Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-22 / 196. szám
Népművelési terv Nyírjestanyán Köztes dinnye tékeseí remélik — a termelő vállalat ígérete alapján — hogy egy-két héten belül a fennálló nehézségek megszűnnek és a gázellátás ismét zavartalan lesz. A nyírbogáti Rákóczi Termelőszövetkezet jól kezelt fiatal gyümölcsösében köztesként dinnyét termelnek. A 18—20 holdnyi területen Vadon Béla és Kocsár Imre dinnyekertészek irányításával gazdálkodnak. A sok gonddal és munkával nevelt több ezer palánta most hozza gyümölcsét körülbelül 30 vagonnyi menyi- nyiségre számítanak. Eddig 5 vagon dinnyét küldtek el exportra, ezenkívül a község ímsz-boltjaiban mindennap kapható dinnye. A lakosság szívesen vásárol a jó ízű gyümölcsből és körülbelül 60—70 mázsa fogyott el a községben. Fügééi Imre, Nyírbogát A lap megírta — az illetékes szerv válaszol Miért nem vették át a kocsordi babot? örömmel vettük tudomásuk hogy « szabadtéri színpad Kiss Ernő utcai oldalán is befejezték a gyalogjáró aszfaltozását. A színpad gondnoka a park fáinak kihajló ágait is levágatta, hogy a gyalogos közlekedés zavartalan lehessen. Úgy gondoltuk, hogy ezután kényelmes és biztonságos lesz a közlekedés az utcában. Újabban azonban kerékpármegőrzőt létesítettek a színpadnál, a megbízott a járdára költözött a kerékpárokkal. így a mozi és a színházi előadások alkalmával a gyalogos forgalom az úttestre szorul. Ezenkívül a kerékpárok megtámasztására kirakott kődarabok nemcsak az előadások idején, hanem nappal is akadályozzák a gyalogos közlekedést. Köztudomású, hogy az egyirányú forgalom miatt elég nagy sebességgel haladnak ezen az utcán a gépjárművek. Elgondolkodtató, hogy ilyen körülmények között mennyire biztonságos a gyalogos közlekedés? Vass Béla, Nyíregyháza, Kölcsey u. Több olvasónk, többek között Gáncsáé László, a Tor- nyospálcai Tanács VB elöke fordult panasszal szerkesztőségünkhöz a propán-butángáz ellátás elégtelensége miatt. Olvasóink panaszát az Asvány- olajforgalmi Vállalathoz továbbítottuk. A vállalattól kapott válasz szerint az utóbbi hetekben a gáztermelő vállalatnál végzett nagyjavítások, s ennek következtében a kevesebb PB gáz termelés miatt a fogyasztók ellátása nehézségekbe ütközött. A nyíregyházi gáztöltő telep rendelkezésére álló — a szokásosnál kevesebb — gázmennyiséget a fogyasztói létszám arányában osztják szét, és így Kisvárdának július 30-án és augusztus 8-án 110—-110 darab palackot tudtak biztositani, Az ÁFOR Vállalat illeA Kelet-Magyarország augusztus 12-i számában „Ha már megtermeltük” címmel közölte Kosa Árpádnak, a kocsordi tanács vb. elnökének panaszát. Az ügyben vizsgálatot tartottunk és az alábbiakat állapítottuk meg: A panaszos levélben említett szerződéses zöldbab átvétel esetében a nyírmeggyesi noszt- rótelep vezetője hibát követett el, amikor a Kocsordra kijelölt átvevő által minőségileg átvett zöldbabot a tsz-nek visz- »zaküldte. Ugyanis a helyszínen vagyunk kötelesek minőségileg átvenni az árut s ezután a termelővel szemben a minősítést megváltoztatni nem lehet. Erre dolgozóinkat megfelelően kioktattuk. S. hogy ennek ellenére a telepvezető szabálytalanul járt el a termelőszövetkezettel szemben, ezért írásbeli megrovásban részesítettük. Azonban a nyírmeggyesi telepvezetőt igazolja az a tény, hogy a visszaküldött 1370 kiló elsőosztályunak minősített Party József, Balkány: Lapunk utolsó oldalának alján naponta közöljük, hogy kéziratokat nem érzünk meg, és nem küldünk vissza. Bolhái István, Ajak: Ahogy arról már bizonyára meggyőződött, a filmvetítést augusztus 19-től ismét megkezdték. Fekete Miklós, Kékese: A gépállomások a téli hónapok folyamán tartanak traktorvezető tanfolyamot. Ha betöltötte 18. évét, jelentkezzék valamelyik gépállomásnál, vagy érdeklődjön levélben a Hajdúböszörményi Traktorvezetőképző Iskolánál a lehetőségekről, Fényes Miklós, Demecser: A vállalatnál töltött első esztendőben a dolgozó csak 6 hónap után kaphatja meg évi szabadságát. A Munkatörvénykönyvének e rendelkezése alól csak azok a dolgozók a kivételek, akik áthelyezéssel kerülnek régi munkahelyükről} új vállalatukhoz. zöldbabból az átválogatás során 450 kiló olyan túl érett bab került ki, amely már konzervipari feldolgozásra nem volt alkalmas. A megye termelőszövetkezeteinél gyakori jelenség az, hogy az árut a kedvezőtlen időjárás ellenére is jó minőségben megtermelik, de a szedésnél hibát követnek el. Hagyják el vénülni a zöldárut, ezért azt alacsonyabb osztályba kell sorolnunk, vagy pedig az átvételt kell megtagadnunk, mivel felhasználni nem lehet. A szóban forgó zöldbabnál is 4—5 nappal előbb kellett volna megkezdeni a szedést. Nem értünk egyet azzal, hogy Kosa Árpád azt írja; a konzervgyár csak I, osztályú paradicsomot vesz át. Eddig is, és a jövőben is átveszünk — a minőségnek megfelelően —» I., II„ és III. osztályú paradicsomot a velünk szerződésben álló termelőszövetkezetektől. Ezt a konzervgyárnál vezetett nyilvántartás igazolja. A kocsordi Uj Élet Tsz-től is több alkalommal vettünk át több mázsa, különböző minőségű paradicsomot. Nyíregyházi Konzervgyár A Nyíregyházi Kertészeti Vállalat felvételre keres egy gyakorlattal rendelkező bérelszámolót és SZTK ügyintézőt, azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet a vállalat főkönyvelőjénél, Nyíregyháza, Árok u. 57. 1 (411) Értesítés A Miskolci Bláthy Ottó Villamosipari Technikum Nyíregyházára kihelyezett tagozatán a felvételi-, különbözeti- és pótvizsgák időpontja, 1964. aug. 26. A vizsgák helye a Kossuth Lajos Szakközépiskola, kezdete reggel 8 óra. Németh István tagozatvezető. (4006) A Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság ács-, kőműves és vasbetonszerelő szakmunkásokat alkalmaz változó munkahellyel. Jelentkezés személyesen as Igazgatóság III. sz. Szakaszmérnökségénél, Mátészalka, Kölcsey ú. 27. Továbbá nyíregyházi székhellyel építésztechnikust, valamint beruházási és építési szerződési ügyekben jártas, lehetőleg jogi végzettséggel rendelkező, vagy a jogi egyetemet levelező úton végző jogászt keres. Jelentkezés személyesen az Igazgatóság személyzeti felelősénél, Nyíregyháza. Széchenyi u. 19. (406) fi P R á H IR D ETÉSEI* Idősebb nőt gyermek mellé családtagként felvennék. Cím a Kiadóban. (3736) Felvételre keresünk legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gépész- mérnököt, vágy technikust műszaki munkakör betöltésére. AGROKER Vállalat, Nyíregyháza fáűkuquMi tiaquGfr “ Hit ír , j rM Tapétás. festő, mázoló, parkettás, hidegburkoló, mü- anyagburkoló, szigetelő, tetőfedő, bádogos, szak- és segédmunkásokat, betanított munkásokat azonnal alkalmazunk változó munkahelyre. Munkahelyeinken szállást biztosítunk. Bérezés: teljesítménybérben történik. Jelentkezés személyesen, vagy levélben, Budapest, V., Báthori U. ISII. 224. szobsu Munkaerőgazdálkodás. (Bp. 681) Beköltözhető házrész eladó. Felszabadulás tér 10. (Volt Luther tér) (3763) Beköltözhető három- szobás ' összkomfortos ház eladó. Érdeklődni: Széchenyi u. 18. (3748) Város központjában kétszobás OTP kölcsönnel épített ház elr adó. Bérhází cserelakással beköltözhető. Ugyanott bordó plüss garnitúra és Szikra kombináltszekrény eladó. Cím a Kiadóban. (3749) Családi ház lakottan csereiehetőséggel jutányosán eladó. Cím a Kiadóban. (3743) Beköltözhető ház eladó. Szélsőbokor 19. (3747) Nyíregyházán a Hintésben családi ház építésére szabad területen Kótaji út 8. számú 210 négyszögöl gyümölcsöskert, udvarban lévő kis házzal beköltözhetően eladó. Központban lévő egyszoba, konyhás lakást cserébe beszámítok. Érdeklődni: minden délután 3 órától. (3744) Eladó Felsősimán Samóka u. 5. alatti ház mellékhelyiségekkel és 1 hold termő gyümölcsössel. (3739) Levelek község központjában lévő 1050 négyszögöl üres telkemet eladnám. Érdeklődni: Nyíregyháza, Jókai tér 3. Len svédnél. (3742) Eladó egyszoba, konyha, speizos különálló házrész azonnali beköltözéssel. Búza tér 14. Érdeklődni 16 órától. (3752) Szoba-konyhás ház 500 négyszögöl felekkel eladó. Matolcsi András, Sóstóhegy, ÜttörŐ utca. Villamos közelében. (3754) Kétszoba, konyha, mellékhelyiséggel beköltözhetően, 2400, vagy 1600 négyszögöl szőlő és gyümölcsössel eladó. Borbánya, Béke u. 46. (3756) 1200 négyszögöl gyümölcsös, ebédlőbútor, cserépkályha eladó, pimitrov utca 38. (3762) Beköltözhető kettő- szobás ház 1290 négyszögöl bekerített telekkel, több férőhelyes jószágtartással, garázs- zsal sürgősen eladó. Nyíregyháza, Család u. 67. (8671) Dombrádon új ház melléképületekkel 440 négyszögöl telekkel azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Tá- már Pál Győrtelek, Bákóczi U. 36. (M 36746) vöröshadsereg u. 11, sz. családi ház mellékhelyiségekkel eladó. Két szoba azonnal beköltözhető. (4002) Egyszoba, konyhás, fürdőszobás házrész beköltözhetően eladó, Bukarest utca ?8. (4008) Felsőpázsit 39. alatti Drukker féle gyümöt* esős megosztva Js, házzal együtt eladó. Érdeklődni: Bákóc2i u. 15. Szentiványi. (3989) Központban lévő négyszokás összkomfortos ház eladó. Részbe® beköltözhető. Cím a Kiadóban. (3704) Jő állapotban lévő Trabant Combi eladó. Megtekinthető: Kálvin tér 2. Két fotel, hatágú csillár, Simson moped motor eladó. Zrínyi Ilona u. 5. (3?50) Öriáslevelű, tízleve- J les Filotíendrcn el- 1 adó. Arany Janos u, 4«. ($714) | Eladó jó karban lévő 120 basszusba Hóhner taneőharmontka Vécsey köz 5. alatt. Megtekinthető délután 4 órától. (3727) Szép sötét háló, Panni robogó eladó. Moszkva u. 54. (3733) Konyhabútor eladó. Csalid u. 87. (3740) Vállalatoknak, közü- ieteknek gyönyörű FU kusz és Ftlodendron, eladó. Vasgyár u. 12. Konzervgyárral szemben. (3741) 400 mázsa terméskő eladó. Érdeklődni: Rá* kóczl u. 21. szabómü- heiy. (3733) 600-as Trabant eladó. Kemecsei út 26. (374») Riadó 2 db világos éjjeliszekrény, szögletes mosógép, kredenc, üstház, sertésetetö be- tonvályu. Érdeklődni szombat déltől Arany János u. 27, alatt. (3760) Nagyméretű új konyhabútor, háló- szobabútor eladó. Petőfi u. 12. I. em. 2. (3759) 500 literes új boros- hordók eladók- Vöröshadsereg útja 59. alatt. (3758) Szívó-nyomó kútszi- vattyú eladó. Hunyadi u. 1. (3757) Lemez játszós rádió eladó. Kéz u. 33, (3755) 280 magas 170 széles bejárati boltajtó, kirakattal, ajtókkal alkalmi áron eladó. Dimitrov u. 10. (3764) 500-as Trabant Li« mousine eladó. Árpád u. 31. (4005) „Mekalor” kályha eladó. „Alig használt” jeligén cím a Hirdetőben.. (4003) Weltmeister 80 basz- szusos tangóharmontka kitűnő állapotban sür. gősen eladó. Eötvös u. ] (4000) Méz kapható kg* ként 20 forintért. Búza u- 4. (4012) Román háromajtós szekrény és parkett- lcefélőgép eladó. Himes u. 40. (3766) Skoda 445-ös gépkocsi eladó. Sarkantyú u. 36. (3763) Nyeretnénybetét- könyvvel nyert Trabant eladó. Tokaj. Játékbolt. (3768) öCO-as Jawa oldalkocsival eladó, vagy elcserélhető szóló motorért, megegyezés szerint. Szamosangya- los, Szeszfőzde. (400) Szép sötét diófa hálószobák, matracok, kombinált szekrény, rekamié garnitúrával kicsi és nagyméretű konyhák, Olcsó barna háló ruhásszekrén: cseh hűtőszekrény, toalett tükör eladó. Használt bűtorokat veszek. Soltész Mihály utca 20. Telefon: 38-25 (106) Tollat, bőrt veszek. Nyíregyháza, Soltész Mihály utca 13. Kvis-j tóf. (3933) Wartburg de «ive személygépkocsi rá-| dióval eladó. Nyíregy-1 háza, Virág u. 34. (2734)j Rozsszalma paj iá-' fedéshez is alkalmas 1000 q, törek 500 q takarmányozásra is alkalmas állami felvásárlási áron eladó Dózsa Termelőszövetkezet Ibrány. (3711) Jóhangű elektromos gitár eladó. Kvi't, u. 9. - (37.J, / Moszkvics 407-gs eladó, Tiszaiök—K-s*uo' .anya, lako.a. (5769) Rútorozott szoba kei diák.ány részért k.- adó. Cím a Kiadóban. (3753) Garázst bérelnék. Ajánlatokat „Moszkvics'’ jeligére Lapkiadóba kérek. (3749) Értelmiségi Idősebb nő hasonló nőhöz társbérletbe elmenne. Cimet Kiadóba kér. (37«) Egyszobás konyhás központban lévő lakásomat elcserélném hasonlóért. Cím a Kiadóban. (3736) Bútorozott szoba két férfi vagy nő részére kiadó. Sip u. 8. (373!) A Nyíregyházi Járási Rendőrkapitányság IgazBHtásrendészeti alosztályára 22 db talált pénztárcát, és talált pénzt szolgáltattak he. Igazolt tulajdonosok fenti kapitányságon átvehetik. A Mátészalkai Járást Rendőrkapitányságon i db talált kerékpár igazolt tulajdonosa által átvehető. A NagykáUó! Járási Rendőrkapitányságra 1 db talált kerékpárt szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosa fenti kapitányságon átveheti. Bécsi rövid zongora bérbeadó. Érdeklődni: Kossuth u. 63. elől. (4004) Cserépkályhis bútorozott szoba 3 diákfíú részére kiadó. Kényelmes" jeligén cím a Hirdetőben. (4007) Házaspár gyermekkel bútorozott szobát keres. „Sürgős" jeligén cim a Hirdetőben. (4010) Bútorozott szoba kiadó. Ugyanott férfi alkalmi munkát vállal. Cím a Kiadóban. (3767) Szép vitrin, könyv- szekrénynek is alkalmas eladó. Vörösmarty tér 4. (3771) Bort>4nya, Szőlő u. 59. sz. egyszoba kopy- hás ház beköltözhetően 370 négyszögöl szőlővel 10 ooo Ft-ért eladó, Érdeklődni: Serház u. 8. (4015) Dohány u. 18. sz. ház beköltözhetően eladó. (4014) 500-as Trabant Combi eladó. Moszkva u.. 25. (3770) Debreceni kétszobás összkomfortos lakásomat elcserélném nyíregyházi kettő- vagy háromszobás összkomfortosért. Ügyvédi Kamara, Nyíregyháza. (4017) Bentlakó háztartási alkalmazottat keresek. Vöröshadsereg u. 20. alsó csengő. <40t3) Kétszoba, két konyha, két speizos ház felerészben Is, azonnal beköltözhetően eladó. ÜJszőlő u. 111. (3773) Lottón nyert 850 köbcentis Junak motorkerékpár eladó. Csemete u. 1, (3772) Kétszoba, összkomfortos ház eladó. Széchenyi út 34. sz. Érdeklődni:. Dózsa György út 45. sz. Féliné. Nyíregyházi főbérletet átveszek miskolci szövetkezeti lakásért, vagy anélkül. Cún a Hirdetőben. (3803) Menyasszonyi nylonruhák, nylonfátylak, koszorúslány ruhák kölcsönzése. •• Dózsa György u. 20. Telefon: 31-37. (3612) * 9ede£&n szerződéses hízieiSással! K£tíssön SERTÉSHIZLALÁSI SZERZŐDÉST as Állat forgalmi Vállalattal Szakmai végzettséggé! és gyakorlattal rendelkező növénytermelési brigádvezetőt felveszünk. 40 évtől előnyben. Lakást biztosítunk. Jelentkezés írásban Nyíregyházi Állami Gazdaság, Nyíregyháza Szikla u. 3. alatt. (405) A tatai 311 sz. Vájártanuló Intézet 13—16 éves fiatalokat vesz fel vájártanulónak bentlakásos intézetbe, teljes ellátással. Tanulmányi eredménytől függően havi 160 Ft-tól 500 Ft-os ösztöndíjjal. Jelentkezni lehet: a Megyei és’Városi, Járási Tanács Munkaügyi Osztályán. Levélben Tata, II. Bercsényi u, 7. szám alatt. (393) ÜVEGES SZAKMUNKÁSOKAT VESZ FEL » Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezni lehet az EM Hajdú megyei Építőipari Vállalat munkaerőgazdálkodási csoportjánál. Debrecen, Beloiannisz u. 2—4. szám alatt, (D. 7856) Válaszolt az ÁFOR Nyírjestanyán az új népművelési tervünk készítésébe be. vontuk az orosi Vörös Csillag Termelőszövetkezet vezetőségét Is. Feladatnak jelöltük meg a népművelési terv keretében a kertészeti szakmunkásképző tanfolyam, a honismereti szakkör, és 18 előadást magában foglaló termelőszövetkezeti akadémia előadássorozat megszervezését. Albert Antal, Oros-Nyírjes Kerékpár- megőrző a gyalogjárón Szerkesztői üzenetek