Kelet-Magyarország, 1964. június (24. évfolyam, 127-150. szám)
1964-06-25 / 147. szám
Perzsaszőnyeg és könyvrészlet Héta mögött suttogják a kollégái: a szerencsétlennek üres a lakása, dé havi háromszáz forintos könyvrészletet fizet, ö nem hallja ezt, de azt hiszem, ha hallaná sem törődné a megjegyzésekkel. Neki az a fontos, hogy ezt az igényét, ezt a szenvedélyét is kielégíti. Minden embernek megvan a sajátos igénye. Ismerek olyan családokat, ahol csak azért cserélték ki a két éve vásárolt bútort, mert most a varia jött divatba. Megint mások beérik a hagyományossal, nem csinálnak problémát abból, hogy a csillár ötvenes évekbeli, hogy a szőnyeg csak futó. Közös vonás viszont mindkét végletnél, hogy munkával, becsületes, vagy néha túlfeszített munkával teremtik meg az igényük kielégítéséhez szükséges cikkeket Akkor hát mi szükség van arra, hogy védelmére keljünk az előbb említett „könyvrészletesnek?” Ha ő jól érzi magát az összeválogatott bútordarabok között váljék egészségére. Mondhatnánk így is, mint ahogy sokan vélekednek eképpen. De itt sokkal többről van szó. Nem csupán az egyik oldalról, hogy tudni ülik a könyvrészletes is szem előtt tarthatna bizonyos arányokat. Ez mindenképpen igaz, s egészen bizonyos, mielőbb rájön maga is. Ám a dolog másik oldala, az elmarasztalást kiváltó ok is takar elgondolkodtató motívumokat. Hogy tisztább legyen a kép: tudok olyan házaspárról, akiknek a lakásából már csak a dárius kincse hiányzik. Van rökamié — kettő is —, van súlyos kom- bináltszekrény, százasokat érő nippek díszítik és van szobát borító vastag szőnyeg, nehéz függöny s nagy- képernyős televízió. De nincs könyvszekrény, a televíziót legfeljebb vasárnap kapcsolják be, nem járatnak újsá- got. A fiatalember — diplomás, köztiszteletben álló egyén — évek óta nem olvasott egy szépirodalmi könyvet, maga sem tudná, mikor volt utoljára színházban — talán egyetemista korában. Mindketten dolgoznak, a férj rengeteget túlórázik csak azért, hogy ne maradjanak el a szomszéd mögött, akinek már van kocsija. Nem általános jelenség ez, de nem is egyedülálló. Am elgondolkodtató, hogy ezek a „mindentragasztók” már a mi társadalmunkban nevelkedtek, tanultak. Abban a társadalomban, amely a gazdagságot nemcsak a lakásban és a takarékbetétkönyvben, hanem a tudásban is meg akarja teremteni. Már csak azért sem szabad ezt a mohó és egyoldalú igyekezetei magánügyként kezelni, mert gyakorlói itt élnek közöttünk, hatással vannak másokra. Nem eshet félreértés: nagyon'jó az, hogy mind több embernek nyílik alkalma a mindennapi szükségleteken túl luxuscikkek megvásárlására. Ez természetes következménye az anyagi javak társadalmi elosztásának. Viszont nagyon is természetellenes, hogy egyesek — feladva tudásuk gazdagítását — a perzsaszönyeg vastagságával mérik önmagukat. Aligha gondolnak az ilyen emberek arra, hogy az állami segítséggel megszerzett képzettségük és pozíciójuk viszonzása képpen nekik is többet kell adniuk a közösségnek. Ehhez pedig feltétlenül szükséges az ismeretek állandó bővítése, a megrekedés veszélyének elhárítása. Túl ezen: az anyagiak mértéktelen hajhászása egy kicsit — akarva akaratlanul — önzővé, a közösségtől eltá- volodóvá alakítja az embert. És ez már nem lehet közömbös a társadalomnak, de az ilyenre hajlamos embertársainknak sem. Később nekik is gondot, csalódást okoz hat ez a fajta törekvés a munkahelyen, ahol elveszíthetik a ma még biztos talajt. Számíthatnak arra is, hogy keserű leckét kapnak majd a családban, amikor a felnövő gyermek mondja ki az igazságot: „Papa, te csak kocsit és perzsaszőnyeget szereztél?” Angyal Sándot Kevés a busz, zsúfoltak a kocsik, nincs kilátás a fejlesztésre Központi segítséget kér sí meggye közlekedése Szabolcs és Nyíregyháza fejlődése megköveteli a közlekedés állandó és rendszeres javítását. Sajnos ez nincs arányban az igények növekedésével. Ezekről a gondokról és problémákról beszélgettünk Tóth Ferenccel, a megyei tanács vb. szállítási és közlekedési előadójával. — Hogyan fejlődött me- gyenk közlekedése a múlt években? * — Esztendőről-esztendóre növekszik az utasforgalom, de ennek arányában nem nő a kocsipark. 1962-ben az országutakon a forgalmat 63 autóbusszal bonyolítottuk le. Ezzel a mennyiséggel az említett esztendőben több mint 6 és fél millió utast szállítottunk. Több járatunkon, így a nyíregyházi peremvonalakon, Kisvárdán, s több helyen szinte állandó volt az utaslemaradás. Nagy problémákat okoz a zsúfoltság, a kulturált közlekedést . nem tudtuk biztosítani. Csak némileg enyhült a gond 1963-ban, amikor újabb 18 autóbuszt kaptunk, amelyekkel csak az egyes vonalak közlekedési problémáin segítettünk. Csupán azoknak a községeknek az autóbusz forgalomba bevonását tudtuk megoldani, amelyeknek korábban nem volt vonat- és buszközlekedése. Jelenleg 205 község kapcsolódik az autóbuszforgalomba. — Űj helyi járatot kapott tavaly Nagykálló, s 3 autóbuszt a közlekedés javítására Nyíregyháza. Bekapcsoltuk a forgalomba Bökönyt, Kálic- semjént, Laskodot, Baktaló- rántházát, Vásárosnaményt, Vitkát, Olcsvát, járat indult Szatmárcseke és Fehérgyarmat, Ujfehértó és Érpatak, Nyírbátor, Máriapócs és Pócs- petri, Nyírbátor és Nyírderzs, valamint Nyíregyháza és Besz terec között. Sűrítettük továbbá a járatokat Nyíregyháza és .J&aajieserkesz között, Beszélgetés a megyei tanács vb. illetéke.«* előadójával — Melyek az ez évi közlekedés gondjai, s hogyan segítik megoldását? — Az említett eredményié ellenére is több probléma maradt megoldatlanul. Legfőbb talán az, hogy a megyének az ötéves terv végére 160 autóbusszal kellene rendelkeznie, de csak 86 lesz 1964 végére, s ezzel az egyre növekvő forgalmat jól és zökkenő mentesen lebonyolítani nem tudjuk. Egyre több az a terület, ipari, egészségügyi település, amelyek ellátása fokozottan jelentkezik. Hegy mást ne említsek, itt van például a fehérgyarmati körzet, melyben a fehérgyarmati kórház megépülése és üzembe helyezése növelte az utasforgalmat. Javítani kellene a csengeri és a vásárosnafnényi járások autóbuszforgalmát is. Nyíregyházán legalább annyira fontos a helyi járatokat sűríteni és új járatokat szervezni. De sajnos 1964-ben június végéig 3 autóbusszal növekszik a kocsipark. Igaz, hogy még kapunk hármat, de ezeket az elavultak pótlására szánjuk, s ez nem számít növekedésnek. És számoljunk. 1962 első évnegyedében a 63 autóbusszal 1 millió 700 000 utast szállítottunk, mig 1964 hasonló időszakában 82 busszal 2 millió 600 000-et. Csaknem megduplázódott az utasok száma, s az autóbuszok létszáma pedig aiig növekedett 20 százalékkal. Ahhoz, hogy a megyében a személyi forgalomban jelentkező problémákat megoldjuk, legalább még 29 autóbuszra lenne szükségünk jelenleg. S Így új járatokat tudnánk indítani. Csenger. Császló, Fehérgyarmat, Vásárosnamény és Ba- regdarőc között. De ezáltal újabb községeket is bekapcsolhatnánk az autóbuszforgalomba. E problémák miatt gond még több helyen a munkások és a diákok beszállítása. Ez különösen a kisvárdai, vásáros, naményi és a csengeri járásokban tapasztalható. Jellemző, hogy ezek miatt a tanulók például Porosaiméról, Urából, Tyúkodról Csengerbe mér reggel hatkor benn vannak, hasonlóan a Vásárosnaménybi járók, de megtörténik, hogy iskolakezdés után kerülnek csak be. Mi mindent megteszünk, hogy a meglévő kocsiparkkal a problémákon segítsünk, de ez kevés. Központi intézkedésre. segítségre lenne sükség. — Mi a helyzet 3 vasúti közlekedéssel? — Ez örvendetesen javult. Mutatja ezt, hogy Vásárosna- ménybói közvetlenül indul vonat Budapestre, s a Haj- dú-Szabolcs express Mátészalkáig közlekedik. Üjabb kényelmes kocsik kerültek a forgalomba. Egyedüli probléma Tiszalök és Polgár között van még. Nem megoldott a Tuzséron és Komorón dolgozó munkások szállítása Javasoltuk a MÁV-nak, hogy egy feltételes megállóval gondoskodjon az egyébként 3 kilométert gyalogoló munkások elszállításáról. Ezzel a baleseti veszély Is csökkenne. Viszont magunk sem értjük, hogy miért szüntették meg a sóstói megállót, melyre most a nyáron igen nagy szükség lenne. Ezt az utazóközönség reklamálja, s felhívtuk rá a MÁV illetékeseinek a figyelmét. Farkas Kálmáa ...és Barta Imre nem jelent meg' Paua«zos levél nyomában Tiszaszalkán „Bíztattak, hogy felvesznek, aztán elutasítottak". Ez lenne a lényege annak a panaszos levélnek, amelyet Barta Imre Tiszavid, Kossuth utca 17. szám alatti lakos írt szerkesztőségünk címére. Mellékelve egy orvosi igazolást, amelyet a Tiszaszalkai ^ Gépállomás kérésére a"Vásárosna- ményi Járási Tanács rendelő- intézete adott ki; a levélíró ».belbetegség nélküli, géplakatos munkára alkalmas”. Barta Imrét mégsem vették feL Miért, mi lehet az oka? Hiszen a gépállomás a Kelei- Magyarországban, sőt a Népszavában is hirdette, hogy géplakatos szakmunkásokat keres felvételre. MÁR BETELT EGY MUNKAKÖNYV — A szakmunkás hiány valóban fennáll — mondja Koroknál Ambrus igazgató. — Jelenleg is több géplakatosi munkakör van betöltetlenül. Amikor Barta Imre munkára jelentkezett, Ígéretet tettem, hogy felvesszük. Éh küldtem el orvosi vizsgálatra is. Amikor ez megtörtént, a főgépészhez küldtem azzal, hogy nézze meg; szakmailag aikalmas-e a géplakatosi munkakör betöltésére. Nekem közben el kellett mennem. Mikor visszajöttem, a főgépész közölte velem, hogy elküldte Barta Imrét, mert a legalapvetőbb kérdésekre sem tjidott válaszolni. ' Hárman ülünk az igazgatói szobában. Barta Imre elismeri, hogy több szakmai vonatkozású kérdésre nem tudott válaszolni. Arra hivatkozik, hogy előbbi munkahelyein csak sablonos munkákat bíztak rá. Lapozgatunk a munkakönyvekben. Mert a levélírónak kettő van. Az egyik már betelt, a másikban is seregnyi bejegyzés. A legtöbb munkahelyen még két hónapot sem húzott ki, de sok helyen szerepel egy-kéthetes munkaviszony is. Három bejegyzés is van arról, hogy „a munkát nem vette fél”. A bejegyzések között hosszabb-rövidebb szünetek. Barta Imre ilyenkor nem dolgozott. A Tiszaszalkai Gépállomás is három ízben volt már munkaadója. VÁNDORÉLET KÖVETKEZMÉNYE — Rossz ajánlólevél — mondja az igazgató. — De ettől függetlenül felvettük volna, ha szakmailag megfelel. Nem mindennapi eset. Barta Imre 44 éves. Még 1939-ben megszerezte a lakatos segédlevelet. A több tucat munkahely legtöbbjén lakatos beosztásban dolgozott, szakérettségije van, de szaktudása mégsem éri el azt a fokot, amelyet ma már általában megkövetelnek. A munkakönyvek önmagukért beszélnek. Barta Imre kevés gondot fordított a szakmai ismeretek elsajátítására, a meglévők gyarapítására. S ahogy ö maga is elismeri, még azt is elfelejtette már. amit annak idején tudott. A vándormadárnak kevés idő jut tanulásra. Pedig Tatabányán tavaly még összkomfortos lakása volt. Ezt is otthagyta. „HA TUD, FELVESSZÜK“ És a Tiszaszalkai Gépállomáson jó szakmunkásokra van szükség. Egy igazgatót sem lehet arra rábeszélni, még inkább arra kötelezni, hogy önállóan dolgozni nem tudó emberekkel oldja meg a gépek javítását. Még akkor sem, ha a munkára jelentkező már hónapok óta nem dolgozik, és súlyos anyagi gondokkal küzd. Koroknai Ambrus mégis kompromisszumos megoldást ajánl: — Nézze Barta bécsi. Jöjjön be holnap délelőtt. Megnézzük hogy mit tud a gyakorlatban. A főmérnök és én leszünk ott. Kap egy egyszerű lakatos munkát. Ha elkészíti, felvesszük. ★ És másnap Barta Imre nem jelent meg a gépállomáson. Talán újra kezébe vette a vándor botot? Tóth Árpád Havonta közel 400 darab motorkerékpár javítását végzik a Vasipari Ktsz. Vasvári Pál utcai műhelyeiben. Ilyen munkára bizony szűk a kis udvar, sokszor az utcára ia kiszorulnak a javításra váró gépek. Hammel József felvétel* Válasz a Kelel-Magyarország bíráló cikkére „Átszervezés — szervezetlenséggel“ A Kelet-Magyarország 1964 május 19-i számában „Átszervezés — szervezetlenséggel” címmel cikk jelent meg, amelyre a Kohó- és Gépipari Minisztérium termelési és kooperációs főosztálya a alábbi választ küldte: „Amint az újságcikk is megállapítja, a csikó-tűzhelyekből az igény 1963 évről 1964 évre kb. 70 százalékkal növekedett. Ezt ki kell egészítenünk azzal, hogy nem egyedüli jelenség, mert az ipar egyéb területein is lényeges igénynövekedés mutatkozott öntvény, illetve öntvényigényes gyártmányokból. Erre azonban az öntödék nem voltak megfelelően felkészülve. Az igények kielégítése érdekében olyan operatív intézkedéseket kellett és kell jelenleg is foganatosítani, amelyek a. termelékenység növelésével biztosítják a többlettermelést. Ez elsősorban a profiltisztítással érhető el, amelyet többek között a Kisvárdai Vasöntödénél is folyamatba tettünk a fokozott építési program megvalósításához szükséges radiátorgyártás érdekében. Ez a szakosítás jelenleg is folyamatban van, s ennek során került ez a profil a ZÍM Salgótarjáni Gyáregységhez. Amikor a cikkben említett öntödékhez keAilt a kiutalás, — kellő tájékoztatás hiányában — nem volt ismeretes előttünk, hogy igényüket rövid idő alatt száz százalékkal emelik. Ilyen mennyiség legyártására ezek az öntödék nagyobb beruházás nélkül nem alkalmasak. A gazdaságos gyártást figyelembe véve ilyen irányú beruházás az ZIM Salgótarjáni Gyáregységénél célszerű. Az 1964 első negyedévét illetően Salgótarján sem volt felkészülve ilyen nagy mennyiség legyártására annál is Inkább mivel a saját gyártmányai területén Is nagymértékű igénynövekedés jelenik» zett. A jövőre vonatkozóan a zavartalan tűzhelylapellátás bi» tosítása érdekében intézkedünk. Ehhez azonban szükséges, hogy a várható igényekről illetve a felfutásról (legalább egy év távlatára vonatkozóan) kellő időben tájékoztatást kapjunk, hogy legyen idő a megfelelő felkészülésre. Végezetül közöljük, hogy az átszervezéssel sikerült több ezer tonnás többtermelést elérnünk. Azonban ez még nem jelenti az igények maradéktalan kielégítését, mivel azok emelkedése sokkal gyorsabb, mint az ipar fejlesztésének üteme. Meich! Mátyás a melegüzemi csop. vez. h. , 1961. június 25. *
