Kelet-Magyarország, 1964. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-22 / 118. szám
Napló 1964, május 32, péntek. Névnap: Júlia. JÚLIA. Jelentése latinban fénylő*’, a görögben „fiatalos”. így hívták Róma egyik nemzetségének (Gens Juha) női tagjait. Az év T. hónapjának neve innen, illetve Julius Caesar nevétől ered. Bár becenevei, a Juli, Jnlcsa, Jul- ka, Julis megegyeznek a Juliannáéval, a két név mégsem egyezik. Júlia név emlékét a világirodalomban Shakespeare nagyszerű művében Rómeó tragikus szerelme őrzi. A Kap kel: 4 óra 00 perckor, nyugszik: 19 óra 22 perckor. A Hold kel: 13 óra 27 perckor, nyugszik; 2 óra 39 perckor. Hamsnos kezdeményezés indult a nyíregyházi középiskolás kollégiumokban. Rendszeres továbbképzést tartanak a diáktanácsok tagjainak a vezetési módszerekről a kollégiumok igazgatói és a szakfelügyelők. Jubileumi Kölcseynap A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium az iskola fennálásának 10. évfordulója alkalmából jubileumi Kölcsey napot tart május 24-én. Porzsolt István, a Tanárképző Főiskola igazgatóhelyettesének beszéde után a „Kölcsey” és az „Iskolánk élete” című kiállításokat nyitja meg Horváth Miklós, a megyei tanács művelődési osztályvezetője. Délután tomabemutatót, népi tánc bemutatót és majálist rendez az iskola. Befejeződtek a dolgozók általános iskolájának vizsgái a baktalórántházi járás valamennyi községében. A felnőtt dolgozók közül 264-en szereztek magasabb végzettséget ebnen az évben. Munkavédelmi konferencián tárgyalja meg az új munkavédelmi törvényt és az ezzel kapcsolatos feladatokat a Szakszervezetek Megyei Tanácsa május 26-án 9 órai kezdettel az SZMT székház emeleti nagytermében. Tűzesetek gyermekjátékból Az elmúlt napokban megyénk több községében ütött ki tűz amiatt, hogy a szülők kiskorú gyermekeik elől nem tették el gondosan a gyufát. Május 17-én a nyírteleki Dan- kó-bokorban Kosina József portáján, 18-án Nyírkárászon a Jókai utca 15. számú házban, Nagykállóban a Dózsa telep 15-ben’ 19-én pedig Nyírgelsén Kepics János portáján keletkezett tűz gyermekjátékból. A kivonuló ön-, kéntes tűzoltók és a tűzrendészet! alosztályok mindenütt időben eloltották a tüzet. Üzemlátogatáson voltak a nyíregyházi harmadik kerület asszonyai és leányai a Nép- művészeti és Háziipari Szövetkezetben csütörtökön délután. P. Howard: Elveszett cirkáló c. képregénye lapunkban Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy május 31-i lapszámunkban megkezdjük közölni P. Howard (Rejtő Jenő): Az elveszett cirkáló, izgalmakban bővelkedő, kalandos képregényét. A több folytatásból álló képregény szórakoztató olvasmánynak ígérkezik. önkéntes véradónapot tart a Vöröskereszt Rakamazon június 12-én. A gyermeknap előkészítéséről és a petneházi nőtanácsnak a tavaszi mezőgazdasági munkában kifejtett tevékenységéről tárgyalt tegnapi ülésén a baktalórántházi járási nőtanács kibővített ülése. Átfutó esők Várható időjárás péntek estig: nyugaton időnként felszakadozó felhőzet. mérséklődő északnyugati szél, átfutó esők. Keleten többfelé eső. átmenetileg élénkülő északi szél, csökkenő hőmérséklet. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Napfényben Foto: Hammel J. 808 000 000 forintot tesz ki az építési jellegű beruházás megyénkben a mezőgazdaság szocialista átszervezése óta. Ebből az összegből 11 és fél ezer szarvasmarha-, 66 és fél ezer sertés-, 24 és fél ezer juh- és 200 ezer baromfiférőhelyet létesítettek. Ezenkívül 8750 holdnyi dohány befogadására alkalmas pajtákat és több mint 3 ezer vagon termést befogadó magtárakat építettek. A csonthéjas gyümölcsök háztáji termesztéséről tartanak ma délelőtt tanácskozást a megye szakemberei Űjfe- hértón. Naményi Géza, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának vezetője a bolgár külügyminisztérium sajtóosztályának meghívására egyhetes látogatásra Bulgáriába érkezett. 957 holdón kezdtek meg a nagyüzemi öntözéses gazdálkodást 1959-ben megyénkben. A múlt évben több mint 11 ezer holddal, az ifién újabb 11850 holddal növekszik az öntözött terület. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította a sásdi gyermekgyilkos, Török Antal kegyelmi kjeimét. A halálos ítéletet végrehajtották. 120 hold dohány termesztését tervezte az idén a sényői Búzakalász Tsz. Május 20-ig már 60 hold dohányterületet ültettek be a tsz-tagok — írja Hollósa Árpád tudósító. Televízióműsor 9,30: TV Híradó, ismétlés. — 9.45: Az aranyfog. Bolgár bűnügyi film. — 11,20: Telesport. — 11,35: A jövő hét műsora. Szabolcs gazdag könyvheti programja Sátrak a nagyobb községekben — Egy gyerek—egy könyv mozgalom — Negyedmilliós ajándék a könyvtáraknak Szombaton a megye legkisebb községében is szó esik a könyvről. Az ünnepi könyvhét célja idén elsősorban a mai magyar irodalom, ezenkívül a magyar, klasszikusok és külföldi írók műveinek megismertetése. A 23-án kezdődő ünnepi könyvhéten 63 mű jelenik meg 1,1 millió példányban. Könyvesboltjaink és a falusi könyvterjesztők megfelelő készlettel és áruválasztékkal készültek fel. Könyvsátrakat áll ilanak fel a járási székhelyeken és a nagyobb községekben. Ezenkívül a földmúvesszö- vetkezetek tagjai és dolgozói házról-házra viszik és ajánlják az irodalom termékeit. , A baktalórántházi járásban 16 úttörőcsapat vesz részt a könyveladási versenyben. A mátészalkai járásban a könyvhét idején „Egy gyerek, egy könyv” mozgalmat indítanak. A könyviléten indul él először útjára 40 vándorkosár, amelyben az úttörők könyveket visznek házról-házra. Megyénk tömegszervezetci író-olvasó találkozókkal, irodalmi estekkel, szellemi vetélkedőkkel teszik még emlékezetesebbé az ünnepi könyvhetet. Május 23-án Tiszalökön kerül sorra ar, ünnepi kunyhót megnyitója, melyén Tamási Áron, Kónya Lajos, Fábián Zoltán, Tímár Máté, Bory Zsolt tartanak előadást, olvasnak fel műveikből. A könyvhét idejen a földművesszövetkezetek mintegy 70 községi könyvtár részére 250 ezer forint értékű szép- irodalmi és mezőgazdasági könyvet ajándékoznak. Minden könyvvásárió, aki 20 torint értékű, vagy azt .mégha* ladó összegű könyvet vásáról, díjmentesen kap tombolajegyet a föídművesszóvetkezeti könyvesboltban és a falusi könyvbizományosoktól május 23—31 között. A tombolajegyek sorsolását június J5-én tartják. Kiss Lajos Intézkedések a népi ellenőrök vizsgálatai nyomán A népi ellenőrök legutóbbi vizsgálatai nyomán az illetékes főhatóságok számos intézkedést tettek a vizsgálatok során felmerült hiányosságok megszüntetésére. A NEB-ek— közöttük megyénk népi ellenőrei — vizsgálták az elmúlt időszakban az állami és szövetkezeti kiskereskedelmi hálózat fejlesztésének tervszerűségét. Észrevételeik alapján az Országos Tervhivatal a 3. ötéves terv kialakításakor — a lehetőségekhez mérten — figyelembe veszi az állami és magánerőből épülő új lakótelepek kereskedelmi hálózatfejlesztési igé nyeit. Az elavult földművesszövetkezeti egységek korszerűsítése ügyében — a Pénzügyminisztériummal együtt — megvizsgálja: milyen lehetőségek vannak a SZÖVOSZ állóeszköz fejlesztési alapjának növelésére. A SZÖVOSZ a Központi Népi Ellenőrző Bizottság indítványára tárgyalásokat kezdeményez, hogy a jövő évtől a fejlesztési alapot — amely a forgalom fél százalékát teszi ki — a megyékben az . egyes szövetkezetek között arányosan használhassák fel. Fcnycsőgyárat és téliérgépkocsikat szállítunk Indouéziának A Magyar Nemzeti Bank elnökének meghívására Jusuf Muda Dalam indonéz bankügyi miniszter vezetésével indonéz gazdasági küldöttség tartózkodott Budapesten. A vendégeket fogadta dr. Tímár Mátyás pénzügyminiszter. A küldöttséggel Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes és László Andor, a Magyar Nemzeti Bank elnöke folytatott beszélgetéseket. Többek között tárgyaltak a gazdasági kapcsolatok fejlesztését segítő indo< néz es magyar javaslatokról: Megállapodtak, hogy Magyar« ország 250 tehergépkocsit és egy t'énycsőgyárat szállít Indonéziának. A két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről később újabb tárgyalásokra is sor kerül. Jusuf Muda Dalam miniszter és kísérete csütörtökön utazott el Budapestről. A Ferihegyi repülőtéren László Andor, a Magyar Nemzeti Bank elnöke búcsúzott el a vendégektől. i Strandcikkek, új Yonalú cipők, ötletes szolgáltatások A nyíregyházi helyiipari vállalatok szombaton nyíló kiállításán Az Országos Takarékpénztár értesíti az érdekelteket, hogy Nyíregyházán az Ószőlő utcában elokertes. 1 emeletes iker, illetve tetőtér beépitéses családi házak építésére alkalmas telkek kerülnek értékesítésre Bővebb felvilágosítást az OTP gzabolcs-Szatmár megyei fiókja nyújt. (256) Háromnapos tanulmányi kirándulásra utaztak a nyírbátori járás iskolaigazgatói. Megnézik Budapesten a nemzetközi vásárt, majd Dunaújvárosba látogatnak — írja Pásztor István tudósítónk. Lucernaszárítási és lucerna vegyszerezési bemutatót tartanak a héten, pénteken a Balkányi Állami Gazdaságban. A tapasztalatcserével egybekötött bemutatót a megyei tanács mezőgazdasági osztálya szervezi. Tőzoltóversenyt tartanak vasárnap a tyukodi sportpályán. A versenyen a csenger! járás önkéntes tűzoltóságai vesznek részt. Négy év! börtön emberölés kísérlete miatt Nagy György 1954-ben került a Nagyhalászi Kendergyárhoz, mint segédmunkás. Később a gyár igazgatója lett. 1962-ben felmentették tisztsége alól, és ettől kezdve a matracüzemnetk lett a lómü- vezetője. Mint vállalati igazgató még 1958-ban fegyelmileg elbocsátotta egyik munkatársát, Szo- boszlai Lászlót, aki több esetben jelent meg ittasan a munkahelyén. Emiatt haragos' viszony alakult ki közöttük, ami éveken keresztül tartott. Az egyik alkalommal, amikor mindketten alaposan felöntöttek a garatra, Nagy György zseblámpával és bottal felfegyverkezve megvárta a hazafelé igyekvő' Szobosz- lait és leütötte. Az ütés olyan erős volt, hogy a szerencsétlen ember koponyualapi törést szenvedett, életveszélyes állapotban szállítottál! kórházba. Hosszú hónapokig nyomta az ágyat, amíg felgyógyult. Nagy Györgyöt emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a megyei bíróság, s ezért négy évi szabadságvesztésre ítélte, mint főbüntetésre. Ezenkívül öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ügyész megnyugodott az ítéletben, a vádlott és a védője enyhítésért fellebbezett. Kiállításon mutatják be termékeiket a nyíregyházi helyiipari vállalatok május 23-tól 30-ig, a József Attila Megyei Művelődési Ház bábtermében. A kiállításon három nyíregyházi vállalat — a Textil- ruházati, a .Cipőipari-- és- a Patyolat Vállalat — képviselteti magát termékeivel.. A Textilruházati Vállalat tavaszi és nyári, férfi, női ruhákat állít ki. A kiállítási, kollekció az áprilisban megtartott divatbemutatón felsorakoztatott ruhákat, valamint női és férfi fehérneműket,- strandruházati cikkeket és a vállalat fűzőszalonjának termékeit tartalmazza. Tíz ruhafajtából 49 különböző anyagú és fazonú ruhanemű kerül a kiállítási terembe. A Cipőipari Vállalat kilenc féle cipőmodellt mutat be: 5 féle női és 4 féle férficipőt. A Patyolat Vállalat táblázatokon és grafikonokon mutatta be a vállalat .ótéves fejlődését és szolgáltatási tevékenységét. Ismerteti a kevésbé ismert és ritkán igénybe vett szolgáltatásokat is, mint például a katapformázást és tisztítást. A Patyolat a közeljövőben bevezeti a háztól—házig szolgálatot. A kiállítás idején próbaszolgái- latásokat is végeznek. Mindhárom vállalat égy- egy szakembere - szaktanácsadást is tart a kiállítás idején. A helyiipari vállalatok kiállítását Sándor József, a megyei tanács vb. ipari osztály vezetője nyitja meg. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszt] a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza. Benczúr tér 21. Tel. 16—Id, 16—71, 16—72. Felelős kiadó: Farkas Pál. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. I. TeL 30—09. Terjeszti a Magyar Posta. Indes szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzőnk meg rt nem adunk vissza. Srabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari vállalat. Nyíregyháza- Felelős vezető: Makrai János.