Kelet-Magyarország, 1964. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-14 / 37. szám

A szabolcsi gyümölcstermesztés közgazdasági problémái Közérdekű íontossága miatt zühsegesne-k tartjuk vissza­ír:^ a napokban megrendez ett megyei kertészeti ta- ácskozás bővebb ismerteté­sre. Nem azért tesszük ezt, lert az ott elhangzottak gynevezett jogi törvényként jnnének érvényesek a ms- ye gyümölcstermesztésének ovábbi alakulására, hanem zeit, hogy a felvetett köz- azdasági problémák fölött ^gondolkozzanak gyümölcs- srmesztö nagyüzemeink ve- etői, dolgozói; reális képet lakitsanak ki a jelenről és közelebbi jövőről egyaránt. Keret és tartalom A második ötéves terv el- 5 három esztendejében a yümölcstelepílés > területét lind országosan, mind Sza- ■oícs-SzaUr.ár megyében edvezőnek tekintjük. Xiilö- ösen akkor, amikor nem is lit optimálisan rendekezás- ; a szaporító anyag. Általá- osságban elfogadásra kerül­ik, s mindinkább terjednek korszerű művelési módok s termesztési rendszereit, zabolcsbah is megvan az lény egységnyi területen a ák számának növelésére, az lacsony törzsű fák telepítő­ére, sőt egyre nagyobb az :deklődés a középtörzsű fák őzeinek törpékkel való esűrítése iránt is. Mind- mellett a jelenlegi korszerű- "vetési mód nem tekinthe­véglegesnek, mert- a ter­lös i rendszert alapvetően «yyásoló üzemszervezés, chnika és technológia fej­elése szabja meg a további tat, vagyis a meglévők tö- !•'élesítését. Ma, európai vi- tonyok között, a legnagyobb yiimöl cstermesztő üzemeket ózzuk létre intenzív formá- an. Ez a forma, mint ke- et megvan, azonban korsze­rű tartalommal szükséges aegtölteni. A felszabadulás előtt volt gy adott nagybirtokos nagy- zemi gyümölcstermesztési orma, az akkori termelési iszonnyal. Ez kialakította a ;aga technológiáját, ame- et eddig a szabolcsi szo- ialista nagyüzemekben is övettek. De ez ma már — z elmúlt év példa volt rá- és különösen a jövőben, c-m képes megoldani a oblémákat. A most meglé- ő és tovább fejlődő intenzív : agyüzemi termelési keret megfelelő tarta’om nélkül ;en veszélyes következmé- yekhez vezethet. E keretet lémöki, technikusi és szak- urnkás szinten alapos szak­adással, modern technoló- ,iával, gépesítéssel, megfe*- űő járulékos beruházással ell megtölteni. A termelés- sl jelenleg sincs baj, ez lőtte jár az elosztásnak — rí vásárlásnak —, s ez' a ! yzet a járulékos beruhá- asok elrmr-dása miatt kö- etkezhetett be. További teremtések: tzésszerűség határain belül Az eddig kialakult ko­nc" y keretekhez fel kell zár­óznia a tartalomnak. Or- zágos-an egy év alatt négy- nillió eltelepített gyümölcs- ának 25 százalékát, kell pó- rj’ni. S ez az arány. sok „tibolcsi. gazdaságban sok- ;eJ rosszabb mint az orszá- ,os átlag. A fiatalosak szak- zeni telepítése, gondozása, növényvédelme, mrltrágyázá- a. a talaj szerves anyai itánpóflása, a lehetővé vált lOruh ázások megoldása igen ok kívánnivalót hagv maga itán legtöbb termélőszövet- :ezetünkben. A járulékos beruházások cözül a legnagyobb anyagi lefektetés) a .hűtőtérrel egy- jekaucsolt tárolók létesítése cívánja. Folyamatos megva­lósítással ctj'záz holdanként ■ey-eyv négyszáz vagonos tá- ■oiót" kell számításba venni Maga a. tároló-feldolgozó Kiég nem oldana meg sokat a problémákból, mert nem tárolási gondról van szó ál­talában, hanem hűtő-tároló­ról, amelynek segítségével lehetővé válik a gyümölcsfel­dolgozási szezon kinyújtása, hogy lehetőséget adjon a szánkások zavartalan lebo­nyolítására, s arra, hogy ta­vasszal is értékesíthessék az üzemek gyümölcseiket. Viszont ehhez ma még tudomásul kell vennünk, hogy két-három évig akku­mulálni, gyűjteni szükséges az anyagi erőket- elsősorban úgy, hogy a meglévő termő gyümölcsösök jobb hasznosí­tásával gyarapodjanak azok az értékeli, amelyek segítsé­gével a járu.ékos beruházá­sok folyamatosan létrejöjje­nek. Tehát most a gyü­mölcstermelő gazdaságoknak nem lehet elsőbbrendű fel­adatuk mint a termelés egy­re nagyobb fokozása, a meg­lévő fiatal telepítvények- szakszerű nevelése. JoggaJ vetődött fel a gon­dolat: célszerü-e Szabolcs­ban továbbra is tartani vagy fokozni az eddigi ütemet a téli alma telepítésében. Erre a kérdésre nem elegendő egyszerű nelnmel válaszolni. A közgazdasági elemzés ad­ja meg a bővebb feleletet. Elsősorban: a termő, és a nagytömegű fiatal téli alma telepítvények általános és járulékos beruházásait, a to­vábbi biztonságos, gazdaságos tarmel-és és árufeldolgozás kérdését kell megoldani. Nem jelentéktelen a szeptemberi, októberi és novemberi gyü- mölcsszüreiti és feldolgozási munkacsúcs problémája sem, amely találkozik a megye néhány, népgazdaságllag igen fontos növényének — burgonya, dohány, kukorica, napraforgó — erre az idő­szakra eső munkaerő szük­ségletével. Ez az időleges — őszi — munkacsúcs az álla­mi gazdaságokban már most munkaerő prob’émát okozott, s ez néhány év múlva a ter­melőszövetkezetekben is be­következik. És ez a kilátás még akkor is reális, amikor a megyében a továbbiakban is bőven számolhatunk mun­kaerővel. Követein szükségszer ű*ég Ez a veszély mindadd5g fennáll a jelenlegi méretek között is, amíg modern nagy­üzemi gyümölcsös'einkben nem BJ em vagyok hiú tájékor ^ zettságomra, arra sem, hogy jól ismerem az országos dolgokat, de ha tegnap, vagy tegnapelőtt azt mondta volna szemembe valaki, hogy még a községemét sem ismerem, — főleg, ami az embereket illeti — arcába mosolyogtam volna. Vagy egysz-rűen felsorol­tam volna a tényeket. Hogy új áruházunk van, to­vábbra is sokasodnak a beton ágasos, zöld léces kerítések, és az ifjúságunk se maradi. A fiúk, lányok frizurát hor­danak, a lányok fiűsított féj- díszt, s a legifjabbak köré­ben hódít a ród’i-divat. Az id'sebb korosztályt nem Is háborgatom. Mert azt már temé-zetes dolognak tartja mind-nlri, hogy Mari nőném a szép fekete ünneplő ruhája alá sötétkék mackót húz és úgy ballag el a temp­lomba. (Ä fip.talcb.bak a bun­da alatt is viselik). A torta és az egyéb belső szükségletek kielégítésére szolgáló dolgok divatjáról szintén nem is beszélek. Mert a múltkorában — ha asm láttam volna én sem enném — egész tortaparádé- •al találkoztani. A menyasszonyos háztól vitték a nylankendős fiatal­asszonyok, mint valami be­mutatásra szánt kincseket. (Nem volt betakarva egy sem) Volt azok közt fatörzs ala­kú. piros kalapé gombákkal körültűzdelve, torony formájú csókolódzó galambokkal a te­oldottuk meg a legmoder­nebb terme.és!, betakarítási és feldolgozási módszerek ál­talánossá válását. Egyrészt a munkaerő egyenletes foglal­koztatásának, másrészt a megye gyümölcstermesztése arányainak javítása érdeké­ben arra van szükség, hogy a gazdaságok a tervezett egyéb gyümölcsfajok — csonthéjasok, bogyósok stb. — telepítését maradéktala­nul elvégezzék. A megye állami gazdasá­gaiban végzett közgazdasági számítások alapján — figye­lembe véve az egyéb .mező- gazdasági termelés igényét is — a munkaerő folyamatos foglalkoztatása érdekében 100 hold téli almás mellett bo­gyósokból, nyári csonthéja­sokból és őszibarackból 10— 10 holdat telepítenk. Ilyen arányokra van szükség a ter­melőszövetkezetekben is, ha el akarják kerülni a szezo­nális munkaerő problémákat. Az egyéb — tehát nem téli­almás — telepítések nem csupán munkaerő gazdálko­dási szempontból válnak egyre szükségesebbé. Ez kö­vetelő szükségszerűség mind a hazai, ellátás fo'yamaios- sága és változatossá tétele, mind az exportigények szem­pontjából. Előre kell látni a tsz-ekben és tudni, hogy jö­vedelmezőség szempontjából a gyümölcsfajok között már most sok felveszi a versenyt a téli almával. A rendelet keretein A későbbiek során, különö­sen az utóbbi években mind­inkább a silány homokra te­lepítik ezeket az intenzív kultúrákat, s a konkrét ta­pasztalatok mutatják, hogy azonos ráfordítások mellett ezeken a területeken sokkal kisebbek a terméseredmé­nyek. A Balkányi Állami Gazda­ság 1949-ben Abapusztán, 1950-ben Budalaposon telepí­tett téli almát. Az első si­lány. a második telepítés közepes minőségű homokra került. Érdemes összehason­lítani a két kér* hozamait a termőre fordulástól. Átlagtermés holdanként mázsában Abapuszta Budalapos 1960 5 24 1961 12 50 1962 20 50 1963 35 100 A két területen kialakult ’-"ázsánkénti önköltség kü­lönbözősége nem kíván sok magyarázatot. De felhívja a nyírségi homokon telepítő termelőszövetkezeti gazdasá­gok fi «veimét, hogy a gyü- molcírftürvény megsértése nél- Wil és azon belül a legraeg- féle’őbb homokra telenftse- rek almáskérteket. a többi maradjon erdőgazdasági hasznosításra. A gyümölcs- termesztés önköltségének vi­lágszínvonalában nem foglal­juk el most sem az előkelő helyet, tehát világpiaci ver­senykérdés az, hogy alkal­matlan vagy jó homoktala­jokon végezzük-e a telepíté­seket, amelyek egyformán követelik meg valamennyi iírulékos beruházás. magas fokú gépesítés, növényvéde­lem stb. megoldását, ugyan­akkor egyik helyen a maxi­mális terméseredmények 60— 100, a másikon 150—200 má­zsát érnek el. A fentieken kívül még Igen sok más tényező is ala­pos megfontoltságot igényel mind a telepítvények faj- és fajtaszerkezetének a kialakí­tásánál, mind a legfejlettebb technológia megteremtésénél, hogy ezek figyelembe vételé­vel alakuljanak ki a harmar dik ötéves -terv és a távlati tervek gyümölcsös telepítései országszerte, de elsősorban Szjabolcs-Szatmárban, ahol a gondok máris komolyan jelentkeznek. Samu András betűt A téli alma megyénk ho­mokos területein. , mintegy 30 esztendeje kezdte meg hódítását, s az utóbbi evek­ben egyre inkább a homokon alakulnak ki a nagyüzemi almáskertek. A gyümölcs- és szőlőtermesztési törvény meg­szabja, hogy milyen területe­ken telepíthetők ezek a kul­túrák. Azonban igen sok múlik azon, hogy a törvény keretein belül miként és hol választják ki a területet te­lepítésre. Ebben mondhat­nánk úgy is, hogy a gazdasá­gosság, a termelékenység, az egységnyi területről való jö­vedelmezőség a perdöntő. A pár évtizeddel ezelőtt telepített szabolcsi téli al­mások kötöítebb homoaos ta’ajra, jó homokra kerültek. Ezek termésmennyiségben felveszik a versenyt a szat­mári nagyüzemi almásokkal. Levelek nyomán: Köszönet Takács István nevében (Farkas Kálmán írja): Értékes levelet kapott szer­kesztőségünk január 25-én. Egy fiatal vásárosnaményi lány — aki a nevét nem kö­zölte — a következőkre hívta fel figyelmünket. „Nem az én bajommal for­dulok a szerkesztőséghez se­gítségért — írta levelében. Nyírmadára utazgatok, s az állomáson egy öreg bácsit la­tok minden alkalommal. Tu­dakozódni próbáltam kilété­ről Ősz óta az állomáson tengődik, állítólag öt gyerme­ke van, de egy sem hajlandó eltartani. Megtudtam a nevét is. Maga az a puszta tény furcsa, hogy egy emberről senki nem gondoskodik. Talán hónapok óta nem vált fehér­neműt, ágya a váróterem ló­cája, s csak az emberek rész­véte kíséri. Kérem, győződje­nek meg saját szemükkel az általam ' írtakról. Ügy érzem feltétlenül tenni kell az érde­kében valamit.” Az ismeretlen lányon kívül biztosan sokan látták az öreg Takács Istvánt esténként, vagy reggelente a nyírmadai állo­máson. Akadt aki lenézte, volt aki sajnálta. De vajon elég-e a szánalom? Nem. Az igazi közösségi érzés ott kez­dődik, amikor az egyik ember törődni kezd a másikkal, se­gíteni akar a bajbajutott tár­sán, s azért cselekszik, hogy a másiknak is olyan jó le­gyen mint neki. Takács István nem tud a vásárosnaményi kislányról, szószólójáról semmit. Mégis többet tett érte mint saját gyermekei. S talán aggódik ma is sorsáért. Különben mi­ért is járt volna utána, hogy megtudja, ki ez az elhagyott öreg?! Tollat fogott, s a köz­véleménytől kért segítséget. Nem volt hiába való a fi­gyelmeztetés. örömmel tuda­tom vele, hogy „védence”, aa öreg Takács István, már me­leg otthonra talált a mérki szociális otthonban. Ha tudná Pista bácsi kiről van szó, megköszönné Nevé­ben mi köszönjük Kedves vásárosnaményi kislány! Elei-képek IfcSßdSßl&OWB Vtör! Oláh Imre inkább így mondja: az országutak vándora. Tavasz, nyár, ősz és tél, éjjel vagy nappal, egyremegy. Egyremegy? No, nem, ez túlzás. 25 év köti a télen hófútta, a nyá­ron zöld lombú fákkal öve­zett országúihoz, átélt jó- néhány szokatlan telet a betonon. Igen, a tél más. Összefagyott ujjak, megder­medj lábak, széltől kieser- zett arcbőr, s a lapát, az elmaradhatatlan lapát. Sze­rény, csendes ember. Ha tudná sem mondaná meg, hány elakadt gépkocsit, mo­tort mentett meg, lapátolt ki társaival a 25 év alatt. Érdekes lenne kiszámítani, hány kilométert gyalogolta negyed század alatt, szolgá­lat közben. 38 kilométeres útszakasz a brigádé, erről ad jelentést Nyíregyházára naponta kétszer. A lapát, a gyaloglás persze nem min­den. A tél sokszor követel leleményességet. A meg­rongált telefonhuzal gyak­ran állítja le a hírszolgál­tatást. S akkor nem kerül Az autoszifon tején, azután közönségeseb­bek. Kerek, hosszúkás, négy- szögletes, téglalap alakú, ilyen színű, olyan színű, akár egy cukrászati kiállításon. .. .Tegnap azonban megvál­tozott a véleményem. Olyan hirtelen, hogy szóhoz sem bírtam jutni. Ezen a napon disznótorra voltam hivatalos. Rokoni ala­pon, ami azt is jelentette, hogy a megjelenés időpontja nem volt rögzítve. Akkor mentem, amikor rá­értem és azt fogadtam el, ami nekem tetszett. Délután volt és a szorgos asszonykezek munkája , gyü­mölcsét, a hurkát is megkós­toltam. A. vérest, fehéret, majd a legfelségesebbet, a májast. Ezekre természetesen inni kellett. Illetve kellett volna, ha a gyomrom nem rendel­kezik másképpen. De az visszautasította a pálinkát, vissza a bort — pedig olyan színe volt, mint az aranynak — egyedül a málnaszörp el­len nem emelt kifogást. Azt pedig azért nem fo­gyasztottam, mert elromlott az autosyphon. A csavarjával történt valami — közölte a házigazda. Felesége — egy élénk moz­gású, kis középtermetű asa­szony — azonban nem nyu­godott bele. — Majd hozok én. Hozok én egy pillanat alatt — közölte és kipenderült az ajtón. A harmadik viccig sem ju­tottunk, mire megérkezett és egy jól működő palackot tett az asztalra. Fényes volt a teteje, kék az oldala, egy a közhasznála* ú fajtából. Mint mindenre kíváncsi, most is mással törődtem. Az izgatott, hogy honnan kerített ilyen hirtelen. — Hogy honnan? — nézett rám komolyan, majd a világ legtermészetesebb hangján mondta meg az illető nevét. Hozzátéve a csúf nevét, mivel az nem volt más, mint a köz­vetlen szomszédjuk. Látták rajtam, hogy nem hiszem, ezért hárman is kezd­ték bizonyítani. — Azé, azé! Pontosan azé — és azt is mondták, amit nem kérdeztem. Hogy új ott a konyhabútor, az ágygamitu- ra, a tűzhely, hogy kicsi igazí­tással televíziót is vennének. Szóval nem ismernék a.házuk belsejére! Ojra megcsóváltam a fejem és a szódavízes készlet gazdáját akarva, akaratlanul magam elé idéztem... (Alacsony, fe­kete bajuszú kis emberke. Nagy pipával, csala kalappal és valamikor bocskorosan.) Először mint maga gazdá­ját. Amikor párholdas vagyoná­ból éppen csak meg tudott élni. Amikor éjjel-nappal ment, fillért fillérre rakott — azért, hogy a telekkönyvben minél több legyen a nevén — amikor nemhogy inni, de en­ni sem mert. Mentségére le­gyen, nem egyedül volt. Másodszor mint szövetkeze­ti gazdát. Hisz ott kerülősködik a láp mélyén. Nyáron egy nádkuny­hó a tanyája, ahol az egyik alkalommal rettenetesen kikelt magából. Lehet, hogy a dela- vári bornak is volt benne ré­sze. Szidta' a szövetkezeiét, szidta a vezetőséget és kárhoz­tatta a világot. Szavai szerint: maholnap enni se lesz mit. Nem szóltam semmit, mert valóban nem ismertem helyze­tét. Gondoltam, hogy az ilyen öregebb embereknek tényleg nem lehet valami fényes 'a dolguk. Aa a kis nyugdíj, az a kis bizonytalan munkaegy­ségért, szóval a lét, amelytől nem független a tudat. De most nem tudok elmen­ni szó nélkül. Igaz, hogy hal­kan mondom — mert nem akarom elterelni a hibákról a figyelmet — a legegysze­rűbb logikai következtetés­sel, ami szerint, akinek a szó­davízes készletre van gondja, annál nem kopogtat a sze­génység... Bizony nem! Szállási László be a városba a jelentést Dehogynem! Az elakadt kocsikért, ahol már nem segít a lapát, hogyan jön a hókotrógép? Itt az útöri posta segít. Oláh Imre Uj- fehértón lakik, s ha köze* lében akad el jármű, 10 kilométerre van a követke­ző útőr, neki ad üzene:ctt ő a következőnek és így jut el Nyíregyházára, a hír. Megszokta a koránkelést, hiszen szolgálat előtt még a ház környékét is rendbe kell tenni. Otthon már csak ketten vannak. Hat gyere­ket kellett útnak indítani, mesterségre taníttatni, férjhezadni. Már nagyon várja ta- vaszt! Jönnek a gyerekeli, jó időben gyakrabban ha­zalátogatnak! S az ország- úf is más tavasszal. .4 38 kilométeres útszakaszt 100 holdnak megfelelő gyümölcs és nyárfa szegélyezi. A metszés, a permetezés — hisz ez is az ő feladata — más mint a hólapátorás. Ragyog minden a tavaszi napsütésben! A beton,' a fák levelei, a suhanó ko- esik teteje, minden, min­den. Csak már tavasz len­ne! Ma 300 társa van Oláh Imrének, negyed évszázada csak harmincán voltak. Pintér Mihály gépkocsive­zető mindig megáll néhány percre Oláh bácsi mellett. Együtt kezdték annak ide­jén. Temráczi Árpád és Szakács Ferenc azóta tech­nikus lett, Biri János meg kövező szakmunkás. S a többiek, a féffi út­őr öle hétfőn mind együtt voltak Nyíregyházán, a Közúti Igazgatóságon: Csa­ba József, Sallai András, Rózsás György. Dőcs Jó­zsef, Kiss Mihály, G. Nagy Gyula, Mezővári Mihály és Vadin János. A 25 éves ju­bileumot ünneplő országúti vándorokat, utizenhárravju- kat, jutalomban részesítet­ték. A sörözgetés körben előkerültek a régi törté::e- tek, a közös élmények. S mi lesz a mai prog­ram? A szokásos, a 25 éve nan mint nap ismétlődő: hójelentés, homokozás, gya­loglás, a megszokott őrkö­dés az utak, a vékony, ezüst csíkok járhatóságm fölött. Oieaes Edit. 1964. február 14.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom