Kelet-Magyarország, 1964. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-08 / 57. szám
BÁRÁNY TAMÁS Egy asszony meséli Hallottátok Verőné esetét a líával? Nem? Akkor elmesélem. Veronát ismeritek, ügye? Dehogynem, ott dolgozik a ktsz esztergaműhelyében. Az, az a sötétszőke asszony. Harmincöt körül járhat, igen. Jó néhány esztendeje özvegy. Szegény ura a háborúból valami csúnya betegséget hozott haza, és néhány évvel később meghalt. A kisfiúk, Janika, akkor talán hatéves lehetett. Fiatal asszony, özvegyen, fiúgyerekkel: gondoljátok csak el! Gond meg a bánat, gond meg a bánat... Szemrevaló asszony volt, alig huszonöt éves: még a háború utáni férfihiány idején is lett volna, aki elvegye. De ő nem akarta. „A kisfiam — mondta mindig, ha valaki komolyabb Szándékkal közeledett hozzá. — Először ő! És csak aztán én!... — Dolgozott érte, látástól vakulásig. Varrónő, volt. mondtam már? Fehérnemű yarrónő. És nem bánta meg, hogy így határozott: nagyon sok öröme telt a fiában. Ahányszor érdeklődtem Janika felől, mindig felragyogott az arca. „Remekül tanul! Szorgalmas, szófogadó! Nincs még *gy ilyen a világon!” A fiú a tizenötödik évébe lépett lassan; ő maga a harmincharmadikba. Ha férjhez akar menni, itt az ideje érezte. Ilyenkor már nagyon nekiiramodnak az évek... Volt egy ismerőse, özvegyember, aki többször is megkérte már; de mindig nemet mondott. No, de most gondolta, Jani révbe ért, az általánost elvégezte, ipart tanul egy ktsz-ben — esztergályosnak készül —, hát a nehezén túl van. A kötelességét megtette, embert nevelt a fiából — most már magára is gondolhat. Hanem hát ember tervez, a sors végez; és a sors nem így akarta. Mert Janival most kezdődtek csak a bajok. Az ördög tudja, rossz társaságba keveredett vagy mi, pénze volt, önálló embernek kép-, zelte magát. A szülői házat afféle szállásnak tekintette; akkor jött, ment, amikor neki tetszett. Az asszony először igyekezett megérteni. Istenem, nagy fiú... a pénzét maga keresi... nem ülhet örökkön az anyja szoknyája mellett!... Ám úgy látszik, a pénz, amit Jani keresett, nem lehetett elég mindenre, öltözködésekre, esti kimaradásokra, mert szegény asszony egyszer azon vette észre magát, hogy a szekrényből eltűnt ötven forintja. Istenem, tévedhetett — kelt mindjárt magában a fia védelmére, és újból átszámolta kiadásait. A hiányt nem lelte meg. Egy hét múlva száz forintja hiányzott. A következő szombaton megint száz... Akkor elővette a fiát. Jani zsebrevágott kézzel állt előtte, a szemébe nevetett. — Na és? — mondta és fél- rerántotta vállát. — Egy kis szórakozás is kell a dolgozónak, nem? Nem vagyok már négyéves! — Fizesd a magadéból! — szaladt fel fejében a vér. Tagadásra számított, bűnbánó beismerésre; ez a szégyentelen cinizmus felháborította. — Az, sajnos, nem elég! — intett a fiú. És a tűzhelyhez lépett, vizet tett fel, melegedni. — A lányok szomjasak. Meg a srácoknak néha egyetlen vasul? sincs... Valakinek csak kell fizetni! — Hová mégy? — Nem tudom. A srácokkal. .. Valahol csak kikötünk. — Az én száz forintomból?! Itthon maradsz! Jani odalépett hozzá, fél fejjel volt magasabb nála. — Halkabban, anya! — sziszegte elszánt arccal. — Nem szeretem az ilyet! Egy nyamvadt százasért... Nem mentél mindjárt a rendőrségre? Szegény asszony egész éj- izaka sírt. Hogy mi lesz a fiából? Ezért nevelte, ezért óvta, vont meg magától mindent? Az is megfordult a fejében, mégis csak jobb lett volna férjhez menni. Fiúgyereknek apa kell, hiába. S ha most gyorsan hozzámenne Ferenchez? Késő... A fiút csak még jobban elvadítaná, kamasz; ilyenkor fokozottan érzékenyek az ilyesmire. Akkor-hát? Mit csiná jón? — Hajnalig le sem hunyta a szemét. De hajnalra meglelte a megoldást! És hétfőn reggel ott állt a fiú munkahelyének vezetője előtt. Elmondott neki mindent. Hogy a fia kicsúszik a kezéből, elzüllik; s hogy ő ezt nem nézi tétlenül. — Az elnök figyelmesen hallgatta. — És mit tehetnék én ebben az ügyben, asszonyom? — kérdezte végül. — Vegyen fel a ktsz-be, nagyon kérem! Varrónő vágyok, de gyorsan kitanulnám az esz- tergályosságot. így aztán szemem előtt tudnám a fiamat... Az elnök hosszan nézte — talán a törékeny kis termetét méregette: bírná-e a nehéz munkát —, aztán elmosolyodott. — Megpróbálhatjuk..; És most jól figyeljetek, mit tesz az akaraterő; mire képes egy anya, ha a gyermekéért harcol! Verőné hat hónap alatt elvégezte az átképzőt. Amikor az oklevelet átvette, az elnök megkérdezte tőle: — És most? Mitévők legyünk, Verőné? Most az asszony mosolyo- dott el. — Közelebb szeretnék kerülni a fiamhoz! _ Az elnök rákacsintott. — Értem... Jani arcát!, azt láttátok volna, amikor megtudta, hogy anyjával együtt kell dolgoznia. — Hát te? — motyogta döbbenten. — Semmi anya! — szólt szigorúan. — Verőné szaktárs! Értette a ezaktárs? A fiú körülnézett; ott állt mellette az elnök, s így jónak látta, ha csendben marad. Nyomottan bólintott. — Értettem szaktársnő. — Üj brigádot alakítunk — mondta az elnök. — Verőné szaktársnő lesz a vezetője. A tagjai: Verő János, Lapos Béla, Horváth Sándor — és felsorolt még vagy három fiút* Jani legszűkebb baráti köréből, akik — ezt talán mondani sem kell — nem jeleskedtek éppen kiváló munkateljesítménnyel, vagy akár csak szorgalommal... És ezután? Ezután együtt indultak el reggelenként hazulról. Jani ettől kezdve egész nap ott dolgozott az anyja szeme előtt. Ebédelni is együtt mentek. Igaz, az elején a fiú tüntetőleg külön ült a barátaival, a hatodik asztalhoz. De később csak az anyja mellé zökkent le az étkezőben... Folytassam? Ugye, felesleges. Egy esztendeig működött a Verőné-féle brigád. Az év végén a fiúk felszabadultak; a szakvizsgáját majd valamennyi jeles eredménnyel tette le. A vizsga utáni ünnepségen azt kérdezte az elnök. — És most? Mit tehetek még magáért, Verőné? — Köszönöm, semmit mosolygott az asszony. — Amit akartam, elértem: a fiamat visszakaptam. A brigád a mai napon feloszlik... — Ohó! — kiáltotta Verő János, Lapos Béla, Horváth Sándor és még' vagy három újdonsült okleveles esztergályos, szinte egyszerre — dehogy oszlik fel! Továbbra is együtt maradunk! Az elnök felvonta vállát, — Már miért ne lehetne? — ... És most már igazán a végére értem. A brigád azóta is együtt dolgozik; a ktsz egyik legjobb munkacsoportja. Érdekes, még most is Ve rő brigádnak nevezik, pedig a vezetőjük neve megváltozott. Fia szakmunkásvizsgája után egy héttel az anya férjhez ment, s azóta Németh Ferencnének hívják. A falusi könyvtáros cAumniji dűah'é Estétől hajnalig végtelen versekkel dicsérhetnélek, együtt élt huszonkét évünket sorjázva elő, hogy rója le nemes háláját, tárja ki titkát a lélek. Mért perlekedni a halállal még fölemelő, még nyugtató érzés, ha nincs adósságunk magunkkal szembe s szövetségünkre az áltatás szennye sem tapad. Az elpergett két évtizedben nem éltek kívülünk szebben Európánk vérfelhös, viharos egei alatt... Asszonyt kincseid is bálványozhatnám, termékeny tested vonzó szépségét, a már huszonkét éve csodált káprázatos műhelyt s utánozhatatlan gyönyörű rendet, melynek törvényeit két fiúnk élteti tovább; lehetnék szerelmes lobogású férfi, de csalárd képlet kerekednék ki, és bizalmunk csorbulna megint; minket az örök folytonosság meggyőződése is éltet, és korunk a szívek szabadítóinak tekint. Estétől hajnalig végtelen versekkel dicsérhetnélek, s büszkélkedve kiáltozhatnám: mi egyek vagyunk! Hűségünkben nemcsak a testünk kívánó vágya a lényeg, sosem volt egyetlen mércénk a hevünk és fagyunk. Bennünket az osztály: a szolgák s szegények iszonyú sorsa igazított össze, s holtunkig a szétüldözött munkások, parasztok számára hullajtott mostoha morzsa réme is bujtogat még tiszta csókjaink között. Asszonyt kincseid foglalata a harc, a konok szándék; a népben bízni csak, és bátran ki felel: hit-e? Mi lenne a sorsom (erre is választ!), ha egyedül járnék? S gyözhet-e igy szerte milliók igaza, hite? A jövő elválaszthatatlan társai, s asszony és férfi közös lázadása vagyunk: a változó világ fölött már hatalom, és aki előlünk dacból sem tér ki, tűrje: szaporodnak vele a sors-tragédiák,,. Estétől hajnalig végtelen versekkel dicsérhetnélek, hogy töretlen állunk a holnap gondjai előtt, hogy■ az emberért és egymásért számvetést ha tart a lélek', nem kell szégyelnünk a mögöttünk nyújtózó időt. Hincsen alázó adósságunk a néppel s magunkkal szemben. Ha hibáztunk olykor, az se gúnyolható kaland. Szerelemmel, harccal éltünk, s nem hiába hittünk a. szebben vén Földünk napkeltő, tisztuló egei alatt... Földeák János A nylrkarásztaTc szeretnek olvasni, esténként idősebbek t:; fiatalok egyaránt keresik a jó olvasnivalót, s válogatnak meséskönyvek, vagy szépirodalmi művek között. A falusi könyvtáros munkája nehéz, de szép. Ismernie kell az emberek érdeklődési kórét és hogy Jónás Eszter ezt a SZ(!P munkát jól végzi el, arról feletteseinek anyagi és erkölcsi elismerése is tanúskodik. A' képen: a könyvtáros és egyik olvasója. Hammel i. Tarasz Sevcsenko 150 évvel ezelőtt, 1314. március 9-én született Tarasz Origorjevics Sevcsenko, a nagy forradalmár ukrán költő. Művészete, politikai és irodalmi hitvallása rokon Petőfiével. Költészetének tiszta népi hangja, elszánt, meg nem alkuvó fciradal misága emeli őt a világirodalom halhatatlanjai köaá. 1845-ben írott versét évfordulója tiszteletére közöljük. Végrendelet Ha meghalok, ukrán földbe temessétek csontom. 11a a roppant róna föd be, Könnyebb lesz nyugodnom, Domb tetején rejtsetek el, folyó közelében^ hadd hallgassam: a vén Dnyeper hogy harsog a mélyben. S ha m^jd a vie valamennyi ellenségünk vérét elsodorta — elhagyom én akkor a sír mélyét. Szállók: vár a fényhubos ég s imádkozom is fent — Boldog leszek — de most, most még nem ismerek istent. Temess el és kelj föl, népem, szakítsd szét a láncot! Vívd ki véres harc füzében a szent szabadságot! S ha a népek egyesülnek nagy szabad családbaji: gondoljatok tóm, ki mindig értetek csatáztam, Űjabb szépíró- és szakíró-olvasó találkozók A mezőgazdasági könyvhónap előadásainak sikere a megyei .szervezőket arra ösztönözte, hogy a szépirodalmi íróolvasó találkozók sorát gyakrabban tegye változatossá mezőgazdasági könyvankétokkal. Egyre-másra érkeznek a községekből, járási székhelyekről az igénylések, Tiszaeszlár és Fülpösdaróc után március 27- én a Gyulatanyai Állami Gazdaság állatgondozóinak tartanak előadást az állatról emberre átragadó betegségekről. Jellemző a fehérgyarmati és a vósárosnaményi járás érdeklődésére, hogy alig egy hónapon belül már a második mezőgazdasági szakíró-olvasó találkozót rendezik a járási székhelyen. A hónap közepén Fehérgyarmaton- a járás méhészei, Vásárosnaményban a gyümölcskertészek kapnak majd útbaigazítást, szaktanácsokat Faluba Zoltán méhészeti szakírótól, illetve Nyékes István tudományos kutatótól. Ezeket a rendezvényeket a megyei könyvtár készíti elő, de újabban egyre több járás, sőt község is önállóan teremt kapcsolatot szépírókkal és szakírókkal. A vajai népfrontbizottság, a csengeri, a bakta- talórántházi és a mátészalkai járási könyvtár valamint a nyírbogdányi községi tanács még március folyamán alkalmat teremt a szépirodalom művelőinek és kedvelőinek találkozására. A Megyei Képzőművészeti Kiállítás sikere arra buzdítja a rendezőket, hogy az idén is bemutassák a találkozókon egy- egy helyi képzőművész munkáit. Az író-ovasó találkozók tavalyi és idei sikerei azt bizonyít,iáit, hogy a könyvbarát- napokat, ankétokat, találkozókat könyvtári intézményeink tudják a legeredményesebben és legszakszerübben megszervezni. Szigligeti Ede Ma éppen százötven éve, hogy megszületett a magyar drámairodalom egyik jelentős alakja. Szigligeti Ede, aki nemcsak drámaíróként, hanem mint színész, rendező és dramaturg is azon fáradozott, hogy a magyar színjátszásban győzelemre vigye a nép-nemzeti irányt. 1834-től, húszéves korától négy évtizeden át ott látjuk a magyar színésze^ minden jelentős eseményénél: a Nemzeti Színház megteremtésénél épp úgy, mint az önkényuralom legnehezebb éveiben, amikor népszínműveket írni és elvadni hazafias tettnek, az elnyomás elleni bátor (es veszélyes) kiállásnak számított, Rendkívüli termékenységével színházaink számára biztos anyagi alapot nyújtó eredeti műsorrendet teremtett. Népszínművei nem mérhetők Katona vagy Maáach drámáihoz, de igy n sok időtálló munkával gyarapította drámairodalmunkat, hiliomfija, amelyet filmre is vettek, a mai néző számára is kitűnő szórakozást nyújt. Szigligeti nélkül a magyar drámairodalom nem segíthette volna aktívan és eredményesen a magyar nép-nemzeti ügyet, amely Szigligeti korában egyet jelentett az önkényuralom elleni tiltakozással. j
