Kelet-Magyarország, 1964. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-19 / 91. szám
i\ jeien — es Humanizmus Sipkay Barna novelláskötete, a „Hajnali hinta“ Szokatlan sorrendben, regény és dráma után jelentkezik Sipkay Barna novellás- kötettei. E novellái az egyéni kifejezési mód keresésének csillagjegyében születtek, keresztmetszetét adják eddigi munkásságának és egységbe is foglalják megtett útját. Mégis: nem érezzük rajtuk a bot- ladozást, legnagyobb részük érett, letisztult és szinte ki- számítottan célratörő írás. Útkeresés és higgadt nyugalom, ez a kettősség Sipkay Barna novelláinak első benyomása. 1. Elsősorban a kötet legterjedelmesebb elbeszélése — Augusztus a kis városban — emlékeztet az első, különös hangvételű regényre, a Mesz- szi harangszóra. De lényegében hasonló karakterű írás az „Ökrök a madzagvégen” is. Az „Augusztus a kisvárosban” egyik tudóskodó gimnáziumi tanár életre ébredésé- séről szóL A történet valószerűtlensége mögött, — mintegy háttérként — rajzolódik jelenünk és e jelenben ül, akár egy árnykép, a legyeivel kísérletezgető szobatudós. A fölösleges és nevetséges kísérletében találta addigi életének értelmét, de egy látogatás rádöbbenti ennek céltalanságára, hogy jobban értékelje a körülötte élők életét és hogy felelősséggel tartozik leányáért, akinek nevelésére nem sok gondot fordított. Az elbeszélésben azonban a történet belső feszülése, a konfliktus komolysága és a mondanivaló súlya szembetalálkozik — mint a „Messzi harangszó”-ban is — a jellemek és a kifejezési mód komikumával. Ez a komikum — jellegzetes képcsökkentő hatásából eredően, — közömbösíti az elbeszélés belső, tragikus színezetű erejét. Hiába azután a szemléletes és klasszikus nyelvezet, a konfliktus kifejlődésének kitűnően húzott vonala — a komikus jellemeket nem lehet komolyra venni. Az író és olvasója között csupán értelmi kapcsolat íve feszül, a fontosabb, az érzelmi összeforottság hiányzik. IL Sipkay Barna írásait át és átszövik a múlt, a háború, az embertelenség emlékei. E novellák közös jellemzője a hősök különös arculata. Nem harcos, rettenthetetlen hősök ők, hanem. kisemberek, akik nem is elsősorban a háború ellen küzdenek, hanem saját emberi voltuk megtartásáért. És minduntalan szembetalálkoznak e küzdelem akadályával: az embertelenséggeL Így van ez A zenélő óra című elbeszélés tornacipős, hadifoglyával is, aki hazavágyódását — és közvetve a maga emberségét — egy pocsolyában talált óra muzsikájában leli meg. És ezért vállalja a dugdosással, rejtegetéssel járó állandó veszélyt is. A „Gyerekek a romok alatt” fogoly ukrán kislánya, Nina Petrovna, egy lebombázott ház óvóhelyén reked gyűlölt ellensége és gazdája kislányával, Kätchennel. És e kényszerű összezártságban küzd mindkettőjük életéért, mint egy tigrisanya. A múltat idéző írások legjobbja ez az elbeszélés. A személytelen háború és a gyermekek viszonyát csak kevesen ábrázolták ilyen kiélezetten, ilyen emberséggel irodalmunkban. Az elbeszélés élményszerűségét azonban néhol megrontja az emberi kapcsolatok kuszáltsága, és az egyébként is a valószínűtlenség szakadék-határán álló történet megoldásának véletlen- szerűsége és indokolatlansága. Ezeknek az elbeszéléseknek azonban van még egy hibájuk. A könyvtárnyira dagadt háborús irodalom mellett újat adni — új módon ábrázolni vagy kifejezni — nehéz írói feladat. S e feladat megoldása — talán az egy „Gyerekek a romok alatt” című elbeszélést kivéve — maradéktalanul Sipkay Barnának sem sikerült, III. A műit és a jelen embertelenségének összekapcsolása legtisztábban a „Tavasz az udvaron” cimű elbeszélésiben jelentkezik. A történet egy gombócnyi kutya haláláról szól, de minduntalan emlékeztet a háború előtti kínzásokra, a háborús gyilkosságokra, az értelmetlen pusztításra. Magdi — aki ugyanúgy ember akar maradni, mint Nina Petrovna, — azonban még nem küzd a kegyetlenkedés ellen, hanem csak siratja a halott kutyát, a kegyetlenség jelképét. A jelent idéző írások két legszebbje a „Gesztenyék” és a „Kirándulók”. A „Gesztenyék”--ben — mint a Televérű lány című elbeszélésben is — a galamboslajosi falu levegőjét sejteti Sipkay Barna egy tartalmasabb életre vágyó tanítónő körül. Az írónak sikerült ebben az elbeszélésben néhány odavetett színfolttal nyomasztó és lélekölő világot teremteni. Talán az alakok jellemzése is ebben az írásban a legegységesebb, és a konfliktus ereje is itt a legmeszebb- hordó. Az elbeszélő módja folyamatos és különösen higgadt, a belső feszítőerők nagysága ellenére. Korszerű, tiszta és kemény írás. Hasonlóan élményt nyújtó, modem írás a Kirándulók című is. Ebben az elbeszélésben azonban az expozíció vontatottabb, az Írás hangvétele pedig szaggatottabb, mint a „Gesztenyék”-ben. A lassan letisztuló arcú alakokból hiányzik az olyan magasfokú érzelmi telítettség, mint amilyent a falusi tanítónőben kaptunk. Ezek a hősök inkább játéknak és kalandnak látják az életet, s nem küzdelemnek: és ha ebben a Nagy Játékban valami nem sikerült, csak akkor öltenek némiképp önálló emberi arculatot. Sipkay Barna legerőteljesebben és leghatározottabban írói egyéniséget mutató Írásai a máról szólnak. Ezekben az elbeszélésekben tudja érvényesíteni a leginkább sajátos elbeszélő módját, alakjai itt telnek meg hússal és érzésekkel, valósággal körül tapogathatjuk őket, akár egy bronzszobrot. Ezek a hősök azonban mégsem szobrok: emberek: És az emberséget a mindennapok harcaiban, küszködésében lehet legtisztábban tettenérni. Ez Sipkay Barna írásainak legmaibb és legemberibb értéke. IV. Alakjai közül legsikerültebbek a nőszereplők: szerelemmel, már-már rajongással ír mindegyikről. A „Gesztenyék” tanítónője, a „Kirándulók” feleség alakja, Nina Petrovna, a „Tavasz az udvaron” — Magdija a kisvárosi Nusi, a „Színek” feszülő-barna leánya — megannyi kitűnően rajzolt emberi típus. És az arcuk megmarad bennünk, mint csodálatos festmény. A férfiak arca legtöbbször árnyékban sötétlik. Ez alól talán csak a nemes indu- latú „Műtét” elbeszélés orvosa és hivatalnoka kivétel. Ők Sipkay Barna sajátos hősei. A hős szó fogalmát azonban nála a kisemberre kell értenünk. Nagy érdeme Sipkay Barnának, hogy visz- szahozta e kisembereket a mai professzoros-értelmiségi nya- valygásokkal elárasztott irodalmunkba. De a kisemberek ábrázolása olyan buktatókat is rejt magában, amelyek elmoshatják a jellemek körvonalait, ellentmondásossá és homályossá teheti óikét. Nagyritkán —- nyilvánvalóan modemeskedő törekvések hatására — Sipkay Barna hősei is hirtelen és erősen pofozkodnak, s nem hiszik, hogy megértheti őket a környezetük, a társadalom. Ezek azonban csak kisiklások az írónál, és legújabb elbeszélései is éreztetik, hogy sikerült ezeket a hatásokat végérvényesen leküzdenie. V. Sipkay Barna a ma írója, írásaiban a jelenünk él, lélegzik és küzd a tegnappal. És ebben a küzdelemben benne van az eredmény is. Ám ezt az eredményt nehéz pillanatonként kimutatni, de még nehezebb meglátni az eredmények mögött az embert, és a ma valóságának a holnap emberére gyakorolt hatását. De már a holnap embere Is jelentkezik: „...és ha letesznek egy téglát már látom az egész épületet” — írja a kötet befejező mondatában. S ha meggondoljuk, kevés nemesebb és magasztosabb feladat lehetséges az ember és író számára. Kun István Balettnövendékek, Mozart, Tardos, Csajkovszkij művei a IV. bérleti hangversenyen Az Országos Filharmónia rendezésében április 19-én kerül sor a Móricz Zsigmond Színházban a IV. bérleti hangversenyre. A hangversenyt, amely Nyíregyháza zeneértő közönségének nagy élményt ígér, Garai György hegedűművész közreműködésével és Erdélyi Miklós vezényletével a Magyar Állami Hangversenyzenekar adja. A műsoron Mozart C-dur szimfóniája, Tardos Béla Hegedű- versenye és Csajkovszkij D- dúr hegedűversenye szerepel. Mozart három évvel halála előtt írta a C-dur szimfóniát. A hatalmas mű első tételéből Pjotr Iljics Csajkovszkij, a nagy orosz zeneszerző nem ismeretlen Nyíregyházán. Te bb művét hallhatta már a közönség. D-dúr hegedűversenye azonban most hangzik el válunk először. Érdekessége abban áll, hogy Csajkovszkijnak ez az egyetlen hegedű- vers,enyműve, mégis minden világjáró hegedű-virtuóz tudásának próbaköve, a világ hangversenytermeinek egyik leggyakrabban játszott, legnagyobb sikerű műsorszáma. A rendkívül nagy mű első tételében elmélyült, oorongós kedélyű zenekari indítás után rövid szólókadenciával imitaíolimposzi derű sugárzik: az életerő, vidámság, férfias energia, derűs kacaj ötvözete ez a tétel, amelyet Mozart világosan megfogalmazott zenei gondolatokkal tölt meg, hogy eleink vetítse segítségükkel a valóság teljességét. Második, azaz lassú tétele a klasszikus zene közös gyökereiből táplálkozik. A barokk zenére jellemző dúsan burjánzó díszítések szerves részei a dallamnak légies és finom érzelmeket fejeznek ki. A harmadik tétel ellentétele a második lágyságának, érzelmességé- nek, telivérebb, realisztikusabb annál. A szimfónia zárótétele egyben tetőpontja is a műnek. Ebben a száguldó iramú fináléban mutatkozik meg igazán Mozart zsenialitása, tökéletes formakészsége, technikája. Tardos Béla Hegedűversenye 1961-ben született. Aa 51 éves, nemzetközileg is ismert Kodály-tanítvány e kompozícióját is az alapos mesterségbeli felkészültség, technikai tudás, közérthető kifejezésmód és áradó dallamosság jellemzi. Lendületes bevezető tételben bontja ki a szóló- hangszer és a zenekar főbb mondanivalóit, majd ábrándos, szépen daloló lassú tétel következik, zárótétel gyanánt vidám és rendkívül mozgékony rondával fejezi be művét. kozik be a hegedű, majd bemutatja és tovább szövi a téMint már hírt adtunk róla, négy megye, Borsod, Szabolcs, Nógrád és Heves képzőművészeti csoportjai egyesültek egy területi csoportban, Miskolc székhellyel, hogy tevékenyebben dolgozhassanak. Már megvoltak az első tárgyalások, amelyek előzetes terveket rögzítettek a következő évekre Nőttek a lehetőségek a szabolcsi művészek előtt is. Több és nagyszabású tárlaton vehetnek részt. Jövő április 4-én tervezik az első közös csoportkiállítást, amelynek megrendezés! költségét és helyét Salgótarján vállalta. Minden évben sor kerül Miskolcon egy országos és egy grafikai kiállításra. Ezenkívül visszatérően rendezik Egerben a turista csúcsforgalom idején a rajzokból, vázlatokból, összeállított tárlatot is. Miskolcon a Szőnyi teremben egyéni tárlatokat is kérhetnek tel fő dallamát. Mélytüzű ragyogás, jellegzetesen orosz hangvétel, pattogó ritmusok teszik felejthetetlenné első hallásra is ezt a tételt. A második tételben fájdalmas zokogással búg fel a szólohege- dű, a zenekar most nem szól közbe, csak kíséri, aláfesti a tétel szinte kibírhatatlan fájdalmát. E tétel befejezése pedig ahelyett, hogy kiengesztelne, megnyugtatnak. a vihar előtti csend vésztjósló feszültségével veziet át az elemi erővel kirobbanó zárótételbe, amelynek szilaj temperamentuma, őszinte hangja és káprázatos hegedűszólója méltó befejezése Csajkovszkij nagy művének. a szabolcsiak. Mindez azonban más megyékben történik. Hogy Szabolcs ne maradjon tárlatok nélkül, lehetőséget adtak megyénk képzőművészeinek egyéni kiállítások megrendezésére. Ebben azonban a városnak kell segíteni, a helyi múzeummal egyetértésben. Ennél jóval jelentősebb az a törekvés, hogy minél szélesebb nyilvánosságot adjanak a képzőművészeti kultúra e közvetlen terjesztésének. A négy megye négy vándortárlatot szervez, egy- egy tárlat anyagát mintegy 30 kiváló művészeti alkotásból összeállítva. A négy tárlat félévenként váltja egymást a megyék között, s így két év alatt 120 alkotással ismerkedhet meg a négy megye közönsége. E tárlatok valamelyikét minden megye megvásárolja, s a vándoroltatás után kulturális intézményekben helyezheti el. Képkiállítások a falvakban Négy megye legjobb alkotásai kerülnek a közönség elé J. JEYER: KUTYAÉSZ TT ülönös dolog: a kutya megérzi, hogy az ember meg akarja ölni. — Mit bámulsz folyton rám! Nézz másfelé! — kiáltott rá a kutyára és a puska agyával az állat pofájába sújtott. A kutya felüvöltött, összecsavarodott, de sötétbarna, élénk szemével továbbra is őt nézte. — Feküdj! De ez sem segített. Tékin- tete állandóan követte, s ez felbőszítette, kihozta a sodrából Szidta magát, amiért nem képes szétverni pajtásának koponyáját. Bosszantotta, hogy ilyen gyengének bizonyult. Senkit sem vigasztal az effajta beismerés, még akkor sem, ha az ember teljesen egyedül van. Még erősebben rácsapott a kutyára, az ismét felvonított, de szemét mégsem vette le az emberről. Semmi sem használt. Eltette a pusíkát. Várhat, persze, még néhány órát, akár holnapig is. Már tegnap megpróbálta Maggit lelőni. Ám a ravaszon nyugvó ujja felmondta a szolgálatot. Tudta, hogy meg kell tennie. Ezzel biztosítja saját életét és a kutyafogatét is. Senki sem bírja ki élelem nélkül hét napnál tovább. Hét nap és hét éjjel feküdt a hállózsákban. Olykor elszu- nyókált. Kellemes érzés volt álmában megfeledkezni éhségéről, de annál szörnyűbb volt az ébredés, tudva azt, hogy megint felehet órák hosszat. Nem volt mire gondolnia; tulajdonképpen egyetlen téma foglalkoztatta: élelem nélkül 6 Is, meg kutyái Is minden nappal, minden órával gyengébbek lesznek. Lehet, hogy odáig fajul az egész dolog, hogy nem lesz ereje ahhoz, az utolsó három mérföldhez, amely a legközelebbi teleptől elválasztotta. Amíg ez- be nem következik, felkeli áldoznia az egyik kutyát. Odakint nappal volt. Amikor kinyitotta a kunyhó ajtaját, hogy néhány lécet törjön ki a korlátból, két méternél messzebb nem látott a hóviharban. Visszatért a házba, apróra törte a léceket és begyújtott. A kunyhóban egyre melegebb lett és Maggi is egyre közelebb kúszott hozzá. Fülét lekomyította, farkát csóválta. így szokott a kutya rendszerint ennivalóért, egy kis gyengédségért vagy az életéért könyörögni. Megsimogatta a buksi fejét: — Szegénykém! IVem szaladt oda hozzá, mint azelőtt. Csupán a fejét a térdére fektette, s lentről nézett fel rá. Ellökte magától a kutyát. — Fuss, Maggi! Nincs más kiüt. Nincs szükségem olyan kutyára, amely gondolkodik. Itt csak a durva erőt becsülik. A gyengének meg kell halnia, hogy az erősebb élhessen. Ilyen már itt a törvény, szegény kis Maggim! Beesteledett. Aludt. A kutyák felkeltették. Egyikük talált a szán alatt egy régi csontot, a többiek pedig éhesen vonítottak. Felült, de nem bújt ki a hálózsákból. A hirtelen mozdulattól szíve hevesen kalapálni kezdett. Rákiáltott a kutyákra, s azok elcsendesedtek. „Nem, ez így nem mehet tovább •— gondolta. — Túlságosan sokáig vártam.” Meggyújtott egy sztearin- gyertyát és a puskájáért nyúlt. Végezni minél hamarabb! A lövéstől szinte -me'gsiketült. Magához húzta a kutyát. Megremegett: Pol volt! Az egyik legerősebb, legostobább kutyája! — Átkozott bestia! — suttogta. — Rájöttél a dologra? S helycserét csináltál? Ügy látszik, hogy az intelligencia még itt a világ végén, ebben a kalyibában is jelent valamint. — Szegény kis Pol, nagyszerű kutyus voltál! Maggi meg becsapott minket! Evés után elég erőt érzett magában és útnak indult. De hamarosan eláradt. Besötétedett és már alig vonszolta magát. Megbotlott valamiben és elesett. Nem akarózott felállnia. Felült és a hó kezdte betemetni. Túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy félelmet erezzen. A kutyák elmentek a szán^ nal. Észrevette, mert Maggi makacsul ellenállt és nem alkart a többiekkel tartani. Vinnyogott, majd ugatott, de végül is magukkal vonszolták. Késő este, s teljesen sötét van. Vajon ki bökdösi a hátát? Maggi? Karmaival marta a testét, tépte a ruháját. — Nyughass! kiáltott rá. De a kutya ismét rárontott és a hátára fordította. Kúszni kezdett utána, hogy elkapja. Álmossága elmúlt, de gyenge és sír kétségbeesésében, a kim», rültsógtől. — No megállj csak! — suttogja. — Megállj... Vajon meddig tartott ez az út? Milyen messzire értek? Pár kilométert tettek meg, vagy csak néhány száz métert? Ekkor érezte, hegy megbotlott valamiben. A szán volt. A többi kutya is itt feküdt. Négykézláb mászott be a kunyhóba. Nemsokára jóleső meleg volt odabenn és kávé illata terjengett a levegőben. — Maggi! — mondta». — Ügy rémlik, hogy eszembe jutott valami. Tegnap volt csak, vagy egy másik életemben, vagy csak álmodtam az egészet? Jól tetted, hogy cseréltél Pollal. Jó, hogy többet tudtál nálam. Gyere ide, Mag* gi! — De Maggi dühösen móri gott a csont fölött, s fogait vicsorította gazdájára. — He- lyes kicsikém! — jegyezte meg az ember. — Ismét meg! szokott napok köszönténél! ránk.
