Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-07 / 184. szám

Események sótokban Hruscsov, szovjet kormány­fő Sasztri, indiai miniszter­elnökhöz intézett táviratában üdvözölte India népét abból az alkalomból, hogy Dél-m- diában elkészült egy szovjet közreműködéssel épített 250 000 kilowatt kapacitású hőerőmű, amely fontos sze­repet kap ennek az ország­résznek az energiaellátásában. A szovjet kormányfő kijelen­ti, hogy az új létesítmény a Szovjetunió és India megbont­hatatlan barátságának jelké­pe. Egyre aggasztóbb a tokiói vízhiány. Szerdán reggel a város víztartaléka hétmillió köbméterre csökkent, ami 560 ezer köbméterrel kevesebb az előző napi víztartaléknál. Ha B fogyasztás változatlan ma­rad, akkor a készletek a lövő héten kimerülnek. A vízhiány miatt előállott helyzetet az 1944-es állapotokhoz hasonlít­ják, amikor a légitámadások következtében súlyosan meg­rongálódtak a főváros vízve­zetékei. Űjabb sztrájkról érkezett jelentés Spanyolországból. Az AFP madridi forrásokra hi­vatkozva azt jelenti, hogy az asturiai Pumarabule akná­ban augusztus 3-án sztrájkig lépett ezer bányász. A sztrájkolok az ellen tiltakoz­nak, hogy kilenc beteg tár­sukat alacsonyabb munkakör­be helyezték. William Tubman, libériái elnök rendeletileg kitiltotta a portugál hajókat és repülőgé­peket a libériái kikötőkből, illetve repülőterekről, mivel Portugália nem ismeri el a fennhatósága alatt élő afri­kaiak önrendelkezési jogát és függetlenségét. Az elnöki ren­delet továbbá megtilt bármi­féle kereskedelmi vagy poli­tikai kapcsolatot Portugáliá­val. Anglia és Szovjetunió kö­zötti egyre intenzívebbé váló műszaki együttműködés fo­lyományaként áz angol ipar tervezési tanácsa augusztus 20-tól szeptember 20-ig ipari szakkiállítást rendez a szov­jet fővárosban. A kiállításon 250 angol vállalat főként szerszámgépeket állít ki. A Görög Kommunista Párt Központi Bizottsága nyilat­kozatban követelte, tisztít­sák meg az államapparátust, különösen a hadsereget és a biztonsági szerveket a reak­ciós elemektől. A nyilatkozat rámutat, csak így lehet ele­jét venni a fasiszta összeeskü­vésnek, amely megtíöniené a kormányt és rendőri dikta­túrát hozna létre az ország­ban. Ülést tartott a genfi leszerelési értekezlet U Thant nyilatkozata Ciprusi lirikik EKSZ-esienruhákan esatároztak a nimfái „ziid-venat“ mentés Genf, (MTI): A genfi Nemzetek Palotá­jában csütörtökön ismét ülést tartott a tizennyolchatalmi leszerelési bizottság. Az ülést a moszkvai atomcsendszerző- dés aláírása első évforduló­jának szentelték. Az elnök felolvasta a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britan- nia kormányának az év­forduló alkalmából ki­adott közös közleményét. Carapkin, a Szovjetunió képviselője méltatta a moszk­vai szerződés megkötésének jelentőségét, majd felhívta ' a leszerelési értekezlet résztve­vőinek figyelmét arra, hogy törekedni kell a fegyverkezési verseny csökkentésére, a ha­tékony leszere’ésre és a tartós békére. Ugyanakkor rámutatott: az, ami jelenleg Délkelet-Ázsiá­ban történik —, ahol az Egyesült Államok az agresszív cselekedetek útjára lépett —, bonyolulttá teszi a nemzetkö­zi helyzetet és a konfliktus ki­terjedésének veszélyét idézi fel, az azzal járó követelmé­nyekkel együtt. A délkelet-ázsiai esemé­nyek azt mutatják, hogy haladéktalanul meg kell oldani a leszerelés prob­lémáit, mihamarabb lépé­seket kell tenni a nemzet­közi feszültség enyhítése, a béke erősítése érdeké­ben. A lengyel, a román, a bol­gár és a csehszlovák küldött felszólalásában elítélte az Egyesült Államok délkelet­ázsiai agresszív akcióit. Ha­sonló érte'emben szólalt fel az EAK és India képviselő­je is. Mexikó és Brazília képvi­selője a föld alatti atomfegy­ver-kísérletek megszüntetésé­nek szükségességét hangoztat­ta felszólalásában. Timber’ake, amerikai kül­dött a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság ellen végre­hajtott amerikai katonai ak­ciókat próbálta igazolni. Az utána felszólaló Burnus, ka­nadai küldött szintén az ame­rikai kormány álláspontját támogatta. U Thant, ENSZ-főtitkár szerdán nyi’atkozatot tett a moszkvai atomcsendegyez- mény évfordulója alkalmából. „A szerződés aláírásának első évfordulóján szeret­ném kifejezni őszinte re­ményemet, hogy a rende­zésnek és a megértésnek ugyanabban a légkörében, amely a moszkvai szerző­dést, majd a nukleáris fegyvereket hordozó ob­jektumok világűrbe jut­tatásának megtiltásáról kötött megállapodást jelle­mezte, minden erőfeszí­tés megtörténik 3 nem­zetközi feszültség feloldá­sának az általános béke megszilárdításának elő­mozdítása érdekében.” A világszervezet főtitkára nyilatkozatában felszólított ar­ra, hogy az ENSZ céljainak megfelelően, kössenek mi­előbb egyezményt a szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett megvalósítandó általános és teljes leszerelésről. Grivasz tábornok, a cipru­si kormány katonai tanácsadó­ja athéni tárgyalásainak be­fejeztével csütörtökön vissza­érkezett Ciprusra­A ciprusi kormány szóvivő­je közölte, hogy a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a főváros török és görög öve­zetét elválasztó „zöld vonal” mentén folytatott csatározások alatt egy fegyveres ciprusi tö­rök csoport ENSZ-egységnek álcázta magát, s a görög vá­rosrészbe behatolva tüzet nyitott egy ciprusi görög jár­őrre. A járőr egyik katonája életét vesztette. A ciprusi ENSZ-erők szó­vivője közölte, a „zöld vo­nal” közelében két ciprusi tö­rököt láttak világszervezeti egvenruhában. Egy ciprusi kormányszóvi­vő csütörtökön bejelentette, a kormány a jövőben nem tű­ri el, hogy török fegyveresek a fegyverszünetet kihasznál­va, állásaikat megjavítsák. A jövőben fegyveresen akadá­lyoznak meg ilyen kísérlete­ket. A szóvivő egyúttal tilta­kozott amiatt, hogy a szigeten állomásozó török egységek ti­tokban támogatást nyújtanak a ciprusi török fegyveresek­nek. Az AP szerint az összetű­zésre az adott okot, hogy a ciprusi törökök a Ledra-utca végében új állásba vontattak egy ágyút. Amikor a dán ENSZ-katonák tiltakozásul elvonultak, a törökök átvették a dán állásokat is. Erre a görögök az utca másik vé­gén ugyancsak új fedezékbe húzódtak. Thimajja tábornok, a cip­rusi ENSZ-erők főparancsno­ka az esetről tanácskozott Kü- csük alelnökkel. „ ciprusi tö­rökök vezetőjével és Kiprianu külügyminiszterrel­A kongói SíanfewiEle a felkelők k ezen van Leopoldville, (MTI): A Kongóból érkező leg­újabb jelentések szerint Stan­leyville, az ország harmadik legnagyobb városa, a felkelők kezén van. A kománycsapa- tok a Kongó folyam balpart­jára vonultak vissza. A Leo- poldville-i főparancsnokság szerda délután óta nem tud rádióösszeköttetést létesíteni a Stanleyville térségében har­coló csapataival­Az AP csütörtök esti jel- lentése szerint Manono fon­tos bányaváros is a felkelők kezére került és a kormány- csapatok ebben a térségben Elisabethville irányába vonul­nak vissza. Csőmbe miniszterelnök a súlyos katonai helyzetre való tekintettel lemondta terve­zett országjárását és Leopoid- villeben marad. Hrinsesov cs Don»vidó!fen Kosztov, (TASZSZ): Nyikita Hruscsov csütörtö­kön folytatta országjáró kör­útját és megérkezett a rosz- tovi terület Szalaszk városá­ba. Ellátogatott a zimovnyi- kovói gazdaságba, amely első­sorban lótenyészetérőil híres, de gabonát, húst, gyapjút is termel. Hruscsov megtekintette az új mezőgazdasági gépeket, fi­gyelte működésüket, majd a gazdaság ménesét, juhnyáját és csikótelepét látogatta meg. Egy náci háborús bűnös rejtélyes szerepe Peruban TK őrös és piros-fehér nem­» zeti színű zászlók lo­bognak szerte lengyel föl­dön. Nagy ünnepet ül a nép: húsz éve hogy az ideiglenes lengyel kormány hazai föld­ről intézett kiáltványt a nép­hez, amely programja volt a demokratikus, szocialista Lengyelország megteremtésé­nek. Zötyög a vonat, egymás után hagyja el a feldíszített apró állomásokat. Szelíd bú­zamezők és végeláthatatlan csatornák csövei mellett füs­töl a mozdony a népek teme­tője Auschwitz a hírhedt náci barbárság legnagyobb bűnének színhelye felé. Dél van, megérkezünk. Gyárszi­rénák búgnak, emberek siet­nek otthonaikba, dolguk után. A pályaudvar főépüle­tét építők csinosítják, készen akarnak lenni vele, hogy le­bontsák azt a másikat, amely annyira elevenbe vágó me- mentóként áll még golyóse­bezte falaival. A hosszú úton kocsik su­hannak, jelzésükről látjuk, hogy lengyel, francia, angol, belga. Autóbuszok mennek, belsejükben szovjet, csehszlo­vák turisták. Az új út két szélén virágágyáson dolgozik egy idős ember. Csend van különben, végtelen némaság. Odébb egykori bérkaszár­nyákra feszített dróton, mad­zagon szárad a sok színes ruha. Azután elértük a tá­bort. Ma is előttem az első kép Lengyelországi jegyzetek Népek temetője Vasbetonoszlopok, meghajlí­tott felső karral. Úgy állnak ott sűrűn egymás mellett, mint ezernyi aKasztófa. Úgy maradt meg minden, ahogy húsz évvel ezelőtt volt: Az oszlopokon a lámpák, a rá­font sűrű drótsor villany­árammal telítve egykor, a kegyetlen őrtornyok éles ref­lektoraikkal. Ott áll a bejá­ratnál a gázkamra, amely­ben milliók égtek hamuvá, s ott az akasztófa, amelyen ná­ci precizitással kínozták a halálba kergetett szerencsét­leneket, de amelyen az utol­só felakasztott mégis csak náci volt, a tábor parancsno­ka, Rudolf Hoess. „Auschwitz a legnagyobb koncentrációs tábor volt Európában. Négymillió gyer­mek, asszony és férfi halt meg itt 28 nemzet fiaiból.” Négymillió embert fosztottak meg mindenétől, családjától, lakásától, apróságaitól, elemi jogaitól, s küldtek a krema­tóriumokba olyan emberte­lenséggel, amilyent soha ad­dig nem jegyzett fel a törté­nelem. A tábor itt marad örök emlékeztetőként. Turisták járják a barakko­kat, ahol elkezdődött milliók kálváriája. A szalmazsákok, a csíkos rabruhák, a vérrel telifröcskölt folyosók, az SS legények őrszobája mind­mind úgy áll, ahogy 1945 ele­jén. Csak a szemüvegeket, a hajakat, a ruhákat, a bőrön­döket hordták egyetlen cso­móba, hogy az utókor fiai néma tanúi lehessenek annak a szörnyűségnek, ami itt tör­tént, s megfogadják, nem lesz többé hasonló ezen a földön. Mélységes a csend. Döbbe­net ül az arcokon, fájdalom szorítja az ember torkát — és gyűlölet. Most is, állan­dóan pereg a film a vetítő­teremben. Mindig ugyanaz a film: 1945-ben készült doku­mentumok alapján. Csontig lesoványodott, fekélyekkel teli nők, béna férfiak, hosszú gödörben fekvő gyermeki testek a vásznon. És a felsza­badulás pillanata, amikor a megmaradtak nem hitték el, hogy már nem élő halottak, nem rabok, hanem szabad emberek, olyanok, mint ad­dig voltak. Négymillió embert hurcol­tak végig Európa orezágút­ján. Jöttek az agyonhajszolt, megkínzott munkások, ke­reskedők, kisiparosok, föld­művesek, akik még élni akartak. Jöttek a fisrtal leá­nyok akik menyasszonyok, asszonyok szerettek- volna lenni és jöttek az ártatlan csöppségek, akik semmit sem tudtak a világról, csak any- nyit, hogy itt nincs tej és nincs cumi és nincs mama, nincs a kisbaba — mert min­dent elvettek tőlük. Csak a szúrások, az elevenen való vágások fájtak ettől jobban, amig elalélt a test és vége lett a borzalomnak. Mindez ma múzeum. Nem lehet leírni, ami ott van. Nem lehet mit monda­ni, ha az ember a táborbejá­rat feliratát olvassa: „Arbeit macht frei” — a munka sza­baddá tesz. Nem lehet mit mondani, amikor ott látjuk a kis cumit, a tejesüveget, s kis gazdájának szőke varko- csát a múzeum vérforraló, némán is kiáltó tárgyal kö­zött. Nézzük a magyar kiállítást. Kállai kormánya díszmagyar- uan, a fényképezőgép len­cséjébe mosolygó miniszter urak. Es emlékezünk a négy­százezer halálba kergetett magyarra, a többi százezrek­re, akiket mosolyogva küld­tek a háborúba, a vágóhidak­ra a méltóságos urak. Csak itt Auschwitzban halt meg négyszázezer magyar. Közöt­tük ötvenezer ember a mi megyénkből. Elénkvillannak a régi képek, a most húsz esz­tendővel ezelőttiek, ahogy a csendőrök hajtották őket az állomásra, a vagonokba, hogy soha -többé ne térjenek visz- sza. „A munka megszabadít a hasonló borzalmaktól” — ol­vasom a magyar kiállítást lá­togatók bejegyzései között. Az aláírás ennyi: 83198. Kétéves mindössze az em­lékkönyv, s már tele nevek­kel, bejegyzésekkel. Minden oldalon visszatér a kiáltás, soha többé Auschwitczot! So­ha többé háborút! Kint, a tábor előtti park­ban hinta van és libikóka. Gyermekek játszanak velük, kergetőznek. Az állomáson tehervonat fut megrakva, a vagonokon fehér jelzés: OPW — Közös Teherkocsi Park. A kalauz mondja, hogy a vége láthatatlanul hosszú csövekben megy majd a gáz az itt megépülő lakásokba. Azután új kép, tehenekre vi­gyáz egy bácsi és olvas. A kis falu állomására kék ’Je­tükkel írták a település ne­vét: Welkie Drogi. A mi nyelvünkön ugyan­ez: Nagy Utak. Kopka, János télyból, megszervezte a hamis pénz továbbítását a közelben húzódó svájci határon át. A munkában részt vett a ri- jekai származású Camber is. 1944 augusztusában gépkocsival nagyobb mennyiségű bank- jegyköteget szállított Merano- ból Belunóba. Három Gestapo- ügynök volt vele. Valsüngan közelében azonban Camber vá­ratlanul pisztolyt rántott, és elkergette kísérőit. Ám hama­rosan kelepcébe jutott, s letar­tóztatták. Azzal vádolták, hogy Svájcba akart szökni, és elárul­ni a szövetséges ügynököknek, amit a fonthamisításrói tu­dott. Meranóban maga Schwend hallgatta ki. Ezután gépkocsiba ültek vele, egy elhagyott helyen megálltak ros­tává lőtték s az út mentén el­ásták. A háború után rátaláltak holttestére és elrendel­ték az ügy kivizsgálását. Meg­állapították, hogy Cambert ma­ga Schwend gyilkolta meg. Miért? Nyitván, mert Camber túl sokat tudott viselt dolgai­ról. Az ügy 1955 óta húzódik, s végül, a náci gonosztevőt 21 évi börtönbüntetésre ítélték, persze távollétében, mivel egy­előre Peruban tartózkodik. Schwend, mint annyi más háborús bűnös, Dél-Ameriká- ban bujkál. Néhány év óta a Volkswagent képviseli Peru­ban. Erről a bonni kormánynak is tudomása van. Olaszország most Schwend kiadatását kér­te, s a perui kormány meg is állapította, hogy Schwend va­lóban Peruban tartózkodik. A kiadatás körül azonban bonyo-. dalmak merültek fel, s egyelő­re senki sem tudja, kiadják-e Schwendet vagy sem. HOL VANNAK A NÁCI KINCSEK? A perui kormány szem­pontjából azonban v fon­tosabb, hogy Schwend újabb bűnténybe keveredett. Fél év­vel ezelőtt Limában meggyil­kolták Jose Manuel Sartorius spanyol grófot. A szálak Schwendhez vezettek. S ami­kor már úgy volt, hogy letar­tóztatják, lánya Ingrid, várfct- lanul kijelentette, hogy a gró­fot ő ölte meg önvédelemből. Azt állította, hogy a gróf erő­szakot akart rajta elkövetni. A továbbiak során azonban be­lezavarodott vallomásába s a perui rendőrségnek az a véle­ménye, hogy Sartorius grófnak azért kellett meghalnia, mert 6 is tudott egyet-mást Schwend Viselt dolgairól. Megállapították, hogy Sartcv rius, aki egy spanyol náci cso­port vezetője volt, mindenáron meg akarta tudni Schwendtől a titkos hit’eri okiratok és a náci kincsek rejtekhelyét. Le­hetséges, hogy Sartoriusnak si­került is egyet-mást Schwend lányától megtudnia, ezért tet­ték el láb alól. A vizsgálat még nem fejeződött be, de va­lószínűnek tartják, hogy Schwendet hamarosan letartóz­tatják és átadják a perui bíró­ságnak. hogy ezzel is gyöngítsék, s hí lehet, térdre kényszerítse! Nagy-Britanniát. A fonthamisításhoz alapos előkészületek után fogtak hoz­zá a legkiválóbb szakemberei közreműködésével. Valóban, i hamisítás olyan jól sikerült hogy szinte lehetetlen volt £ hamis bankjegyeket megkülörí- böztetni az eredetiektől. Az ör­dögi terv nem valósult meg, £ németek azonban mégis nagi mennyiségű hamis bankjegye csempésztek Svájcba. Törökor­szágba és Olaszországba. A ná ci hírszerző szolgálat ezekkel ; hamis fontokkal fizette a sem­leges országok területén műkő dő ügynökeit. Emlékezetes Ci ceró nevű ügynökük esete is akinek Törökországban 300 001 hamis angol fontot fizettek ki MUNKÁBAN A GESTAPO ÜGYNÖKÖK A fonthamisítás gondola, tát Friedrich Schwend vetette fel aki mint pénzügy szakértő volt ismeretes. Ez a: SS csoportvezető, aki egyben í német biztonsági szolgálat tag ja volt, nemcsak megszervezd a hamisítást, hanem ő gondos­kodott a bankjegyek forga­lomba hozataláról is. Miután a bankókat kinyom­ták, Schwend Dél-Tirolból, t Merano melletti Labers kas­Bolzano dél-tiroli városban a bíróság 21 ’ évi börtönbünte­tésre Ítélte Frierrich Schwend háborús bűnöst távollétében. Az volt a vád ellene, hogy 1944-ben meggyilkolta Teofil Icamber rijekai születésű olasz katonát. A továbbiak során ki­ad? tási kérelemmel fordult a terűi kormányhoz, mert Schwend jelenleg ott tartózko­dik. FONT­HAMISÍTÁS Miért ölte meg Schwend Cambert? Az ügy a második világháború egyik legrejtélye­sebb bűntényével kapcsolatos, az úgynevezett „Bernhard mű­velettel”, vagyis azokkal a ti­tokzatos okiratokkal és kin­csekkel, amelyeket a náci fő­vezérek állítólag a Toplitzi-tó fenekén rejtettek el, Ausztriá­ban. Az eddigi kutatások nem jártak eredménnyel, mert kin­cseket nem találtak, csak né­hány hamis angol fonttal telt ládát sikerült kihalászni a tó vizéből. Ez persze csak egy része an­nak az óriási arányú bank­jegy-hamisításnak, amelyet an­nak idején Hitler és Himm­ler parancsára hajtottak végre, azzal a nyilvánvaló szándékkal,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom