Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-18 / 167. szám

NEGYVENHÉT BALESET, EGY EMBER MEGHALT r A MÁV záhonyi körzeté­hez tartozó munkahelyeken több ezer ember dolgozik. A múlt évben 47 baleset tör­tént, amelyből egyik ember­életet követelt, egy másik viszont csonkulással járt. Ez év első három hónapjában is sok volt a baleset: 22. Az év második negyedévében jóval csökkent, csak 9 for­dult elő. De még ez is sok. Hisz minden munkásnak drága az egészsége, épsége, s minden eszközzel óvni kell. Egy-egy embernek a munká­ból való kiesését megérzi a család, kevesebb lesz a ke­resete nem beszélve arról, hogy a balesetek következté­ben sok munkanap esik ki a termelésből. A múlt évben például 2248 napon nem volt emiatt termelés. I A balesetek okainak felsorolása hosszú lenne. Mé­gis szükséges, hogy néhány­ról beszéljünk. Legfontosabb óvó rendszabály az, hogy már a munka megszervezésé- ' vei kizárják a baleseti ve- I szélyeket, s olyan feltételeket ! teremtsenek, amelyek betar­tásával a minimálisra csök- 1 kenthetik a bajokat. Nagyon fontos az üzemi rend és tisztaság betartása, mely egy­részt visszatükrözi a vezetés színvonalát, de egyben mu­tatja azt is, hogyan gondos­kodnak az emberekről. Mi tagadás egy ilyen nagy ki­terjedésű és sokrétű munkát végző üzemnél ez nem köny- nyű. De éppen a vasútnál, mint fokozottan balesetveszé­lyes üzemnél még inkább in­dokolt! Csak évek mulasztása után most jutottak odáig, hogy a vasúti csomópont te­rületén rend és tisztaság van. Két hónap alatt 65 000 köbméter (nem tévedés!) sze­metet, hulladékot stb. hord­tak el e területről. Ez ko­rábban nemcsak a közegész­ségügyre volt rossz hatással, de befolyásolta a balesetek számának növekedését is. Ha valahol, akkor itt még fokozottabb követelmény a munkásvédelmi rendszabá­lyok betartása. Sokféle ve­szélyes anyaggal dolgoznak a munkások, s a legkisebb mu­lasztás is bajjal járhat. És ilyen előfordult, nem is egy esetben. Csupán azért, mert az előzetes figyelmez- teiések ellenére sem tartot­ták be az utasításokat. Több mint egy esztendeje dolgoz­nak kőszénkátrányos briket­tel a munkások. A MÁV Debreceni Igazgatósága elő­zetesen közölte ezt, s utasí­tást adott arra, hogy milyen óvó rendszabályokat és vé­dőfelszereléseket használja­nak a munkások. Előírták, hogy a brikett átpakolását csak éjszaka, vagy borult időben és szélmentes he­lyen végeztessék és a por­képződést minden eszközzel akadályozzák meg. Továbbá, hogy a rakodáshoz csak a fényre nem érzékeny mun­kásokat alkalmazzák, gon­doskodjanak jól záródó vé­dőszemüvegről és védőke­nőcsről. A záhonyi MÁV üzemorvosa ezt utasításba ki is adta. Mégis megszegték egyes pontjait. Emiatt kapott 4 ember kötőhártya és bőr­gyulladást. De még bosszantóbb az, hogy a MÁV Debreceni Igazgatóságának III. osztá­lya Eszenyi János szakszer­vezeti munkavédelmi felelős és az üzemorvos tiltakozásá­nak ellenére is gazdasági okokra hivatkozva azt kérte, hogy a brikett pakolását nap­pal is engedélyezzék, járul­janak hozzá. Nem egyeztek bele. Szakértők szerint fel­tétlen szükség lenne egy víz­permetező berendezésre a teljes védelem érdekében. Ilyen azonban nincs. Pedig csak ez biztosíthat teljes vé­delmet a többi védőfelszere­lés használatával együtt. Es vajon miért nincs? Egyrészt, mert nincs rá fedezet, nem is lehet ilyen vízpermetező berendezést kapni, s újítási feladatként egy év után csak most adták ki egy ilyen készülék megszerkesz­tését. A fokozott óvatosságra azért is szükség van, mert érkeznek olyan anyagok, amelyeknek mérgező hatásáról korábban nem volt tudomá­suk, s ezt nem is jelzik. így okozhatott súlyosabb megbe­tegedést 4 munkásnál a di- metilszulfát. Szerencsére már meggyógyultak, s • az üzemi orvos az ezzel kapcso­latos védő rendszabályokat is i kidolgozta és a szüksége^ védőfelszereléseket megvásá-' rolták. Ellenben nagyon bal­esetveszélyes munkahely a vasérccsúzda, melynek fel­újítását most tervezik, s megkezdték a szerelési mun­kákat. Súlyos felelőtlenség viszont az itt dolgozó munká­sok részéről, hogy az előírt védöövet nem használják. Sajnos nem elég szigorral követelik viszont meg a szakszervezet munkavédelmi felelősei és a gazdasági ve­zetők sem. Régi probléma, hogy a beruházásoknál a tervezők nem fordítanak olyan gondot a szociális lé­tesítményekre mint a terme­lő üzemekre. Pedig ez első­rendű követelmény. Igaz, hogy épült egy 600 szemé­lyes fürdő Záhonyban, de ez több ezer ember tisztálkodá­sát nem biztosítja. Szükség lenne a vasérccsúzda közelé­ben egy fürdő és egy meg­felelő melegedő hely építésé­re. Ezt az üzemi orvos a reumatikus betegségek in­doklásával kérte is a múlt év tavaszán a MÁV Debre­ceni Főorvosi Hivataltól. En­nek megépítését némcsak a jelenlegi fürdő zsúfoltsága indokolja, hanem még az is, hogy a csúzdán dolgozók 2^ kilométer távolságra vannak a fürdőtől és idejük sincs a tisztálkodásra. Több ezer ember munka- védelme és egészségének óvá­sa nemcsak gond, de nagy felelősiig is. Farkas Kálmán „Igazán te vagy az, Kalim ..." Otven év után Nyíregyházára érkezett az Alma-Atában élő Kahmár József „ A Gyöngyvirág utcai há­zacska udvarán három gyerkőc rúgja a labdát — egy kislány, két fiú. A na­gyobbik jobbára csak statisz­tál, időnként felkiált: — Eta gól! Nu igyot! És a magyar fiúcska, mint­ha csak értené orosz unoka- testvére szavát, mosolyogva passzolja oda a labdát Vla­gyimir Kalimárnak, azaz Vö- vának. Vova és Taisza Joszif Ivánovics Kalimárnak, azaz Kalimár Józsefnek az unoká­ja. Most érkeztek nagyapjuk­kal és szüleikkel együtt ro­koni látogatásra Magyaror­szágra. S míg a „nagyok” oda­benn, a házban ismerkednek rég nem látott rokonaikkal, ők idekinn már összemeleged­tek, szót értettek unokaöcs- csükkel... És akinek a révén rokon ez a két orosz és a magyar kisgyerek, Kalimár József ott ül most húga mellett a ói­kon, mosolyog, időnként meg­simogatja, magához öleli 50 éve nem látott testvérét. Különös módon találtak is­mét egymásra. Kalimár József 1915-ben orosz fogságba ke­rült, a forradalom idején az Internacionalista ezredben harcolt, majd szolgált az összoro&zországi Rendkívüli Bizottság és az Állami Politikai Bizottságnál; 1919-ben belé­pett a Szovjetunió Kommu­nista Pártjába, s azóta aktív pártmunkás. Nyugdíjazása előtt, 1981-ig a vasútnál dol­gozott. Közben feleségül vet­te Sztepanyida Juzefovnát, a a varsói szökevény lány és a magyar hadifogoly szovjet állampolgárrá vált, felnevelt két gyermeket — harcolt, dol­gozott, agitált: építette má­sodik hazáját, a világ első szocialista államát. S ez év januárjában a szovjet vasutasok lapjában megjelent róla egy cikk, ame­lyet a Kelet-Magyarország is átvett... Munkahelyük: az úttest A szabolcsi példa — Kell a kalória — Nyolcvanöt „strigula“ egy nap alatt Üjsághír: — A Közúti Üzemi Vál­lalat első féléves tervét 104,3 szá­zalékra teljesítet­te 41 millió 200 ezer forint értékű munkát végeztek • megyénk útháló­zatának korszerű­sítésén.., Akik régebben járják a megye úthálózatait, jól tud­ják, hogy azok közé a me­gyék közé tartoztunk, ahol az útviszonyok nem a legkedve- jlzőbbek voltak. Ma mindin­kább a „szabolcsi példáról” beszélnek országszerte, ha az utak fokozott javulásáról, vagy az elkészített utak mi­nőségéről esik szó. Mi en­nek a titka? Alig hagyjuk el Búj közsé­get, az árok szélén piros­színű rakodógép tétlenül me­reszti markolóját a földbe. Kerek képű, olajos ingű fiatalember, Kovács János gépkezelő kászálódik le a gépről, cifra mondások kö­zepette. Gyors intézkedés — Megszakadt az egyik kö­tél — mondja bosszankodva —, nem merek tovább dol­gozni, mert tönkre mehet a gép, meg balesetet is okozhat. De már intézkedtem a drót­kötél iránt. A központi intézkedés gyors lehetett, mert félóra múlva visszajövet már sze­relték is a kötelet. A fiatal­ember arcáról csurgóit a ve­rejték. Elköszönünk. Irány Tisza- telek. Már messziről két hatal­mas kőhegy hívja magára a figyelmet. Óránkra pillan­tunk. Dél van. A munkások a lombos fák árnyékában jó­ízűen fogyasztják a kiadós ebédet. Ide kell a kalória. Szinte velünk együtt érke­zett meg a telepre Hostyi- sovszkj István 10 ezer litert szállító bitumenes tartály­kocsijával. ^Azt gondoltuk mit sem zavarja az ebédelőket. De nem így történt. Egyszer­re négyen is felálltak ebéd­jüket félretéve. Néhány perc, s a bitumen már ömlik is a tartályba. „Nem csuklóitól útközben..?" — Egy kicsit megkéstél — mondja Gálik Károly, a ke­verőtelep vezetője a gép­kocsivezetőhöz fordulva. — Nem csuklottál útközben...? — Az első szállítmányomat Kisvárdára vittem — mente­(Zakariás köny­ve. 5.) „Azután ismét fel­emeién! szemeimet, és látám, hogy imé, egy könyv repül vala. És monda nékem: Mit látsz te? És én mondám: Látok egy könyvet, húsz sing a hossza és tíz sing a széle.” És monda nékem: ebben vagyon a korszerű kukorica­művelés pontos leírása. Az vagyon benne egyébként, ha éppen tudni akarod, hogy roppant sűrűn vessed ezentúl a tengerit, mert kevés a hely, ezzel szemben sok az éhes állat és ember. Eme könyvet én pediglen elkészí­tőm százhúszezer példány­ban, és sok dolgom vala vé­le. Ezért elrendelem, hogy vásárold meg te is, mert szakirodalom nélkül olyan buta vagy, akár a Bálám sza­mara. Olcsó, ötven forint. Természetes, hogy megvá­sárolóm e könyvet. De azért áperte megmondám az Úr­istennek: — Uram, a kukoricának nagy a gyökere. Ha ilyen kö­zei ültetem egyiket a másik­hoz. mind elsorvad. ö azonban leteremtett, ekképpen:­— Te teremtetted-é a ku­koricát avagy én? Szörnyű Máté György: A repUlö könyv milyen bűnbe keveredik szí­nem előtt némelyik! Ez a korszerű eljárás, ezt tessék alkalmazni! Na! Elvetém ekképp a kuko­ricát. És ekképp szála nemso­kára az Úr: — Persze, hogy így sem­miféle komoly eredményre nem juthatsz! Ez a sűrű ve­tés egészségtelen a növényre, ráadásul a gépi művelést sem teszi lehetővé. — De Atyám — kiülték. — Te adtad nekem a szakiro­dalmat ötven forintért! — Ez a kijelentés jellemző rád, Zaki — mennydörgő ö. — Nincs semmi, de semmi érzéked az új iránt. Persze, valaha jó volt a régi könyv. Ma már azonban új módszer dívik, a négyzetes vetés. íme, a repülő szakmunka, amely eme eljárás részletes leírá­sát tartalmazza. Százötven- ezer példányban jelent meg, huszonöt sing a hossza és tizenöt a széle. Ára hatvan forint. ■Mi mást tehettem volna, megvevém. Pontosan be is tartám előírásait. — Mit művelsz, szerencsét­len, te? — kérdő tőlem egy napon az Űr. — Megbolondítassz, Min­denható — mondám, most már komoly haraggal. — Er­re csak nem mondhatod, hogy korszerűtlen eljárás! Hiszen itt a hatvan forintos repülő szakkönyv, pontosan ennek előírásai alapján mű-, velőm kukoricámat. — Földhöz tapadt maradi, te! — válaszolta ő. — Be­magolsz néhány dogmát egy ayult, de a maga korában sem helytálló álszakkönyv- böl, és utána azt papolod, akár a Miatyánkot. — Pardon — mondám. — A Miatyánk csak az Újszö­vetségben szerepel majd, ar­ra ne hivatkozz egyelőre. — Ne beszélj mellé, légy szíves — szólt az Úr. — És különösen, ne alkalmazd az avult agrotechnikát, mert ezzel beláthatatlan kárt oko­zol. Nesze, itt a korszerű ikersoros művelés repülő ké­zikönyve, ára hetven forint. Untam a sok letolást ce­fetül, betanultam ezért ezt a legfrissebb szakirodalmat is, majdnem szóról szóra. Iker- soros kukoricám szépen fej­lődött, de mikor már csöve- sedni kezdett, az Ür ismét változtatott a leányzó fekvé­sén. — Persze — monda i—, te úgy okoskodsz, hogy ha a ka­pálás jó volt az ükapádnak, jó lesz az neked is. Vedd tu­domásul, hogy fejlettebb he­lyeken már réges-régen vegy­szeres gyomirtást alkalmaz­nak, ami feleslegessé teszi a kapálást. Kétszázezer pél­dányban most jelent meg erről a szakkönyv negyven sing a hossza, harminc a szé­le. Ára száz forint. Mindjárt megnézem az aktatáskámat, talán akad is benne véletle­nül egy példány... Micsoda szerencse! Igazán van nálam egy, a többi elrepült. Tes- sék! — Te aztán jól kikukoricá zol velem, Atyám — mondom illő áhítattal, miután fizet­tem. — Tekintettel arra, hogy ezt parancsolod e pillanat­ban, magam is vegyszert fo­gok alkalmazni. Csak azt mondd meg már, csupán a rend kedvéért, miért repülő könyveket ajánlassz mindig nekem? — Mert mire alkalmazni kezded a benne foglaltakat, már repítheted is. getőzik a gépkocsivezető. — Ha kések, délután már nem tudnának ott dolgozni. Bár a keverőtelepen mint­egy 300 tonna tartalék van, a telepvezető ezt mondja: — Nem akarom, hogy a munká­sok bennünket szidjanak anyaghiány miatt. Véget ér az ebédidő. Pilla­natok alatt mindenki a he­lyén. Felzúg a féltonnás ke­verőgép is. Mester Miklós gépkezelőhöz szólunk, de ő csak a fejével int, nézzük meg a „strigulákat” a napi teljesítményről. A gépen elhelyezett füzetben sorakoz­nak. Szám szerint hatvanhá-' rom. — A tegnapi, műszakban nyolcvanötöt jegyeztem be. Ez pedig azt jelenti, hogy egy-egy műszakban negyven- öttől-ötven tonnáig keverünk meg jó minőségű útburkolatot Tulajdonképpen az út burkolatának minősége, ösz- szetétele itt dől el. Üj technológia Szabolcsban — Egy-egy gépi keverés al­kalmával 270 kilogramm alap­követ, 170 kilogramm nemes- zúzalékot s 15 liter bitument adunk össze, ez adja meg az összetételt. Ez az, amit hajszál ponto­san meg kell tartaniuk. Ezt az új technológiát a vállalat műszaki kollektívája dolgoz­ta ki, amely országos vi­szonylatban is elismerést nyert. A rekkenő hőségben útunk Beszterecre vezet, ahol fél­meztelenre vetkőzött, csoko­ládébarna férfiakat találunk. Zakor János brigádja figye­lembe sem veszi a hőséget, bámulatos ügyességgel terítik szét a forró masszát. Mun­kájuk szinte milliméter pon­tosságot igényel. — Menyit haladnak napon­ta? — Hárgmszázötven—négy­száz folyómétert, ami 2140 négyzetméter alapterületnek felel meg. Mondtam is a fiúknak, úgy dolgozzunk, hogy a munkánkra panasz ne legyen. Még eddig nem volt... A brigád jól összeszokott, jóban, rosszban együtt van. Legutóbb azt kérték, hogy a tél folyamán tegye lehető­vé számukra a vállalat a szak­munkástanfolyam elvégzé­sét. Az útépítés minden csinja-binját el akarják sa­játítani. B. L. — Először Petx'illa Jánostól kaptam levelet, s aztan már egyik jött a másik után — mondja. — Mindegyik úgy kezdődött, hogy: „igazán te vagy az a Kalimár Jóska, aki...” És itt valami emlékezf íető jött az 1914 előtti nyír­egyházi dolgokra... Hát per­sze, hogy én vagyok — azt válaszoltam. És most végre, 50 év után újra testvérem, rokonaim vesznek körül. — Gennagyij — mutat asz­talnál ülő fiára — egyből fölismert a falon lévő fény­képről, pedig amikor ez ké­szült, még suttyó legény vol­tam. S én is megismertem azonnal a húgomat — öleli magához Nagy Jánosnét —, pedig felette is eljárt az idő. A dikó fölött, gondosan be­keretezve ott függ Kalimár . József képe. Kissé megszítía már az idő, Pusztai Jánosné 50 éve őrizgeti, mint egyetlen emléket bátyáról. A kép fekete hajú, magas, izmos fiatalem­bert mutat, aki már csak né­hány vonásban hasonlít a het­venedik évét taposó Kalimár bácsira. A fekete haj meg­gyérült, megszürkült, az egyenes hát kissé meghajolt már, az arc teli van baráz­dákkal. A kép most már nem pusztán emlék lesz, mert Ka­limár bácsi fiával, menyével és két unokájával hat hetet tölt itt Nyíregyházán. Tízezer kilométert utaztak Alma-Atá- ból, lakóhelyükről, hogy el­látogassanak ide. — Mi lesz a program? Különös tervünk nincs. Sze­retnénk kimenni Sóstóra, mert az én időmben a ma­gamfajta ember nem füröd- hetett ott, a várost is meg­néznénk, aztán elmegyünk Debrecenbe, a másik húgom­hoz — feleli Kalimár bácsi. Magyarul beszél, kissé ne­hézkesen ugyan, de tisztán. Amikor megkérdem, hogyan tudta ötven éven át megőriz­ni a magyar szót, azt mond­ja: — Bizony, sokat felejtet­tem, mert Alma-Atában nem volt kivel magyarul beszél­nem, meg azt hittem, nem is lesz már szükségem soha a magyar nyelvre. De aztán ta­valy megrendeltem a Nép- szabadságot, s azóta minden számot elolvasok az utolsó betűig. így felújítottam tudá­somat... Persze, nemcsak az anyanyelvért olvastam — tud­ni akartam, mi történik itt­hon. — Nyíregyháza? — Nyíregyházából még alig láttam valamit, hiszen most érkeztünk meg. Annyit tu­dok róla, hogy az ötven év előtti mezővároshoz képest nagyott fejlődhetett, mert — ahogy tudom — már több mint hatvanezer lakosa van. Az emberek nagyon kedvesek lehetnek itt — amikor meg­érkeztünk az állomásra, na­gyon sokan összefutottak, mintha valami nagy embert fogadnának. Egyelőre csak az tűnt fel, hogy itt még mindig vannak konflisok. Nagyon jól érzem magam itt. Az asztalon bor és süte­mény van, az unokatestvé­rek sűrűn kínálgatják Kali­már bácsit és különösen Gen- nagyijt, akivel — úgy lát­szik — nem nehéz szót ér­teni, pedig csak két magyar szót tud, azt, hogy „köszö­nöm” és „szervusz”. Genna- gyij 35 éves, mozcjonyvezető. Időnként beleszól a beszélge­tésbe. Első benyomásait így összegezi: — Feltűnt az is, hogy itt fegyelmezettebben utaznak az emberek, mint nálunk. Szeretném megnézni Budapes­tet, és szeretnék elmenni ■ az itteni vasútállomásra, hogy megismerkedjek a magyar vasúti technikával. Édesapja fordítja magyar­ra fia szavait. Mert az idegen szót nem nagyon értik a rokonok. De értik Gennagyij apjától örökölt mosolyát, arc­játékát, kézmozdulatait, éa örülnek. örülnek Kalimár Józsefnek és családjának* örülnek annai hogy a szó teljes és jelképes értelmében is — vérrokonok. Kaiké József Tök§3 gond, felelősség Sokezer vnsnisss egészsége

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom