Kelet-Magyarország, 1964. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-09 / 33. szám
Móra Ferenc: „Hiszek az emberben44 Pár gyalogjáró szót szeretnék 'mondani a szabadság lényegéről, amelyet talán nem mindenki lát tisztán azokból a bíborkárpitokból, amiket a hódolat és mámoros rajongás az első hetekben eléje aggatott. A katekizmus a hitet valahogy úgy határozza meg, hogy hinni annyit tesz, mint igaznak tartani, amit más mond, még pedig azért, mert ö mondja. Ebben a stílusban szabadnak lennem annyit jelentene, mint azt tenni, amit én akarok, azért, meri ne~ kém úgy tetszik. A hitről most nem beszélek — hiszen az angyalok hetébe értünk és boldogok a tiszta szivűek, akik még ma is el tudnak andalodni a betlehemi mezők énekén — ám világos úgy-e, hogy a mi szabadságunk, a háború förtelmes boszorkányának aranyhajú gyermeke nem lehet azonos a királyok szabadságával? Szabadnak lenni többé nem jelenthet any- nyit, mint azt tenni, amit akarok, azért, mert nekem úgy tetszik. Ez a szabadság a kőkornak szabadsága, amikor az ősember ott ütötte le a kőfejszéjével a másikat, ahol érte. Ez a szabadság, amely mindnyájunkat királyokká, vagy vademberekké tenne — nines különbség a kettő közt, a királyok az őskor kegyetlen és ravasz törzsfőnökei, azok személyes bátorsága és olykor értelmes- sége nélkül —, ez a szabadság az emberiség atomizáló- sát jelentené, a társadalomnak a legapróbb darabokra hullását, mindenlci háborúját mindenki ellen, a Jai.ltúrvi!ágnak vadonná válását, ahol üvöltő farkasok marcangolják egymást. A forradalomból született szabadságnak csak egy tartalma lehet, amely azt megszenteli: szabad megtenni mindent, ami nem keveseknek jó, hanem sokaknak, szabad megtenni mindent ami nem kiváltság hanem megváltás; szabad megtenni mindent, ami fogyasztja a boldogtalanságot és megsokasítja az örömet e világon! Én tudom, hogy nem illik fűtyürészvi, mikor a lélek- válság harangját húzzák és nem való bokrétás kalappal menni s házba, ahol haldoklót virrasztanak. Én tudom azt, hogy nagyon sok szívet szorongat most a félelem a miatt, ami van és a forradalom sok őszinte híve mögött is ott ül a gond sötét lovagja, amiatt, ami lesz* Én tudom azf, hogy a kálváriának sok stációja van még előttünk és azt mind végig kell járni ennek a fájdalmas generációnak, amelynek vezekelnie kell, mert vétkes a háborúban, amelynek útjába egy szalmaszálat se gördített ötödféfl esztendőn keresztül. Én tudom azt. hogy itt még lesznek földrengések és lávaömlések és hogy sok minden, ami szívünknek kedves, elpusztulhat még és a saját életünk is füstté válhat a nagy tűzvészben, amelynek csóvavetői voltunk — és én mégis hívő hittel kiáltom, hogy füstön, ködön, gyászon, szenvedésen túl látom az ígéret földjét, amelyen nálunk boldogabb nemzedék éli a miénknél emberibb életét. Hiszek abban az állandó szociális erőben, amely az emberiség történelmének zűrzavarában állandóan azon dolgozott, hogy a céltalanságból rendet, a zavarból szépséget, a kegyetlenségből emberséget, az erőszakból szeretetet hozzon ki. Hiszek abban a cselekvő emberi jóakaratban, amely a fejlődésnek csak olyan hajtóereje, mint a szerelem, vagy az éhség s amely ha néha elbújt is, ha néha megbénultnak látszott is, mégis csak évszá- zadról-évszázadra javított az életen s ha sántikálva, ha botorkálva, ha visszacsúszva is, mégis csak előre vitte az emberiséget. Még sokan vannak, akik rabszolgamunkát végeznek, de a nyílt rabszolgaság már megszűnt. Még vannak királyok, akik azzal mulatják magukat, hogy halomra öletik egymással az embereket, de a legyőzött ellenség koponyájából már nem csinálnak ivóserleget. Még megbírságolják a parasztot, aki lelövi a nyulat, amit az Isten kizárólag az úri nim- ródok számára teremtett, de már nincs meg a törvény. Még akadnak, akik azt hiszik, van közük hozzá, ki hogyan szokott érintkezni az istenével, de már nincs sárga folt és rég nem ropognak az inkvizíció máglyái. A nemi erkölcsöt még sok barbár törvény teszi Immorálissá, de sok tiszta, szelíd öröme van a meghitt családi otthonnak, amelyeket az elmúlt idők nem ismertek Mindennapi életünkben még sok a rút, a fonák, a fölösleges szenvedés, az élet mégis mélyebb, em- berib és élni érdemesebb, mint volt az elomlóit századokban és főképpen sokkal messzebb horizontokra nviit kilátást. Minél magasabbra kapaszkodik az emberiség, annál határtalanabb lehetőségei nyílnak meg számára a boldogulásnak és ha egyelőre a szocializmus a legmagasabb pont, amely felé most az út vezet, egészen bizonyos, hogy azon túl is jönni fognak még új ormok új perspektívákkal. Aki a jövendő opális álmaival a mai helyzet rémképeit állítja szembe, annak én egy újsághírrel felelak. A napokban olvastam, hogy a természet ereje, amelyre fiézve az emberek szenvedései csak oly közömbösek, mint a földi bolhákéi, valahol a Behring-szoros körül új kontinenst készül kiemelni az óceán vizsivatngaiból. Egyelőre még a körvonalak se látszanak, csak a jégárak örvénylése, a vizek remegése, a fölcsapó füst és a krvargó pára, a mélységek morgása és harsogása mutálja, hogy a kozmosz rettentő görcsökben vajúdik. Abból a kontinensből, amivel most az emberiség és benne a ma~ gyarság vajúdik, egyelőre szintén csak a füstöket és lángokat látjuk, a morgást és harsogást halljuk, a recsegést és reszketést érezzük. Mindez elkerülhetetlen és mindezt el fogják bírni azok, akik a háborút elbírták, amelynek a rémségei nagyobbak voltak és tovább tartottak. A komor hegytorlaszok, amelyek köztünk és a végleges kialakulás közt állnak, valóban komorak és valóban ijesztők, de egy-egy repedésükön keresztül átkelt lik az ég és ntzöldeUik r jövendő napsütött vetése. És a hegv- torlaszokról ki fog derülni, hogy máló káprózatok voltak, mint a felhők s az igazság, valóság és maradan- dóság az, ami mögöttük van: az ég kékje és a mező zöldje. Erre szegezzük a szemünket minden förgetegben, ezt hozzuk közelebb szug- gesztív vággyal és azt vágjuk az arcába minden ijesztő rémnek: hiszek az emberben. Kaposvári levelezőlap Latinka tér. Szlovák György rajza. Irodalmi színpadok bemufafói Mátészalkán Február 1-én este a Járási Művelődési Ház „József Attila” Irodalmi Színpadának bemutatkozásával megkezdődtek Mátészalkán a március 7-ig tarba Irodalmi Napok. Az első előadást „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma” címmel Babits Mihály születésének 80. évfordulója alkalmával nyert megrendezést. A nagy sikerrel bemutatkozott együttes már első fellé- X-ésekor megmutatta, hogy náluk tudatos az irodalmi színpadok feladata: hirdetni az irodalmat, megszerettetni a költészetet: hozzájárulni ahhoz, hogy minél több irodalmat értő, szerető és rendszeresen olvasó ember lelegyen. A Varga Károly tanár által rendezett műsor nemcsak egyszerűen bemutatta Enbit? Mihályt, hanem a költő munkásságának, magatartásának megítélésébe bevonta a közönséget is. Ügyes rendezői megoldással „irodalmi törvényszék” elé állította a köl' töt, s a „tárgyaláson” az „ügyész” Babits magatartásának megítélésével, verseivel vádolt; s a „védelem”, a „tanuk”, a költő érdemeivel, a tőle idézett művészien előadott költeményekkel, javára írható cselekedeteivel védték Babitsot. A nagy ügyességgel, fordulatosán megrendezett műsor eredményességéhez nagymértékben hozzájárult a színpad tagjairaik gondos, leikismere- tes felkészülése, átélt előadása, amelyek segítették a mondanivaló megértését, s könnyebben érthetővé tették Babits itt-ott nehézkesnek mutatkozó verseit. Az egyes szereplőkön tűi a 40 tagú Szavalókórus nagymértékben emelte a műsor értékét. Az előadás alatt „hallható” csend, a nagy figyelem, a fél-felzúgó taps jelezte, hogy a közönség megértette, megismerte Babitsot. Megismerte a^t a költőt, áld verset írt az 1912-es forradalmi megmozdulásokról, felszólalt A píncémő volt, akit eddig nem vettem észre. Hitetlen- kedve bámultam rá. Ennyire szép nősténnyel még soha nem találkoztam a söröskancsók és pirított májak világában. Latinosán búja, macskásán lomha fekete asszony volt, élveteg ajakkal, valószínűtlenül ártatlan szemekkel. Huszonhatéves lehetett. Szándékosan késtem a rendeléssel, közben figyeltem arcát, hogy türelmetlenné teszi-e a várakozás. De tekintete nyugodt, közvetlen, sőt biztató maradt. — Kérek egy limonádét, lehetőleg jéggel. Ettől kezdve biztonsággal törtem a siker felé. A pincémé módját ejtette, hogy a kelleténél többet foglalkozzon a környező asztalokkal. Félórán belül megtudtam róla, hogy Gertrud a neve, elvált asszony, csak az üdülési szezonban dolgozik a Balatonnál, különben Kispesten ven az állandó munkahelye. Udvarlója nincs. megengedi, hogy záróra után egy darabon elkísérjem. Addig is üljek át egy másik asztalhoz, ahol barátnője egyedül unatkozik. Kellet-e több biztatás? Viszont a barátnője rosz- szabb volt az istenverésnél. Ötvenéves szőke kóró, aki mindenáron harmincnak akar látszani. .Sovány és mégis löttyedt. Amikor táncoltam vele, ruha mögé bújtatott acélhordókat éreztem a derekán. Mégsem haragudtam rá, mert valami különös, szomorú hálával ragaszkodott hozzám. Anélkül, hogy rászolgáltam volna, rokoni bizalmába fogadott. Gyalázatosán táncolt, de win ál meghatóéban mesélte el életét. Jobb hüvelykujját ragtapasz borította: megcsapta a gőz. Kellenföldi fodrásznő létére nem értett eléggé a presszógéphez. Gertrud hívta le, hogy a szabadság idején is keressen valamit. Napközben a gombában főzte a kávét, esténként a mólón árulta a petrezselymet. Iszonyú órákat töltöttem vele. Az egész ígéretes estének árvaházszaga lett monoton panaszáradatától. De éjfél után Jóra fordult minden. Gertrud igényes dámává szelleműit, kitűnő kedvében volt belém karolt, és lépteivel tudtul adta, hogy nem kell annyira sietni: maradjunk le kissé a többi pincér mögött. Teketória nélkül szájon akartam csókolni. Pompás rutinnal hárította el a kezdeményezést. Vidámsága nyomban megfakult Nyilván feltételezte rólam, eszreve- szem, hogy mohóságom sérti a becsületét. Még hálás is voltam szemérmességéért, amely- lyel finoman jelezte, hogy a hódítást az ellenállás teszi értékessé. Betértünk a bár lugasába, ahol látszólag véletlenül Gertrud főnökébe botlottunk. Vékony. vérszegény, feltűnően jól öltözött ember volt ez az űr. aki közönybe süppedve hallgatott, de mégis észre kellett venni, hogy ő a középpontja a társaságnak. Ml is letelepedtünk. A főnök egykedvűen nyújtott kezet, rám se nézett. Táncolni mentem Gertruddal. Izgatott és barátságtalan lett egyszerre. A világért sem akart hozzám simulni, pedig már-már állati önfeledtséggel kívántam közelségét. Furcsa módon az italt nem kívántam. Józanul kellett a mámor, és örültem, hogy az éjszakában is észre- veszem a virágzó jázminbokrokat. Tenyerem minden lehetőséggel élt, amire csak alkalom nyílik tánc közben. Gertrud riadtan, de cinkosként tiltakozott: ne legyek ennyire bizalmas, mert a főnöke veszettül szerelmes belé, s mivel hasztalan minden nyavalygása, gyűlölködve figyeli valamennyi lépését, és féltékenységében éli ki magát. Ezért jobb, ha én most elmegyek. Holnap délelőtt boldogan találkozik velem, a természetbe vágyik, ahol nincs tömeg, nincs részeg, nincs zene, csak csend, tisztaság és józanság van. Vigyem el valami távoli erdőbe, most költenék a madarak, most nyílik a legtöbb virág. Mindez igen jól illett romlatlan arcához, amelyet ugyan festék borított, de ez semmi kárt nem tett kislányos üde- ségében. Látva, hogy tetszik az elképzelése, szájon csókolt egy óvatlan pillanatban, és nyomban otthagyott a táncoló tömegben. Visszanézett, megerősítve bizalmas tekintetével, hogy áll az egyezség. Fütyörészve indultam a turistasátrak felé. Alapjában tisztaszívű kamasz voltam, aki élményben szegény, de vagyakban annál gazdagabb. Felugrottam és belemarkoltam a vadgesztenyefa lombjába. Tehát reggel 10-kor, a fényképész előtt e. A légyott idejére minden szükségeset bevásároltam a kiránduláshoz. Aztán vártam. Ha türelmem nem fogy el. ma Is ott várhatnék a fényképész előtt Az üdülőkben ebédhez kolompoltak. Gyanítani kezdtem, hogy rossz tréfa áldozata vagyok. Számonkérő kedvvel siettem a gombához. A kellenföldi fodrásznő teljes gőzzel főzte a feketét Nagy ámulatomra nyoma sem látszott rajta a tegnapi kókadt- ságnak. Ledér kuncogással köszöntött már messziről: — Szia! Gertrudot várja? Otthon döglik. Reggelig lumpoltunk. Keresse meg, örülni fog. A címet hanyagul röpítette hozzám, elkaptam, s máris rohantam, a lóvá tett hím bosszúálló dühével. Az országút mentén lakott, valaha nagyzoló, de most züllött külsejű kertes házban. Eszembe jutott, hogy mennyire fölösleges ez az akció, Hiszen világos: Gertrudnak szüksége volt valakire, aki szórakoztatja a barátnőjét. Palira vettek, ahogy mondani szokás. Ha makacskodok, méginkább röhejessé válók. Mégis hatóság eréllyel dörömböltem a vaspántoktól súlyos padlásajtón Síri hang: — Ki az?„ — Hubertusz. A vadászok védőszentje. Visz az erdőbe, hogy örvendj az éneklő madaraknak. Pofozni kész mozdulattal lendülök be, s erre mi történik? Gertrud a nyaltamba omlik, mezítelen mellét hozzám szorítja, és a szájamra akar tapadni Ellöktem magamtól. Muszáj veit: szennyes lebujok szagát lehelte rám. Figyelmem kamerája csapongva pásztázott ide-oda a tág padlósszo- bában. Könnyelmű szajhákként hevertek szerteszét a ruhadarabok. Részeg cipők fintorítottak felém. Salakszínü hab poshadt a lavórban. Az esőcsatornában drága italok kiürült fiaskói dülöngéltek. Gertrud, a latinosán buja, macskáson lomha Gertrud löttyedten vonszolta magát vissza a padlóra vetett matracokhoz. Inkább hajat ettem volna, minthogy hozzányúljak. Zsíros undor kínozott. Eleve tudtam, hogy vállalkozásom úgy ízléstelen, ahogy van, de ez az élmény felülmúlta minden várakozásomat. Menekülési vágy rohant meg. Kellemetlen bűntett színhelyének éreztem Ba- latonfüredet, ahonnan nyomban tanácsos elszeleini. 7. Kitűnően ismertem az utat, frissen repültem az országúton. Lendületem, a kocsi fiatalos színe és sportos vonala, mindehhez pedig a napfény, meg a tündéri panoráma az életöröm reklámja lehetett volna egy sokszínny cmásos magazin fedőlapján. Almádiban matájbamq lány lobogtatta felém kendőjét. Fölvettem. Fehérvárig utazott velem. Meggyőződ ásom, hogy korrektebb autótulajdonossal nem volt még dolga. Ha egy nappal korábban találkozom vele, könyörtelenen lerohanom. Ha többet nem, legalább egy csókot zsarolok tőle, még akkor is, ha utána »/ómban kiugrik a kocsiból. De most egy szerelőinas üit a volánnál, aki Erika egyetlen kedves pillantását nem adta volna oda Szaud király pazar háreméért. az I. világháború barbár vérengzései ellen, aki lelkesen üdvözölte az 1918-as polgári forradalmat, aki őszinte önkritikával tiírta fel a háború idején tanúsított bátortalanságát. Nagyon helyesen nemcsak ezt a Babitsot mutatta be az Irodalmi Színpad. A bűvös köréből kiszabadulni nem tudó, a kellő elvi szilárdsággal nem rendelkező, a megí- hasonlott költő is megjelent a közönség előtt. Azt a Babitsot, aki A lírikus epilogja c. versében ezt írja: „Csak én bírok versemnek hőse lenni, A mindenséget vágyom versbe szedni.. Ez az Irodalmi Színfiad tehát jó úton indult el. Reméljük ilyen lesz a többi színpad bemutatkozása is. A március 7-ig tartó műsorsorozatban február 6-án a Szózat költőjének élete és munkássága került bemutatásra, a mátészalkai Móricz Zsigmond Művelődési Otthon Irodalmi Színpadának előadásában, amelyet Ats József tanár állított össze és Szabó Tiborné művészeti vezető irányítása alatt került színpadra. Szabadság, szerelem círrv mel febniár 15-én a Zalka Máté Általános Iskola szülői munkaközössége rendez Pe- tőfi-estet. A Mátészalkai „Esze Tamás” Gimnázium Irodalmi Köre „Megmagyarázom a bizonyítványt” címmel tart vidám irodalmi estet február 22-én. Szép irodalmi esemény lesz a költészetet Kedvelőknek a február 27-én ta'm- dó irodalmi szellemi veiél- kedő, amelyet a Móricz Esi gmond Művelődési Otthon rendez forradalmi köllésze* tünk hagyományaiból. A Zalka Máté Járási Művelődési Ház Kísérleti Irodalmi Színpada február 29- én „Nyitnikék” címmel — Mester Attila művészeti előadó rendezésében — 4 képben lírai játékot mutat be. Szellemi vetélkedővel és kön yvMáJ 1 ftá ssa 1 egybekötött irodalmi bállal zárul a jól kezdődött, gazdag műsort i gérő Mátészalkai Irodalmi Napok. A várható jó szereplés után március, április és május hónapban a mátészalkai járás községeiben mutatják be műsoraikat az együttesek. Toronicza Gyula népművelési felügyelő 1964. február 9.
