Kelet-Magyarország, 1964. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-20 / 116. szám
Napló Három helyen tartják az Úttörők Kulturális Szemléjének megyei döntőjét 24-én, Nyíregyházán a Móricz Zsig- mond, a József Attila művelődési házakban és a Móricz Zsigmond színházban. A legjobban szereplő pajtások csillebérci táborozáson vesznek reszt. „Strandbál” lesz május 31-én Mátészalkán, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház rendezésében. A bál műsorában három külföldi és egy hazai táncdalénekes is fellép. A tavalyinak majdnem háromszorosára — 130 darabra — növelik idén a timári Béke Tsz-ben a tehénállományt, és darabonként '2200 liter tejhozamot érnek el. Szárfelhúzottan szaporított vetőburgonya szelektálás! tapasztalatcserét rendez 21-%n Rakamazon a Nyírségi Mező- gazdasági Kísérleti Intézet. Több mint ezer fővel növekedett az év első négy hónapjában a megye takarékszövetkezeteinek taglétszáma. A szövetkezetekben kezelt betétek összege meghaladja a 45 millió forintot. Tapasztalatcsere értekezletet és bemutatót tartanak a mátészalkai tejüzemben a megye termelőszövetkezeteinek tehenészeteiben dolgozó szakemberek részére május 19-én — írja Kricsfalussy Béla tudósító. Nyíregyháza anyakönyvi hírei születés« Kóka József és Adám Zsuzsanna fia Gábor, Márton Ferenc és Ja- czina Etelka fia Ferenc, Lakatos István és Balogh Ilona leánya Valéria, Stomp Frigyes és Kiczu Anna leánya Ágnes, Fedor János és Tóth Erzsébet leánya Julianna, Mihalik György és Czibusák Mária lánya Ildikó, Kormány Antal és Szőke Erzsébet fia Antal, Bodnár Ferenc és Újvári Erzsébet fia Ferenc, Brud- nyák Sándor és Hámomyik Erzsébet fia Györgyi, Kiss Sándor és Gönczi Julianna fia Imre, Zsíros János és Preltopcsák Julianna leánya Erzsébet, Iski Ferenc és Tóth Mária leánya Mária, Ivánkó Ferenc és Pacza Erzsébet leánya Mária, Haláleset Tarkó Jánosné 56 éves, Csenge»- János 77 éves, Mudra Lajos csecsemő, Szabó Sándor csecsemő. Csendom János nyíregyházi lakos április 29-én Danu- viájára ült feleségével együtt és meglátogatott néhány italboltot a városban. Számlálatlanul itta a korsó és az üveg söröket, néha le vagy felszállásnál meg is hágott a motorral. H. Z. rendőrőrmester meglátta és saját motorkerékpárjával üldözőbe vette az erősen ittas Csendom Jánost. Az Anna cukrászdánál utol is érte a házaspárt, s kiáltott nekik, hogy álljanak meg. Csendom János azonban vad iramban tovább robogott. A Debreceni utcán 60— 70 kilométeres' sebességgel rohant, és egy előzésnél oly közel bérűit egy kerékpáros, hogy felborult, és kireEűtilgy Panaszkodnak a Kürt utcaiak: a Gyógypedagógiai Intézetből táplált kutat csak este 5—7-ig hasz. nálhatják, holott a kútnú kifüggjerazfceöt tábla «zerin reggel 6—8 között is mey kellene engedni a csapot. A Kürt utcaiak panasza első pillantásra jogos Ugyanis az intézet portás; tényleg csak este engedi meg a vizet, ami azzal ja: hogy az utcabeliek, sőt. aa Eötvös és a Kereszt utcán lakó családok is, es c 5—7-ig hosszú sorban két három edénnyel várják u vizet. S persze, megtörténik az is, hogy „zárórakor’ még nem telik meg minden kanna — s így sok család marad másnap estig víz nélkül. A portás, természetesen, az intézel igazgatójának a parancsára jár el így, az igazgató viszont arra hivatkozik, hogy az intézeti gyerekeik nem maradhatnak víz nélkül. Ugyanis az elektromos kút, amely az Utcai kutat is táplálja, nem bővizű. Ami az igazgató érveit illeti: a környékbeliek így is elhordanak annyi vízét esténként, amennyi! a reggeli és esti vízhasználat esetén hordanának el. A Kürt utcaiak viszont veszekednek a portással, küldöttséget meri észtének a városi tanács építési és közlekedési osztályára, szóinak az illetékeseknek és így tovább, ée így tovább... Bár a Kürt utca és az Iskola utca sarkán, 50 méterre a szóban forgó kút- tól, van egy másik kút is, amelyet korlátlanul használhatnának. Az egészség- ügyi osztály nemrég .mintát vett ebből a kútfaól, s ' megállapította, hogy „ közegészség ügyi szempontból nem kifogásolható” a víz minősége. A lakók viszont azt állítják, hogy sem inni, sem főzni, sem mosni nem jó. Nem tudjuk, mire alapozzák ezt az állítást — a vizet mi is megkóstoltuk. Nem rossz. Legfeljebb 50 méterrel távolabb van. De még mindig közelebb mint a panaszt intéző szervek... (RatkiJ A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő Ordas Nándor. Szerkesztőség Nyíregyháza. Benczúr tér Zl. Tel. 16—70, 16—71. 16—72. Felelős kiadó: Farkas Pál. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Bethlen G. u. I. Tel. 30—00- Terjesztl a Magyar Posta. Index szám: 23 059. Kéziratokat nem őrzfink meg él nem adunk vissza. Szaholcs-Szatmár megyei Nyomd? ipari Vállalat. Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai János. P. Howard: Elveszett cirkáló c. képregénye lapunkban Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy május 31-i lapszámunkban megkezdjük közölni P. Howard (Rejtő Jenő): As^ elveszett cirkáló, izgalmakban bővelkedő, kalandos képregényét. A több folytatásból álló képregény szórakoztató olvasmánynak ígérkezik. Az idei kuituráiis seregszemléken 47 felnőtt és 36 gyermek színjátszó, tánccsoport, ének- és zenekar vett részt a kisvárdai járásban. A földvédelmi törvény betartását mintegy 65 község határában vizsgálja felül a megyei tanács mezőgazdasági osztálya. j A műemlékké nyilvá- i nított vámosatyai faváI zas harangtorony restaurálását befejezik ebben az évben. Megkezdik a tuzsérj Lónyal- kastély helyreállítását is. Ifjúvá avató ünnepséget rendeznek vasárnap délelőtt fél 9 órai kezdettel Nyíregyházán, a szabadtéri színpadon. Az ünnepség keretében mintegy 800 fiatal kapja meg személyi igazolványát. Több felé eső, zivatar Várható időjárás szerda estig: Felhős idő, több felé eső, zivatar. Mérsékelt, időnként élénkülő északi szél. A felmelegedés délen is csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok között. Tizenhatezer forint értékű könyv eladását vállalták a baktalórántházj járás úttörői az Ünnepi Könyvhét idejére. A nyíregyházi Kölcsey Gimnázium május 24-én az iskola épületében tartja jubileumi ünnepségét, amelyre az iskola igazgatósága meghívta volt növendékeit. Televízió mai műsora 8,05: Iskoia-tv. Orosz nyelv. — 9,05: Iskola-tv. Környezetismeret. — 9,30: TV Híradó. — 9,45: Papát vásároltam. Magyarul beszélő szovjet film. — 11.10: Virágok és méhek. Csehszlovák kisíilm. — 14,30: Iskola-tv. Gyárlátogatás. — 15,30: Iskola-tv. Környezetismeret. — 16,30: Iskola-tv. Orosz nyelv. — 17,10: Iskola-tv. Fizika. — 17,35: Hírek. — 17,45: Lányok, asszonyok. — 18,15; Kerekasztal-beszélgetés a népművelésről. — 18,35: Tessék kérdezni — a nyelvész válaszol. — 18,55: .Esti mese. — 19,05: Közvetítés a szegedi Nemzeti Színházból. Mozart: A varázsfuvola. Opera 2 felvonásban. — A szünetben: TV Híradó. — 22,05: TV Híradó. 2. kiadás. 1964. május 20, szerda. Névnap: Bernát. Az ónémet Bemhardusból ered; első tagja a német illetve angol ,,Beer” és „bear’1 szóból „medvét”, „hard’* angolul keményet jelent, így az az értelme, hogy „medveerős”. Két hágó viseli ezt a nevet az Alpokban, melyek egyikén kelt át Hannibál 218-ban, Julius Caesar, Napóleon 1800-ban és az ellene hadat viselő Szuvo- rov orosz hadvezér. A Nap kel: 4 óra 02 perckor, nyugszik: 19 óra 20 perckor. A Hold kel: 13 óra 03 perckor, nyugszik: 1 óra 56 perckor. TÖBB MINT SZÁZTIZENÖTEZER FORINTOS LOTTÓNYEREMÉNY Bákányi Miklós, balsai lakos a lottó 20. játékhetén a 9 672 404 számú lottószelvénynyel 115 282 forint nyereményhez jutott. A szerencsés nyertes Nyíregyházán a MÁV-nál dolgozik, s nyereménye egyré- szét lakásépítésre és motor- kerékpár vásárlásra fordítja. A kézhez vett pénzt — fel- használásig — betétkönyvbe helyezi. Közel 10 ezren szereztek eddig megyénkben mezőgazda- sági szakmunkásbizonyítványt, közülük 7 ezer traktoros. Jelenleg mintegy hétezren vesznek részt szakmunkás-okta- ^Táson. l"/ Tanácskozást tartanak a megye termelőszövetkezeteinek szocialista brigádvezetői 20-án Nyíregyházán, a Hazafias Népfront megyei vezetősége szervezésében. A tanácskozás ■ a TIT „Bessenyei” klubjában lesz. \x állami gazdaságokban legutóbb tartott alapfokú traktorosképző tanfolyamot 160-an végezték et 70 új traktoros termelőszövetkezeti tag. A megye kereskedelmében és vendéglátóiparában dolgozó szocialista brigádvezetők csütörtökön délelőtt nagyszabású ankéton cserélik ki tapasztalataikat Nyíregyházán a megyei Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Tizenhét egészségház épül Új orvosi körzeteket terveznek, javítják a jogszakorvosi ellátást a nyíregyházi járásban Három mezőgazdasági üzemorvosi állást is létesítenek a nagyobb községekben. A járásban 17 egészségház megépítését tervezik a következő években, védőnői lakással. Bővítik a kemecsei és az újfehértói szülőotthonok ágyszámát, s mindkettő mellé mentőállomást, személyzeti lakásokat építenek. A jelenleg szünetelő kemecsei tüdőbeteggondozó intézetet átépítik, orvosi lakással látják el. Üjfeliértón járási szociális otthon létesítése szerepel a távlati tervekben, amely 200 ágyas lesz — költsége eléri a 13 millió forintot. Gyógyszertár Nyírteleken épül majd, gyógyszerész és személyzeti lakással. A nyíregyházi járás távlati egészségügyi terve, — amelyről a közeljövőben tárgyal a tanács vb, — lényeges változásokat hoz a községekben. Elsősorban a körzeti orvosi hálózatot bővítik, hogy csökkenjen az egy orvosra jutó lakosok száma. A nagyhalászi körzetből Tisza- telek csatolt községet önálló körzetté alakítják, itt már korszerű egészségház is van. önálló körzetet alakítanak Tiszanagyfaluban. Rakamazon egy harmadik körzetet is létesítenek. — hozzácsatolva Timárt, mely közel van Raka- mazhoz és távol jelenlegi körszékhelyétől. Balsától, Keme- csén kialakítják a második körzetet. Járásszerte bővítik a fogszakorvosi ellátást. tot fordítanak. Százezer forintból közkút felújítást végeznek Ura, Kishódos, Csegöld és Méhtelek községekben. A járási központi rendelőintézet fenntartására több, mint félmillió forintot költenek. A járási szülőotthon és a községekben működő szülésznők zavartalan munkájára 775 ezer forint a tervezett összeg. Óvodai felszerelésekre, az állandó napközi otthonok működésére 635 ezer forintot fordítanak. Közel 4,5 millió az a* összeg, amelyet a járás általános iskoláinak fenntartására irányoztak elő. Negyedmillió forintból különféle álló és szemléltetőeszközöket vásárolnak. Jelentős ösz- szeget fordítanak a dolgozó« általános iskoláira, a termelőszövetkezeti és mezőgazdasági tanulók gyakorlati képzésére. 82 000 forintból fedezik a tervezett 480 ismeretterjesztő előadás díjait, sportmozgalmak támogatására 27 ezer forintot irányoztak elő. A csengeri járás ez évi költ ségve lését 24 millió 628 eze: forintban állapították meg. í múlt évihez viszonyítva lényegesen emelkedett a szociális és kulturális célokra fordítandó összeg. Tanácsi hidakra, utakra, ts: bekötő út felújítására 400 ezei forintot irányoztak elő. Tyu kod községben egy állami la kás felújítására 50 000 forinHuszonnégymillió 628 ezer torint a csengeri járásnak Nagy összegek egészségügyre, oktatásra s azonnal rácsaptak, s a szó igazi értelmében sarokba szorították. Csőrükkel, szárnyukkal ütötték, verték, ahol csak érték a ragadozót, amely egy-egy keményebb ütés nyomán élesen fel-fel sivítótit Majdnem félórás közelharc után sikerült csak a csókának erősen megtépá- aojet állapotban elmenekülnie. Egy gerlepár a múlt évhez hasonlóan az idén is a megyei tanács épületének emeleti részén, az együk ablaka ban költötte ki fiókáit. A kicsinyek szépen nevelkednek s nagyon jól érzik magukat az ablakban. Hétfőn délután azonban egy csóka felfedezte és megkömyékezte őket. Szerencsére az öreg gerlék is a közelben tartózkodtak, Gerle—csóka harc Nyíregy házán 6 gépkocsinyeremény Szabolcsban Gazdát keres egy Moszkvics — Váratlan nyeremény az SZTK-ban — Lottónyereményből gépkocsinyeremény játékkal ért ei. A lottónyereményből 6 db 5000 Ft-os gépkocsi-betéitkönyvet nyitott a rakamazi takarékszövetkezetnél. Most az 506 838. sz. betétkön ywel Simca 1000-es gépkocsit nyert. Olcsva községben Kosa Györgynél látogatta meg a szerencse egy Moszkvics 403-as gépkocsi-nyeremény- nyel. * A hatodik gépkocsi tulajdonosát nehéz volt megtalálni, ugyanis Juhász Ferenc nevű összesen 29 van Nyíregyházán. — A férjem nyitott betétkönyvet — mondotta Ju- hászné —, de már többször meg akarta szüntetni. Van azonban egy másik betétkönyv, azt a Ferkónak nyitottam, aki a nyíregyházi III. sz. iskolába jár nyolcadikba. Mindig azt mondta nekem, hogy ő nyerni fog egy gépkocsit, csak neki is nyissak egy ilyen betétkönyvet. A sok zaklatásra nyitottam egy 5000 Ft-osat neki is, de a férjemnek nem mertem mondani és még most sem tud róla. Azt nem is kell mondani milyen volt az öröm a Moszkvics nyeremény hallattára. (Tudósítónktól): A 12. gépkocsi-nyeremény- betétkönyvek sorsolása alkalmával 6 értékes gépkocsi jutott a szabolcsiaknak, így az eddig megtartott sorsolások eredményét összegezve 32 értékes személygépkocsi talált gazdára megyénkben. 5 gépkocsi leendő tulajdonosa már ismertté vált, azonban nem jelentkezett a gazdája a 4609-es számú 10 000 Ft-os betétkönyvnek. Az „Ildikó” névre elhelyezett betétkönyv tulajdonosa a Nyíregyházi I. szí postahivatalnál váltott gépkocsi-betétkönyvvel Wartburg gépkocsit nyert. Váratlanul érte az ugyancsak Wartburg gépkocsinyeremény Vanczák Jánost, az SZTK fűtőjét. Vaszil Zoltán, annak ellenére, hogy rakamazi lakos, Nyíregyházán próbálta ki szerencséjét az I. sz. posta- hivatalnál váltott gépkocsibetétkönyvvel. Ö a harmadik Wartburg tulajdonosa. Kovács János a rakamazi textilüzem dolgozója. Az elmúlt év novemberében négyes találatot ért el. Ezt megelőzően már 12-es találatra is fizetett ki nyereményt az OTP, amit totóGarázdálkodott, verekedett a nyíregyházi motortolva; pült az útmenti földes padkára. Szerencséjére sérülést nem szenvedett, csupán a kerékpárja rongálódott meg. H. Z. csupán a lakásán érte utói Csendom Jánost. De már ő is várta a rendőrt és mikor az a kapun belépett, ököllel többször megütötte. A rendőr értesítette az URH-rádiós kocsit, és azok perceken belül Csendom János lakása előtt teremtek. Csendom János aizonban nem nyitott ajtót. Ezért a kocsi visszafordult, hogy engedélyt kérjen a behatolásra. Eközben Csendom János kijött a kapun, s az ott tartózkodó rendőrnek megadta magák ök a rendőrség irányába indultak vele. Néhány lépés után visszaérkezett a gépkocsi és megpróbálták beültetni Csendom Jánost. ö azonban ismét verekedni kezdett, rugdosódott és még megbilincselt kezével is súlyos sérüléseket szerzett az egyik szolgálatos rendőrtörzsőrmesternek. Csendom Jánosnak május 2-án kellett volna megkezdenie 20 hónapos börtön- büntetését, amelyet motorkerékpárlopás miatt szabott ki rá a miskolci bíróság. Csendom János azonban 3 nappal hamarabb börtönbe került, mert ittasan vezetett, szabálytalanul közlekedett, s ezzel veszélyeztette mások életét, testi épségét és hivatalos személyekkel szemben erőszakoskodott, verekedett Vádiratot nyújtottak be ellene. K. L