Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)

1963-12-14 / 292. szám

Még most sem robbant Mérk-Jeges-tenger-Spanyolország... 1962. decemberében kez­dődik ez a témájában, meg­oldásában Mikszáth ..Kor­­létfá”-jálioz hasonló törté­net. A fent irt időpontban a tzakszervezet megyei mun­kavédelmi ellenőre megál­lapította, hogy a kisvárdai kórház acetilén-gázfejUsz'ő­­jértek időszaki vizsgálata aktuális. A vizsgálatot an­nak kell elvégeznie, alrí ez­előtt végezte, A kórház gondnoka főbb hetes munkával megállapí­totta az irattári adatokból, hogy a korábbi vizsgát a HŐTERV végezte. 1963. ja­nuár 4-én írt nekik. A válasz február 11-én érkezett meg: „Nem mi va­gyunk az illetékesek, for­duljanak az Egészségügyi Minisztériumhoz”! A minisztériumba küldött levélre a megyei tanács egészségügyi osztályától kaptak dörgedelmes választ: ..Nem kell minden apróság­gal a miniszterhez futni! Az időszaki vizsgálatot egy debreceni kazánbiztos vég­zi. forduljanak ahhoz!” És a gondnok fordult, mert a gázfejlesztő még most sem robbant fel... A kazánbiztos március 2-i vá­laszából kiderült, hogy nem ő az illetékes erre a meg­tisztelő feladatra, hanem a megyei tanács által egy kü­lön erre a célra feljogosított személy. A gondnok március 6-i levelére 11-én jött a taná­csi válasz és tanács: „A vizsgálat elvégzése J. Z. gépészmérnökre tartozik, ír­janak neki! És a gondnok írt, mert nem akart börtönbe kerül­ni a gázfejlesztő felrobba­nása esetén. Két ízben írt J. Z.-nek aki egyszer sem válaszolt. S közben teltek a napok, hetek, hónapok, le­velek jöttek-mentek ide-odaj ebben az ügyben, s szapori-f tották a kórház postaköltsé­gét és a gondnok bosszúsá­gát... Levél ment a megyei ta­nácshoz, onnan a kórház­hoz, J. Z-től szintén a kór­házhoz, a kórháztól a Tisza­­kécsket Perm etezőgyár hoz, a permetezőgyártól új fent a kórházhoz, a kórháztól J. 7,-hez — és a gázfejlesztőt még a mai napig sem vizs­gálták át. Közben újabb munkavé­delmi ellenőrzés Is volt. Az ellenőr megígérte, hogy se­gít az időszaki vizsgálat elvégeztetésében. Hát segí­tett is: szeptember 10-i jegyzőkönyvében súlyos hiányosságként említette a vizsgálat elmulasztását.. Eddig a történet, s most következik a gordiusi cso­mó megoldása: A gondnok, látván, hogy az időszaki vizsgálatot végrehaj‘s,ni ncm lehet, mert nincs illetékes, megrendelt egy új 2500 fo­rintos acetilén gázfejlesztőt. A jövő év első negyedében meg is luipja. Addig m*g a régivel dolgoztat, ha ugyan időközben az fel nem rob­ban. Mert könnyen felrob­banhat... Dehát mit tegyen a szegényember? Igaz is, mit tegyen’ Ugya­nis most meg a hidrofor időszaki vizsgálata esedé­kes... Azt hisszük, érdeme­sebb még most megvenni az új hidrofort, semmint egy év múlva, amikor kiderül hogy erre a vizsgálatra sincs illetékes... Töltőtollát kemény, energi­kus betűket írva vezeti a ne­gyedív papír gépelt sorai alatt: Kákos Mihály párttitkár. Vagy féltucatnyi értesítést ír alá. Egyéni gondokra, észrevételek­re válaszol. „Vagyok, aki voltam“ Az utolsó aláírás után össze­csavarja az írószerszámot, rit­kuló ősz haját hátra simítja. Én meg nézem a fehér hajú em­bert; ilyen idős korral nem lát­­tem még párttitkárt. — Az időm nem sok még, mindössze hatvanhárom év. Inkább az egészségem, az ra­­koncátlankodik. — Irónikusan teszi hozzá; — A hirtelen klí­maváltozások ajándéka. — Klímaváltozások? Mér­­ken? — ötvenben tértem haza a világ másik végéből, Észak- Kanadából, a Jeges-tengertől. Azelőtt meg Spanyolországban jártam, Afrika szomszédságá­ban. Utána megint Kanada, majd, mint mondtam, 1950-ben ez a soha nem felejtett kedves szülőfalum... Azonnal munká­hoz, harchoz kezdtem. Végül is szív és tüdőtágulást kaptam. Tűrést, óvatosságot kíván. Egyéb baj nincs. El tudom én még látni a párttitkárságot. Míg a kezem, lábam tenni tu­dom, vagyok, aki voltam. Tudatot adott a párt A családnak soványka élet­reményt ígért huszonkilencben a négy holdacska. Kákos Mi-Ratkó József Gyorsan fejlődik a javítás­szolgáltatás Kevés a szakmunkás és a beruházási keret a ktsz-eknél Kákos Mihály megpróbáltatásai — Levél „A cselekvés a hitem“ Kamulaból hály pedig nem akart, nem tu­dott senki szolgája, lábakapcá­­ja lenni. Az alakoskodást, su­­tyi-mutyiságot hasonlóan gyű­lölte. Teljes embernek vallot­ta magát, s emberségéből szik­­rányit sem engedett. Nemcsak magának alkotott véleményt, elképzeléseit másoknak is mondta. A hivatalos rendszer hamar szemet vetett rá és most már kétszeres okot is érzett a kivándorlásra. Hátha jobb lesz. — Sajnáltam a családom, sírt a feleségem, kislányom. Magam se hittem, hogy olyan írtóztató messzire kerülök — emlékezik. — Nem törődtem vele, csak munkám legyen, ke- ^ ressek. Meg: hagyják békén aj becsületemet. Végül mégis csak be kellett látnom, hogy ott sem vaj minden... Még abban az évben, mikor megérkeztem, be­léptem a kommunista pártba. Mindjobban felismertem ön­magámban, hogy amit azelőtt csak éreztem, tudattá a párt alakította bennem. Ugyannyi­­ra, mikor megtudtam, hogy a spanyol nép fegyvert fogott a szabadságért, demokráciáért, elnyomói ellen külföldről is se­gítséget vár, pillanatig se ha­boztam. Hivatalosan tiltva volt a toborzás, dé a kommunisták megtaláltuk a módját, hogy akik önként jelenkeztünk, el is jussunk Spanyolországba. Zalka Mátéval Kákos Mihályné mégcsak nem is sejtette a magyarorszá­gi Szabolcs megyében, a má­tészalkai járás Mérk kézségé­ben, hogy az 193»—1938 között a férjétől várt levelek .Spanyol­­országban íródtak. S ezek a le­velek a szokott munka- és ke­lenséges gránát a hős tábor­nok, Zalka Máté kocsiját fel­robbantotta... Az igazi kárpótlás Tizenhárom évvel ezelőtt tért vissza fél világot bejárt küzdelmes útjáról. Még abban az évben párttitkárrá válasz­tották. Volt tsz-elnök is, s mióta az egész falu a nagyüzem mi gazdálkodás útjára lépett, a kommunisták ragaszkodása újra a pártszervezet élére állí­totta. S még mindig nem mond nemet! Pedig 1960 óta nyugdí­jas, a Szocialista munkáért ér­demérem kitüntetés tulajdono­sa. Megérdemelné a gondtalan pihenést. — Nem. Egyáltalán nem fi­zetésért csinálom. A cselekvés a véremben van, mondhatnám úgy is: a hitem. A pénz nem kárpótolhat mindent. Az élet alakulása, a fejlődés a régivel szemben — az igen. Életem eddigi eseményei után sem tartanán* magám kommunistának, ha azt mon­danám: téged, Kákos Mihály ne érdekeljen már a holnap. Míg élek érdekel, amit tudok, megteszem érte. Kinn erősen alkonyodik a decemberi délután. Felveszi nagykabátját, fejébe teszi a ka­lapot. Gondosan bezárja a párt­iroda ajtaját és kerékpárra ül. Hogy el ne késsé a tsz veze­tőségi gyűlés kezdetét. Asztalos Bálint A SÖRFEJTŐGÉ.PNÉL A KISZÖV sokszínű — fczolgáltatlásá, javítási rész­legeit ábrázoló — térképén az utóbbi évek erőteljes fej­lesztése ellenére is sok még a fehér folt. Több község­ben, s elsősorban a távoli Szatmárban, Beregben hiány­cikk a fodrász, a tv és rádió­műszerész, a bádogos és üve­ges szakember. A ktsz-ek fő célja már nem az új termék előállítása, hanem a lakosság szolgálata. Ezt tükrözi, hogy ma nyolcvan javító-szol­gái fató részleg működik a megyében. A három év alőtti 18 milliós évi ja­vítási, szolgáltatási érték idén hatvankétmilliéra nőtt. 1964-ben már het­­venmillió az előirányzat. retre lenne szükség a gyors javuláshoz. A beruházási asz­­szegek is nőnek, az elmara­dottság azonban jóval na­gyobb, mint, hogy egy—két év alatt megoldhatnák a problémát. Kisipari szövetkezeteink­ben jelenleg több, mint öt­ezren dolgoznak. Ez a lét­szám is kevésnek bizonyult már a növekvő igények kie­légítéséhez. A legnagyobb gond a rádió, tv, női fod­rász, építő-, és vasmunkás szakemberek munkába álk'tá­­sa. Kevés az ilyen szakem­ber a megyében. A Írisz­ek rövidesen segítenek ezen a problémán is: ezer tanulót vettek fel, közöttük ilyen szakmákat tanulnak már so­kan. Ezenkívül az ország más részein működó szak­munkástanfolyamokra is kül­denek megyénkből dolgozókat, hogy elsajátítsák a szakmá­kat. A KISZÖV vezetői közöl­ték: termelő üzemeikben a jövőben sem emelkedik a létszám, sőt néhány szövet­kezettől a javító-szolgáltató munkára irányítanak át jó szakmunkásokat. A lakossági igény mind jobb kielégítését azzal is szolgálják a ktsz-ek, hogy dolgozóik általános és politikai oktatásra járnak, munkásakadémiákon ismer­kednek behatóan a szakmá­val. (bálint) Tovább bővül a lakosság számára dolgozó hálózat is. Vásánosnaményban és Bakta­­lórántházán 800 ezer forint­ból énül új szoleáltató üzem­ház. TornyospáVán, Csen ger­ben 200 ezer, Záhonyban fél­millió, Nyíregyházán 700 ezer forintot költenek a szolgál­tató egységek bővítésére. Jelentős terhet vállalnak a munkából a megye föld­mű vessző vetkezetei. Több körzetben szállítják már te­herautók a Javítandó ruhát, lábbelit, műszaki cikket a távoli községekből a legköze­lebbi műhelybe. Ez na gvon enyhíti a lakosság gondjait, gyorsabb lett a javítás, csök­kent a szolgáltatási idő. A lakosság részére vég­zett munkát serkenti a ktsz-eknél azok a ren­delkezések Is. amelyek szerint öt százalékkal kap­nak több nyereségrészese­dés e .fjyítá'han. szol­gáltatásban dogozók. Az intézkedések ellenére még mindig sok a tennivaló. A szövetkezetek mevved szö­vetségénél elmondták: Isme­rik a problémákat, de na­gyobb összegű beruházási ke-Ördögi szerencséje van, fiatal barátom. Oh, ha én le­hetnék az ön helyébe! Mi­csoda lehetőségek, micsoda perspektíva! Sajnos, az if­júság múlandó, sóvárgásom hiábavaló. De legalább osz­tályrészemül jutott kései éveimre, hogy felkarolhatok ilyen tehetséges fiatalokat, mint maga. Holnap tárgyal­ja a bíráló bizottság az ön újítását, s én leszek a kor­referens. Mondom, maga szerencsés csillag alatt szü­letett, mert bennem olyan emberre talált, aki legben­sőbb ügyemnek érzem az ifjú kollegák felkarolását. Hogyan? Feketét főzet? Igazán kedves, rajongom ér­te. Tehát az újítása. Ahogy általában isméit erőmből telik, megvédem, kedves kollega. Csak semmi sze­rénykedés és hálálkodás: nem Iterül nagy fáradsá­gomba. Hiszen az ön elmés szerkezete, amely duplájára emeli a forgácsoló népek kapacitását, minden szónál többet mond. Hirtelenjében nem is találok olyan egyént, akihez hasonlíthatnám az ön tehetségét. Persze, né­hány részletkérdés még tisz­tázásra vár, de kicsire nem adunk. Kár, hogy öt perc múlva négy, s nincs időm AJÁNLAT vázolni újítása szépséghi­báit. Hogy beülhetünk egy presszóba? Remek, ölt min­dig fején találja a szöget. Jó, nem bánom, fél ko­nyak is jöhet a duplához. Ön egyre inkább a hatalmá­ba kerít, fiatal barátom. Szervusz, azt hiszem én va­gyok az idősebb. Az újítás sikerére! Ja, hogy az újítás szépséghibái. Hát kérlek, esetleg beleköthetnek a szerkezet előállítási költsé­gébe. Harmincezer, az mé­giscsak harmincezer. No, de ne ijedezz, én nyomban kijátszom kontralapomat a szőrszálhasogatóknak: két­ezer megtakarítás elérhető, ha teszem fel, a szerkezet vázát olcsó műanyagból s nem importlemezből ké­szítjük. Hehehehe, ugye jó az öreg a háznál? Node, drága barátom, jó lesz vigyázni, ez már a negyedik fél konyak. Bár rajtam nehezen fog ki. Egészségedre! S persze, az sem lehet közömbös a cég­nek, hogy a szerkezet vala­mennyi alkatrészét házilag resetről szóló egyszerű tudósí­tások helyett még kedvesebb, a család iránt ragaszkodóbb hangúak voltak. — Meg akartam kímélni itt­honi szeretteimet a felesleges riadalomtól. Ami levelet írtam, előbb Kanadába küldtem egyik jó elvtársamnak, az otta­ni borítékba tette, ottani bé­lyegző került rá. Ha pedig... — kis szünetet tart, fehér haján megint végig­simít. — Ha pedig a fasizmus elpusztít, a feleségem — amennyire mindig ismert — tudom, teljes bocsánattal meg­értett volna. Szerencsésen életben ma­radt. Egy szomorú emlékre azonban mindig fájó szívvel gondol: látta, amikor egy el­tudja elkészíteni Na, látod, ezekre is gondolni kell. Fel a fejjel, bízz a régi, ta­pasztalt rókában. Még ma éjjel nekidülök s elvégzem a szükséges módosításokat. Oh, ne izéij már, kérlek, hiszen te sem lopod a pénzt. Tessék, itt van vissza két­száz, nekem öt piros ín­séggel elég. Talán még egv duplát, konyakkal„ Látod, ezt becsülöm benned. SqJc mai fiatal a csillagokban jár, fütyül az idősebb kol­legákra. De te... Te, más vagy. Csalhatatlan zseni, igazi tehetség vagy. No nézd csak, lassan éjfél. Fel a fejjel, szeretett barátom, holnap résen leszek. (Másnap) Hiába, egy ember, az csak egy ember. De ha én nem vagyok ott, még ésszerűsí­tésként sem fogadták volna el. Nehéz volt, mégis kisrö- j foltam belőlük háromszáz forint tisztelctdijat. Sebaj, kis kollega, még előtted az élet. S remélem, nem uta­sítod vissza társulási aján­latomat. Ezután ma‘d együtt, jó? Mert az újítás­hoz név is kell. Én nem sajnálom tőled a nevemet— A. S. ARCOK, EMBEREK: A benzinkutas Megállás nélkül dolgozik a benzinkutas. Meztelen,. vö­rösre- fázott kezével állan­dóan hajtja a kút szivattyú­ját, s az egy-egy húzásra monoton kattogással vála­szd. Kora este van. Egymás után érkeznek a gépjármű­vek a Dózsa György utcai benzinkúthoz. A ködből las­san kiválik két fénycsóva, majd egy vörösre festett tartálykocsi. Beáll a sort». Egy Zetor és egy teherko­csi áll előtte. Szabó Sándor gyorsan ki­szolgálja őket, majd megin­dul a föld alatt elhelyezett hatalmas bazin töltése. így jut néhány perc arra, hogy beszélgessünk. Kifáradt az állandó szivattyúzásba. — öreg szerkezet ez már, nem ártana lacserélni. Fá­radtságos vele a munka. Képzelje él, mennyit kell szivattyúzni mig az ember feltankolja azt a rengeteg kocsit. Volt már olyan nap, hogy hét-nyolcezer liter üzemanyag ment el. Sokszor egész- karaván áll itt, s a gépkocsivezetők rám kiabálnak, hogy lassan pum­pálom. — Meg van elégedve a munkájával? Szereti? — Miért ne. Foglalkozás ez is, csak meg kell szokni. S én már négy éve vagyok az ÁFORT-nál. Mindennap tűnnek fel új arcok, új em­berek. Jól esik, amikor reg­gelenként az iskolába, óvo­dába siető gyerekek észre­­vesznek, s köszönnek: „Csó­kolom benzines bácsi’*. Csaknem valamennyi járó­kelő arcát ismerem, látom őket amikor mennek, s ami­kor jönnek munkából. A gépkocsivezetőket is vala­mennyit ismerem. Tudom, melyik milyen időközönként érkezik, mennyit tankol. — Volt a nyáron egy kedves kis emlékem. Néni tudom, érdemes e elmonda­ni... Engem megkapott. Egy negyvenöt év körüli paraszt­­ember jött, kocsival. Vala­hova szatmárba való volt. Nem lehetett öreg a Moszk­vicsa, mert „CE” rendszá­ma volt Benzint kért, de már hajtotta is le a rend­számtáblát, s dugta a pisz­tolyt a tartály nyilasába. „Nálam csak gázolaj van bátyám, benzint a Debrece­ni úton kap — mondtam ne­ki. Elpirult egy kicsit. S aztán kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, s érett ropo­gós cseresznvével kínált. Egy nagy ív újságpapírt te­le rakott vele. Volt is öröm otthon, hiszen akkor még cseresznyét a piac se látott. — De van kellemetlenség is. Hogy példát említsek, ...hát a ben zi n j egye! de el. Tudja, olykor jönnek válla­lati jeggyel, magán jármű­be üzemanyagért. S az em­ber kicsit restelli is magát, olyankor nemet, mondani. Az ilyennek mindig az a vé­ge, hogy azt mondják az embernek, hogy azért nem szolgálom ki őket, mert nem nyomnak egy tízest a markomba. — Na ez elég lesz megint egy pár napra — szól a szaktárs, miközben kihúzza a betonnyílásból a hatalmas gumitömlőt. Ismét tele a föld alatti tartály. A tartálykocsi helyére al­másládával megrakott teher­autó áll, s Szabó Sándor is­mét dolgozni kezd. K. D,

Next

/
Oldalképek
Tartalom