Kelet-Magyarország, 1964. június (24. évfolyam, 127-150. szám)

1964-06-21 / 144. szám

Napló 1964. Június 21, vasárnap. Névnap: ALAJOS A Nap kel 3 óra 46 perckor, nyugszik 19 óra 45 perckor. A Hold kel 16 óra 22 perckor, nyugszik 1 óra 46 perckor. KEVÉS A CITROM Az élelmiszer- és gyümölcs­boltokban egy-két napja nem lehet citromot kapni. A FŰSZERT tájékoztatása sze­rint ez az állapot még egy-két hétig eltart — ugyanis a déli­gyümölcs szállítása, importá­lása a nyári kánikulában nagy nehézségeket okoz. A jövő hét elejére várnak egy vagon cit­romöt, de ez a tétel még nem szünteti meg teljesen a cit­romhiányt. Július első-máso­dik hetében újra nagy meny- nyiség áll majd a vásárlók rendelkezésére. Június 28-án indul a megyé­ből az első 100 fős csoport a lakiteleki önkéntes ifjúsági építőtáborba. A csoport tagjai valamennyien középiskolás fiatalok. A nyár folyamán még négy csoportot indítanak, összesen mintegy 1000 fővel, Balatoni kerékpártúrára in­dul június 22-én 3 mátészal­kai gimnazista: Hornyák Ist­ván, Pálinczár János és Bodó Béla, akik 1063-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokra kerék­pároztak, s útjukat a televízió és a sajtó végigkísérte. Több mint 7000-en vettek részt az[ idén az általános és középiskolai felnőttoktatás­ban. Ebből mintegy 2500 kö­zépiskolás a napokban teszi le vizsgáit. Kétszáz egyéni és kol­lektív termelő tenyész­tett az idén selyemher­nyót. A selyemgubó beváltása már megkez­dődött — a kiadott 480 doboz netéböl mintegy 7800 kilogramm solyem- gubóra számítanak. Életmentő gyermek Június 14-én a kora délután ni órákban Turóczi Mihály 28 éves buji lakos lovát fürösztés céljából a Lónyai csatornára vezette. Fürösztés közben a ló gyomron rúgta, s Turóczi Mi­hály ájultan a vízbe esett. A közelben csak gyermekek tar­tózkodtak. Kubik Mihály 15 éves buji gyermek á vízbe ug­rott, és a szerencsétlenül járt embert nagynehezen a part­ra vonszolta. Kubik Mihály bátorsága és ügyessége dicséretre méltó — írja Sorosinszki Sándor olva­sónk. A havannai rádió jelentése szerint, a kubai fegyveres erők pénteken éjszaka lelőt­tek egy kalózrepülőgépet, amely három bombát dobott egy Las Cvillas taromány- beli cukorgyárra. Emberélet­ben nem esett kár. Mint a rádió jelenti, a gép az Egye­sült i Államok területéről in­dult kalóztámadásra. 472 ezret fizet a négyes lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 25. játékhéten, nem végleges megállapítás szerint, öttalálatos lottószelvény nem érkezett. Négyes találatot kilenc fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 472 833 forint. Háromtalálatot 2269 fogadó ért el, nyereményük egyenként 937 forint. Kéttalálatot 89 693 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 23 forint 70 fillér. A sóstói helyreállítási mun­kákról, az út- és közvilágítás ellenőrzésének tapasztalatairól tárgyal legközelebbi ülésén, június 24-én délután a városi tanács építési és közlekedési állandó bizottsága, Háziboít megnyitását terve­zik a Nyíregyháza környéki tanyatelepüléseken. Legköze­lebb a szarvasszigetiek vásár­lási gondját igyekeznek így megoldani. Évente húszezer köbmé­tert faragott fát dol­goznak fel a tuzséri fatele­pen. Ugyanakkor hulladékból félmillió ládához szükséges elemet gyártanak; Nyíregyháza anyakönyvi hírei SZÜLETÉS Kotrjcz Ferenc és Tiszai Erzsé­bet leánj'a Gyöngyi Éva, Széki Imre és Kiss Erzsébet fia Imre, Popovics János és Füzeséri Erzsé­bet leanya Katalin, Gál József és Particska Julianna leánya Zsuzsan­na. Dudás Ferenc és Tar Mária leánya Mária. HAZASSAG Dr. Sebestyén Jenő és Vida Ju­lianna, Dr. Sári Pál és Vojtkó Zita Jud.t, Tuza Lajos és Bátkai Judit, Oborzii Dezső és Mocsári Edit Ilona, Rózsa Mihály és Ko­vács Julianna. HALÁLOZÁS Franczel Pál 75 éves, Csizmarik János 77 éves, Kozma István 75 éves. Nagy Sándor László 31 éves, Herczku Katalin cscsemő. Tapasztalatcsere látogatásra megy június 28-án a fehér- gyarmati női tsz-tagok egy harminc fős csoportja a vajai Rákóczi Tsz-be. Az egésznapos program keretében megláto­gatják a tsz szocialista Címért küzdő női brigádját, amely vendégül látja a látogatókat. Rejtő Jenő: Az clvcszcii cirkáló Rajzolta: Kovács Sándor Legmagasabb hőmérséklet 23—27 fok között Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, kevesebb helyen esővel, ziva­tarral. Változó irányú, átme­netileg megélénkülő, észak- nyugatira forduló szél. A fel- melegedés kissé mérséklődik. Várható legmagasabb hőmér­séklet 23—27 fok között. Közel kétmillió forint értékű saját vagyona van már a 3 éve alakult Baktalórántházi Vegyes­ipari Ktsz-nek. Idei tervfeladata már meg­haladja a 7 millió forin­tot. A kállóscmjéni volt Kállay- kastély helyreállítása ez év augusztus 30-ig befejeződik. Az egymillió-egyszázezer fo­rintos beruházással felújított műemlékből bentlakásos is­kola lesz a tanyasi általános iskolás gyermekek számára. Az idén tovább bővítik a ktsz-ek hálózatát, Ennek keretében modern Patyolat szalont és új felvételi helyisé­get építenek az Árpád utcán. A fodrász ktsz férfi és női részleget nyit a tbc-szanató- riumban. A cipész ktsz a Ság- vári telepen javítórészleget, a város központjában pedig bőrdíszmű részleget nyit. A textilruházati ktsz befejezi új üzemházának emeleti részét, a vegyesszerelő ktsz csővázas üzemet létesít. Cikkünk nyomán: A gacsályi tejüzemben Lapunk május 9.-i számá­ban cikk jelent meg a gacsá­lyi tejüzemről. Szóvá tettük: az itteni termelés eredményét jelentősen fokozná a sajttá­roló- és érlelőhely bővítése. Pontatlan információ alapján került a cikkbe, hogy jelen­legi körülmények miatt a selejt vagontételben jelentke­zik az üzemben. A deformá­lódott sajtkerekeket ugyanis tervszerűen szállítják el in­nen további feldolgozásra oda, ahol annaik minden technikai feltétele megvan. Olyan selejt, amely valóban csöikkenti az eredményt, mindössze 60 kilogramm volt 1963-ban. Ettől függetlenül a- gacsályi tárolótér szükséges bővítésének gondolatával fog­lalkoznak a vállalat központ­jában. Televízióműsor 9,20: Műsorismertetés. — 9,21: Be* lépés csak tv-nézőknek! A honvéd­ség nyári gyakorlatáról. — 9,55: Hétmérföldes kamera. — 10,15: Dal­lamok az Állatkertből. Az Interví- zió műsora Rostockból. — 11,00: Pesti háztetők. Magyar film, a KISZ-filmszemináriumok részére. — 16,50: Műsorismertetés. — 16,51: A Magyar Hirdető műsora. — 17,00:. Nemzetközi Atlétikai verseny, köz-t vetítés a Népstadionból. — 18,20: A; Nemzetek Kupája labdarugó-mér­kőzés. A döntő közvetítése Mad-i ridból. — 20,20: Esti mese. — 20,30 :| Tv-híradó. — 20,50: Dél Keresztje alatt. Úti jegyzet. 21.05: Szereti ön a látványosságot? Nyugatnémet re- vüfilm. — 22,10: Tv-híradó — 2. kiadás. Megyénk a mezőgazdasági TiszaTasváriból uborka, Köleséről rizs, Demecserből szőlő 1 ja fob siker előli Szabolcs „aranya“ Sorrendben a 65. Országos Mezőgazdasági Kiállítás lesz az idén Budapesten. Állami gazdaságainkat Ti- szavasvári, Nyírlugos és Nyír- mada képviseli — remélhető­leg eredménnyel. Előbbi ket­tő almát, szilvát, utóbbi csak almát visz a kiállításra. Tiszavasvári kertészeti ter­mékkel is szerepel: nagy érdeklődésre tarthat szá­mot a gazdaság uborka­termelése. Részvételre jogot nyert tsz- eírak a szövekezeti nagyüzemi gazdálkodás életrevalóságát, növekvő termelési eredmé­nyeit igazolják ország-világ előtt. Legnagyobb kiállítási te­ret a szamosszegí Dózsa és a nagyecsedi Rákóczi Tsz kapott. Szamosszeg közös gazdasága őszi búzával, kukoricával, cu­korrépával, paprikával és uborkával, a nagyecsedi tsz burgonyával, dohánnyal, lu­cernamaggal és ugyancsak paprikával szerepel az orszá­gos fórumon. A kocsordi Üj Elet Tsz napraforgót, do­hányt, paprikát, a tiszateieki Vörös Október Tsz száraz borsót és almát, a nyíregyhá­zi Dózsa Tsz pedig cukorré­pát és dohányt mutat be. Doi- hányt, almát visz a kiállításra a nyírbogát! Rákóczi, rizst és almát a kölesei Kossuth szövetkezeti gazdaság. Ettől eltekintve, mégiscsak Szabolcs „ara­nyáé”, az almáé a pál­ma: az kapott legtöbb meghívót. A már említetteken kívül még tíz termelőszövetkezet mutatja be almatermését, s így remélhető: Szabolcs „ara­nyának” márkás hírneve to­vább fog szilárdulni, hódíta­ni. A demecseri Dimitrov Tsz pedig alma mellett már sző­lővel is reprezentál. A korszerű tudomány és gyakorlat egybekapcsolódásá­nak nagyfokú eredményét produkálja a bemutatón a Nyírségi Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézet és a Nyíregy­házi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum tangazdasága gyö- mölcsbemutatója. A kiállításon részt vevő ál­latok száma még mindig nem végleges. Egyelőre csak az egyes szektorokból felvihető állatok irányszámai ismer­tek. Eszerint a megyéből ál­lami gazdaságból két mén, a nagydobosi és a nyírmeggyes! tsz-ekből tizenkét kos, a dombrádi tsz-ből három anya­juh és egy háztáji tenyészt üsző — valószínűleg Kocsord- ról — jöhet számításba. A felülvizsgálatot július 20-ig fejezik 'be, s ezt követi a végleges döntés; (A. B.J Ez a divat Újabb fanári szafton kezdődik esti, síiéivé levelező oktatás A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaboles-S-zatmár Megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja. Szer­keszt] a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza. Benczúr tér 21. Tel. 16—70. 16—TI, 16—72. Felelős kiadó: Farkas Pál. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen Q. u. 1. Tel. SO—00. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzünk meg te nem adunk vissza. Bxabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat. Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai János. ősztől a tudományegyeteme­ken újabb tanári szakokon kezdődik esti, illetve levelező oktatás. Matematikaszakon a Szegedi József Attila Tudo­mányegyetemen; fizikaszakon az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen és a Szegedi József Attila Tudományegyetemen; oroszszakon a Szegedi József Attila Tudományegyetemen szerezhetnek középiskolai ta­nári képesítést a jelentkezők. A levelező tagozaton mate­matikát és fizikát, esti tago­zaton pedig oroszt és angolt oktatnak. A jelentkezési határidő jú­lius 5-e, A felvételi vizsga tárgyai matematika és fizika­szakon matematika, és fizika, orosz és angolszakon magyar • és a választott idegen nyelv. Az említett szakokra csak azokat. a dolgozókat veszik fel, akik vállalják, hogy ta­nulmányaik befejezése után — elsősorban vidéki iskolákban — pedagógus munkakörben helyezkednek el­A jelentkezési lapot, amely a nyomtatványboltokban sze­rezhető be — a felsorolt egyetemek természettudomá­nyi, illetve bölcsészettudo­mányi kara dékáni hivatalá­nak kell megküldeni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom