Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-18 / 193. szám

Agresszió Wieiffsamfyagt A Pentagon mind nyíl­tabban és mind nagyobb mértékben támogatja Khanh tábornok reakciós csapatait. Üjabban további száz harci helikoptert bocsátott Khanh rendelkezésére, hogy a dzsungelháborúban meg­javíthassa a helyzetét. Ezt a reménytelen vállalkozást mind több amerikai kétel­kedőén Ítéli meg. Walter Lippmann pedig nyíltan és félreérthetetlenül a tárgya­lások mellett fcglal állást. Képünkön a rajokban fel­vonuló USA helikoptereket ábrázolja, amely félrema- gyarázhatatlan dokumentu­ma az amerikai agresszió­nak. •Cabot Logde, az Egyesült Államok volt saigoni nagy­követe megkezdte tárgyalá­sait Párizsban. A déli órák­ban megbeszélést folytatott Louis Joxe államminiszter­rel, aki a szabadságon levő külügyminisztert helyettesíti. Mint várható volt, a viet­nami kérdésben semmiféle közeledés nem mutatkozott az amerikai és a francia ál­láspont között. Ezt Cabot Logdé is megerősítette, ami­kor a tanácskozás befejezté­vel kijelentette az újságírók előtt: az eszmecsere során nem merültek fel olyan gon­dolatok, amelyek akár hosz- szabb távlatra is, megoldást ígérnének a vietnami kérdés­ben. A megbeszélésen a la­oszi kérdésről is szó volt. Johnson megbizottja „üdvö-1 zölte” a három laoszi herceg j augusztus 24-i párizsi talál- J kozójának tervét abban a reményben, hogy az előse­gíti a központi koalíciós kor­mány tekintélyének helyre- állítását. Cabot Logde kedden a NATO Párizsban székelő ál­landó tanácsának rendkívüli ülésén ismét kifejti Washing­ton álláspontját, majd nyu­gat-európai körútra indul, hogy a NATO-tagállamok fő- városaiban is „megmagyaráz- j za” az Észak-Vietnam elleni amerikai agressziót. I Az Infratest nevű nyugat­német közvéleménykutató in­tézet egy müncheni hetilap megbízásából közvéleményku­tatást végzett arról, hogyan vélekednek az emberek Nyu- gat-Németországban Strauss- ról. A megkérdezettek öl szá­zaléka intelligensnek minősí­tette ugyan Strausst, de csak 16 százalék vélekedett úgy, hogy Strauss becsületes. Szakadékba zuhant egy va­kációzó diákokat szállító au­tóbusz a Francia Alpokban. A tíz és 15 év közötti gyer­mekek közül 15 meghalt, 30 pedig súlyosan megsérült. Szkopjéban ismét megmoz­dult a föld. 1963. július 26. óta ez volt az 581. földrengés a Macedón fővárosban. A négyes erősségű földlökés nem okozott anyagi károkat Az NDK és az NSZK köz­lekedésügyi minisztériumának képviselői jegyzőkönyvet és megállapodást írtak alá, amelynek értelmében Mirsch- bergnél,. az NDK déli határé- nál újból megépítik az NSZK-ba vezető közúti hidat. Hat hónapig víz alatt áll a Skadari tó partján fekvő Ti- j janje falu. A tó ugyanis min- j den évben elárasztja a falu utcáit és a lakosság hat hóna­pon át csónakokon közleke­dik. Események sorokban Hz indiai elnök nyilatkozata Uj Delhi, (TASZSZ): Radhakrisman, az Indiai Köztársaság elnöke nem egész egy hónap múlva hivatalos látogatásra utazik a Szovjet­unióba. A TASZSZ tudósítója azzal a kéréssel fordult az el­nökhöz, mondja el véleményét a Szovjetunió és India baráti kapcsolatai fejlesztésének táv­latairól, és számos más, mindkét országot érdeklő kér­désről. m Őszintén remélem, hogy a két ország között fennálló szívélyes baráti viszony to­vább erősödik majd a kultu­rális és gazdasági téren létre­jött együttműködés útján — mondotta Radhakrisnan. — Mi sokra értékeljük azt a se­gítséget, amelyet a • Szovjet­unió nyújt iparunk fejleszté­séhez és nem kételkedem ab­ban, hogy tovább fokozódik majd ez a segítség. Hálásak vagyunk a Szovjetuniónak tá­mogatásáért. Fellésig©!! ssk o Ku-Klux-Klan keresztek Chicago, (Reuter, AP): Chicago Dixmoor nevű kül­városában a hétfőre virradó éjjel zavargásokba torkolló né­ger tüntetések robbantak ki. Mint a hírügynökségi jelenté­sekből kitűnik, a tüntetésekre az adott okot, hogy egy ven­déglőben bántalmaztak egy néger asszonyt, öt órán át valóságos közelharc bontako­zott ki a külváros különböző pontjain néger csoportok, il­letve a megerősített rendőr­alakulatok között. A rendőrség helyenként lőfegyverét is használta. Egy néger és egy fehér embert golyó ütötte seb­bel szállítottak kórházba. Raj­tuk kívür még ötvenen sebe­sültek meg. Igen jelentős anyagi károk keletkeztek. A rendet csak a reggeli órákban tudták helyreállítani. Louisiana államban a hétfő­re virradó éjjel a fehér faj­gyűlölők Ku-Klux-K ián,-fele ceremóniákat rendeztek. Az állam csaknem minden na­gyobb városában fellángoltak a keresztek — jelképezve a négergyűlöletet A KGST nem nemzetek fölötti szerv Moszkva, (MTI): „A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa” címmel megjelent Nyikolaj V. Fagy­gye jevnek, a KGST titkárá­nak könyve, amelyben a szo­cialista országok gazdasági együttműködési szervezetének másfél évtizedes tevékenysé­gét elemzi. A moszkvai Közgazdasági Kiadó gondozásában közre­bocsátott munka ismerteti a KGST működési elveit, a nemzetközi szocialista mun­kamegosztást, a szocialista vi­lágpiacot, a népgazdasági tér-” vek koordinálásának és az egyes szocialista országok fej­lettségi színvonala kiegyenlí­tésének problémáit. A könyv számos érdekes adatot tartalmaz. így például kitűnik belőle, hogy a KGST- tagállamok áruforgalma meg­haladja a világkereskedelem 10 százalékát. Kollektív együttműködés alapján tör­ténik 570 nagyüzem építése, vagy bővítése. N. V. Faggyejev könyvében kimutatja, hogy a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa nem nemzetek fölötti szerv, mivel ajánlásai az egyes or­szágokban csupán a kormány, vagy más illetékes szervek döntése alapján valósulnak meg. Ezenkívül ezeket az ajánlásokat és határozatokat nem a tagállamoktól • függet­len személyek, hanem maguk a tagállamok képviselői hoz­zák. Thälmann Húsz évvel ezelőtt, 1944. augusztus 18-án, a veszett düh paroxizmusában a hitle­rista gonosztevők meggyil­kolták Emst Thälmartnt. A német munkásosztály nagy fia, és a nemzetközi munkás- mozgalom kimagasló hőse, fizikailag megsemmisült. A hírhedt buchenwaldi haláltá­borban végezte be dicsőséges életútját — a gyilkosok örök gyalázatára, de hősi élete nagy tanulságaival gazdagít­va a szocialista humanizmus híveinek és harcosainak fegyvertárát. , Thälmann meggyilkolása idején már tizenegy és fél éve élt magánzárkában. Se vádat nem emeltek ellene, se ítéletet nem hoztak „peré­ben". Rabtartói ugyanis na­gyon jól tudták, hogy az a vád, amellyel Thälmannt il­lethették volna, és az az íté­let, amellyel sújthatták volna — csak gaztett lehetett. Az egész német munkásosztály szinét-javát kellett volna el­marasztalniuk egy Thälmann ellenes ítélettel, de ehhez még a hitlerista „igazságszol­gáltatás’’ sem érezte erősnek magát. Thälmann nagy egyénisé­gét azok a határozott és vilá­gos felismerések hangsúlyoz­zák és azok a politikai tettek teszik teljessé, amelyek egész pályafutását történelmi mé­retekben jellemzik. Érett le- ninizmusa, értékes harci ta­pasztalatai, hűsége az inter­nacionalizmushoz, megrendít- hetetlen szocialista hazafisá- ga, mind-mind mérhetetlen szolgálatokat tett az emberi haladás nagy ügyének és az egész német nép jövendőjé­nek. Semmiféle terror, semmifé­le megpróbáltatás nem tud­ta megtörni ezt a nagy for­radalmárt- Halálának évfor­dulóján az egész haladó né­met néppel együtt, mély megilletödöttséggel tisztel­günk emléke előtt, s tudjuk — magvetése nem volt hiá­bavaló. Az orvosok úgy néztek rám, mint akinek befellegzett. Ez kedden Volt. Péntekre össze­szedtem magamat. A sebek gyógyulni kezdtek. A lába­mat súllyal húzták, nehogy az inak összezsugorodjanak. Két hónap telt el, csende­sen, nyugodtan. Vera nem kí­mélte magát. Hetenként há- romszor-négyszer jött hozzám, ami nem is volt csekélység, hiszen én a városban fekszem. Tőlünk idáig' száz kilométer ._.. Hiába mondtam, hogy elég, ha egy héten egyszer jön. Ke­veset ^ludt, lefogyott, de pa­naszt sohasem hallottam tőle. Annyira megerősödtem, hogy június végén megkérdezte a tanár úr, mit szólnék, ha ne­kivágnánk a csontátültetés­nek? Nem akarom részletezni, mivel jár ez az operáció, mert akinek nincs rá szüksége, még a hírére is dugja be a fülét. Szóval egy ilyen műtét nem tréfadolog, és én mégis megörül­tem. Ha lenne olyan műszer, amely képes az érzéseket mérni — könnyen kiderülne, hogy jobban örültem az újabb operációnak, mint a Verával való esküvőmnek. Már régen bíztatott a tanár úr, hogy ha megerősödöm, megcsinálja a csontátültetést és ha az jól sikerüli, akkor talán ... talán képes leszek majd járni. Ezért nincs is abban semmi különös, hogy én, akit tizen­három hónapig vágtak, szúr­tak, varrtak, most számoltam a napokat, mennyi van hátra az operációig. Az én asszonyom minden napra tartogatott nekem va­lami meglepetést. Valami ajándékot mindig hozott. Már tele volt az éjjeliszekrényem szebbnél szebb szipkákkal, le- véltárcákkal, meg hasonló hol­mikkal. De a kisebb-nagyobb ajándékoknál sokkal értéke­sebbek voltak számomra a történetei. El nem tudom kép­zelni, honnan szedte össze azokat a históriákat, amelyek kivétel nélkül a hűségről szóltak. A sorsdöntő műtét előtti napon például elmond­ta, hogy ismer egy asszonyt — a nevét is megmondta —, aki hozzáment egy emberhez, aki­ről tudta, hogy meg fog va­kulni. Amint az én Verám mondta — ez a házaspár bol­dogan él, három gyerekük van. Este hatkor ment el tőlem Ve­ra és hétkor expressz levelet hozott a nővér. Pár sor volt az egész: „Drága Jó Férjem és Ba­rátom! Holnap megoperálnak. Ér­zem, hogy sikerülni fog. De bármi is történjen, én téged soha el nem hagylak, mindig csak jobban szeretlek. Csak arra kérlek, Te ne unjál rám. Mindig veled van és forrón csókol: Vera.” Kincset ér egy ilyen asz- szony. Nem szégyellem el­mondani, hogy mikor letettem a levelet, könnyes lett a sze­mem, vigye el az ördög. Gon­dolkodtam, törtem a fejemet, hogyan lett ilyen emberré az a kis copfos és mit szeret raj­tam annyira. Még aznap este kezembe ke­rült az üzemi újságunk, ame­lyet Fekete párttitkár hagyott nálam, titokzatosan mosolyog­va. Akkor valahogy megfeled­keztem róla. Ahogy széthaj­tom, hát látom: a második ol­dalon hatalmas cím: „Bányai Péter hőstette.” Mi az isten? Már több mint egy esztendeje nem dolgozom, ugyan milyen hőstettet vihettem véghez. Elég az hozzá: a szerencsét­lenségem történetét írták meg, de úgy, hogy én magam is csupán a név miatt sejthet­tem, hogy rólam szól. Ilyes­mik voltak benne: „Bányai elvtársat mindenki úgy is­merte, mint a legkiválóbb KISZ-aktivistát. Sohasem kí­mélte magát, példamutatóan élenjárt a munkában. Ha ak­kor, azon az estén is nem a brigád becsülete, nem a terv túlteljesítése lebeg a szeme előtt, nem vállal olyan nagy áldozatot. Az ő cseflekedetét a brigád, de az egész akna mint lelkesítő hőstettet tartja szá­mon.” — Hát ez meg milyen mar­haság? — kérdeztem fenn­hangon Józsa Sándortól, a jobboldali szomszédomtól. A Kohászati Művekben henge­rész, csúnyán összetörte a bo­káját. Értetlenül nézett rám. Meg­mutattam az újságot. Beleol­vasott, azután visszadobta az ágyamra. Na mit akarsz, dicsér­nek, az csak nem baj? Nagyon rossz kedvem lett. Egyszerre rájöttem, miért csak most írnak erről az eset­ről. Annak idején ugyanis a főnökség rám akarta hárítani a felelősséget. Nem a pénz izgatta őket, hanem az, hogy ha elismerik: nem én vagyok az oka a balesetnek, akkor a főnökségtől valaldt • elővesz­nek. Hosszú hónapokig húz- ták-halasztották a döntést. Elő­ször az én nyakamba varrták az egészet. Én ugyan felleb­beztem, dehát csak úgy a' rend kedvéért, mert bosszantott az igazságtalanság. Meg volt is nekem kedvem ilyesmivel tö­rődni ... Pót vizsgálatot ren­deltek el. Kiszálltak, tanács­koztak, újabb jegyzőkönyve­ket vettek fel. És mikor már több, mint egy esztendő eltelt, — úgy hogy a górék felelős­ségre vonása rég elavult — akkor úgy határoztak: még­sem én voltam a hibás ... Szép história ... Most meg agyondicsérnek. — Ne törődj sehová. Dicsér­nek és kész — mondta Józsa Sándor, az én örökké vidám szomszédom. Aki a bokatöré­sét is úgy fogta fel, hogy leg­alább egyszer jól kipiheni ma­gát. — Nem vagyok én pojáca, amikor kedvük támad, elővesz­nek és elkezdenek ajnározni. — Neked úgylátszik már az se tetszene, ha törött üveggel vakarnák a hátadat. — Ugyan ne szédítsen már Sanyi bácsi. Ki szereti, ha hatókörnek nézik. Amit. én csináltam, az nem volt hős­tett. Egyszerűen dolgoztam és összetörtem magamat. — Akkor értenélek, ha szid­nának. — Mindegy, a hazugság — hazugság. Az megbosszulja magát* — Hagyd a csudába, mit rágod magad? Másap megoperáltak és a tanár úr azt mondta, hogy si­került, most már rajtam mú­lik minden. Ezt arra értette, hogy ha majd leveszik a gip­szet, akkor el kall kezdeni jár­kálni. Az pedig egy agyon- lcínzott, összevissza vagdalt lábbal nem is olyan tréfado­log. Vera boldog volt, örömében körülugrálta az ágyamat. Én is örültem, de nem annyira mint ő. Miért? Pontosan nem tudnám megmondani. Talán eddig mindig valamit lehe­tett várni, valamiben lehetett bízni. Most pedig túl voltam minden operáción. A lábam még gipszben, lehet, hogy so­ha se tudom majd mozdítani. Azután eljött az ideje an­nak is, hogy levegyék a lá­bamról a gipszet. Fülledt jú­liusi délelőtt volt. A halvány, megmondhatatlan színű hullá­mokban rezgő levegő megállt a kórteremben. A nyitott ab­lakon csak újabb forróság ömlött ránk. Az orvosságok és a kötések alól átütő sebek nehéz szaga nyomta a tüdőn­ket. Nehezen lélegeztünk. Az idősebbek gyámoltalanul nyög­tek. Megkezdődött a vizit. A ta- ngr úr és a kísérete elsőnek az én ágyamhoz jött, pedig az ajtótól számítva az utolsó előt­ti voltam a jobboldali sorban. — Na kedves barátom —■ mondta a tanár úr mosolyog­va — holnap levesszük a Icm vagi páncélt. A kísérete jót nevetett. (Folytat jnk| Modibo Keita elnök hétfőr ötnapos hivatalos látogatásra Algériába érkezett. 10 millió embert sújtott a ke’et-pakisztáni árvíz. Egyes helyeken a termés 85 százalé­ka elpusztult. A mezőgazdasá­got ért károkat százmillió rúpiára becsülik. Adenauer, a CDU elnöke hétfőn többhetes üdülésre az olaszországi Cadenabbiaba utazott. Adenauer kijelentet­te, hogy szabadsága alatt hoz­záfog emlékiratainak megírá­Lodfge magyarázata nem talált visszhangra Párizsban SALAMON PÁL 8. 1964. augusztus 18. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom