Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)
1963-12-11 / 289. szám
A2 MSZMP SZABOLCS-Ö2A TMÁR MEG YEÍ BIZOTTSÁ GA ÉS A MEG YEI JANÁCS'lAPtft XX. ÉVFOLYAM. 289. SZÁM Előrenézni! örvendetes számokat közölnek a megye ipari üzemei, vállalatai: év végére sikerül teljesítenünk a tervet. Vannak persze területeink, ahol nem ilyen remény tkeltő a helyzet, ahol még nagyon sok múlik a hátralévő néhány hét munkájától. Az év utolsó heteinek jelentősége azért is nagy, inert az iparvállalatok mostani munkájukkal az éves gazdálkodás mérlegének végleges adatait dolgozzák ki. December 31-én ugyanis eldől az üzem nyereségrészesedésének nagysága, s a figyelem már kizárólag a minél eredményesebb évzárásra irányul. Az 1963-as terv teljesítésére minden tőlünk telhetőt megtenni helyes és szükséges is. A jól gazdálkodó műszaki és gazdasági vezetőnek azonban e közben is előre kell tekinteni és gondoskodni az újesztendő januártól való folyamatos munkájáról. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy ezzel nincs minden rendben Szabolcsban sem — az előkészítés bizony nem volt a legjobb. Nem egyszer láttuk, hogy az üzemek, iparvállalatok év végi „hajráját” az új év első negyedében bizonyos megnyugvás, pihenés követte. A statisztika számai bizonyítják: komoly hátrány leküzdéséért kell azután mozgósítani a dolgozókat Minden újesztendő kisebb-nagyobb zökkenőkkel indul, a termelés görbéje januárban, februárban hirtelen visszaesik. A termelés indokolatlan visszaesésének sok okozója van. A legnagyobb jelentőségű ok mégis a szubjektív nehézségek következménye. Az anyagi ösztönzőkért — nyereségrészesedés, prémium — folyó harc, a rohammunka év vége előtt túlságosan is rányomja a bélyegét a gazdálkodásra, az üzemek vezetésére. Nem készülnek e miatt elő megfelelően az új év első hónapjára, hiszen minden jelentős készletüket felélik az év végi hajrában. Beszélünk a gazdasági vezetés színvonalának emeléséről, s közben elfeledjük, hogy ennek egyik konkrét feltétele az 1964 évi terv egyenletes végrehajtásának megalapozá-S9„ A termelés zavartalansága és ütemessége az új év kezdetén mindannyiunk közös érdeke. A társadalom szükségletei folyamatosak, a termelésnek is ezeket kell szolgálnia De a folyamatos igénykielégítésen kívül az üzemnek is érdeke, hogy az év utolsó _ negyedében felduzzasztott munkásgárda már január elsejétől folyamatos munkát kapjon. Ezzel nem esik viszsza a termelékenység, nem nő az önköltség sem. A figyelmet így a további eredmények elérésére lehet fordítani. Ahogy nem törvényszerű az év végi termelési felfutás, ugyan úgy nem az az év eleji hanyatlás. Éppen ezért ezekben a hetekben a tervteljesités támogatása, mellett a pártellenőrzés legidőszerűbb feladata a jövő évi termelés előkészítésének figyelemmel kísérése. Üzemi pártszervezeteink most — tehát idejében — ellenőrizzék, gondoskodtak-e a gazdasági vezetők a továbbá folyamatos és zavartalan munka feltételeiről. Ez legalább annyira fontos, mint az idei »keres évzárás! Arai 50 fillér 1963. DECEMBER II., SZERDA RENDELET AZ ÉV VÉGÉRE ESŐ HETI PIHENŐNAPOK ÁTHELYEZÉSÉRŐL 16. oldal) LABDARÚGÓ HÍREK A VILÁGBÓL (4. oldal) Hruscsov beszámolnia a uyogati saitó érdeklődésének középpontjában Folytatja munkáját az SZKP plénuma MOSZKVA, (MT): Az SZKP Központi Bizottságának plénuma áll a nyugati sajtó figyelmének középpontjában. A hírügynökségek „sürgős” jelzéssel közöltek részleteket N. Sz. Ilruscsovn&k a plénumon elhangzott beszámolójából. A hétfő este megjelent lapok, a rádió és a televízió már kommentárokat is fűzött a beszédhez. Még a francia burzsoá sajtó is kénytelen elismerni, hogy a plenum a béke és a népjólét kérdéseivel foglalkozik. „Egyetlen katonai jelentőségű kérdés sem szerepel a napirenden”. — írja az Aurore. — „Egyedüli cél a mezőgazdasági termelés emelése, ami bizonyítja, hogy a szovjet politika a népjólét fokozására irányul”. Ugyanezt a gondolatot fejtegeti a Combat is. Az angol sajtó érdeklődését elsősorban Hruscsovnak az a kijelentése váltotta ki, hogy a Szovjetunió bővíteni akarja kereskedelmi kapcsolatait kapitalista országokkal Az Egyesült Államok hírügynökségei kiragadják Hruscsov beszédének art a részét, hogy a szovjet kormány kész egész vegyipari üzemeket rendelni kapitalista országok cégeitől. A New York Times moszkvai tudósítója „A szovjet élet fontos politikai eseményének” nevezte a Központi Bizottság plénumát. „A plénum megjelöli a gazdag kommunista társadalom megteremtéséhez vezető út új stra tégláját” — írja a tudósító. (Folytatás a 2. oldalon) ZANXIBÁflt fíjggetlka Biztosítva van Nyíregyháza téli ellátása Ülést tartott a nyíregyházi városi tanács A Nyíregyházi városi tanács keddi ülésén többek között megvizsgálták a felvásárlás helyzetét és a lakosság téli ellátására való felkészülést. A legfontosabb terményféleségből, kenyérgabonából — főként a nagymérvű terméskiesés miatt az előírtnál lényegesebben kevesebbet vásároltak fel. Napraforgóból mintegy 5—10 vagonos lemaradásra lehet számítani. Burgonyából a leszerződötthöz viszonyítva kb. nyolcvan százalékos a teljesítés. A lemaradás elsősorban abból alódott, hogy a felvásárlást nem ütemesen végezték. A hiányzó mennyiség azonban, ha késve is, de még bekerül a közfogyasztásba. Baromfiból és tojásból kb háromnegyedrészben, tejből nyolcvan százalékban, sertésből 67 százalékban, mig vágóbaromfiból száz százalékon felül teljesítették a terveket. A város lakosságának kenyérrel való ellátása Így íj biztosított, mert államunk nagyobb mennyiségű gabonát vásárolt külföldi országoktól. Elegendő burgonyát és zöldségfélét is tároltak a lakosság ellátásra. Tejből és tejtermékekből is szinte korlátlanul kielégítik az igényeket. A téli hónapokban kisebb ellátási zavarok inkább a tojás és baromfifelvásárlásban Országos tanácskozás a termelőszövetkezeti zárszámadás ás tervezés előkészületeiről A megyei pártbizottságok és tanácsok mezőgazdasági osztályvezetői, a Magyar Nemzeti Bank területi igazgatói, valamint a Földművelésügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium vezető szakemberei kedden a Földművelésügyi Minisztériumban megtárgyalták a termelőszövetkezetek idei zárószámadásával cs a jövő évi termelési, illetve költségvetési terveivel kapcsolatos időszerű tennivalókat. Királyi Ernő fölművelésügyi miniszterhelyettes megnyitója után Hont János, a földművelésügyi miniszter elsőj helyettese ismertette a mezőgazdaság téli feladatait, majd részletesen beszélt a következő ] hetekben kezdődő termelőszövetkezeti zárószámadások és az ugyancsak soron levő tevkészítés előkészületeiről. Hangsúlyozta, hogy a zárszámadás mindenütt legyen egyúttal az idei gazdasági év agrotechnikai tapasztalatainak, a gazdálkodás egészének összegezése, a megvitatott tanulságokat pedig a közös gazdaságok használják fel a jövő évi tervek elkészítésénél. Külön felhívta a megyei tezetők figyelmét a mezőgazdasági erő- és munkagépek megfelelő téli tárolására, gondos kijavítására, továbbá a kenyérgabonák téli, koratavaszi trágyázásának és a vegyszeres gyomirtásnak időbeni megszervezésére. A beszámolót a megyei veze- ‘ és tő szakemberek felszólalásai' si tervét követték. lehetnek. Az év második felében — a megnövekedett piaci felhozatal következtében — már bőségesen kielégítik az igényeket A tanácsülésen megvizsgálták az őszi mezőgazdasági murüuík helyzetét is. A termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti csoportok a kalászosokat határidőre és jó minőségben elvetették. Végeztek a kapások betakarításával is. Lemaradás van az oszd mélyszántásban. Ennek főoka, hogy a közös gazdaságok egy része, és az egyéni termelők idegenkednek az enyhén homokos területek őszi szántásától. A tanácsülés elismerését fejezte ki a termelőszövetkezetek, tszcs-ék tag. ságának, vezetőinek, társadalmi aktíváknak és szakigazgatás dolgozóinak az odaadó szorgalmas munkájukért, amellyel az őszi vetésterv teljesítését biztosították. Egyben felhívta a mezőgazdaság dolgozóit a mélyszántási tervek maradéktalan teljesítésére. A tanácsülésen megvitatták még á mezőgazdasági, oktatási és pénzügyi állandó bizottságok munkájáról készített beszámolót, majd a részt vevőkkel vetített képes előadásban ismertették a város a sóstó általános rendezőit. L. Mczőgazdasaígi szállítási taisáeskozás Nyíregyházán A Hazafias Népfront megyei bizottsága, az Agrártudományi Egyesület és a TIT szervezésében tegnap tanácskozást tartottak Nyíregyházán a mezőgazdasági termékek szállításának feladatairól. A megbeszélésen részt vettek a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Földművelődésügyi Minisztétérium képviselői, a MÁV, az AKÖV, a gépállomások, az állami gazdaságok, a felvásárló kereskedelem érdekelt szakemberei és termelőszövetkezeti vezetők. Nemes Imrének, a megyei tanács vb. elnökhelyettesének megnyitó szavai után Lakatos József, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának helyettes vezetője tartott vitaindító előadást, amelyet számos felszólalás követett Zanzibar, (TASZSZ): A zanzibári szultánság független állammá lett. December 10-én nulla órakor a zanzibári palota fő zászlórúdjáról leengedték az angol zászlót és helyébe felvonták az új, független Zanzibár nemzeti lobogóját. A város főterén összegyűlt emberek tízezrei örömujjongással fogadták a régen várt percet. Afrika politikai térképén ezzel megjelent a 33. független állam. Zanzibarban, a függetlenség kikiáltásának ünnepén beszédet mondott Mohammed Samte Hamadi miniszterelnök. Kijelentette, a kormány belpolitikai síkon az ország gazdasági fejlesztését tűzte ki célul, elsősorban a mezőgazdaságét. Hároméves tervet dolgoztak ki, a legközelebbi feladatok megoldására. Beszédében kiemelte, a kormány fő feladata, hogy minden erejét az életszínvonal emelésére fordítsa és előmozdítsa az ország lakosságának továbbképzését. Az ország külpolitikai célkitűzéseit fejtegetve a miniszterelnök hangsúlyozta, Zanzibarnak érdeke, hogy jó kapcsolatokat tartson fenn minden országgal, Zanzibar nem tartozik egy tömbhöz sem és „saját útján fog járni.” A Szovjetunió ünnepélyesen elismerte Zanzibári független államnak és kifejezte azt a készségét, hogy diplomáciai kapcsolatokat létesít az új független afrikai országgal. A szovjet kormány döntéséről Nyikita Hruscsov táviratban értesítette Mohammed Samte Hamadit, Zanzibár miniszterelnökét. Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke Zanzibár függetlenségének kikiáltása alkalmából szívélyes jókívanatait küldte a zanzibári szultánnak. Csen Ji, a Kínai Népköztársaság külügyminisztere táviratot intézett Ali Muszin zanzibári külügyminiszterhez, közölte, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya elismeri Zanzibárt. Lübke nyugatnémet elnök kedden táviratilag közölte, hogy a Német Szövetségi Köztársaság elismeri Zanzibart független és szuverén államként. A függetlenségi ünnepségekre a zanzibári kormány meghívására megérkezett Szarlta Károly külügyminiszter-helyettes, aki az ünnepség előestéjén átadta megbízólevelét a szultánnak. Szarka Káyolyí ugyanaznap fogadta Hamadi miniszterelnök és Ali Muhszin külügyminiszter. Zanzibár arab eredetű állam. Hatalma csupán a kelet-afrikai rabszolgakereskedelem központja volt. Az afrikai partvidéknek Közép-Tanganyikától — Közép-Szomáliáig húzódó szakaszára (ezen beiül a napjainkban is nagy jelentőségű Mombasa kikötőjére is) kiterjedt szultánjának fennhatósága. A kenyai partvidéknek egy részét és Lamu valamintPatia szigeteit — összesen 5600 négyzetkilométernyi területe — a zanzibári szultán a XIX. század utolsó harmadában a Brit Kelet-Afrikai Kereskedelmi Társaságnak adta bérbe. E területről — amelyet a későbbiek folyamán Nagy-Britannia kenyai védnökség” néven a kenyai gyarmatához csatolt — Zanzibár közvetlenül függetlenségének elnyerése előtt hivatalosan lemondott A Kenyának átadott területet térképünkön pontozva ábrázoltuk. A független Zanzibár trópusi ország. Gyarmati múltjának hagyatékául jellegzetesen monkultúrás mezőgazdaságot örökölt. Legfőbb exportnövénye a szekfűszeg. Évi 8—10 ezei tonnás termeléssel a világtermelés és világexport legelső országa. A szekfűszeg ültetvények zöme (kb. 5 millió fa) a Budapest területénél alig kétszerié nagyobb Pemba szigetén található. A kis szultánság ipara jelentéktelen, a helyi növények feldolgozására korlátozódik. Ásványi kincsei nincsenek.