Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)

1963-12-01 / 281. szám

Csontváry kiállítás <fellemezhet-e egy — bármily fckláló — anekdota egy alkotó művészt? Kétségtelen, hogy az anekdoták is sok mindenre rá­világítanak, de igen nagy hiba elsősorban anekdotákból ítélni meg valakit, akinek alkotásai maradtak fenn. Ez a hiba tör­tént meg — sajnos, elég sokáig — Csontváry Kosztka Tivadar­ral, a XIX. század végének és századunk elejének patikusse­gédből lett, nagy autodidakta festőjével kapcsolatban. Az anekdoták — amelyek főleg ab­normális lelkiállapotokra utaló kijelentéseire és tetteire vonat­koztak —» önmagukban .igazak voltak, mint ahogy igaz is, hogy Csontváry orvosilag bebizonyí­tott betegsége hatással volt több képének természetlátású­ra, a képeken látható emberi alakok és tárgyak arányaira stb. is. És nem lehet vitás az sem, hogy korunk művészete az értelmes, tudatos, teljes ember­ség, a testi-lejkl egészség hit­vallása, az őrület elleni tiltako­zás jegyében fejlődik. Csontváry azonban minden lelki ficama és több képének könnyen kimutatható arányta­lanságai ellenére mérhetetlenül több volt, mint anekdoták és orvosi szakkönyvek hőse, aki a maga sajátos szimbólumokat teremtő mesét és valóságot egy­beötvöző erejével nagy egyéni­ség volt. Amikor mintegy fél ével ezelőtt Székesfehérvá­rott megnyílt Csontváry Koszt­ka gyűjteményes kiállítása, tíz és tízezrek „zarándokoltak” el Fehérvárra az ország minden részéből. És külföldről is. S amikor most, a budapesti Szép­­művészeti Múzeum nagy már­ványcsarnokában lett látható­vá (az egy, technikai okokból ki nem állított „Balbeek” cí­mű vászon kivételével) a fe­hérvári kiállításnak a művész — mennyiségileg nem nagy — termését átfogó anyaga, már az első napokban ezrek és ezrek nézték meg azt. Többek között az emlékkönyv bejegyzései bt zonyítják, menyire tetszik a legkülönbözőbb korú és foglal­kozású nézőknek a „Tátrai táj’ álomittas lírája, a Csontváry olaszországi „apostoli bolyongá­sai”-!, megörökítő „Taorminal görög színház romjai” nem nyomasztó monumentalitása, a Van Gogh drámai művészeté­vel — nem tudatos — rokonsá­got tartó „Sétalovaglás a ten­gerparton”. Nem kell mégis mételni — ellenkező előjellel — a már említett „anekdóta-szem­­lélet” hibáját és azt állítani, hogy Csontváry minden alko­tása remekmű, hogy furcsasá­gai soha nem ütköznek ki, vagy hogy nincs különbség csodála tos önarcképei (a gyermeki gátlástalanság és a rejtett, egé­szen finom szellemesség egya­ránt jellemzi e képeket!) és né­hány zsenialitást, de torz voná sokat is mutató kompozíciója, példáid a már említett „Bal­beek” között, A lényeg az, hogy annak a folyamatnak a tanúi vagyunk, amikor széles tömegek érdeklődése és szere­­tete szentesíti kiváló festőknek és műbírálóknak azt az ítéle­tét, hogy Csontváry Kosztka Ti­vadar, a különc anekdótahős, a „dilettáns” festő kora egyik legnagyobb magyar művésze volt. Olyan nemzetközi hírnév­re is jogot tartó festő volt ő, aki egyszerre tudta felidézni egy furcsa vágású női szem, egy fiatal fa, vagy akár egy ru­hadarab megragadó különössé­gét és azt a rettenetét, amit az elnyomással és háborúkkal ter­hes korával való szembenézés váltott ki belőle. Amíg kortár­sai közül sokan — képességes művészek is — olcsó idilleket festettek, Csontváry a tisztaság és a harag, az ember felé for­duló áhitat és a veszélyre fi­gyelmeztető dráma festője volt. Sok ezer látogatója volt a Szépművészeti Múzeumban ren­dezett Csontváry kiállításnak. Őjabb ismeretterjesztő forma: • x A népművelési akadémia A felnőtt lakosság számá­ra rendezett ismeretterjesz­tés sokféle formája között az akadémiák kiemelkedő sze repet játszanak. Olyan réte­geknek nyújthatnak maga­sabb színvonalú ismereteket, amelyeknek művelődési igé­nye már kialakult, de nem ez iskolarendszerű oktatásban vesznek részt. Az akadémiák a hallgatók igényeinek és műveltségi színvonalának megfelelően több évfolyamra, rendszerint hérom évre terjedő, pedagó­giailag jól átgondolt, egy­másra épülő előadások alap­jár. haladnak. A „tananya­got”, úgy állítják össze, hogy abban a szakmai ismeretek mellett a nevelés is kellő he­­helyet kapjon. Feladatukat azonban csak úgy válthat­ják Valóra, ha tekintettel vannak a hallgatók foglalko­zására, műveltségben szintjé­re, korára, nemére, stb. Ezek szem előtt tartásával jöttek létre a legkülönbözőbb aka­démiák: a munkás-, tsz-, if­júsági akadémiák, nők akadé­miái. Bár nem általános, de van még: belkereskedelmi, sportakadémia, sőt „ülnök”­­akadémia is — utóbbi a Me­gyei Bíróság szervezésében. Ez a differenciáltság teszi lehetővé, hogy az akadémiák nagyjából azonos összetételű hallgatóságnak nevelése is nagyabb eredménnyel járhat, mintha a legkülönbözőbb mű­veltségű, érdeklődésű és korú emberek részére kellene meg­magyarázni korunk legfonto­sabb műveltségben kérdéseit. Az akadémiák egyre tere­bélyesedő fája a tél folya­mén hajtással gazdagódik: megkezdi működését a nép­művelők akadémiája. Joggal tehetik fel a kér­dést: van-e egyáltalán szük­ség erre a tanfolyamra, va­jon tartalmában jelent-e el­térést az eddigiektől? Népünk kulturális nevelé­se igen nagy feladatok elé állítja hivatásos és „tiszte­letdíjas” népművelőinket. Ezen kíván segíteni kormány­zatunk azzal is, hogy a há­romezer lakosnál népesebb községek részére főhivatású állásokat szervez. Természe­tesen mondanunk sem kell, hogy a növekvő feladatokat még az új „státuszok” meg­szervezése sem tudja végle­gesen megoldani, bár igen nagy segítséget fog jelenteni az újabb könyvtárosok, mű velődésiotthon-igazgatók mű­ködése. Ezért van nagy jelentősége a népművelésben is —, akár­csak más területeken — a társadalmi segítségnek. Társadalmi aktíváink ed­dig is szívesen kapcsolódtak be a műkedvelő előadások jegyeinek eladásába, vagy se­gítettek a rend fenntartásá­ban a táncmulatságok al­kalmával. Vannak tapaszta­latok arra nézve is, hogy szeretettel működnek közre az intézmények szépítési munkáiban is. A lehetőségek azonban szirite kiment hitet­lenek! Tevékenyen segíthet­nek a klub műsorának össze­állításában, vezetésében, a filmvita irányításában, az ol­vasók toborzásában, az aká­­démiák körüli adminisztrá­ciós munkák ellá'.ásában,. hogy csak néhányat említsek. Ha számba vesszük azokat a dolgozókat, akik a községi tanácsok állandó bizottságai­ban, a művelődési tanácsok­ban, a icultúrotthonok, klu­bok társadalmi vezetőségei­ben tevékenykednek, láthat­juk, hogy népes gárda van hivatva ennek a munkának a segítésére. De ahhoí, hogy milyen mér­tékben támogatják kultúrpo­litikai célkitűzéseink megva­lósítását, társadalmi aktí­váinkat is meg kell ismertet­ni ezekkel a feladatokkal. Er­re legalkalmasabbnak kínálko­zik az akadémiai forma. Bizonyára érdeklődés fogj'a kísérni az ilyen tárgyú elő­adásokat: művelődéspoliti­kánk időszerű kérdései, a korszerű műveltség tartalma, a felnőtt ember iskolán kívü­li művelődése, az erkölcsi és világnézeti nevelés a népmű­velésben, a művészi. ízlés fej­lesztése, az emberekkel való helves bánásmód, a népmű­velés intézményei és Irányí­tásuk, a kulturális munkater­vek. A népművelők akadémiája egvelőre csak Nyíregyházán indul a város és a közelebbi községekből szervezett társa­dalmi munkás népművelők számára — a nemrégen újjá­szervezett Megyei Művelődési Ház rendezésében. Tervünk az, ha az akadémiáknak ez az újabb formája beválik, számukat a következő műve­lődési évadban a jelentkező igények arányában emelni fog­juk. Bízunk abban, hogy ez a forma is — a többiekhez ha­sonlón — hamarosan népsze­rűvé válik. Az Jődásoík anyagának meghallgatásával, az utánuk lefolytatott kon­zultációkkal és vitákkal a tö­megek művelődésében részt vevő aktivisták, a társadalmi szervek munkatársai elsajá­títhatják a népművelési mun­ka legfontosabb elméleti, módszertani ismereteit és meg tudják adni majd azt a megfelelő segítséget, amelyre szocialista építésünk jelenle­gi szakaszában a legnagyobb szükségünk van. Sánta János a Megyei Mflv. O. főelőadója * VADÁSZ FERENC: j Aiizenhrrmidik TEL n. Gondolkozott: Nem mérés dolga, egyszerűen kell, tehát úgy lehet felfogni, hogy uta­sítás — döntötte el magában. — Ha a párt alkalmasnak tart erre a munkára, az meg­tiszteltetés. Csak akkor volna kötelességem kitérni, ha ma­gam is úgy érezném, nem leszek rá képes. De ha a párt kéri, minden erőfeszítésre hajlandó az ember... — Persze — ismételte. Ha egyszer csinálni kell, válla­lom. _ Beszélgettek még egy ideig, főleg a megbízatással Össze­függő tennivalókról. Ügy vál­tak el, hogy Pista kijelölte a következő találkozás idejét és helyét ★ Néhány nappal később Cigi Dinda Bélához ment Rákos­palotára, aki az Imre utca ötvenötben lakott. Dinda is cipész volt, az apja is. Az öreg egy tenyérnyi foltozó­műhelyben kínlódott, Béla pe­dig hol gyárban, hol mester­­rél dolgozott, aszerint, hogy milyen volt az .időjárás”. Dinda négy évvel volt idő­sebb Kurimszkynál. Ezidőtájt éppen gyárba járt, de otthon a lakásán is fuserálgatott. A felesége ismerősöknek varrt, Dindának is volt már dol­ga a rendőrséggel, de nem volt egészen fekete. A „bolsi­­gyanúsak” kategóriájába tar­tozott, a bőrösöknél a balol­daliak ^ közé sorolták. Laká­sán időről-időre illegális sze­mináriumot tartott a rákos­­palotai. körzeti bizottság. Ku­­rimszky is tagja volt, András­it Gyula cipészsegéd volt a bizottság titkára. Akkoriban már hónapok óta' József Atti­la vezette a szemináriumot. Ha a politikai „időjárás'' kü­lönösen kedvezőtlen volt, át­menetileg apja kis kócerája volt Dinda menedékhelye. Harmadnap este Oláh Sán­dorhoz, a „Fecske kerület” sajtóelosztójához vezetett Ci­gi útja. A Fec.ike kerület ilyen néven nem volt felié­­gyezve semmilyen térképre, e megjelölést csak az illegális mozgalomban ismerték, azt jelentette: Ferencváros, Cse­pel, Kispest, Erzsébetíalva. Ezután egy szőke lánnyal találkozott Kurimszky a Te­lefongyár közelében, a Hun­gária úton. Mindegyiküknél otthagyott egy-egy csomagot, melyet úgy vitt magával a kabátja alatt — a hóna alá szorítva hogy útközben minden ideg,szálával figyelt, feltűnés nélkül szemügyre vett mindenkit, közel és tá­vol, előtte és mögötte, ne­hogy elkapják a szállitmány­r.yal. A monoriaknak Vecsésre kellett kivinni az anyagot. Krumplival fedte be egy há­tizsákban. Egy kiskocsmában várt rá Baj Icai János megbí­zottja. Minden alkalommal szárny­ra kelt a párt üzenete. El­jutott a gyárakba, a szakszer­vezeti helyiségekbe, a termé­szetbarátokhoz, a nyomorgók levesosztóiba, az ínségkony­hákra, a munkások hajlékai­ba, a tanonciskolába, leven­te foglalkozások alkalmával a gyakorlótérre, olykor még a tanyákra is. „A statárium nem szünteti meg a válságot — állapította meg az ifjúmunkásoknak szánt egyik röpirat. — Egy­más után zárnak be a gyá­rak. A Gazdasági Gépgyár, a Nagy és Róna autókavosszé­­ri agyár leállt, a Dräsche tég­lagyár majdnem minden mun­kását elbocsájtotta. Száz meg száz munkás lett újra mun­kanélkülivé. A Gazdasági Gépgyárban alig pár tanon­­cot szabadítottak fel, a lob­bit egyszerűen az' utcára szór­ták. Az eddig eltöltött éve­ket most elveszítik, de mit törődnek ezzel a töké lek,.. Voltak nehezebb vállalko­zások is. Néhányszor Budán, a Fillér utcában egy nyú­lánk, szőke kárpitossegéd­del, Tömpe Istvánnal talál­kozott Kurimszky. O volt a felső kapcsolata. Nyolc-tíz ki­lós pakkokat vett át tőle. A központi apparátus anyaga volt, szokatlanul nagy kincs. A „Kommunista" és a „Párt­munka” sokszorosított példá­nyain kívül akadt benne kül­földön nyomott „Űj Március”, sőt moszkvai „Sarló és Kala­pács” is. Ezeket a csomago kát -is Dindáékhoz vitte, ott bontották szét kisebb köte­geltbe. Megkönnyítette Kurimszky helyzetét, hogy a •tendőrsé­­gen még nem nagyon ismer­ték. A július—augusztusi to­­loncházi közjátéknál az 5 sze­mélyének nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Kar­totékján egyelőre neki is csak az első rovatot töltötték ki: „Kommun!sta-gyan ús” Ilyen volt Andrásfi Gyula, vele v egykorú cipészsegéd nyilvántartási lapja is, Pá­­kozdi Ferencé, a fiatal köl­tőé, és a többieké, a huszon­­egynéhány szavalókóvus tagé, De azért Kurimszky felté­telezte: egy-két detektív bi­zonyosan emlékszik az arcá­ra. Az elővigyázatosság sose árt. Ö lehetőség szerint vala­mennyi rendőrségi „ismerős” arcát megjegyzete: felkészült, hogy egy utcai találkozásnál ne azok fedezzék fel őt, ha­nem megfordítva. Erre mindig ügyelt, olyankor is, ha sem­­rríi nem volt- nála. Ha anya­got vitt, akkor kétszeresen. Leesett a hő, beállt a szi­gorú tél. Szegények nehéz te­le. Péntek délelőttönként hosszú sorok álltak a kerü­leti elöljáróságok előtt, ilyen­kor osztották az Ínségesek ebédjegyeit. Annyi kellett már, hogy nem győzték. — Nincs fedezet — mond­ta a polgármester. — A későnjöttek — több ezren — ilyenkor utalványt kaptak a heti jegy helyett: egy kiló kenyér és tíz fillér árú lóhúskolbász vásárlására jogosított. Szerencsére a kor­mány „belátó” volt: leszállítot-Ú J magyar film: j f % ’ Nappali sötétség Érdekes címe van ennek az új magyar filmnek, Nappali sötétség. Témája és cselekmé­nye sem érdektelen, az 1944-es időkben zajlanak az esemé­nyek, melyet Nádai Gábor író tihanyi nyaralásának egyik napja idéz fel, ugyanis találko­zik Janits Ferenccel, akivel 1944. augusztusában válságos napokat éltek át. Kifejező képsorral kezdődik a film, az operatőri és rende­zői munka jóvoltából mind vi­zuálisan, mind a lélektani hát­tér szempontjából. A napot, a világosságot elborító nappali sötétség, amely a fasizmus vész­terhes hónapjait jelképezi kife­jező és stílusos. Ilyen indítás után követhetjük nyomon Ná­dai Gábor ismert író 44-es sorsfordulóit, aki humanistá­nak vallja magát, gyűlölettel tölti el a fasizmus, azonban a néma ellenállók típusához tar­tozik. Megszeret egy bujkáló asszonyt, akiről kiderül, hogy zsidó. Hogy megmentse az el­hurcolástól megszerzi neki lá­nya iratait. S mintha a szerel­me a lánya lenne Tihanyban húzódnak meg egy parasztház­nál, amíg a rendőrkopók el nem hurcolják a névleges Ná­dai Ágnest, a valóságos Ágnes helyett, aki politikai ügybe ke­veredett. A film, az úgynevezett visz­­szapergető módszerrel idézi fel a 44-es eseményeket, a tihanyi nyaralási képsor váltakozik a 44-es bujkálás képsorával. Saj­nos nem elég erős szálak fűzik egymáshoz a régebbi eseménye­ket, ezért a nézőn mind­untalan megszakítcfctnak érzik a , főcselckményt. Néhány homályos, tisz­tázatlan kérdés is lappang a képsorok mögött, többek között az illegalitásban bujkáló Róbert alakja nem kidolgozott, az író által megmentett Janits egyé­nisége sem bomlik ki előttünk a kívánt hőfokon és terjede­lemben. De a film egyik leg­nagyobb fogyatékossága talán, hogy a sok lehetőséget kínáló cselekmény nincs szerves össz­hangban a szereplők, és főleg a főhős Nádai jellemének, gondolkodásának, mondhatjuk erkölcsi magatartásánas alaku­lásával. Nem érezzük Nádai Gábor író kiforrott és határo­zott humanizmusát. Talán ha nincs közbeiktatva Ágnes le­tartóztatása, a világ zajától tá­vol, néma közönnyel vészelte volna át hősünk a legkritiku­sabb napokat, amikor pedig nem hallgathatott a lelkiisme­ret szava, nem lehetett ösztönös és véletlenszerű „megsegítés­sel” viseltetni a sorsdöntő dol­gok iránt. A Nappali sötétség, melyet Palotai Boris „A madarak el­hallgattak” című regényéből Fábri Zoltán írt filmre és ren­dezett, hagy ugyan maradandó nyomokat a nézőben, vannak a kötelező művészi színvonalon megoldott jelenetei, de összha­tásában nem éri el a kívánta­kat. A szereplők, Básti Lajos. Szegedi Erika főiskolai hallga­tó, Ladányi Ferenc, Makai Margit, Béres Ilona főiskolai hallgató és Várkonyi Zoltán a megadott keretek között mo­zognak. Tóth János operatőri munkája tartózkodik a sablo­noktól. Páll Géza ta a lóhús árát, hatvannégy fillér lett kilója. Erzsébeten, a csepeli híd mögött a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat gubacsi téglagyárának szárítókemen­céjét esténként megrohanták a hajléktalanok. Egyik éjsza­ka háromszázötvenen aludtak ott. A rendőrség felriasztotta őke”: bejelentőlapot kért. Senkinek se volt bejelentő-­­lapja. A hajléktalanok egyik osztaga volt ez a sok ezerből. Dr. Chikán Béla erzsébeti polgármester kijelentette: nem segíthet ezeken, mert nem erzsébetiek, ö már így is ötezer ínségebédet főzet naponta. ☆ December tizenhetedikén tüntetés volt a Belvárosban. Ezerhuszonhét embert előál­lítottak. Száznál többet a Szerb utcai kapitányságra. Ott nagy pofozás, verés folyt. A Nemzeti Kaszinóval szem­ben, a Szép utea egy számú ház kapualjában egy üres üz­lethelyiségben, a Rákóczi úti Clarus cukrászda udvari he­lyiségében is összegyűlt né­hány száz fogoly. A Vörös­marty téri földalatti megálló várócsarnokában is százak szorongtak a rendőrök gyű­rűjében. Pista a szilveszter utáni el­ső találkozón — az angyal­földi pályaudvarnál és a Tár­nái rét környékén jártak — azt mondta: — Jól csinálod fiú. Ha nem Ijesztelek meg veTe, most egy új kombináció került szó­ba veled kapcsolatban. — Hadd halljam, nem va­gyok ijedős. — Tudom — nevetett. Pis­ta. — De gondolhatod, ezek a mi dolgaink olyan termé­szetűek, hogy a bátorság egy­magában még nem minden. Bátorságra és lélekjelenlétre legtöbbnyire olyankor van szükség, amikor már közvet­len a veszély, amikor baj fe­nyeget. Ezt lehetőleg el kel? kerülni. De gz éberség... — Egyetértek — bólintott Kurimszky. — Arra gondoltunk — foly­tatta Pista —, hogy n*Red kellene átvenned a nyomdát. Több lapra,- üzemi újságra, röpcédulára van szükség. Az előállítás körül nagyok a ne­hézségek. Ez a munka, hogy úgy mondjam, életkérdés. Érted, úgy-e? Ahány röpirat és illegális újság, annyi agi­tátor. Az írott szó nagy erő, helyettünk beszél, olykor nem is csak egy emberhez, ha­nem többhöz. Megfigyeltük a Kender és Jutában, a Vö­rös Juta kézről-kézre jár. És jól látható a hatása is. A munkások bátorítást meríte­nek belőle... — Máshol is így van — mondta Kurimszky. — Ha a párt ismeri a mun­kások minden gondját, ak­kor tud a nyelvükön beszél­ni. — Bejárok a melegedőiébe. — Ezt elég rosszul teszed — kapta fel a fejét Pista. — Megfeledkezel arról, hogy a párt megtiltotta? — Dehogy — védekezett Cigi —, ez régebben tör­tént. .. — Jól vap — enyhült meg Pista. — Tudhatod, ezeket a helyeket szemmel tartja a rend­őrség... — Hogyne tudnám. Ott gub­baszt a munkanélküliek között a spicli is, aki csak arra les, hogy valaki kifakadjon... — Na ugy-e? Vigyázz elvcárs — intette komolyan Pista, — Ezentúl pedig... Feltéve, hogy vállalod, még inkább kerüld az ilyen helyeket. Tisztában kell tenned azzal, hogy ez a mun­ka életveszélyes. — Nem azért lettem kommu­nista, hogy plüssfotelben csü­csüljek. (Folytatjuk) 1963. december 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom