Kelet-Magyarország, 1964. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-13 / 110. szám
ia p 1 ó BW. május 13* szerda Névnap: SZERVÁC A Nap kel 4 óira 10 perckor, nyugszik 19 óra 11 perckor. A Hold kel § óra 25 perckor, nyugszik 21 óra 23 perckor. HÁROM MARANY OKLEVÉL“ Az ÉRDÉRT Vállalat mátészalkai telepének kultúr- csoportja is részt vett a május 9-én, a mátészalkai járási kulturális. seregszemléjén. A kultúrcsoport énekkara — amely 120 főből áll — a legmagasabb fokozatot érte el; „Arany oklevél” kitüntetést kapott. Az énekkar művészeti vezetője Erdős Jenő, a járási tanács művelődési osztályának vezetője. A vállalati tánccsoport szintén első lett és „Arany oklevél jutalomban részesült. A népi zenekar Zsigmond József vezetésével ugyancsak a legmagasabb díjat szerezte meg, — közli Árva! Gusztáv, vállalati kultúrfelelős. Egyetemi felvétel nyelvszakra Az 1964. évi felvételi tájékoztatótól eltérően a Debreceni , Kossuth Lajos Tudományegyetem levelező tagozatán angol— orosz—francia egyszakos nyelvi tanulmányok is .folytathatók. Felvételre jelentkezhetnek érettségivel, képesítővel vagy felsőoktatási intézményben szerzett oklevéllel rendelkezők, tekintet nélkül arra, hogy mikor szerezték bizonyítványukat. A tanulmányi idő 4 év, melynek befejezésével tanári oklevelet kapnak. A tanulmányi munka megkönnyítése érdekében ■=. jelentkezett hallgatók részére Debrecenben angol, orosz, francia, és Miskolcon angol, orosz nyelvből rendszeres foglalkozásokat tartanak. A jelentkezésre vonatkozóan az eddig kiadott rendelkezések érvényesek. A felvételi kérelmeket leg később június hó 20-ig kell beküldeni a Bölcsészettudományi Kar Dékáni hivatalához (Debrecen 10.) Kié a szemetes ? Sürgős intézkedést Nyíregyháza tisztántartására Rét- és Iegelőgazdálkodási tapasztalatcsere bemutatót rendez május 13-án tsz vezetők és szakemberek részére a kisvárdai járási tanács mezőgazdasági osztálya. „Szocialista brigád” cím elnyerését tűzte célul 19 állami gazdasági brigád. Az Apagyi Állami Gazdaságban 9 brigád akarja jó munkával kiérdemelni a megtisztelő címet. Nyírbátor vfzművesftésében az első kút fúrásával 260 méternél tartanak. A kút kísérleti célt szolgál, amelynek geológiai vizsgálata alapján jelölik ki a többiek fúrási helyét és mélységét. 8 napos üdülésre a Német Demokratikus Köztársaságba utazik nyáron a nyíregyházi Ság- vári Tsz 4D tagjai Az üdülés költségeinek 70 százalékát a tsz kulturális alapjából fedezik. Huszonnégymilliós értékben tett versenyvállalást erre a gazdasági évre a megye 16 állami gazdasága. A jelentős ösz- szegű vállalást terven felüli költségmegtakarításból, hozam- növekedésből és értékesítési nyereségből kívánják teljesíteni; Űj, modern női fodrászüzletet adtak át tegnap délután Nyíregyházán a Bessenyei téri MÁVAUT állomásnál. Az előző három évben 12 ezer 727 holdon történt megyénkben kémiai talajjavítás. Ez évben 8 ezer 700 holdon végzik el ezt a fontos munkát. Építőipari gépkezelőt, valamint építőipari segédmunkásokat felveszünk. VIII. Építő Ktsz. Bp. VIII. Szerdahelyi o. 17. (Bp. 3778) Kép szöveg nélkül Varrógépet minden házba! Pannónia várrógép — hímez is — Pannónia varrógép éjjeli világítással Hunnia varrógép modern kivitelben Csepel varrógép modern kivitelben 2400,— Ft 1990,— Ft 1950,— FI 1920,— Ft Kaphatók OTP részletre is az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Műszaki szaküzleteiben: Nyíregyházán, Kisvárdán Mátészalkán (75792; Hirdessen a Kelet-Magyarország hasábjain! Szemetesek, piszkosak a nyíregyházi utcák, terek és a parkok. Naponta érkeznek panaszok szerkesztőségünkhöz: tapasztalják a járókelők, hogy az utcák portalanítását és tisztítását nem végzik kellőképpen. A város köztisztaságáért felelős intézményekhez fordultunk magyarázatért: ALKATRÉSZHIÁNY! Városgazdáikodási Vállalat: Hozzánk csak az utcák közepének, és a városban lévő járdák tíz százalékának a tisztítása tartozik. Ezeken a helyeken naponta 50 utcaseprő dolgozik. Locsolókocsikkal napjában sokszor végezzük az utcák portalanítását. Munkánkat gyakorta alkatrészhiány nehezíti. Egy egy kocsink napokig, hetekig áll, mert csak más városból tudjuk megszerezni az alkatrészeket. A hétfőn érkezett új, nagy teljesítményű seprőgépet hamarosan munkába állítjuk és reméljük, hogy ezzel is sikerül javítanunk a iánk bízott utcák tisztítását. CSAK 3 NAPONKÉNT Kertészeti Vállalat: Parkjainkat naponta ellenőrizzük és az a megállapításunk, hogy a város belterületi parkjaiban állandóan tisztaság van. Az állomás melletti Petőfi park valóban nagyon szemetes, piszkos. Itt csak 2—3 naponként takarítanak dolgozóink. Azonban ha na ponta tisztogatnánk ezt a parkot, ekkor sem lehetne megoldani a problémát, (?) mert a vonatokkal ideérkező utasok itt étkeznek és szemetelnek. A Fetőfi park köztisztasága csak akkor oldható meg, ha a tervezett átrendezést elvégezzük. A tervek szerint erre csak a jövő év elején kerül sor. GYAKORIBB ELLENŐRZÉST! Városi Tanács Építési és Közlekedési Osztálya: Az utcák járdáinak 90 százalékát a házfelügyelők és tulajdonosok tisztítják, illetve nekik kellene tisztítani. Télen a gyakori rendőri ellenőrzés hatására gyoisabban (???) oldódnak meg a köztisztasági problémák. Ilyenkor havonta 50—60 feljelentés is befut a szabálysértési előadóhoz, s a bírságolások meghozzák a kívánt eredményt. Nyáron viszont nem olyan intenzív a hatósági ellenőrzés. A közművesítés is nagymértékben akadályozza az alaposabb úttisztítást, így a lehetőségekhez képest megfelelőnek tartjuk az utcák tisztaságát. A szerkesztőség megjegyzése: Nem nyugtatnak meg bennünket 3 válaszok. Ügy véljük, bosszú idő után végre egységesíteni kellene 3 városi utak, járdák tisztítását, elejét venni annak, hogy a sok gazda egymást okolhassa. A Petőfi parknál — az átMSrúciwi'ig naponta seperjenek, s ne hetenként kétszeri Nem szakad meg ebben a Kertészeti Vállalat, s egy napi szemét — mégsem annyi, mint háromnapi! Akárcsak hazánk más városaiban. Nyíregyházán is meg lehet szigorítani a hatósági és a vállalati ellenőrzést, mindaddig, amíg a szemét szemet szúr. Ha egyáltalán így van sz a fenti illetékesek esetében... Ősztől az általános iskolák alsó négy osztályában áttérnek az új relormtantervre A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsá ga és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza. Benczúr tér 21. Tel. 16—70, 16—71. 16—72. Felelős kiadó: Farkas Pál. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Bethlen G. u. t. Tel. 30—Oá. Terjeszti a Magyar Fosta. Index szám: 25 039. Stabolcs-Szaímár megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai János. Békenagygyülést rendezett í b&ktalórántházi községi népfrontbizottság, a járási művelődési házban. A gyűlésen mintegy 2o0 dolgozó vett részt. As ünnepi beszédet Diczkó József, a KISZ megyei bizottságának első titkára tartotta — írja Kricsfalussy Béla tudósítónk. Meleg idő Várható időjárás szerda estig: meleg idő, kisebb felhőátvonulások, legfeljebb egy-két helyen esővel. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—25 fok között. A Duna vízállása ma reggel 446 centiméter. Egy mi] lió-háromszáz- nyolcvanháromezer fő volt ez év első negyedében megyénkben a mozilátogatók száma, i 233 ezerrel több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Dr. Trautmann Rezső építésügyi miniszter vezetésével kedden magyar építésügyi küldöttség utazott a Szovjetunióba a szovjet építésügy egyes kérdéseinek tanulmányozására. A 6-ban új tankönyvet kaidnak a diákok magyar nyelv- és irodalomból, földrajzból, ének-zenéből, s már ebben az osztályban hozzákezdenek a fizika tanításához. » A 7-ben az órarendben helyet kap az élő világ című tantárgy, amely lényegében folytatása az 5. és 6. osztályban már korábban bevezetett, s jól bevált hasonló tankönyvnek. A szeptemberben bevezetésre kerülő valamennyi új, általános iskolai tankönyv kézirata már nyomdában van, így időben, a tanév kezdetére kézbe kaphatják a tanulók. Az oktatási reform végrehajtásának újabb fontos állomása lesz az 1964—1965-ös oktatási év: szeptembertől megkezdődik az általános iskolai új tan terv bevezetésének második üteme. Az első négy osztályban, tehát az alsó tagozaton, — teljesen áttérnek as iskolák az új tanterv szerinti oktatásra és az új tankönyvek használatára. Az 5. osztályokban minden tantárgyból — oroszból, földrajzból, szám- tan-mértanból, ének-zenéből — áttérnek az új tanterv alapján történő oktatásra, s egyidejűleg a tárgyak között helyet kap a történelem is. Műsoros bált rendez Baktalórántházán a járási művelődési ház pünkösd szombatjának estéjén, A művelődési ház kultúrcsoportja a műsor keretében kabarészámokat, szabolcsi eredetű népi táncokat mutat be és előadja Molnár Ferenc: Menyegző című egyíel- vonásos vígjátékát. Közel tizenkétmillió forinttal nőtt megyénkben az év első negyedében a takarékszövetkezetek Betétállománya. Ezen kívül másfél millió forint gépbocsi- nyereménybetétet kezelnek a takarékszövetkezetek. A szövetkezetek kezelésében lévő betétek összege meghaladja a 45 millió forintot A MÁV nyíregyházi utasellátó üzeme az 1963. évi alapján elnyerte a mintaüzem kitüntető címet. A melegkonyha éttermek közül országosan elsők lettek. Az 1963. évi forgalmuk 11 millió 800 ezer forint volt, melynek 25 százaléka az üzem saját készítményéből ered. Az idei évfordulók-események elnevezésű bélyegsoroza! egyszerre három új bélyeggé: is gyarapodik. Május 15-ót pénteken a Budapesti Nemzetközi Vásárra utaló 1 forintos az Agteleki Cseppkőbarlang egy részletét ábrázoló 60 filléres és a magyar—svéd atlétika: találkozók 50. évfordulója emlékére 2 forintos bélyeget hm forgalomba a posta. Ötven tsz szakember részvételével május 15.-én hideglevegős és állványos szénaszárítási bemutatót tartanak a Ti szavasvári Állami Gazdaságban. .tíji ■ Televízió műsor: 8,05—£,35: Iskola-tv. Orosz nyelv (Ált. isk. VI oszt.) 9,05—9,25: Környezetismeret. (ált. isk. II. oszt.) As erdőről tánultak összefoglalása 9,30: Tv-híradó (ism.) 9,45: A forrástól a torkolatig... Riportfiln (ism.) 10..05: A kisíilmek kedvelőinek. 1. A bűvészinas. 3'. Sziklák é< 3ég közöt. 3. Goya élete — műveiben. 4. A harmadik. 15,30—15,50: Is- kola-tv. Környezetismeret (ism.; 16,30—16,50: Orosz nyelv (ism.) 17,1( —17,35: Fizika. (Ált. gimn. esti és levelező tagozat II. oszt.) A szilára testekre ható nyomóerő és nyomás. b17,38: Hírek.'17,45: A Magyar Hirdető műsora; 17,55: Mikroszkóp alatt az építőipar. 18.20: Tamila Mahmudova zongorázik. 18,30: Az orvos válaszol. 18,40: Jóreggelt, Piriké! 18,50: Esti mese. 19,00: Mai vendégünk... 19,10: Tv-híradó. 19,25: MTK—Sporting Lisszabon. A labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupája döntő mérkőzésének közvetítése Brüsszelből. 21,20: Film a képernyőn. A „Barangolás” melléklete. 22,05: Tv-híradó 2. kiadás. Új Skoda gépkocsik, háztartási gépek a BNV-n Sajtótájékoztató a csehszlovák ipar úidonsáeairól csehszlovák ipar úgyszólván valamennyi ága képviselteti magát ezen a vásáron. A vásárlátogatók megtekinthetik többek között a legújabb veíülék nélküli textilgépet, az új típusú nagyfrekvenciás PVB hegesztőprést, a járművek közül a Skoda Octavia Combit, a Skoda Station 1202 gépkocsikat, továbbá néhány mezőgazdasági gépet és háztartási elektromos berendezést, valamint lakbeKedden a Csehszlovák Kultúra helyiségében tájékoztatták a magyar sajtó képviselőit a Budapesti Nemzetközi Vásár csehszlovák kiállításáról. Fran- tisek Hála, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa bevezetőben vázolta az országaink közötti, s egyre eredményesebben fejlődő gazdasági kapcsolatokat, amelyeknek új vonása, a KGST-ben kibontakozó munkamegosztás szélesedése. Ismertette a csehszlovák ipar és külkereskedelem fejlődését is. Csehszlovákia külkereskedelmi forgalma tavaly 9 százalékkal emelkedett és meghaladta a 34 milliárd koronát. A továbbiakban Zdenek Reiser, a BNV csehszlovák pavilonjának igazgatója, tájékoztatta a jelenlevőket az idén teljesen újjáépített csehszlovák pavilon anyagáról. 13 vállalat, 2900 négyzetméter fedett és szabad területen, számos újdonsággal képviseli a csehszlo. vák ipart. A bemutató központi témaköre a szocialista munkamegosztás elmélyítése. Nagy számban mutatnak be olyan gépipari termékeket, amelyek a KGST szakosítása alapján Csehszlovákiában készülnek. A agyúval a Hold titka ellen Maga dr. Kovács Róbert tervezte meg azt a különleges ágyút, amely mesterséges égitestre szerelve jutna el a Hold közelébe és ott — 2—3 kilométernyire a felszíntől — robbanótöltetet lőne a Hold talajára. Természetesen mar várnák a robbantás környékére szintén mesterséges égitestek útján feljuttatott szeizmográfok, amelyek azután észleléseiket rádión jelentenék a Földnek. Ezek a szeizmográfok — amelyeket szintén dr Kovács Róbert tervezett — annyira érzékenyek, hogy még az igen Iticsiny meteorok becsapódása által okozott hold- rengéseket is érzékelni tudnák A Hold-agyú prototípusé már el is készült. Szinte kalandosan érdekes javaslatot vetett fel a Hold talajának vizsgálatára egy Kaliforniában élő magyar tudós, dr. Kovács Róbert. Elgondolását — amint Schalk Gyula, az Uránia Csillagvizsgáló munkatársa elmondotta — arra alapozza, hogy itt a Földön az ilyen vizsgálatok egyik legfontosabb módszere a földrengések vagy mesterséges robbantások által keltett rengés- hullámok terjedésének megfigyelése. Ha tehát a Hold felszínén ismert erejű robbanást idéznénk elő, a rengéshullámok terjedésének irányát és sebességét megállapítva megbízható adatokat szerezhetnénk a Hold szerkezetéről k