagy, Millich ezredes és Vitéz had­nagy dermedten néztek a tá­vozók után. Ivánka katonához nem illő sirós hangon szólt: — Szeptember 15-én felad­tuk a határt. Szeptember 18-án Kanizsát, 23-án Szántódot, 26- án Marczalit. És mialatt a pór­nép kaszával, kapával, csép- hadaróval, lőccsel, husánggal nemzeti eposzt ír, mi futunk, visszük az irhánkat. Kedvem lenne kettétörni a kardomat. Anakker visszatért. Németül káromkodott. — Elégedetlen az altábor­nagy úr, — ropogtatta a sza­vakat. — Túlságosan lármás a falu. Csendet akar, mert alud- hi kíván. Uraim intézkedjenek. Ügyet sem vetve tiszttár- taira, kilépett a szabadba, a tá­gas térre, amelyet elleptek a különféle alakulatok, legelői a baranyai. és a szegedi-vásár­helyi nemzetőrök. Nem aludt senki. Tüzek lobogtak minde­nütt. Éppen akkor érkezett meg Lázár első honvéd zászlóalja — magyar trikolór alatt —, ami­kor az öreg, szűrös Mikó a maga módján „rakta a tüzet”: — Beszéltem egy dinnyési emberrel. Azt mondta, Jela- sics holnap este már Pest-Bu­dán akar vacsoráim, s azt üzeni a pákozdi, sukorói és pátkai lányoknak, jól mosa­kodjanak ki, amikorra ideér legényeivel. 1 Pattogatt a tűz, tekergeti a füstje, marta a szemei. M;kó meg mondta a magáét. — A bécsi selyemgatyás császár küldi őket, hogy me­gért robot legyen, meg dézsma. De erre már felbődült egy dühös, palócos hang a füst mögül: — Vakítsa meg a Krisztus azokat, akik még holnap is elfutnak innen! Anakker keményen meg­markolta kardja markolatát. Előlépett az árnyékból Fei- üvöltött: — Ezt a rebellist fogják le! Lárma kerekedett. De távo­labbról. Mi történik ott? Va­laki jön és nagy sokaság kí­séri. Ki a jövevény? Kossuth követe — mond­ják. Á Honvédelmi Bizott­mány parancsával jött. Kül­detésben jár. Nem szabad fel­adni Pest-Budát. Azt kívánja a követ, hogy az altábornagy úr azonnal ébredjen föl és adja k' a parancsot az ellen­állásra. .Mindezt ő maga is el­harsogja a sűrű gyülekezet­nek. A hangja betölti a teret. Az egész ország dermedten kérdi, mi történik itt? Klóga parancsra vár? Kinek a pa­rancsára? A nádor megszö­kött. Lamberget kivégezte a a nép, Cselekedni kell még­pedig azonnal! — Megálljon az úr! — or­dított Anakker. — Kicsoda ön? — Repeczky, Kossuth köve­te. És ön? — Anakker őrnagy. Letar­tóztatom lazításért. ságát. Távolabb a falu népe to­long. Még mielőtt bármi tör­ténhetett volna, Repeczky hangja harsant: — Letartóztat? Engem? For­dítva, jó uram. Én önt és tár­sait bűnös futással vádolom! De jogot szereznek a porond­ra, ha abbahagyják! Hajnal­ban támadni kell! — Kossuth érdekében? — károgott Anakker. — A nemzeti forradalom érdekében! — csattant a vá­lasz. — Aki most veszni hagyja-- Budát, veszni hagyja a szabadságot. És vele „ ha­zát. Ámde, ha itt, Pákozdnál győzünk, talpra ugrik az Kardok, puskák, kaszák és másféle eszközök csillognak a sejtelmes holdfényben. Vad- ludak riadoznak a nagy ma­gasságban, pedig korai még a vonulásuk. Komor arcokra vet rőt fényt a lobogó tűz. Belen­gi a füst az emberfejek soka­egész ország, összeforrna vég­re a hadsereg és a nép. Mert — kemény a szó, tudom —, a nép eddig mást tapasztalt. — Félrebeszél, — kiabált Anakker. — Nekünk csak a stratégia parancsol, senki más. Meg a tények. Az ellenségnek 24 000 embere van és 58 ágyú­ja, nekünk 10 000 emberünk és 35 ágyunk. ’ Közbekiáltot tak: — Már legalább 15 000 em­berünk van! — És újabbak érkeznék folyton! Anakker haragosan tiltako­zott: — Az altábornagy úr azt mondja még gyöngék és , ké­születlenek vagyunk: nem győzhetünk. Az ő szava itt a döntő. — Lebecsüli a nép akara­tát és a lelkesedés erejét. Ren­delje csak öl a támadást és csodákat fog látni. A szűrös földművesek ezrei és ezrei tódulnak ide már órák óta, hogy felsorakozzanak a sor­katonák mellé. •— Rudakra pántolt kaszák­kal, igaz? — Minden fegyver jó fegy­ver — ha jó kézben van.. Meg­mozdultak már a városok ipa­rosai is. .— Ócska vadászmordályok- kal, nemde? — Az igazság különös erőt ad a mordályoknak és a pán­tolt kaszáknak. Meglátja ezen a különös hajnalon. Mire megvirrad, bámulni fog, mi­lyen sokan vagyunk. — Talán, még az asszonyok is csatlakoznak hozzánk, nem? — Igen, az asszonyok is. Ruhát, élelmiszeri, italt, ellá­tási portékát szállítanak a tár­szekereken a férfiak után. Mintha egyetlen ember lenne az egész nemzet: egy a célja, egy az akarata. — ön nem stratéga... — Tájékozódtam. A jobb­szárnyunk ugrásra készen áll Pátkán, nem messze a sukorói úttól. Derékhadunk felduzzadt itt Pákozdon. Balszámyunk pedig fedez bennünket a tó felől. — Repeczky felemelte a hangját: — Az óra ütött. A nép ne­vében parancsolok hát önöK­nek. — Mi a király nevében til­takozunk! — Áz ellenség pedig 9 csá­szár nevében támad. De a ki­rály és a császár ugyanaz, Hát nem érti még mindig? A csá­szár és a király egyet akar: a nép igazát eltiporni. Döntsék el végre, kivel tartanak: a ki­rállyal és a császárral-e, vagy pedig a néppel! És még mielőtt Anakker bármit felelhetett volna, a so­kaság indulata felmorajlott, felerősödött, viharrá dagadt. A sorkatonaság összeölelkezett a nemzetőrökkel, a szűrös pa­rasztokkal, az iparos mesterek­kel és legényeikkel. Perczel őrnagy pedig odanyüjtotta ke­zét Repeczky kormánybiztos­nak: — Esküszünk, hogy vagy el­pusztulunk mind egy szálig, vagy pedig ma hajnalban visz- szafordítjuk az ellenséget! Tizenötezer torok felelt er­re: — A tábornok ébredjen fel! Felébredt. Beszivárgott abla­•kán az első hajnali fény. a szeptembervégi kelő nap óezüstje. Álmos szemével rá­meredt Anakker hamuszürke arcára:, — Milyen nap a mai? — 1848 szeptember 29, pén­tek. Azt mondják az., urak... — De ml ez a nagy lárma odakünn? Nyakunkon a tatár? — Nem, — felelte halkan Anakker — csupán megszüld tett a nemzeti hadsereg...

Next

/
Oldalképek
Tartalom