Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-22 / 170. szám

Bokréta cs színes kendők jelzik, hogy a szövetkezeti építőhrigád elérte az épülő ház legmagasabb pontját. Dá- Byádi Sándornak, a hermunszegl Béke Tsz tagjának alig egy hét alatt készítették el az új hajlék falazási munkáit. Sürgős is a dolog mert az új ház a régi helyére épült, s a család mielőbb be szeretne költözni. H. Játék Szép verőfényes nyári dél­után volt Három-négyéves gyermekek babákkal játsza­doztak a lombos fák alatt, a virágos játszótéren. A babák majdnem akkorák voltak, mint az apróságok. Lefektet­ték a babákat, altatódalokat énekeltek, utána kis játék­szerszámokkal földművelésre fogták a nagyobbakat. Ami­kor kijátszották magukat az apróságok, az egyik dundi kislánynak újabb ötlete tá­madt. A többieket leültette az egyik padra és rendezge­tés után a játszótér homokos részén szép sorjába állította a babákat. A játszótársak hangtalanul, tágranyitott sze­mekkel figyelték a pádról, mi fog történni? A dundi kislány a leggyen­gébb, kopottas babát tánto­rogva, düllöngözve állította a sorba. Felvett a homokból egy fatéklapátot, csípőre tet­te kezét. Harciason előreha­jolt és harsányan kiáltotta: — Már megint részegen jöttél haza apu!? Tamási József, Nyíregyháza, Oz u. 17. Akik életeket Szabolcs-Szatmárban történt című pályázatunkra érkezett írás A földek hazatalálnak Talán nem is történet, amit most leírok. Inkább vo­nulathoz hasonlít, mely sötét felhőkkel kezdődik s sokáig tart, de végül is kisüt a Nap. Talán pünkösd éjszakája volt. Anyám a nővéremet bálba kísérte el, így hát ket­ten maradtunk otthon Sanyi­val. Szokásunk volt, hogy mesét mondunk egymásnak mikor lefeküdtünk. Most is így történt, de az az este mé­gis különbözik a soktól. Bár félálomban voltam, már mi­kor az utolsó mesét mondta, de ez mégis megmaradt a fejemben. „Az apóka csak ült és si­ránkozott. Nem tudta miért lett hűtlen a földecskéje, hisz mindent megadott neki. s az éjjel mégis elvándorolt. Ahogy ott gondolkodott, megjelent előtte egy még őszebb öreg, s kezét a fejére tette, majd bíztatóan mond­ta, ne búslakodj, a földed csak eltévedt, de haza fog találni!’' Még meg akartam kérdez­ni, hogy a földek hogy mo­zognak, hisz nincs lábuk, de gondoltam ezt magam nézem meg, ugyanis ő már régebben is mondta, hogy a földek éj­jel járkálnak, mert egész nap csak állnak egyhelyben. Ezután sok este meg akar­tam figyelni ezt a mozgást, de mindig behívtak aludni. Még azon a nyáron történt, hogy egy alkalommal engem is kivittek anyámék a föl­dünkre, mikor ők a tengerit kapálták. Mire kiértünk na­gyon elfáradtunk, mert a mi földünk egészen a Gencsi- tanyán volt. Ök nemsokára felálltak és kapálni kezdtek, én pedig a hűvösben maradtam. Ahogy ott ültem, eszembe jutott az az érdekes mese, s hirtelen nagyot gondoltam. Ha a föl­dek mozognak éjjel, akkor biztosan kikerülik a tövise­ket, hogy meg ne szúrja őket. Ezért szedtem hát gyorsan egy jó csomó szúrós gallyat, s siettem a túlsó barázdába. Szépen, egymás után lerak­tam azokat, s most már biz­tos voltam benne, hogy a mi földünk hazafelé jöhet, mert ha netalán még messzebb akar menni a nagy tövisek megszűrkálják. így örvendez­tem magamban, de mikor megfordultam, látom, hogy anyámék mosolyogva néznek. Nem is vártam, hogy meg­kérdezzék, mit csinálok. Büszkén mondtam el talál­mányom. Ekkor valami fur­csa történt; bátyám nevetni kezdett, anyám pedig szo­morú lett, s izzadságát törül­ve mondta — majdnem sír­va — „A mi földünk már örökre itt marad fiam.” Másnap sok rimánkodás után ismét magukkal vittek, de a földünk talán még messzebb lett most úgy vet­tem észre. Még egy pár na­pig reméltem, hogy mégis közelebb jön, de nemsokára mégis elfeledtem. Lassan én is nagyobb let­tem, s ha eszerribe jutott ez az emlék, mindig úgy érez­tem, nagyon buta kis gyerek lehettem akkor. Az általános iskola után — mivel jó tanu­ló voltam — gimnáziumba kerültem. Itt is megálltam helyemet. Ma érettségiztem, és a sok izgalom után a szabadba vágytam. Lassan sétáltam végig a Lánya partján, s most itt állok az új vízmű hosszú árnyékában. A me­rengésből egy Zetor hangja ébreszt fel, mely borsóval van megrakva. Tovább indu­lok s a kedves gyerekemlék­kel terhelt Eghalom hídján megállók, most látom, hogy nem messze asszonyok kapál­nak, s köztük anyám is. Hirtelen keresni kezdem „régi” földünket, de hiába, mert arra gabonatenger van, s hullámaiba belevész a mi barázdánk is és most eszem­bejut az a régi emlék. A vízbe nézek, * ott egy olyan kis gyereket látok visszatük- röződni, aki gallyakat rak le, hogy a földjük hazataláljon. Horváth Miklós, Kótaj, Szabolcs u. 28. Szívesen tanulnak A napokban a Növény­olajipari Vállalatnál jártam. Orosz Miklós elvtárssal, a vállalat igazgatójával beszél­gettünk, s ennek során szó­ba kerültek a gyárban dol­gozó fiatalok is. Örömmel hallgattam, hogy az igazgató milyen szeretettel és elis­meréssel beszél a fiatal dol­gozókról. Megtudtam, hogy az üzem dolgozóinak 25 szá­zaléka ‘KISZ-tag. A terme­lésnek szinte minden terüle­tén dolgoznak, és jól meg­állják helyüket a munká­ban. Mindenkor számítani lehet rájuk, így a fiatalokat övező bizalom nem alapta­lan. Van közöttük, aki már háromszor nyerte el egy­más után az üzemben folyó szocialista munkaverseny vándorzászlaját, név szerint Szabó Ilona gyertyaüzemi munkás. Szívesen tanulnak. A gyárban már nincs olyan 26 éven aluli fiatal, akinek ne volna meg az általános is­kolai végzettsége. Többen járnak gimnáziumba, felső­fokú technikumba és főis­kolára. Minden fiatal részt vesz a KISZ oktatásban, a munkásakadémia előadá­sain és az ismeretterjesztő előadásokon. Minden segít­séget megkapnak a tanulás­hoz, a továbbtanulókat a gyár értelmiségi dolgozói patronálják. Az üzem gondoskodik a fiatalok szórakozásáról is. A jól felszerelt klubban le­mezjátszó, tv, és különböző társasjátékok várják mun­ka után a fiatalokat. Spor­tolhatnak is, hat szakosz­tállyal működik a vállalat Kinizsi Sportköre. Pásztor István, TM ví-rKá f r* f A székelyt napközi ottho­nos óvodában április 1-ével kezdtük meg az étkeztetést. Ezelőtt már korábban a me­gyei tanács kereskedelmi osztályához fordultunk, r hogy biztosítsák részünkre a Tejipari Vállalatnál havon­ta 6—1 kiló vajat. Meg is jjaptuk az értesítést, hogy kérésünket teljesítették, a szükséges mennyiséget meg­kapjuk a tejipartól. A me­Gyermekszerető főző min­denest bentlakással felve­szünk. Tiszabecs. Gyógyszer- tár. (87439) mentettek meg A Megyei Kórház vérel­látó alközpontja a napok­ban nehéz helyzetbe került. Kifogyott több különböző vércsoportú vértartalékuk. Sürgősen intézkedni kellett a hiányzó vér pótlására, hi­szen emberéletekbe kerül­het, ha nincs vér. A Gabo­nafelvásárló és Feldolgozó Vállalat nyíregyházi malom­üzemének és javító-szerelő üzemének dolgozóihoz for­dultak segítségért a vérel­látó vezetői. A két üzem dolgozói Bálint József üzemvezető vezetésével va­lamennyien megjelentek a véradásnál. Áldozatkészsé­gük lehetővé tette a hiány­zó vércsoportok pótlását. Megyei Vöröskereszt A lap megírta, az illetékes válaszol A Kelet-Magyarország jú­nius 25-d számában közölt, a vasúti közlekedés megja­vítását célzó cikkével kapcso­latban az alábbiakat köz­löm: A Polgár—tiszalőki vona­lon a pálya átépítéséig csak a jelenleg forgalomban léve kéttengelyes kocsikat közle­kedtethetjük műszaki okok­ból. Ahol lehetséges volt a n egytengelyű km szerű ko­csik beállítása, ott legtöbb szerelvényünket ilyenekkel közlekedtetjük. A szóban for­gó vonalon javulást csak a vonal teljes átépítése után ígérhetünk, A Komoró—Tuzsér közöt­ti munkásszállítás problé­mája csak közúti közleke­déssel oldható meg. Az amúgy is terhelt fővonalon nem lenne célszerű egy újabb megállóhely létesíté­se. Ennek megoldását tehát az 5. sz. AKÖV illetékesei segíthetik. MÄV Igazgatóság vezetője, Debrecen. Hatos névadó Bakíalórántházán Az elmúlt vasárnap kedves családi ünnepségre került sor községünkben. A virá­gokkal, szőnyegekkel díszí­tett teremben barátok, roko­nok gyűltek össze, hogy ta­núi legyenek a szokatlanul népes névadóilnnepségnek. Az úttörők sorfala között, a Bölcsődal hangjai kíséreté­ben vonultak be a szülők, a névadószülök; karjukon az újszülöttekkel és a meghí­vott vendégek. Szász Lajos fia Attila, Kvák József leánya Katalin, Bancsi József leánya Gyön­gyi, Seres Miklós leánya és fia Mária és Miklós, vala­mint Karőczkai László fia János nevet kapta. A hivata­los aktus után Katona József vb-elnök köszöntötte a szü­lőket, az úttörők pedig sza­valatokkal, gyermekdalokkal fogadták pajtásaikká az új­szülötteket. Kricsfalussy Béla A tájjellegnek megfelelő lakástenek A családi ház, iker-, eso- igényportos és társasház épít­kezés mind fokozottabban ve­szi igénybe a TÜZÉP Vállala­tot. A legtöbb építtető és épí­tő TÜZÉP-anyaggal és TÜZÉP segítséggel dolgozik. A gazda­ságosság és önköltségcsökken­tés ércekében a TÜZÉP Válla­lat propagandamunkát vé­gez. Ezt a felvilágosító munkát segíti elő a nyíregyházi TU- ZÉP-mintabolt. Az üzlet fel­adatairól, terveiről érdeklőd­tünk az illetékesektől. Kéré­sünkre elmondták: a mintabolt 10 évvel ezelőtt kezdte meg működését — az országban elsőként. Céljuk nem a köz-; vetlen eladás, hanem a felvi­lágosító munka. Meggyőzni az ügyfeleket a modern, olcsóbb| és gazdaságosabb építkezési formákról. Gyakran rendez] nek bemutatókat,' így legutóbl] egy komplett fürdőszoba fel­szerelést nézhettek az érdeklő­dők. A bemutatók céljaira más kereskedelmi szervektől is köl­csönöznek árukat, melyeknek nagy része megvásárolható a telepeken. Árusításra főleg múanyagcikkek kerülnek. Ezekből mindig van bő vá­laszték. Állandóan kapható a pvc-lemez, szőnyeg, lefolyó­csövek s idomok. Bár a pvo ragasztót sem központi kiutalás utján kapják de ebből is ván elegendő. Üj típuslakások tervrajzai­val és színes tájékoztatókkal várják itt az ügyfeleket. A napokban készültek el a nyír­egyházi Tervező Irodán a táj- jellegnek megfelelő tervrajzok — amelyek iránt máris élénk érdeklődés mutatkozik. (f. i.) IIPRŰHIRD ÉTÉ S EK gye! tanács Intézkedésére hivatkozva nyújtottuk be megrendelőnket a Tejipari Vállalathoz. Azóta — hó­napok óta — levelezünk a vállalattal, pontosabban: mi Írogatunk a vállalatnak, de se vaj, se értesítés nem ér­kezett a mai napig. Horváth Andrásáé, vezető óvónő Kétlovas jó állapotban lévő gumis kocsikat vásárolunk. Üj Élet Termelőszövetkezet. Derecske. (356) Felhívás! Felhívjuk a lakos- | Ság és a szeszfőzdék figyel-1 mét, hogy a sárgabarack mag- | ját száraz állapotban a MÉH Vállalat gyűjti 1,44 Ft/kg. (357) A Baktalórántházi Járási Tanács VB pályázatot hirdet két 1333 kulcsszámú főelőadói állás azonnali betöltésére, gyámügyi és igazgatási mun­kakörbe. Fizetés a 116/1960. MŰM, számú utasítás szerint, a szolgálati idő figyelembe vé­telével. Az állás betöltéséhez jogtudományi egyetemi vég­zettség szükséges. Jelentkezé­seket a Járási Tanács Végre­hajtó Bizottságához kérjük, l (352) Kemecse és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet Igazga­tósága fmsz vonalon jártas főkönyvelőt keres azonnali felvétellel. Szolgálati lakást családja részére is biztosítunk. Érdeklődni a kemecsei fmsz igazgatóságánál, valamint a MÉSZÖV és FJK-nál Nyíregy­házán. Felvétel esetén útikölt­séget megtérítjük. (353) Eladó Sóstóhegyen egy hold termő al­más, benne 300 négy­szögöl szőlővel, cím „Jonathán” jeligén a Hirdetőben. (87455) Polgár (elől jövő es­ti motorvonaton felej­tettem Mometla II. fényképezőgépemet. Megtaláló adja le a lapkiadóba. (3531) Cukrász házaspár gépesített termelő euk- rászüzemvezetői állást keres. Varga Béla, Debrecen, Baross u. 3. (D 7537) Makarenkó u. 66. sz. ház eladó, Egy szoba konyhás rész azonnal beköltözhető. (3535) Kétszobás mellékhe­lyiséges, kertes főbér­letemet elcserélném egyszobásért, lehetőleg bérházban. „Megegye­zés” jeligén cím a Hirdetőben. (87451) Szép sötét diófa há­lószobák kombinált szekrény, rekamié gar­nitúrával kicsi és nagyméretű konyhák, olcsó barna háló ruhás- szekrény, cseh hűtő- szekrény, toalett tükör eladó. Használt bútoro­kat veszek. Soltész Mi­hály utca 20. Telefon: 38—25. (106) Irhabundák, bőrka­bátok festését, tisztí­tását vállalom. Sőrés Zslgmond szűcs, Nyír­fa tér 1. (3481) Eladó 150 négyszö­göl házhely. Hintés­ben. Kótaji ót 16. (352« Azonnal beköltözhe­tő kétszobás, mellék­helyiségekből álló csa­ládi ház 350 négyszö­göl szőlő gyümölcsös­sel eladó Nyíregyháza; Himesben. Kótaji út 20. (3523i Ház szőlővel, beköl­tözhetően eladó. Rész­letre is. Ojkisteleki szőlő Szüret u. 5. (87453) Bádogos tanulót felveszek. Tassi László bádogos mester. Szarvas u. 124. (3534) A Szabolcs-Szatmár Menyei Tanács VB ipari osztálya (Nyíregyháza) a Nyíregyházi Gyümölcsszeszfőzde és Szik- vízipari, valamint a Ti- szalöki Faipari Vállalat fő­mérnöki állásra pályázatot hirdet Feltételek: A vállalat profiljába vágó egyetemi, főiskolai végzett­ség, vagy a profilba vágó kö­zépiskolai végzettség és 5 éves gyakorlat. Kérelem és önélet­rajz előzetes megküldését kér­jük. Utazási költséget, lakást biztosítani nem tudunk. (355) A Nyíregyházi Kertészeti Vállalat felvételre keres egy dísznövénytermelésben jártas; legalább ötéves gyakorlattal rendelkező kertésztechnikust; vagy kertmémököt üzemveze­tői állás betöltésére. Jelent­kezni lehet a vállalat igaz­gatójánál, Nyíregyháza, Árok u. 57. (349) Köszönetét mondunk min­den rokonnak, ismerősnek, akik felejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagymamánk, VERESS MATVASNE temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. ____ . (3529) ■■■WMHHHnH Termelőszövetkezetek, Álla­mi Gazdaságok figyelem! Fennálló egyfenekű fakádak 500—1000 literig kaphatók a MÉH Vállalat telepén. Megte­kinthetők: Nyíregyháza, Kál­iói út 2. sz. alatt. (357) KELLEMES VISELNI, KÖNNYŰ MOSNI A DIVATOS NŐI NYÁRI MOSORUHAKAT 80.-------- 140.— Ft-íg Különleges (extra) méretben 90,------- 150,— Ft-ig Óvoda — vaj nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom