Kelet-Magyarország, 1964. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-26 / 97. szám

Április 23-an, William

Shakespeare születésének 400. évfordulóján minden magyar prózai színházban a függöny előtt emlékeztek meg a színháztörténetnek — és egyáltalán, a kultúra történetének — erről a nagy pillanatáról. De az „avoni hattyú”, a lángeszű angol színész, dráma- és vígjátékíró emlékezetét őrzi és zengi az egész idei évad is. A már évek óta műsoron levő bemutatók és felújítások mellett ebben a színiévadban tűzte műsorára a Hamletet a Szegedi Nemzeti Színház és tűzi műsorára Lear királyt a budapesti. De játsszák Debrecenben a III. Richardot, Győrött a Romeo és Júliát, Veszprémben az Othellot, Kecskeméten a Coriolanust. A Shakespeare-kultusz honi történetét ismertető kiállítások, ismeretterjesztő előadások stb. melléit kiemelkedő eseménye volt kulturális életünknek az ezen a héten Budapesten szerepelt Stafford on Avion-i „Royal Shakespeare Company fellépése”.

Nem játék a szavakkal azonban, ha azt állítjuk, hogy a „Shakespeare-év” nálunk nem ebben az évadban kezdődött és nem is erre az évadra szorítkozik csak. Hiszen — többek között — éppen Péter Brook, a Statfordi színház egyik vezetője jelentette ki, még mielőtt kizárólag Shakespeare-műveket játszó társulatát hazánkba meghívták volna, hogy „Magyarország vetekszik Shakespeare kultuszában Angliával’1. És ezt nem véletlenül mondta. A nagyvilág színházi szakemberei számontartják, hogy Shakespeare alkotásai és annak előadásai — immár több mint másfél évszázada — fontos szerepet játszanak a magyar művelődés történetében, s beSHAKESPEARE-ÉV

épültek a magyar színjátszás legjelentősebb korszakaiba. Olyannyira méghozzá, hogy a magyar színháztörténészek tréfás megfogalmazása „Shakespeare magyar szerző” — egy kicsit komolyan is vehető.

SHAKESPEARE fegyver volt — biztos és messzire célzó — már az ifjú Kazinczy Ferenc kezében is. Kazinczy, aki 1790-ben lefordította a Hamletet, fordítása előszavában tömör szavakba foglalta azt a programot, aminek aztán Vörösmarty Mihály lett a legnagyobb megvalósítója. „A brit óriás ihletében remélendő naggyá tehetni a magyar kultúrát”. A magyar színjátszás és a magyar dráma — tudjuk — a magyar nyelvért, a nemzeti függetlenségért és a szociális haladásért vívott küzdelemben Született. És e küzdelem bajnokai Kazinczytól Katona Józsefig, Vörösmarty- tól Bajzáig, Kelemen Lászlótól Egressy Gáborig a Hamlet, a Julius Caesar, a Szent- ivánéji álom „fenséges és iszonyú mennyeket és poklokat bevilágító” alkotójában leltek nagy szövetségesre a korabeli szentimentális német giccs ellen. Megalkothatta-e volna Katona József a Bánk bán-t, a Shakespeare-i királydrámák ismerete híján? Megszülethetett volna-e Vörösmarty Csongor és Tündé-je a Szent- ivánéji álom, a Tévedések vígjátéka nélkül? Petőfi — aki a magyar színjáték hőskorát már eredményeiben tekinthette át — tette fel magának ezeket a kérdéseket. És az volt a válasza, hogy bár

Katona is, Vörösmarty is elsősorban „a magyar géniusz gyermekei” voltak, Shakespeare ihletése adott nekik erőt legszebb műveik kibontakoztatására. Petőfi híres, lelkesült mondása: „Shakespeare egymaga fele a teremtésnek!” — nemcsak arra vonatkozik, hogy Shakespeare témáiban és megoldásaiban az emberi történelem által felvetett legjelentősebb problémák kavarognak, hanem arra is utal, hogy a magyar színjáték, s a Petőfi korában modern magyar irodalom megteremtésében milyen nagy és fontos ösztönző szerep jutott az akkor már évszázadok óta halott angol írónak.

És ahogy a magyar színjátszásnak — alapvető nemzeti érdekekért folyó társadalmi harcokkal egybefonódott — hőskora elválaszthatatlan Shakes- peare-től, a magyar színház- történet későbbi valóban haladóbb és valóban művészi korszakai is szorosan és szervesen összefüggettek — hogy Pa.ulay Ede szavaival éljünk „a korlátokat leszaggató, szellemüket felszabadító” Shakespeare ihletésével. A Budapesti Nemzeti Színház úgynevezett „Paulai-korszaká”-ban, — 1878 és 1894 között — alapozódott meg a Shakespeare műveknek (az abban az időben született új, jobb fordítások alapján) realista megjelenítése. Olyan alakítások ejtették bámulatba a Magyarországra látogató angol színházi embereket is, mint Jászai Mari szilaj és félelmes Lady Machbet- je, fenséges Portiája (a Julius

Qlaq.y. timing. ü&Lt

ősbemutató a filharmónia IV. bérleti hangversenyén

Vasárnap, április 19-én este

hangzott el a színházban az Országos Filharmónia hangverseny bérletsorozatának IV. hangversenye, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar adott, Erdélyi Miklós vezényletével s Card György hegedűművész közreműködésével. Maga az Állami Hangversenyzenekar kitűnő együttese is nagy élmény a nyíregyházi zenekedvelők számára, hát még ha olyan kiváló karmester vezényli őket, mint Erdélyi Miklós, s olyan zseniális hegedűművész működik közre, mint Garai György. Az első szám Mozart: C-clúr (Jupiter) szimfóniája volt. Mit mondjunk róla? Szép volt! De ami igazán megkapó volt, az a második tétel mély érzelmi világa volt, s ami még ennél is maradandóbb élményt nyújtott, az az utolsó, zárótétel száguldó iramú fugatója volt Karmester és zenekar tudásának legjavát adták ebben a tételben. Még azok is csodálattal hallgatták, akik kevésbé ismerték, vagy értették a mű technikai felépítésnek nagyszerű és egyedülálló voltát.

A második szám T ardos Béla: Hegedűversenye. Ezt a művet itt mutatták be először.. Innen vitte a zenekar és a szólista debreceni bemutatóra, majd Budapestre. — Megtiszteltetésnek vesszük, hagy a kiváló zeneszerzőnek, —akt maga is jelen volt a bemutatón, — itt mutatták be először nagyszabású hegeáű- versenyét. A mű első meghallgatása nem egyöntetű érzelmeket keltett. A ‘modern mai műnek mondanivalója nem könnyen érthető és nem is egyszerű, sőt nagyon is komplikált, mjat maga a világ, amit tükröz s mint maga az ember, aki alkotja. Az az igazi, értékes mü, ame: lyik hűen és a valóságnak megfelelően tükrözi az éle- ' tét, a valóságot. Éppen ezért, ez a tükrözés nem mindig egyértelmű a problémamentes gyönyörködtetéssel. A művészet mindig meg akar győzni valamiről, hív, szólít valami felé. Éppen ebben van a művészet nagy társadalomformáló ereje és jelentősége,.. A társadalmi-esztétikai ideál

megvalósítása ezt jelenti, hogy milyen legren. :> társadalmi élet, mi szép, mi magasztos, felemelő az életben « ellenkezőleg mi van ellentétben a néppel, tehát mi rút, alantas, elítélendő. Maga a mostani emberi élet sem problémamentes. Egyfelől a szocialista világ békés építése, másfelől a kapitalista világ fenyegető atomháborúja, az emberi érzelmek sokfélesége, egymással való összeütközése, — egyáltalában nem gondtar lan és problémamentes életet biztosít.. S amilyen mértékben egyre jobban és mélyebben behatol az ember, a művész a dolgok és jelenségek lényegébe, amilyen mértékben egyre jobban megérti az életet, annak értelmét, lényegét, amilyen mértékben fejlődik a művészi gyakorlat, a művészi kifejező erő, olyan mellékben alakul és fejlődik ki a szép új fogalma, mely az életnek művészi képekben,

hangokban való megismerését és a társadalom szellemi fejlődését szolgálja, A bőven ömlő hegedüdallum minden újszérű hangzása mellet is anyagszerű volt és szép. Garai György hegedülése csodálatos volt úgy ebben, mint a következő számban.

Az utolsó szám Csajkovszkij: D-dúr hegedűversenye volt. Szinte feloldotta az előbbi mű okozta feszültséget. Csajkovszkij csodálatos dallamai szinte kivétel nélkül mindenkit a problémamentes gyönyörködésbe ringattak. Ez megnyilvánult a hangverseny végén felcsattanó tapsban, mely szűnni nem akart s karmestert és a kiváló hegedűművészt, Garai Györgyöt j számtalanszor visszahívta s a zenekarral együtt melegen és lelkesen ünnepelte..

Vikár Sándor

Cesar-ból), Újházi Ede Learbe li bolondja és Malvolio-ja (a Vízkereszt-ből), Márkus Emília egyszerre kislányos és asszonyos, . feledhetetlenként feljegyzett Júliája, Szacsvay Imre Lear királya, ami aztán évtizedeken át nagy szerepe maradt, a színész életének főszerepe. És akkor alapozódott meg az a Shakespeare felfogás, amelynek szellemében Paulay egyik utódja, Somló Sándor „Hamlet-verseny”-t rendezett, három fiatal színésszel — játszatva el a dán királyfi klasszikus szerepet.

A MAI magyar színjátszás híven őrzi a „magyar Shakes- peare”-nek ezeket a tradícióit. Ma is érdekli, közelről érinti és gondolatokkal, érzésekkel táplálja színházi életünket, mit láttak meg nagy magyar költők, rendezők, színészek egy-egy Shakespeare-műben, s a világirodalomban máig is páratlannak mondható életmű egészében? Major Tamás Richárdjának, Básti Lajos An- toniusának, Gábor Miklós Hamletjének, Bessenyei Ferenc Othellójának Tolnay Klári Júliájának, Tőkés Anna Lady Machbetjenea, sinKovits Imre MachDetjenek és a mai — idősebb és íiatataDD — magyar színészék más kiváló

Shakespeare-alakításainak, szárnyakat adott és ad ez a krónikákban, s képekben és az emlékezet színpadán rögzített, eleven élő hagyomány.

Shakespeare — akinek műveit Vörösmarty Mihálytól és Arany Jánostól Kosztolányi Dezsőig, Babits Mihályig és Szabó Lőrincig kiváló költők nemzedékei tolmácsolták — nemcsak a színpadon, hanem nyomtatásban is „örök barát”- ja a magyar közönségnek. Több mint száz esztendeje jelennek meg Magyarországon könyvalakban is az „avoni hattyú” drámái és komédiái. 1955-ben — négy vaskos kötetben, bibliapapírón, gazdag jegyzetanyaggal — napvilágot látott Shakespeare összes műveinek új autorizált gyűjle-l ménye. E majd félszázezer példányban kiadott gyűjtemény hamar elfogyott, úgy hogy 1962-ben még újabb kiadásban — egyes darabok fordításaiban tovább finomítva — jelent meg magyarul Shakespeare hatalmas életműve.

SHAKESPEARE művei holnap és holnapután is ékesíteni fogják színházaink műsorát, s minél bensőségesebb, izgalmasabb és nívósán korszerű előadása holnap is szép gondja lesz rendezőknek, szcenikusoknak, színészeknek. Az „egymaga a teremtés felé”-t jelentő Shakespeare megteremtette a maga termő talaját Magyarországon, s a magyarországi Shakespeare- kultusz mélyre húzódó gyökerei nemcsak az „avoni hattyú” művének előadásait, hanem színjátszásunk egész, sok virággal illatozó kertjét is táplálják.

— a. g. —

Csepeli Szabó Béla:

Óriás-kovács

Ha lenne Isten

nem lehetne más, csak egy mosolygó óriás-kovács: sötét üstöké messzc-messze fent csapzottan lengne be a végtelent, s ha mennymorajlást hallana fülem elismerően felkiáltanék:

„Micsoda kovács! Ez aztán derék!”

A csillagokról azt hinné szemem, hogy felröppenő szikrák az égen, s ha a mezőkön eső lepne meg, elmosolyodnék: „Izzad az öreg!”

Üti, veri a vasat szüntelen,

hogy a világunk szebb és jobb legyen...

Ó, de mert Isten

szép legenda csak, nekünk kell ütni, verni a vasat, nékiink kell ütni szenvedélyesen, hogy a világunk

‘ szebb és jobb legyen!..

Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből

1919-1929

Ahhoz, hogy valóban értékelni tudjuk azt a hősi és elszánt küzdelmet, amelyet a kommunisták, baloldali szociáldemokraták, forradalmi érzésű munkások, parasztok, értelmiségiek vívtak a Horthy- korszak alatt és ellen, a magyar nép jobb jövőjéért, az eddigieknél is alaposabban tanulmányozni kell e harc dokumentumait. A személyi kultusz időszakában csak szűk határok közt tájékozódhattunk a huszas évek harcairól, hiszen az eredeti okmányokban, dokumentumokban olyan, akkor „tilos” nevek is szerepeltek, mint például Kun Báláé, a magyar forradalmi munkásmozgalom egyik kiemelkedő vezetőjéé. Az ellen- forradalmat közvetlenül megelőző időkben meg olyan — elfogadhatatlan — nézetek ütötték fel a fejüket, amelyek szerint „az illegális kommunista párt munkáját, különösen a huszas években annyira jellemezték a szektás hibák, hogy nem is érdemes tanulmányozni azt.”

Az 1956-os ellenforradalom leverését követő szocialista konszolidáció, a leninizmus tudományosan megalapozott elveinek és gyakorlatának a különböző előjelű torzulásoktól való megszabadulása tette lehetővé, hogy a Párttörtóneti Intézet munkatársai ősze- gyűjthessék a huszas évek munkásmozgalmának legfontosabb és legjellemzőbb, a kor valóságát kifejező dokumentumait. Az a vaskos, levéltári és sajtóanyagot tartalmazó gyűjtemény — amely egy három kötetre tervezett sorozat első köteteként a Kossuth Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot — a legkülönbözőbb oldalakról világítja meg, milyen erők vezették — és milyenek hátráltatták a magyar munkásosztály fel- emelkedését az 1919-es Tanácsköztársaság bukása után.

Éppen a „lakkozó” szem. pontoktól mentes szerkesztés segíti a kötet olvasóját, tanulmányozóját annak felismerésében, hogy bár a kommunisták és a szimpatizánsoik küzdelmét az osztályellenség terrorja, s cselekvései mellett nem egyszer szubjektív okok Is nehezítették, a kommunisták voltak az 1919-töl 1929-ig terjedő időszakban is a való* ban forradalmi szellemű megmozdulások szervezői, vezetői. És ők látták legjobban — a marxizmus—leninizmus elméletének segítségével — azt a távlatot, amely felé a magyar nép történelme halad. A korszak kiemelkedő magyar forradalmárai közül többen később utat tévesztettek. Ennek sok oka van, amelyek alapos elemzése a magyar történetírás fontos feladatai

Sok olyan név is szerepel a kötetben, akikről eddig semmit sem hallottunk. Többek között szabolcsi bányászok, angyalföldi cipészek, szabolcsi kubikosok, szegedi munkanélküliek nevei szerepelnek mind a munkásmozgalom okmányaiban, mind a Horthy- rendőrség és besúgószervezet bizalmas jelentéseiben. Nevek, amelyek viselői közül már kevesen élnek, nevek, amelyek hordozói a poklok poklát szenvedték végig, s nem vesztették el hitüket a szocializmus győzelmében. Nevek, amelyeket meg kell őriznünk emlékezetünkben.

KUN ISTVÁN

TAVASZI KÖD

A nehéz tél után lassan tavaszodon húsvétra. A hideg alig érezhetően enyhült, vé- geszakadatlan esők szálazták az eget. Ha valaki előző nyáron eszméletét veszíti, s épp akkor ébred fel, megesküdött volna, hogy ősz van. A fákon és bokrokon nem éledtek még a rügyek, a virágárusok ibolya nélkül őrizték standjaikat. Ha véletlenül elállt az eső, köd ereszkedett mindenfelé, áthatolhatlan, tavasza köd.

Mikor megkaptam Edit levelét, nyomban elhatároz-,- tam, hogy leutazom hozzá. Gondoltam, pihenek két napot. Vonatom késett a köd miatt, de ő várt a pályaudvaron. A fáradtság, meg az időjárás okozta letörtségemben valóságos felüdülést jelentett vidámsága, könnyű — kedves beszéde. S őszintén örültem, hogy nem engedett szóhozr jutni az úton.

Amikor körültapogattam tekintettel a szobáját, kissé meglepődtem. Csodálatos! — gondoltgm, — érdekes egy szoba! Mintha egy ember lelke lenne — ez volt az első benyomásom, A bútorok vegyesen, egyik-másik szép, modern darab, különféle szőnyegek még a falon is, mint egy kényelemre berendezett keleti hálóban. Az ággyal szemben újfajta kihúzható heverő, . a bárszekrény mellett zenegép, rajta televízió, oldalt régimódi pianinó, akár a dédnagymamától is örökölhette volna Edit.

És mégis! Hiába láttam meg a berendezés ellentmondásosságát, úgy tűnt, mintha a szoba szerves egész lenne, akár valami élőlény, egy egysejtű, vagy régi ősállat. S e bútor vegyeskereskedés olyan íönséges harmóniában lett eggyé, amihez hasonlót csak a természet alkothat. Vagy ha ugyanaz a lélek álmodik meg minden darabot, minden elrendezést.

S akkor megéreztem, mit jelent a szoba lelke: nyugalmat.

— Holnap már Mariska néni főz — mosolygott rám Edit vacsora közben, — Egy percet sem akarok veszíteni, melletted akarok lenni állandóan, itt vagy, bizonyosan fáradtan...

— Tényleg — vágtam a szavába, — jól jönne a pihenés! Éppen rám fér.

— De hát miért? írod a levelekben is, rendszerint panaszkodsz, hogy -esténként százévesnek érzed magad... Kérdezgetem az okát, nem válaszolsz. Miért csinálod, megmondanád végre?

Nem néztem rá és nem feleltem.

— Próbáld meg másként, meglátod sikerülni fog! És mennyivel jobb’ lesz!

— Jobb? — kérdeztem visz- sza, de nem vártam választ. Felálltam.

A szoba valóban pihentetett és nyugalmat árasztott belém, mint végtelen-zöld mező. Titkon hálás voltam neki ezért, s szememmel puhán le- gyezgettem a falait. Csokoládéból, vagy mázeskalácsból vannak — mosolyodtam el egyszer.

Beleképzeltem az életemet. Mily szívesen élnék itt! — kiáltottam fel ekkor magamban.

Melegség öntötte el az egész testemet. És úgy éreztem, hogy szeretem Editet. Nem hánytam-vetettem meg addig magammal ezt az érzést, nem is gondoltam rá. Rendszerint az időre bíztam, s úgy véltem, ha a pillanatnyi felléngölás tartós marad, később is dönl- hetek.

— Ezt neked hoztam — vettem ki táskámból egy csokoládén,yulat. Lila ezüstpapírra rajzolták a szemét, meg a bajuszát. Akkora volt, mint egy élő.

— Jaj de szép! — kacagott Edit, felkapta a nyulát, táncolt vele, simogata. Azután lehajolt hozzám, x és megcsókolt: — Te kedves is tudsz lenni?

És a pianinóra tette.

Vasárnap táncolni hívott. Kimelegedtünk, s otthon együtt zuhanyoztunk. Alaposan szemrevettem, félig lányos, félig asszonyos testét. Ki hinné, hogy már férjnél volt? — kérdeztem hangtalanul. Rég ismertük egymást, de csak akkor vettem észre igazán, hogy milyen szép. Csörgött ránk a víz, csapkodtuk egymásra, visongattunk,' meg nevettünk S közben arra gondoltam, hogy a régi görögök ilyen asszonyokról mintázhatták az istennők szobrát.

Haja szétszóródott a párnán, lazán, fényesen Szőke volt, mint az ezüst. Lehet,

hogy festette, dehát bántam én?... Szemem minduntalan elidőzött rajta, £ kezemmel kénytelen voltam megsimogatni. Arca szabálytalannak tűnt, mint egy sárkáriyidom, és az ikonok szentjeihez hasonló áhitat ült tekintetén.

Tegnap azt mondta, Pásti kolléga, — szólt kissé szégyenlősen, — hogy olyan boldognak látszom, mint akit szeretnek. És én ezen annyira felderültem, hogy óra alatt okkal — ok nélkül vihorász- tam, és fogalmam sincs, miket mondhattam a gyerekeknek.

Az éjjeliszekrény felé pillantottam, s ő — mint mindig — gyorsan két cigarettát vett a szájába, s meggyújtotta. A rádió szólt, szomorú jazzt énekelt egy mély női hang.

— Értesz angolul? — kérdezte Edit.

— Nem.

— Én sem. De próbáljuk meg kitalálni, hogy miről szól a dal.

— Kezd meg te.

— A nőnek elment a férje a háborúba, messzire. Néger. És meghal. A feleség bánatos, mert nem hagyot’t s mmi emléket maga után. Még fényképet sem. S ő vádolj.; magát, mert nem szült egy fiút Igaz?

— Nem. nem biztos A nd visszaemlékezik férjére. akJ