Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-19 / 194. szám

Két NB I~es mérkőzés Népköztársasági Kupa selejtezők Gazdag lesz a hét röpJabdaműsora APRÓHIRDETÉSEK A röplabda sportág nyír­egyházi hívei igazán nem panaszkodhatnak az e heti műsorra, hiszen az színvona­las eseményekkel várja a szurkolókat, A műsorból a Nyíregyházi Spartacus NB I-es íérfi röp­labdacsapatának két bajnoki mérkőzése emelkedik ki. A nyíregyházi fiúk csütörtökön, 20-án délelőtt 8 óra 30 perc­kor a Salgótarjáni Vasas együttesével, vasárnap délután 14 óra 30 perckor pedig a B. M. Dózsa csapatával ját- •zanak bajnoki mérkőzést. Ä Spartacus együttese be­váltotta ígéretét, mely szerint elkerülik a kiesést. Ezt igazol­ja, hogy az elmúlt hetekben egymás után győzték le a Bu­dapesti Vasas (!), az MTK és a DEAC együttesét. Ha eheti két bajnoki mérkőzésükön le tudják győzni a Salgótarjánt és a B. M. Dózsát, úgy szinte már bebiztosítják magukat a kiesés ellen. Pontosan ezek miatt hihe­tetlenül nagy harcra van kilá­tás csütörtökön és vasárnap. Ellenfeleik közül a salgótarjá­ni együttes jelenleg az előke­lő ötödi helyen van, míg a fővárosi csapat a hetedik he­lyet foglalja el. Tehát mind­A városi motoros összetett honvédelmi sportverseny eredményei Az elmúlt vasárnap került első ízben megrendezésre a motoros, összetett honvédelmi sportverseny Nyíregyházán, a Simái úti gyakorlótéren. A három géposztályban megren­dezett küzdelmen 15 motoros indult el, s érdekesség, hogy a várostól eléggé messze eső területen is sokan végignézték a versenyzőket, akik körülbe­lül 10 kilométeres távon si­kerrel küzdötték le az aka­NB L 1. Győr—Újpesti Dózsa. Egyik csapat sincs meggyőző formában, a hazai pálya elő­nye a győriek javára billenti a mérleg nyelvét. Tipp: x, 1. 2. Dorog—Bp. Honvéd. A Honvéd papírforma szerint esélyesebb, azonban Dorogon már sokszor megdőlt a papír­forma. Tipp: x, 2, 1. 3. Szeged—Vasas. A Tisza- parti együttes a vasárnap hat gólt lőtt Vasas ellen is esé­lyesként léphet pályára ottho­nában. Tipp: x, 1. 4. Ferencváros—Debercen. Egészen „sima” mérkőzésnek ígérkezik, s már egy döntet­len. is hatalmas meglepetést jelentene. Tipp: 1; 5. MTK—Diósgyőri VTK. A fővárosi csapat esélyesebb — de csak papíron. A valóság­ban a kék-fehérek eléggé si­ralmasan szerepelnek. Tipp: 1. 6. Komló—Tatabánya. A Tatabánya az utóbbi hetekben félelmetes hírt vívott ki, de Komlón nem lesz könnyű dol­ga. Tipp: x, 2, 1. NB I. B. 7. Budafok—Székesfehérvár. A Székesfehérvár jobb vala­mivel, de a budafokiak végleg be akarják biztosítani magu­kat. Tipp: x, 1. 8. Salgótarján—Egyetértés. A hazaiak e találkozón meg­dályokat. A versenyen az alábbi eredmények születtek. 50 cm3-es géposztályban vá­rosi bajnok: Fekete Zoltán (TXTÁSZ), 2. Garai István (Almatároló), 3. Jeszenszki József (TITASZ). 125 cm3-es géposztályban városi bajnok: Bálint József (Ságvári Tsz.), 2. Koszta Gábor (Fűtőház), 3. Szakács Árpád (Fűtöház). 250 cm3-es géposztályban vá­rosi bajnok: Szemők István (Ruhagyár), 2. Simkó János (Ruhagyár), 3. Oszlánszki Já­nos (Cipőipari Vállalat). A megyei, motoros összetett honvédelmi sportverseny me­gyei döntőjét augusztus 23-án rendezik meg a Simái úti gya­korlótéren délelőtt 9 órai kez­dettel. Pénzügyiek labdarúgó­bajnoksága Érdekes sporthírt közöltek velünk a minap, mely arról számol be, hogy a „pénzes emberek” labdarúgó-bajnok­ságot szerveztek. Ugyanis a Nemzeti Bank, a Beruházási Bank, az Országos Takarék- pénztár, valamint az Állami Biztosító dolgozói labdarúgó­csapatot alakítottak, s egy­más között lebonyolítják a pénzügyi dolgozók bajnoksá­gát. A mérkőzéseket a Diák­pályán rendezik majd meg délután 14 óra 30 perces kez­dettel, négy fordulóban. Már a sorsolást is elkészítették, mely az alábbi mérkőzéseket írja elő: V1IL 28-án: Beruhá­zási Bank—Nemzeti Bank, Ál­lami Biztosító—OTP. IX. 4-én: Állami Biztosító—Nemzeti Bank, OTP—Beruházási Bank. IX. 11-én: OTP—Nemzeti Bank, Állami Biztosító—Be­ruházási Bank. A találkozókon egy kapust és két mezőnyjáté­kost lehet majd cserélni, s igazolt játékosok nem szere­pelhetnek. A győztes csapat — a közösen összeadott pénzből — kupát kap, mely majd háromszori elnyerés ese­tén végleges tulajdonná válik. A fenti hírt örömmel lehet üdvözölni, annál is inkább, mert azt tervezik, hogy a tél folyamán esetleg asztalitenisz és sakk sportágakban is ren­deznek egymás közötti vetél­kedést. A „pénzesek” példája követendő, s azt bizonyítja, hogy saját, helyi kezdeménye­zéssel is lehet jó és hasznos sportolási lehetőséget teremte­ni. 300-as Jawa oldalko­csiva: eladó, vagy el­! i cserélhető szóló mo­torért, megegyezés szerint. Szamosangya- los, Szeszfőzde. «00) 500 literes új boros­hordók eladók. Vö- roshadsereg útja 59. alatt. (37281 ÜJ nagyméretű szá­raz vályog eladó. Re­pülőtér 30. sz. alatt. (3729) Szalma van eladó. Szélsőbokor 66. (3724) Rövid bécsi zongora bérbeadó. Háromajtós szekrény, mély gyer­mekkocsi eladó. Ma­dách u. 6. (3725) 125-ös Csepel jó ál­lapotban sürgősen el­adó. Gólya u. 3. dél­után négytől. (3990) Beköltözhető kétszo­bás családi ház eladó. Színház u. 30. (3984) Felsőpázsit 59. alatti Drukker féle gyümöl­csös megosztva js, házzal együtt eladó. Érdeklődni: Rákóczi u. 15. Szentiványi. (3989) Sötét fényezett há­lók, kétszemélyes re- kamié garnitúrával igényesnek, 1200 négy­szögöl gyümölcsös el­adó. Búza tér 16. (3732) Vég u. ll. sz. egy­szoba, konyhás ház beépíthető nagy telek­kel, kerttel eladó. Cse­relakás szükséges. Le­het bérházi is. (3992) búto- három kiadó. (3995) Különbejáratú rozott szoba férfi részére Virág u. 32. Szép sötét diófa há­lószobák., matracok# kombinált szekrény* rekamié garnitúrával kicsi és nagyméretű konyhák, olcsó barna háló ruhásszekrény, cseh hűtőszekrény, toalett tükör eladó. Használt bútorokat veszek. Soltész Mihály utca 20. Telefon: 38-25. (108) Rozsszalma pajta­fedéshez is alkalmas 1000 q, törek 500 q ta­karmányozásra is al­kalmas állami felvá­sárlási áron eladó Dó­zsa Termelőszövetke­zet Ibrány. (3711) Állami gazdaságok! Termelőszövetkezetek! A nap minden sza­kában fölözött tejet, írót, savót korlátlan mennyiségben kaphat­nak a nyíregyházi Tejüzem. Moszkva ut­ca 9 szám alatti te­lephelyén. (382) Gyulán, vasárnap délután a vidéki atlétikai bajnokság be­fejező versenynapján a sza­bolcsi sportolók több elisme­résre méltó helyezést értek el. Kiss 5000 méteren 15:51,6 másodperces eredményével ne­gyedik helyen végzett. A 3000 méteres akadály futásban pe­dig Fehér 9,20 másodperccel második lett. A kalapácsvető Gulyás eredménye is nagysze­rűnek mondható, hiszen 52,67 méteres dobásával az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Irodagép műszerész tanulónak C érettségizett fiúkat és lá­nyokat felveszünk. Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Tavasz u. 4. szám alatt f. hó 20-ig. 7—10 óráig. (3986) Gépésztechnikusokat, mun­kavezetőket, kitűzőtechniku­sokat. kőműveseket, kövezőket felvesz a Debreceni Közúti Üzemi Vállalat, vidéki mun­kahelyekre. Jelentkezés Deb­recen, Barna u. 3. szám. Munkaügy. Dk 7853 Legalább 3 éves termelőszö­vetkezeti gyakorlattal és me­zőgazdasági képesített köny­velői oklevéllel rendelkező férfi munkaerőt felvesz a ke- mecsei „Üj Barázda” Tsz. Fel­vétel esetén útiköltséget térí­tünk. (398) A tatai 311 sz. Vájártanuló Intézet 15—16 éves fiatalokat vesz fel vájártanulónak bent­lakásos intézetbe, teljes ellá- ! tássaL Tanulmányi eredmény­től függően havi 160 Ft-iól 500 Ft-os ösztöndíjjal. Jelent­kezni lehet: a Megyei és Vá­rosi, Járási Tanács Munka­ügyi Osztályán. Levélben Tata, II, Bercsényi u. 7. szám alatt. (393) 1 Női és íérii munka­erőket felveszünk Állandó alkalmazáshoz vidé­kieknek tanácsi igazolás szük­séges. Jelentkezni lehet: Nyíregyhá­zi Konzervgyár Munkaügyi Csoportjánál. Idősebb nőt gyermek mellé családtagként felvennék. Cím a Kiadóban. (3730) Szakképzett gyors- és gép­írónő állást keres. „Gyakor­lott” jeligén cím a Hirdető­ben. (3988) A Nyíregyháza területén mű­ködő Dolgozók Ált. Esti Isko­lájában a felnőttek beiratása folyamatosan szeptember 15-ig tart. A jelentkezők részére előkészítő tanfolyamot indí­tunk be. A tanfolyam célja, hogy segítséget nyújtsunk azoknak a dolgozóknak, akik 5—20 éves megszakítás után szeretnék folytatni, ill. meg­szerezni az ált. iskolai vég* zettséget. Az előkészítő tanfo­lyamra jelentkezni kéül azok­nak is, akik osztályozó (ma­gán) vizsgára kértek enge­délyt a Városi Tanács mű­velődési osztályától. Az elő­készítő tanfolyamra szept. 1-ig lehet jelentkezni a Dolgozók Ált. Iskolájának igazgatójá­nál, Nyíregyháza, Felszabadu­lás út 9. sz. ÜVEGES SZAKMUNKÁSOKAT VESZ FEL a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezni lehet az ÉM Hajdú megyei Építőipari V3i- laiat munkaerőgazdálkodási csoportjánál. Debrecen, Beloian­nisz u. 2—4. szám alatt. (D. 7856) Állandó pénzforrása ÜSZŐN EVELÉSM ÉS BIKA-TIN&: H I Z L A L Á S li SZERZŐ DÉSTl Bp. 393 selejtezője, egyik csoportjának tornája. A férfiak csoportjában a Szolnoki TITASZ, a Gyön­gyösi Vasas, a Debreceni GÖCS és a' Nyíregyházi Pe­tőfi, a nők csoportjában pedig a Nyíregyházi Spartacus, a Nyíregyházi Homokkísérleti Intézet, a Miskolci Pamutfonó és a Gyöngyösi Mátra együttes küzd a továbbjutásért. A mér­kőzéseket szombaton délután 15 óra 30 perctől és vasárnap délelőtt 8 óra 30 perctől kezd­ve rendezik meg a stadionban. két csapat jelentős játékerőt képvisel, s ez csak növeli an­nak . az esélyét, hogy a mér­kőzéseken idegekre menő, iz­galmas harcban dől el a baj­noki pontok sorsa. A bajnoki mérkőzések mel­lett azonban ugyancsak szín­vonalasnak ígérkezik a szom­baton és vasárnap, ugyancsak Nyíregyházán sorra kerülő röplabdatoma. Ugyanis vá­rosunkban kerül sorra a Nép­köztársasági Röplabda Kupa A Kelet-Magjarország totó tanácsadója 34. Játékhét erősíthetik első helyüket. Tipp: 1. 9. Oroszlány—Győri MÄV DAC. A hazai csapat mindkét pontra esélyes. Tipp 1. 10. Miskolci VSC—Láng. A találkozón a miskolciaknak győzni kell ahhoz, ha nem akarnak egészen veszélyes helyzetbe kerülni. Tipp: 1. NB II, KELETI CSOrORT 11. Szolnoki MTE—Bp. Elő­re. A szolnoki együttes hazai pályán aligha veszít pontot. Tipp: L 12. Gyula—Békéscsaba. A békési, helyi rangadó hazai győzelmet ígér. Tipp: 1. NB n, NYUGATI CSOPORT 13. Zalaegerszegi Dózsa—Za­laegerszegi TE. A testvércsa­patok küzdelméből bármelyik együttes kikerülhet győztesen. Tipp: x, 2, L 13+1-es PÖTMÉRKÖZÉS 14. Székesfehérvári MÁV— Budai Spartacus. A budai csa­pat valamivel jobb játékerőt képvisel, de a hazai pálya előnye sokat jelent. Tipp: x, 1. PÓTMÉRKÜZÉSEK: 15. Eger—Jászberény. A Ke­leti csoport rangadójára nem lehet biztos tippet adni. Tipp: x, 1, 2. 16. FVTR—Pécsi BTC. A vidéki csapat jobb, s esélyes­ként lép pályára, Tipp: x, 2. Atlétika: Szép eredményeket értek el versenyzőink Gyulán aTST-tag „Carmen Kékes 500.— Ft előleggel” »Alba Regia Budapest 1000.— Ft. előleggel!” „OTP vásárlásnál 18 havi részletre!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom