Kelet-Magyarország, 1964. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-22 / 118. szám
Angoíellenes hangok az adeni kormányban Brit csapaterősítések érkeztek Dél-Arábiába London, (MTI): A Londonba érkező adeni jelentések arról számolnak be, hogy a dél-arábiai angol protektorátus egész területén fokozódik a politikai feszültség. Az angol hatóságokat különösen aggasztja, hogy a közhangulat hatása alatt már a brit gyámság alatt álló adeni kormányban is a bomlás jelei mutatkoznak. Az Egyesült Nemzeti Front, amelyet két miniszter képvisel a 14 emirátus ösz- szevonásával létrehozott föderációs kormányban és három minisztere van az adeni tagállam kormányában, szerdán nyilatkozatban követelte, a tavaly december óta érvényben, lévő szükségállapot feloldását. Az Egyesült Nemzeti Front, amelyet eddig a brit hatóságok a helyi kormány „sarokkövének” tekintettek, most követeli, hogy London „ne avatkozzék be a protektorátus beliigyei- nek intézésébe", gyorsítsa meg az általános választások előkészítését és „az adeni brit támaszpont kérdését a választásokon kifejezett népakaratnak megfelelően rendezzék.” Szerdán este újabb 700 főnyi csapaterősítést indítottak útnak Angliából Dél-Arábiába. A Radfan hegyvidéken folytatódik a brit csapatok „tisztogató hadművelete”, a tüzérségi tűzzel támogatott ejtőernyős egységek apró hegyi falvakat támadnak, s a lakosságot e településeik és élelmiszerkészleteik hátrahagyására kényszerítik. A brit hadvezetőség azt reméli, hogy a kiéheztetési taktikával feltétel nélküli meg-: adásra bírhatják a brit katonai túlerő elől hátrább húzódott felkelő törzseket. A dél-arábiai helyzet alakulásával kapcsolatos angol gondokat súlyosbítja, hogy a Perzsa-öböl legfontosabb olajfejedelemsége, Kuwait, nyíltan elhatárolta magát a brit kormány agresszív politikájától. Hírmagyarázónk írja: Közel egy hónapja tart már a küzdelem a legmodernebb fegyverekkel felszerelt brit csapatok és a száraz, kopár Radfan-hegység szakadékaiba húzódott arab gerillák között: Az Arab-félsziget legdélibb részén élő törzsek fegyveres harca a területet gyarmatosító Nagy-Britannia ellen nem újkeletű. Az arab függetlenségi mozgalom e körzetben az ötvenes évek közepén lángolt fel és a forradalmi Jemeni Arab Köztársaság megszületése óta egyre erősödik. A haladó erők és a feudális államocskák csapatai között napirenden vannak a fegyveres harcok, melyek során többször is megsértették a Jemeni Arab Köztársaság területét. Az antikolonialista mozgalom Nagy-Britannia hajdani támaszpontrendszerének egyik legutolsó tagját a 180 000 lakosú Adent — ahol mintegy ötvenezer jemeni lakos él — közvetlenül veszélyezteti. A ma még kulcsfontosságú adeni bázis megvédésére Nigy- Britannia az utóbbi években neokolonialista módszerekhez folyamodott. A támaszpont hátországát képező területen létrehozta a Dél-Arab Föderá ció elnevezésű államszövetséget, melybe a lakosság heves tiltakozása ellenére Aden koronagyarmatot — melynek területén fekszik a támaszpont Is beolvasztotta. E föderációnak jelenleg 14 tagállama man. A kelet-adeni brit védnökség területéről Lahedzs Szultánság (térképünkön 1-es számmal jelölve), Akrabi Sejkség (2) , a volt koronagyarmat Aden (3) , Avabril terület (4), Dhala Emírség (5), Hauszhabi (6), Al- só-Jafai (7), Audhali (8), Fadh- li (9) Szultánátusok, Bejhan Emírség (10), Felső-Aulaki Sejkség (11), Datina Terület (12) , Alsó-Aulaki Szultánság (13) , a Nyugat-Adeni Védnökség területéről pedig Vahidi (Azzan) Szultánság (14), tartozik az új államszövetségbe, melynek vezetői feudális jogaik konzerválására megújították Nagy-Britanniával kötött védelmi szerződéseiket. Bár a nyugat-adeni brit védnökség három nagy állama Katiri, Kuajti és Mahran, to vábbá a kelet-adeni védnökségről még néhány terület nem csatlakozott a Dél-Arábiái Föderációhoz. Nagy-Britannia az Adeni Védnökség nevét — mely Kelet- és Nyugat-Adent egyesítette — Dél-Arábiai Védnökség névre változtatta át. A voltaképpen gyarmati sorban lévő területek átkeresztelésével és a reakciós feudóMs erőknek az új Dél-Arábiai Föderációba való egyesítésével azonban a terület antikolonialista és antifeudalista mozgalmát megakadályozni nem lehet. Joel Brand vallomása a irankiurti perben Eichmannal folytatott tárgyalásairól Bonn, (MTI): Az Eichmann két alvezére, Krumey és Hunsche ellen folyó frankfurti perben megkezdődtek a tanúkihallgatások. Már az első tanú, a Tel Avivban élő Joel Brand megcáfolta Krumeynek azt az állítását, hogy neki semmi köze nem volt a magyarországi deportálásokhoz. Joel Brand a bíróság előtt kijelentette: Krumey volt a budapesti SS- különítmény tényleges vezetője, ő tárgyalt, intézkedett, ő írta alá a különböző rendelkezéseket, Hunsche pedig Eichmann legrettegettebb alvezére volt Budapesten és borzalmas brutalitásokat követett eL Joel Brand vallomásában részletesen beszélt azokról a tárgyalásokról, amelyeket Budapesten Eichmannal és alve- zéreivel folytatott. Ezek során a tanú állítása szerint Eichmann kilátásba helyezte egymillió deportált szabadon bocsátását tízezer tehergépkocsi fejében. Brand végül elmondotta, hogy Eichmannal folytatott megbeszélése után Krumey személyesen kísérte őt Bécsbe és ott felültette egy Törökországba induló repülőgépre, hogy előterjessze az angolszász hatalmaknak Eichmann ajánlatát. Ciprusi jelentés Nicosia, (MTI): A Nicosiából Kireniába vezető főútvonal mentén Jero- lakkosz falu közelében szerda este támadás érte az ENSZ egy járőrgépkocsiját. A lövések halálosan megsebesítették a járőr egyik finn katonáját, a gépkocsi rádiósát, a 20 éves Juhani Mati-Kainen-t. Az ENSZ erők azonnal megindították a vizsgálatot és a környéken keresik a tetteseket. Mint egy szóvivő közölte, nem tudják, ki követte el a támadást. A ciprusi kormány tájékoztatási hivatalának képviselője azt mondotta, hogy a finn katona halálát a ciprusi törökök orvtámadása okozta, Galo Plaza Lasso, a ciprusi ENSZ erők parancsnokának politikai tanácsadója szerda este New Yorkba érkezett. Érkezése után azonnal Ti. Thant ENSZ főtitkár lakására sietett, hogy beszámoljon neki a ciprusi helyzetről. Az újságíróknak, akik kérdésekkel ostromolták, kijelentette, nincs semmi hozzátenni valója ahhoz, amit Nicosiában megtartott sajtóértekezletén mondott. Külpolitikai széljegyzet: SS-ek Norniandiában „Bajtársi Elevenítsd fel háborús emlékeidet, jöjj velünk Normandiába! Június 10-re társasutazást szervezünk, tarts velünk!’’ A felhívás Nyugat-Német- országban jelent meg, a Der Freiwillige című havi folyóirat májusi számában. A lap az egykori SS-ek hivatalos orgánuma, toborzója azoknak a halálfejeseknek szól, akik éppen húsz esztendeje a francia partokon harcoltak a partraszálló szövetséges csapatok ellen. A program gazdag. Felkeresik Rouent, Avranches-ot, Falai- se-t, majd a zarándoklat végállomása Oradour sur Glane. A náci pimaszság nem ismer határt, Anekdotákat mesélgetve, röhögő pofával meg akarnak jelenni ott, ahol templomba zárlak egy egész falut, levegőbe röpítették, felgyújtották az ösgze- terelteket, hírmondó alig maradt a község hős franciáiból. Talán még azt is megmutatják magukkal hurcolt gyerekeiknek: „Látod, ezeknél az üszkös romoknál vertem a falhoz néhány ora- douri csecsemőt.” Mert Oradour a második világháborúnak egyik legelborzasztóbb, legkegyetlenebb és legfájdalmasabb emléke és jelképe. A gyilkosok megint odatartanak, hacsak — a francia kormány valamilyen csoda folytán nem ereszti le előttük a határsorompókat. Ilyen csodák azonban a politikában ritkán adódnak. De Gaulle Franciaországa szövetségese Nyugat-Német- országnak, és ha a Bundeswehr gyakorlatozhat francia földön, miért ne kereshetnék fel emlékezni az SS-hóhérok mészárlásuk színhelyét? És miért lenne felháborítóbb a Der Freiwillige arcátlansága a hivatalos bonni politikánál? Ha az Erhard-kormány aktiv közlekedési minisztere a minap érvényesnek minősíthette Hitler müncheni egyezményeit, kilátásba helyezhette Csehszlovákia területeinek újabb megszállását, mi csodálnivaló van az SS- tisztek arcátlanságán. Adenauer távozását, Erhard kancellári színrelépését kezdetben sok nyugati kommentátor még találgatásokra ■ - i 1 1 - ■ - > használta fel, vajon a változás „hajlékonyságot” jelent-e a nyugatnémet politikai köz- gondolkodásban. A választ hamar megkapták. Igen, történt változás annyiban, hogy a rcvansista uszítás még hivatalosabb, még egyértelműbb lett, mint valaha. A bizonyítékokat szinte csokorba lehet gyűjteni. Seebohm közlekedési miniszter nürnbergi programadó beszéde, amelyben München, a nyugati diplomácia legszégyentelje- sebb meghátrálása Hitler előtt, a második világháború előkészítésének végső szakasza, ma is hivatalos nyugatnémet politikának minősül, csak a legutóbbi jel a sok közül. Az Erhard-kormány a re- vansista, militarista irányvonalat szinte világpolitikai szintre emelte a NATO legutóbbi, hágai külügyminiszteri tanácskozásán. Schröder nyugatnémet külügyminisäter Hágában közölte amerikai, angol é* francia kollegájával, hogy „nincs addig igazi nemzetközi enyhülés, amíg a német kérdés nem mozdul ki a holtpontról.” A megállapítás alapjában igaz, de Schröder ezt úgy értette, amíg Nyugat- Németország nem kebelezi be a Német Demokratikus Köztársaságot, És ezért a kijelentéséért még tapsot is kapott, elsősorban Couve da Murville-től, a francia külügyminisztertől. Csoda-e ezek után, ha a volt SS-ek kéjutazásra készülnek háborút emlékeik színhelyére, Normandiába? A nyugatnémet politika az Utóbbi hónapokban és hetekben mind veszélyesebbé válik, mintegy tetteivel teljesen igazolja a Szovjetunió és a többi szocialista ország figyelmeztetéseit. Nines igazi enyhülés a német kérdés rendezetlensége esetén? Igaz. De elsősorban nincs igazi enyhülés Európában és a világban, amíg a NATO politikájára a bonni kormány irányvonalának bármiféle hatása is lehet. Ez döntő igazság, ha a Nyugat egyáltalán tovább akar lépni az eddigi részegyezségek útján az átfogóbb rendezés felé. Gergely Mihály: Megemek 14. — Semmit — vetette oda egykedvűen a fiú. — Hogyhogy semmit? Ha egy apa százkilométerről felhívja a gyereket, nyilván akar valamit!... Mit akart, mondd hát? — Hogy van már otthon is hely. — Miféle hely? — Megnyílt egy csemegebolt, oda keli pénztáros... Meg kiszolgáló is. — És te hazamennél? A fiú felhúzta a vállát. — Még nem tudom. Az asszony leült, meg-meg- ránduló ujjaival tétován végigmatatott elvértelenedett arcán. — Mondd, kisfiam, tudod te egyáltalán mit akarsz? Hogyan szeretnél élni?... Dehogy tudod, dehogy tudod! A fiú hallgatott. — Apád ideadott... Emlékszel még, mit üzent veled? „Viheted!" Ennyivel bocsátott utadra! Folyton azért kellett vele hadakoznom, hogy meglátogathassalak néha. De azt is csak bírói, gyámhatósági végzésekkel tudtam kicsikarni tőle. A múlt nyári egy hetet is... Most szó nélkül elenged, de pár nap múlva már levelet ír, telefonál, mert talán eszükbe jutott, hogy jó lenne nekik az a pénz, amit majd keresel! — Biztosan nem azért — jegyezte meg szenvtelen hangján a fiú. — Különben nem olyan. — Most telefonál, hazarán- cigálna, dehát nem babaruha egy gyerek, hogy haragszom- rádot játsszunk miatta. Aztán egy-két hónap múlva már megint jönnél vissza. — Mehetnénk már Pestreis. Az anyát megfagyasztotta a szavakból kicsendülő, áthidalhatatlan messziség. Hát valóban ennyire távol van tőle a gyereke? Ennyire mindegy neki, nála él-e vagy akárki másnál? A székkel együtt az ablak felé fordult, hogy ne láthassák arcát a gyerekek, mert sírással küszködött. — Feri bácsi mit szól hozzá? — Hallotta Géza düny- nyögő, orrhangú kérdését. — Hát... neked már tudnod kell, fiam, mit akarsz — mondta Hadován. — En nem is állhatok szembe apád akaratával, de itt az ideje, hogy te magad dönts végre. És ha döntöttél, annak megfelelően kell élni. Akkor nem lehet azt csinálni, hogy idejöttél, innen hazaszaladsz. így nem tudunk neked segíteni, ahogyan szeretnénk... Nem látod, mennyit emészti magát anyád miattad? — Miattam? — csodálkozott a fiú. — Miért? — Pedig észrevette anyja gyötrődését, legkisebb kezdeményezését is fölfogta, mellyel feléje közeledett. — Ha igazán érdekel a véleményem, én azt mondom: itt többre viheted! És ne feledkezz meg róla: nagy döc- cenőkkel indulsz az életnek... amit majd pótolnod kell, ha kipihented magad! A fiú ismét rágyújtott és hallgatott, hiába vártak feleletére. Egyikük sem vette észre Andit, aki jó ideje ott állt bátyja közelében, s megütközve bámult rá. A hosszú csendben végre megszólalt. — Gézu! Te itthagynál engem?! De az csak egy oldalra küldött pillantással válaszolt: megint hallgatásba burkolód- zott. — Hát... gondolkozz a dóidon, fiam —ir mondta még Radován. — Gondolkozz, hogyan akarasz élni! A rendelőintézet - röntgen- osztályán várakozott a fiú, Meglehetősen felületesek voltak ezek a munkába való felvételhez előírt orvosi vizsgálatok, a jelentkezők tömege alig tett lehetővé elmélyültebb orvosi munkát. Csak arra voltak jók, hogy súlyosabb szervi bajjal senki ne kerülhessen számára egészségtelen, vagy megerőltető munkakörülmények közé. E vizsgálat legfontosabb mozzanata volt a mellkasátvilágítás, erre várt a fiú a tágas előcsarnokban. Mikor beállt az ernyő mögé, az orvos megkérdezte: —- Ki küldte? — Felvételhez kell —- mondta. Az orvos a mellkasa előtt körözött az ernyővel. — Van valami panasza? — Nincs. — Nem is volt?... Régebben sem? A röntgengép zúgásától nem értette jól az orvost, de gondolkozott is, hogy okosan feleljen. Az orvos sürgette! — Tüdőgyulladás, mellhár- tyagyuiladás?... Tüdőcsúcshu- rut? — Tüdőcsúcshurut. — Igen... Köszönöm, kiléphet! — Az orvos gépbe diktálta a leletet, majd hozzáfűzte: — Nővér, emlékeztessen erre a végén, ha aláírom!... Kérem a következőt! Mikor kilépett a röntgenteremből, s a folyosó napsütéstől szikrázó ragyogásában hunyorogva botorkált, megpil« lantotta a lányt. Háttal a bejáratnak ült a várakozók között. Csakis közben érkezhetett, gondolta, mert többször is körbesétált a várócsarnokban. A nővér kezdte hangosan szólítani a női betegeket. Kíváncsian figyelt, köztük lesz-e a lány. Köztük volt, Gráner Borinak hívták. Mikor nevének hallatára könnyedén felszökött a lány, észrevette, hogy őt nézi. A fiú nem üdvözölte, a lány mégis önkéntelenül elmosolyodott, bólintott is, de aztán elpirult, s befutott a nők után. A fiú zsebretette a két levelet, az Arany Csillagnak s külön a szüleinek Irt levelet, és letelepedett a pacira. A lány zavara meggyőzte róla, hogy van valami a tekintetében, ami megfogja az embereket, .ingerli, vagy körülhízelgi őket, ki mit olvas ki belőle. Ilyenféle reagálást figyelhetett meg többször is anyján, péha a mostohaapján. S most, hogy mindezt így végiggondolta, elégedett volt, tetszett neki, hogy így hat az emberekre. Ügy érezte, van az egyéniségében valami nem mindennapi; valami rendkívüli. Kijöttek a nők, a lány előre sietett. A fiú csatlakozott hozzá* mintha ismerné. — Maga is dolgozni megy? Mert betegnek nem beteg! — mondta a fiú köszönés és bemutatkozás nélkül, mintha egy félbehagyott beszélgetést folytatnának. A lány érdeklődéssel végigmérte. — Pedig épp hogy beteg vagyok! — El se hiszem. Mi baja? — Gyakran fáj a mandü- lám, kj kell venni. Beosztottak műtétié, a szünidőre. Mentek lefelé a szélig, lépcsőházban, kiértek a rendelő- intézetből. — Milyen iskolába jár, Bora? — A nevemet honnan tudja? — Hallottam szólítani! Különben is, ismerem már magát... Tegnap délben én integettem, villamoson ment az őrház felé. Nem emlékszik rám? A lány újból megnézte. — Most már emlékszem. — Nem akarta elhinni, hogy magának integetek, ugye? A lány elmosolyodott. — De megijedtem, bog? megint eltűnik előlem, mint amikor először megláttam! — Itt lakik valahol? — Igen, anyámnál. (Folytatjuk!
