Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-14 / 163. szám
Napié Augusztus elsejétől: Új alkalmassági vizsgálati rendszer a gépjárművezetőknek Kizáró okok többek között: alkoholizmus, magas vérnyomás, pszichopátia 1964. július ti, Sedd. Névnap: EÖRS A Nap lsei.: 4 óra 61 perckor, nyugszik: 19 óra 38 perckor: A Hold kei: 9 óra 45 perckor, nyugszik; 22 óra 49 perckor. ősi magyar név, használatos voll Őrs formában is. Előszór Anonymus, Béla király névtelen jegyzője említi meg, hogy Árpád vezér Acsédnak a Borsod megyei Nyárád vizénél földet adományozott és Acsád fia, Örs, a folyénálvá- rat építtetett (Őrs úr vára"): az akkori írás szerint „Eriswr“ „Ursur", ami eredetére nézve a latin „ursus”: „medve" szóra utal: Családnévként is szerepel: „Eörsy, Örsi" formában, Fototanfolyam indul a József Attila Megyei Művelődési Házban kezdők részére július 16-án, A részt vevők fényképezést, filmelőhívást és nagyítást fognak majd elsajátítani: 8193 darab órát javított az idén a Vasszerkezeti és Gépipari Vállalat Óra javító részlege. Ebből 5027 órát tartós jótállással, 3166 darabot pedig gyorsmunkával javítottak. Tapasztalatcsere kirándulást szervezett vasárnap a Móricz l'sigmond Megyei Könyvtár az alapfokú könyvtárosi tan- ólyam résztvevőinek atiszalö- u járási könyvtárba. A látogatás 70 résztvevője megismerj -it a megye legszebb járási könyvtárában folyó munkává', majd megtekintették a tiszalöki erőművet: Többek között ellátogattak a tiszado- bi gyermekvárosba is, 25 darab négyszemélyes sátort adott kölcsön az utóbbi napokban a nyíregyházi kölcsönző bőit. Nagy az érdeklődés a táskarádió, a gumimatrac és a fényképezőgép iránt is. * Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága é9 a Megyei Tanács lapia. Szén készt! a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza. Benczúr tér 21. Tel. 16—TO. 16—71, 16—72. Felelős kiadói Farkas ML Kiadia: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. a. 1. Tel. 80—00. Teriesztl a Magyar Posta. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem Srzünk meg és nem adunk vissza. Stabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai János. Eredményes könyvterjesztői munkát végeztek az idén megyénk pedagógusai. Mintegy 120 ezer forint értékű könyvet adtak el. Tömegmérgezés halotti toron Tragikusan végződött a görögországi Patrasz környékének egyik falujában tartott gyászünnepség. Egy közelmúltban elhunyt férfi hozzátartozói gyászistentiszteleten vettek részt, amelynek során elfogyasztották a cukorral felforralt gabonából készült ,.ko- liva” nevű hagyományos tésztát, amelyet az elhunyt özvegye készített: Az özvegy cukor helyett véletlenül fehér színű rovarirtót tett a tésztába s ennek következtében mintegy másfél órával az étel elfogyasztása után a gyászolók nagy részénél mérgezési tünetek . mutatkoztak. Sajnos az orvosi segítség sok esetben későn érkezett és eddigi jelentések szerint 22 ember meghalt a mérgezés következtében. Különös véletlen, hogy a tésztát készítő özvegy és két lánya nem szenvedett mérgezést. Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés: Márton István és Szabó Margit leánya Zsuzsanna, Koczman Pál es Szabó Mária leánya Mária, Cserna János és Bakos Mária fia Gábor, Pócsik János és Szender Julianna fia János, Kresztyankó Mihály és Lakatos Margit fia László, Kiss Miklós és Bagoly Erzsébet fia Csaba Mikiós, Terebesi Sándor és Csépke Ilona leánva Katalin, Csizmánk János és Nádudvari Julianna fia Tibor, Ki- szely János és Katona Éva fia János, Szurovcsák József és Lakatos Ilona fia József, Banu Oszkár és Lakatos Irén leánya Ilona Gyöngyi, Szép Miklós és Bartha Piroska fia László. Házasság? Balog István és Gyöngyösi Katalin, Szoboszlai János és Hegyi Ilona, Benke István és Mata Teréz, Lőjék István és Hidi Margit, Sovány Pál és Tóth Erzsébet, Várhegyi János László és Márki Erzsébet, Megyesi Pál és Rácz Mária, Kanyári József Miklós és Le- viczki Agnes, Kertész István és Pankotai Anna, Nyárádi András és Nagy Zsuzsanna, Makiári Dániel és Petróczki Margit Mária, Ákos Zoltán és Deli Etelka, Kővári Zoltán és Fekete Erzsébet, Pócsi József és Paul Erzsébet. Pál Ferenc és Gyurién Margit, Hegyesi Sándor és Báncs Julianna. Haláleset: Kiss Mátyás 79 éves, Darai Jo- zseí'né 72 éves, Farkas Miklós 57 éves, Molnár Károlyné 71 éves, Rácz1 Ferenc 53 éves Révész Olga 64 éves, Balogh Ferenc 53 éves. Televízióműsor 17.38: Hírek. 17,55: Látogatás a Kilián György repülőtiszti iskiv- lán. 18,25: Anyagmozgatás a raktárban. 18,50: Ki mit tudott?... 19.20: Esti mese. 19,30: TV Híradó. 19,50: Nagy pillanatok, nagy felfedezések. Sárkányok szigete. (Ism.) 20.15: Tánciskola. A csárdás. 20.40: A lány és a tölgy. Magyarul beszélő jugoszláv film. 21.55: Ma este Fekete Gyula dedikál. 22.05: TV Híradó — 2. kiadás. IdSjárásjelentés Várható időjárás ma estig: helyenként nappali felhőképződés, záporeső, Zivatar. Gyenge, a zivatar idején átmenetileg megélénkülő szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma 25—29 fok között. Elkészült a nyírbátori járás la éves felnőttoktatási intézkedési terve. Lrniek alapján 786 analfabétát tanítanak meg írni, 7060 dolgozót pedig az általános iskola nyolc osztályának elvégzésére fognak beszervezni — írja Pásztor István tudósítónk. Kéthetes jősvafőí táborozásra indul július 15-én a ven- csellői általános iskola 50 úttörőié. A községi tanács és termelőszövetkezet évről évre új felszereléseKkel segíti elő a pajtások nyári táborozását. Az idén is egy 12 személyes sátrat kapott az úttörőszervezet — írja Kárpáti Jánosné. Naponta 13—15 ezer liter tejet szállít a Nyíregyházi Tejipari Vállalat a város tej- uzleleibe. Helyesbítés. Lapunk július 9. csütörtöki számában az idei gyümölcs termésbecslésről írt cikkbe technikai hiba csúszott. Helyesen: az állami gazdaságokban, tsz-ekben és más üzemekben becslés szerint 1.5 000 vagon téli alma termés várható. — A legtöbb gyermekbalesetet évek óta a kerékpárról hiányzó védőfelszerelések okozzák. Ha a hátsó kerékről hiányzik a védőháló a csomagtartón utazó gyerek lábát be- csípi a kerék. Számos esetben lábtörést okoz az ilyen hiányosság. Gyakori a közlekedési balesetek száma is. Az utcán játszadozó gyerekek figyelmetlensége ebben az évben is több halálos kimenetelű gyerekbalesetet idézett elő. Különösen a forgalmasabb utcákról — mint például a Vöröshadsereg, a Rákóczi, a Bocskai és a Debreceni utca — hoznak be sérült gyerekeket. E balesetek mind elkerülhetők lennének, ha a szülők megértenék, hogy az úttest nem játszótér, s nem engednék ki gyermekeiket egyedül az utcára. Az Egészségügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közös rendeletben szabályozta a gépjárművezetés engedélyezésével és folytatásával kapcsolatos orvosi vizsgálatokat. A rendelkezés, amelynek a napokban készült végrehajtási utasítása több vonatkozásban módosítja az eddigi gyakorlatot. Az alkalmassági vizsgálatokat eddig Budapesten és a megyeszékhelyeken rendőrorvosok végezték. A jelentkezők nagy száma miatt — évente 270—280 ezren jelentkeznek ilyen vizsgára —, azonban így már nem tudják lebonyolítani a vizsgálatokat. Az új rendelet ezért kimondja, hogy a .üllőben mintegy 800 helyen adhatnak ki a jemegértenék, hogy a strand eiT. Ferenc és édesanyja a múlt év augusztus harminc- egyedikén Tiszabezdéd állomáson szálltak le a vonatról és az országúton indultak hazafelé. Mivel T. Ferenc a vonatban hagyta a kabátját, édesanyja visszafordult, ittas fiát pedig az árokba fektette. Rövidesen arrafelé kerékpározott barátjával Kői István tiszabezdédi segédmunkás. Leszállt a kerékpárjáról, id. T. Ferencnével szóváltásba keveredett. Kei István az idős Ientkezőknek orvosi véleményt gépjárművezetésre való alkalmasságukról. A hivatásos gépjárművezető jelöltek alkalmassági vizsgálata a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium pályaalkalmassági vizsgáló állomásán történik. A fegyveres ’ testületek tagjait a Belügyminisztérium, illetőleg a Honvédelmi Minisztérium orvosai vizsgálják. Az orvosi Útmutató részletesen felsorolja a gépjárművezetést kizáró okokat. Ilyenek: a szív és a keringési rendszer meghatározott betegségei, magas vérnyomás, a légzést akadályozó légzőszervi megbetegedések, például légszomjat okozó rohamokkal járó sősorban napozásra, fürdésre, pihenésre szolgál. — Különösen a vidéki gyerekek számára jelentenek komoly baleseti veszélyt a magukra hagyott mezőgazdasági kisgépek. Szinte naponta hoznak be gyerekeket, akik balta, vagy fűrész által sérültek meg. (T. I.) asszonynak rohant, ütlegelte, a bokáját rugdosta. Id. T. Fe- rencné a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Kői Istvánt nemrég a kisvár- dai járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt egy év szabadságvesztésre, az országúti verekedésért pedig a megye; bíróság egy év és két hónapi szabadságvesztésre büntette. Az utóbbi ítélet jogerős. asztma, súlyosabb anyagcsere megbetegedések, mint epekő, vesekő, cukorolaj, továbbá elmebetegség, epilepsia, szellemi fejletlenség, súlyos pszichopátia, — ide tartozik a kábítószerek élvezete és az alkoholizmus is — a látásélesség csökkenése és a színtévesztés, bizonyos fokon tűi, valamint olyan mozgásszervi betegségek, amelyek a biztonságos vezetést lehetetlenné teszik, csonkolt, vagy hiányzó végtag, végül nőknél a terhesség is. Ezenkívül kizáró ok minden olyan idegrendszeri, érzékszervi, mozgásszervi, vagy más megbetegedés, amely a figyelem összpontosítását, az elhatározó és ítélőképességet, a mozgások összhangját, az izmok, érzékszervek működését lényegesen, a közlekedés biztonságát veszélyeztető mértékben korlátozza. A végrehajtási utasítás különbséget tesz a csoportos közlekedést lebonyolító járművek (autóbusz, trolibusz) vezetői, más hivatásos vezetők és nem hivatásosak között. A legenyhébbek a feltételek a nem hivatásos vezetőknél. Itt például a szív és érrendszeri betegségek közül csak a szív és keringési elégtelenség jelent kizáró okot, magasabb a megengedett vérnyomásszint, kisebb a követelmény a látás- élesség vonatkozásában, és csak a színtévesztés bizonyos fajtája esetén nem lehet gépjárművezetői vizsgát tenni. Nem hivatásos vezetői engedélyt cukorbajos is kaphat, feltéve, ha betegsége nem igényel inzulin kezelést. Alapelv, hogy csak olyanokat zárjanak ki a forgalomból, akiknek egészségi állapota veszélyeztetné a biztonságot. Az új rendszer augusztus 1-én lép életbe. Rejtő Jenő: Az dveszcif cirkáló ‘ Rajzolta: Kovács Sándor Szünidő — sok gyermekbalesettel Gyerekek az úttesten — Sóstóról a baleseti sebészetre A nyári szünidő megkezdésével a gyerekek iskolai munkája befejeződött. Több lett a szabad idejük, szinte az egész napot a szabadban töltik, legtöbb esetben szülői felügyelet nélkül. Ezért megnövekedett a baleseti veszély is. E problémáról beszélt munkatársunknak dr. Oláh Vilmos, az SZTK rendelőintézet baleseti sebészetének vezető főorvosa: — Nagyon sok sérült gyereket hoznak be baleseti sebészetünkre a sóstói strandfürdőről, futballozás közben szerzett, vagy eldobált konzervdobozok, üvegszilánkok által okozott sérülések miatt. Ezek a balesetek is elkerülhetők lennének, ha Megvert egy nőt az országúton HUBA VALÓ KÖLYÖK MINŐÉN KÖNVORGESE. KVANG GENE BAUS PARANCSÁT SENK! MEM MÁSÍTHATVA MEG. __„ A GENERAUSSZIMO KÍVÁNSÁGA, BOGY AKKOR KÖSSÜK FEL, AMIKOR Ő IDEÉR. KIVÁNCSI A LÁTVÁNYRA... EGYE MEGA ----~—** FENE A KUTYAZABALÓ FŐNÖKÖTÖKÉ! I6Y BÁNNI EGY UP! EMBERREL ... A BENNSZÜLÖTT KATONÁK VIGYÁZ - ÁLLÁSBA MEREVEDNEK. MEGÉRKEZETT KVANG... KA, SZERVUSZ ELET! KÖLYÖK ROHAN ROZSDÁSHOZ, MAJO MEGTORPAN.. ^TOM ! DRAG A TOM KIS HUGÓM ! EDIT f ' fol\ tót.ntt