Kelet-Magyarország, 1964. június (24. évfolyam, 127-150. szám)
1964-06-27 / 149. szám
VILÁG PROLETÁRf AI, EGYESÜLJETEK I XXI. ÉVFOLYAM, 149. SZÄM ÁRA: 50 fillér 1984. JÜNIUS 27., SZOMBAT A legfőbb ügyész beszámolója, a líereskedelem problémái és interpellációk a pénteki ülésen Az országgyűlés pénteken délelőtt W órakor folytatta tanácskozását. Az ülésen részt vett Dobi István, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai és a kormány tagjai. Az ülést Pólyák János, az országgyűlés al- elnöke nyitotta meg. A képviselők folytatták a vitát a belkereskedelmi miniszter beszámolója felett. A vitában elsőnek Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szólalt fel. NYERS REZSŐ: Kereskedelmi dolgozóinktól jó árn- és emberismeretet, udvariasságot és becsületes munkát várunk Nyers Rezső bevezetőben hangsúlyozta: — A belkereskedelem fejlődése tagadhatatlan. Hosszabb időszakra, mondjuk 1957-ig visszanézve, nagyon jelentős, de második ötéves tervünk kezdete óta is számottevő haladást észlelhetünk. Mind az állami, mind a szövetkezeti kereskedelem fejlődik. Felmerül a kérdés, milyen szerepe van mindebben a gazdaságpolitikának és milyen a kereskedelmi apparátusnak? A gazdaságpolitika kétségtelenül alapvető, döntő szerepet játszik. Hibás gazdaságpolitika talaján a kereskedelem sem virágozhatna. De hozzátehetjük, hogy a helyes gazdaságpolitika automatikusan még nem eredményez jó kereskedelmet. Ha tehát fejlődésről beszélünk, főként az ésszerű gazdaságpolitikának tulajdonítjuk, de nem tagadjuk meg az elismerést a kereskedelmi apparátustól sem. — Kereskedelmünk határozottan nem rossz, de azért, mint ahogy elhangzott az előbbiekben is, de vannak gyenge oldalai. Gazdaságpolitikánk eredményesebb megvalósítása a gyengeségek reális számbavételét és mielőbbi megszüntetését igényli. Persze a gazdasági irányításnak nemcsak a meglévő hibákat kell megszűntetnie, hanem elejét kell vennie újabb fogyatékosságok keletkezésének is. A gazdasági, kereskedelmi tevékenységet időről- időre hozzá kell igazítani a változó feltételekhez. A rugalmasság minden közgazda- sági tevékenység szempontjából erénynek számít, a kereskedelem azonban több, mint erény, elengedhetetlen követelmény, ezért a jövőben tovább kell fokozni. Az elmúlt három eszelendő igazolta annak a gazdaságpolitikai elvnek a helyességét, hogy az életszínvonal emeléséhez nem elegendő, ha növeljük a pénzjövedelmeket, a vásárlóerőt. Jó áruellátás is kell, a fogyasztók- helyzetét is kedvezővé kell tenni, hogy annyi és olyan fajta árut vásárolhassanak, amennyi és amilyen szükségletüknek, igényüknek megfelel. Olyan vásárlóerő-többlet, amely növeli a keresletet, de áruhiányt szül, emelheti ugyan egyes rétegek életszínvonalát, viszont feltétlenül rontja az osszí agy asztok helyzetét. Az ilyen „hiánygazdálkodás” tíz évvel ezelőtt még eléggé jellegzetes volt hazánkban, de ma már kilábaltunk belőle, bizonyságául annak, hogy az efféle gazdálkodás korántsem szükségszerű velejárója a szocialista terv- gazdálkodásnak —. mint ahogy ellenségeink állították. A múltban erre részint a kezdeti évek és körülményeink kényszerűsége, részint a dogmatikus gazdaságpolitika vezetett, amelynek képviselői a napi dolgokban is elvont elveken lovagoltak, méghozzá rosszul. A hiánygazdálkodás tulajdonképpen nemcsak a fogyasztóknak terhes, hanem a népgazdaság szempontjából is drága és pazarló, mert a „ki tudja hozzájutok-e holnap is?” pszihózisát terjeszti, s ezzel a tényleges igénynél nagyobb vásárlásra ösztönöz. Számolni kell az igényekkel Gazdaságpolitikánk fontos eredménye, hogy általános áruhiány már évek óta nincs, sőt az áruválaszték bővül. Minden forgalomban levő 100 forintra 190 forint értékű kereskedelmi árukészlet jut, s ez az arány jó. De mit teszünk egyes fontos termékek mennyiségének növeléséért, melyekből az árualapok időnként és helyenként nem fedik az igényeket? Például a sertéshús ellátás javításáért? Vagy a magánépítkezések folytán nagyon keresett fürdőkádak biztosításáért? A közvélemény a tapasztalatok szerint megérti a jelenlegi helyzetet, tudomásul veszi, hogy nő a fogyasztás, de még jobban nő az említett cikkek iránti igény. Azt is megérti, hogy nem lehet azonnal vagy rövid időn belül mindenből minden igényt kielégíteni. De ezzel a türelemmel sem szabad túlságosan hosszú ideig számolnunk. Nincs jogunk az idők végezetéig az igények túlzott növekedését „elmarasztalni", mert hisz végső fokon az igények növekedése a gyakorlati gazdasági intézkedésekből, a szocialista gazdálkodásból következik! Intézkednünk kell mindenekelőtt a szűkében lévő áruk termelésének növelése érdekében. Bár az életszínvonal a fogyasztásban realizálódik, mégis fontos ez alkalommal is aláhúzni, agyunkba vésni, hogy a tulajdonképpeni forrás a termelés. Aranyszabály, hogy a fogyasztás csak a termelés mennyiségének és gazdaságosságának arányában növekedhet. Mi a helyzet jelenleg nálunk? összhangban van-e termelésünk és fogyasztásunk? összességében igen, egyes részleteiben nem. ösz- szességében termelésünk is, fogyasztásunk is a lehetséges színvonalon van. Meg kell azonban jegyezni, hogy míg a gazdaságosság, a jövedel- mezős<» terén lehetőségeink alsó, addig a fogyasztás terén pillanatnyi lehetőségeink felső határán mozgunk. A gazdaságosság, jövedelmezőség növelésére ezért minden területen jobban kell ösztönöznünk. Mint most, a jövőben is az látszik helyesnek, hogy az életszínvonal emelkedését három fő tényező összehangolt alkalmazásával szorgalmazzuk: a pénzjövedelmeket biztonságosan növeljük, érjük el a társadalmi juttatások helyes mértékét és maradjón fenn, sőt hosszabb távon tovább javuljon az áruellátás jó színvonala. Ha ez így lesz, a többi már a kereskedelmen múlik. Ilyen gazdaságpolitika mellett, ugyanúgy, mint most, a jövőben is nyugodt léleKkel buzdíthatjuk a kereskedelmi dolgozókat még jobb munkára. A belkereskedelemben jórészt a termelő szektorok és a kereskedelem munkája realizálódik, ezért nagy fontosságot kell tulajdonítani a termelés és a kereskedelem kapcsolatának. Különösképpen az ipar és a kereskedelem közötti kontaktust kell szorosabbá tenni. Közös erőfeszítéssel jó néhány fontos ellátási problémát tartósan és véglegesen meg lehet oldani. Egyet kell érteni az ipar és a kereskedelem kapcsolatáról elhangzott bírálatokkal. Hol Tannak az apró cikkek ? Itt van például egyes úgynevezett „apró cikkek” termelése. Igaz, hogy javult a helyzet, számos eredményes intézkedést tett a Belkereskedelmi Minisztérium is, az ipar is. Sajnos, a téma mégsem mehet még feledésbe, mert időről-időre hiányzik valami apróság a boltokból. Halljuk például, hogy tökgya- lu nem kapható, hogy autószifonból kevés van. Miért van kevés? Talán a népgazdasági terv nem biztosítja a tökgyalu, vagy az autószifon gyártását? Szerencsére a terv elő sem írja és meg sem tiltja a tökgyalu és autószifon gyártását. Ez nem tervkérdés, sőt bűn lenne a tervkérdések rangjára emelni. E cikkeket nem tervezni, hanem rendelni és termelni kell. Rendben van, hogy a nagyipar nem gyárt ilyeneket, de itt vannak a kisebb üzemek és a kisipari termelőszövetkezetek. Miért nem gyártanak elegendőt mindenből? Csak egy magyarázni van; az, hogy a kereskedelem és az ipar fogaskerekei nem mindig és nem mindenütt illeszkednek össze pontosan. Nem nyugodhatunk bele abba sem, hogy a fogyasztók egyrésze méretben, vagy fazonban nem jut megfelelő cipőhöz, vagy ruhához. Abba sem, hogy időnként egy-egy szezoncikk majdhogynem az idénykiárusítások idejére érkezik a boltokba. Már nehezebben megoldható a ren^-i- vüli fogyasztási csúcsok problémája. Nyáron p rekordhőségben kevés a sör, télen a rekordhidegben kevés a tüzelő. Előbb-utóbb erre és az ehhez hasonló tünetekre is kell majd gyógyírt találni, a termelés, a készletgazdálkodás és a külkereskedelem révén és e három tevékenység jobb összehangolásávali Tovább kell bővíteni a csomagolt és a fogyasztásra előkészített áruk körét. E téren szintén lényegesen előrehaladtunk. Ma már az élelmiszerkereskedelem az áruk egyre növekvő százalékát cso- magoltan árusítja. Ez higiéni- kusabb is, gyorsabb is, a mérési tévedéseket is kizárja. Nem szabad feleslegesnek minősítenünk a csomagolás korszerűsítésére fordítandó kiadásokat. A korszerűbb és szebb csomagolás nemcsak esztétikailag jó hatású — az is fontos — hanem az áru minőségét, tartósságát, élvez- hetőségét is növeli. A csomagolt áruk körének további szélesítése népgazdasági érdek, de egyúttal vállalati problémákat is teremt. Abban az ipari üzemben ugyanis, ahol megszervezik a csomagolást, ennek .következtében romlik a vállalati termelékenységi mutató, a gazdasási előny Visaont nem á termelőnél, hanem a kereskedelemben jelentkezik. Az irányító szerveknek minden esetben át kell ■ hú- dalniok ezt a nehézséget. Iparunk kereskedjék is! — Az ipar és a kereskedelem jobb együttműködésének lehetőségét egyrészt abban látom, hogy a kereskedelem rugalmassága — esetenként kockázatvállalása is — növekedjék, másrészt abban, hogy az ipari vezetők mindegyike — legjobb ipari vezetőinkhez hasonlóan — a kereskedő fejével is gondo’kozzék, kereskedelmi szemmel is vizsgálja a termelés; kérdéseket és ezzel jobban „elébemenjen” a kereskedelemnek. — Tausz elvtárs említette, hogy a lakosság ellátásában növekszik a fogyasztási cikkek importjának a szerepe. Hozzáteszem, hogy a fogyasztási cikkek exportja is nő. Az utóbbi hat év folyamán exportunk 90 százalékkal, importunk pedig 160 százalékkal növekedett. Bár az import jobban növekedett, mint az export,. mennyiségben azonban exportunk lényegesen, több mint kétszeresen meghaladja importunkat. Ez indokolt és szükséges a jövőben is, mert nyersanyag szegény ország va- . gyünk, s az importált nyersanyag értékét készáru-exporttal ellensúlyozhatjuk. Ha olyan primitív álláspontra helyezkednénk, hogy egyenlő mennyiségben exportáljunk és importáljunk fogyasztási cikkeket, ez azt vonná maga után, hogy nyersanyag-exportunk és importunk is azonos mennyiségű lenne. Az ilyen nézjF, visszatérés lenne az évszázadokkal túlhaladott naturálgazdálkodási szemlélethez, g ha bevezetnénk, hamar becsukhatnánk ipari üzemeink zömét és visz- sza kellene változnunk mező- gazdasági országgá. Ezért az export és az import nem csupán kiegészítő, hanem meghatározó szerepet is játszik népgazdaságunkban. A párt, a kormány, szinte egész népünk már pár esztendeje elvetette az autarchiás szemléletet minden konzekvenciájával együtt. De nemcsak a nehéziparban, hanem a fogyasztási cikkek termelésében sem rendelkezhetünk be önellátásra, mert ez nagyon nagy luxus lenne, aminek végső soron csak a nép élet- színvonala látná kárát. Nemcsak a mi országunkra érvényes elv ez. Törvényszerű, hogy az ipari’ag fejlődő országokban a nemzeti termelés választéka- -szűküljön, a nemzeti fogyasztás választér ka pedig bővüljön. Mert a nemzetközi munkamegosztás lassan, de szisztematikusan koptatja a termelés választékát, az emelkedő fogyasztás pedig lassan, de biztosan bővíti az áruválasztékkal szembeni igényeket. Különösen a KGST-országokkal; va’amint a többi szocialista országgal bővíthetjük tovább — a már megkezdett úton haladva — kölcsönösen a fogyasztási cikkek cseréjét. Ennek persze feltétele, hogy mindegyik fél hajlandó legyen a kölcsönös előnyök érdekében válla’ni a termelés szűkebb választékát, hogy elérhessük a fogyasztási cikkek bővebb választékát A KGST Végrehajtó Bizottsága a közeli napokban ismét megtárgyalja és egyezteti a további lépések lehetőségét, s ezt üdvözöljük. A külföldi áruk behozataláról Javítani kell a fogyasztási cikkek importjával kapcsolatos munkát. A belkereskedelmi szervek befolyását az importra helyes tovább növelni. A szocialista országokból származó importcikkekből folyamatosabbá kellene tenni a lakosság ellátását. Jobban meg ke’l szervezni az importgépek és berendezések alkatrész-utánpótlását és gyors javítását. Kívánatos jobban érvényesíteni azt az elvet, hogy csak olyan termékeket importáljunk amelyekből a fogyasztók felkeltett igényeit később is ki tud- . juk elégíteni. Az importcikkek esetében nem ideális az, hogy mire a fogyasztók megismernek és megszoknak valamit, már nem is kapható, mert valami egyszeri importelhatározás folytán került az üzletekbe. A belkereskedelem fejlődé (Folytatás a 3- oldalsó
