Kelet-Magyarország, 1964. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-17 / 13. szám

Serény munka a dohányfermentálóban Társasház a Kórház utcán Tragikomédia sok képben sürgetés után intézkedett is a szövetkezet: az éjjeliőrt elbocsáto.ta. Csak éppen nem gondoskodott beugró" sze­replőről, s a zárnélküli tá- rclóhelyiségekbe az nyitha­tott be. aki akart, azt vitt, ami tetszett neki. Munkaszü­neti napokon — ilyen, mint később kiderül elég sűrűn volt — a környékbeli gyere­kek játékvára lett az énülő társasház. S köze! egy hónapon át építők nélkül árválkodott a létesítmény. Csak szeptem­ber 28-én lett újra némi mozgás. Tehát a második határidő előtt két nappal. FORDULATOS CSELEKMÉNY Harmadik „felvonás". Le­velet kap a négy ,.szerencsés ember" Nagvhalászból, benne akadály közlés s a tisztelet­teljes kérés: legyen az át­adás napja október 15. Vég­sőék ebbe is belementek, mert látták, hogy másképpen nem lehet. Itt egy kis logikai törés van az .^előadásban”, mert a szereplők közötti kapcsolat­nak csupán október 31-én lelhe4ő fel a jele — egy újabb levélben, amelyet ugyancsak Nagyhalászban adtak postá­ra. „Közöljük a Címmel, hogy szövetkezetünk az önök ré­szére készített társasház épí­tését befejezte. Kérjük, hogy a munka átadás-átvételének időpontját 8 napon belül ki­tűzni és arról szövetkezetün­ket írásban értesíteni szíves­kedjenek. Lukács Balázs elnök — Ez aztán a meglepetés! — néztek össze a leendő tu­lajdonosok s máris írták a választ: legjobb időpont 196.3 november 14.. Izgalmuk nem hagyta nyugodni őket s no­vember 13-án kimentek az épülő lakáshoz, egy kis bol­dogság-kóstolóra. S mit lát­tak? Jobb el sem mondani... Kezdett .a „darab" cselek­ménye izgalmassá válni. Te­tőpontját november 19-én ér­te el. A BOLDOG BEKÖLTÖZŐ Negyedik rész. Műszaki át­adás-átvétel a Kórház utca 12—14-ben. Kezdődött reggel A kikészítésre váró dohány végtelen láncon jut a gőzölőbe, majd bálázás, érlelés követke­zik. Sok átalakuláson megy addig keresztül, míg rá lehet gyújtani belőle. H. J. felv. akik a KÖJÁL-lal közösen vé­gezték munkájukat. Hogy mennyire szükség van az egészségügyi felvilágosító mun­kára azt a csengeri, a fehér- gyarmati és a vásárosnaményi járások példája bizonyítja, ahol a bélférgesség fertőzésének veszélye csecsemőnél, fiatal­korú és felnőtt lakosnál egy­aránt fennáll. 8 ezren az egész­ségügyi tanfolya­mokon A felvilágosító munka ered­ményessége érdekében az el­múlt évben 330 tanfolyamot indítottak be, közel 8 ezren tették le az elsősegélynyújtó, a házi betegápolási, a köz­egészségügyi, az anyák isfko- 1 Iája, tsz egészségügyi felelő­sök tanfolyamának vizsgáit. Ebben az évben további tan­folyamok indítására kerül sor. A Vöröskereszt munkájához tartozik a véradó mozgalom is. 1 Az elmúlt éveben a véradó, napokon 6214-en jelentek meg. A tisztasági mozgalom fel- > adatait a KÖJÄL-lal közösen igyekeztek ellátni. 219 köz- 1 ségben végeztek például el- 1 kmőrzést, de megvizsgáltak » 81 ezer 610 lakóházat, 200 ' termelőszövetkezetet, hogy ho- ; gyen tesznek eleget a legalap­vetőbb egészségű gvi követél­ményeknek: a ^tisztaságnak. Aa ellenőrzésnek, a segítségnyúj­tásnak eredményé, hogv szá­mos községben megváltozott az udvarok belső rendje, ja­vult a termelőszövetkezetek 1 kö-.ogészséírügyi helyzete, Eh­- nek érdekében a lekösse"több- mint 2 millió" forint értékű . társadalmi munkát végzett. z Munkában a tsz egészségügyi felelősök A mezőgazdaság szocialista i átszervezése a Vöröskeresztet :, is új feladatok megoldása elé állították. Ennek megfe­- lelően minden tsz-ben, árami is gazdaságban és génállomáson g egészségügyi {felelősöket igve­- kertek beállítani. Kőről 800 t azoknak a társadalmi akti­- váltnak a száma, akik igve- a kéznek. a szociálist?» széktorok­bon feladatokat ellátni. F ntos ó feladatuk továbbra is, hogy- megköveteljék a tejházak hi- i- giörtiáját. a gazdasági udva­rt rok rendbentartását, a helyes is trágyáit ez élést, a légytelení- ó téri. hogv csak néhány oé’- t. dát említsünk a sok köziül. A 9 órakor,- véget ért ;!*>'. : n ötkor. Az eredmény: lakásnál összesen 67 448 :év rint értékű . hiát>/osság. rázs vita a hely.'ZÍron ruházok által fogadott nű- szaki e lenőrök és a id vétele­ző között. Rossz a parkett, nem záródnak az ajtók, abla­kok, szakszerűtlen a festés, nincs bekapcsolva a villany, hiányos a esem pózé«, cs így tovább, és ígv tovább. Nehe­zen jutnak közös neve ore, de mégis elkészül az átadás átvételi szerződés, melvbei a nagyhalászi " szövetkezet vál- lalja: az áliala elismeri hiá­nyokat legkésőbb dere bar !9-ig pótolta. Ezt a képet Ruszcsái, .öl- tözése zárja, november 20-án: tovább már nem marad holott előbbi helyén. (Koszta 1964 ja­nuár 12-én. szánkón hurcol- kodott az albérletből, ahol már szeptemberben felmond­tak neki.) December 19-ig csupa.; g villanyt kapcsolták be — mondják a tu’ajdonosok — s a csemperakással végeztek. Nekiláttak a parkettnek is, de abbap még np.gyobb kárt tettek. Ezekután december 29-én a négy építtető bírósá­gi feljelentést telt a ktsz el­len. Két hét múlva a bírósági szakértő véleményének hiá­nyában napolták el a tárgya­lást. Dobos Gábor, KISZÖV épí­tési irodaveeztő: — Nagyrészt jogos a panasz. Arról 'S ha­lásziak tehetnek, hogy meg­gondolatlanul ígérgették a határidőt. Ágoston János, műszaki ellenőr: A munka rossz. Lukács Balázs, ktsz elnök: Nehéz esztendőt éltünk út 1903-ban, ennek ellenére igyekeztünk jól dolgozni. Intézkedem, hogy azonnal kezdjék meg a hiánypótlást az embereink. FINÁLÉ Ruszcsákék és Koszláék ezekben á napokban nem győzik ronggyal eltömíteni az ablakokat, hogy a szél be na hordja a havat. A premier rosszul sikerült, az „előadás” megbukott. * Angyal Sándor Tanácstag a cigány soron Fogadóóra éjféltől —éjfélig — A Gábor család új lakásba költözött — Inkább állandó munka, mint segély lányt szeretnének, rádiót, me­legebb családi otthont. A cigánytelepen valóban nagy feladatok várnak a ta­nácstagra. Az apró kudarcok mellett egyre több az ered­mény, amelyről beszámolhat. Áz eltelt' egy esztendő alatt Hamzáné portáján semmi sem változott, de a környé­ken annál inkább. S ezt a vál­tozást legjobban a cigányok előrelátásában lehet lemérni. Abban a bizalomban, a melvet a tanácstag egyéves munkája során kiérdemelt. Segít a tanács Itt nincs fogadóóra, jönnek reggel, este. gyrkran még éj­szaka is. Nagyrészük írástu­datlan, s ha levelet, kérvényt ,keli fogalmazni. Ramzáné- hoz fordulnak. Ez a bizalom nemcsak a tanácstag szemé­lyének szól. Tudják, hogy a tanács foglalkozik velük, ahol csak lehet, segítséget nyújt. Hosszú évekre vrn azonban még szükség, hogy a „putrik” átadiálc helyüket a tisztessé­ges lakóházaknak. S, hogv ez mikor történik meg, elsősor­ban rajtuk múlik. Bogár Ferenc 1964. január 17. Szereplők: Koszta György, Ruszcsák András, Seoók Sándor és Végső László nyír­egyházi lakosok, továbbá a KISZÖV lakásépítő irodá­ja. a Nagyhalászi Épületsze­relő és Karbantartó KTSZ s két „szőrszálhasogató” mű­szaki ellenőr. Játszódik nap­jainkban. idestova egy esz­tendeje. Legfontosabb kel­lék: egy épülő társasház a nyíregyházi Kórház utca 12— 14. alatt. SZERENCSÉS EMBEREK Első kép Színhely a la­kásépítő iroda, idő 1982 ősze. — önök szerencsés embe­re. Ha megvásáro. ják a tel­ket s befizetik az építési költ­ség 25 százalékát, már csak a kész lakás kulcsának átvé­telére lesz gondjuk. Ezen a tájékoztatón talál­kozott először a fent említett négy „szerencsés" nyíregyházi ember. Kétszintes, négyiaká- sos társasházak készülnek a Kórház utcában, nosza, ők társakká váltak. Hamarosan megvásárolták a telket s 1963 március 7-én szerződést kö­töttek a kivitelezővel, a nagy- halászi ktsz-el. Micsoda örömük volt, amikor látták az átadási határidőt: 1983. szeptember 15. Az sem szeg­te kedvüket, hogy néhány nap mú'va a kivitelező szep­tember 30-ra kérte módosíta­ni az átadás napját. Két hét nem nagy' idő, oda se neki, ám legyen úgy. S mert az OTP hitel megnyitása nem megy máról holnapra, már márciusban segítették a ktsz-t a felvonulásban: fizettet Április végéig 105 ezer fo­rintot juttattak el négyen a kivitelezőnek készpénzben, csakhogy ne legyen fennaka­dás. TEUF.S GŐZZEL ELŐRE Második kép. Idő 1963 nya­ra — Bravó! Megvan a fede­zet az OTP-nél. most már tel­jes gőzzel előre! — lelken­deztek a beruházók és a munkavállalók. Nőni kezdtek a falak, alakult a ház. Csu­pán az okozott némi konf­liktust, hogy a helyszínre szállított anyagok őrzését olyan emberre bízták, aki a nap nagy részét a kocsmá­ban „szolgálta”. Végsőék fi­gyeltek fel erre, s többszöri A II. országos kongresszusra készül a Vöröskereszt megyei szervezete Újjáválasztották az alapszervezetek vezetőit — 1350 orvosi előadás, 750 filmvetítés az 1964. évi feladatok között munkájuk jobb elvégzése ér- < dekén minden járásban egy-; ’ liftes tanfolyamét tartanak i majd a tsz-ek egyészségügyi ■ fe- : lelősei részére. Ea évben továbbra is a szervezet legfontosabb fel- 1 adata az egészségügyi fel- világosító és propagandamun­ka lesz. Cél, hogv a XI. kong­resszusra való felkészülés je­gyében további előrehaladást érjenek el az egészségügyi munka társadalmasítása terü­letén. További eredményeket akarnak elérni aa anya és csecsemővédelem, a tbc, a rák, az alkoholizmus elleni küzdelemben. Ennék megfele­lően 1350 orvosi előadást és 750 filmvetítést terveztek. j A VöröSkeresri minden munkájának elváloszthatatlan ' részét jelénti a felvilágo­sító munka. A megyei szer­vezet és sok e7^r aktívája . igen helyeden e feladat sike- , rés végrehajtásával készül a Vöröskereszt márciusban meg­tartandó II. kongresszusára." Drogos Gyula Megyénk vöröskereszto szervezetének tagjai a már dúsban összeülő II. kong. esz szusra készülnek. Az elmúl év október 1-től, az alapszer vezetek vezetőségének újjává lasztásával kezdődött meg : kongresszusra való felkész ülé; szabta meg a szociálist; egészségügy megvaósításánal feladatait. Milyen eredménye két értek el 1963-ban, hogyai készülnek a II. kongresszusra 1964-ben miiyen feladatoka kívánnak megoldani,' erről tá jékoztatta lapunk munkatár sát Nyíri Károly, a Vöröske reszt megyei titkára. 2 ezer újjáválasz­tott vezetőségi tag Október 1-től napjainkig va lamennyi alapszervezetben é kilenc járásban befejezték ; vezetőségek ujjúvá asztásái valamint a küldöttek megvá iasztását a felsőbb szerv érte kezletére. Januárban Nyírégy háza város és a nyíregyház • járás vezetőség választásár. kerül sor — február elején ; megyei vezetőség küldöttérte kezletével lezárul az országo kongresszusra való felkészülő első szakasza. A vá'asztás 31 alapszervezetet. 10 járási és Nyíregyháza város vezetőségé érintette. Közel 2 ezer az új jáválasztott vezetőségi tago száma. Legfontosabb az egészségügy i Jelvi­lágosító munka Közel 15 ezer tagot számi; a Vöröskereszt megyei szervi zete. 1903-ban mozgalmas szel vezeti életről számolhat b Legfontosabb feladat volt s egészségügyi felvilágosító mur ka. Éppen ezért 1432 előadái és 652 filmvetítést tartottak véradásról, az anya és csécsi mővédelemről, a tbc, és a alkohol elleni küzdelemről, v; lamint más természetű olya egészségügyi prob émákre amelyek megoldása sürgető. Különösen a véradás, a tis: tasági mozgalom feladataim: ellátása mellett a bé férgessil elleni küzdelem, szűrővizsgál; tainak előkészítésében fejte ki aktív tevékenységet a csei geri, a vásárosnaményi és fehérgyarmati járás vorösk reszt es a’apszervezetei. munkát végzett a művi vetéli sek veszélyessége, és az alk hólizmus elleni küzdelembe a mátészalkai, a nyírbátori a nyíregyházi járásban dolgo vöröskereszíes aktívahálóz; kodásban. Ennek már van­nak lemérhető jelei. — Egy évvel ezelőtt külön­féle juttatásokért, segélyekért kerestek fel — meséli Hamza Istvánná. — Ma már inkább azt kérik, segítsek . az elhe­lyezkedésükben. Dolgozni akarnak, kenyeret keresni. Többségük jól megállja a he­lyét, munkátársaik szeretik őket. A vállalatok, üzemek, ahol csak lehet, seg;tenek. Jó pé’da Gábor Gyula ese­te. A kilenptagú család feje a vegyesipari ktsz-ben dolgo­zik. Munkatársaik szabad ide­jükben szoba-konyhás lakást építettek számára. Neki csak a kulcsot kellett átvennie. Aki egyszer megszerette, megszokta munkahelyét, min­den vágya az», hogy elköltöz­zön a rossz emlékű házikók­ból. Szép számmal jelentik be a tanácstagnál, hogy házat, vagy házhelyet szeretnének vásárolni. Megvan a házhely is, az építőanyagot •— anyagi erejükhöz mérten — aprán­ként vásárolják össze. Vil­panaszkodni. Ez az idegenke­■ dés sokszor nem is volt alap- ’ tálán. Piszkos ruhákban, mos­dr.tlanul ültek be a gyerekek a padokba. Hosszú, fáradsá- • gos munka kellett ahhoz, amíg 1 sikerült változást elérni, amig ’ sikerült megmagyarázni, hogy ’ a hibát elsősorban ezek a | szü'ők maguknál keressék és , csak azután okoljanak máso­kat. Ma már minden szülő tisztán engedi gyermekét az iskolába. De nemcsak a tisztaság volt a probléma. Különösen télen : nehézséget jelent a ruháziko- - dás. Van olyan család, ahol. 10—12 gyei'meík él, ebből 5—6 iskolaköteles. A családban 1 csak egy dolgozik, nem jut 1 minden gyereknek téli ruha. ' A tanácstag itt is segített. A 1 nagycsaládosok segélyt kap­■ tak, emiatt nincs mulasztás, s Építőanyag az udvaron t' i Szívós munka kell ahhoz, , hogy gyökeres változást érje- s nck el elsősorban a gondol­Külsőre éppen olyan, mini a többi cigánylakás. A kü lönbséget csak a tető felet kifeszített rádióantenna jelen ti. ‘ Itt, a kisvárdair cigányte lepen lakik Hamza Istvánná tanácstag. Közvetlenül a vá lasztások után jártunk nál: először. Tele volt kétségekkel bizonytalansággal. Vajon megtudja-e állni' a helyét? Sí kerül-e megbirkóznia azokka a feladatokkal, amelyeket a: itteni lakosok támasztanak? Változás A kiváncsi gyerekszeme] követik az idegen minden lé pásét. — Az élet itt is megy ; maga medrében, — mondj Hamzáné. — Azonban egésze: ■ más természetű problémákká , kell számolni, mint máshol ■ A cigányte epnek sajáto gondjai vannak, amelyek is meretlenek, mondjuk a vá . rosban. Előfordult, hogy a iskolában senki sem akar egyes cigánygyermek mell ülni. Bántotta az önérzetüké' a szülők egymásután jötte

Next

/
Oldalképek
Tartalom