Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)
1963-12-08 / 287. szám
John Steinbeck: A SKORPIÓ Megjelent az ALFÖLD decemberi száma Részlet a Nobebdíjas író Gyöngy című írásából Ä világ felébredt és Kinő is felkelt és elindult a fonott kunyhóba. Amint keresztül ment a kapun, Juana megállította a lángoló tűz verménél. Coyotitot visszahelyezte a függő bölcsőjébe, megfésülte fekete haját, két fonatba összefonta és a végére vékony zöld szalagot kötött Kino a tűzverem mellett guggolt és össaetekercselte a tésztát, valami szószt öntött rá és megette, és ivott rá egy kis gyümölcslevet, és ez volt a reggeli. Amikor Kino befejezte, Juana visszatért a tűzhöz és ő is reggelizett. Csak egy szót szóltak, de beszédre nem is volt szükségük ez csak mindennapi szokás volt náluk. Kino elégedetten sóhajtott — ez volt a társalgásuk. A nap melegen sütött a fonott kunyhóra, a fény hoszszú csíkokban tört át a hasadékon. És egy esik a függő bölcsőre hullort), amelyben Coyotito feküdt és a tartó zsinegre. Csak egy parányi ösztön volt, hogy szemük a függő bölcső felé fordult Kino és Juana mozdulatlanná dermedt A zsinegek alatt, melyen a gyermek bölcsője függőt, a tetőgerendáról — lassan mászott egy skorpió. Szúró fullánkja egyenesen állt mögötte és az idő töredéke alatt lecsaphatott vele. Kinő lélegzete sípolva tört át orrlyukán és kinyitotta a száját hogy megszüntesse. Tes'e megmerevedett szeme riadtan futkározott. Szívében új dal kelt az ördög dala, az ellenség zenéje, a csalód valamilyen ellenfele, egy kegyetlen, titkos veszélyes melódia, és lent a mélyről a család éneke sikoltott fel hamarosan. A skorpió kényesen mászott a kőtél alatt a bölcső felé. Juana lélegzés közben egyre ismételte az ősi varázsimát az ilyen ördögök ellen. De Kino már mozgott. Teste hirtelen átsurran t a szobán, nesztelenül és simán. Kezét maga elé tartva, tenyérrel lefelé, szemét mereven a skorpióra szegezve. Ezalatt Coyotito nevetett a függő bölcsőben és feléje nyújtotta karját. Már majdnem elérte, mikor Kino ösztöne veszélyt jelzett. A skorpió megállt, piros fullánkja csak egy kis lökésnyire állt már és a fullánk végén a görbe tüske csillogott. Kino tökéletes csendben állt. Hallotta ahogyan Juana ismét elmotyogja az ősi varázsigiéket, hallotta az ellenség ördögi zenéjét Nem mozdulhatott, mig a skorpió mozgott, érezte a halál leheletét, amely egyre közeledett a gyermek felé. Kinő nagyon lassan és nagyon simán felemelte karját A fullánk tüskéje előrenyomult. És ebben a pillanatban a nevető Coyotito megrázta a kötelet és a skorpió lehullt Kino ugrott, hogy megragadja, de ujjal mellett leesett, a gyermek vállára hullott, megkapaszkodott és lecsapott. Azután Kino fogcsikorgatva újjaival megragadta, és péppé dörzsölte kezével. Ledobta és lábával beletaposta a kumvhó földjébe és Coyottto fájdalmasan sirt bölcsőjében. Ám Kino zúzta taposta az ellenséget míg teljesen elporlasztotta, mig el nem nyírkosodott a helye a sálban. Csikorgatta a fogát, a düh tüze égett szemében és az ellenség dala zakatolt fülében. Azonban Juana ismét karjába vette a csecsemőt Megtalálta a szúrást, már kezdett pirosodni Ajkait a szúrásra szorította és erősen szívta és nyálazta és szívta újra, bár Coyotito Üvöltött Kino habozott: ügy efogyott és bizonytalan lett. A csecsemő sírása áthatolt a szomszédokhoz. A kunyhójuk köré özönlöttek Kino rokonai, Juan Tomas, a bátyja, és kövér felesége, Apolónia és négy gyermekükkel egyetemben ott gyülekeztek a kapunál, elállták a bejáratot mialatt... Jöttek mások is, próbáltak benézni, egy sovány gyerek a lábuk közt furakodott előre, hogy láthasson valamit. És akik elől Sipkoy Barna: Rengeteg ember dolgozott az erőműnél. Majdnem többen voltunk, mint a víz. Ha a folyó két partja között gátat vertek volna belőlünk és a politikaiakból, alignanem a zsilipre sincs szükség. Mi azt épí'ettük. Én már akkor kerültem oda, amikor a politikaiak kublkkal és karral új medret áslak a folyónak, s néhány kőműves és betonos lerakta a zsilip alapját. Mondhatom, rettentő munka lehetett; de ránk se várt valami irodai munka. A parton megépíteni az erőmű falait, benne földszint és alagsor, — gondolom, így jobban megértik —, az alagsorban a turbinák, amelyek majd hajtják az áramtermelőké':, s az egész csak akkor lök iszonyú mennyiségű áramot a vezetékekbe, ha kész a 2silip, s összemarkolja a két partot. Egyelőre még annyi áramunk se volt, hogy esténként megvilágítsa a oarak-Részlet a szerző most készülő regényéből. 1963 december 8. kunkat, ahol aludtunk. Petróleumlámpáknál vertük el az Időt, abból volt bőven, bármilyen fáradtak is voltunk. A legközelebbi emberi település, egy koszos falu, jó hét kilométerre porosodott tőlünk a nyári hőségben. Augusztus volt, az akác már sárgulni kezdett az aszályban, körül a téesz földjén csak a dudva zöldellt szinte; én a kukoricát szerettem, örül'em nagyon, hogy mindig lesz friss, amit süthetek, vagy főzhettek. Egyébként inamba szállt a bátorság, amint az egyik brigádba beosztó'tak. Asszony volt a brigád vezető, már ez se tetszett. Úgynevezett komplex brigád volt a mienk, egy részűit kőműves aztán vasbetonszerelő, ács, de volt köztünk segéd' munkás, tróger, egy lakatos és egy technikus is, no meg egy asszony. Azt gondoltam, hogy csupán „káder”, amolyan hájcsárféle, akinek egyetlen feladata, hogy zú golódós nélküli munkát biztosítson minden körülmények között, a szakértelem mellé' kés, hiszen ott van köztünk a technikus is. Már azért is erre gondoltam, mert hallottam, hogy az építkezésen külön böeő funkciói vannak, gyűlésekre jár és az építésvezetőnél is bejáratos. A szokottnál is nagyobb terjedelemben, változatos és gazdag tartalommal jelent meg a Tiszántúl és Debrecen irodalmi- és művészeti folyóiratának, az Alföldnek legújabb száma. A lap vezető helyén közli Veres Péter most készülő önéletrajzának második kötetéből A Kondoros partján című önálló részletet, mely éppen Debrecenben, a másodig világháború utolsó heteiben játszódik le. Mocsár Gábor izgalmas, mai témájú, hosszabb elbeszélésének, az Eszterék homlokának második részét, valamint Csegei Nagy József fiatal elbeszélő Hínárban című novelláját is közli ez a szám. Külön érdekessége a lapnak Kulin György , az ismert csillagász népszerűén megírt tudományos cikke: Sugárzások záporában élünk. Uj verseket ezúttal Dobi János, Erdélyi József, Ferenczi László, Hatvani Dániel, Károlyi Amy, Rácz Zoltán, Rátz Ferenc, Ratkó József, Sebök Vilma, Tóth Endre, Vasadi Péter, Vasvári István és Zimonyi Tibor tollából közöl a lap. A Valóságunk rovatban Szilágyi Gábor dr. a debreceni városi tanács elnöke Ismerteti a város vezetőségének terveit a tanyakérdés megoldására. Nagy Sándor dr. pedig a tiszacsegei Nagymajorról szóló részletes szociográfiáját fejezi b Bata Imre a Válasz cím folyóirat debreceni indulás; ról szóló tanulmányának b fejező részét közli, Beke A bért pedig két kolozsvá szobrászművész, Szervátiu; Jenő és Tibor munkásság; ismerteti. A Művészet rovatban Bői István beszámolóját olva; hatjuk Dobozi Imre: Holna folytatjuk című drámájána Csokonai Színházbeli bem; tatójáról. Bán Róbert az i; mert rendező a film lehetőst geiről írt érdekes tanúimén; A valóság korlátalan címei A Csók István emlékkiáll fásról Menyhárt Józse Szentiványi Lajos tárlatán Bőgel József, a Salgótarján képzőművészek debrecei vendég kiállításáról valamir Égerházi Imre és Velénj Rudolf közös tárlatáról pedi Kürti Katalin számol be. i Kritikai rovatban Bor bél Sándor, Kardos Pál, Bónyt József, Vass József, Fűlő László és Juhász Béla is merteti a Tiszta szigorúsó című antológiát, illetve Vas István válogatott verses köte tét, Szabó István elbeszélő seit, Stetka Éva új verseskö tétét, Gyurkó László novelláit és Buda Ferenc első ver seslköletét. Jegyzeteket és glosszákat S-eékelyhidi Ágoston, Veress József, Krajcár Imre és Módis László dr. írtak e számban. V Az ember tragédiájáénak bemutatására készülnek Helsinkiben Magyar professzor a helsinki egyetemen John Steinbeck Nobel-sJíjas amerikai író, néhány napig hazánkban tartózkodott. Ellát ugatott a Parlament épülete elé, ahol a fotorlportcr megörökítette. voltak, hátraadták a szavakat: — skorpió megszúrta a gyermeket! Juana nem ismerte a fáradságot és az éhséget mint Kino maga. A kenuban is olyan volt, mint az erős emberek. És most meglei» dolgot mondott: — A doktor... menjünk el a doktorhoz! A szavak átszálltak a szomszédok közé, akik összezsúfolódva álltak a kunyhó mellett néhány mé'emyire. És megismétieUék egymás között! Juana elmegy a dók torhoz. Ez csodálatos dolog, az orvoshoz menni. Nevezetes dolog ez. Az orvos sohasem jön el a fonott kunyhók falvába. Miért is tenné, van elég gondja a gazdag emberekkel, akik kő és vakolt házakban laknak a városban? „Nem jön el.” — mondták az emberek a kapuban és ez gondolatba ejtette KI- not — Nem jön el a doktor — szólt Kino Juanához... Fordította: Sényi Imre Először kint találkoztam vele az új medernél. Az épület déli oldalán egy loronydarú siklott a síneken, az asszony a darussal veszkődött. Uj ember lehetett, sehogysem volt képes eltalálni A maltemskocsival az állványokat. Gyakran a falnak lódította tele kocsit, s a malter ki röc csenve zuhant a földre. Az asszonyon rövid zubbonyka volt, a zsebében ceruzák és malten», nagy fenekű munkanadrág. A hajat szorosan lefósülve hordta, körfésűvel szorítva nyakára. Dühösen veszekedett, de nem úgy, ahogy az asszonyok otthon szoktak, a férjeikkel, vagy gyermekeikkel. Nem veszítette el a fejét, méltóság, határozott felsőbbrendűség érzett rajta. Abban az első pillar,") ban gyűlöltem ezt az asszonyt, pedig már haragjában is szép volt, no nem valami lányos puhaságú szépség, inkább tálén Carmen, a késelő cigánylány lehetett volna, de kevesebb szubjektivitással, forróséggal és több fáradsággal, hidegséggel. Éles vonásé arcáról mindenesetre vastag, vörös száj nyitott rá hibátlan, fehér fogakra és . pokolian nyugtalanító fekete szem sütött az emberre, ha ránézett. — Maga mit akar? Ugyanolyan határozott, fáradt utasítás volt ez is, mint az előbbi, a darúkezelőhöz. Benne volt; ha nincs dolgom, menjek a fenébe. — A maga brigádjába osztottak be — mondtam közönyösen. — Ségi István vagyok. Az új baba — tettem hozzá. Megérkezésemkor kantinban hallottam —, hogy az asszony brigádjának tagjait olykor babáknak is hívják, az asszony után. De rám nem tett hatást, ^/étúgnézett. Cigarettára nyújtott. — Micsoda maga? Vasbetonszerelő? — Nem. Vízvezetékszel elő. Furcsán rámnézett, nyilván azt kutatta, nem ugratom-e. S aztán megismételje: —-. Vízvezetékszerelő? — Mondtam. — És hozzám küldték? — Nincs kedvem tréfálni — kezdtem magam is boszszankodni —, ma éjszaka egy szikrát sem aludtam, álltam a vonaton. Szeretnék lefeküdni. — Van magának fogalma arról, hogy itt annyira nem kell vízvezetékszerelő, mint mondjuk hajószakács, vagy rádióműszerósz sem? Talán a folyót akarja csapra verni? Dühös mozdulatot tehettem, mert legyintett — Különben mindegy. Ott a barakkunk, keressen magának egy üres ágyat. Délig elhalt, de délután dolgozni kell. — És mit csinálok? — kérdeztem, mert csakugyan szöget ütött a fejembe, hogy mi is lesz a Sorsom. — Majd meglátjuk. Ért valamihez a vízvezetékeken kívül? — Mindent meg lehet tanulni — válaszoltam diplomatikusan. — Ez nem Iskola! — tört ki. — Épp elegem van már a magafajtából. — De a személyzeti osztályon... — Én vasbetonszerelőt kértem, nem susztert és nem 1959-ben kötötték meg a magyar-—finn kulturális csereegyezményt, amelynek alapján évről évre fejlődik a két ország kapcsolata a kulturális élet minden területén. Évente elkészítik a kulturális munkatervet —, amelynek alapján számos finn egyetemi oktató és hallgató érkezik ösztöndíjasként hazánkba, s ugyanaikkor több magyar pedagógus utazik Finnországba. Jelenleg Is Finnországban tartózkodik dr. Kálmán Béla professzor, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára, aki a helsinki egyetemen magyar nyelvet és irodalmat tanít. A közeljövőben jelenik meg a nemrég hazánkban járt Vainő Linna „Az északi vízvezetékszerelőt! És nem... — elharapta a mondatot. — Menjen, feküdjön le. Már nem tudtam mosolyogni, amikor elment mellettem, és végigsietett a víztelen meder partján, a kubikok, gerendák, szerkezetek, sínek, homokhegyek, teherkocsik, fehér cementes zsákok és vásámyi ember között. Nagyon Idegenül álltam ott, mert ketten is rámszó tak, hogy menjek onnan, különben elütnek a dömperek, amelyek hörögve erőlködtek a kerékagyig éró liszt szerű homokban. Vakí'ó volt a nap, szinte tükörként verte vissza a part kvarc os tömege. Én azzal az elhatározással jöttem Ide, hogy semmi sem érdekel az egész világból. S most mégis dühös gyűlöletet éreztem. Ez megzavart, azért ócsároltam még mindig. — Te. Mit szívsz? — Kossuthot — mondtam önkéntelen engedelmességgel, s csak aztán néztem meg a kérdezőt Elálló fülü, valószínütlenül sápadt és sovány alak gyújtott rá egy cigare'tára mellettem. Lapátját a mellkasához szorította addig. Megfigyeltem, hogy sokáig égette a gyufát, s mielőtt a cigarettájához értette volna, letörte a fejét-— Miért csinálod ezt? — kérdeztem. — A foszfor miatt. Az ember beszívja a foszfor füstjét és mérgezi magát. A foszfor erős méreg. Az ólom is. Nekem volt már ólommérgezésem, én tudom, mi az hogy méreg. Egy dömper farolt mellénk. sarkcsillag" című tri’óglájának első kötete, össze] magyar íróküldöttség is járt Finnországban. — Finn nyelven is mind több magyar író műve jelenik meg, legutóbb Németh László „Iszony" és Illyés Gyula „Puszták népe” című munkáját adták ld Finnországban. Tervbe vették magyar költészeti antológia kiadását is. Toivo Lyy ültette át finn nyelvre Madách „Az ember tragédiája" című drámáját is, amelyet a ' tervek szerint 1964-ben mutatnak be Helsinkiben. A jövő évben Finnországban magyar könyvkiáll ítást rendezünk. Tárgyalnak magyar és finn rádiós küldöttségek rendszeres cseréjéről is. A dömperes az elálló fülüre szól: — Gyerünk! Már tele is pakoltad, érted? Ma még huszonkét fordulóm van, ha kevesebb lesz, te fizeted nekem, érted?! — Jó, jó — bólogatott közönyösen a sovány. — Szóval, mit szívsz? Kossuthot? Rendben van. Ne vegyél a kantlnban én harminc fillérrel olcsóbban szállítok neked, amennyi csak kell. — Hogy, hogy? — Ne törődj vele. Keress engem a hetes barakkban. Keresd a nyomdászt. Nem értettem. — A „Nyomdászat — ismételte megmarkolva a lapátot, amely nagyobb volt mint ő. — Ez a nevem. Hetes barakk. A lábam fájt. Egész éjszaka álltam a vonatban, s bakancsomban felgyűrődhetett a bőr. Elindultam a saját barakkomhoz, amelyen megfigyeltem, oldalt ez volt nagy fehér betűkkel írva: Jen Május 1. A mondat elejét zöld festékkel lefestették, amikor a barakk homlokzatát újra mázolták. .Tehát a Május 1 barakle az enyém. Óvatosan mentem a veszélyes terepen, nehogy felbukjak, vagy egy kocsi rámszaladjon. Valami éles dologba se szerettem volna bele'enyerelni. De az építkezés képe is érdekelt Itt fogok élni hónapokig, esetleg évekig. Visszanéztem a Nyomdászra. Csodálkoztam, hogyan tud megbirkózni azzal az istentelen nagy lapáttal. — Rendben van! — kiáltottam. — Majd megkereslek! Mert közben kiszámítoti
