Kelet-Magyarország, 1964. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1964-09-20 / 221. szám

Tudomása^ * Technika *• Tudomássá

Mit nemi a tudás a nemzetközi összefogásról a rák és a malária ellen

Dr. Pierre Dorelle, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének főigazgató-helyettese az MTI tudósítójának nyilatkozatot adott az ENSZ e szakosított intézményének munkájáról, sa magyar szakembereknek a szervezet keretében kifejtett tevékenységéről:

. — Az Egészségügyi Világ- szervezet jelenleg 120 országot sorol tagjai közé és örülünk annak, hogy a fejlett egészségügyéről ismert Magyarország tavaly felújította tagságát szervezetünkben.

— Mint a részvevő országok magas száma is mutatja, tevékenységünk rendkívül szerteágazó. Szeretném ezért közös munkánk, törekvéseink néhány olyan lényeges mozzanatát kiemelni, amelyek a magyar közönséget is érdekelhetik.

—■ A legfontosabb problémák között említeném az orvosok, általában az egészségügyi személyzet hiányát A Föld három : milliárdnyi lakosságára mindössze másfél millió orvos jut, és közismert, hogy ezek megoszlása is milyen aránytalan. Míg egyes országok minden 500 lakosára jut orvos, akad olyan állam is, ahol csak minden 50 000-re. Vegyük Afrika példáját: ahhoz, hogy a „fekete földrész” minden 10 000 lakosára jusson egy orvos, a következő 20 esztendőben legalább évi 1200 afrikai medikusnak kellene befejeznie tanulmányait. A földrész főiskolainak maximális kapacitása • iszont csak 450 és a külföldön, például az Egyesült Államokban, vagy Angliában tanuló diákok közül igen sokan nem térnek vissza hazájukba a természetesen hasonlíthatatlanul nehezebb munkakörülmények közé. Emellett számosán nem is gyakorolják hivatásukat, mivel a fiatal áíla.- moknak égető szükségük Van új értelmiségre — a közigazgatásban, a diplomáciában stb. — és így még tovább szűkül az utánpótlás bázisa. Elképzelhető, milyen súlyos gondokat okoz mindez Afrikában, hiszen itt vannak országok — mint például Kongó —, ahol a függetlenség elnyerésének napján egyetlen hazai orvos sem volt. Legalább ugyanekkora arányú a hiány középfokú képesítésű szakemberekben, akik nélkül szinte elképzelhetetlen a világ egészségügyi problémáinak megoldása.

— A káderhiány is egyike a

szemléltető példáknak arra, hogy bizonyos nemzetközi jellegű egészségügyi kérdésekkel csak valamennyi ország összefogásával birkózhatunk meg. Korunk orvostudománya,

amely a régi és az új népbetegségek kiirtását tűzi ki célul és a legkorszerűbb kutatási, megelőzési és gyógyítási módszereket kívánja alkalmazni, olyan szervezeti és anyagi erőforrásokat kíván, amelyek meghaladják még a leggazdagabb országok lehetőségeit is.

— Vegyük például a rákot. Ez a kór ma évente több, mint kétmillió halálos áldozatot követel a világon és előfordulási formái rendkívül változóak. A mellrák Izraelben nyolcszor annyi áldozatot szed a nők közül, mint Japánban. A bantu törzseknél a betegség minden második áldozata máj rákban hal meg. Európában ez az arány 4 százalék alatt van.

— Ebből következően , az Egészségügyi Világszervezet széles körű összehasonlító munkálatokat támogat és folytat, hogy megtalálhassuk a rákbetegségek okát továbbá mielőbbi felismerésének, valamint gyógyításának minél hathatósabb módszereit.

— Legnagyobb szabású, 1955 óta folyó vállalkozásunk egyébként a malária-ellenes kampány. Afrika, Ázsia és Dél- Amerika 85 országában orvosok, kutatók és más szakemberek több, mint 190 ezer főftyi hadserege harcol a malária ellen. Bár 9 év alatt nem csekély eredményeket sikerült elérnünk, a világnak még mindig több mint 400 millió lakosa van kitéve a maláriafertőzés veszélyének.

— Egy másik szám, amelyet valószínűleg ugyancsak kevesen ismernek Európában: több mint 200 millió ember szenved

az egészséges ivóvíz hiányától, és ezek a személyek 10 év múlva már 300 millióan lesznek. A fertőzött ivóvíz terjeszti a tífuszt, a kolerát és más pusztító betegségeket, mégpedig olyan mértékben, hogy a világ kórházi ágyainak egy negyedét a fertőzött víz következtében megbetegedettek foglalják el.

— E néhány kiragadott példából is látszik, mennyire szükség van a világ minden orvosa, kutatója — közöttük természetesen a magyar szakemberek — együttműködésére. Nagyra értékeljük, hogy Magyarország már a szervezeti tagságának felújítását követő rövid időszakában tevékenyen bekapcsolódott a nemzetközi munkában Az Egészségügyi Világszervezet 19 tagy tudományos tanácsadó bizottságának már magyar tagja is van, Rusz- nyák István akadémikus személyében. Gömöri professzor a szív- és keringési betegségek, Zoltai Nándor professzor a malária leküzdésében áll szakértőként a szervezet rendelkezésére, Bakács Tibor professzor az egészség- ügyi képzés területén működik. Értékes segítséget kapunk Budapestről az orvostudoriiá- nyi kutatások világméretű jegyzékének összeállításához is. Magyarország egyike annak a 10 országnak, amelyek elsőként szolgáltatnak adatokat a kutatómunka eddig páratlan méretű katalógusának összeállításához.

KÖZLEKEDÉSI

mozaik

Az első sínenjáró lóvásút- vonat 1865-ben épült meg. Az

egyik végállomás a Kálvin téren, a másik Újpesten, a' mai összekötő vasúti' híd lábánál, volt. Az utazásért első osztályon 20, a másodikon 15 krajcárt kellett fizetni, s a kocsik mindenütt megálltak, ahol fel-, vagy leszálló akadt...

Hazánkban 1895-ben jelent

meg az első benzinautó; egy budapesti optikus hozatta Németországból. Nagy feltűnést keltett a jármű, pedig ebben az időben már futottak Budapesten a Bynki-Csonka féle háromkerekű motorkerékpárok.

Az első „gőzkocsit" Angliából hozatta a Friederik Voigtländer bécsi mechanikus és Pesten, egy duna-parti deszkabódéban állította ki, ahol a közönség 20 krajcár lefizetése ellenében, reggel 8 és este 7 óra között megtekinthette. A

65. mázsás, fakerekű gőzkocsin hat személy fért el.'

1887 novemberében indult

első útjára Budapesten a villamos, útvonala a Nyugati pályaudvartól a mai Majakovszkij utcáig terjedt. Összesen három kocsija volt, amelyből kettőt járattak, egy pedig a pályaudvar melletti üres telken, egy pajtában tartalékként vesztegelt.

A hegyvidéki kirándulások

Budapesen főleg a fogaskerekű vasúttal kezdődtek. A vasút első szakaszán egy bádeni mérnök építette meg a „gőz- mozdonyú vaspályát” 1874-ben. Az egész világon időrendben harmadik volt a budapesti fogaskerekű vasút. (Csak néhány évvel korábban épült meg a Rigi Bahn és a bécsi Kahlenberg vasút.) 1890-ig a Svábhegyig (a mai Szabadság- hegyig) járt. A fogaskerekű villamosítására 1929-ben került sor.

Vonat rádióirányítással

Egy hosszú nevű, ám érdekes és hasznos berendezést próbáltak ki nemrégiben a szovjet közlekedési minisztérium egyik tudományos kutatóintézetében. A neve: rádiós önműködő térközbiztosító berendezés. S hogy mi fán terem, és mit tud, ez is érdeklődésre tarthat számot.

A szerelvényekről meghatározott időközönként rádiójelzések érkeznek a kiinduló állomásra. Ha például a jelzés értelme az, hogy: „az 500 kilométernél vagyunk, sebesség a maximális”, a megfelelő elektronikus berendezés ezt összeveti a más szerelvényekről beérkezett adatokkal és ennek alapján kiadja az utasítást, amely ugyancsak rádión érkezik a mozdonyra: „csökkenteni a sebességet, szerelvény a pályán”.

Az új módszer kiküszöböli a

jelzőlámpákat a vágányok mellől. Viszont néhány új jelzőlámpát szereltek a mozdonyokra. Ha például a vörös fény gyullad ki, a vezető tudja, hogy ez megálljt jelez. Ha történetesen későn venné ész-. re a tilalmat, helyette az autóstop nevű önműködő fékberendezés intézkedik. A rádiós önműködő térközbiztosító berendezés révén növelni lehet a vágányhálózat teljesítményét: segítségével a két állomás közötti pályán egyszerre több szerelvény is haladhat. Ugyanakkor az elektronikus berendezés feleslegessé tesz több ezer kilométernyi kábelt, 'felsővezetéket, sok műszerszekrényt.

Műszakai megoldását tekintve, az új berendezés a következőképpen működik. A mozdonyokra kisméretű rádióvevőt szerelnek, amelyet elektronikus géppel kötnek össze. A megfelelő csatornán háromnégy másodpercenként rádiójelzések futnak be a központi diszpécserszolgálathoz. A szerelvény tartózkodási helyét közlő jelzések és a más vonatokról befutó adatok összevetése alapján a központban elhelyezett elektronikus gép kiszámítja a szerelvények közötti távolságot, és kiadja — természetesen kól-jelekkel — a szükséges utasítást. A rádiójelek ilyenformán az egyik szerelvényt á sebesség csökkentésére utasítják, a másikat o sebesség növelésére, és így tovább, s ezzel garantálják, hogy az azonos pályán haladó vonatok egymás közti távolsága megfeleljen a biztonsági követelményeknek.

Az új módszernek az elmondottak mellett még egy előnye van. Előfordul, hogy két párhuzamosan futó vágánypár közül az egyiket javítják. Ilyenkor a megmaradó pályán egyszerre csak. egy szerelvény tartózkodhat két szomszédos állomás között. A rádiós önműködő térközbiztosító berendezés lehetővé teszi, hogy ne kelljen bevárni, amíg egy-egy szerelvény befut a következő állomásra. Így a közlekedés üteme meggyorsul, a menetrend betartása is könnyebbé válikj

Szabolcs-Szatmórban történi- című pályázatunkra érkezett írás

Az aratók fája

A hatalmas tölgy, amelyről csak -annyit tudnak, hogy ember emlékezete óta ott áll, a dülőúttól beljebb vagy tíz lépésre, most hatalmas sűrű lombját a Nap elé emelte, hogy árnyékot borítson az eltikkadt aratók fölé. Itt ebédeltek a rozsaratók, akik kézi kaszával arattak, itt ettek a kombájnosok, akik a búzát aratták.

Napkeltekor kezdték az aratást a rozsaratók, hogy délben hosszabb ideig pihenjenek, bújjanak el az izzó Nap hevétől. Az ember azt hinné, hogy aratás idején csak az aratásról beszélnek. Ügy illett volna, de ezen a napon más volt a téma. Amerikából hazaérkezett Asztalos Bemát, aki harminchét évvel ezelőtt vándorolt ki.

A fáradt emberek alig várták, hogy az asz- szonyok hozzák az ebédet, és hozzanak hírt az idős Bernát felől. Mert senki mást nem irigyeltek az aratók, csupán az öreg ameri- kást. Volt is hír, volt is istenítés, hogy merre járta be kocsival vagy gyalog a falut. Valóságos úriember volt.

— Hej, Bemát, Bemát! — sóhajtott fel evés közben a vele korabeli Simon János bácsi. — Ha veled mentem volna, akkor, most én is úriember volnék. Igen, most ránk se bagózol, pedig te is itt arattál, itt pihentél valamikor ez alatt a fa alatt. Nekem akkor is meg most is aratni kell. Te meg ótón, kék ótón.

— Minden rokonának ezer-ezer dollárt hozott, meg sok új holmit — mondta az egyik menyecske. — De szeretnék a rokona lenni.

— Azt a kék kocsit meg, amivel jár, hát azt mondják, hogy Sanyinak, az unokaöcs- csének adta. Pedig az a Sanyi sokat keres, amúgy is a bányában.

Asztalos Bernát, mintha csak tudta volna, hogy róla beszélnek legtöbbet az aratáson. Bányász öccsével felszedelőzködött, hogy kimenjenek az aratók fája alá, hogy harminchét év után ismét ott süssön szalonnát.

Szülőfaluja meglepte. Eltűntek a majorságok, a cselédházak, a nád és szalmatetős viskók. Helyettük gyönyörű kis villaszerű házak, bitumenes út a faluban, járda két szélen. Az olajmécsesek helyett pedig villany ég minden lakásban. Egyetlen gyereket sem látott rongyosan és mezítláb, mint az ő idejében volt.

— Bernát bácsi jön! — kiáltotta az egyik fiatal fiú, aki még szemtől szembe soha nem látta kz öreg amerikást.

Mintha isten lett volna az öreg amerikás, úgy vették körbe. Többen csak félve nyújtották a kezüket, nehogy beszennyezzék az amerikás kezét. Még az asszonyok is kezet fogtak vele, hogy majd ha visszatérnek az ebédvi- vésből, tudják mondani otthon, hogy vele is beszélt az amerikás, hogy vele is kezet fogott, hogy milyen úriember *s az— Hát János komám — szólt Bernát bácsi — gyere már közelebb és beszélj, hogy élsz, hogyan éltek. Hogy megy az aratás?

— Há-át — kuporodott le Bemát bácsival szemben, úgy, hogy a tűz köztük volt. — Ne a mi életünk felől érdeklődj, hanem mondd el mi van Amerikában. Tudhatod, hogy itt Magyarországon soha se volt jó. Hát most se. Ha itthon lennél te is aratnál, nem lenne ilyen szép taxid, nem járnál ilyen finom ruhákban. Elhiszed?

— Nono —■ csitította az amerikás az asz- szonyt. — Nem egészen úgy van az, nem egészen olyan rossz néktek, mint mondjátok. Te még nem éltél akkor, amikor én itt éltem, itt arattam. Igaz János, vagy nem?

— Abban igazad van, de mégse úgy van ahogy mi szeretnénk. Nem tudsz te sok mindent, Bemát Amit tudsz is nem mersz róla beszélni, mert biztosan megmondták, hogy hunyd be a szemed.

— Ellenkezőleg. Azt mondták, hogy járjunk nyitott szemmel, nézzük meg most Magyarországot, és hasonlítsuk össze a régivel. Hát én ezt csináltam és csinálom. Hol vannak a cselédházak, János? Hol vannak a szalmás viskók? Egy telken a sok család?

— Hány gyereked is volt neked, akkor amikor még én itthon voltam? — kérdezte Simont.

Simon nem tudta, hogy miért kérdezi ezt az amerikás. Különben ismerte, hogy Asztalos Bernát nem alkudott meg könnyen, nem hajtott fejet csak egyszerűen. Azért kellett neki elhagyni az országot is, mert ha kellett még az istennek is megmondta ami neki nem tetszett. Kutya ember volt ám.

— Hát egy. Most meg már van hat.

— Hát unokád?

— Tizenhárom.

— No látod. Neked ennyi hajtásod van, akkor változni kellett ennek a kutya világnak is. Már pedig változott. Igaz, emberek?

— fordult a kombájnosokhoz. — Maguk vezetik a gépet ugye?

— Igen, mi négyen — válaszolta az egyik.

— Valamikor én is kézzel arattam, most meg ezzel a masinával. Naponta száz mázsát csépelünk.

— Megadja az öt mázsát holdanként? — kérdezte, amikor leült a tölgyfa alá és neki támasztotta testét a fa vastag törzsének.

— Ötöt? — csodálkoztak el egyszerre többen, de már itt voltak az amerikáson körben a fiatal hajtások is, a lányok és fiúk. — Tavaly tizenöt mázsa volt átlagban, most tizennyolc-húsz mázsát várunk — mondta az egyik fiatal fiú.

— Tudjátok, úgy volt az egész, hogy sok magyarnak a címét elküldték ide, Magyarországra, hogy ha segítségre szorulnak, akkor segítsünk rajta. Egy cím nekem is a kezembe került. A barátomnak írta.

„Ha istent ismer, drága jó ember, akkor segítsen rajtam, a jó isten meg fogja érte áldani. Nagyon szegények vagyunk. Alig van betevő falatunk, rongyoskodunk...”

A könny is kicsordult a szememből, amikor megudtam, hogy ebből a faluból küldték. Ha egy betevő falatom, vagy csupán egy dollárom lett volna, akkor felét vagy' még többet rögtön elküldtem volna. Mivel egy kicsit többet összekuporgattam kint ennyi idő alatt, így nem egy dollárt, hanem százatküld- tem az IKKA-nak, hogy vegyen valamit a szerencsétlen, s adja el, akkor majd lesz pénze. TA:’

Többen gondolkoztak azon, hogy ki lehetett az a nagyon szegény? Futottak végig az özvegyasszonyokon, betegeken, munkaképteleneken. Ügy gondolták, hogy ezekre ráfért volna. Mondták is a neveket, de Bernát bácsi nemlegesen bólintott.

— Hát Bemát — szólt közbe Simón — akkor az nem is ebbe a faluba való volt,

Bemát bácsi keménylette a fa kérges törzsét, így elhasalt a fűben és élvezte a' kíváncsi arcokat. Sejtette, hogy meglépi őket a név. No de még nem említette a nevet, .hanem csigázta az. idegeket. ,

— Most, amikor hazajöttem, akkor a-kis

csomagot félretettem. Megmondtam a gyerekeknek, hogy ehhez ne nyúljanak, mert akinek akarom adni, az jobban rá van szorulva, mint ők. Nekik sem mondtam meg, hogy kiről van szó. Az illetőről sem érdeklődtem, csak a mai napon, amikor meglátogattuk. Igaz, Sanyi öcsém? • '

— így van, Bemát bátyám,

— Majd hanyatt estem a csodálkozástól, amikor megállók a háromszobás nagy, új ház előtt. Még túl is akartam menni, de hát túl rajta már nem volt ház. Sejtitek már? Nem? Jaj, de nem tudtok gondolkozni! Hont! Ká- rolyné volt.

— Hontiné-éé? — kérdezték egyszerre. -—

Hát őőő?

— Na a fene egye meg a testi és lelki ruháját — háborodott fel Simon János bácsi. — Hát képes volt ilyenre? Az ura jó pénzt keres az állatforgalminál. Ö meg a cukrászda vezetője. Tudjátok mit vett abból a dollárból? Ugye nem? Villanytűzhelyt.

Hanem János bácsi nem akarta abbahagyni. Mint barátjába bele akart csípni, mert annak mégis kocsija van, ha nem is beszél. Meg milyen szép ruhája. Előbb a ruhánál kezdte:

— Mibe kerülne itt, Magyarországon egy ilyen szép öltöny ruha. Valami finom szövet.

— Ezerötszáz, Bemát bátyám, meg valami pár fillér.

— Itt vette ezt nekem az öcsém. Nem azért, mintha otthon nem lenne, de megtetszett nekem, és megmutatom kint, hogy milyenben járnak itt az emberek.

— Szóval erdőre tökét viszel. Értem. Csak aztán azt ne mondd, hogy a kocsi nem a tied. Hány dollárba került?

Bernát bácsi nagyot nevetett és felállt. Hiába igazat mond, gondolta, a komája mégse fog neki hinni.

— Erre is Sanyi tud választ adni. Elvégre sokat keres ő és vehet. Ha ón is annyit kerestem volna kint a bányában mint ő itt Magyarországon, akkor...

Az asszonyok már el is indultak, nem érdekelte őket a további beszélgetés.

— Bemát bátyám — szólt Sanyi — azért, hogy ebben a faluban még nincs kocsi, az életem merném rátenni, hogy nyolcat könnyen meg lehetne vásárolni abból a pénzből, ami a takarékban van.

— No ugye és, hogy tudnak sírni. Nem baj az János — szólt derülten az amerikás — hanem ha nem zavarnálak, estére felkeresnélek barátom. Tudod, hogy a kortársak közül csak te vagy már. S mondd, ott laktok r-m a zsúfolt udvaron, ahol laktatok, mer' '1 arra nem jártam?

— Hát gyere — mondta savanyúan a másik — de nekünk is új házunk van. Csak' mi lakunk ott a kisebbik fiammal.

— Menjünk öcsém. Menjünk. Nem tudom hogy látom-e mégegyszer az aratók fáját.

Olyan gyönyörű ez a tölgy.

Papp Zoltán Sándoi

l

1964. szeptember zo.