Kelet-Magyarország, 1964. június (24. évfolyam, 127-150. szám)

1964-06-16 / 139. szám

«Ute MtOUTÁKjAl, ICYUOytTtKt A eftaBdinévH6.Uamcikba vezető útján Hruscsov szov­jet kormányfő hétfőn délelőtt Kalinyingrádba érkezett, ahonnan folytatta útját Dá­niába. A TASZSZ jelentése szerint hétfőn délután Baltijszkba ér­kezett. A város pályaudva­ráról a miniszterelnök és az öt kísérő személyiségek a kikö­tőbe indultak. A kikötőben a szovjet kormányfőt Baltijszk dolgozóinak képviselői és a tengerészek búcsúztatták. Ez­után Hruscsov és kísérete a Baskina hajó fedélzetén hi­vatalos látogatásra Koppen­hágába indult. Per Haekkerup, dán külügy­miniszter hétfőn ebéden látta v endégül a Hruscsov látogatá­sa alkalmából Koppenhágába erkezett több száz külföldi sajtó- és rádiótudósífót. A külügyminiszter ezt követően sajtókonferenciáin nyilatko­zott a látogatástól. A külügyminiszter hangsú­lyozta, hogy Hruscsov látogatása mint­egy csúcspontját jelenti a két ország vezetői között létrejött személyes eszme­cserének, de bizonyosak vagyunk abban, hogy ez a jövőben még tovább fej­lődik — mondotta a dán külügyminiszter. Tisztában vagyunk azzal, hogy más-más védelmi közösséghez tartósank, de ha ezt a tényt •mindkét részről elfogadják, megvan az alap a további együttműködésre. Ez pedig nemcsak a két ország, hanem az egész nemzetközi helyzet szempontjából is nagy jelen­tőségű, mert a véleménycsere elősegí­ti a kölcsönös megértést. Úgy tekintjük Hruscsov látogatását, mint jó al­kalmat a kölcsönös meg­értésre, a félreértések kiküszöböl cséré. Kérdésekre válaszolva Haekkerup közölte: a tárgya­lásokra nem alakított ki jó előre meghatározott progra­mot Bizonyos azonban, hogy a kereskedelmi kérdések fon­tos helyet kapnak: Haekkerup szólt az észak­európai atomfegyvermentes övezet tervéről is. Az úgyne­vezett Kekkonen-tervről azt mondotta, hogy Dánia elvben helyesli azt, úgy véli azonban, hogy az atamfegyvérmentes észak-európai övezet kialakí­tása csak az általános európai rendezés keretében valósulhat meg. A külügyminiszter kije­lentette: az ország nein kíván részt venni a NATO sokoldalú atomütőerejében, de amennyiben ..szövetsége­seinek többsége helyesli azt, nem emel vétót elle­ne”. Külpolitikai hírmagyorázónk írja: Moszkvában a Kelet és a Nyugat közötti enyhülés ál­talános folyamatába ágyaz­zák N. Sz. Hruscsov skandi­náviai útját. A skandináv kormányfők 1955—1956-ban tett moszkvai látogatását 1959-ben Hruscsov a kedve­zőtlen politikai légkör miatt nem viszonozhatta és ha Dá­nia, Svédország és Norvégia nemrég felújította a meghí­vását és Hruscsov elfogadta, a háromhetes skandináviai út mindkét fél számára hasz­nosnak látszik. N. Sz. Hruscsov skandiná­viai útja során megvizsgálja azokat a mozzanatokat, ame­lyek még gátolják az észak­európai atomfegyvermentes övezet megvalósítását, bár maga a tényleges helyzet és a magasszintű skandináv jár vasiatok is kedveznek egy ilyen terv keresztülvitelének. Ma világos — ha erre fris­sebb utalás nem is történt —, hogy a szovjet—finn kap­csolatok jó példaképei lehet­nének általában a szovjet— skandináv kapcsolatoknak, másrészt Finnország külpoli­tikai vonalvezetésének főbb irányzatai megfelelő alapot szolgáltathatnának egy széle­sebb skandináv összefogás­hoz. Egyöntetű és minden vitán felül áll a háromhetes skan­dináviai körút .gazdasági fon­tossága. A skandináv orszá­gok hagyományos hajószállí­tói a Szovjetuniónak, vegyi gépiparuk pedig konkurren- ciaképes ajánlatokat tehet i nagyarányú szovjet kemizá- lási program végrehajtása hoz. Skandináviában fokozott érdeklődés tapasztalható a szovjet kőolaj iránt és ez a körülmény megoldhat bizo­nyos külkereskedelmi prob­lémákat. Tárgyilagosan a jobb meg­értést. a személyes kapcsola­tok kiépítését, illetve felújí­tását. hasznos tapasztalatok kicserélését lehet várni Hrus­csov skandináviai kőrútjától. A szovjet kormányfő kísére­tének összeállítása olyan, hogy külpolitika, a külkeres­kedelem, a kulturális kap­csolatok, valamint a mező­gazdasápi kérdések iránti ér­deklődést tükrözi, azon a szinten, amely a szaktárgya- lások általános politikai elő­készítéséhez szükséges. Ambrus János, a Hodászl Állami Gazdaság traktorosa — felvételünk alkalmával — holdanként 150 kilogramm ammóniák műtrágyát szórt a gyengébb, homokos talajon vetett kukoricára. Hidroolóbus Tiszavasváriban (3. oldal) Jelentések a vasárnap sportjáról (4. oldal) Újabb államkölcsön- sorsolás júniusban (0. oldal) Lelátó épül Sóstón, a versenyuszodánál. HÍREK képekben XXI. ÉVFOLYAM, 139. SZÁM ÁRA: 50 fillér 1964. JUNIUS 16. KEDD Hruscsov elindult skandináviai útjára Végzik a növényápolást megyeszerte Nagy melegben végzik a növényápolási munkát me­gyeszerte. Szükség van most a kapálásra, hogy a burgo­nya, a napraforgó, kukorica, cukorrépa talajában nedves­ség maradjon. Készülnek Sza­bolcsban az aratásra, cséplés- re. De már most kell gondol­ni a raktározásra is. Ezekről a munkákról érdeklődtünk járási tanácsaink mezőgazda- sági osztályain, ahol a kö­vetkező felvilágosítással szol­gáltak: Nagykálló: Második kapálás A járás termelőszövetkeze­tei. tszcs-i, összesen 8931 hol­don vetettek burgonyát, mely­nek az első kapálását befejez­ték, s hozzáláttak a másod­szori kapáláshoz. Ezt a mai napig már csaknem 5000 hol­don el is végezték. A 16122 hold kukoricából is egyszer megkapáltak 9900 holdat, má­sodszor pedig 2000-et. De sür­getni kell a kukorica másod­szori kapálásának gyorsabb végzését, hogy az aratással megfelelő időben kezdhesse­nek. A 495 hold cukorrépa első és második kapálását csaknem teljesen elvégezték. Jól haladnak a dohánnyal. 3180 hold területen virit a dohány, s már 1400 holdon elvégezték a kapálását. Kisvár da Raktárigény A Kisvárdai Járási Tanács mg. osztályán elmondták, hogy még nem történt meg a rak­tárigény felmérés. Három ter­melőszövetkezet, a gyulaházi Haladás, a lövőpetri Március 15 és a benki Aranykalász Tsz-ek mar jelentették a ta­nácsnak, hogy raktárgondjuk van. Egy-egy tsz 30—30 vagon termés elhelyezésének a gond­ját jelentette. Most tárgyal­ják meg, hol helyezzék el a szövetkezetek a kenyérgabo­nát, pedig ezt nem szabad az utolsó pillanatra hagyni. Tisza lök: Gépi aratás A Tiszalöki Járási Tanács mezőgazdasági osztályáról je­lentették, hogy az aratásra felkészültek. A 42 kombájn üzemképes, s kézi kaszákra csak a sarkok vágásánál lesz szükség, ha az időjárás is kedvez. A raktárakban a fer­tőtlenítést elvégezték, a szállí­tóeszközök, pótkocsik javítása megtörtént, Így szállítási gond nem lesz. A gépállomás elké­szítette a szalmalehúzókat is. A Nagykállói Budai Nagy Antal Gimnázium hatholdas gazdaságában példás munkát végeztek a szakközépiskola diákjai. Hammel József felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom