Kelet-Magyarország, 1964. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-07 / 80. szám

A® MWjIP Siarea a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért

Moszkva, (TASZSZ): M. A. Szuszlov elvtárs, az SZKP 1964. február 14-i plénumán előadói beszédet tartott. „Az SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért” címmel. A beszéd kivonatát alábbiakban közöljük:

Szuszlov beszéde bevezetőjében vázolta a szovjet nép gazdasági sikereit. Továbbiakban beszélt a szocialista világrend- szer fejlődésében elért eredményekről. Hangsúlyozta: „Sikereink azonban még jelentősebbel« lehetnének, ha nem volnának azok a súlyos nehézségek, amelyek a szocialista táborban és a kommunista mozgalomban a Kínai Kömmunista Párt vezetőinek szakadár tevékenységével kapcsolatban keletkeztek.”

Elemezve a Kínai KP vezetőségének magatartását az 1960. évi moszkvai értekezlettől kezdve, Szuszlov rámutat: a

kínai vezetők nem a keletkezett nézeteltérések megszüntetésére, hanem azok kiélezésére törekedtek, eltorzították és lényegében elvetették azokat az új értékelésekét és következtetéseket, amelyeket a testvéri pártok kollektív erőfeszítések eredményeképpen a marxizmus —leninizmus elveinek korunk feltételeihez való alkotó alkalmazásának alapján kidolgoztak. Elutasítják a kommunista és munkáspártok közösen kidolgozott nyilatkozatait a Kínai Kommunista Párt vezetői. Ugyanakkor a testvéri pártoknak javasolják a maguk „25 pontját”, amelyeknek igazi értelme lényegében a következő: a szöcialista világrendszer által a világfejlődés menetére gyakorolt mindjobban növekvő haladás tagadása; a munkás- osztálynak a tőkés országokban vívott harca iránti lebecsülés; a nemzeti felszabadító mozgalom szembeállítása a szocialista világrendszerrel és a nemzetközi munkásmozgalommal; ka- landorság a külpolitikában és a „hidegháború” helyzetének fenntartása; szektásság és a puccsizmus a forradalom kérdésében; a személyi kultuszra jellemző a kommunista mozgalom által elítélt módszerek védelme és fenntartása: a

frakció* harc igazolása a kommunista mozgalomban.

Az SZKP törekvéseit a keletkezett nézeteltérések megszüntetésére a kínai vezetőség elutasította. Sajtójuk szakadatlanul közöl dúrva támadásokat az SZKP és más marxista—leninista pártok ellen.

Rágalmazó cikkeket küldenek szét a világ minden tájára. Általános irányzatát, támadásainak fékev'eszettségét tekintve a kínai propaganda mindinkább egyszdntre kerül a reakciós imperialista körök szovjetellenes, kommunistaelle- ncs szerveivel. A KKP vezetői az ideológiai nézeteltéréseket átvitték az államközi kapcsolatokra, a szocialista országok és a kommunista pártok gyakorlati politikájának szférájába. Peking ma már kétségtelenül a kommunista pártok megosztására, a marxizmus—leni- nizmuésal szemben ellenséges frakciók és csoportok létrehozására vett irányt. Egyre világosabban látszik, hogy a KKP vezetősége az ultraforradalmi frázisok és jelszavak álarca alatt ádáz támadást indított a világszocializmus vívmányai ellen s nem az imperialistákra, hanem elsősorban az SZKP- ra s más marxista—leninista pártokra összpontosítja a fő tüzet. Céljuk az, hogy bomlasszák és megosszák. a szocialista tábort, aláássák a szocialista közösség népeit összeforrasztó eszmei alapokat és szervezeti politikai elveket. A „kínaiasííott” szocializmust, a kalandor bel- és külpolitikai irányvonalat, a személyi kultusz ideológiáját és

1964. április 7.

mondások megoldásának elfogadható. sőt lényegében egyedüli eszköze. Csaknem három évtizede hangzottak el Mao Ce-tung ilyen kijelentései: „A háború, amelyet az emberiség döntő többsége vív majd... híd lesz a hídon az emberiség eljut a történelmi korba...” „A világot csak puskával lehet átépíteni.” Azóta azonban a világon gyökeres változások mentek végbe, a békeszerető erők szövetsége képes felülkerekedni az imperializmus erőin, képes megakadályozni, hogy kirob* bántson egy új világháborút; A kínai vezetők mindezzel nem óhajtanak törődni. Nyilvánvalóan kérkednek esztelen- ségükkel, azt állítják, hogy a nukleáris bomba „papírtigris”, semmi új elemet nem visz a háború és a béke kérdéseinek felvetésébe. A legelemibb józan észnek is ellentmondó efféle logika szerint Mao Ce- tung az 1957. évi moszkvai értekezleten megkísérelte bebizonyítani, hogy a szocializmusért vívott háború ügye a termonukleáris Világháború nyomán egyenesen nyerni fog... „Ha az emberiség fele megsemmisül a termonukleáris háborúban, még megmarad a másik fele. az imperializmus viszont teljesen megsemmisül, s az egész világon csupán szocializmus lesz, s egy fél évszázad alatt a lakosság ismét megnövekszik...” — hirdette Mao Ce-tüng.

Szuszlov rámutatva az ilyen kijelentések felelőtlenségére hangsúlyozza: különösképpen

veszélyes ez azért, mert olyan emberek hangoztatják, akik egy nagy szocialista állam kormáhyrüdjánál ülnek. Lenini idézetek kapcsán kijelenti: a világháború nem szükséges a szocialista országoknak, nincs szüksége rá a dolgozó népnek, a Világháború nem szolgálhatja a szocializmus győzelmét. Odáig elmennek a kínai vezetők — mutatta ki Szuszlov —, hogy népek sorsát semmibe veszik. Egyik felelős funkcionárius pl. azt hangoztatta: Togliattinak, az

Olasz KP főtitkárának nincs igaza, amikor aggódva kijelenti, hogy termonukleáris háború esetén egész Olaszország elpusztul. „Hiszen megmaradnak más népek — mondotta a kínai funkcionárius — az imperializmus azonban megsemmisül.”

Továbbiakban azokkal a durva hamisításokkal, torzításokkal foglalkozott SzuszloV, amellyel Pekingben azt állítják. hogy a békés egymás mellett élés politikájában az SZKP és más testvéri pártok abból indulnak ki. hogy az imperializmus természete megváltozott, s minden számításukat az imperialisták béke- szeretetére, humanitására építik, „kérik és könyörgik” tőlük a békét. Szuszlov kijelenti: nem az imperializmus változott meg, hanem „osztályellenségeink körében mind világosabbá válik az az igazság, hogy ha az imperialista őrültek világháborút robbantanak ki, akkor a kapitalizmus sorsa az lesz, hogy elsöprik és eltemetik.

A KKP vezetői, amikor a leszerelést illuziónák és megvalósíthatatlan jelszónak

tartják, amely szerintük csak megzavarja a népeket, el akarják ferdíteni az SZKP és minden marxista—leninista párt világos álláspontját, egyúttal pedig alá kívánják ásni a leszerelés politikáját, amely az új világháború elhárításáért és a nemzetközi feszültség csökkentéséért vívott harc fontos feltétele. „Meggyőződésünk szerint a dolgozók forradalmi harca, az általános demokratikus mozgalom, a szocializmus növekvő hatalma s az összes békeszerető erő határozott lehetőségei rákényszeríbheiük az imperialistákat, hogy akaratuk ellenére számoljanak a népek leszerelési követeléseivel. Mi hiszünk a néptömegek óriási lehetőségeiben,.” — jelentette ki Szuszlov, kifejtve, hogy a „fegyver és háború nélküli világ” jelszava . összefogja és tevékeny harcra sorakoäiatja fel a néptömegeket az imperializmus megrögzötten milijarisia körei ellen. Ez a jelszó minden ember számára érthető, attól függetlenül, hogy milyen politikai nézeteket vall. A leszerelés a fegyverkezési hajsza megszüntetését s következésképpen az adóterhek enyhülését is jelenti. Megfelel a legszélesebb rétegek létérdekeinek. A kommunistákon kívül számos más társadalmi erő is támogatja ezt a jelszót: „miért mondanánk le róla mi. kommunisták? Hát nem világos, hogy ebben az esetben gyengülne & kommunistáknak a néptó- megekre gyakorolt befolyása, s ezzel a reakció kézére játszanánk?”

Ezután Szuszlov arról beszélt, hogy a kínai vezetők nem elégednek meg azzal, hogy ők maguk, negatív álláspontra helyezkednek a nemzetközi politika oly létfontosságú kérdéséiben, mjnt a leszerelés, a termonukleáris kísérletek megszüntetése, a nemzetközi feszültség enyhítése, de azzal is próbálkoznak, hogy megbénítsák a világháborús veszedelem ellen küzdő többi szocialista ország erőfeszítéseit. Példaként hozta fel, hogy a karib-tengert válság idején a KKP vezetősége semmit sem tett azért, hogy hozzájáruljon a háborús konfliktus elhárításához és tevékenyen segítse a forradalmi Kubát. A kínai vezetők a maguk számára igyekeztek hasznot húzni a ka- rib-tengeri térségben támadt válságból. Hiszen tény az, hogy a kínai kormány éppen a válság kellős középén fokozta a kínai—indiai határon támadt fegyveres konfliktust, s ezzel csak súlyosbították az amúgy is bonyolult és veszélyes világhelyzetet.

A kínai vezetőség engedte, hogy nagyon megrómol- jék a viszony Indiával, amely

— mint ismeretes — nem vesz részt katonai csoportosulásokban. Ugyanakkor lényegileg tömböt alakított Pakisztánnal, a SEATO és CENTO katonai szövetségek tagjával, holott ezek a szövetségek Ázsia népeinek békéjét és biztonságát fenyegé- tik. „Kérdezzük: hogyan lehet sarat dobálni a szocialista országokra, a kommunista pártokra és ugyanakkor az egész világ előtt hízelegve hajbókolni a pakisztáni reakciós rendszer színe előtt?"

— jelentette ki Szuszlov, majd rámutatott, hogy amikor a kínai vezetők 1963. júniusában hisztérikusan támadták az atomcsendegyez- ményt, s így egy társaságba keveredtek az imperializmus legágresszívebb köreivel, még inkább leleplezték magukat, mint a békéért, a különböző rendszerű államok békés együttéléséért folyó küzdelem ellenfeleit.

A kínai vezetők ezután megértették, hogy elvetették a sulykot s az utóbbi időben Pekingből hirtelen — váratlan „békeszerető” nyilatkozatok áradata zudult. Sajnos rrtindeh jel arra mutat, hogy Peking céljai és szándékai nem Változtak. „BékeSzé- retetük” nem más. mint a vllágközvélemény által vi.sz- szautasított é,s elítélt valód! nézeteik képmutató leplezése.

A KKP vezetőségének nyilvánvalóan kalandor álláspontja megmutatkozik az atomfegyver kérdésében elfoglalt álláspontjában — mondotta a továbbiakban Szuszlov elvtárs. Ismeretes, hogy a KNK vezetői kitartóan követelték: a Szovjetunió adjon nekik atombombát, Kifejezésre juttatnák rendkívül« sértődöttségüket, hogy hazánk nem adta át nekik az atomfegyver mintapéldányait. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány már megmagyarázta, miért nem tartja célszerűnek, hogy segítséget nyújtson Kínának az atomfegyver előállításához.

(Folytatás a 3. oldalon)

2

badító mozgalom és a munkás- mozgalom szövetségét.

Szuszlov elvtárs ezután mélyebb vizsgálat tárgyává tette: honnan ered a kínai teoretikusok eltévelyedése s milyen következményekkel járhat a KKP vezetőinek szakadár tevékenysége.

gyakorlatát akarják ráerőltetni a szocialista országokra. A KKP vezetősége azt tervezi, hogy rákényszeríti Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeire saját kalandor koncepcióit és módszereit, faji alapon szembeállítja egymással a népeket és félbomlasztja a nemzeti felsza/« Két felfogás a szocialista világrendszel* szerepéről

N. A háború, a béke és a forradalom kérdései

A második világháború óta a világban végbement gyökeres változások elsősorban a szocialista világrendszer keletkezésével és fejlődésével függenek össze. A szocialista közösség országai a jelenkorban a fő védőbástyát jelentik minden forradalmi erő számára, s a világbéke megbízható támaszai. Korunk fő tartalma s a világméretű osztályharc magva: a világszocializmus és a világimperializmus harca.

Volt idő, amikor a kínai vezetők egyetértettek ezzel a fontos marxista—leninista tétellel. De az utóbbi időben a KKP vezetősége a szocialista rendszerrel és a k falista, országok munkásmo „„Lillával szembeállítja a nemzeti fel- szabadi ló mozgalmat, ezt nyilvánítja az antiimperialista harc fő erejének s aláaknázza a jelenkor forradalmi erőinek egységét. „A világíorradalom viharainak fő övezetét Ázsia, Afrika és Latin-Amerika kiterjedt körzetei alkotják” — jelenti ki a KKP Központi Bizottsága. A Fienmin Rlbao pedig azt írja: „..Ma az ázsiai, afrikai és latin-amerikai nemzeti felszabadító forradalom a legfontosabb erő, amely közvetlen csapást mér az imperializmusra”.

Ez a munkásosztály történelmi szerepéről szóló marxista tanítás nyilvánvaló revideálá- sa, a fejlett tőkés országok munkásmozgalmának lebecsülése. Ami pedig a szocialista világrendszert illeti, a kínai teoretikusok annak csupán az elnyomott nemzetek és népek forradalmának támogatásához és fejlődéséhez szükséges „támaszpont” szerepét szánják. Mondani sem kell, hogy ez az álláspont csak kárt okozhat mind a szocialista rendszernek, mind a nemzeti felszabadító mozgalomnak, mind a nemzetközi proletármozgalom nagy ügyének. A szocialista világrendszer szerepének és jelentőségének ilyesfajta felfogása nem áll összhangban a világ tényleges erőviszonyaival és merőben ellentétes a testvérpártok i960: évi nyilatkozatának következtetéseivel.

Szuszlov elvtárs hangsúlyozza: a marxista—leninisták óriási jelentőséget tulajdonítanak a nemzeti felszabadító mozgalomnak, a világforradalmi folyamatban azónban a szocialista országok játsszák a fő szerepet. Ez először is abban nyilvánul meg, hogy ezeknek az országoknak a munkás- osztálya, dolgozói sikeresen oldják meg a társadalmi problémákat, létrehozzák azt az elnyomástól és kizsákmányolástól mentes új társadalmat, amelyért a népek forradalmi harcukat vívják. A szocializmus és kommurtizmus anyagitechnikai bázisának megteremtésével egyik csapást a másik után mérik az imperializmusra az anyagi termelés területén. Ezek a sikerek gyakorlatilag győzik meg a kapitalista országok dolgozóit arról, hogy csak a szocializmus vágányain haladva lehet kielégíteni a dolgozó nép alapvető szükségleteit. Mindez forradalmasítja a tömegeket hogy bekapcsolódjanak a kapitalistí rendszer ellen, a társadalmi és nemzeti felszabaduláséri vívott harcba. Másodszor: a

szocialista államok egyre növekvő mértékben töltik be az .imperializmus agresszív ellenforradalmi terveivel közvetlenül szembe helyezkedő erő szerepét.

Továbbiakban Szuszlov elvtárs rámutatott, hogy a kapitalizmus fölött világraszóló méretekben aratott győzelmet csak a szocialista világrend- szer, a munkásmozgalom s a nemzeti szabadságharcok közös erőfeszítésével lehet kivívni. Hangsúlyozza-: a szocialista országok történelmi küldetését előírják a társadalmi fejlődés objektív törvényei, s azok az országok, melyekben győzött a szocializmus, nemcsak a tán- sadalmi fejlődés világítótor* nyai, hanem hatalmas anyagi erőt is képviselnek. Erőt, az emberi tevékenység döntő területén: az anyagi termelésben mér vereséget a kapitalizmusra.

Ezután felveti: hogyan vélekedik a KKP vezetősége Leninnek arról a következtetéséről, hogy a szocializmus országai gazdasági sikereikkel gyakorolják a legnagyobb hatást a világforradalom fejlődésére? Vajon híve-e a békés gazdásági fejlődésnek? Rámutat, hogyan ferdítik el a kínai vezetők a lényegét azt igyekezve bizonygatni, hogy a gazdasági verseny azt jelenti: „az elnyomott népeknek nincs szükségük harcra és forradalomra.” Pedig soha egyetlen marxista-leninistának sem jut eszébe azt állítani, hogy a békés gazdasági verseny „pótolja a különböző országok népeinek szabadságharcát, „hogy a szocializmus győzelme a gazdasági versenyben a kapitalizmus „automatikus” csődjét jelenti, s mentesíti a népeket attól, hogy osztályharcot és nemzeti szabadságharcot vívjanak. — Pekingből ilyesfajta koholmányokat terjesztenek, — holott a békés gazdasági verseny nem kárhoztatja passzív várakozásra a tömegeket, hanem ellenkezőleg: felébreszti forradalmi

aktivitásukat. Tehát nem csupán gazdasági kérdés. Mély politikai értelme van: a kapitalizmust gazdaságilag legyőzni annyit jelent, mint jelentősen megkönnyíteni az összes forradalmi erő harcát az imperializmus ellen. Á gazdasági versenyben elérendő győzelemhez a szocialista országoknak együttműködésük minél erőteljesebb megszilárdítására van szükség. Pontosan ebben az irányban fejlődik az SZKP és a többi testvérpárt tevékenysége.

Ezzel szemben a kínai vezetőség az elmúlt évek folyamán megmutatta, hogy nem érdekli a szocialista világrend- szer egységének megszilárdítása. A kínai vezetőség nemcsak, hogy nem hangolta össze tevékenységét a szocialista közösség többi országaival, hanem nyíltan megrendítette a szocialista közösség alappilléreit, összezsugorította gazdasági kapcsolatait a szocialista országokkal, különösen a KGST-országokkal, elsősorban a Szovjetunióval.

Amikor a szocialista országok kommunista pártjai felszámolták a személyi kultusz következményeit, lehetővé telték a testvérországok kapcsolatainak a proletár nemzetköziség lenini elve alapján történő megszilárdítását. A test- vérpáríok úgy fogadták az SZKP XX. kongresszusának vonalát, mint a szocialista országok kapcsolatai ' további fejlődésének egyedül helyes lenini irányzatát. Ez az irányzat azonban nem tetszik a kínai vezetőknek. Minden jel arra mutat, hogy úgy szeretnének parancsolgatni a szocialista közösségben, mint saját hit- bizomónyukban, rákényszerítve más országokra saját akaratukat és diktálva azokat a feltételeket, amelyekkel ké- nyük-kedvük szerint beengedhetnék vagy „kiközösíthetnék” a szocializmusból az egyes pártokat és népeket. Ezt Szuszlov elvtárs a KKP vezetőségének Jugoszláviához fűződő viszonyán keresztül szemléltette. A kínai teoretikusok szemethúnyva a jugoszláviai szocialista építőmunka elért eredményei, a békés együttélésért, a leszerelésért. nukleáris fegyverek betiltásáért, a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállításáért stb... a többi szocialista állammal együtt folytatott küzdelme felett: azt állítják, Jugoszláviában ma burásod diktatúra áll fenn s Jugoszlávia „az amerikai imperializmus ellenforradalmi különítménye.” De rámutatott a kínai vezetők befolyására az albán kérdés . kapcsán is. „Eleinte nehéz volt megérteni, milyen indokok mozgatták Hodzsa és Shehu szovjetellenes cselekményeit. Azonban egyre világosabbá vált, hogy az albán vezetők idegen kottáról énekelnek, szó szerint ismételve azt, amit Pekingben írnak és mondanak”.

Az SZKP egyik legfőbb feladatának tartja, hogy harcoljon a szocialista világrendszer minden eszközzel való megerősítéséért. A minden szocialista országgal való testvéri kapcsolatok fejlesztéséért a teljes egyenjogúság és az önkéntes együttműködés alapján, minden szocialista ország összeforrottságának fokozásáért, az imperialista agresszo- rok elléni közös harc, az általános béke, a kommunizmus teljes diadala érdekében.

a többi szocialista ország ereje megnövekedett, s hogy békeharc zászlója alatt az egész haladó emberiséget tömörítő kommunista pártok helyes politikát folytatnak.

Ezután Szuszlov kimutatta: a kínai teoretikusok, akik különös buzgalommal támadták az SZKP XX. kongresszusának megállapításait, a testvér- pártok moszkvai értekezletének a háború, a béke és forradalom kérdéseiben vallott nézeteit, új fogáshoz folyamodva: mesterségesen elválasztják egymástól egy társadalmi folyamat két jelenségét, a forradalmi mozgalommal szembe állítják a békeharcot. A kínai teoretikusok sémájából az derül ki. hogy aki a békéért és a világháború elhárításáért harcol, az ellene van a forradalomnak, akadályozza a forradalmi harcot,

A KKP vezetői eljutottak addig az állításig, hogy a háború, a kapitalizmus és a szocializmus közötti ellentNagy ügyünk sorsa, a népek sorsa döntő mérbakbtin függ a kommunista mozgalomnak a háború, a béke és a forradalom kérdéseiben vallott helyes stratégiai és taktikai irányelveitől — mondotta ezután Szuszlov elvtárs.

A nemzetközi porondon kialakult erőviszonyok lehetővé tették, az utóbbi évek tapasztalatai teljes mértékben alátámasztották a békés együttélés politikájának fontosságát Éppen ennek a világon százmilliók által támogatott politikának következetés megvalósításával sikerült a szocialista országoknak meghiúsítani az imperialista reakció fondorlatait a béke ellen. Nem isteni ajándék az, állapította meg Szuszlov —, hogy az emberiség ma a béke áldásait élvezi. Reális eredménye ez a kitartó harcnak a termonukleáris háború kirobbantását célzó kísérletek ellen. Továbbá annak, hogy a Szovjetunió és