Kelet-Magyarország, 1964. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-21 / 117. szám
M a p 1 ó »64. május ZI. csütörtök Névnap: KONSTANTIN. A latin „constans”: állhatatos, szilárd szóból ered. Konstantinusz császár 330-ban Rómából a mai Istanbulba helyezte át székhelyét, ezért ezt a várost évszázadokon át Konstantinápolynak nevezték. Bár naptárunkban szerepel ez a név, de a magyar megfelelője: Szilárd, A Nap keíl 4 óra 91 perekor, nyugszik 19 óra 21 perekor. A Hold kel 14 óra 11 perckor, nyugszik 2 óra 18 perckor. A városi iskolák énekkari hangversenyét rendezi meg 28-án délután hat órai kezdettel a Móricz Zsigmond Színházban a megyei művelődési osztály és a KlSZ-bi- zottság. A műsor második részében Krecsák László nyugdíjba készülő karnagyot köszöntik és ajándékozzák meg, P. Howard: Elveszett cirkáló c. képregénye lapunkban Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy május 31-i lapszámunkban megkezdjük közölni P. Howard (Rejtő Jenő): Az elveszett cirkáló, izgalmakban bővelkedő, kalandos képre- g ényét. ^ A több folytatásból álló képregény szórakoztató olvasmánynak ígérkezik. Szocialista szerződés A rakamazi általános iskola úttörőcsapata szocialista szerződést kötött a helybeli Győzelem Tsz elnökével. Az úttörők a tsz ártéri legelőjén májusban, júniusban és szeptemberben gyomirtási munkálatokat végednek, s a munka díjából fedezik a táborozási költségek egy résaét Lueernabetakaritási és tar- lóporoaási bemutatót tart május 22-én a megyei lucernáéi vöröshere magtermesztő brigádtagozat a Balkányi Állami Gazdaságiban — írja Szmotár József olvasónk. Országos minősítési hangverseny Nyíregyházán Tizenkét megyebeli felnőtt énekkar nevezett be a május 31-én délelőtt 10 órakor a Móricz Zsigmond Színházban sorra kerülő országos minősítési hangversenyre. A minősítést más megyéből meghívott zsűri végzi. A műkedvelő énekkarok tagjai a hangverseny után megtekintik a Debreceni Csokonai Színház előadásában Tabi László: Majd edváfifc című darabját. A leszerelési hónap idején megyeszerte ISO békenagygyűlést és 204 kifsgyűlést tartottak a Hazafias Népfront bizottságai. A gyűléseken több mint 25 ezren vettek részt. Gyufachnke-, szalvéta- és egyéb gyűjteményeiket, saját készítésű játékaikat állították ki május 18-án iskolájukban a vencsellői úttörőcsapat „Mókus” őrsének tagjai. Hűvös idő Várható időjárás csütörtök estig: erősen felhős idő, sokfelé eső, helyenként zivatar. Élénkülő délkeleti, déli, majd északnyugatira forduló, erős szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között. Áz Országos Filharmónia és a megye iskoláinak képviselői május 23-án a Móricz Zsig- mond Színházban megbeszélik a _ folyó színházi évad eredményeit és a jövő évad teendőit. A nemsokára záródó évadban afc Országos Filharmónia irodalmi műsorokkal egybekötött hangversenysorozatot rendezett a diákifjúság számára. A díákbérleti hangversenyeken összesen 3000 középiskolás vett résjat, Ifjúsági napot rendeznek Porcsalma fiataljai május 31- én a község sporttelepén. Az ifjúsági nap műsorán avatási ünnepség, dísztorna és tábortűz szerepel — írja Balogh Erzsébet olvasónk. 38 felnőtt és 35 gyermek színjátszó és tánc- csoport, ének- és zenekar összesen 1149 szereplővel lépett fel az idei kultúráiig seregszemléken a baktaló- rántházi járásban. Négy tsz-tnajor teljes villamosítását tervezik ez évben a csengeri járásban, A járás 19 millió forintos összberu- házásában dohánypajták, al- matárolók, istállók, magtárak és 8 darab 50 köbméteres víztároló építése szerepel. Nem dísze a Felszabadulás útja és a Vöröshadsereg útja sarok Nyíregyházának. A nyilvános illemhely azonkívül, hogy közlekedési akadályt jelent, rontja a város képét és kimondhatatlan bűzt áraszt. Foto: Hammel József Júniusban átadják az új GELK A-szervizt A BNV újdonságai között Az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron nagyszámban jelentek meg új cikkek, amelyekkel a lakosság , jobb ellátását szolgálják. Az Autófém KTSZ kétféle típusú, öntött alumínium talpú, eloxált, alumínium fedelű vasalót mutat be, továbbá könnyű, mindössze 32 dekái kombinált utivasalól. Ez a kis vasaló 110 és 220 volton átkapcsolás nélkül működik, és egyszerű kiegészítő tartozékokkal nezsóliént is használható. Modern vonalú kerámiabefó-S méretű, műbőrtáskába szerelt turista kávéfőzőt készítettek. Végül említést érdemel a Niagara elnevezésű kávéfőző, amelyet háztartásokban használhatnak elsősorban. A vásáron első ízben állítanak ki komplett áruházi berendezést, a nyugaton elterjedt kisáruház, a szupermarket formájában. A szupermarketben egyaránt található mélyhűtő pult húsáruk részére, önkiszolgáló cukrászati hűtővitrin, italhűtő, tejhűtő, fagylaltgép, tároló és hűtővitrinek. A vásáron a MIR-KÖZ KTSZ gyorskiszolgáló hűtővitrinjei, tároló- és hűtővitrinjei» hűtött kirakatvitrinjei, mélyhűtői, fagylaltgépei és áru- kiszolgáló hűtő vitrinjei találhatók. Ugyancsak exportra gyártott termékeit állította ki az Élelmiszeripari KTSZ. A szövetkezet dagasztógépet, tésztanyújtó gépet, kenyérszeletelő gépet és galuskaszaggató gépet mutat be. A Fémfeldolgozó KTSZ exportra gyártott kávéfőzőgépei közül a Balaton elnevezésű két és három csapos, az Automata elnevezésű 35 literes, továbbá a Mocraclub és a Mokka elnevezésű kávéfőzőgépek érdemelnek figyelmet. Hangulat, Iió-olvasó találkozó, Német kisvárosok Szabolcsi amatőr filmesek bemutatkozása Kisvárdán tétes vasaló és ugyamcsak- figyelmet érdemel a szövetkezetnek az a vasalótí- puisa, amelynek oldaitá- rnasza van. Kis méretű a 350 wattos utiiezsó. A szövetkezet kiállította még Aladin típusú campinglámpáit, amelyek elemmel, c sengőre- duktorrál és hálózatról működnek. Az Aladin II. típusú lámpába villogtató is van, amely a gépkocsi országúton történő szerelése esetén figyelmeztető lámpajelzést ad,, Uj vonalú a kétszemélyes Express Bébi elnevezésű öntött aluminium kávéfőző is. Az Autopress C a hagyományos, világhírű Autópress továbbfej feszített hőszigetelt bakelit talpú változata. Campingcélokra A* «többi időben sok probléma volt az áramszolgáltatással Megnőtt a kirándulóhelyre utazók száma s így a villamos nem tudta kielégíteni az igényeket — A villamos lehetősége még optimális áramellátás esetében is korlátolt ezért ágy határoztunk, • hét végétől csak Diesel- vontatásé járatokat indítunk a Beloiannisz térről Sóstóra — közli a MÁV. A Diesel-motorok reggel hattól este 20 óráig közlekednek, az eddiginél lényegesen több utassal, kedvezőbb körülmények között. Ezzel szükségessé vált a közbeeső feltételes megállóhelyek felszámolása. A járatok csupán a Stadionnál, az Erdei kitérőnél és a sóstói erdőben egy helyen állnak meg. — Kiszámítottuk: így 5 perccel hamarabb, vagyis 20 perc alatt teheti meg egy szerelvény az utat. Vasárnaponként megerősített járatokat közlekedtetnek, új, modem, nyitott és zárt kocsikkal. A kitérőnél épült tbc kórház hamarosan megnyílik, további utaslétszám növekedésre Az I. S zabol cs-Szatmár Megyei Amatőr Filmfesztivált május 24-én tartja a kisvárdai „Ady Endre” járási művelődési ház amatőr filmklubja. A fesztivált dr. Hollóház)' Lajosné, a kisvárdai klub tagjának Az amatőrfilmezés szépségei című előadása és Makiári Istvánnak Az amatőrfilmezés néhány időszerű kérdése című előadása nyitja meg. van kilátás. Ezért már most tervezik, hogy a Diesel járatokat a strandszezon után is közlekedtetik. Továbbra is megmarad viszont a városi villamosjárat Itt annyi változás lesz, hogy • hét végétől már nem kell átszállni a pályaudvarnál: a kocsik a végállomástól a Beloiannisz térig viszik az utazókat. Most készítenek egy új áramátalakítót, melynek üzembe állítását követően pótkocsik vontatására is lehetőség nyílik. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szer keszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza. Benczúr tér ál. Tel. 1«—76, iá—Ti. 16—71. felei6« kiadó: Farkas Pák Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó VáUalat. Bethlen O. u. I. Tel. SO—98. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 058. Kéziratokat nem áczttnk meg és nem adónk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza. Feleló« vezet«: Makrai János. Ezután kerül sor a fesztiválra beküldött filmek vetítésére. A fesztiválra a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola filmklubja, 16 milliméteres híradójával, Légrády Cs. Ákos tyukodí amatőr filmes Német kisvárosok című 16 milliméteres filmjével, Hársfalvi Sándor nyíregyházi amatőr spar «ipart filmjével, a kisvárdai amatőr filmklub tagjai pedig a Budapesti tavasz, az Áprilisi kirándulás, a Hangulat, a Modellezés a politecn- nika szolgálatában, a Thü- ringiai' útijegyzetek, a Tokaj című kisfilmekkel és az író-olvasó találkozó című ri- portülmmeL neveztek be. II MOZIMŰSOR BKKE MOZI: május Sl-tŐl 29-ig. Széles változatban! A KOLOMBUSZ HAJO INASA szovjet film. Május 24-től 33-ig» Széles változatban! (A TV nem közvetíti). SZÉLVIHAR új színes jugoszláv, olasz film. Előadások kezdete: fél 5, fél 9 és fél 9 órakor. DÓZSA MOZI: május 21-től 27-ig, FÉRJHEZ MENNI TILOS magyar film víg játék. Előadások kezdete: 4, < és 9 órakor. KERT MOZI: május 21-től 24-ig. Széles változatban. (TV nem közvetíti). LANG AZ UTCAKON magyarul beszélő angol mm Május 25-től 27-ig. Széles változatban. (TV nem közvetíti). KORZIKAI TESTVÉREK olasz, francia film. Előadások kezdete: minden 8 órakor. GORKIJ MOZI: május 21, 23-éss ERKEL. A nagysikerű magyar film !*&*» újítása. Május '23, 24-én. SZURKOLÓK LESEN csehszlovák filmvígjáték. Május 25-től 27-ig. SENKI NEM TUD SEMMIT csehszlovák filmvíg játék f eltiltása. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMONO MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: május 21-en: Szünnap. Május 22-től 24-ig. Széles változatban. Csak 18 éven felülieknek! NYOLC ÉS FÉL olasz film. Május 25-től 27-ig. Széles változatban. A PÉNZCSINALÖ új magyar film. Előadások kezdete: fél 6 és f órakor. Húsz perc alatt Sóstóra Villamos helyett Diesel-mozdony — Megszüntetik a feltételes megállókat — Nem kell átszállni a pályaudvarnál Népi játék-bemutatót tartanak a Nyíregyházi Állami Zeneiskola növendékei május 24-én 18 órakor a József Attila Megyei Művelődési Háí nagytermében. Műsorukban í Nyitni kék című Miskole-to- kaji gyermekjáték, a Nagyszalontai köszöntő, a Legény- csatoló, a Leánykarikázó, as Árva Panni című népi játékok, valamint a Kádár Kata a Kőműves Kelemen és t Görög Ilona cknű népbaíladát szerepelnek. KO úttörő egészségőr vetélkedik a sóstói tanácsüdülőben 24-én délelőtt 9 órakot a nyíregyházi járási művelődési osztály, a Járási Űttörf Elnökség és a Vöröskereszt által rendezendő egészségügyi versenyen. Ab elméleti és gyakorlati kérdésekre legjobban válaszoló 5 első helyezettet jutalomban részesítik. A Magas-Tátrától Berlinig címmel kerül sor május 22-én fél hat órakor a földrajzi szabadegyetem utolsó előadására a József Attila Művelődési Ház klubtermében. Az előadást Frisnyák Sándor, a Szegedi Tanárképző Főiskola adjunktusa tartja. T elevíziómüsor n.tSz Hírek. — CT,2d: Orosz salgás haladóknak. — 17,40: Menynyit bír el a papír? — 17,45: A nemzetközi vásár hetedik napja. — 18,05: Zenekedvelő Gyerekek Klubja. — 18,50: Napló. — 18,55: Telesport. — 19,20: Esti mese. — 19,39: TV Híradó. — 19,45: Mai vendégünk. — 20,00: A jövő hét műsora. 20,15: Parabola. — 20,35: Meghalni Madridban. Magyarul beszélő francia dokumentumfilm. — 22,05: Az Iskola-tv postája« — 294$: TV Híradó. Bérelszámolásban jártas munkavállalót keres felvételre a Nyírségi Állami Erdőgazdaság a baktalórántházi erdészethez. Jelentkezés az Erdőgazdaság központjában a személyzeti előadónál. Nyíregyháza, Sóstói üt 61. (Erdei kitérőd (255) A Nyíregyházi Városi Tanács VB Mezőgazdasági Osztálya pályázatot hirdet az osztályon lévő egy fő könyvelő — beruházási előadói állás betöltésére. Illetmény a 116/1960. Mü. M. számú utasítás szerint. Feltétel: legalább ötéves gyakorlat. Jelentkezést írásban a Mezőgazdasági Osztályra kell benyújtani. (254) üzem közben adhassak át tulajdonosának. A szerviz huszonhét dolgozója részére megfelelő szociális helyiségek — mosdó, fürdő, öltöző — készültek az új épületben. Elkészült a nyíregyházi GELKA szerviz új épülete és a munkálattá! befejező részéhez, a bebútorozáshoz érkeztek. Az ország legszebb G ELKA-kirende! tségét előreláthatólag júniusban megnyithatják. Az új -helyiség a korszerű követelményeknek megfelel, méreteiben ig sokkal nagyobb '.esz az előző helyiségnél. Míg * korábbi szervízépület 250 négyzetméteres területen feküdt, az új helyiségek alapterülete 560 négyzetméter lesz. Minden műszerésznek egyedi munkaasztalokat tudnak biztosítani. Külön helyiségben tudják majd javítani a háztartási kisgépeket, a mosógépeket, centrifugákat, vasalókat, porszívókat, ventillátorokat és a padlókefélő gépeket. Lehetőség nyílik arra is, hogy a televíziós készülékeket ezentúl hosszabb ideig üzem közben is kipróbálhassák és ugyancsak Szeged környékén épül fe! az ország legnagyobb nitrogénműtrágya kombinátja Ha a számok tükrében nézzük a magyar nitrogénműtrágyaipar fejlődését, megállapítható, hogy 1935-től 1960-ig i termelés tizennégyszeresére növekedett. Az ezt követő évtizedben 1960—1970 között további tízszeres növekedés várható. A fejlődés másik jellemzője, hogy szén nyersanyagró az egész iparág átáll az olcsóbb petrolkémiai bázisra, te hát a földgáz és a benzin nit rogénműtrágyává való feldől gozására. A magyar nitrogénipar továbbfejlesztésére kidolgozott távlati tervek — jelenlegi elképzelések szerint — Szeged vidéke lesz. Itta Tiszai Vegyikombinátnál is nagyobb nitrogénműtrágya kombinát épül. Ezt az üzemet a dél-magyarországi földgázra telepítik. A tervek szerint az országnak ez lesz a legnagyobb műtrágya- üzeme, hétszázötven tonna ammóniát gyárt majd naponta. Utivasaló, campinglámpa, komplett kisáruház