Kelet-Magyarország, 1964. június (24. évfolyam, 127-150. szám)

1964-06-12 / 136. szám

Világpolitika

sorokban

Folyik a9,fi^%to^a&áis*é Brazíliában

Frithjof Jacobsen, moszkvai norvég nagykövet a saját, valamint a dán és a svéd nagykövet nevében fogadást adott Hruscsov, szovjet kormányfő küszöbönálló skandináviai körútja alkalmából. A fogadáson megjelentek Nyina Hruscsova, Andrej Gromiko külügyminiszter, , Pavel Sza- tyukov, a Pravda és Alekszej Adzsubej, az Izvesztyija főszerkesztője, valamint más személyiségek.

Rio de Janeiro, (AFP, AP, Reuter):

Castelo Branoo elnök kormánya folytatta a demokratikus erők ellen irányuló „tisztogatási” kampányt. Ku- bitschek volt elnök szenátori mandátumának megsemmisítése és politikai jogainak tíz évre szóló felfüggesztése után szerdán az elnök megsemmisítette egy szociális demokrata párti parlamenti

képviselő és két Sao Paulo állambeli képviselő mandátumát, továbbá felfüggesztette öt másik személy politikai jogait. Ez a hét eleje óta a negyedik „tisztogatás”.

Mint az AFP írja, az ellenzék legveszélyesebb, legnépszerűbb jelöltjének kikapcsolásával a jobboldali kormányzatnak lehetősége nyílt arra, hogy 1965-ben megtartják az elnökválasztásokat.

Veesnnaverl tártként hallgatták ki a frankfurti perina

Gomes de Araujo tábornok,

portugál hadügyminiszter Bonnban megbeszéléseket folytatott Von Hassel hadügyminiszterrel. A Die Welt szerint a megbeszélések témáia: a NATO-n belüli, nyugatnémet—portugál katonai együttműködés szorosabbra fűzése.

Abdel Rahman Muhammed

Aref, az iraki hadsereg helyettes főparancsnoka és az általa vezetett katonai küldöttség tagjai csütörtökön látogatást tettek Malinovszkij marsail- nál, a Szovjetunió honvédelmi miniszterénél.

Hondurasban több mint húsz embert letartóztattak, mert Kubába és más szocialista országokba tettek látogatást. Ügyüket „politikai bűntényként” vizsgálják meg. Honduras demokratikus társadalma tiltakozik a rendőrségi önkény ellen.

A Krumey és Hunsche, Eichmann két cinkosa ellen Frankfurtban folyó perben tanúként hallgatták ki Edmund Veesenmayert, Hitler egykori teljhatalmú magyar- országi megbízottját. Veesenmayert a háború után egy amerikai katonai bíróság az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért húsz évi fegyházra ítélte, de már 1951- ben szabadon bocsátották.

Veesenmayer, aki jelenleg Darmstadtban üzletemberként tevékenykedik, vallomásában óvatosan ügyelt arra, hogy ne terhelje egyik vádlottat sem, legfőképpen azonban azt tartotta szem előtt, hogy minél jobban csökkentse saját magyarországi szerepének jelen- térségét. Azt hangoztatta, hogy

ő csak a „levélkézbesíló” szerepét játszotta Budapesten, majd kijelentette: már nem

is emlékszik pontosan, hogy annak idején miért Ítélték el.

— De biztosan nem a zsidók megsemmisítéséért, hiszen erről semmit sem "tudtam — mondotta.

Veesenmayer elismerte, hogy 1913-ban is járt már titkos küldetésben Magyarországon, hogy „kipuhatolja a helyzetet” és akkor készített jelentésében „a zsidókérdés megoldását” jelölte meg leglonto- snbb feladatként.

Azután azt hangoztatta, hogy a zsidókérdést elsősorban „a birodalom biztonsága szempontjából” tartotta fontosnak.

Guatemalában különleges

iskolát létesítettek, hogy ott képezzenek ki „szakértőket” a partizánmozgalom ellen folytatott harc céljaira. Amerikai szakértők vezetésével folyik a kiképzés.

Ambatielosz, görög szakszervezeti vezető, akit 17 évi börtönélet után áprilisban bocsátottak szabadon a görög hatóságok, szerdán egy ga- lesi bányászszövetség meghívására angol feleségével Londonba érkezett. Ambatielo- székat Angliában élő görögök ünneplő tömege fogadta. A házaspár kijelentette, hogy Görögországban kíván élni.

Szalal, jemeni köztársasági elnök befejezte tíznapos látogatását a Kínai Népköztársaságban és csütörtökön Pe- kingből hazaindult.

A Mali Köztársaság fővárosában megkezdődött az Afrikai Szakszervezeti Szövetség

II. kongresszusa, amelynek munkájában 28 afrikai állam képviselői vesznek részt. A TASZSZ jelentése szerint a bamakói értekezleten elsősorban az afrikai szakszervezeteknek a gyarmatosítás maradványainak felszámolásában játszott szerepéről lesz szó.

Lángszórós ámokíutó vérengzése etav kölni iskolákén

Ámokíutó garázdálkodott csütörtök délelőtt Volkhoven- ben, Köln egyik külvárosában. A 42 éves Walter Seifert kölni lakos magakészítette lángszóróval felfegyverkezve behatolt egy iskola udvarába, ahol a lányok egyik csoportja éppen tomagyakoli atot végzett. Az őrült a lágsssórót a gyakorlatokat vezető tanárnőre irányította. A tanulok között pánik tört ki és sikoltozva menekültek be az osztálytermekbe. Seifert bezúzta az osztálytermek ablakait és fegyverével lángot szórt a gyermekeikre. Sok gyermek ruhája __ lángbabo- rult.

Ekkor egy 24 éves tani-. tónő kétségbeesetten az őrültre vette magát, hogy megpróbálja ártalmatlanná tenni. Seifer azonban késével agyonszúrta. Az elmebeteg következő áldozata Gertrud Bollenrath 62 éves tanítónő volt, akin tucatnyi szúrt sebet ejtett. A tanítónő belehalt sérüléseibe.

Az ámokfutó ezután menekülni próbált, de az utcára kiérve a járókelők feltartóztatták és rendőrt hívták, aki csak úgy tudta megfékezni a dühöngőt, hogy fegyverét használta. Az ámokíutó a combján megsérült

Jelena, Aljonuska az űrbébi neve

Oliveira és társa

Dokumentumtörténet a Cap Ancona felrobbantásáról

As akció sikerült

Aztán beleegyeztem. Bár jól tudtam portugálul, mondhatnám tökéletesen ismertem a nyelvet, meg kellett tanulnom még portugál dalokat .is és egyebeket. Aztán ide kerültem. Szavickij elvtárs kijelentette, hogy „született felderítő” . vagyok. Semmit sem bántam, csak azt, hogy meg kell válnom Nyinától. S úgy történt, hogy az az ember, akit segítőtársamnak adtak, éppen Nyina volt, az én Nyínkám! Egész egyeszerűen csodálatos: ő lett senor Oliveira titkárnője és most együtt vagyunk itt, együtt...”

— Clara mennünk kell! — Kiáltott Oliveira a tenger felé.

— Igen, megyek már —

felelte Clara.

A ház elé, amelyben Hans és csoportjának tagjai rejtőztek, éjszaka ponyvával fedett teherautó gördült. A kormánynál Oliveira ült. Clara és Hans már várta.

— Félóra múlva indulunk

— közölte Oliveira. — Midőn a kormánykerékhez ülök, a fiúk kijönnek és felpattannak a kocsira. A városon túl van még kilenc teherautó. Kettőn spanyol antifasiszták vannak. Ha a határon az őrök, vagy más spanyolok beszélgetni kezdenek a fiúkkal mondják azt: „Si*

Senor” — Igen, upaim! Értitek?

*— Igen.

— Ellenőrizzétek, hogy mindenkinek megvan-e az útlevele, s tudják e az új vezeték- és keresztnevüket. Indulás 25 perc múlva.

— Köszönjük a segítséget

— mondta Hans Oliveirának.

— Sohasem felejtjük eL „.A tehergépkocsik az országúton haladnak céljuk felé. Az elsőt és az utolsót spanyolok vezetik. A másodikon Hans Richter ül. A Fiat- Sedant a gépkocsisor előtt haladó Oliveira vezeti. Ivlel- lete Clara.

— Téged leteszlek Beira vasútállomáson — mondja Oliveira Claranak — , onnan az első vonattal visszatérsz Lisszabonba és még ma Párizsba repülsz. Ha az akció sikerül, táviratozom és visz- sza jöhetsz.

— Tehát Párizsba utazom.» Várni foglak. És ha kell...

Oliveira egy kezével átöleli és hevesen magához szorítja. Beirában elbúcsúznak egymástól.

Az autóoszlop eléri a határt. Oliveira üdvözli a határőröket, és szokása szerint ajándékot osztogat. A spanyol oldalon már várja Ricardo. Sürgeti az őrparancsnokot. Végre az megadja a jelt: át lehet' menni a sorompón. Oliveira és Ricardo a Fiat-Sedanba ül. A teherautók megindulnak, de az egyik, melyet Probst vezet, nem akar megmozdulni. Odalép hozzá egy határőrszázados:

— Mi van veletek — kérdezi.

— Si, Senyor — válaszol Probst.

Oliveira leállítja a Fiat-Se- dant, s gyorsan odasiet:

— Mi baj van, barátom? — fordul a* századoshoz.

— Ezek hülyék, ezek a lisszaboni sofőrök — bosz- szankodik a határőr. — Szekeret kell ezeknek vezetni nem teherautót.

Végül Oliveira segítségével Probs beindít ja a motort. A kocsisor elindul...

...Queipo de Llanc tábornok szobájában ott ül Friedrich Mendel Gestapo-főnök.

— Kedves Oliveira, mi van a teherautókkal? Elhozta? — kérdezi a tábornok.

— Igenis, tábornok úr. És a Fiat-Sedant is.

— Nagyszerű! És maga, Iám, kételkedett benne — fordult a tábornok Friedrich felé.

—Gratulálok a kitűnő üzlethez, Oliveira úr — szólalt meg Friedrich. — Mik a további tervei?

— Tovább megyünk Toledo irányába.

— Én is odamegyek. Elviszem a kocsimon.

— Köszönöm a szíves meg- 1 hívást, önnel biztonságban érzem majd magam.

■■■ Friedrich hatalmas gépkocsija sebesen, zajtalanul száguld.

— Lenyűgöző az ön üzleti tehetsége — mondja a hátsó ülésen Fiedrich Olieveirá- nak. A sofőrtől üvegfal választja" el őket

— Ügy tűnik azonban, hogy túlzottan elfecsérli erejét.

— Hogy érti ezt?

— Aróságokkal foglalkozik, szardéniúval, teherautókkal.

— No és?

— Ilyen tehetséggel többre is vihetné.

— A tehetség kevés, tőke Is kell hozzá.

— Okos emberek ahhoz is hozzájutnak.

— Bankrablással?

— Ne adja az ostobát, Oliveira. Tudja, mire gondolok.

— Rossz lapra tesz, ezredes — mosolygot Oliveira. — Természetesen nem zárkózom el a pénztől, de egyet vegyen tekintetben: én gyáva ember vagyok.

— Ezt nem veszem észre. Most például itt vagyunk a fronton és egyáltalán nem

vacog a foga a félelemtől.

Oliveira elmosolyodik..

Az ágyudörgós egyre közelebbről hallatszott. Egyszeresük Fiederieh kocsijának első kereke az árokba csúszott és megállt. A teherautók elgördültek mellettük. Friedrich a sofőrök arcát bámulta. Egy, kettő három... Ejha! Ennek a fickónak az arca emlékezteti valakire... Megvan hiszen ez Hans Richter!

Friedrich gyorsan megfordul, előrántja revolverét és Oliveira szegezi.

— Senor Oliveira, ne mozduljon, mert szétloccsantom az agyát! Csak úgy menekülhet, ha végrehajtja utasításaimat. A játszmát elvesztette. Persze érdekelne, hogy mire is számított. Át akart jutni a vörösökhöz? És azt is árulja el: kinek dolgozik maga tulajdonképpen?

. — „Manuel Oliveira és társa” cégnek.

— Ne nézzen hülyének!

Az országúton hirtelen német tankok és páncélautók bukkantak fel.

— Az okmányaikat, uraim — szólalt meg németül egy tiszt. Oliveira felismerte benne Ganyint.

A mitsem gyanító Fried- rish gyorsan bemutatkozott.

— Mendel ezredes vagyok, a burgosi német követségről. Vörös kémet fogtam. Az előttünk elhaladt kocsioszlop sofőréi vörös diverzánsok.

Ganyin Oliveirához fordult:

— S ehhez Ön mit szól?

— Azt, hogy Friedrich Mendél ezredes veszélyes gonosztevő és ideje ártalmatlanná tenni.

— Letartóztatom Mendel ezredes! — mondta Ganyin, majd Oliveirához és Hans Richterhez fordulva, így folytatta:

— És most gyűjtsék össze az elvtársakat. Két teherkocsi marad, a többit felgyújtjuk, s indulunk visszafelé.

— Engedje meg, hogy közöljem Ganyin elvtárs: Men- delnek én csak útközben lettem gyanús. Visszamehetek tehát Lisszabonba és tovább dolgozhatom — mondta Oliveira, azaz Misa Sznyegov.

— Nem kockáztathatunk, Misa. Téged most fogságba ejtünk, aztán a köztársaságiak kiutasítanak. Dp Párizsba utazol. Ott találkozhatsz Krjucskovával, és ha kiderült, hogy Lisszabonban nem gyanítanak semmit, visszamehettek. És Párizsból akár egy hónapra is hazairányíthatunk téged és Nyina Krujcskovát is.

...A tankok és a teherautók hamarosan köztársasági területre érkeztek.

Vége.

Gergely Mihályi

Islerének

31.

Mindebből megértette, hogy sivár gyermekkora ellenére is, szereti az apját, talán még mostohaanyját, testvéreit is. Igaz, hogy csak áttételesen, elsősorban kettőjük viszonyára gondolva, de örült, mert a fiú szándékolt gesztusa meggyőzte róla, reménykedhet.

— Talán, majd később... Igen majd máskor küldhetsz belőle apádnak, most azonban rád költjük! Ideje, hogy tisztességesen felöltözz!

Autóbuszon mentek, tíz perc alatt beértek a belvárosba. A fiú egy-két lépéssel mindig elölj art, az anyának ez rosszul

— Édes fiam, velem jössz, hát mellettem gyere! — mondta végül. — Vagy talán szégyened anyádat?

— Dehogyis — mondta elpirulva a fiú, s ettől kezdve igyekezett anyjával lépést tartani.

június 12.

Az Állami Áruházban, ahol öltönyt és ingeket vettek, az anya azt mondta, amikor a fiú kijött az öltözőfülkéből, s a ruha mindkettőjüknek tetszett:

— Hagyd magadon, majd a régit csomagoltatjuk be!

A szilvakék tropikálöltönyhöz elegáns volt a fehér Neva ing, kihajtotta rá a gallért. A csomagolóban átvette régi ruháját, s hogy elhaladt a tükör előtt, lopva mégegyszer megnézte magát. Az anya észrevette.

— Tetszik?

— Igen..., Köszönöm mama! — mondta a fiú. Hangja most más volt, valami melegség érződött benne, s ez jólesett az anyának.

Mindketten elszótalanodva lépkedtek, az anya sűrűn pillantott végig a fián. Kész férfi, gondolta. A felfedezés megörvendeztette, de szorongást is keltett benne.

Mire a vásárlást befejezték, elköltötték a fiú első fizetését, mind az ezerötven forintot, s még kétszázzal meg is toldotta az anya. Jó hangulatban tértek haza.

A csomagokat lepakolták, de egyiküknek sem akaródzott átöltözni.

Radován és Andi nem volt még otthon; biztosan kisétáltak a várromhoz, ahová Andi szeretett eljárni az apjával, ha rávehette, hogy várháborús'dit játszanak.

Az anya bekapcsolta a rádiót, aztán leült egy fotelba, melyet közelebb húzott a fiához. Csendben voltak, mintha a zenét hallgatnák, pedig önmagukkal és egymással voltak elfoglalva.

Az anya végre megmoccant. Alig-alig érintve megsimogatta a fiú fejét. A fiúban ködös képek bukkantak föl rég volt, hasonlóan boldog percekről, amelyeknek — ha olykor feltámadtak benne — mindig ő és távol élő anyja volt a hőse. S most ezeknek a felmerülő emlékeknek az ösztönzésére egy öntudatlan, ősi mozdulattal anyja ölébe hajtotta a fejét. Életében először érezte, hogy az ő anyja ez a nő, aki néha- néha megjelent náluk pár órára, olyankor megpróbált játszani is, de sohasem jutottak el eddig, amire pedig öntudatlanul is mindig vágyott.

E percben tudta meg," hogy egész életében erre vágyott, az anyai szeretetre. Hogy ez hiányzott az életéből, s hogy talán minden-minden azért alakult így, azért lett olyan, amilyen, mert enélkül a szeretet nélkül nőtt fel.

Hogy a fiú befészkelte magát anyja ölébe, ettől mindkettőjükön rokon gerjesztésű áram futott végig. Megremegtek a réges-régi, elfeledett áramlás forró ütéseitől, hogy tekintetükkel is egymást keresne ösz- szemosolyogtak. A fiú először mosolygott így anyjára, amióta ideköltözött. Az anyát ez egyszeriben boldoggá tette, kárpótolta mindenért, s már-már utolsó kételyét is feledte, hogy a fiát magához fordíthatja-e.

Az anya kiegyenesítette derekát, de még egyre simogatta a fiút, aki csak nézett fel rá homályos, csodálkozó kék szemeivel, s az arcán megragadt tünékeny mosollyal, amely azonban most szinte egészen képes volt feloldani ennek a mindig fájdalmasan szomorú árcnak árva magányosságát.

így találta őket a hazatérő Radován és Andi. Hogy beléptek, az anya csendet kérőn emelte ajkához mutatóujját, mert azt hitte, elaludt a fia. A fiú meglátta a lábujjhegyen lépkedő Radovánt és Andit. Tekintete találkozott mostohaapja, majd anyja pillantásával, s elszégyellte magát. Sietve felállt, megigazgatta új öltönyét.

— De szép ruhád van, Gézu! — rohant Andi a bátyjához.

Az anya dermedten látta fia újra megfagyott, érzéktelen arckifejezését,- a régi arcát, melytől mindig elfogta a kétségbeesés. A felfedezéstől megrémült. lehetséges, hogy minden, ami közöttük ma történt, mindaz csupán futó emlék, elmúlt, s visszazuhantak oda, ahol voltak és minden folytatódik tovább?

És nyugtalanul gondolt rá, valóban, képes-e egy ilyen, ha még oly feloldó epizód is, egy egyszeri boldogító szikrázás megsemmisíteni és megváltoztatni tizenöt esztendő hatását?

S már újra a régi módon vergődő anya volt, aki hosszú idő után kapott egy tovatűnő boldog órát, ajándékképpen, de aki okosan látja, hogy túlzottan bizakodott, nem várhatja, hogy egycsapásra minden megváltozzék közöttük.

Azért az elmúlt óra mégis reményt adott neki, mert meglátta: fia lelke nem kövesedett el, kitartó munka és szeretet szükséges, hogy végül megnyíljon az ő számára Is.

A fiú másnap, munka után egyenesen hazament, mert türelmetlen volt: mielőbb beszélni akart anyjával. De otthon volt mostohaapja és kisöccse is, ezért amikor egy percre kettesben maradtak, azt mondta:

— Mama, nem sétálhatnánk egyet...?

Az anya kérdőn fordult feléje.

— Szeretnék tőled valamit

kérdezni, de így nem tudunk

beszélgetni.

— Átmegyünk a szobádba* ott nem zavarnak.

Mikor az anya elhelyezkedett a rekamié végében, a fiú így szólt:

— Mama! Mondd el nekem,

hogyan történt, hogy... miért váltál el apótól?

Az anya szorongva vizsgálta fia arcát. Szerette volna leolvasni róla, mi késztette a kérdésre, hogy az előző este közöttük történtek vagy a régi gyanakvás szülte-e.

— Apád biztosan elmondta — jegyezte meg aztán.

— Sokszor is. De én tőled akarom hallani. Jogom van megtudni az igazságot!

Az emeltebb és követelődző hang kissé bántotta az anyát* de nem rótta meg érte a fiát.

De megteheti-e, hogy elmondja a teljes igazságot? Hiszen azzal olyan pusztítást végezne, amit a fiú nem egykönnyen heverne ki. Mert a* igazság feltárása elkerülhetetlenül apjából is kiábrándítaná.

Nem elég, hogy az apja őt kiűzte a leikéből? Több jelből is megértette, hogy a fia a maga sajátos módján, de szereti az apját. Sajnos, alig tudott valamit kettőjük kapcsolatából. Első férje beszélni sem volt hajlandó vele a látogatásokon, anyósa s apósa pedig, akiknél a gyerek olyankor tartózkodott, fiúkat védve begombolkozott kérdései elől.

(Folytatja^

— mondotta Nyikolajev. — Kislányunk azonban földi nevet visel majd-”

A csütörtöki moszkvai lapok képes riportban számolnak be arról, hogy anya és gyermeke nagyszerű egészségnek örvendenek, kitűnően érzik magukat.

Igaznak bizonyultak a külföldi sajtótudósítók találgatásai — csütörtökön ugyanis az űrbébi boldogságtól sugárzó szülei bejelentették, hogy a baba neve Jelena, becézett formájában Aljonuska lesz.

„Bennünket a világűrben Sólyomnak és Sirálynak hívnak

2